Június 5.

Gyönyörű napsütésre kelt Pest és Buda népe. Az alsó és felsőház tagjai a kora délelőtt folyamán a legnagyobb pompában vonult fel a várba, hogy köszöntség a leendő magyar uralkodót. Oldalukon díszkardokkal, pompás "fővegek"-kel vonultak fel a várba díszruhás kocsisok és mentés huszárok kíséretében. A király és királyné a trón mellett jobbról és balról, állva fogadták a vendégsereget, kettejük közt ugyancsak állva Rudolf koronaherceg várakozott. A király kalpagát kezében tartva, magyar tábornoki ruhát viselt, a királyné nehéz fehérselyem ruhában, derekán egyszerű fekete díszítéssel, s fején gyémántokkal díszített koronával fogadta a képviselőket. A trón baloldalán a minisztérium emberei és a palotahölgyek (köztük Andrássy Gyuláné) álltak. A főrendiek tisztelgése után Szentiványi elnök üdvözölte a királyt, mire hangos éljenzés tört ki az egybegyűltek részéről. Szentiványi az éljenzés csillapodtával így szólt: „Kedvelt Magyarországom egybegyűlt képviselőinek őszinte hódolat nyilvánítását szívesen fogadom, s felhasználom ez alkalmat legbensőbb megelégedésem nyilvánítására a képviselőház azon bölcs és tapintatos magatartása fölött, mellyel atyai szándékainkat támogatta s lehetővé tette azok valósulását". Az újabb éljenzés után a képviselők egy mellékterembe távoztak, majd a főrendekkel együtt visszatértek a trónterembe, melyből a király és királyné már eltávoztak.

Rövid idő múlva megjelent a király, s a trónra ülve fogadta a koronaőrök esküjét. A koronázási hitlevél megerősítése után e szavakkal szólat fel: „Az országos Főrendek és Képviselők által elénk terjesztett koronázási hitlevelet kegyelmesen elfogadjuk, s aláírásunkkal ellátva, hűségteknek beczikkelyezés végett ezennel általadjuk". A hitlevelet a prímás vette kézhez, aki a képviselőház elnökének adta át. A prímás ezután külön a királyt, s külön a királynét arra kérte, hogy a koronát elfogadni méltóztassék. A király erre így felelt:

„Bizalommal fordultunk a nemzethez, midőn felhívtuk a helyzet nehézségeiből fejlődött akadályok elhárítására. Hű Magyarországunk teljesen megfelelt a benne helyezett bizalomnak. Most már Isten segedelmével, és az Országgyűlés őszinte közreműködése folytán, bekövetkezett azon atyai szívünknek örvendetes időpont, midőn a fejedelmi és alkotmányos jogokat egyaránt biztosító hitlevelünket kiadhattuk, s törvényes ősi szokás szerinti ünnepélyes koronáztatásunk által biztosíthatjuk. Az nem lehet, hogy az, mit őszinte egyetértéssel a király és nemzet alkottak, állandó s üdvös ne legyen. Kedvelt Magyarországunk közóhajtását teljesítendők, koronáztatásunk napjául folyó hó 8-dikát tűzzük ki. Örömmel járulunk az Országgyűlés azon kérelméhez is, hogy ez alkalommal egyszersmind Felséges Hitvesünk magyar királynénak koronáztassak"

A királyné válasza a következő volt:

„Örömmel teljesítem a neiresetnek Önök által nyilvánított kívánságát, mely saját forró óhajtásommal találkozik, s áldom az isteni gondviselést, hogy e magasztos perczet megérnem engedte. Vigyék meg küldőiknek őszinte köszönetemet és szíves üdvözletemet!"

Egy küldöttség ezután a király tudtára adta, hogy ezennel az ország nádorát Őfelsége helyettesíti ezután, mire a király így felelt:

„Szívesen elfogadom. Az ország jobban nem is választhatott volna"

Ezennel az ünnepély véget ért, s az Országgyűlés tagjai hangos éljenzéssel eltávoztak.

Június 6.

Tovább folytak az ünnepségek. Egyre több érdeklődő utazott fel Pestre és Budára, hogy jelen legyenek a jeles eseményen. Mivel Matild főhercegnő halálhíre váratlanul érte az uralkodót, Őfelsége a 6-ára kitűzött díszes színházi előadást törölte.

