Gottgeb Antal tervei alapján 1877-ben épült fel a Nemzeti Múzeum mögötti téren Almássy Kálmán részére. Napjainkban étterem működik benne illetve a belső udvarán.

AJÁNLÓ

A korabeli Belvárostól kijebb felparcellázott és az 1700-as évek elejétől fejlődésnek indult terület II. Józsefről kapta nevét 1777-ben. Ekkor még alig két tucat házikó állt a területen. 1768-ban már négy térről és huszonöt utcáról tesznek említést, amely nagyobb fás telkeket és vályogból készült házikókat ölelnek át.

Pest és környéke 1763-ban (Waczpaur Lénárd térképe)

Az 1800-as évek elején aztán elindul a benépesedés: a várostól távolabb, de mégiscsak a szomszédságában néhány főúri villa épül, mint pédául a Batthyányiaké a mai Múzeum-kert helyén, vagy az Orczyaké azÜllői út mellett. Józsefváros igazi fejlődése viszont csak az 1850-es években lendül be, miután 1847-ben elkészül a Nemzeti Múzeum.

A Nemzeti Múzeum Ludwig Rohbock metszetén

A Kiskörút kiépülésével megindult az intenzív forgalom, s az új városrész bekapcsolódhatott Pest vérkeringésébe. Épp ezért is lett divatos a tehetősebbek körében a felkapott Múzeum köré építkezni, kiszabadulva ezzel az addig szűk és nyomorúságos Pest utcái közül. Gombamód szaporodni kezdtek a paloták egész sora: 1863-ban Károlyi Alajos palotája, 1865-ben a Képviselőház, 1869-ben Károlyi István palotája, 1858-ban a Nemzeti Lovarda készült el, majd a század végére be is települt az egész terület, mai szóhasználattal a Belső-Józsefváros.

Az Almássy-palota az Ötpacsirta utca - Múzeum utca sarkán épült fel Almássy Kálmán nagybirtokos, lovassági százados, titkos tanácsos megbízásából, Gottleb Antal tervei szerint 1877-ben. A kis méretű palota a Múzeum kertje mögött épült, a Károlyi-palotával szemben.

Almássy Kálmán (1815-1898)

A terveket 1877. április 6-án hagyták jóvá, majd aznap el is indult az építkezés. Az engedélyeztetési dokumentáció kitér a tűrendészetre, a széntárolót érintő kérdésekre, "közegészségügyi pöcegödör" elhelyezésére, a toalett és a fürdő elhelyezésére, közművek bekötésére és a födémszerkezet anyagára is. Emellett a szomszéd felőli szakaszon vízhatlan módon kellett falazni, az első emeletre tervezett szénatárat pedig falakkal kellett körülhatárolni, míg ajtaját vasból készíteni.

A tervező, Gottgeb Antal a század második felében gyakran foglalkoztatott tervező és vállalkozó volt, munkásságát sok szép épület dicsérte. Almássy komoly feladat elé állította az építészt, amikor a nagy házakkal körülvett telekre egy kisebb méretű palotát akart építeni. Végül kitűnően oldotta meg a feladatot: a saroktelken háromtraktusos beépítésben a magasföldszinten helyezte el a lakórészt, míg a kiszolgáló helyiségeket a telek belső határain, a tűzfalakat takaróan, egy kisméretű belső udvar köré csoportosította, miáltal az épület tömege látszólag megnőtt és nem nyomják agyon a szomszédos házak. Az udvar az utca felőli tömör falkerítésével, növényeivel, kútjával, szobrával, mintás kőkocka burkolatával és íves lépcsőjével nagyvonalú és egyben intim is.

A házba vezető lépcsőt vasszerkezetes üvegtető fedi; oldalai nyitottak. Az épület homlokzata egyszerű: az alagsor szintjét kváderezés, a magasföldszintet sávozás díszíti, a főpárkányt konzolok támasztják alá, a sarkokon armírozás van. A nagy összefüggő falfelületeken egymástól távol, reprezentatív helyiségeket sejtető, egyszerű keretezésű "T" osztású nagy felületű ablakok vannak. Az egyemeletes udvari homlokzat kiképzése még egyszerűbb. Maga a lakóterület kicsi, a beépített területnek körülbelül egynegyede. Előszobából, öt utcai szobából, egy felülvilágítós ebédlőből, egy légudvarra néző öltözőszobából és egy fürdőszobából állt.

1877. májusára elkészültek a földszinti falak, június elejére a fedélszék, míg e hónap végére beboltozták a pincéket is. Júliusban elkezdték az emeleti szobák falazását, majd a hó végén elkészült a tető és helyére kerültek a főpárkány konzoljai is. Augusztusban elhelyezték a lépcsőket, szeptember elejére pedig végeztek a belső tér vakolásával. Novemberben parkettáztak, s kifestették a helyiségeket.

1878. januárjában a tervező benyújtott egy újabb tervet, mert menet közben módosítani szándékoztak az épület elrendezésében: az egyik utcai szobából leválasztottak egy második fürdőszobát.

1883-ban Almássyék eladták az épületet, amely ekkor került az Andrássy családhoz.

A második világháborúban a palota berendezése fosztogatók martalékává vált, viszont az épület sérülés nélkül megúszta.

1948-ban az államosítás által az Építéstudományi Központ kapta meg az épületet, majd jogutódja, az Építéstudományi és Tervező Intézeté lett. 1950-re viszont a jogutód megszűnt, amelynek feladatkörét egyéb más intézmények kapták meg.

1953-ban a Magyar Építőművészek Szövetsége kapta meg az épületet, majd 1954-ben őket váltotta fel a Magyar Ének Székháza. Ekkor vájtak egy nagy méretű nyílást a légudvari szoba és a tetővilágított ebédlő közé, amely bár esztétikailag rontott rajta, de funkcionálisan érthető megoldásnak bizonyult.

1958-ban költözött az épületbe az Építészpince, amely átépítésekkel is járt. Ekkor került kihelyezésre Kovács Margit "Szüret Badacsonyban" című kerámia faliképe.

A repkénnyel befuttatott, tömör falkerítés mögé rejtett Almássy-palotáról és az udvar létezéséről nem sokan tudnak. A tavasztól-nyárig buja zöld, míg ősszel élénk sárga és mély bordó repkénybe burkolódzó udvar különös hatással van az arra járókra, viszont egyúttal el is takarja az épületet.

A palota magasföldszinti termeiben ma szakmai és reprezentatív rendezvényeket tartanak, egyik oldalsó termében a mintegy 7000 kötet (szak)könyvvel és számtalan hazai és külföldi folyóirattal rendelkező Magyar Építőművészek Szervezete könytár van, ahol a mennyezettől a plafonig tömött sorokban állnak a könyvek, amelyek között akad több mint százéves is.

AJÁNLÓ

Képek

AJÁNLÓ