Március 15. tér

V. kerület, Belváros

A Március 15. tér Budapest szívében, az V. kerületi Duna-korzó elején, az Erzsébet híd mellett fekszik a Belvárosi plébániatemplom előterében. Közlekedési szempontból ugyan nem számít mérvadónak, viszont mivel turistaútvonalak mentén fekszik, így fontos pihenő- és közlekedő hely.

Története

A tér északi felén létesült a IV. században az egykori római erőd, Contra Aquincum, mely a dunai átkelőhely és a keletre vezető útvonal kiindulásának biztosítására épült. A rómaiak ugyan csak a Duna jobb parti részét szállták meg, de a bal parton is ellenerődöt emeltek a népvándorlás során kelet felöl jövő, ismétlődő támadásokkal szemben. Anonymus szerint a vár a honfoglalás idején még viszonylagos épségben volt. Nem véletlen, hogy meghatározó szerepet játszhatott a középkori Pest kialakulásában.

A római helyőrséget az V. század elején vonták ki a területről, azonban az erőd felhagyása nem járt annak azonnali pusztulásával. Anonymus XII. századi krónikája, a Gesta Hungarorum szerint a honfoglaló magyarok épségben találták az erődöt. A letelepedéskor a castrum Taksony vezér birtokába került. Taksony a várat, a hozzátartozó földekkel együtt átengedte Boku és Billa bulárföldi (volgai) izmaelita kereskedőknek és kíséretüknek.

(Az erődítmény romjaira az első Erzsébet híd építésekor, 1898-ban bukkantak, további részleteit pedig az 1930-as években tárták fel. 1971-ben süllyesztett térszintű szabadtéri múzeumot létesítettek, amelyben az ellenerőd északi falát láthattuk patkó alakú tornyával, míg nem az egészet a föld alá helyezték a tér 2010-es felújítása során)

Buda 1686-os felszabadítása után Pest egy eléggé lerombolt város volt. A Belvárosi-templom kivételével gyakorlatilag nem maradt egyetlen egy ház épségben. A városnak az ostrom utáni időkben mindössze 430 lakója volt, amely után azonban elindult egy viszonylag gyors gyarapodás. 1730-ban a város átlépte a középkori városfalakat, s a XVIII. század végére kialakultak a külvárosok is (Terézváros, Józsefváros, Lipótváros és Ferencváros). Ettől kezdődően hívják a régi Pest fallal körülvett részét Belvárosnak.

A pesti piarista rendházat 1717-ben Pest város tanácsa alapította. Szerződésileg kötelezte magát arra, hogy a város a pesti társháznak fenntartására évi hatszáz forintot fizet, kápolna, társház és iskola részére kellő épületet emel, azt minden tehertől felmenti, s ha a városban alkalmas kert nem kínálkoznék, a városon kívül ad ilyet.

Az első piaristák 1717. október 28-án jelentek meg Pesten. Lakóhelyül a Városháza mellett jelöltek ki egy kis házat, ahová november 5-én beköltözködtek (a képen pirossal jelölve). E szűk és alkalmatlan helyiség azonban nem felelt meg sem a piaristák, sem az iskola igényeinek. Belátta ezt a városi tanács is, amiért 1718. május 24-én megvette a jezsuiták telkét és ezt adták át a piaristáknak.

A jezsuiták telke - mely a régi telekkönyvekben 188. szám alatt volt bejegyezve - három oldalról szabadon állott (Kis utca - Rondella utca - Duna-part határolt rész). Déli tűzfalához a Taschner-ház (189.) és a Vietorisz-ház (190.) épültek. 1720-ban a város vezetése kertet ad a rendház számára a Kecskeméti-kapuhoz közel, majd ehhez kapnak még egy telket a külvárosban Kastberger Ferenctől 1732-ben. 1739-ben Stőr Jánosné adja kőbányai szőlőjét a piaristáknak, majd 4 évre rá a városvezetés szántóföldet ad nekik.

Miután a rendház anyagi helyzete némiképp javult, elhatározták, hogy felépítik végre az eddig hiányzó templomukat. Mivel a városvezetés az alapítólevélben vállalta, hogy erre telket adományoz a Rend számára, így kézenfekvő volt, hogy a Városhoz forduljanak ennek ügyében. A Város ettől elzárkózott, pedig a piarista telek kicsiny volt ahhoz, hogy azon szabályszerű kollégiumot és templomot is felépíthessenek. A Rend erre 1745-ben megvásárolta a vele szomszédos Vizay-házat (186.), majd hosszas huzavona után 1751-ben a Vietorisz-házat is. Nem sokkal később a Kuttig-ház (658.) is, majd a Glockelsberg-ház (277., 501.) is az övéjük lett, mely utóbbi két telekre épült. Egyik a Városház térre, másik a Dunára nézett. Ehhez több más telek is tartozott Buda és Pest körül, amelyeket szintúgy megkaptak.

