Magyar Képzőművészeti Egyetem

VI. kerület, Terézváros, Andrássy út 69-71.

Írta: Varga Máté 2021. április

A mai Magyar Képzőművészeti Egyetem őse, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde 1871-ben jött létre.

Épületét a müncheni iskolázottságú Rauscher Alajos építész, a Mintarajztanoda tanára tervezte, a Sugárút (ma Andrássy út) Izabella utcával határos saroktelkére. Korábbi firenzei és veronai tanulmányútjain szerzett tapasztalatait hasznosította a Mintarajztanoda tervezésekor, az itáliai reneszánsz inspirálta az épületdíszítő motívumok kiválasztásában. Tervei alapján készült az épület belső dekorációja is. A homlokzat általa tervezett sgraffitojában a medalionok portréi (Bramante, Michelangelo, Leonardo da Vinci..stb.) Székely Bertalan művei.

A világvárosi rangra törő Pesten, a mai Terézvárosban az 1870-es években a korabeli képzőművészeti élet meghatározó intézményei találtak otthonra. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanár-képezde, a festészeti és szobrászati mesteriskolák összefonódó története segítette elő, hogy ma az Andrássy út és az Izabella utca sarkán, és az úgynevezett Epreskertben működik a képzőművészet valamennyi területén egyetemi képzést nyújtó Magyar Képzőművészeti Egyetem.

A főváros közgyűlése 1872-ik év május 8-án tartott közgyűlésén helyt adott a Magyar Országos Képzőművészeti Társulat kérelmének, majd hosszas alkudozások után 1874-ben kötött szerződéssel a leendő sugárút déli oldalán, az oktogonon túl a 78, 80 és 151. számú telkeket 55.000 forintos, jutányos áron a Társulatnak eladta.

Miután a megvásárolt telkek a Társulat szükségleteit felülmúlták, azoknak mintegy a fele részét a főváros beleegyezésével a tanulmányi alapnak ugyanazon az áron átengedték, hogy ott felépülhessen az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde saját háza. A két építkezés szinte azonos időben kezdődött.

A Képzőművészeti Társulat nemzetközi pályázatot írt ki, melyre 45 pályamű érkezett. A választmányi tagokból és neves bécsi építészekből álló zsűri az első díjat Láng Adolfnak ítélte. Az ő tervei alapján, közadakozásból kezdték meg az építkezést, 1875 április 12.-én, s az első kapavágástól számított alig több mint öt hónappal, Kéler Napoleon vállalkozó irányításával szeptember 26-án megkezdték a tető felrakását.

Az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda, a Műcsarnok és a Zeneakadémia épületei 1891-ben

A veronai Palazzo Bevilacqua mintájára készült reneszánsz terméskőpalota elegáns, mértéktartó homlokzatán hirdeti, hogy közadakozásból jött létre. A belső stukkó díszeket Kéler Napoleon, a festészeti munkákat Láng Adolf készítette. A színes ablakokat Róth Zsigmond, társulati tag készítette el és ajándékozta a leendő Műcsarnoknak.

Vasárnapi Újság, 1872. február:
"(Ingyenes fametszészeti tanfolyam.) Az orsz. mintarajztanoda és rajztanárképezde Morelli Gusztáv fametsző úr önkéntes ajánlkozása folytán azon kellemes helyzetben van, hogy fiatal fametszők számára, kik szakmájukban magukat tovább képezni óhajtanák, ingyenes gyakorlati tanfolyamot nyithat. Felhivatnak tehát mindazon fametsző gyakornokok, kik ezen esti tanfolyamban részt venni kívánnak, hogy ez iránt az orsz. mintarajztanoda igazgatóságánál Pest, Rumbach-utcza 4-ik sz. a. mielőbb jelentkezzenek".

Vasárnapi Újság, 1872. május:

"A közoktatási miniszter ápr. 24-én délután meglátogatta a mintarajztanodát, s egy óráig időzött ott, személyesen meggyőződvén, hogy az intézet derék igazgatója, Keleti Gusztáv elkövet mindent, hogy a tanoda megfeleljen czéljának, s hogy még mindig vannak oly hiányok, melyeken a kormánynak kell segíteni. Az intézetben annyi rajzoló jár (hölgyek is), hogy a helyiség minden tekintetben szűk".

A Mintarajztanoda története szorosan összefonódott az akkori Műcsarnok szomszédos épületével. A reneszánsz palota az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat megrendelésére, évi rendszerességgel megrendezett kiállításainak befogadására épült. Az impozáns épület homlokzatán ma is díszes felirat hirdeti: "Épült MDCCCLXXVII az Országos Képzőművészeti Társulat Műcsarnoka Közadakozásból”.

