Az orsó alakú tér építkezéseinek sorát a Törley-birodalommal szemben elhelyezett református templom nyitotta meg.
A reformátusok 1900 óta fiókegyházként
istentiszteleteket tartottak az elemi iskolában, pár év múlva már a
környékbeli települések hívei is csatlakoztak a gyülekezethez.
Első imaházukat a Kereszt utca és Árpád utca sarkán emelték. Az új
templomra 1924-től gyűjtöttek. Az egyre értéktelenedő pénzen
Nagytétényben és Kelenvölgyben telket vásároltak, és előre megvették az
építőanyagot. Zártkörű pályázat meghirdetése után Beck István helybéli
mérnököt bízták meg a tervezéssel és a kivitelezéssel.
A templom 1928-ban
A historizáló stílusú, kéttornyos, asszimetrikus
kialakítású templomot 1927-ben szentelték fel. Az evangélikus templom
megszületéséig megosztva protestáns templomként működött.
Képek