Bő 10 év múltán, 1756. április 19-én megkapják a királyi resolúciót, de oly kikötéssel, hogy a régi residenciát és a többi birtokukban levő házakat 8 éven belül eladják. Hogy a helytartótanácsi végzésnek eleget tegyenek és egyben a városi tanácsnak is kedvében járjanak, még ebben az évben eladják a Vizay-házat, a Resch- és Vietorisz-házat is.

A megmaradt Glöckelsberg-ház földszintje a szomszédos piac lármájától alkalmatlan volt iskola és lakás céljára, az emeleti szint pedig kevés volt ahhoz, hogy ott a tanári lakásokat, iskolát és kápolnát is elhelyezhessék. Elhatározták, hogy a szomszédos plébániatemplommal párhuzamosan új szárnyépületet építenek, de ez azért ütközött nehézségekbe, mert a templom körüli temető két beszögeléssel megtörte az egyenes vonalat. Az 1756-os, a Batthyány József gróf által Pesten tartott canonica visitáció ideje alkalmasnak bizonyult arra, hogy beterjesszék kérelmüket a temető e két szögletének a beépítésére. A prépost méltányosnak találta a kérelmet és a városvezetés hozzájárulásával engedélyt adott a kért terület beépítésére. Az engedélyért a plébániának is és a Városnak is 50-50 aranyat kellett fizetni. A Város végül az 50 arany kifizetését elengedte.

1758. április 11-én megkezdették az építkezést, amit 1760 őszén fejeztek be. Ekkor a piaristák elhagyták a régi jezsuita házat és beköltöztek az új kollégiumba.

A Glöckelsberg-ház telkeinek rendezése (balra az 1758-as, jobbra az 1760-as állapot)

1760-tól kezdődően a Rend különféle telkeket kap ajándékként vagy öröklés útján, többek között Budafokon és Ócsán. 1762-ben megveszik a Lenz-telket (631.); ennek árát a Kecskeméti-kapunál lévő egyik bérházuk eladásából nyerik. 1770-ben a Város - felsőbb utasításra - kisajátítja Sandtner András telkét (620.), és azt a piaristáknak adja, melyet a Rókus mezőn adott telekkel kárpótolnak.

A piarista telek Duna-parti oldala még ezen évtized végén is üresen állt, amelynek szomszédságában volt a Hager-telek. Ezt megvette a budai Mócsy Károly, aki a helyre 1796-ban házat épített. Mivel telkének utcaszintbe kiugró részét is beépítette, házának a templomtér felé kinyúló fala a piaristák kerítésével szögletet alkotott. A Város e kerítésen kívüli Dunával párhuzamos részt átengedte a Rendnek, így a telkek az utca vonalával egyenesek lettek.

A Rend-ház és Mócsay Károly háza (balra), valamint a szabályozási határvonal (jobbra)

A Rend 1801-ben átengedte a Városnak a Kötő utcai Lenz- és Sandtner-telket a Nemzeti Iskola felépítésére (fent pirossal jelölve), de kiköti, hogy csak az épület a Városé, az alatt fekvő telek továbbra is a Rend birtokában marad.

Pest néhány középkori tere - a Templom tér (később Eskü tér), a Városház tér és a Kígyó tér - jelentette ekkoriban a Belváros központi részeit. A beléjük futó utcák voltak a legforgalmasabb közterületek, amelyek idővel olyannyira zsúfolttá váltak, hogy egy-egy ház elbontásával vagy kiszélesítették őket, vagy helyükön kisebb tereket hoztak létre (például Szervita tér vagy Rózsa tér). A városképet a barokk templomok és az Invalidus-ház uralta; ez utóbbi volt Pest legnagyobb épülete. A XIX. század elejére a földszintes házakat vagy elbontották, vagy rájuk építettek, így fokozatosan felváltották ezeket az emeletes házak. Az 1838-as árvíz során a földszintes házak jelentős részét elmosta vagy lakhatatlanná tette a kiáradó Duna.

A Közmunkák Tanácsa kezdeményezésére elkezdődtek a város nagyobb átalakításai: elbontották a városfalakat és városkapukat, kiszélesítették a Kossuth Lajos utcát, majd kialakították a Sugárutat és a Nagykörutat is.

