Szent Gellért tér

XI. kerület, Gellért-hegy / Lágymányos

A Szent Gellért tér Budapest XI. kerületében található, a Duna partján, a Gellért-hegy lábánál. A 2002-ben felújított tér névadója Gellért püspök. A felszín alól hőforrások törnek elő, amelyek a Gellért gyógyfürdőt látják el gyógyvízzel.

A tér Budapest legszebb panorámájú pontainak egyikén fekszik, ahonnan kilátás nyílik a Duna fölé magasodó Gellért-hegy szikláira, valamint a Dunára és annak hídjaira. A Dunára néző meredek sziklafala és a tetejéről nyíló pesti panoráma páratlan látvány. Budapest ékkövének is szokták nevezni. Az UNESCO a Gellért-hegy tetején fekvő Citadella erődjével, a budai Várheggyel és a Duna két partjának panorámájával együtt a Gellért-hegyet 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánította.

Története

Régészeti leletek tanúbizonysága szerint már a kelták is oppidumot létesítettek a hegy magasabb részein és északi lejtőin. A régészek valószínűnek tartják, hogy ezt a sánccal megerősített várost és a környező területeket az eraviszkusz törzs lakta. Minden bizonnyal ők létesítették az első átkelési pontot a Dunán, amely azután évszázadokon keresztül biztosította a folyón való átkelést.

1901-ben a Gellérthegy lábánál, a Gellért tér 3. számú ház alapozásánál került elô egy jelentős éremlelet: az edényben elrejtett éremlelet majdnem teljes; 119 db római köztársaságkori és Augustus–kori denárt (Kr. e. 200–10.), valamint 365 db eraviszkusz ezüstérmét tartalmazott.

2002-ben a Gellért Szálló bejárata elôtt Beszédes J. végzett feltárásokat. Ennek során egy eraviszkusz telep két különbözô periódusához sorolható településmaradványai (kenyérsütô kemencék, árok) kerültek elô. A településrészlet korát az ásató a Claudius uralkodásától Traianus/Hadrianus uralkodásáig, sőt a Kr. u. 2. század közepéig terjedő időre határozta meg.

A pesti révet már a középkorban említik, Pest és Buda között a mai Rudas gyógyfürdő vonalában. Alacsony vízállás esetén a gázlón marhákat is áthajtottak Budára, és a Bécsbe terelt állatok a Gellért-hegy szélén haladtak tovább a Németvölgyben lévő gyűjtőhelyükre. A pesti révnél az átkelést később kormányozható evezős csónakokkal bonyolították, majd itt épült meg a repülőhíd és a hajóhíd.

A római hódítás következtében az itt élőket az I. században az esetleges felkeléseket megelőzendő letelepítették a jól védhető hegyről. Belőlük hozták létre a civitas Eraviscorum közigazgatási egységét. Később az aquincumi polgárváros területéhez tartoztak.

A legenda szerint 1046-ban a hegy sziklás dunai oldaláról lökték a mélybe a Vata-féle pogánylázadás résztvevői a hittérítő Gellért püspököt. Bár a legenda valóságtartalma megkérdőjelezhető, XV. századtól a hegyet Szent Gellért-hegynek is szokták nevezni.

A XVII. században a hegy gyakran szerepelt a hazai boszorkányperekben, mint boszorkánytáncok, boszorkánygyűlések helyszíne. A legenda szerint szombat éjszakánként az ország egész területéről itt gyülekeztek a boszorkányok, akik fekete bak, seprű vagy kandúr hátán jelentek meg. Még a más vidékeken tapasztalt boszorkányjárást is "szentgellértre való járásnak” nevezték. A török uralom alóli felszabadulás után betelepített németek kezdték Blocksbergnek nevezni a Gellért-hegyet, amire négy magyarázat is létezik, de valószínűleg az egykor a Gellért-hegyen állt, törökök építette palánkvár, őrház német Blockhaus elnevezéséből származó eredet a valós. A hegy magyar elnevezése a latin "Mons Pestiensis"-ből (Pest-hegy) származik

A tér mindig is fontos pontja volt a térségnek, ugyanis a Duna itt a legszűkebb, miáltal itt lehetett a leghamarabb átkelni rajta, valamint a Gellért-hegyet egyedül itt lehetett megkerülni a legegyszerűbben, ha az ember észak-déli irányban haladt. Emellett az is szerepet játszhatott a kialakulásában, hogy a tér felé tekintő barlangban már korán megjelentek a barlanglakó népek.

