A három belső udvaros, hosszan elnyúló épületegyüttes fővárosunk egyik legszebb, legmonumentálisabb klasszicista műemléke. Az első pesti vármegyeházát a XIX. század első felében, három periódusban építették.

AJÁNLÓ

Buda török kézre kerülése után Pest vármegye nemesi szervezete nem bomlott fel, hanem a megye területének elvesztése után a királyi országrészbe, a Felvidékre menekült, s onnan irányított végig a hódoltság időtartama alatt.

Buda török kézre kerülése után Pest vármegye nemesi szervezete nem bomlott fel, hanem a megye területének elvesztése után a királyi országrészbe, a Felvidékre menekült, s onnan irányított végig a hódoltság időtartama alatt.

1689. májusában gróf Esterházy Pál nádornak, a vármegye főispánjának javaslatára a rendek határozatot hoztak állandó székház vásárlásáról, amely alkalmas a megyei hivatalok elhelyezésére. Erre a budavári Úri utca 19. szám alatti épületben találták meg a megfelelő helyet (régi budai városháza). A főurak ellenérzésének hatására - mert Pest "magyarosabb" volt, mint Buda - 1695-re Pesten szereztek székházat. Az új épület korábban Pachner János császári hadibiztos tulajdonát képezte (a korabeli térképeken a 32-es számmal jelzett telken).

Feljegyzések alapján tudható, hogy e telken több középkori ház állt. Ezek közül a nyugati volt a legnagyobb, amelyet a vármegye kijavíttatott és alkalmassá tett a hivatal ügyeinek intézésére. 1697-re beköltözhettek az épületbe.

Bél Mátyás 1737-ben megjelent földrajzi munkájában elismeréssel szól a vármegyeházáról: dicséri tágas, kényelmes voltát.

A várnegyedet sújtó 1723. évi tűzvész az egykori budai vármegyeházat is súlyosan megrongálta, amelyet ugyan helyreállítottak, de már kísérletet tettek annak eladására. Ebbéli szándékuk kudarcot vallott, végül 1780-ban úgy hasznosították a házat, hogy több helyiségnek a vármegye céljaira való fenntartásával bérbe adták Erdélyi József apátnak és kecskeméti plébánosnak, a Buda környéki nemzeti iskolák felügyelőjének, majd 1804-től újabb bérlőnek: báró Podmaniczkynak.

1806-ban végre siker koronázta a vármegye szándékát: az Eötvös család megvásárolta a budai épületet 18.000 forintért.

1773 elején megbízták Mayerhoffer János építő- és Hacker József ácsmestert az avult pesti épület megvizsgálásával, és a tatarozási, átépítési tervek elkészítésével. A felterjesztett terveket a Helytartótanács engedélyezés helyett kiegészítés végett visszaküldte, ugyanis a benyújtott építési programból és tervekből nem derült ki pontosan, hogy kiket is helyezne el a vármegye az új épületben, s egyáltalán milyen rendeltetésű helyiségeket kíván kialakítani.

A régi budai Vármegyeháza

A régi pesti Vármegyeháza
(Vasquez Károlynak az 1830-as évek végén megjelent térképsorozatát szegélyező épületrajzok egyike - színezett kőnyomat)

Egy 1772-es rendelet szabályozta, hogy a vármegyék székházaiban milyen rendeltetésű helyiségek létesíthetők: csak a közgyűlési teremnek, a levéltárnak, a pénztárnak és a börtönöknek emelhető épület. A Helytartótanács éppen ezért felkérte a vármegyét, hogy a benyújtottnál részletesebb felsorolást készítsen, minden helyiség felhasználásának pontos megjelölésével.

A Vármegye 1774 márciusában elküldte a részletes explikációit, és mivel a Helytartótanács erre nem válaszolt, azt megsürgetve megjavították az addigra rossz állapotúvá váló tetőszerkezetet. (A Joh(ann) Mayerhoffer aláírású felmérési rajzok és építési tervek, az Országos Levéltár birtokában vannak) Ez az építkezés nem valósult meg.

A felmérési rajzokon kívül más források, elsősorban térképek vallanak az épületről. Ezek megerősítik azt a megállapításunkat, miszerint a vármegyei székház bővítése nem történt meg. Balla Antal 1790-1800 körül készült térképe aprólékos gonddal örökíti meg a vármegyeház alaprajzát: az U alakú épület oldalszárnyai egészen az Újvilág, ma Semmelweis utcáig nyúlnak, és nagy, hátul nyitott udvart határolnak. Az épület déli szárnyához - nagyjából az első udvari keresztszárny helyén - kisebb épületrész kapcsolódik.

