Karmelita-kolostor

Karmelita-kolostor (volt Várszínház, ma Miniszterelnökség)

I. kerület, Vár, Színház utca 5-9.

Írta: Varga Máté 2021. április

A Szent György téri épületcsoport 1734-ben épült, mint karmelita templom és kolostor, s egyik felét csak 1787-ben alakították át színházzá. Bár a rövidke útszakasz neve még a Várszínház emlékét őrzi, ma már a két legfőbb közjogi méltóság, az államfő és a miniszterelnök hivatalainak ad otthont.

Bár az épületet Karmelita-kolostorként emlegetik, az épülettömb valójában két házból álló épületegyüttes: az egykori templomból és a vele egybeépült kolostorból áll. A kettősség kívülről is jól látszik: az épületegyüttes Sándor-palotához közeli, magasabb, Várszínházként ismert épületrésze eredetileg templom volt, a tőle északra elterülő szárny pedig a kolostor.

Története

A Várszínház helyén a XIII. századtól (hozzávetőlegesen 1270-től) egy ferences kolostor és a hozzá tartozó Szent János-templom állt (a régészeti feltárások által tudjuk, hogy a kolostoruk a templomtól északra, a mai Sándor-palota helyén állt). 1301-ben itt temették el utolsó Árpád-házi királyunkat, III. Andrást (régiesen Endrét), itt fogadták 1455-ben Kapisztrán Jánost és - egyes irodalomtörténészek szerint - itt írhatták a Képes Krónikát is. A Szent János-kolostor a középkorban tehát igen jelentős szerepet tölthetett be. Ezt a komplexumot jelentős családok ingatlanjai vették körül, például itt emelkedett Werbőczy István (1458-1541) háza.

A törökök Buda elfoglalása után a templomot dzsámivá alakították át és kiépítették a budai pasa palotáját. Az 1686. évi ostrom során mindez teljesen rommá vált, s néhány évvel Buda felszabadulása után, 1693-ban a karmelita rend kapta meg a telket. Ők több évtized múltán építkezésbe kezdenek, s a kolostoruk 1734-ben készül el. A kolostor észak felől három kétemeletes szárnnyal csatlakozott a templomhoz. A Dunára néző keleti és az északi szárny kéttraktusos volt a külső oldalon szobasorral, belül pedig folyosóval. A keleti szárny északi meghosszabbításában helyezték el a nagy díszebédlőt, az ún. refektóriumot. A mai Színház utcára néző nyugati szárny csak egytraktusos volt: egy egyszerű folyosó, ami a templomot az északi szárnnyal kötötte össze.

A karmeliták azonban nem működhettek sokáig az épületben, hiszen II. József szerzetesrendeket feloszlató rendeletét követően, 1784-ben el kellett hagyniuk a kolostort, amelyet az uralkodó állami funkcióra kívánt használni: lakásokat alakítottak ki benne, végül katonai parancsnokság költözött a falai közé. Az átalakítást azonban a templom sem úszta meg: 1786-ban a kalapos király új utasítása értelmében a templomot színházzá, a kolostort pedig kaszinóvá alakították át. A koncepció kidolgozásával a sokoldalú tudóst, Kempelen Farkas (1734-1804) udvari tanácsost bízták meg. A refektóriumot klasszicizáló késő-barokk festéssel díszítették, a színház pedig megkapta mai homlokzatát.

A Várszínház 1787-ben nyilt meg, amely jelentős eseményeknek adott helyet: 1790. október 25-én itt tartotta meg Kelemen László magyar színtársulata az első magyar nyelvű előadást, itt koncertezett 1800-ban Beethoven, itt adták elő Budán először a Bánk Bánt 1835-ben.

A többször felújított és átépített épület 1924-re siralmas állapotba került, majd miután a karzat az elhanyagoltságtól leszakadt, be is zárták.

A II. világháborúig nagyobb átalakításra csak a XIX. század közepén került sor, amikor a nyugati szárny folyosójához egy klasszicista traktust építettek hozzá, így kialakult a volt kolostor mai Színház utcai homlokzata is. Ezt már csak kisebb átalakítások követték.

1945-ben az épület jelentős károkat szenvedett: leomlott a nyugati szárny udvari traktusa, valamint az északi és a keleti szárny egy része - a tető, a klasszicista főlépcsőház és a színház belső szerkezetének nagy része pedig elpusztult. A leomlott részeket 1949–50-ben visszafalazták és befedték, de az épület sokáig üresen állt.