A Műcsarnok építési költségeit magánemberek adták (például Rudolf trónörökös, Sina Simon báró és Esterházy Pál gróf), de számtalan esetben a művészek ajánlották fel műveiket árverésre, hogy ezzel is támogassák az intézmény létrejöttét (többek között Bneczúr Gyula, Munkácsy Mihály, Lotz Károly, Székely Bertalan és Zichy Mihály).

Az új palota építését pályázaton hirdették ki, amit egy huszonéves, prágai születésű építész nyert meg, Láng Adolf. Terve sikeresen oldotta meg azt a problémát, hogy miként lehet egy szűk telekre elhelyezni tágas kiállítótereket igénylő kiállítási épületet: a földszintet az alagsorba süllyesztette, így növelve meg a maradék két szint belmagasságát. Az épület mintája a Palazzo Bevilacqua volt.

A (régi) Műcsarnok (kép: Divald Károly / Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

A kortárs magyar művészet első otthonának előcsarnokának háromhajós boltozatára maga az építész tervezett gazdagon áradó ornamentális díszítményeket. A belső dekoráció ornamentális festését Scholtz Róbert, a színes üvegablakok kivitelezését Róth Zsigmond végezte, a díszlépcső öntöttvas kapuzata Jungfer Gyula műhelyében készült. A falképeket Lotz Károly festette, aki többek között a Magyar Nemzeti Múzeum vagy a Markó utcai gimnázium nem sokkal korábban befejezett falfestményeit is készítette - a lépcsők mennyezetén mindazon művészeti ágakat jelenítette meg, amely az épületben folyó művészeteket jelenítette meg. A lunettákba a Rajz, a Rézmetszet, a Műtörténet, az Iparművészet, a Szobrászat, a Festészet és az Építészet klasszikus szépségű nőalakjai kerültek.

Az épületek összképét a Zeneakadémia 1879-es átadása koronázta meg, amely az új akadémia megnyitása után a "régi" jelzőt kapta. A szintúgy Adolf Lang tervezte neoreneszánsz homlokzat stílusában igazodott a Mintarajziskola szigorúbb, reneszánsz tömbjéhez.

Az új épületet a Képzőművészeti Társulat eredetileg bérháznak építtette, hogy bérbeadásával fedezze tetemes kölcsöneinek törlesztését. A kultusztárca ismét nagyvonalú gesztust gyakorolt, amikor az épületet a Társulattól kibérelte a felsőfokú zeneoktatás számára. A legfelső emeleten Liszt Ferenc magánlakosztálya kapott helyet (ma Liszt Ferenc Emlékmúzeum). Ezzel teljessé vált a korban egyedülálló kulturális épületegyüttes, amely három művészeti ág (képző-, ipar- és zeneművészet) képzését egyesítette az egységes kivitelű, neoreneszánsz palotasorban.

(1875 márciusában Liszt Ferencet a magyar parlament kinevezte a leendő Zeneakadémia elnökévé, amely néhány hónappal később, november 14-én tartotta ünnepélyes megnyitóját. Az oktatás a Duna-parti Hal téren (ma Március 15. tér), Liszt pesti lakása melletti helyiségekben indult, az 5. szám alatti Friedrich-házban, ám ezeket lebontották az Erzsébet híd építésekor. A tanítás megkezdésekor már a teljes házat az oktatás rendelkezésére bocsátották, de méltó elhelyezést csak négy évvel később kapott az intézmény, amikor a Sugár úton (Andrássy út – Vörösmarty utca sarkán) önálló épületet emeltek a számára. Az országos képzőművészeti társulat választmánya által finanszírozott bérpalota 1877 és 1879 között épült fel a mai Andrássy út 67. szám alatt.

A Sugár út Vörösmarty utca sarkán álló bérépület a fejlődés következtében századfordulóra szűknek és korszerűtlennek bizonyult. A kormány épp ezért 1901-ben megvásárolta az akkori Gyár utca, Király utca és Kemnitzer utca által határolt területen álló telket a Vakok Intézetének országos alapjától és megbízást adott Korb Flóris és Giergl Kálmán műépítészeknek az új zenepalota megtervezésére. A szerkezeti terveket Zielinski Szilárd és Jemnitz Zsigmond készítették. 1903-ban az ott állt régi klasszicista házat lebontották, miközben áprilisban az Országos Képzőművészeti Társulat választmánya elfogadta Wodianer Artúr vételi ajánlatát a bérházára (a Zeneakadémia akkori épületére). 1904 novembere és 1907 májusa között épült fel az intézmény immár saját háza, s lett belőle a világhírű budapesti Zeneakadémia, mely kiváló adottságú hangversenytermeivel a magyar és az európai zenei élet fontos központjává vált)