A Gellért-hegy délkeleti oldalában kb. 25 méterrel a Duna szintje felett, hévizek oldó hatására kialakult, hatalmas öblös bejárati teremhez két természetes eredetű fülke csatlakozik (a jelenlegi járatrendszert mesterségesen, a sziklakápolna kiépítésekor hozták létre). A monda szerint a barlangban egy jóságos remete, Iván élt, s a hozzá zarándokló betegeket a barlang előtt fakadó forrás vizével gyógyította, ezért gyakran Iván, vagy Szent Iván barlangként is említik. Bejárati termét és a barlang szájába épített kunyhót a XX. sz. fordulójáig szegény családok lakták.

II. András magyar király a XIII. században ispotályt és fürdőt alapított itt. A török időben az Acsik ilidzse nevű fürdő állt a mai Gellért fürdő helyén, melyről Evlija Cselebi úti feljegyzéseiben így emlékezik meg:

"...kocsikon jönnek oda. A francia betegségre és más hétféle bajra hasznos. E fürdő használatának szabálya az, hogy mikor a test egészen vörös lesz benne, ki kell menni belőle s magát melegen kell tartania".

Buda visszafoglalása után a fürdő I. Lipót háziorvosának tulajdonába kerül. Az orvos fia, Wartenbergi Illmer Károly 1718-ban eladta Buda városának. A fürdőt magyarul Sárosfürdőnek nevezték a medencék fenekén leülepedett, a forrásvízzel feltörő finom forrásiszap miatt.

A Gellért-hegytől délre eső területek még beépítetlenek voltak az 1831-ben készült térkép tanúsága szerint

A hírhedt 1838-as árvíz március 13-án érte el Pestet. Ereje nagyobb volt a vártnál és aznap este már át is szakította a mai Lehel tér környékén álló váci gátat. Nem sokkal később a soroksári gát is megadta magát, így a víz lényegében akadály nélkül tört be az alacsonyan fekvő városba. A két nappal később tetőző árvíz lassan vonult le és hatalmas pusztítást hagyott maga után. Levonultával, immár tudatosan szabályozott keretek között kezdődött meg a város újjáépítése.

A Gellért-hegytől délre eső, művelés alatt álló földek kataszteri térképének egy részlete, 1861. (Varásdy Lipót)

A terület rendezésének előkészítése ekkor már jóideje terítéken volt. Varásdy Lipót budai főmérnök 1868-ban egy igen szigorú, mindössze egy körúttal feloldott szabályos négyzethálós utcarácsot vázolt fel szabályozási tervében, amelyek csúcsában a mai Szent Gellért tér és az abból délre vezető, gáttal lehatárolt Duna-öböl állna (a mérnök egy egész Budára kiterjedő tervet készített).

Varásdy Lipót 1686-os birtokrendezési terve az akkori és a tervezett utak jelölésével

Varásdy Lipót terve végül nem érvényesült, viszont a Szépítő Bizottmány folyamatosan terítéken tartotta Kelenföld újjászervezését. Az ezt követő évek alatt számtalan tervrajz született a térség rendezésére, míg végül a tervezőbizottság 1876-ban az előbbieknél valamelyest lazább szabályozási tervet fogadott el, amely már az öböl vagy tó feltöltésével is számol. Az ebben megfogalmazott alapvetések már fellelhetőek a mai utcahálózatban is, igaz, közben részben organikusan, részben a félbemaradt nagyszabású tervezések folyamatosan formálták a környék arculatát.

A Szépészeti Bizottmány vezette munkálatok előírták többek között az alacsonyan fekvő udvarok feltöltését, az időtálló, vastagabb falazatok használatát, a vályogépítkezés megtiltását, az utcák szélesítését, a város szellősebb tervezését. A tervezett és ismét napirendre került folyószabályozás a komoly politikai csatározások miatt csak jó pár évtizeddel később, az 1870-es években kezdett megvalósulni. A folyómedret leszűkítették - így a folyást meggyorsították - a két rakparton kőpartok kiépítése kezdődött meg. Elzárták a soroksári Duna-ágat is, ahol korábban rendszeresen képződtek jégtorlaszok, illetve a Gellért-hegytől délre megkezdődött a szétterülő meder szabályozása és feltöltése, ezzel a mai Lágymányos megalapozása.

