Budapest City.org | Általános információk

Általános információk

A főváros területe 525 km². Pest megye öleli körül, melynek 81 települése Budapest agglomerációjához tartozik. A főváros észak-déli irányban 25, kelet-nyugati irányban 29 km kiterjedésű. Legmélyebb pontja a Duna szintje, amely közepes vízállásnál 96 méterre, míg legmagasabb pontja, a János-hegy 529 méterre van a tengerszint felett. Magyarország közlekedésében központi szerepe van, mivel Budapestre futnak be a sugárirányú autópályák és nemzetközi jelentőségű vasútvonalak. A város mértani középpontja a X. kerületi Martinovics téren van. Területét az észak-déli irányú 28 kilométeres hosszúságú Duna szakasz két alapvetően eltérő részre osztja.

Budapest központi szerepet tölt be az ország közlekedésében, mivel ide futnak be a sugárirányú autópályák és nemzetközi jelentőségű vasútvonalak. A várost a Duna választja ketté észak-déli irányban. A hegyvidékes jellegű jobb oldali parton fekszik Buda, amelynek része a Budai-hegység (több, mint 20 dombbal és heggyel csak a főváros területén), a bal parton pedig, a város keleti oldalán, a Pesti-síkság húzódik, amelyet északkeletről a Gödöllői-dombság lankái öveznek.

A budai oldal inkább lakó- és pihenőövezet, sok zöldterülettel (legdélebbi és legészakabbi részei kivételével, amelyek ipari jellegűek), míg Pest az ipar, a kereskedelem és közigazgatás központja, nagy kiterjedésű összefüggő lakónegyedekkel.

A Duna budapesti szakaszán 3 sziget van; a Csepel-sziget, amelynek csak az északi része van Budapest területén belül, a történelmi Margitsziget és az Óbudai (Hajógyári) sziget. A fővárostól északra eső Szentendrei-sziget egészen a Dunakanyarig nyúlik fel.

Budapest a világ egyetlen fővárosa, amely természetes melegvíz-forrásokkal rendelkezik. A körülbelül 125 hőforrás napi hozama 70 millió liter termálvíz, amely egyes forrásokból 58 Celsius-fokos is lehet. A legtöbb termálvíz ásványianyag-tartalmának és hőmérsékletének köszönhetően gyógyhatású.

A termálvíz által létrehozott természetes barlangrendszereknek ugyancsak nincs híján Budapest. Ezek közül a legfigyelemreméltóbb a Várhegy alatt kialakult barlangrendszer, amelyet évszázadok óta hasznosítanak az itt élők, különösen háborúk vagy inváziók esetén.

Budapest földtani felépítése

Budapest földtani felépítésére a Duna mentén észak-dél irányban húzódó törésvonal a jellemző. A Budai-hegyeket alkotó triász korú mészkövek és dolomitok a Duna jobb partján a felszínen vannak, míg a bal parton több száz méter mélyen. A Budai-hegyek térségét a Pannon-tó borította be 8-10 millió évvel ezelőtt, csak a legmagasabb pontok, úgy mint például a János-hegy álltak ki szigeteket alkotva. Az időben előre haladva a Pannon-tó partszegélye egyre távolabb került a mai Budapest határától, s a törésvonal mellett karsztforrások jöttek létre – hideg és meleg vizűek egyaránt. A hegyek belsejében barlangok keletkeztek, a forrásokból édesvízi mészkövek rakódtak le. A hegységperemen az Alföld felé folyó folyók, később maga a Duna is, egyre mélyebbre vágta magát, így korábbi árterületei teraszokká alakultak át.

Budapest földtani múltjának emlékeit a triász mészkövek és dolomitok (Gellért-hegy). Az eocén mészkövek és márgák (Szépvölgy), a miocén meszes üledékeke (Rákos), a Pannon-tó agyagjai (Kőbánya), a pliocén kavicsok (Pestszentlőrinc) és a negyedidőszaki folyóvízi üledékek jelzik. Budapest jelenlegi geomorfológiai jellegzetességei a Dunához kapcsolódó völgyrendszerek, a budai oldal karsztjelenségei és a pesti oldal jégkorszaki periglaciális emlékei. Buda fő vízfolyása a ma már csatornába foglalt Ördög-árok, amely Nagykovácsi mellett ered és az Erzsébet híd lábánál ömlik a Dunába. Pesten a Rákos- és a Városligeti-patak közeledett a Dunához, amely régen több ágra szakadva, mocsarakra tagolta a pesti síkságot (a Nagykörút helyén pl. Duna-mellékág folydogált).

