1910-ben jött létre az egyházközség Rákospalota segítségével. Rákospalotától különvált Pestújhely öt terének egyikén, a Sztárai Mihály téren épült fel a templom. A templomot 1928. december 2-án szentelték fel.
1928-ban Törös Sándor lelkész és Bujdosó Sándor
gondnok idején az imaház már szűknek bizonyult az egyre népesedő
gyülekezet számára, ezért a templomépítés érdekében az egyházközség
tagjai gyűjtést szerveztek.
Az adományokból 8 ezer pengő gyűlt össze, míg az általuk szervezett
jótékonysági előadás újabb 1800 pengő bevételt eredményezett. Ez az
összeg a felvett 56.000 pengő kölcsönnel együtt elegendőnek bizonyult a
templom építésének megkezdéséhez.
1928-ban a templomot Pestújhely öt terének egyikén, a Paula téren (mai Sztárai Mihály
téren) építették fel, mégpedig rekordgyorsasággal, alig kilenc hónap
alatt. Az alapkőletétel 1928. március 4-én, a felszentelés pedig
december 2-án volt, amelyen Ravasz László az akkori Dunamelléki
Református Egyházkerület püspök is részt vett. A templom tervezője a
holland származású építész Van Beek János volt.
A templom 1928-ban, majd 1945-ben
Az észak-európai klasszicizmus hatását mutató terv szerint a templom bejárata előtti portikuszon a háromszögű oromzatot két klasszikus formájú oszlop tartja. A templom liturgikus terének fala félköríves lezárású, mely a templom hajórészéhez keresztházszerű térbővülettel kapcsolódik. A szószék a belső tér leghangsúlyosabb eleme, mely a főbejárat klasszicista hangulatát idézi. A szószék mellett mindkét oldalon egy-egy színes üvegablak helyezkedik el, amelyek az úrvacsora szent jegyeit ábrázolják. A négyzetes alaprajzú harangtorony eredetileg süveges formájú lezárást kapott, amely sajnos a második világháborúban megsérült és egyszerűbb formában állították helyre.
A templom és annak régi tornya 2007-ben (kép: Varga Máté)
A templom 2011-ben, a torony átépítése elött
A gyülekezet nagy vágya a templom tornyának eredeti
szépségében való helyreállítása volt, hogy központi helyzetéből adódóan újra
méltóságteljesen hívja fel a járókelők figyelmét ittlétére, puszta
jelenlétével is hirdetvén Isten nagy nevének dicsőségét. A tornyot végül
2020-ban építették át.
Képek