Első lépésként megépült az délre húzódó töltéspark, majd 1870-ben az úgynevezett Kopaszi párhuzammű, amely nagyjából a mai Duna-partot jelöli ki. A hosszanti gátként viselkedő töltés egyik oldalán folyt maga a Duna, a másikon egy mesterséges vízrendszer, a Kopaszi-tó alakult ki, ezt osztotta ketté az 1877-ben megépült Összekötő vasúti híd és az arról Kelenföld felé tartó pályák töltése. A megszelídített, a Dunától elzárt vízfelületeken nagyszabású kikötőépítésbe kezdtek, ezt keresztezte idővel a vasúti híd. A kikötő szélén kőolaj-finomító és téglagyár is üzemelt, az állam pedig a Gellért-hegy irányában közraktárak kiépítésében gondolkozott. Az árvízvédelem azonban nem volt elég erős és az állóvizes kikötőöblöt állandóan kotorni kellett, ami komoly veszteségeket okozott az üzemeltető cégnek. A kikötőt így az 1890-es évek első felére teljesen felszámolták, majd a természet elkezdte visszahódítani a területet.

A terület közlekedési ütőerét a régóta ott húzódó, a Budafok és Székesfehérvár irányába tartó két útvonal évtizedek óta megalapozta, ezek nyomvonala jelölte ki a mai Bartók Béla út belső szakaszát, valamint a Budafoki és a Fehérvári utakat. Itt jelent meg a kötöttpályás közlekedés is.

A Gellért tér 1894-ben (ekkor még tanyasi / falusias jellegű (és jellegtelen) városrész terült el a Gellért-hegytől délre - jobb szélen a Sárosfürdő és a Gellért-hegyi barlanglakás)

A Margit híd 1876. április 30-án történt átadása után a hídvámokból származó bevételek tovább növekedtek. Az 1885. évi XXI. törvénycikk alapján, amikor a hídvámokból befolyó éves bevétel meghaladja a 650 000 osztrák–magyar forintot, a többletet negyedik híd építésére kell fordítani (a harmadik fővárosi híd az Összekötő vasúti híd volt). Ez 1890-ben következett be, majd 1893-ban a XIV. törvénycikk végül további két híd, a Fővám téri (a mai Szabadság híd) és az Eskü téri (a régi Erzsébet híd) hidak építését rendelte el. A törvény végrehajtásával megbízott Kereskedelmi minisztérium a hidak terveinek elkészítésére nemzetközi tervpályázatot írt ki. A pályázatra összesen 89 pályamű érkezett be, melyek közül 53 az Eskü téri, 21 pedig a Fővám téri hídra vonatkozott. Építése 1894-ben kezdődött, az alapokat légtúlnyomásos (keszon) módszerrel rakták le (a pillérek és a hídfők 1895 decemberére készültek el, a szerkezet gyártását 1895 februárjában, a szerelést ugyanezen év júliusában kezdték el, és 1896 augusztusában fejezték be).

1894. szeptember 2-án így ír a Vasárnapi újság: "(...) Érezhetni e nagy város életében, hogy a Dunán keresztül nincs elég kényelmes közlekedése. A lánczhíd a Duna két partján hosszan elterjedő várost csak egy ponton köti össze, sok helytől távol esik; a Margit-híd, mely főképen teherszállításra épült, még távolabb van. Több híd építése elkerülhetetlen volt, s a kormány el is határozta, hogy a legnagyobb forgalmú helyekről még két hidat vezet át Budára, egyiket a Belvárosból az Eskü-térről, a másikat a belső körút torkolatától, a vámpalota mellett, hogy a pesti oldal életét átáraszsza a Gellért-hegy alatti nagy területre, egy jövendő városrész számára".