A felújítási munkálatokat hosszas tervezgetés után az 1970-es évek közepén kezdték el. A színház belső terét nem a II. világháború előtti állapot alapján építették fel, a barokk és klasszicista kialakítást a volt kolostor térszerkezete mellett lényegében a homlokzatok és a színház, tehát az egykori templom határolófalai őrzik. Az épületben 1978-tól a Népszínház működött, majd 1982-től a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt, míg 2001-ben a Nemzeti Táncszínház költözött be.

A volt karmelita-kolostor templomában ugyanis kisebb-nagyobb megszakításokkal 1787 óta Buda első színháza működött. 1790-ben Kelemen László (1762–1814) "Magyar Játszó Társasága” itt tartotta az első magyar nyelvű színielőadást Simai Kristóf (1742–1833) piarista szerzetes „Igazházi” című darabjával. 1800-ban maga Ludwig van Beethoven (1770–1827) koncertezett a falai között és a későbbiek során a magyar színészet hőskorának nagy alakjai mind felléptek benne.

A Miniszterelnökség épülete

A kormány 2016-ban döntött úgy, hogy az önálló székhely híján az Országházban működő Miniszterelnökséget saját épületbe költözteti át. A sok lehetséges helyszín közül végül nem egy pesti irodaépület, hanem egy több száz éves várbeli palota győzött. Ekkor derült ki, hogy a hivatal a Karmelita-kolostort (a későbbi Várszínház székhelyét) foglalja el.

A Karmelita-kolostor épülete 2018-ban, még a felújítás alatt (kép: Google Maps)

A Kormány a felújítási munkálatokra 13,3 milliárd forint értékű szerződést kötött a Confector Mérnökiroda Kft.-vel, a beruházás értéke azonban közel 20 milliárd forint, a kapcsolódó költségekkel együtt pedig a büdzsé elérheti a 25-30 milliárd forintot is. Azt egy korábbi kormányhatározatból lehet tudni, hogy "az épület méltó berendezésére" a kormány a költségvetés tartalékából még 1 milliárd forintot különített el.

A Miniszterelnökség új székhelyét is a Terrorelhárítási Központ védi, személyi juttatásokra és dologi kiadásokra évente 271,4 millió forintot kapnak egy 2016-os kormányhatározat szerint. Bár a Közbeszerzési Értesítőben nincsen nyoma, de az épület tűzgátló rendszerét a Dunamenti Tűzvédelem Zrt. telepítette ismeretlen összegért. Míg a karmelita kolostor felújításához kapcsolódó teljes körű, minden szakágra kiterjedő tervellenőrzés és műszaki ellenőrzés az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. dolga volt minimum 350 millió forintos keretből.

L. Simon annak idején azzal magyarázta a költözést, hogy „a magyar történelmi hagyományok okán a végrehajtó hatalomnak a Várban helye van”. Ez annyiban igaz, hogy a Miniszterelnökség a második világháború előtt a Várban volt, de a Karmelitával szomszédos Sándor-palotában. Eredetileg ide költözött volna vissza Orbán Viktor, még a legelső kormányzati ciklusában, de mire 2002-ben elkészült a felújítás, a Fidesz elveszítette a választást, az MSZP-SZDSZ kormány pedig inkább az államfőnek adta a renovált Sándor-palotát.

A kolostor irodaházzá alakítását Zoboki Gábor tervei alapján végezték. Az építésznek az egykori rendházból kellett korszerű irodaházat kialakítania, amelyik közben nemcsak a műemlékvédelmi előírásoknak és a kormányfő elvárásainak felel meg, de hű marad a kolostor szellemiségéhez is.

Külsőleg mindössze egyetlen jelentős beavatkozást végeztek a házon, azt a bizonyos nagy vitát kiváltó erkélyt, amelyről a kilátás a beszámoló szerint a vártnál is lenyűgözőbb: az enyhén kanyarodó Duna miatt egész Pest, a Margitsziget és Buda jelentős része is látszik.

A sajtóban megjelentekkel ellentétben nem a kormányfői szoba, hanem a két házból álló épületkomplexum teljes belsőépítészeti kialakítása került négymilliárd forintba, a zárt láncú belső kommunikációs rendszerrel együtt. A festmények a Nemzeti Galéria – jellemzően ki nem állított – képei, a szőnyegek az Iparművészeti Múzeum törökszőnyeg-gyűjteményének raktári darabjai. A bútorok részben restauráltak, részben hiteles másolatok.

