A díszes házat 1894-ben építette Mai Manó (May Emmanuel, 1855-1917) császári és királyi udvari fényképész (1855-1917). A XIX. század fordulójának fényképészmestere volt, kitűnő szakíró, s a kor gyermekfényképezésének hazai képviselője. A házat 1882-ben vásárolta meg, amelyet ezután teljesen átépített.

AJÁNLÓ

A ház francia neoreneszánsz főhomlokzatának kiképzését Nay Rezső és Strausz Ödön tervezte. Az építmény ugyan kívülről 5 szintesnek tűnik, az valójában 8 emeletből áll. Homlokzatát a pécsi Zsolnay gyártól rendelt mázas pirogránit, terrakotta, és zöld-sárga majolika díszíti, melyek között a fényképezés és festészet allegórikus alakjainak freskói jelennek meg.

Mai Manó korának legjobb gyermekfényképésze volt. 1885-től udvari fényképészként tevékenykedett, s ő volt a megalapítója A Fény című lapnak, amely 1906-ban indult. A maga korában a szakmán belül az egyik legnagyobb szaktekintély, akire még a konkurens műtermek fényképészei is felnéztek.

Apja dr. Mai Henrik (1809- ?) bölcseleti és orvosdoktor főreáliskolai tanár volt Budán, aki a későbbiekben saját intézetet nyitott. Mikor 1879-ben nyugalomba vonult, könyvtárából másik fia, Mai Ignác antikváriumot nyitott Budapesten. Ebből lett később a többek által ismert Mai Henrik és Fiai Orvosi Könyvkiadó, mely az 1920-as években főleg magyar szerzők pszichiátriai könyveit adta ki.

Apja keresete nem volt nagy, anyja meghalt, ezért Mai Manó kimaradt a gimnáziumból, s már 14 évesen inas volt Kalmár Péter Andrássy úti fényképésznél, miközben esténként rajziskolába járt. Megható történet is kerekedhetne ebből, ha nem tudnánk, hogy anyagi gondok sem ekkor, sem később nem gyötörték a kis Manót, amit, ha más nem is, a Budapest szívében felépített nagy műteremháza okvetlenül alátámaszt. Később a Borsos és Koller cégnél tanult, ahol a cég egyik beltagja Borsos József, az ismert biedermeier festőből lett fényképész, a másik professzor Koller Károly, ugyancsak neves mester, akiktől volt mit tanulnia. De mindez nem volt elég e korban. Ha valaki adott magára valamicskét, külföldön is tökéletesítette tudását, valcolt, azaz mestertől-mesterig járva vándorolt Európában.

Az ifjú Manó Grazban, Leopold Bude műtermében töltött két évet, miközben magánúton leérettségizett. Hazajőve Budapestre, az ekkor már a Harmincad utcában önállósult Koller tanár műtermébe került laboránsnak. Csekély nyolc évi tanulás után, 1878-ban lett önálló fényképésszé. Társult Békéi özvegyével, majd Mai és Társa néven nyitottak műtermet.

A Vilmos császár út és Andrássy út sarkán, egy üres telken álló kis műteremházban dolgoztak 1882-ig, amikor is menniük kellett, mert ide épült az ún. Saxlehner-palota. Hogy nem gürcölt hiába, az bizonyítja, hogy 1885-ben már három-négy segéddel dolgozott, ő maga lett a főnök. Egyik asszisztense Kozmann Gusztáv, később maga is műtermes fényképész. Elsősorban a felső középosztály portréit, műtermi képeit készítették, de korai riportjellegű felvételei is maradtak, így az 1889-es véderő javaslat elleni tüntetésről, Kossuth Lajos temetéséről (1894), Kossuth Ferencről (1894). 1903-ban Bartók Bélát is fényképezte.

1885-ben alapító tagja volt a Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egyletének. Egyik kezdeményezője a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének. 1896-ban aztán a Fényképészek Asztaltársaságának is elnökévé választották, ami nem kívülről, felülről adományozott titulus volt, hanem a szakma igazi elismerése, megbecsülése. Pedig Klösz György, Erdélyi Mór, Divald Károly, Weinwurm Antal, Goszleth István, Strelisky Sándor, Uher Ödön, Kozmata Ferenc sem akárkik ebben az időben.

Mai - hogy tökéletesítse tudását - beutazta Németországot, Olaszországot, Franciaországot. Gyakorlati tapasztalatai mellett elméleti képzettsége is jelentős volt. 1894-ben építette többemeletes műtermét a Nagymező utca 20-ban, a Fővárosi Orfeummal átellenben. E műtermével párhuzamosan működtette korábbi műtermét a Váci körút 14. szám alatt, az Andrássy úttal szemben, Mai és Társa néven. Itt Szigeti volt a társa.

