Az egyhajós kápolna 1821-ben épült Kalmárffy Ignác (Buda örökös bírája) és neje, Reinprecht Katalin telkén és költségén. Az 1822. október 6-án Szűz Mária és Nepomuki Szent János tiszteletére felszentelt épületet valamiféle félreértés miatt hosszú ideig Szent László-kápolna néven jegyezték. A kápolna egyes elmondások alapján részben az egykori pálos kolostor köveinek felhasználásával készült el.
A kis kápolnának Sissi is gyakori látogatója volt, mikor gyermekeivel, Gizellával és Rudolffal 1866-ban a szomszédos villában töltötték a nyarat, Kochmeister Frigyes báró invitálására.
Ferenc-halom látványa a XIX. század derekán
A mai Budakeszi út 1846-ban (háttérben a kápolna)
1901. januárjában érdekes pályázat jelent meg a
Magyar Székesfőváros nevű lapban, ahol hajadon női cselédeknek
ajánlottak házasságot:
"Budapest székesfőváros tanácsa a kezelése alatt álló Sieber
Pessiák-féle erkölcsös nőcselédek kiházasitására szolgáló alapítványnál
egy 210 koronás jutalomdijra ezennel pályázatot hirdet a következő
feltételek mellett:
1. A jutalomdij csak oly nőcselédnek adatik kiházasitásul, ki
szolgálatában hűséget, szorgalmat, mindig erkölcsös magaviseletét
tanúsított, külünösen, a ki hosszabb ideig egy gazda szolgálatában
megmaradt és szolgálatából a jutalomdij kinyerése után férjhez megy.
2. Ha a nőcseléd vőlegénye római katholikus vallásu, akkor a nőcseléd,
hogy a kiházasitási jutalmat elnyerhesse, köteles esküvőjét a főváros
első (1.) kerületében Ferencz- halmán levő kápolnában, és pedig
lehetőleg junius hó 6-án megtartani.
3. Budapest székesfőváros tanácsa a jutalomdij iránt folyamodó
nőcselédek közül a legérdemesebbnek a jutalomdijat olykép fogja
kiházasitásul megszavazni és kiutalványozni, hogy a jutalomdij az esküvő
megtörténte után a házassági anyakönyvi kivonat bemutatásával a
székesfőváros központi pénztárába azonnal felvehető lesz.
Ha a jutalomdijban részesített nőcseléd vőlegénye, illetőleg férje róm.
kath. vallásu, a jutalomdij csak akkor adatik ki, ha az esketési
anyakönyvi kivonat azt tanúsítja, hogy az eske- tés a székesfőváros I.
kerületében Ferencz-halmán levő kápolnában történt.
Megjegyeztetik, hogy a jutalom ki nem adható, ha a meg jutalmazott
nőcseléd róm. kath. férjével nem a Ferencz-halmi kápolnában esküdött
meg, ha továbbá azon nőcseléd, kinek a- futalom megszavazva lett, az
1901. év folyamán meg nem esküszik, végre, ha a megjuíalmozott, vagy
annak örökösei a jutalomdijat 1901. év végétől számítandó két év alatt
fel nem veszik, mindezen esetekben a jutalomdij megszavr zása és
kiutalványozása hatályát veszti és a jutalom iránt való igény el-
onyészik.
Fölhivatnak tehát mindazon nőcselédek, kik ezen 210 K. kiházasitási
jutalomdijat elnyerni óhajtják, hogy szolgálatban való hűségűket,
szorgalmukat, erkölcsös magaviseletüket, hosz- szabb időn át egy
gazdánál kitöltött szolgálatukat, eljegyzésüket igazoló
bizonyítványukkal és cselédkönyvükkel felszerelt pályázati kérvényeiket
legkésőbb 1901. márczius 15-ig a tanácsi iktatóba IV. kér., központi
városháza (Károly-laktanya) I. em. 25 ajtó szám alatt annál is inkább
nyújtsák be, mert a kitűzött határidőn túl beérkezett folyamodványok
figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1901. január hó 25-én"
Amikor 1927-ben a főváros Kalmárffy örököseitől
megvásárolta a kápolnát, szépen restaurálták és oldalsekrestyével
bővítették. A Nepomuki Szent János képét ábrázoló főoltárképet Raksányi
Rezső készítette. Belső berendezése a fa karzattal még a II. világháború
idején is sértetlen maradt. Pusztulása ezután kezdődött, s később egy
tűzeset is tovább rontott állapotán. Az ingatlant 1927-ben a főváros
megvásárolta, a kápolnát sekrestyével bővítette. Ekkor a hárshegyi
cserkésztábor tartotta benne istentiszteleteit.
A II. világháború után az épület évtizedekig gazdátlanul állt, állapota
súlyosan leromlott. Helyreállítására 1968-69-ben került sor, amikor az
Országos Műemlék Felügyelet restaurátor műhely céljára alakította át. A
felújítás során végzett kutatással állapították meg azt, hogy a kápolna
építéséhez az elfogadott történet ellenére nem használták fel a pálos
kolostor köveit.
A kápolna 1990 körül (kép: Geuduschek Tibor)
2011-ben az épület a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tulajdonába került, akik gyerekek részére szeretnének itt foglalkoztatót, valamint a felügyelőknek vizesblokkal ellátott szobákat létesíteni. A szabályozási tervek alapján a kápolna bővítését a föld alatt kívánják megvalósítani.
Az épületet Budapest egyetlen jelentős
protoromantikus építészeti emlékeként tartják számon. A XIX. század
elejének sajátos, gótizáló épületei az egész országban viszonylag
ritkák, ez avatja a kápolnát különleges értékű műemlékké. A kápolnát már
1924-ben a Főváros védendő épületeinek listáján szerepeltették.
A kéttornyos, neogótikus kápolnához pár lépcső vezet fel az úttól,
melyet rozsdás vaskapu és szögesdrótos kerítés véd a betolakodók ellen.
Szép, fehér homlokzatán szolid díszítések láthatók. Ablakait rács fedi.
A tornyok között az oromzaton Kalmárffy és Reinprecht család címere
látható. A főhomlokzat két rizalit módjára előreugró tornya
kulisszaszerű oromfalat fog közre. A gúla alakú kősisakban végződő
tornyok párkányát csonka féloszlopok sora támasztja alá, a sarkokat
háromnegyed oszlopok hangsúlyozzák. A kisebb-nagyobb oszlopfők
párnatagok és gyűrűk együtteséből állnak. A torony főpárkánya egy rövid
szakaszon az oromfalra is átfordul. A főhomlokzat az épületen körülfutó
főpárkány övpárkányaként osztja két szintre. A bejárati kapu szemöldökét
és a félkörös kórusablak mellvédmezőjét gótizáló ívsorok díszítik. A
tornyok földszintjén csúcsíves falmezőket, az emeleten csúcsíves
ablakokat találunk. Az oromfalat óraablak és a kápolna oldalhomlokzati
egyszerű keretezés tagolja, a hajó és a szentély mindkét oldalán egy-egy
csúcsíves ablak nyílik.
A belső teret egyszerűen tagozott vállpárkány felett teknő-, illetve
csúcsíves dongaboltozat fedi. A bejárat felett két vasoszlopon nyugvó
karzatot találunk, melyre falépcső vezet fel. A korábbi restaurátor
műhely mellékhelyiségeit alakították ki a sekrestyében, mely később
elbontásra került. Az egykori berendezésből semmi sem maradt, csupán az
oltár architektúrája található a helyén.
A kápolna 2017-ben (kép: Bertalan Sándor)
Képek
Hamarosan!