Június 7.

Délután két órakor a koronázási jelvényeket ünnepélyesen átszállították a koronázási templomba.

Június 8.

Elérkezett a várva várt nagy esemény. A kora hajnali órákban lezárták a Lánchidat, hogy a koronázási menet a későbbiekben zavartalanul közlekedhessen rajta. Az emberek már ekkortájt elkezdtek szállingózni a kijelölt útvonalak mentén, majd mire a koronázási menet reggel 7 órakor elindult, már hatalmas tömegek fogadták az abban résztvevőket.

Az országgyűlési követek és a főnemesek hintói már reggel 6 órakor begördültek a Mátyás-templom elé, hogy a 7 órakor kezdődő ceremóniára mindenki a helyén legyen. A király lovon, a királyné hintón érkezett a templom elé, ahol az ország és a templom főpapjai fogadták őket. A templomba menetkor a király előtt hajdan a nádor vitte a koronát, most Andrássy Gyula miniszterelnök, akire fontos szerep hárult a koronázás aktusában. A törvények szerint ugyanis a koronázás csak a nádor jelenlétében volt érvényes, azonban nádor ekkor nem volt. Deák Ferenc javaslatára - kompromisszumos megoldással - a koronázásban történő részvételre az ország és az uralkodó által is elfogadható személyt választottak, amely kitételeknek Ő tökéletesen megfelelt. A koronázási menetben az országbíró vitte a jogart, Horvátország bánja a birodalmi almát, a pohárnokmester a kardot, egy főpap az apostoli keresztet, a tárnokmester (pénzügyminiszter) és a főkamarás pedig egy-egy kisebb keresztet.

A király leszállván lováról, gyalog vonult végig a rendezvényre készített két emelvény között, miközben Liszt Ferenc erre az alkalomra komponált Koronázási miséjét, a Missa Coronationalist játszották (maga Liszt az orgonakarzaton foglalt helyet, de még a ceremónia befejezése előtt visszament szállására: kivétel nélkül minden forrás úgy vélekedik erről, hogy mivel Liszt hivatalosan nem kapott meghívót az eseményre, ezért sértődöttségében elhagyta a helyszínt, de magam úgy vélem, inkább hihetőbb az az elképzelés, miszerint a koronázás leglátványosabb jelenetére, a királyi eskütételre szeretett volna időben, még a tömeg érkezése előtt odaérni, hogy megfelelő helyről legyen tanúja e történelmi jelentőségű eseménynek. Hihető ez abból a szempontból is, hogy Liszt ezekben az időkben épp a Belvárosi-templomban volt elszállásolva - a szerk.). A király idő közben felöltötte a koronázási palástot, majd miután felkenték, Andrássy Gyula gróf és az érsek fejére helyezte a koronát, kezébe adta a jogart és az országalmát. Odakint díszlövések dördültek, megszólaltak a harsonák, s felcsapott a tömegek üdvrivalgása.

A király és a királyné a Mátyás-templomban
(kép: Eduard von Engerth eredetijéről másolta Tull Ödön, részlet)

Koronázás a Mátyás-templomban
(kép: Vasárnapi Újság)

Miután az éljenzés kicsit alábbhagyott, a királynét is felkenték, majd vállához érintették a koronát. A király ekkor a templom Magdolna-tornyába lépdelt, ahol aranysarkantyús lovagokat avatott.

Az aranysarkantyús lovag a magyar királykoronázások után I. (Szent) István király kardjának érintésével felavatott lovagok megnevezése és rangja. Nem volt valódi lovagrend, tagsága nem járt semmilyen külön kiváltsággal vagy kötelességekkel, és nem voltak rendi szabályaik sem. Az aranysarkantyús lovagok avatása csupán a királykoronázás fényét volt hivatva emelni. Ezért nem alakították ki a rend szervezetét sem és csak a magyar történeti hagyományok részét képezte a koronázás szertartás-rendjében, amikor a megkoronázott király első tette az arra alkalmas és/vagy kijelölt személyek lovaggá ütése volt. Itt az eredetileg teljesen egyházi szertartáshoz egy fontos világi elem járult.