Az épületek reprezentatív díszítése azonban nem feledtette, hogy a Műcsarnok terei kezdettől fogva szűknek és kiállítási célra alkalmatlannak bizonyultak. Az alagsort és a földszint egy részét eleve az iparművészeti gyűjtemény kiállításai töltötték be. A felső szint hét kiállítási terme egyre kevésbé volt alkalmas az évről évre rohamos ütemben gyarapodó műtárgyak befogadására. Idővel a rendezők már kénytelenek voltak négy sorba akasztani a rendes évi tárlat festményeit. A mind nagyobb méretű szobrok pedig egy idő után kiszorultak a földszinti fogadócsarnokba, sőt arra is volt példa, hogy a bejárat előtt állították fel a legnagyobb méretű alkotásokat. Így mindkét kényszerűen összezsúfolt intézmény fellélegezve hagyta el az épületet 1896-ban, amikor a Hősök terén felépült az új Műcsarnok, a Nagykörút mellett pedig az Iparművészeti Múzeum.

Mindeközben az I. számú Festészeti Mesteriskola 1882-ben kezdte meg működését. Igazgatójának a történeti festészet egyik legnagyobb mesterét, a müncheni akadémia híres tanárát Benczúr Gyulát sikerült hazahívni. A mesteriskola épületében lévő reprezentatív műtermében születtek híres portréi, történelmi művei. A II. számú Festészeti Mesteriskola 1897-ben Lotz Károly vezetésével, és a Szobrászati Mesteriskola Stróbl Alajos irányításával kezdte meg működését. A Benczúr Gyula vezette mesteriskola a táblaképfestésre, Lotz Károlyé a freskófestésre specializálódott. A művészképző női növendékeinek nevelését szolgáló festőiskolát pedig Deák-Ébner Lajos vezette, mely a Várkert-bazárban működött.

A mesteriskolák telkének kijelölésekor a főváros az elhagyatott, ligetes, bozótos területen, az úgynevezett Epreskertben határozta el a művészkolónia kialakítását. A milleneumra készülő város a Ligethez és a Sugárúthoz közeli részen olcsó telkek juttatásával szorgalmazta neves művészek letelepedését. A magyar képzőművészet jeles alkotói indultak innen útjukra, vagy készítették alkotásaikat az Epreskertet körbeölelő műtermes villákban.

Az 1896-os Ezredéves Kiállítás egyik legnépszerűbb látványossága volt a "régi" Műcsarnokban megnyílt Plasticon kiállítás. A mintegy másfél száz élethű viaszfigura térben és időben megannyi bizarr érdekességet keltett életre: ott volt Chang, a kínai óriás, Blaha Lujza, Apponyi Albert miniszterelnök és Munkácsy Mihály élethű mása. Ám a legnagyobb szenzáció "a Kalifa tündérkertje” volt, egy "négyszázszoros sokszorosító tükörteremben”.

1907-től az alagsori termek is a népszórakoztatás szolgálatába álltak, az egykori múzeumi és hivatali tereket színházzá alakították és itt nyitotta meg kapuit Nagy Endre Modern Színpad Kabaréja.

1908-ban a mesteriskolákat és a női festőiskolát adminisztratíve a mintarajziskolához csatolták, s ez évtől a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola nevet viselte az intézmény. Lényegét tekintve azonban a tanár- és a művészképzés különálló maradt.

Az első világháború alatt a hallgatók nagy része a frontra került, az épületben hadikórházat rendeztek be. A menzát hadbavonultak ellátatlan gyermekeinek az étkeztetésére használták. A tanítás fűtetlen bérelt helyiségekben, a legnagyobb anyagi nehézségek között , három hónapos kurzusokban folyt. Egyes tanszékeken szünetelt a munka.

Az 1919/1920-as tanév megindulásakor teljes zűrzavar uralkodott a Főiskolán. A hadikórház helyébe kommunista karhatalmi alakulatok telepedtek be. 1920-ban a kormányzat Lyka Károly művészeti írót bízta meg a Főiskola újbóli megszervezésével. Lyka Réti Istvánt hívta segíségül munkájához, aki már több éve az intézményben tanított. Kettőjük reformtervei a minisztérium jóváhagyása után léptek életbe. A reform mindenekelőtt megszüntette a képzőművészeket nevelő intézmények széttagoltságát. Az 1908-ban kizárólag adminisztratíve összevont mesteriskolákat, a női festőiskolát és a mintarajziskolát szerkezetileg is egyesítette. Közös szemléleti alapra helyezték a tanár és a művészképzést.