Buda alatt több, néhány esetben akár több kilométer hosszú, elsősorban meleg vizes hatásra keletkezett, gazdag és különleges ásványvilágú barlangrendszer húzódik (Mátyás-hegyi, Pál-völgyi, Szemlő-hegyi, József-hegyi barlang, Vár-barlang). A mészköves területekről feltörő vizekből nagy kiterjedésű édesvízi mészkőtakarók alakultak ki (Kiscelli-fennsík, budai Vár-hegy teteje).

Budapest vízrajza

A város telepítő tényezői között fontos szerepet játszottak a felszíni és a felszín alatti vizek. A Duna – mint láttuk – hajózási útvonalként, ipari- és ivóvízforrásként századok óta és ma is meghatározó földrajzi tényező a város életében.

Amikor a mai város területén az ókorban szállást foglaló kelták településüknek az Ak-ink, vagyis a „bő víz”, más értelmezésben a „jó víz” nevet adták, ezen mégsem a Duna vízét értették. Számukra, mint később az őket felváltó rómaiak számára is, a bő és jó víz a hegyek lábánál fakadó források vízét jelentette. A források a Budai-hegység keleti peremét kísérő szerkezeti vonalhoz, az ún. budai hévizes vagy termális vonalhoz kapcsolódnak.

A magyar főváros egyedi természeti adottsága, hogy területén 123 langyos-, illetve melegvizű forrás fakad. A budai Duna-partot kísérő források északon a Pünkösd- és a Római-fürdőt tápláló 23-24° C-os forrásokkal kezdődnek. Délebbre jelentős gyógyhatású, 24-58o C-os forráscsoport fakad a Lukács, illetve a Császár-fürdő területén, valamint a Gellért-hegy tövében (Rudas- és Gellért-fürdő). A Margit-sziget alatt feltárt termálvizek táplálják a szigeten, illetve Óbudán épült gyógyszállókat.

A földtani szelvényről leolvasható, hogy a Budai-hegységet felépítő kőzetek kelet felé, vetődések mentén, egyre nagyobb mélységbe zökkennek le. A főváros keletebbi részein fúrt kutakból fakadó vizek hőmérséklete, mivel ezek egyre mélyebbről érkeznek a felszínre, emiatt jóval magasabb. A városligeti Széchenyi-fürdőt már 1000–1200 m mélyről származó, 73-76° C-os hévíz táplálja.

A hévizek azonban nem csupán gyógyforrásként járultak hozzá Budapest arculatához. A kőzetek, elsősorban a triász időszaki kőzetek repedései mentén a felszín felé igyekvő hévizek üregeket alakítottak, tágítottak ki, az üregek falán kővirágokra emlékeztető kiválásokat, ún. borsóköveket, valamint aragonit-, és gipszkristályokat raktak le. Így jött létre a látogatók előtt megnyitott 7 km hosszú Pálvölgyi- és a több mint 2 km hosszú Szemlőhegyi-barlang, de ilyen hévizes eredetű, ám nem látogatható barlangok rejtőznek pl. a József-, a Ferenc- és a Mátyás-hegy alatt is. A Józsefhegyi-barlang – a budai barlangok között – szokatlanul nagy, 40–70 m hosszú termeiről, 10–20 m magas járatairól, valamint aragonit- és gipszkristályainak mesésen gazdag formáiról egyaránt híres. A barlang kiépítésére – látszólag furcsa ellentmondás – éppen egyedi szépsége miatt nem kerül sor. A reflektorok fényében, a megváltozott hőmérséklet hatására az érzékeny kristályok ugyanis óhatatlanul pusztulásnak indulnának, felszínüket zöldalgák vonnák be.