A Karmelita kolostorban és a mellette lévő épületben a miniszterelnöknek és munkatársainak, a Miniszterelnöki Kabinetirodának, a miniszterelnök-helyettesnek és Schmitt Pál volt köztársasági elnöknek lett külön irodája. Az új kormányzati épületek lehetőséget adnak arra is, hogy a kormányfő nagyszámú delegációnak is tudjon fogadást adni, valamint az egykori Karmelita kolostor belső részén nagyszabású vacsorát is lehet adni a neves külföldi látogatóknak. Fontos megemlíteni, hogy az egész kormányzati épületrendszer egy zárt biztonsági rendszert alkot, így ezen a téren is megfelel a XXI. századi NATO-követelményeknek.

A felújított Karmelita kolostor előtti részen nincs lezárás, csak ha hivatalos nemzetközi delegáció érkezik a kormányfőhöz. Így bizonyos időszakokat leszámítva a nagyközönség is megtekintheti a felújított kolostort, aminek az elmúlt évtizedekben meglehetősen hányattatott sorsa volt.

A címeres főbejárattal szemben, a Színház utca túloldalán, a világháborút követően lebontott Honvédelmi Minisztérium épületének helyét parkosították; itt kapott helyet az a kicsiny, néhány száz négyzetméteres terecske is, ahol a delegációk vörösszőnyeges fogadása zajlik majd.

A Miniszterelnökség külső környezete alapvetően ízléses és diszkrét lett, hasonlóan például a felújított Kossuth térhez, ahol szintén sikerült harmonikusan ötvözni a funkció és az esztétikum szempontjait, megfelelve ugyanakkor a legmagasabb szintű biztonság követelményeinek.

2016. áprilisában figyeltek fel Budapest lakói a kolostor homlokzatán folyó munkálatokra. Mint kiderült, erkély épül a műemléki épület oldalába. A készülő erkély miatt hét ablakot a padlóig kivágtak, amely mögött, az első emeleten kapott helyet a miniszterelnök dolgozószobája.

L. Simon László, az átalakításért felelős államtitkár elmondta, hogy nagy luxus, hogy a Vár legszebb panorámájával rendelkező épületben a Várgondnokság Kft. technikai személyzete üljön. A miniszterelnök Irodái az épület első emeletének a Duna felőli szárnyán vannak, s ezeket egészíti ki a Pestre néző erkély, amely előtt a várfalsétányon, az úgynevezett Ellipsz-teraszon díszkert létesült.

A Karmelita átépítését megtervező Zoboki Gábor korábban azzal indokolta az erkély odatoldását, hogy azzal szerette volna feloldani az épület monoton keleti homlokzatát. Abból indult ki, hogy a kolostor szomszédságában szinte minden épületen van erkély: „Egy ilyen elhelyezkedésű, funkciójú épületnek, amilyen az új Miniszterelnökség lesz, pláne dukál, hogy erkélyéről élvezhető legyen a városi panoráma”.

Zoboki szerint egyébként nem is igazi erkély, csak egy kis erkélyecske: „120 centiméter széles, tehát nem egy pihenőterasz, hanem mindössze arra alkalmas, hogy két kormányfő a megbeszélésük után kiléphessen rá, és pár percig gyönyörködhessen Budapest látványában”.

A Püspökkert

A kolostor melletti épületben (Dísz tér 18.) 1850-től kezdődően a Császári és Királyi Hadmérnöki Igazgatóság működött, majd pedig a Tábori püspökség, amely egészen a második világháborúig használta az épületet. Sérülései miatt végül ezt is elbontják, helyén pedig Püspökkert néven parkot alakítottak ki.

A Dísz tér sarkán, a középkori Szent János (majd Vízi) kapu melletti területet az 1950-es évek óta Püspökkert néven emlegetik, a háború előtt azonban még nyoma sem volt parknak: emeletes ház állt itt, amely hosszú története során sok mindenként szolgált, utolsó évtizedeiben pedig a Tábori Püspökségnek adott otthont.