1841-ben a Piarista Rend szerette volna felépíteni az 1798-ban engedélyezett Duna-parti szárnyat a Mócsy-ház vonalában, de a Szépítő Bizottmány ezt nem engedte meg, hanem ragaszkodott az általa megállapított szabályozási vonalhoz. A piaristák kénytelenek voltak beérni e vonalhoz való beépíthetőséggel, amelyet 1845. szeptember 29-ére be is építettek.

A1848 után a piarista iskola 6-ból 8 osztályúvá fejlesztésével az iskola egyre inkább kinőtte önmagát, ami miatt 1863-ban egy háromemeletes gimnáziumot építettek az udvarban (sárgával jelölve).

Az Eskü tér 1865 körül
A Belvárosi-templom mögött balra a Régi Városházának tornyai, mögötte a Zsinagóga, míg a kép jobb oldalán a Ferences
templom tornyai láthatók. A piaristák rendháza a templom bal oldalán foglal helyet. Napjainkban a templom előtti terület a
Duna-partig sokkal szélesebb, hiszen a Duna az 1870-es években történt szabályozása során jelentősen leszűkült,
vagyis a part menti területek szélesebbé váltak.

A beépítés utáni állapotok (balra), és a budapesti Piarista Rend társházának vázrajza 1882-ben

A két építkezésben a Rend annyira meggyengült anyagilag, hogy muszáj volt megválnia néhány külvárosi vagy város körüli telkétől. Pest-Buda ekkor már 1873-as születéssel Budapest lett, s e Fővárosnak vezetése 1885. október 22-én a Kötő utcai Nemzeti Iskoláját a Rendnek eladta azzal a feltétellel, hogy azt a Rend 10 éven belül kibővíti.

Az Eskü tér igen jelentős szerepet játszott a Belváros kialakulásában, egészen a XIX. századig annak központja volt. Az alábbi, 1884-ben készült térképen látható a tér és környezetének e századvégi állapota: napjainkra tulajdonképpen csak a Belvárosi-templom maradt meg, míg a Régi Városháza, a Városház tér, s valamennyi szomszédos épület le lett bontva.

Ezekben az időkben már tervezték az Eskü téri híd és az arról lefutó utak nyomvonalát. Az egyik terv szerint a Kossuth Lajos utca egyenes vonalban futott volna egészen a Duna-partig, majd onnan a híd a Döbrentei térig. Ezzel a tervvel nem csak a Régi Városházát bontották volna el, de a Belvárosi-templomot is. A fenti térképen valaki ceruzával bejelölte e terv nyomvonalát, így jól látható, mely épületek estek volna áldozatául az "építkezésnek". A híd és a rávezető út nyomvonalát végül valamivel délebbre tolták, így a Belvárosi-templom elkerülte a bontást.

Az Eskü tér látványa a Gellért-hegyről, még a híd építése előtt
A templomtól balra kivehető a piaristák rendháza

Az Eskü tér déli oldala, sarkán a Belvárosi-templom plébániaépületével
(napjainkra e házak helyén az Erzsébet híd és a Szabadsajtó út látható)

Az egykori plébániaépület egykor a Belvárosi-templomhoz tartozott. A Képviselőház korábban ennek helyén épült volna fel, amit végül nem itt, hanem a Nemzeti Múzeum mellett hoztak létre. A plébániaépület terveit Feszl Frigyes készítette. Schwendtner Mihály plébános az 1870-es években még Liszt Ferencet is vendégül látta az épületben több hónapon át, ahol vasárnaponként a művész előadásokat is tartott az úri nép előtt.

A plébánia alsó szintjén működött az első pesti tűzoltóság, amelyet Széchenyi Ödön gróf javaslatára alakítottak meg. Mivel udvaruk nem volt, ezért a lovakat a pincében helyezték el, amelyet a Duna nagyobb vízálláskor mindig elöntött. A szekereket a ház előtt tartották (ezt a fenti kép is bizonyítja). E helyiségek 1870-től 1895-ig szolgálták a tűzoltóságot, majd az Erzsébet híd építésének házbontásaival végleg eltűntek.

A plébániaépülettől balra volt a historizáló-eklektikus Porszász-ház, amelyet Feszl Frigyes tervei alapján 1869-ben építettek fel. Tulajdonosa Porszász Antal kőbányai sertéskereskedő volt.

