Először a plébánia épülete készült el 1884-ben. A templomot Ribényi Antal (1883-1910) Kispest első lelkésze építette fogadalmi templomként, Szent Rudolf tiszteletére, neogót stílusban. Építéséhez Rudolf trónörökös 1889. január 30-án bekövetkezett halála adta az ötletet.
Az anyagi javak előteremtésére országos gyűjtést
szervezett, Wekerle Sándor miniszter pártfogásával. Téglajegyet is
kiadtak 1 Ft értékben. A világ katolikus misszióiból Ribényi Antal
ötlete nyomán mintegy ötezer tárgyat és 300 képet kaptak kiállítás
rendezésére.
1896-ban, az Országos Kiállítás évében a Nemzeti Múzeum Ferenc József
császár támogatásával a kiállítás anyagát megvásárolta. Többek között
Jókai Mór írásával kiadták a Rudolf emlékalbumot, melynek bevétele
szintén az építést lendítette előre.
Horváth József ceglédi esperes végezte a templom felszentelését 1904.
október 23-án. Ribényi Antalt halála után a templom kápolnájában
helyezték végső nyugalomra.
A Templom tér látványa korabeli képeslapon
(háttérben a református templom látható)
A főoltárt 1952-ben cserélték ki márványoltárra Árkai építész tervei alapján. Az orgona 1927-ben készült két manuálos Rieger orgona. 1995-2000 között lett felújítva. Varga László orgonaépítő mester készítette Hock Bertalan tervei alapján. A főbejárat fölötti két dombormű Benedek György Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása Jézus Krisztus Megtestesülésének 2000 éves, keresztény államiságunk 1000 éves jubileumának emlékére készült. A templom külső felújítása 2002-ben készült el és 2002 karácsonyára díszkivilágítást kapott.
A templom 2011-ben (kép: Varga Máté)
A templom madártávlatból (kép: Google)
Képek