A kormány a közelmúltban döntött úgy, hogy az önálló székhely híján az Országházban működő Miniszterelnökséget saját épületbe költözteti át. A sok lehetséges helyszín közül (amelyek között a nemrég lebontott Kossuth téri MTESZ-székház is szerepelt) végül nem egy pesti irodaépület, hanem egy több száz éves várbeli palota győzött. Ekkor derült ki, hogy a hivatal a Karmelita-kolostor, a későbbi Várszínház székhelyét foglalja el.

Bár jókora épületről van szó, a Miniszterelnökségnek így is több helyre volt szüksége, mint amennyi rendelkezésre állt, ezért született meg az a döntés, hogy a kolostor teljes felújításával és átépítésével egyidőben a mellette lévő Püspökkertbe felhúznak egy új épületet is, amely a Várszínházban működő hivatali apparátust szolgálja majd ki. A feladattal a Zoboki-Demeter és Társai építészirodát bízták meg, amely akkor egy klasszikus hatású, a környezetbe illeszkedő épületet ígért.

A budai vár második világháború utáni feltárásában kiemelkedő szerepet játszó Gerevich László régész különböző források alapján úgy következtetett, hogy a középkorban ezen a helyen Walter budavári rektor (vagyis főbíró és várparancsnok), kamaraispán háza állt, hozzátéve: a nápolyi legenda szerint ez a ház volt a helyszíne IV. (Kun) László királyunk „csodás gyógyulásának” is (1273-ban ugyanis az akkor 12 éves, gyógyíthatatlannak tűnő betegségbe esett uralkodó hirtelen meggyógyult. A csoda oka pedig nem más volt, mint egy sebtiben idehozott ereklye: az a főkötő, amelyben a közeli Nyulak-szigetén – a mai Margitszigeten – lévő apácakolostorban Árpád-házi Szent Margit meghalt).

Mindez egy korabeli, XIII. századi tanúvallatási jegyzőkönyvre támaszkodik, és Gerevich Budapest története az Árpád-korban című munkájában azt is leírja, hogy Walter budai háza 1264 körül egy olaszországi kereskedő számadásaiban is szerepel: az alkancellár itt fizetett ki a király vásárlásaira száz márka súlyú selmeci ezüstöt sir Willamus velencei kereskedőnek.

1352-ben viszont ezen a telken már egy budavári bíró, Werner palotáját említik, akinek családja állítólag Shakespeare-t idézően ellenséges viszonyban állt a Walterekkel, de hogy két különböző, esetleg szomszédos épületről van-e szó, azt nem tudjuk.

A telek későbbi sorsa ugyancsak bizonytalan, bár az 1500-as években több forrás (például Pataki Vidor) is Szapolyai Jánost, majd Báthori Istvánt sejti a tulajdonosok mögött, de mások ezt vitatják, mondván az 1527-ben I. Ferdinánd által Báthorinak adományozott ház nem is itt, hanem a Vízivárosban állt.

Pataki szerint egyébként korábban a Szapolyai-házban lakott 1503-ban egy Gáspár nevezetű nyereggyártó, délre tőle pedig, a mai Színház utca 11. alatt (a sarokteleknek Dísz téri és Színház utcai frontja is van) Olasz Márton polgár szabó, aki házát 1503-ban 32 forintért adja zálogba Gzeglédi András budai kanonoknak, ez pedig 1507-ben a budai káptalanra hagyja.

A többször átépített Dísz tér 18. alatti épület további története csak a XIX. század környékén kezd egyértelművé válni: 1850-es évektől már a Császári és Királyi Hadmérnöki Igazgatóság működik benne, majd pedig a tábori püspökség, amely egészen a második világháborúig használja az épületet, amelyet ezután lebontanak, helyén pedig „Püspökkert” néven parkot alakítanak ki.

A Dísz tér 18. története tehát meglehetősen homályosnak mondható, amit viszont biztosan láthatunk, az az, hogy a most felépült ház, amelyet a szomszédos Karmelita kolostor - Várszínház átépítéssel együtt Zoboki Gábor irodája jegyez, külsőségeiben egyszerre posztmodern és archaizáló.

Az épület elhelyezése (tájolása), tömege, a tető íve és nagysága egyaránt a korábbi házat juttatja eszünkbe, a részletek ugyanakkor hamisíthatatlanul XXI. századiak. Az ablakok formája és kialakítása (közöttük a hatalmas, embernagyságú tetőablakoké), távol áll a lebontott ház stílusától. Az új épület tehát nem rekonstrukció, de kétségkívül figyelembe veszi a múltat.