De 1894-ben elkezdték a Gellért-hegy Duna felé néző oldalának bontását is, amellyel hatalmas lendületet vett a városrész átalakulása. Erre azért volt szükség, hogy kiszélesítsék vele a hegy és a folyó közti keskeny utat, amelyen évszázadok óta emberek éltek különféle vályogviskókban - a Tabántól kezdve egészen a Fehérvári (ma Bartók Béla) útig. Viszont nem csak ezt a keskeny sávot egyengették ki, hanem lebontásra került a Sárosfürdő és annak környéke is, valamint az attól délre fekvő régies, falusias házakkat teleszőtt utcák, az akkori Fehérvári út mente. Az átalakulás óriási mértéket öltött, hiszen 3-4 év leforgása alatt egy falu helyére egy hatalmas és modern városrész került!

A Duna szabályozása kapcsán ezen időkben alakult ki a Gellért tértől délre fekvő Lágymányosi-öböl, amelyet egy nyúlgát építésével választottak el a Dunától. Az öböl vizét a József Nádor Műszaki Egyetem építésekor kezdték el fokozatosan feltölteni. A környék a század utolsó évtizedében óriásira duzzadt építési lázban égett, amely azt az eredményt szülte, hogy az újjonnan született városrészt rákapcsolták az összbudapesti vérkeringésre: mire befejeződtek a munkálatok, 1896. október 4-én átadták a Fővám téri hidat, amelyen maga az uralkodó, Ferenc József is jelen volt. Tiszteletére a hidat Ferenc József hídra keresztelték.

A híd azért is volt jelentős, mert megszületett a kapcsolat Pesttel és az ekkor már élénk forgalmat bonyolító Fővámtérrel, ahol az 1874-ben átadott Fővámház, valamint a Pecz Samu tervei alapján a Központi Vásárcsarnok 1897-ben.

1896-ban jelent meg Kellner Lipót terve a lágymányosi terület vígalmi negyeddé való alakításáról, ami a közhiedelemmel ellentétben SOSEM ÉPÜLT MEG!

A Ferenc József híd két oldalán álltak a vámházak, ahol a hídpénzt szedték
(egy-egy ilyen házikó alapterülete 36 négyzetméter volt, az alsó részen több kisebb helyiséget alakítottak ki, míg az emeleten egy nagyobb szobát)

1898-ban a hídon megindult a villamosközlekedés, három évtizeddel később pedig az első menetrend szerinti autóbuszok is ezen az átkelőhelyen keresztül jutottak el Budára. Ezzel együtt a Gellért-hegy aljában is lefektették a sineket, ezzel összeköttetést teremtve a Tabánnal.

1899. február 26-án megkezdődtek a Citadella-erőd falának jelképes visszabontása. A dél felé néző déli bástyafalat hatvankét méter hosszúságban megbontották, majd a főkapuzat feletti falazaton egy kilenc méter széles rést ütöttek. Kibontották továbbá a főerődöt körűivevő úgynevezett gyémántsánc záró falait, s a főerőd Zugliget felé néző oldalának falát, három kazamatát is leromboltak. A bontási munkálatokkal mintegy 2000 köbméternyi kőanyagot szedtek ki a bástya falaiból falaiból, amellyel a Citadella erőd jellege meg is szűnt.

Budapest főváros tanácsa a Citadella lebontása alkalmából elkészíttette a környék szabályozási tervezetét is. Mivel az Erzsébet hídra villamosforgalmat is terveztek, ezért felmerült, hogy a Gellért tér felé vezető sínpárokat egy alagúton keresztül vezessék a rohamosan fejlődő dél-budai városrész felé. A villamosforgalom megtervezése azonban bonyodalmakba ütközött, ugyanis a hídfőtől délre nem volt elegendő hely a közúti és a vasúti forgalomnak. Épp ezért a híd átadása előtt, 1901-ben felmerült egy alagút építése, amelyről a Fővárosi Közlöny így számolt be: "A budapesti villamos városi vasút társaság tervbe vette, hogy a Dunaparton végződő vonalát az Eskü-hídon átvezetve, a Gellért-hegyi alagúton, Árok-utczán át Attila-körúton az ördögárok mellett való bekanyarodással a fogaskerekű vasútig vonalat épít és előmunkálati engedélyért folyamodott is a kereskedelmi miniszterhez".