Kitüntetései késői verzóinak teljes felületét betöltötték. Szakirodalmi működéséért a Wiener Photographische Gesellschaft-tól kapott kitüntetést, ezüstérmet nyert Székesfehérváron 1879-ben, Triesztben 1882-ben. Az 1885-ben Budapesten rendezett Országos Kiállításon gyermekfelvételeivel keltett feltűnést. A Millenniumi Kiállításon zsűritag volt, ugyanakkor királyi elismerést és állami ezüst érmet nyert. Szigetivel közösen a kiállítás fényképészeti szakmunkáinak ellátására alakult Fényképészeti Szövetkezet egyik tagja is volt.

1900-ban a párizsi világkiállításon aranyéremmel honorálták képeit. Összesen tizenkét kiállításon vett részt, a fentieken kívül még Brüsszelben és Madridban is láthatta a közönség a képeit. Zsűritag volt még Temesvárott 1891-ben, Hildesheimben 1893-ban. Egyszóval, amit fényképész a maga korában elérhetett, az kijutott neki is. Fia, Mai Artúr kiváló mérnök lett.

Mai Manó portréja (kép: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár)

Artúr az apja 1907-ben bekövetkezett halála után, 1918. április 12-én örökölte apja részét a Nagymező utcai házból, majd anyja halála után, 1927. június 21-én az ő része is a tulajdonába került.

Mai Manó egykori műtermét Weisz Hugó üzemeltette tovább 1931-ig. Ekkor költözött át a román uralom alá került Aradról Weisz Hugó fényképész, távoli rokona Mainak. Ő is egy messze földön híres, szép műtermet hagyott oda, nem egészen önszántából, s használta az elárvult atelier-t.

1930-ban Mai Artúrtól Rozsnyai Sándor (1896-1944) vette meg az épületet, aki az udvar beépítésével, az üzlethelyiségek felhasználásával 1932. december 16-án itt nyitotta meg a földszinten a híres Arizona mulatót. Rozsnyai karmester és zongoraművész volt, a New York-i Metropolitan Opera tagja. Felesége, a Miss Arizona néven ismertté vált Senger Mária (1896-1945) énekes- és táncosnő, aki a később Európa-szerte ismertté vált mulató egyik fellépője volt.

A Nagymező utca télen, 1935 körül (bal szélen az Arizona mulatóhely)

Egy korabeli újságíró - talán önzetlenül - nem bírván betelni a mulató szépségeivel, így írt: "Példátlan karriert futott be rövid idő alatt a legfiatalabb budapesti mulatóhely. A közönség megérezte, hogy ott, ahol egy finom művészpár: Rozsnyai Sándor, a hírneves zeneszerző és felesége Miss Arizona áll az élen, csak jól érezheti magát. A mágnásvilág, az itt tartózkodó külföldi előkelőségek mellett éjszakáról éjszakára megtalálhatók az Arizona páholyaiban a budapesti érdekes élet alakjai. Ez a mulatóhely valójában egy bonbonnière. De annyi építészi ötlettel, mérnöki leleményességgel használják ki a területet, hogy ebben a bonbonniére-ben elfér minden, ami egy nagy, világvárosi mulatóhelyen kell. Mennyezete nincs, ahelyett a csillagos ég illúzióját kapjuk, a csillagok fénylenek mint a valódiak, a hold úgy vonul át mint az igazi az igazi égen. Egész Európában páratlan az Arizona mozgó parkettje, amelynek közepén ördöngös készülék működik. Aki rááll a parkett közepén lévő körre, hol eltűnik a süllyesztőben, hol felemelkedik a táncolók fölé. A zenekar elhelyezése is merőben újszerű, csak a zongora áll egyhelyben. Az eleganciának, a jókedvnek, a művészetnek szigete az Arizona a Nagymező uccában".

1935-ben adták át a Strohmayer Ferenc és Strohmayer Kálmán terve szerinti és az amerikai mulatók világát felidéző belső teret: a falakon színes tapéták változtatták színüket a világítási trükköknek megfelelően; középen forgó és másfél méterig kiemelhető táncparkett és szintén forgó és lesüllyeszthető zenekari körárok volt; a parkett körüli három páholy gombnyomásra felemelkedett vagy lesüllyedt a pincéig, ha a páholybérlő éppenséggel úgy kívánta meg. A forgó, fel- és leereszthető és egy vagyonba kerülő kristálycsillárok egyszerre 4 és 16 táncoslány súlyát bírták el; a hallból nyíló három felfelé vezető lépcső világító üvegfokaira lépve az emelkedő, a másik oldalon - a lefelé vezető lépcsőfokokon - az ereszkedő skála-hangsor csilingelt a vendégek lába alatt.