Hasonlónak látjuk az épületet Hild János Pest város szabályozásának és szépítésének tervéhez készült térképén (1805) is. Ez utóbbin valamivel nagyobb a déli szárnyhoz csatolt kiszögellés, sőt ehhez - mint egy harangnyelv - hosszanti formájú épület kapcsolódik. A vármegyeháza régi épületéről tehát a Mayerhoffértől származó alaprajz, Balla Antal és Hild János térképe pontos információt nyújt.

Udvarában az 1800-as években megépítették a közgyűlési termet, a kápolnát, szárnyépületei helyére pedig háromemeletes új szárnyakat emeltek. Az 1820-as években a hátsó gazdasági épületek helyébe építettek új reprezentatív lakószárnyat, de nem nyúltak a dísztelen főépülethez. Csak 1838-ban, az árvíz rombolása után láttak neki a megyeszékház újjáépítésének.

Az épület külsejét, azaz a Gránátos utcára néző homlokzatát Vasquez Károly örökítette meg az 1838-ban közzétett "Buda és Pest szabad királyi városainak tájleírása" című térképsorozat első lapján, a Pest térképét szegélyező épületrajzok egyikén.

A Vármegyeháza Pesten (Rudolf Alt után Franz Xaver Sandmann színezett litográfiája)

A Vármegyeháza 1890-ben

Bár az építkezés hivatalos és a Helytartótanácshoz felterjesztett megokolása elsősorban a „Leveles Tárház" roskatag állapotát és a börtönök számának gyarapítását hangsúlyozza, és csak másodsorban jelzi a tisztviselői szállások, valamint a gyűlési paloták és a kápolna stb. felépítésének szükségességét, mégis az elsődleges cél, a felszaporodott megyei apparátus és a rabok elhelyezése mellett, a rendek tevékenységi színterének, a székházépületnek komfortossá és reprezentatívvá tétele lehetett.

Ennek az igénynek a közép- és kisbirtokos nemesség anyagi helyzetét is megerősítő háborús konjunktúra adott szárnyakat, politikai szempontból pedig az 1796-tól 1811-ig, Metternich államkancellárrá való kinevezéséig tartó jó viszony a magyar uralkodó osztály és a Habsburg-uralkodóház között. Az építkezés gondolatát a vármegye főispáni tisztébe 1795-ben beiktatott József nádor is ösztönözhette.

A vármegyeház építésének szorosabb értelemben vett előkészítő munkálata 1803-ban indult meg, szeptember 26-i közgyűlés határozata alapján. Még abban az évben - közelebbről nem ismert időpontban - kaphatta Hild János a megbízást az épület terveinek és az építkezés költségvetésének elkészítésére. Az elkészült terveket a közgyűlés 1804. március 6-án tekintette meg és hagyta jóvá.

Hild a vármegye közgyűlésének teljes bizalmát élvezte, tervét sem esztétikai, sem funkcionális szempontból nem kifogásolták. Az 1804-05-ös évek is az építkezésre való szorgos készülődésben telt el. A tervek elfogadása után egy hónappal a közgyűlés 400 forint tervezői tiszteletdíjat szavazott meg Hild Jánosnak. Ezt követték a munkabérre vonatkozó megállapodások és az építkezéshez szükséges anyagok felkutatása, beszerzése, majd 1805. június 23-i dátummal az Építési Küldöttség és Hild János szerződéskötése.

Hild tehát nemcsak tervezője az épületnek, hanem kivitelező építőmestere is. Augusztus 4-én József nádor, a vármegye főispánja ünnepélyes körülmények között helyezte el az alapkövet az ilyenkor szokásos emlékirattal és az abban az évben vert arany-, ezüst- és rézpénzekkel együtt.

Az építkezés kezdetben gyorsan haladt, de 1806 októberére - az átadás hivatalos dátumára - a közgyűlési teremnek még az alapjai sem voltak lerakva, belül pedig hiányoztak a boltozások és egyéb kőművesmunkák.

