Újpalota legifjabb temploma 2017 óta bújik meg a lakótelep panelházainak és fáinak rengetegében.
Az 1960-as évek végén, amikor a lakótelep alapkövét
lerakták, még nem épülhetett templom a környéken. Éppen ezért indult meg
a misszió a főváros egyik legnagyobb fehér foltjában 2002-ben, melyet a
pestújhely-újpalotai közösség szervezett. Három év elmúltával az
újpalotai gyülekezet önálló missziói egyházközségként folytatta útját.
A templom építésének a gondolata 2014-ben fogalmazódott meg először. A
gyülekezet aktív szolgálata nyomán sokan csatlakoztak a közösséghez. A
jelenlegi százötven, kétszáz fős gyülekezeti létszám befogadó kapacitás
híján egész biztosan megrekedne, hiszen a hozzánk tartozók csaknem fele
rendszeresen látogatja az istentiszteleteket. Nem önmagunkhoz vagy az
egyházhoz hívjuk az embereket, hanem Jézus Krisztushoz. Bár
szívünket-lelkünket beletesszük a programjainkba, azok csupán eszközök
ahhoz, hogy szeretettel fogadjuk az embereket és Istenhez vezessük őket.
A templomépítésnek is csak akkor van értelme, ha az Őt dicsőíti meg.
Minden lelkialkalom jel, hogy nekünk, akik részt veszünk azokon,
Krisztus a megváltónk, a gyógyítónk, a szabadítónk.
Az Újpalotai Református Missziói Egyházközség templomának tervezési és
építési munkálatai 2015/16-ban kezdődtek meg. Az épület helyét a
kerületi önkormányzat jelölte ki, a területet pedig 99 évre a református
egyháznak adományozta. A templomot Kertész Balázs építész tervezte, az
épület Újpalotán a Száraznád utcában épül. A kivitelező az A-PONTON
Mérnökiroda Kft., az ügyvezető Garas Zsolt.
Faültetéssel kezdte a templomépítést a gyülekezet. Erre azért volt
szükség, mert a templomalapozás miatt négy fát ki kellett vágni, amely
szükségmegoldás volt, és nem egyeztethető össze a gyülekezet
gondolkodásmódjával. Az elültetendő fák helyét az Önkormányzat jelölte
ki, a Pattogós utca és a Boldog Salkaházi Sára-templom környékén. 2016.
június 13-án elindult a templomépítés a tereprendezéssel. Az I. ütem, a
templom alapozási munkái 2016 nyarán és őszén lezajlottak.
Az alapkőletételi ünnepségre 2016. szeptember 18-án került sor. Az
esemény díszvendége volt Dr. Szabó István, a Dunamelléki Református
Egyházkerület püspöke, és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának
lelkészi elnöke, Hajdu László, Budapest XV. kerület polgármestere,
valamint Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó.
Képek