A tisztviselőtelepi főgimnázium Kőrössy Albert tervei szerint épült 1909-1911 között. Főbejárata a Könyves Kálmán körút felől van, ahol egy kisebb kert fogadja a látogatót.

AJÁNLÓ

A terület eredetileg a X. kerülethez tartozott, mint Tisztviselőtelep. 1887-ben nyolcvan ház állt már a telepen, és ugyan tulajdonosaik többségben valóban tisztviselő volt, de voltak köztük írók, bírák, lapszerkesztők, tanárok is. Modern élet folyt a város peremén, kezdettől volt vízvezeték, csatornahálózat, először légszesszel világítottak, az utakat burkolták és fákat ültettek. Az 1890-es években saját postahivatalt és távíróállomást, később lóvasutat is kapott a telep.

"A budapesti X. kerületi tisztviselőtelepi állami főgimnázium 1904. szeptember 17-én nyílt meg a VI. kerületi állami főgimnázium fiókintézeteként. Az iskolára azért volt szükség, mert az akkori behatásoknál igen sok I. osztályos tanuló kiszorult a középiskolából, s azok javarésze a VIII. és IX. kér. külső részén lakott, tehát a tisztviselőtelephez közel eső területeken, önállóvá az intézet 1907. évi augusztus 2.-án lőtt. Az első érettségi vizsgálatot 1912-ben tartotta" - kezdi a Főgimnázium visszamelékezését az 1918-1919-es évkönyévben. Az iskola ugyanis ekkor több másik épületben működött, s szükségszerűvé vált egy olyan központi gimnázium, ahol összevonhatják az addig külön helyszíneken tartott oktatást (például a Rezső téri általános iskola emeletére jártak akkor némely osztályok).

A diákok és az osztályok számának növekedése sürgőssé tette egy állandó, új gimnáziumi épület felépítését. A főváros a Hungária körúton, a Népligettel szemben egy 2095 négyszögöl nagyságú, négy utca által határolt telket térítés nélkül bocsátott iskolaépítés céljára. Az oktatási minisztérium megbízásából Gaál Mózes és Kőrössy Albert Kálmán építész külföldi tanulmányútra indult, hogy építészeti és pedagógiai szempontból tanulmányozva a legújabb középiskolákat, tapasztalataikat az iskolaépület megtervezésénél felhasználhassák.

Ezen az 1910-ben készült térképen látható, hogy a gimnázium előtt 10 telek állt a területen (5-ös számmal jelölve)

Az iskola 1909/10. tanévi évkönyve szerint: "Október végén állott az épület, tető alá került (...) díszes homlokzatával szépen, fiatalosan néz a népligetre, melynek lombos fái közül úgy hat a szemlélőre, miként ha tündérkastély volna. Aki megpillantja, akaratlanul is megáll és gyönyörködik üde szépségében”.

Az 1918-1919-es évkönyvből tudjuk, hogy "1911. május 1-én vonult be ünnepélyesen az ifjúság a még nem teljesen kész új épületbe". Továbbá megtudjuk azt is, hogy "a tornaterem, a műhelyek és a szolgalakások megépítését a közbejött háború lehetetlenné tette". És bár az épület csak ezekben az években épült fel, maga az iskola intézménye 16 éve működött (ekkor keresztelte el Gaál Mózes Tündérkastélynak, amely elnevezés az évek során Tündérpalotaként élt tovább).

Az igazgató, Gaál Mózes nemcsak az épület kialakításánál, hanem a nevelési módszereket tekintve is modern eszméket vallott. Az általa írt A jövő iskolája című művében például azt javasolta, hogy érdemes lenne a diákokra bízni a folyosókon elhelyezett dísznövényeket, így nem csak, hogy nem tesznek bennük kárt, de megtanulják becsülni a gondjaikra bízott virágokat. A kézügyesség fejlesztésére pedig asztalosműhelyt hozott létre az alagsorban – amelyről 1913-ban a Budapesti Hírlap is megemlékezett –, ahol a diákok nemcsak háztartási eszközöket és játékokat barkácsoltak, hanem gyakran a megrongálódott iskolabútorok javítását is elvégezték.

A tisztviselőtelepi főgimnázium Hungária körúti homlokzata

A gimnázium 1911 májusában ugyan megnyitotta kapuit a tanulók előtt, de még ekkor sem volt egészen kész az épület.

