A barokk plébániatemplom középkori előzményekre épült. Az egyhajós gótikus Szent Mihály templom a török időkben elpusztult. Az újjáépítésre Rudnyánszky József urasága alatt került sor 1752-1755 között. Előtte a kastélykápolnában miséztek.
1771 előtt ferences, majd világi plébánia alakult. A
barokk templom lényegében átmentette a középkori alaprajzot, a
toronyszerkezetet és a templom délkeleti falát támasztó támpillérek
alapfalait. A négyzet alaprajzú torony középkori falazatú, három emelet
magasságig megmaradtak a lőrésszerű kis gótikus ablakok és két-két
lőkonzol. A tornyot barokk, laternás sisak koronázza.
A XVIII. század végén a déli oldalon sekrestyét emeltek. A templom
bejárata a város felől, a sekrestyéből nyílt egészen a II. világháborút
követő évekig.
A templom jelenlegi alakját az 1947. évi átalakítások után nyerte el,
amikor megszűntették a központ felé eső kapuzatát és a torony nyugati
oldalába helyezték át, az északi oldalon pedig oldalkápolnát toldottak
az épülethez.
Az egyhajós belső teret kazettás gömbkupola fedi. A tér látszólagos
magasítását látszat-architektúra festésével segítették elő. A szentély
és az orgonakarzat feletti boltozat festése az 1930-as években készült.
A teljes belső berendezést a XVIII. században, javarészt 1759-ben
készítették.
EU-s pályázati pénzek felhasználásával 2013-ban felújították a templom
előterét: új köztéri padokat, virágágyásokat és szemeteseket
telepítettek a Nagyboldogasszony-plébánia elé. Az önkormányzat ezután a
Szabadság utca teljes szerkezetét átépíttette, és a korábbi kisméretű
kockakő burkolatot bazalt nagykockákra cseréltette.
Képek
A templom 2006-ban