Nagyjából ez volt a helyzet 1807. nyár elején is, amikor Somogyi Antal főszolgabíró, Balla Antal földmérő és Iványi László számvevő megtekintették az épületet. Az - egyre szaporodó - anyagbeszerzési gondokat még inkább növelte a teremben elhelyezett galéria megépítéséhez "megkívánható jóféle kemény kövek" beszerzése és kifaragása. A munkát Mayer Mihály és Kronberger János pesti kőfaragók vállalták el. A legutolsó építési jegyzőkönyv 1809 januárjában kelt, és az az évi építési idényben várható munkákhoz szükséges anyagok beszerzéséről intézkedik.

Az 1809-es év jelentős veszteség volt az építkezés szempontjából, nemcsak amiatt, mert háttérbe szorult, hanem azért is, mert a Napóleonnal való békekötés pénzzavarokkal járt. Ezek a pénzzavarok megelőző jelei voltak az 1811. évi nagy devalvációnak. Hild János halála is ezen évben történt.

Az építkezés történetének teljes ismertetése, az épület főbb belső részeinek bemutatása után egy kiegészítést kíván. Az 1811-ben kelt jegyzőkönyvek több, az építőmester halála miatt bekövetkezett problémát jeleznek. Szempontunkból az a legfontosabb, hogy az északi oldalon csonkán maradt az épület, de valami befejezetlenség látszott az első és a középső épület érintkezési pontjainál is. Az előbbiek tető alá hozását, az utóbbiak összeépítését még 1811-ben eltervezte a vármegye.

Az 1811. évi május hó 9-én kelt jegyzőkönyvi határozatban erre vonatkozóan az alábbiakat találtuk: "Építő Mester Hild Jánosnak örökössei által az iránt készített rajzolatot, mely szerint a régi Épületet a Leveles Tárház felé az új Épülettel ősszve lehet kapcsolni (...) fontolóra vétettvén helyben hagyattatott és ahhoz képest az tataroztatott meg, hogy az Épületnek a fentebb érdekelt rajzolat szerint leendő összve kapcsolta-tása hová hamarább eszközöltessen".

Nem tudjuk pontosan, kiket nevez a vármegyei okmány „Hild örökössei"-nek, de ismervén azt, hogy Hild József „apja halálakor szerepel először Pesten" feltételezzük, hogy róla van szó. Ő készíthetett terveket apja befejezetlenül maradt munkájához. A befejezés azonban egészen az 1850-es évekig váratott magára.

Franz Schams (Schams Ferenc) így ír az épületről 1821. évi útikönyvében: "A vármegyeházának külseje nem jelentős, mivel csak egyemeletes, dísztelen épület; 1689-ben székház céljára vásárolták és állították helyre. Ám a kapun belépve a meglehetősen tágas udvar, a háttérben feltűnik a legújabb építészet szabályai szerint emelt, kétszintes épület, amelynek oldalfalai befejezésre várnak".

A vármegye székházában 1921-ig használták a börtönöket. Ekkor készült el a Pestkörnyéki Törvényszék (ma Budapesti Katonai Bíróság és Ügyészség a Fő utcában), amelybe átköltöztették a bíróságot és a vármegyeházában őrzött rabokat, s a kiürült cellákat hivatali helyiségekké alakították át, új függőfolyosóval.

Kibontották a Hild-szárny kocsiáthajtójába időközben beépített négy irodát is. Ekkor több szintre osztották a kápolnát is, felszabdalva szép belső terét. Helyreállítása Imrényi Szabó Imrét dicséri, aki igen nagy gonddal és figyelemmel kísérelte meg visszaadni eredeti formáját. Ö tervezte a hajdani kápolna berendezését is: a levéltári iratanyag elhelyezésére szolgáló, neoklasszikus stílusu, galériás könyvespolcot.

A Vármegyeháza napjainkban, mint Pest Megyei Önkormányzat

Az épülettömb Kamermayer Károly téri oldalán, a kapu mellett emléktábla hirdeti, hogy Kölcsey Ferenc, Szatmár vármegye főjegyzője és országgyűlési követe sokszor megfordult itt a költő barátainak társaságában. Ugyancsak ezen az oldalon helyezték el Fáy András (1786-1864) domborműves emléktábláját. A haladó gondolkodású író és politikus kezdeményezésére itt alakult meg 1839-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület.

AJÁNLÓ

Képek

Hamarosan!

AJÁNLÓ