A hídon áthaladó vonalért két társaság állt egymással versenyben, a fenti cikkben szereplő BVVV és a Budai Közúti Vaspálya Társaság (BKVT), ennek eredményeképpen a híd elkészülte után a sínpár sokáig sehová sem vezetett. Az alagútnak két lehetséges végpontot terveztek, az egyiket a Szent Gellért térre, a másikat a Tabán irányába. A tervezetből végül nem lett semmi, viszont a hegy szabályozási munkálatait az épülő Eskü téri híd budai oldalánál kezdték meg március folyamán, lerobbantván a hegy alányúló részéből annyit, amennyi a nagy forgalmú hely kiszélesítéséhez szükséges volt.

1899-ben indult meg a BBVV (Budapest-Budafok Helyi Érdekű Villamos Vasút) Szent Gellért tér - Háros közötti működő járata, amely a BKVT korábban lerakott vágányait használta. A működéshez szükséges áramot saját felsővezetékből vették, amelynek kábele nem közvetlenül a sínek fölött volt, hanem kicsit szélebbre, a sinek melletti oszlopokon, amit botszedővel érték el.

1904-ben állították fel a mesterséges vízesés fölött a Szent Gellért-szobrot, Jankovich György alkotását.

1901-ben a fővárosi közgyűlés elhatározta, hogy kisajátítja az egykori Sáros fürdő telkét. A tervezett új fürdő és a szálloda felépítésnek terve Budapest fürdővárosi koncepciójának része volt. Az egyetemvárosban a Műegyetem központi épületegyüttese elsőként a Szent Gellért téri, utolsóként a Műegyetem rakparton álló épületekkel, 1904 és 1909 között épült ki Hauszmann Alajos, Pecz Samu és Czigler Győző tervei alapján.

A Fehérvári út (ma Bartók Béla út) az 1910-es években (a Gellért Szálloda ekkor még nem épült meg, viszont az egykori Sárosfürdő telke már üresen állt)

A Gellért-hegy oldalát 1905. szeptember végén kezdték el bontani, amelyről így számol be a Vasárnapi Újság: "(...) Az első dolog, a mihez Budapest főváros hatósága hozzáfogott, egy költséges sétáló építése a hegy tövében, a Sáros- és a Budas-fürdők közt, vagyis a két nagy hid közt levő épületnélküli heuyalj átalakítása korzónak. Ez keskeny part, s a villamos is ott jár. Kétszázhatvanezer korona rá a költség. A Gellért lábát vágják már, hogy a helyet szélesebbé tegyék. A hegy déli részénél, a Ferencz József-hid fejénél az eddig lebontott hegyoldalt még tovább fúrják, faragják, annak a fekete nyílású barlangnak a tövénél, melyben még nem régen két kunyhó is volt és tűzhelye füstölt, ha volt mit főzni. Az egész hegyoldalban az első munka, hogy a meglazult sziklákat legördítsék, nehogy maguktól zuhanjanak le s emberben, vagyonban kárt tegyenek. A dinamitos munka alatt az utat erős palánkok védik a felrob bántott sziklák omlásától".

"A Gellérthegy éjszaki lankás oldalán most megy végbe egy csöndes forradalom, mely viskóit kiszolgáltatja egy nyugodt, sőt esetleg vagyonos élet fundamentumává. Áz összevissza épített szegény környéket a hatóság szabályozni akarja. De itt domb és árok egymást váltogatja. Megveszik a viskót annyiért, a mennyit ért, aztán lebontják. Az ember, ha erre jár, nem is képzeli, hogy mért ez a sok tövig bontott ház. Az addig szűk helyeken ujjongva jelenik meg a gyermek sereg és vidám hódításával ellepi. Egy nagy város terjed immár itt is, a hol nemcsak házbért fizetnek, hanem egészséges levegőt is kapnak. Most még ez a dombos hely idilli és rusztikus része a fővárosnak, régi, százados része, apró kocsmáival, szemfüles jámbor embereivel, jó levegőjével, apró vityillóival. De már vannak ittott palafödeles nyaralói, tornyos úri lakásai és nagy testű iskolai palotái. Ezek már mérföldmutatói Budapest haladásának".

A fenti, 1896-ban készült térképen látni, hogy a rakpart milyen keskeny volt a Duna és a Gellért-hegy között. A beillesztett, 1876-ban készült kép bár homályos, mégis kivehető rajta, hogy a házikók szorosan a hegy falához tapadva húzódnak a hegy túloldala felé.