A menet csak ezután indulhatott meg Pest irányába. Az útvonal az Úri utca - Dísz tér - Víz-kapu - Albrecht út - Lánchíd - Ferenc József Rakparton keresztül vezetett, végül a király a Belvárosi-templom előtt emelt állványzaton mondhatta el az esküjét.

A Vasárnapi újság így ír a díszmenetről: "A koronázási menetben, amely az ünnepélyek leghatásosabb részét tette, a bandériumok élén gr. Ráday Gedeon lovagolt, mint jászkun kapitány, oldalán Lehel kürtjével. Utána a jászok és kunok több százra menő bandériuma hármasával, az elsők feketében, rókatorkos mentékben, az utóbbiak sötét kékben, fénylő pitykékkel. Aztán a fővárosi fehér-kékbe öltözött dandárok. Ezek voltak a legnagyobb számú bandériumok. Azután a megyéké következett. Ezek többnyire három-három lovagból állottak, a megye színei szerint öltözve, s az örökösen változó színek rendkívüli élénkséget kölcsönöztek az egész képnek.

Nagyszerű benyomást tett a főrendűek menete, a Zichyek, Andrássyak, Orczyak, Bánffyak, Széchenyiek, Festetichek, Szapáryak, Károlyiak, Bethlenek, Eszterháziak, Almásyak s Batthyányiak, s megannyi kitűnő név képviselőinek kitűnő változatossággal, leleményes ügyességgel, festői szépen összeállított díszruháik, a régibb és újabb kor viseleteinek oly gazdag változataiban, mely mindig újabb meg újabb érdekességet nyújtott, s alig telt be a szem e pompás és meglepő látvány élvezetével, mely mellett a külföld diplomáciájának legfényesebb díszruhái, hamar megszokottá és egyhangúvá válnak. Ezen látványban az egész képnek oly tömeges hatása van, amely a részleteket elmossa. A legtöbben ősi buzogányokat tartanak kezükben, vagy régi csáklyákat.

Az országok lobogói vetik azonban a legnagyobb hullámokat. Daliás, gyönyörű régi kép volt ez, melynek alakjai hogy a mai világban élnek, az itt-ott csak a szemek elé csíptetett gavalléros szemüvegek árulták el. A magyar mágnások után jöttek a lovagrendek vitézei, vegyest magyar főurak és magas katonatisztek. A zászlókat vivő főurak; a magyar királyi hírnök széles karimájú kalpagban, a koronaőrök, az országos jelvények vivői, a miniszterek, a főherczegek, a keresztet hordozó püspök, ő Felsége a király koronával és Sz. István palástjával, gyönyörű fehér ménlovon udvari kíséretével, az érsekek és püspökök lóháton, teljes egyházi öltözetben, mindkét szertartás szerint és csatlósaik által kisérve és vezettetve, a magyar testőrsereg és az udvari csendőrök, végre pedig egy század huszár.

A menet egész hosszában a nép elégedetten bámulta a kifejlett pompát, s figyelmével különösen kitüntette Beust bárót, ki fehér lovon zöld takaróval, s a zöld és aranysujtásos udvari öltözetben, hosszú szögletes kalappal jelent meg, és gr. Andrássy miniszterelnököt, kit rokonszenves éljenzésben részesített.

A plébánia keskeny tere nagy csínnal volt kidíszítve, s állványokkal körülvéve. A háttért a plébániatemplom képezte a városháza egy részével, melynek koronás tornya épen ide nézett. Baloldalon volt hely hagyva az országos törvényhozó testületnek. Középen, a szentháromság-szobor Duna felé néző oldalán, állt a négyszögű, öl magas esküpad, tágas emelvény, szabadon minden oldalról, két följáróval. Fából volt összeállítva, fehérre festve, dúsan megaranyozva, oldalfalai a magyar korona-országok czimereivel és czirádákkal ékesítve, a párkányok vörös bársonnyal bevonva. A föl- és lejárat oldalait csillagos vörös bársony borítá egészen. A párkányok egyik másik oldalán is három-három alakban a magyar korona. Két dárdán Sz. István és a szent Szűz képe köralakban. Fent az emelvény közepén lépcsőzetes, aranyterítővel bevont széles zsámoly volt, az esküt letevő király részére. A lánczhidtér fölséges képet nyújtott. Nagy terjedelmével, nagy palotáival, díszes és czélszerű rakpartjával és lánczhidjával, e tér különben is egyik büszkeségünk, s volt már reá eset, hogy e térnél fogva Nápolyhoz hasonlítgatták fővárosunkat. Most e tért egészen maga részére foglalta le az ünnepélyesség".