A gyógyforrások között említést érdemelnek a Kelenföld, Budaörs térségében a talajvízből fakadó keserűvíz-források, amelyek vize palackozva (pl. Hunyadi János-keserűvíz) kerül forgalomba.

A felszíni és felszín alatti vizeket egyaránt összegyűjtő Duna azonban nem csupán áldásairól, hanem pusztító áradásairól is híres volt. A legveszedelmesebbek ezek közül a jeges árvizek, amikor tél végén a levonuló jég összetorlódik, és ez a jégdugó duzzasztja fel és vissza a Duna vizét. Ilyen, a Csepel-sziget csúcsánál keletkezett jégtorlasz okozta 1838 márciusában a város legpusztítóbb árvizét.

A Duna

Természeti adottságaiban meghatározó a Duna, Közép-Európa legnagyobb folyója, amely észak–déli irányban, mintegy 30 kilométer hosszan és 400 méteres átlagos szélességgel folyamként szeli át a fővárost. A Duna budapesti szakaszán három sziget található. Ezek közül a legnagyobb a déli Csepel-sziget, melynek csak északi csúcsa van a városhatáron belül; ezt követi a város szívében elhelyezkedő, történelmi múltra visszatekintő Margit-sziget, ettől északra pedig az Óbudai-, más néven Hajógyári-sziget fekszik. A város északi határán túl kezdődik a Dunakanyarig felnyúló Szentendrei-sziget. A Duna a főváros vízszükségletének bázisa (2010-ig egyben szennyvize felének is befogadója volt). Európa egyik legjelentősebb vízi útja, ezenkívül üdülési, sportolási és utazási lehetőségeket nyújt a nagyváros lakosságának. Budapest természeti értékekben rendkívül gazdag város, többek között barlangok, források, növénytársulások élőhelyei, kiterjedt parkok állnak természetvédelem alatt. A város szívében található a Gellért-hegy. A ritka természeti értékek közül megemlítendő a Pál-völgyi-barlangrendszer, a Sas-hegyi Természetvédelmi Terület és a Merzse-mocsár.

Budapest domborzata

A város domborzati viszonyait ábrázoló térképről leolvasható, hogy a közkeletű felfogás, miszerint Buda hegyes, Pest sík, csak részben igaz. (A Budai-hegység egy részlete) A Budai-hegység ugyanis csak a Várhegy és a Gellért-hegy térségében éri el a Duna vonalát, északabbra Óbudán a hegyek előterében viszonylag széles alacsony sík rajzolódik ki, a Gellért-hegytől, illetve a Sas-hegytől délre pedig kifejezetten éles domborzati határral különül el Lágymányos és Kelenföld alacsonyabb térszíne.

A Budai-hegység egyes – a főváros területére eső – hegycsoportjai a térképvázlat alapján is elkülöníthetőek egymástól:

A Solymári-patak és az Ördög-árok völgyei között helyezkedik el – legmagasabb tagjáról elnevezve – a Hármashatár-hegy (497 m) csoportja. A hegycsoporthoz tartozik a Ferenc-hegy (265 m), a kiépített, látogatható barlangjáról híres Szemlő-hegy (234 m), valamint lealacsonyodó nyúlványként a Rózsadomb is. A hegycsoport, mint a Budai-hegység túlnyomó része, mintegy 200 millió évvel ezelőtti tengerek vízében képződött triász mészkőből és dolomitból áll. Keleti peremén bukkan elő az egykori óbudai téglavetők alapanyaga, a kiscelli agyag.

Az Ördög-árok völgyétől délnyugatra, illetve a Budaörsi-medencétől északra találjuk a Hárs-hegy - János-hegy - Széchenyi-hegy csoportját. A hegycsoport fő építőanyaga szintén a triász dolomit. Az 527 m magas János-hegy a Budai-hegység legmagasabb pontja, egyetlen 500 m fölé nyúló csúcsa. Ehhez a hegycsoporthoz tartozik az UNESCO Világörökség Listájára felvett Várhegy, a nemrég védelem alá helyezett Gellért-hegy, valamint a növény- és állatvilága miatt természetvédelmi területté nyilvánított, és emiatt csak korlátozottan látogatható Sas-hegy is.