Az Eskü téri híd építését az 1893. évi XIV. törvénycikk rendelte el, a Ferenc József híd építésével együtt (Eskü téri és Fővám téri hidak). A két hídra együttesen kiírt nemzetközi tervpályázaton 74 pályaterv érkezett be, ezek közül 53 vonatkozott az Eskü téri (a későbbi Erzsébet) hídra.

Az Eskü tér 1890 után (kép: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.171)

Az Erzsébet híd építésének megkezdésére a tervpályázat lezárása után, még 1894-ben megnyílt a lehetőség, de az építkezés mégis csak 1897 végén kezdődhetett meg: a késedelem fő oka a pesti Belváros városrendezési elgondolásainak kialakulatlansága volt. A híd tengelyét a Hatvani utcával (ma Kossuth Lajos utca) feltétlenül össze kellett kötni, azonban az e célból szükséges épületbontások megoldására már több lehetőség kínálkozott, amelyek közül választani nem volt egyszerű feladat. Két értékes, patinás épület állott a hídtengely útjában, éspedig a régi pesti Városháza és a Belvárosi-templom. Az előterjesztett változtatások között volt olyan, amelyik a Belvárosi-templom elbontásával számolt, de volt olyan is, amelyik a hídtengelyt a templom homlokzatának közepére irányította és a hídfeljárókat a templom körül kétoldalt vezette. A templom így a híd vonalában süllyesztve maradt volna meg. Az öt évig tartó vita végül a ma is látható megoldást eredményezte.

A Főváros és a Piarista Rend közötti egyezség ugyan létrejött a Nemzeti Iskola bővítéséről, de annak megvalósítását akadályozta néhány olyan dolog, amellyel a Rend korábban nem számolhatott. A beépítés 10 éves határideje 1895-ben lejárt volna, de végül a felek megállapodtak abban, hogy a kibővítésre kiszabott időbe nem számítható be az az idő, amely alatt a Belváros szabályozása végleg eldől.

A Régi Városházát 1900-ban elbontották, az épülő híd is egyre csak épült a rendháztól délre, míg végül 1911. június 1-én a Főváros és a piaristák megállapodtak, hogy a Rend megkapja a Városház téren a váci utcai vonalat, a belvárosi templom pedig marad a régi helyén. A Rend az új házat és gimnáziumot 2 év alatt köteles felépíteni, és mivel a Rend új telke a réginél többet ér, fizet a fővárosnak 1255000 koronát.

A hídépítés 1898 tavaszán, a partokon álló pillérek alapozásával vette kezdetét, amelyet gondos tereprendezési munkálatok előztek meg. Ettől kezdődően az Eskü tér mintegy 5 évig hatalmas építkezés színhelye volt. A hidat ünnepélyes keretek között 1903. október 10-én adták át rendeltetésének, s a királyné iránti tiszteletből Erzsébet hídnak nevezték el.

A balparti oldalnyílás áthidalására szolgáló vasszerkezet szerelése 1899. december 21-én

A Belváros látványa a Gellért-hegyről 1931-ben
Az Erzsébet híd mögött látható, amint elkezdték bontani a piaristák rendházát.
A bontás után vált láthatóvá a ma is ismert Péterffy-palota, mely a középkori Pest szinte egyetlen hírmondója.

A piaristák rendháza 1931-ben, közvetlen a bontása előtt (kép: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)
Az épület helyén lesz gyakorlatilag a későbbi Eskü tér, vagyis a mai Március 15-e tér.

A Piarista-ház és környéke a Belváros szabályozása előtt (balra), és után (jobbra)
(zöld színnel a parkosított terület látható)

A piaristák régi rendházát 1931-ben bontották le, s ezzel az Eskü tér területe mintegy duplájára nőtt. Az egykori tér képét mára egyetlen épület őrzi, a Belvárosi plébániatemplom.

1932. szeptember 25-én nagyszabású ünnepségre került sor a budapesti Eskü téren. A lapok is nagy terjedelemben foglalkoztak Erzsébet királyné szobrának leleplezésével. A Pesti Napló így írt az előző napi sajtóbemutatóról: "34 esztendővel ezelőtt törvénybe iktatták, hogy Erzsébet királynénak szobrot kell állíttatni Budapesten. Egymásután írták ki a tervpályázatokat, azok azonban eredménytelenek maradtak, míg 1920-ban végre a szoborbizottság elfogadta Zala György szobrászművész és Hikisch Rezső műépítész tervét. Hosszas huzavona előzte meg az emlékmű elhelyezését is. Gondoltak arra, hogy a miniszterelnöki palotát lebontják és helyén állítják fel az Erzsébet szobrot, szó volt arról is, hogy a Szent-György térre kerül a szobor, a Várkert, Margitsziget, valamint a Városliget is szóba került. Végül is az Eskü-tér mellett döntöttek. Szombaton délelőtt volt az emlékmű sajtóbemutatója, melyen Bárczy István miniszterelnökségi államtitkár a szobor felállításának érdekes előzményeiről adott elő. A bemutatón Hlatky Endre sajtófőnök, báró Kazy és Rákóczy miniszteri tanácsosok, valamint az emlékmű tervezőin kívül a miniszterelnökség több főtisztviselője is megjelent".