A fehérvári út eleje 1908. júliusában, a Sáros fürdő telkével (ennek helyén épül fel később a Gellért Szálloda)

A Gellért-hegy rendezett oldala 1909-ben, immáron kerttel és díszkerítéssel

Az 1909-1910-es tanévet a Műegyetem már Budán, Lágymányoson kezdte meg, ahol a Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Pecz Samu tervezte épületekbe költözött. Ezzel lezárásra került a tér déli csücske is, s egyedül a volt Sáros fürdő telke maradt meg még üresen.

A Gellért-hegytől délre eső új városrész: egyetem, Fehérvári út, Lágymányosi-tó

1910. augusztusában így ír a Vasárnapi újság: "E helyett a Kelenföldön egy egész városrész emelkedett, úgyszólva egyik napról a másikra. Ez a hely, az ősrégi pesti rév mellett, ahol Szt. Gellért mártyrhalált szenvedett, s néhány év előtt még szántóföld volt. De ez volt ép előnye, valamint az is, hogy közel feküdt a város közepéhez. Az első építtetők mindjárt négy- és ötemeletes palotákkal kezdték. Azután idejöttek a műegyetem palotái s a vidék villamos vasutat kapott. Azóta rohamos lett az építkezés. Ereket, nádasokat temettek be, hogy helyökre díszes házakat építsenek, szántóföldeket parczelláztak fel, hogy házsoroktól szegélyezett utczák és terek keletkezhessenek. S miután semmi régi épület nem állta útját a fejlődésnek, s nem volt semmi régi, a mi eléktelenítse az újat, el lehet bátran mondani, hogy ez most a város legszebb, legvárosiasabb része".

1911-ben végül a Sáros fürdő telkén is megindult a mozgolódás, ugyanis elkezdték a Gellért Szálloda és Gyógyfürdő építését. A 176 szobás szállodát Hegedűs Ármin, Sebestyén Artúr és Sterk Izidor tervezte.

Az építkezés az első világháború miatt lelassult és a szálloda 1918 szeptemberéig nem is nyílt meg. 1919-ben a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után a szálloda előbb a román megszálló csapatok tiszti karának lett az otthona, majd Horthy Miklós hatalomátvételekor a nemzeti kormány főhadiszállása lett. Horthy bevonulásakor mindenütt boldog izgalomban ünneplő tömeg kísérte az új magyar haderőt, s hangos ujjongásban törtek ki a vörös rémuralom alól felszabadult város polgárai, mikor a menet a Gellért térre ért. Amerre elhaladtak, mindenfelé virágokat szórtak az eljövendő kormányzó elé. Budapest főpolgármestere, Bódy Tivadar a téren köszöntötte Horthyt.

Bódy Tivadar főpolgármester köszönti Horthyt a Gellért Szálló előtt (archív filmfelvétel részlete)

Horthy elhíresült válaszában felrótta neki, hogy a vörös diktatúrát támogatva szolgálta ki az akkori rendszert, egyúttal azonban megbocsátásáról biztosította hallgatóságát:

Horthy beszédet intéz a főpolgármester felé (archív filmfelvétel részlete)

A Gellért téri beszédet követően Horthy a Ferenc József hídon és a Kiskörúton át az Országház elé vonult.

Az 1920-as években kezdték parkosítani a hegy lejtőit és sétányokat építettek.

A Gellért-hegyi sziklatemplom Budapesten található nemzeti szentély, építését Lux Kálmán tervei alapján 1931 tavaszára fejezte be Weichinger Károly. 1934-ben egy neoromán stílusú kolostor is hozzáépült a templomhoz, a Gellért-hegy Duna felőli oldalán.

Az évek folyamán a Gellért-hegyi barlang lőterét a Duna szabályozása és a Szabadság-híd építése során teljesen megváltoztatták. A barlangot a Lourdes-i barlang mintájára, Pfeiffert Gyula miniszteri biztos javaslatára, Lux Kálmán építész művészi tervei alapján 1925-1926-ban templommá alakították, robbantással új járatokat létesítve.