A tetőtérben színes és távvezérelhető lámpák és reflektorok kaptak helyet. Annak ellenére, hogy a Vogel Eric (1907-1996) díszlettervező tervezte falak között gyakran mozgattak meg látványos körülmények között elefántokat, tevéket, lovakat és medvéket is, a hely leginkább revü és zenés előadásai, illetve 15 főnyi személyzettel dolgozó konyhájáról volt híres. A felső tízezer pénztárcáját megcélzó árakat jól szemléltette, hogy egy szendvics 200 pengőbe került, amely ekkor egy havi átlagbérnek felelt meg.

A leginkább revüszínházként működő Arizonában rendszeresen fellépett Benedek Tibor, Gerard Laboch, Rátonyi Róbert színészek, a világhírű Rodolfo (Gács Rezső) bűvész, és Alfonzó (1912-1987) humorista is. A mulatóhoz tartozott a Pipacs Szalon, ahol Berkes Béla és zenekara muzsikált. Az Arizona vendégei közül érdemes megemlíteni a walesi herceget, a későbbi VIII. Edward (1894-1972) néven megkoronázott Nagy-Britannia és Írország királyát, India császárát és Jagatjit Singh Bahadur (1872-1949) kapurthalai maharadzsát, akik 1935-ben látogatták meg az Intézményt. 1937-ben III. Viktor Emmanuel, Olaszország királya és Etiópia császára látogatott el az Arizonába, de itt mulatott Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter, több arab sejk, William Bill Astor, valamint számos nyugati politikus, nagykövet és író is.

Az utolsó előadást 1944. december 16-án tartották.

A második világháborúban bekövetkezett szovjet invázió alatt az épületet kifosztották, s csak nagyon lassan és gyengélkedve indult újra a műsor. 1945-ben Básti Lajos színész alakította ki falai közt az Irodalmi Varieté nevű vendéglátóhelyet, majd vele egy időben nyilt meg a fotóstudióban a Salgó Rózsi tánc- és balettiskola, a földszinten pedig a Denevér Cukrászda. Az 1946-os államosítást követően a cukrászdát a Vendéglátó Kisipari Termelő Szövetkezet kapta meg, akik itt rendezték be a Liberté nevű éttermüket.

1948-tól raktár, később az Országos Piackutató Intézet bemutatóterme kapott itt helyet.

1979-től az akkori Fővárosi Tanács bérbe adta az épületet a Thália Színháznak, amely az átalakítás után, 1981 decemberében stúdiószínházat nyitott benne, bár örök gondot jelentett, hogy a ház nem tudott építészetileg szervülni a mellette lévő Thália-házhoz.

A háztulajdonos egy kori lakása, a későbbi műterem 1967-től az Autóklub irodáinak adott otthont, majd rövid ideig mulatóként, zártkörű klubként is szolgált.

A Mai Manó Galéria 1995-ben nyitott meg, a Magyar Fotográfusok Házat pedig az I. és II. emeleten 1999-ben. A társaság feladata, hogy teret adjon kortárs és történeti fotókiállításoknak, helyet biztosítson előadásoknak, szakmai rendezvényeknek, könyvtárával segítse a szakmai képzést, továbbá információt szolgáltasson a hazai fotóművészetről magyarul és idegen nyelven.

Kiállítóhelyei: Mai Manó Galéria (félem.); André Kertész Terem (I. em.), George Eastman Terem (II. emeleti kiállítótér). A Pécsi József Fotográfiai Szakkönyvtár a ház II. emeletén működik, önálló jogi személyiséggel bír.

Az épület homlokzatát zöld-sárga mázas Zsolnay-majolika borítja, feljebb kváderes és ornamentális díszek, két Zsolnay-féle pirogránit szobor. A harmadik emelet teraszra néző homlokzatát is kerámialapokra festett freskók díszítik (a festészetet és a fényképészetet jelképező allegorikus nőalakok kezében festőpaletta, fényképezőgép, reflektor, vegyészlombik). A lépcsőházba lépőt a terazzo padlóburkolatból kiolvasható Salve felirat fogadja. Az emeletre márványlépcső vezet (jelenleg csak a félemeletig, onnan újabban öntött műkő), a falakat eredetileg tölgyfával burkolták. A fogadóteremben a négy festett üvegablak Róth Miksa munkája. Az ajtók, ablakok megmaradt példányai csiszolt vagy homokfúvott üvegből készültek. Kovácsoltvas díszei, vasszerkezetei, melyek a századfordulós napfényműtermek legjobb hagyományait őrzik, mind-mind alkalmassá teszik arra az épületet, hogy a mai, áldatlan állapotát megszüntetve, jó gazdaként visszaadva eredeti fényét, hangulatát, újra visszajussunk, legalább e ház révén, ahhoz a polgári múltunkhoz, amely az akkori Európa első vonalába tartozott.

AJÁNLÓ

Képek

AJÁNLÓ