A királyné rokonai, egyházi és világi előkelőségek, a néhány napja lemondott kormány összes tagja ott volt a díszemelvényen. "Az emlékmű körül díszruhás testőrök és koronaőrök álltak, körülöttük magyarruhás lányok és cserkészek vontak kordont. Az emlékmű mögött népviseletbe öltözött legények és lányok állottak". 10 óra 25 perckor érkezett meg családja kíséretében Horthy Miklós.

A Himnusz eléneklése után Zsitvay Tibor igazságügyminiszter mondott beszédet. Miután Sipőcz Jenő polgármester a főváros nevében átvette a szobrot, előbb a kormányzó, majd sok más előkelőség is koszorút helyezett el a talapzaton. Budapest valamennyi templomának harangja megkondult, ezzel egy időben a Dunán a szoborral szemben elhelyezkedő két monitor 33 díszlövést adott le. A Szózat elhangzása után az ünnepély zárásaként a csapatok díszmenettel köszöntötték a kormányzót.

A Contra Aquincumnak nevezett római kori erőd a pannóniai limes egyik kiemelt pontján állt, romjait a múlt század folyamán több szakaszban tárták fel. Az erőd ma már szinte elképzelhetetlen módon emelkedhetett ki környezetéből, az Erzsébet híd vonalától csaknem a piaristák épületének végéig nyúlhatott, s annyira fontos hely volt, hogy anno maga Diocletianus császár is meglátogatta. A hatvanas évek folyamán az ókori műemlékek bemutatásának akkoriban átalakuló irányához kapcsolódva a régészek a maradványok szabadtéri bemutatása mellett döntöttek: az 1961-ben Pfannl Egon által készített tervek szerint a tér legnagyobb részén régészeti parkot hoztak volna létre, amelyben a szinte bejárható erőd bemutatása kapta volna a főszerepet, mégpedig a késő római járószintre süllyesztett területen.

A tér látványa 1964-ben, az Erzsébet híd átadásának idején (kép: Fortepan)

Az 1968 és 1971 között kialakított térszerkezetben valóban a szintek tagolásával operáló szabadtéri múzeum került a középpontba, az eredeti kövek másolataival.

"Római emlékeket bemutató pihenőparkot alakítanak ki az V. kerületben, a Március 15. téren. A csaknem 3700 négyzetméter alapterületű részen megkezdték a régészeti munkát, amelynek során feltárják a római kori városfalmaradványokat. Több mint három és fél méter mélyre ásnak le, hogy a "föld alatti múzeumot" teljes szépségében láthassa a közönség. A Március 15 tér rendezésére kiírt tervpályázat első díját Tar István szobrászművész és Hollay György tervező nyerte, s így pályaművük alapján hozzák rendbe a teret, alakítják ki a parkot. A föld alatti múzeum különleges díszkivilágítást kap. A több mint 33 méter hosszú vitrinsorban 142 égőt helyeznek el, a park szökőkútjait színes lámpákkal világítják meg, a szoborgyűrű mellé pedig 3-3 fényárlámpát helyeznek el, amelyekbe egyenként 500 wattos égőket szerelnek. A terület világítását öt - egyenként 18 méter magas - vascső kandeláberrel oldják meg, s javítják a tér környékének kivilágítását is. A múzeumparkot a tervek szerint augusztusban adják át" - Népszabadság, 1970. március 17.

A hatvanas évek modernitásfelfogását tükröző tér a betonfelületeket és a markáns lépcsőket kontrasztba állította az ókori emlékekkel, egy bejárható és ugyanakkor távolról nézhető, a térszintekkel igencsak nagyvonalúan bánó környezetben. A korszellemnek megfelelően a romkert szó szerint közel hozta korunk járókelőjéhez a múltat, a tér közepén pedig a modernizmus találkozott az elpusztult régi világgal: egyenrangú elemek, egymással szemben.