Az M1-es és M7-es autópályák nyomvonalának utat biztosító Budaörsi-medencétől délre – a hegységhez képest – alacsonyabb térszín, a Tétényi-fennsík helyezkedik el. A fennsík mészkövébe mélyítették a budafoki borpincéket.

A pesti oldal domborzata természetesen jóval egyhangúbb. A korábbi folyómedrek, pl. a mai Nagykörút vonalán húzódó Duna-ág napjainkra éppúgy eltűntek, mint a Nagyvárad tér és Orczy-kert vagy a Városliget helyén egykor terpeszkedő mocsarak. A sűrű, többemeletes beépítés miatt ma már alig tűnik fel, hogy kelet felé haladva mégis egyre magasabbra jutunk. A felszín lassú emelkedése az egykor erre vándorló Duna lerakta hordalékanyagnak köszönhető, amely kelet felé fokozatosan magasodó folyóterasz-szintekben őrződött meg. Így az Örs vezér terén már majdnem a Gellért-hegy magasságában tartózkodunk, s – ha a házak közötti szűk kilátás megengedi – lenézhetünk a pesti belváros templomtornyaira.

A Budai-hegység

A Budai-hegység nagyrészt triász mészkőből és dolomitból felépült tömege a Duna vonalánál találkozik az Alföld süllyedékével. A mészkövön kívül megtalálható például a hárshegyi homokkő is. A hatalmas szerkezeti vonalak a kiemelkedő hegységi, budai részt is igen alaposan megdolgozták, ahol a repedések utat nyitottak a nagy mélységből felemelkedő meleg vizeknek csakúgy, mint a felszínről leszivárgó karsztvizeknek. Mindezek eredményeként repedések mentén meleg és hideg vizek váltakozó hatására létrejött, labirintus alaprajzú, gazdag ásványkincsű barlangok keletkeztek.

A híres, nagy budai barlangokon kívül még kb. 80 kisebb-nagyobb üreget tartanak számon a katalógusok. Néhányat közülük már az ősember is használt (például Remete-Felső-barlang), de a többinek is nagy szerepe volt a főváros történetében (háborúk idején búvóhely a Vár-barlangban, bányászat a Hárs-hegyen, stb.). Ma inkább turisztikai hasznosításuk, gyógybarlanggá alakításuk és védelmük jelent gondot Budapest lakóinak.

A Budai-hegység 400-500 méter magas hegyei a Hármashatár-hegy, Mátyás-hegy, József-hegy, Szemlő-hegy, Kis- és a Nagy-Hárshegy, a Remete-hegy, Kakuk-hegy, Kecske-hegy, Ujlaki-hegy, Vadaskert, Gugger-hegy, Normafa, Széchenyi-hegy, Sváb-hegy, Budaörsi-hegyek, Sas-hegy, Gellért-hegy, Vár-hegy és Budapest legmagasabb hegye, az 527 méter magas János-hegy. Legmagasabb pontja a Nagy-Kopasz, Budapest közigazgatási területén belül pedig a János-hegy.

A Várhegy

Buda városképében, a főváros történelmében meghatározó szerepet játszik a Világörökség Listán is jegyzett Várhegy, amelyen a tatárjárás (1241) után jött létre az első állandó település. De vajon miért éppen a Várhegyen, hiszen a tőle délre fekvő Gellért-hegy ugyanúgy, sőt talán még jobban védhető magaslat? A Várhegy előnyei földtani, domborzati adottságaiban keresendők.

A hegy lapos tetőszintje eleve alkalmas volt a megtelepedésre. Az igazi előnyök azonban az utcaszint alatt rejtőznek. A Várhegy felszínét az egykori hévforrások vízéből kivált, 10–15 m vastag forrásmészkő borítja. A forrás- vagy másik nevén édesvízi mészkőben képződött barlangi üregekbe a békés és háborús időkben egyaránt fontos pincéket mélyíthettek, a házak között átjárókat alakíthattak ki. A Várhegy alatti – részben mesterségesen kiépített – üregrendszer járatainak összes hossza mintegy 10 kilométer! (Ebbe a forrásmészkő-rétegbe vájták a mai Várnegyed vendéglőit, illetve a Vár labirintusát is.)

