Pesterzsébet az (Erzsébet királynőről elnevezett) Erzsébetfalva és Kossuthfalva településekből alakult az 1870-es években. A várostól kapott telekre templomépítési pályázatot írtak ki, amit Óváry Arthur nyert meg. Az alapkőletételt 1926 június 6-án ünnepelték s a nagy lendülettel folyó munkát már karácsonyra befejezték: a templomot Raffay Sándor püspök szentelte fel december 26-án.
Evangélikus templomoknál szokatlan módon, a háború
utáni békevágy és az összes többi felekezet adakozásának emlékére Béke
templomnak nevezték el.
A parókia amerikai kölcsön segítségével, 1927-ben épült fel. A neoromán
templomban mintha a romantika stílusa éledne újjá. Mikor a kerület
lakótelepe részére elhordták a földet körülötte, az épület magasabb
dombra emelkedett.
Hosszhajóját erősen tagozott, messze kiugró kereszthajó szeli át, a
harangtoronyhoz kétoldalt külön fedélszékű karzati lépcsőház
csatlakozik. Támpillérei gótikus, az ablakformák román jellegűek. Belső
terének alaprajza hatszögű, csillagalakú boltozattal. Eredeti
berendezése az 1960-as évek modernizációs törekvések áldozata lett.
Korinthusi oszlopokkal keretezett gótikus oltárépítményét lebontották,
az oltártérből a krémszínű, aranydíszítésű baldachinos papi ülőhelyeket
kivitték.
A 70 éves jubileum alkalmából 1996-ban a templomot ismét teljesen
átalakították. Az üvegablakok adományozóik neveit őrzik.
Képek