A tér látványa a Duna felé (a romokat bemutató hely 1968-ra készült el Hajnóczy Gyula és Póczy Klára tervezi szerint)

A tér korábbi elrendezésének terveit Bakay Árpádné készítette 1964-ben, épp az új Erzsébet híd átadásával egyetemben. Ekkor készült ez a díszkút is, amely a rómaiak harcát mutatja be a barbárokkal. E kutat Tar István készítette.

A Március 15. téren a korabeli elveknek megfelelő didaktikus módon, korszerű vasbeton szerkezetekkel körülölelve tárták a nagyközönség elé a hajdani római castrum, Contra-Aquincum romjait. A szocializmusnak nevezett korszak a közterületek csinosítására nem sok gondot fordított, az ellenőrizhetetlenül gyülekező közösségek pártolása nem tartozott vállalt céljai közé. A tér így elhagyatott gödörré változott - a barokk korból megmaradt egyetlen épület, a Százéves étterem utcája és a boltív alatti köz sötét sikátorként nemigen csábította a Váci utcán korzózókat a Duna partjára. Jószerivel különbséget is nehéz volt köztük tenni, az Egyetemi Színpadra igyekezve mindig fejtörést okozott, hol is kell lekanyarodni. Továbbra is váratott magára, hogy az épület léptékének és központi elhelyezkedésének megfelelő közfunkció fizikai kontaktust létesítsen a városi környezettel.

A tér felújítását már régóta tervezték, de csak a 2006-ban elfogadott Város Szíve Program keretén belül válhatott valóra. A munkálatok 2009 végén kezdődtek meg. A Budapest Szíve Program keretében a Város-Teampannon iroda tervei alapján megújult tér megszabadult az évtizedek során értelmetlenné vált gépjárműforgalomtól, és megvált a hatvanas évek végén kialakított, de azóta lassú pusztulásra ítélt romkerttől, és megfelelő odafigyeléssel hosszú távon is élhető környezetté változott.

A hatvanas évek vége óta sokat változott a városépítészeti, régészeti és műemlékvédelmi szemlélet, többek között ennek is tudható be, hogy a Március 15. téren most ismét elsüllyedtek az egykor látható római erőd romjai. A maradványokat most egy ferde tetejű, a térszintből alig kiemelkedő építmény foglalja magába, az épületrészletekből azonban a fényvisszaverő felületek miatt nappali fénynél gyakorlatilag semmi sem látható. A római kori emlékek így kétszeresen is eltűntek, s bármekkora az igyekezet, nem pótolják őket a burkolatba vésett jelek és mondatok sem.

Tarr Isván nagyméretű bronzalkotása eredeti helyén szökőkúthoz készült, a kör alakban öt lábon álló csoportozat belsejéből lövellt fel néhány vízsugár, ez azonban az idők során elapadt, a sekély medence évekig üresen állt. A szobor most új helyet kapott, öt kisméretű kőlapra támaszkodva egy korábbról megőrzött fa mellett. Térszervező funkcióját elveszítette, a harcosok pátosz nélkül küzdenek a fa árnyékában. Ugyanilyen súlytalan a templom kertjében Szent Kinga és Szent Hedvig aránytalan oszlopra emelt alakja: a két figura a szép kertet eklektikusba és szentimentálisba hajlítja. A szoborelemek mindkét esetben látszattá, üres dekorációvá válnak: nem szövődik egybe a középkorias kert és a két historizáló szent, illetve a Duna menti erődök illusztratív sora és a barbár harcosok kardja. Egyiknek sincs koherenciája, minden csak jelzésszerű történelmi dísz marad, mint egy ismerős vagy ismeretlen helységnév vagy egy magában álló évszám.

Koltai András (archivum.piar.hu) kiegészítésével a cikket írta: Varga Máté
Folytatjuk!

A Március 15-e tér 6-os és 7-es szám alatt egy épület áll, pedig valójában két külön házról van szó. A Kéményseprő utcai sarkon álló épületet 1903-ban emelték (tervezte: Schütz Rezső), amelyhez 1914-ben építették hozzá ikertársát (tervezte: Révész Sámuel és Kollár József ). A homlokzat kialakítása teljesen eggyé olvasztotta a két házat. Ezt az érzetet erősíti az is, hogy mindössze egy bejárat nyílik a térről.

Március 15. tér

V. kerület, Belváros

Története

Képek

I. Ferenc József megkoronázása

Térkép

Megközelítése

Ajánlott cikkek