A forrásmészkő alatt pedig a Duna egykori szintjének emlékét őrző folyami kavics helyezkedik el. A kavicsrétegek természetes víztározóként biztosították a település ivóvízét.

A budai Várhegyet éppen e sajátos földtani felépítése emelte ki a hegység különben hozzá hasonlóan meredek lejtőkkel övezett tagjai közül. A platón megtelepülőknek csupán a hegy alapkőzete, a meszes-agyagos budai márga okozott gondot. Az agyagos kőzetben ugyanis a meredek lejtők mentén gyakorta léptek fel csuszamlások. Ha valaki körülnéz a Várhegy alatt átvezető, 1857-ben elkészült Alagút krisztinavárosi bejáratánál, a meredek lejtőre épült lakóházak mögött téglából, betonból emelt támfalakat talál – ezek védik e telkeket a lejtőcsuszamlásoktól.

Budapest éghajlata

A város éghajlati képe egyszerre tükrözi Budapest természeti, elsősorban domborzati viszonyait, illetve a nagyváros mint mesterséges képződmény éghajlat módosító hatásait.

Fővárosunk éghajlata összességében kedvező:

- a napsütés évi összege meghaladja a 2000 órát,
- a Dunántúli-középhegység védelmét élvező területen a szélsebesség mérsékelt, az évi átlagos szélsebesség 2-3 m/s, erősebb széllökések főleg a keletebbi kerületekben fordulnak elő,
- az évi középhőmérséklet 11° C, a leghidegebb és legmelegebb hónap (a –2 – –2,5° C-os január és a 19,5–20° C-os július) középhőmérsékletéből számított évi közepes hőingás kb. 22,5° C,
- az évi csapadék az országos átlaggal nagyjából megegyezőn 611 mm, a legtöbb csapadék (60–70 mm) májusban és júniusban, a legkevesebb (35–38 mm) januárban és februárban érkezik,
- a havas napok száma átlagosan évente 26.

De essék néhány szó az éghajlati szélsőségekről is. Fővárosunk területén az eddig észlelt legzordabb hideg –23,4 °C volt (1929. február 11.), a legnagyobb meleget (39,5 °C-ot) pedig 1935. június 28-án mérték. Az évi átlagos csapadékmennyiséghez képest pedig mértek már Budapesten 989 mm/év, de 326 mm/év csapadékot is. Budapestet sokévi átlagban évente 27 zivatar és 2–3 jégeső sújtja. Száz évente 1–2 alkalommal rövid idő alatt több mint 100 mm-nyi csapadékot hozó, súlyos felhőszakadások is előfordulhatnak.

Az éghajlati elemek területi eloszlásában Buda tagoltabb domborzata, Pest egyhangúbb felszíne egyaránt érvényesül. A hőmérsékleti térképek (A januári középhőmérséklet értékei Budapesten, a júliusi középhőmérséklet értékei Budapesten) – kis túlzással – a domborzati térkép szintvonalait „másolják”, de kirajzolódik a domborzat a csapadékeloszlás térképén is (Az évi csapadékeloszlás Budapesten). Jól elkülönülnek Buda szél- és esőárnyékban fekvő területei, pl. a Pasarét és környéke, Sasad és Kelenföld, illetve a Tétényi-fennsíktól délre fekvő térségek. Pest keleti részének magasabban fekvő folyóterasz-térszínei – a nagyobb csapadékmennyiség révén – ezen a térképen is kivehetőek.

A legsűrűbben beépített pesti kerületek ún. hősziget-jellege olvasható le az évi középhőmérséklet területi eloszlását mutató ábráról: a pestlőrinci meteorológiai állomáson mért 10,5° C-os hőmérséklethez képest a pesti belvárosban 1° C-kal melegebb terület jön létre. A belvárosi hősziget az év minden hónapjában megmarad, de legmagasabb értékét (a pestlőrinci értékhez képest +1,5° C) januárban éri el.

