Háromszáz évvel ezelőtt a mai Kistétény, a későbbi Budatétény területe igencsak szomorú látványt nyújtott. Alig húsz évvel Buda visszavívását követően, a táj ijesztően kihalt. Egy-egy elkorcsosult, szőlőtőke, néhány a környékbeli üregekben tengődő, lerongyolódott ember arra emlékeztette az erre vetődőket, hogy itt valamikor szebb napok is lehettek. A ferencesek már a XV. században virágzó szőlőkultúrát és pincészetet létesítettek a környéken. Ez pusztult el, és tűntek el a szőlőkkel együtt annak művelői a törökkor alatt.
A XVIII. század első felében Németországból, a Rajna
vidékéről érkeztek szorgos kezek, kik a szőlőművelést újra
felvirágoztatták. Ők a délről érkező szerbekkel együtt és egy elszánt,
maroknyi magyarral egy új, virágzó kultúra alapjait vetették meg.
A század közepére elsősorban a tétényi birtokosoknak, Szentgyörgyinek,
Mondspachnak, a Nedeczkyeknek voltak itt szőlői, mely szőlőtulajdonos
társasághoz csatlakoztak a gazdag pesti kereskedők és polgárok, így
többek között a híres burnótkereskedő Medetz család tagjai, a magyar
Kovács István és társai. Ők, és az első házakat itt felépítő
szőlőmunkások kezdeményezhették a szőlők között létesítendő kápolna
építését.
Jelen ismereteink szerint az egyszerű, egyhajós belsőtérrel, félköríves
szentéllyel záródó barokk templomocskát 1780 körül építhették. Az
egyházi akták szerint 1780-ban áldotta meg Tomisich János kerületi
esperes. A templom védőszentje Szent Mihály lett. Ezt követően itt
hallgathatták együtt a szentmiséket a pesti polgárok és a szőlőiket
művelő kapások.
Valószínűleg néhány évvel később a leckeoldal felől egy sekrestyét
építettek a kápolnához, amely 1914-ig, vagyis a sekrestye lebontásáig nem
sekrestyei funkciókat töltött be, hanem az itt dolgozó szőlőmunkások
gyermekeinek szolgált elemi iskolaként.
A kőből épült templomot – miután 1912-ben felépült a Kistétényi
Szent
István templom – melyet a közösség kissé elhanyagolt, a szőlőmunkások és
a terület földbirtokosai felújították 1914-ben, amikor is elnyerte mai
alakját. Az 1950-es évek végére romossá váló kápolnát, az 1990-es évek
elején a Budatétényi Polgári Kör ismételten felújíttatta.
A Kápolna felépítését követően a hat dűlőterületre felosztott Kistétény
fő útvonala a Kapellen Ried vagyis a Kápolna dűlő templomától a
Duna-partig húzódott. Ez megegyezik a mai Kápolna utca és Jókai Mór utca
vonalvezetésével.
Az, hogy a kis, jelentéktelen kápolna, mely már a szomszéd
településeknek sem jelentett különösebben fontos szerepet, mégis nagy
jelentőséggel bír, az az 1850-es évek elején Kistétényben letelepedő,
kúriát építő Klauzál Gábornak köszönhető. De ez már egy másik történet,
melyről beszéljen a Klauzál Gábor életét kutató és ismertető kedves
barátom dr. Dobos Károly úr, a Klauzál Gábor Társaság elnöke.
A Szent Mihály kápolna 2011-ben (kép: László János)
A Szent Mihály kápolna észak felől (kép: rrbmirgamid - Panoramio.com)
Képek