A Műszaki Egyetem Gellért téri épülete 1945 nyarán, futóverseny idején (a gödör helyére építik nemsokkal később a Szovjet-emlékművet) (kép: Fortepan)

1945–1948 között sorban készültek a monumentális politikai emlékművek, amelyeket a szovjet katonai vezetés rendelt, s amelyek a dicső Szovjetuniót hivatottak dicsőíteni, emlékeztetendő a megszállt és leigázott országokat arra, hogy ki az úr a fejük felett (a kommunista oktatás szerint a németek alóli felszabadulás emlékére emelték az emlékműveiket, de mivel az elvtársak véletlenül nálunk ragadtak mintegy fél évszázadnyi időre, ezért ez nem állja meg a helyét - felszabadítás helyett megszállták az országot, elnyomva annak lakóit). A haza kommunisták minden követelésüket teljesítették, azon versengve, hogy melyikük tudja minél hatékonyabban érvényre juttatni az uraik óhaját. A szovjet uralom megkezdésétől alig telt el három hónap, Budapesten a munka ünnepére már állt is a Gellért téri obeliszk.

1945. május 1-én három szovjet emlékművet avattak fel egyszerre Budapesten: egyet a Szent Gellért téren, egyet a Szabadság téren, egyet pedig a Vigadó téren. Mindhárom emlékművet sebtében építették meg, ami azzal magyarázható, hogy létrejöttükben aktív szerepet játszott a Szovjet Főparancsnokság vezetése alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB).

A Gellért téri obeliszk Antall Károly műve. Helyének kijelölését és a kivitelezési munkálatokat is a szovjetek végezték, de minden költséget a fővárosnak kellett állnia, mintegy megalázandó vele a magyar megszállottakat. Az obeliszk öt méteres kőtalapzatán egy tíz méteres csonkagúla volt látható. Feliratai oroszul és magyarul: "Örök dicsőség a Szovjetunió szabadságáért, függetlenségéért és a magyar nép felszabadításáért vívott harcban elesett hősöknek”. A gúla két oldalán az elesettek nevei voltak látatóak.

A Szovjet-emlékmű 1945-ben (a Gellért Szálló még romokokban, míg a szovjetek dicsőítése előrébb való)

A helyreállított és szürkére festett átkelőt 1946. augusztus 20-án adták át másodszor a város polgárai számára, a híd pedig az új szín mellé új nevet is kapott: Szabadság híd.

A szovjet győzelmi emlékművek megtartásában a nemzetközi egyezmények mellett mindenütt fontos szerep jut a helyi történelmi emlékezet ápolásának, az ehhez kapcsolódó vitának és ezzel párhuzamosan a felejtésnek is. A Szabadság téri emlékművet ugyan megtartották, de minden mást, ami a kommunista elnyomókra emlékeztettek, a nagytétényi Szoborparkba száműzték - helyesen. A Gellért téri obeliszket 1989-ben takarítják el a térről.

A barlang berendezését 1951 húsvétján a Grősz-perhez kapcsolódva egyetlen éjszaka alatt elpusztították, s bejáratát biztonsági okokra hivatkozva befalazták. A barlangban Kessler Hubert javaslatára 1961-ben a Vizgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet karsztmegfigyelő állomást alakított ki, majd annak megszűnése után a területet raktárként hasznosították. A rendszerváltást követően, az egyház már 1989-ben a barlangot hasznosítás céljára visszakapta. A sziklakápolna újbóli létrehozása után, felszentelésére 1992-ben került sor. A belső tér kialakítása mellett többek között a bejáratot lezáró és elcsúfító betonfalat míves kovácsoltvas kapu váltotta fel, látványossá téve a hegy Gellért tér felé eső oldalát.

Az M4-es metróvonal egyik állomása itt található. A megálló peronja szintén mélyen, 30 méteren van. Nyolc mozgólépcső, és négy lift visz a mélybe. Tervezők: Dékány Tibor, Finta Sándor, Hatvani Ádám, Vadász Orsolya Különleges mozaikborításának köszönhetően ez a megálló már a megnyitás előtt egy évvel híres lett. Komoróczky Tamás képzőművész színes spirálmintás mozaikkal rakta ki az alagutakat, különleges vizuális hatást produkálva. Az állomás két részből áll: egyik része a Fővám térire rímel felszínig emelkedő kútjával, benne a távtartó gerendákkal. Az állomás másik fele a Műegyetem tömbje alá nyúlik be, és hagyományos eljárással fúrták.

Szent Gellért tér

XI. kerület, Gellért-hegy / Lágymányos

Története

Képek

Térkép

Megközelítése

Névadója

Ajánlott cikkek