A 79 éves Orczy György,
a koronázási Országzászló hordozója
(kép: Vasárnapi Újság)

Orczy György "a koronázási alkalommal arannyal gazdagon zsinórzott s ódon gombokkal ékített sötétkék attilát és ugyanoly színű nadrágot viselt, lábain sárga szattyáncsizmát aranysarkantyúra. Fején fejedelmi kalpag ült, piros bársony csúccsal, vakvarjú-toll bokrétával és sugárosan szétágazó, rubinttól és gyémánttól ragyogó forgóval. Vállain király-vörös bársonymente lógott, vakító fehérségű hattyú-prémmel, s művészien alkotott ódon (antique-) mentekötővel. Balján díszkard ékeskedett, s jobbjában, kengyeléhez támasztott nyéllel, az ország zászlaját tartotta". - írja le az Országzászlót hordót a Vasárnapi Újság.

Az ország zászlója mindvégig a történelem folyamán ugyanúgy készült, így eredetét nehezen tudjuk megállapítani. Négyszögű, fehér "habos-selyem" posztó, háromszínű rúdra szegezve, apró szögekkel. Egyik oldalán az ország címere volt koronával.

A királyné hintója

A királyné - a koronázási ünnepély második fő személye - bármerre is jelent meg, bájával elkápráztatta a közönséget. Rokokó stílusú dísz-kocsijának készítését II. Ferdinánd korára teszik. Oldalai üvegtáblákból vannak, amelyek aranyozott keretekben fekszenek. Nyolc, hosszú sörényű fehér spanyol mén húzta, földig érő farkakkal. E mének bíborvörös bársonnyal, s nehéz aranyhímzésekkel és bojtokkal díszített szerszámokkal voltak ellátva. A fogatot két kocsis hajtja; egyik a rudas, másik az egyik ló hátán ülő fullajtár. A lovak mellett egy-egy rokokó ruhába bújt, parókás futár szalad, s tökfödőnek fehér-sárga-fekete színű strucctollakkal díszített spanyol kalapot viseltek. A kocsisok csizmában, míg a futárok fehér harisnyában és cipőben voltak. Előttük a lovas testőrök robognak; a királyné menet közben üdvözletét küldi a körülötte sereglő, hömpölygő tömegnek.

A Belvárosi-templom előtti téren volt az egész szertartás legfontosabb jelenete, amelyről a Vasárnapi újság számolt be részletesen. Ennek lényeges része szerint: "Az országgyűlés mindkét házának azon tagjai, kik a koronázási menethez nem tartoztak, vagy annak díszét növelni önként nem csatlakoztak, gőgösön érkeztek meg, s a pesti parton kiszállva elfoglalták helyeiket a számukra fenntartott állványon. Az eskü, mint országgyűlési tény, előttük s az ő tanúságuk mellett volt végbemenendő. A tér három oldalát elfoglaló állványok testületi meghívottakkal és küldöttségekkel s egyéb nézőkkel voltak tele. A negyedik oldalon, a Duna felől lévőn, szemben a templommal, az eskü-emelvény állott, melyre szőnyegekkel borított széles lépcsőzet vezetett föl, fenn is szőnyeg borította talaját s gazdagon ékített korlát vette körül.

A Belvárosi-templom előtti emelvény

A tér maga, különben sem fölötte tágas, egészen üres volt. Gyalogos nézősereget ide nem bocsátottak, mert a szabad térre a bandériumok a koronázási menet kibontakozhatása s akadálytalan elléptetése végett szükség volt. Az országgyűlés megérkezte után kevéssel mellette tizenkét testőrrel, aztán a jászok, összesen százan, végre a kis és nagykunok, kik szintúgy százan voltak".

