1876-ban 2, 1899-ben már 200 református élt Csepelen. Nagy részük kubikos és szekeres volt a Tiszahátról és az Alföld tájáról. Így alakulhatott meg Csepelen a református fiókegyház. Egy házat béreltek istentisztelet céljára, s ekkor vették meg a két harangot, melyek mindmáig Isten imádására hívogatnak.
1908-ban gyűjtés segítségével vásárolták meg a
telket, melyen ma a templom áll. Építésére 1912-ben országos gyűjtést
indítottak, de a pénzt hadikölcsönbe fektették.
1918-ban már 1500 református hívő számára béreltek iskolát
istentisztelet céljára, s állandó hitoktató-segédlelkészt is kapott a
gyülekezet. 1923-ban újabb országos gyűjtés eredményeképpen ifj. lovag
Ybl Miklós (a neorenaissaince legnagyobb mesterének unokaöccse)
elkészítette az építendő templom és gyülekezeti ház első terveit.
Az alapkőletételt 1927. július 17-én ünnepelték, 1928-ban feltették az
aranycsillagot. Azonban a sok nehézség miatt a templomszentelésre csak
1933. december 17-én kerülhetett sor. Előzőleg már elkészült a
gyülekezeti ház, melynek nagytermét istentiszteletekre, kistermét
bibliaórákra használták. Addigra a csepeli reformátusok száma már
10.831-re növekedett.
A háború 1944 nyarán használhatatlan rommá tette a templomot s napról
napra fogyott az élő gyülekezet. 1945-ben mégis megindult az újjáépítő
munka. 1947-ben a Templomépítő Bizottság segélykérő levele hatására
pénzáldozattal és a hívők kétkezi munkájával elkészült a templom: 1947.
augusztus 26-án először gyűlhetett benne egybe a gyülekezet.
A gyülekezeti ház és a lelkészlakás belsejét 1948-ra teljesen rendbe
hozták, már csak a templom külső tatarozása maradt hátra.
A templom 2011-ben (kép: Varga Máté)
Képek