A török megszállás előtt Párdi vagy Párdió falut találjuk e területen, amelyet részben a szigeti premontreiek birtokolnak. Századunk elején még gyéren lakott vidék. Lakossága nagyrészt kertészkedéssel foglalkozik és a későbbi Erzsébetvároshoz tartozik.
Rimanóczy Gyula tervei szerint 1942-től 1944-ig
építették. Felszentelése 1946. augusztus 18-án történt meg, de a templom
még ma is befejezetlen, hiányzik a főhomlokzat éleinek és a rózsaablak
keretének armírozása, a harang-torony a teljes magasságának csak kb. a
negyedét érte el; a Bazilika után a második legnagyobb templom
Budapesten; befogadóképessége kb. 3000 fő.
A Bosnyák téren szabadon álló, főhomlokzatával a Nagy Lajos király
útjára néző, háromhajós, álbazilikás elrendezésű, vasbeton szerkezetű
templom. A sík, gerendás famennyezet népies mintákkal díszített. A
megemelt padlójú szentélyt széles nyíláskeret választja el a főhajótól.
Az épület külső falburkolata eredetileg meleg, barnás árnyalatú
homokkőből, ciklop falazással készült.
A belső térben a falak vakoltak, a szentélyt 2m magasságig tardosi
vörösmárvány burkolja (ez csak később készült el). A padlót barnás és
vörös színű mészkő lapok, egyes helyeken műkő lapok borítják.
A főbejárat előtti tornác mennyezete és belső oldala vakolt. A rusztikus
hatást fokozza a félköríves bejárati üvegfal, ami a kétszárnyú kazettás
tölgyfa ajtót foglalja magába. A templom díszítése és berendezése
nagyrészt későbbi időkből származik, vagy nem ide készült. Meg kell
említeni a Szent Kereszt gyóntató kápolna padjait és egyéb
berendezéseit, amelyek feltételezhetően a harmincas évek végéről
származnak.
A belső díszítés, illetve burkolatok készítése egészen az 1980-as évekig
tartott. A szentély freskója Páduai Szent Antal életéből vett
jeleneteket ábrázol (Kontuly Béla, 1962). A főoltárt és a tabernákulum
ajtaját ifj. Máriahegyi János szobrász készítette, 1979-ben, illetve
1982-ben. A műkőből készült keresztút Németh Anni alkotása (1965). A
templom kazettás famennyezetét Beszédes László és testvérei,
iparművészek készítették.
A templom a Bosnyák piaccal szemben, a lelkészi hivatallal közös
udvaron, a Lőcsei út és a Rózsavölgyi utca sarkán található, bejárata a
Rózsavölgyi utcára nyílik. Istentisztelet minden vasárnap és ünnepnapon
11 órától.
A templom terve 1944-ből
A templom szentélyét Kontuly Béla Páduai Szent Antal
élettörténetét ábrázoló freskói díszítik, amelyet a művész 1961-es
dátummal látott el. A bejárattól jobbra Szent Antal faszobra látható. A
templom jobb oldalán egy 14 darabos keresztút féldombormű látható. Ezen
az oldalon egy megkoronázott Szűz Mária szoborral díszített kápolna, míg
továbbhaladva a szentély felé egy Szent József mellékoltár található.
Vele szemben a templom bal oldalán Jézus oltár áll, majd visszafelé
haladva a bejárat felé egy Jézus feszület oldalkápolnát és egy Mennyek
Királynője rézszobrot láthatunk.
A templomban található Budapest egyik legjobb és legnagyobb orgonája,
mely az első és második manuál közt cserélhető főművel (Grand,
Hauptwerk, koroknak és stílusoknak megfelelően kiválasztható manuál) és
a hangolást segítő „elektromos asszisztenssel” rendelkezik. Az 1991-re
szinte minden elemében újjáépített négymanuálos, nyolcvan regiszteres
orgona hangja számos lemezfelvételen hallható.
A 2007-ben felújított templomban 550 ülő- és 120 állóhely található.
Az oltár mögötti freskó Kontuly Béla által
A templom belső tere
A templom 2010-ben
A templom 1946-os felszentelésére csak részben készült el a torony, amit 2013–14-ben pótoltak. Az építkezés 2013. október 1-jén kezdődött. 2014. január 21-én emelték a 32 méter magas torony tetejére a 9 tonna súlyú és a kereszttel együtt 22,65 méter magas toronysisakot. Így a torony a keresztcsúcsig 54,5 méter magas lett. A torony új részének a burkolata ürömi kvarckő, ami az eredeti burkolattól kicsit eltérő árnyalatú.
A torony építése 2013-ban (kép: Osvát Attila)
A toronyba 2014. szeptember 21-én négy harang költözött. Az új, 425 kg-os Magyarok nagyasszonya és a 210 kilós Szent István, egy lélekharang valamint a már korábban is használt Szent Antal. Felszentelésüket Székely János az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke végezte el. Az új harangokat Gombos Miklós harangöntő készítette.
A templom 2014-ben (kép: Osvát Attila)
Képek