Ezek megállás nélkül továbbnyargaltak, hogy a Lánchíddal szemközti Koronázó-domb körül foglalhassák el a helyüket, mire odaér a menet. Ezután jöttek a megyék és városok küldöttei, majd Pest lakossága. Hamarosan a király is megjelent, aki a Lánchídról Budára lépve a Duna partján folytatta útját a templom elé. Lovát egész út alatt alig lehetett féken tartani. Érkezése után lepattant a lóról, s föllépett az emelvényre. Kíséretét itt csak a helyettes nádor, az ország prímása, a miniszterek, a kalocsai érsek, s az apostoli keresztet vivő püspök képezte. Ott állt az "Isten szabad ege alatt", a nemzet színe előtt, hogy esküjét megtegye az ország alkotmányára és épségére, Isten nevében. A tér elnémult, s várakozás vette kezdetét. Andrássy gróf átnyújtotta az eskü szövegét a prímásnak. A király baljába vette az arany keresztet, jobb kezének három ujját a magasba emelte, majd keleti irányba fordult, majd "hangosan és súlyozva mondá el a nagy esküt. Hallottá Isten és az ország. Egy helyen riadó éljenzés szakította félbe. S végül, mielőtt a nádor a jelt adhatta volna az éljenzésre, kitört a nagy kiáltás: Éljen a király!".

A későbbi Eskü tér, a királyi eskü színhelye

Az eskü után a menet továbbvonult, s a Városház tér - Váci utca - Színház-tér (ma Vörösmarty tér) - Dorottya utca érintésével megérkezett a Ferenc József téren (ma Széchenyi István tér) kialakított koronázási dombhoz.

A koronázási-domb a Ferenc József tér közepén (ma Széchenyi István tér)

A Koronázási-domb Magyarország vármegyéinek és szabad királyi városainak földjéből összehordott mesterséges halom volt, amelyre a megkoronázott és a nemzetnek esküt tett magyar király koronázási díszben föllovagolt, s tetején a 4 égtáj felé napvágást tett Szent István kardjával. A kardcsapások az uralkodó haza iránti kötelességét fejezték ki: a hazát bármely oldalról támadó ellenségtől megvédi. Magáról a dombról a Vasárnapi újság eképpen ír: "A képzeletre csak a színezés van bízva, mert a domb oldala köröskörül eleven zöld pázsit, korlátai pedig fehérek, vörös bársonnyal díszítve; nemzeti színeink tündökölnek rajta".

A király kardcsapásai a négy égtáj felé

A Koronázási-domb körüli téren a megyék, városok és kerületek bandériumai voltak felállítva. A főméltóságok, a zászlós urak, a tartományok lobogóit magasan hordozó lovagok, valamint a papság színes csoportjai mind lóhátról tekintettek a Koronázási-domb felé. A Duna felé és a tér körül ezután mindenhol a nép tömege lepett el minden talpalatnyi földet.

I. Ferenc József király a Koronázási-dombon (kép: Ferenc Kollarz)

Az alkalomra pompás díszbe borították a Lloyd-palotát, amelynek erkélyéről tekintett le a királyné kíséretével együtt. Midőn a kardcsapások megtörténtek, a király ismét a nép közé lovagolt, majd egy keskeny folyosó nyitásával, elindult bandériumai élén a Lánchíd felé. A tömeg éljenzése közepette előre-hátra, körbe-körbe nyargalt a kétfelé nyíló embersor között. A bandériumok után következtek az ország főméltóságai, majd a főpapság s végül a király. Ezennel az országos ünnepek befejeződtek.

A Lánchídon átjutva egyenesen a palotába vonultak vissza, majd a nagyteremben lakomával zárták a napot. A király koronában és palástban jelent meg, a királyné gyémánt diadémet viselt a fején. Az asztali előkészületek is részletesen szabályozottak voltak, természetesen feljegyezték, hogy a kézmosáshoz használatos vizet a miniszterelnök önti, a kéztörlőt pedig a hercegprímás nyújtja a királyi párnak. A lakoma során a főasztalnokmester a Vérmezőn felállított sátorban sütött ökörből is felszolgált egy darabot. A sült további részeit a nép között osztották szét, „egy emelvényen pedig fehér és vörös bor van csapra ütve s a népnek kenyeret dobálnak". A csemegék felszolgálásával a lakoma befejeződött, a királyi pár visszavonult belső lakosztályába. „A magyar királyi főkamarásmester leemeli Ő felsége fejéről a koronát, azután leveszik Szt. István palástját s mindkettőt a többi jelvényekhez az előkészített párnákra teszik. Erre a jelenlevők mind eltávoznak".

Koronázási ebéd a palotában