Budapest élővilága

Budapestet élővilágának alakulására nagy befolyással volt a Budapestet kettészelő Duna, amely az élővilág szempontjából is játszik egyfajta elválasztó szerepet. A budai oldalon lévő kerületek jellegét tekintve inkább lakó és pihenőövezetek, míg a pesti oldal az ipar, a kereskedelem és a közigazgatás központja egybeépülve nagy kiterjedésű lakónegyedekkel. A növények tekintetében elmondható, hogy a parkok és a kialakított zöldterületek nagy része emberi kéz eredménye és folyamatosan változik. Van azonban a főváros mindkét oldalán olyan rész, ami különleges és említésre méltó élővilággal rendelkezik és három olyan sziget is, mely a városhoz tartozik és élővilága eltér a nagyvárosi részekétől. Említésre méltó helyek a Gellért-hegy különleges növényeivel és a Merzse-mocsár teljes élővilágával. Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize a XVI. kerületben a Naplás-tó tó, amelynek közvetlen környezete 1997 óta tájvédelmi körzet. A Naplás-tó a közeli Cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A városban több kiváló horgászvíz is található, melyek közül kiemelkednek a Duna adta horgászhelyek ilyen például a Hárosi-öböl.

A mérsékelt égövre jellemző fajok nagyvárosi környezethez alkalmazkodott populációi. Nagy számban előfordulnak a kedvtelésből tartott kutyák és macskák, illetve egyéb háziállatok, és rendszeresen ezekből lehet találni elkóborolt példányokat is. A kedvencek naponta tonnaszám keletkező ürüléke terheli a környezetet, és a hanyag gazdáknak „köszönhetően” elsősorban a kutyák jelentős szennyezettséget is okoznak az utcákon hagyott piszkukkal. Fertőzésveszélyt is okoz cipővel lakótérbe történő behurcolása és a száraz ürülék légáramlatba kerülése is. Veszélyt jelenthet a házi kedvenc madarak elengedése is, hiszen rendszeresen kerülnek ki a szabadba például papagájok, és megfigyelték már, hogy fészket is rakott egy barátpapagáj (Myiopsitta monachus) pár. A kedvtelésből tartott állatok mellett jelentős számban fordulnak elő más madárfajok is.

A leglátványosabb a parlagi galamb (Columba livia), a házi veréb (Passer domesticus), a sarlósfecske (Apus apus) a balkáni gerle (Streptopelia decaocto) a fekete rigó (Turdus merula) vagy a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros). Vannak ragadozó madarak is, mint például a vörös vércse (Falco tinnunculus), amely 70-80 párral is képviselteti magát, de előfordul még vándorsólyom (Falco peregrinus) is.

Vannak időszakosan megjelenő vándormadarak is. Telente nagy tömegben érkeznek nagy kárókatonák (Phalacrocorax carbo) A folyóparti részeken a város hulladékát is feldolgozó madarak a sirályok, közöttük előfordul a sárgalábú sirály (Larus cachinnans), a dankasirály (Larus ridibundus) és a viharsirály (Larus canus).[3] A Merzse-mocsár madárvilága is nagyon színes talán kiemelhető a sok itt élő madárfaj közül a bölömbika (Botaurus stellaris) és a gyurgyalag (Merops apiaster). A mocsárban természetesen előfordulnak különböző békafajok, vízisiklók és mocsári teknősök is.

A Duna fővárosi szakaszán a sodrásban lévő részeken fogható a fogassüllő (Sander lucioperca), a folyami harcsa (Silurus glanis) és a rózsás márna (Barbus barbus) míg a csendesebb részeken ponty (Cyprinus carpio), kárászok (Carassius), csuka (Esox lucius), balin (Aspius aspius), amúr (Ctenopharyngodon idella), különböző apróbb halak és keszegfélék fordulhatnak elő nagyobb gyakorisággal.

Budapest eredeti növényzete csak a hegyvidéki részen és csak igen részlegesen maradt meg; a város növényeinek elsöprő többsége már telepített. Ezekkel egyrészt az utak mellé ültetett fasorokban, másrészt a város parkjaiban lehet találkozni. Említésre méltó azonban a Gellért és Sas-hegyen élő közönséges csikófark (Ephedra distachya), mely fokozottan védett gyógynövény. A Gellért-hegy másik ismert és Magyarországon csak itt előforduló növénye a szintén fokozottan védett sárgás habszegfű (Silene flavescens).