A Főiskola vezetését is átszervezték. Az igazgató helyett ettől kezdve az irányítást a kétévenként megújuló, választott rektori tanács végezte, melynek választott elnöke a "rektor magnificus" lett. Ő gondoskodott a rektori tanács határozatainak a végrehajtásáról, az intézmény képviseletéről. Lyka Károly rektorsága alatt lett a tanári kar tagja Glatz Oszkár, Rudnay Gyula, Csók István és Vaszary János.

1928 és 1935 között termeiben kapott helyet a Szépművészeti Múzeum modern magyar művészetet bemutató tárlata, az Új Magyar Képtár Petrovics Elek által rendezett kiállítása.

Az 1944/1945-ös tanév a világháború miatt nem indult meg. A béke létrejötte után az új vezetés alatt megszűnt az iparművészet, mint tantárgy, ugyanakkor a hallgatók tanulhattak freskófestést, mozaik-, üvegablak-, gobelin-tervezést és kivitelezést. Meginult a restaurátorképzés. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat megszűntével az oktatásra , kiállításokra addig is gyakran használt régi Műcsarnok épületet a főiskolához csatolták. A Főiskola eredeti, Izabella utca-Andrássy út sarkán lévő házával összekapcsolva ma is ez a Főiskola központja.

1949-ben két felső szintjét birtokba vette a folytonos helyhiánnyal küszködő Képzőművészeti Főiskola, az alagsor színházi tereiben pedig megnyílt az Állami Bábszínház. Ezzel együtt a tanügyi reform a Főiskolát a minisztérium hatáskörébe utalta, melynek főigazgatója Bortnyik Sándor lett. A tanítás pontosan előírt tanterv és program szerint folyt. A kétéves alapképzés után került sor a hároméves főtanszaki stúdiumokra. Az ötödik évben a hallgatók diplomamunkát készítettek, melyet nyilvános diploma-bírálaton védtek meg. Sikeres védés után művészdiplomát kaptak.

Átmenetileg megszűnt a tanárképzés. Az új középiskolai tanterv ugyanis törölte a rajzot a tantárgyak sorából, az általános iskolai tanárokat pedig az újonnan alakuló tanárképző főiskolákon képezték. Később ismét egymást követték a módosító, javító intézkedések. Az Iparművészeti Főiskoláról tanáraival és hallgatóival együtt áthelyezték a Képzőművészeti Főiskolára az alkalmazott grafika szakot.

1964-ben újabb reform lépett életbe: az alapképzést nyújtó négy év alatt rajz, ábrázoló geometria és művészettörténet középiskolai oktatására jogosító oklevelet szerezhettek a hallgatók, viszont művészdiplomát a Főiskola nem adott ki; a magasabb szintű művészképzés érdekében a tehetségesnek ítélt növendékek számára a tanulmányi idő évente újra, de maximálisan három évvel meghosszabbítható lett.

1971-ben a főiskola egyetemi rangot kapott. A nyári művésztelepi gyakorlatot a hallgatók 1972 óta az intézmény tihanyi művésztelepén tölthetik. 1978-79-től először posztgraduális képzés keretében, majd önálló szakként megindult a díszlet és jelmeztervezők oktatása. Ma a Látványtervező Tanszéken nappali tagozaton képezik a növendékeket.

A hatvanas években megerősödött a restaurátorképzés. A Restaurátor Tanszék, majd Intézet festő-, kőszobrász-, faszobrász- restaurátorokat képez. A tárgyrestaurátorok képzése levelező tagozaton folyik.

A hatvanas, hetvenes években teljesedett ki a Barcsay Jenő nevéhez fűződő művészeti anatómia tanítási módszertana, amely azóta is számos külföldi hallgatót vonz az intézménybe. A Főiskola tanárképzési tradícióinak és a XX. századi művészeti akadémia feladatainak vállalásával a legújabb tanulmányi reform 1988 és 1993 között teljesedett ki. A hallgatók egyetemi szintű ötéves képzés keretében tanárképzésben és művészképzésben egyaránt részesülhetnek, szerezhetnek diplomát.

A három épület együttese egy olyan kor gondolkodását őrzi, amely számára a kultúra támogatása nemcsak tetszetős frázis volt, amely tetteivel a gyakorlatban is a korszerű nemzeti kultúra megteremtésén fáradozott.

Eötvös József szavaival: "Én részemről egyszer-mindenkorra kimondom, hogy a magyar nemzet jövőjét tisztán kultúra-kérdésnek tartom, ennélfogva a nevelési ügyet, a közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem; mindent mit ez ügy előmozdítására tehetek, úgy tekintek, mint legfontosabb teendőt, melyet elmulasztva, a nemzetnek jövőjét kockáztatom”.

Magyar Képzőművészeti Egyetem

VI. kerület, Terézváros, Andrássy út 69-71.

Képek

Térkép

Adatok

Megközelítése

Ajánlott cikkek