A Régi Fóti úton, az egykori temetővel szemben, az evangélikus templom és a zsinagóga közötti, a várostól kapott telekre épült fel Rákospalota gyönyörű, téglaburkolatú, tagolt tömegű, neoromán jellegű református imaháza. A később felépült Kossuth utcai templom felavatása után azonban kezdeti szerepét elvesztette, itt már csak társas összejöveteleket tartanak.
Épült 1927-ben, tervezője a holland származású, de
budafoki A. J. van Beek (Van Beek János). Kivitelezőként általában Feith Mihályt
adják meg, de
nem kizárt, hogy Feith Gábor végezte az építést. Az imaház körül
található egyéb épületek 1928-ra készültek el, ezek egyike a 198. sz.
Pál evangéliumi cserkészcsapat otthona.
Van Beek János rákospalotai református imaháza neoromán elemekből
építkezik, de összhatása alapján akár zsinagóga is lehetne - s mivel
történetesen egy meglehetősen rossz állapotban levő zsinagóga mellett
áll a Régi Fóti úton, időnként össze is keverik a kettőt.
A Régi Fóti út templomai: zsinagóga, református imaház és evangélikus templom
Képek