1912 és 1916 között az intézményben tanított Babits Mihály (1912. november 13-án helyezték át). Magyart, latint, majd történelmet és görögpótlót tanított. Az első világháború alatt lemondott éves szabadságáról, hogy hadba vonult kollégáit helyettesítse.

Dr. Tanner Béla 1917-ben érettségizett a tiszviselőteltepi főgimnáziumban, aki 1980-ban elmesélte a Tolna Megyei Népújságnak, hogy milyen volt Babits tanárként. Tanner Béla azon kevesek közé tartozott, akik érezhették Gaál Mózes igazgatónak, a népszerű ifjúsági írónak az atyai szeretetét, és akiket Babits Mihály is több évig tanított: "Barátaimtól hallottam, hogy a görögpótló órákat tanító tanár nagyon érdekesen mesél az ókori világ történetéről és művészetéről. Én is ezt a tárgyat választottam és nem bántam meg. Babits nagy szeretettel és lelkesedéssel beszélt a homéroszi világról, előadását szén kénekkel tette szemléletessé. Szavai nyomán az élettelen Akhilleusz-kép szinte megelevenedet, láttuk a trójaiak elleni hősi harcát, a Hektorral folytatott öldöklő párviadalt. Latint és magyart is tanított. Ha a költészetről beszélt, akkor lángolt, s lelkesedése átragadt ránk is. Nagyon szerette és becsülte őt Gaál Mózes igazgató úr is. Emlékszem, egyszer Babits helyett Mózes bácsi jött be az osztályunkba és azt mondta: "Gyerekek! Babits tanár úrnak most nagyon fontos dolga van. Nemcsak veletek akarja megismertetni a szépet, hanem mindenkivel. Verset ír. Ezért a mai órát én tartom meg nektek”.

Babits mindenkivel szemben rendkívül humánus volt. A gyerekek megbecsülését és okos szeretetét különben az "iskolacsalád” szelleme is sugallta. Azokat szerette igazán, akik lelkesedtek az irodalomért és sokat olvastak.

"14-15 éves lehettem, amikor elébe álltam: "Tanár úr kérem, olvastam már Vernét és Jókait. Tessék valami más könyvet ajánlani”. Babits komolyan foglalkozott a kérésemmel, ez nagyon jól esett nékem. Írókról, regényekről beszélt, végül a Vörös és fekete című Stendhal-művet ajánlotta. Nagyon hálás vagyok neki, az irodalom szeretetét ő oltotta belém".

Dr. Tanner Béla nemcsak tanítványa volt Babitsnak, hanem később rokona is lett. 1921-ben vette feleségül a költő Tanner Ilonkát, akinek később Török Sophie néven jelenték meg a versei.

"Néhány öreg diák azt meséli, hogy a tanár úr az iskolában látta meg legelőször Ilonkát, aki öccse tanulmányi eredményéről érdeklődött. Mihály mindig azt mondta, hogy rokonai születnek az embernek, de a barátait maga válogatja meg. Én arra vagyok a legbüszkébb, hogy elsősorban nem rokonnak, hanem barátnak tartott. Nagyon gyakran voltam velük együtt az Attila úti lakásban és az esztergomi Babits-házban. Budán minden este nagy társaság gyűlt össze náluk: írók. költők, művészek voltak a vendégek. Barátainak többször is mondta tréfásan, "azért szeretem Bélát, mert ő nem ír”. Ami nővérem és Babits iskolai ismeretségét illeti, az legenda. A mi családunk szerette a művészetet, én hegedűművésznek készültem, Ilonka írogatott. Először az Új Idök-ben olvastam a verseit. Tudomásom szerint a Centrál Kávéházban ismerkedtek meg 1920-ban".

Babits később nem sokat emlegette a tisztviselőtelepi gimnáziumot: sok irányú irodalmi elfoglaltsága a jelen és a jövő felé fordította figyelmét. A tanári munkáról azonban mindig szeretettel beszélt. Az volt a véleménye, hogy a tanári munka kettős örömet ad: örömet jelent a műveltség átadása, de élmény tapasztalni azt is, hogy az ismereteket befogadják a diákok és ez alakítja jellemüket.

A reálgimnázium a korabeli iskolák között a legkorszerűbben kialakított és felszerelt gimnáziumnak számított, még annak ellenére is, hogy az első világháborút követő román megszállás alatt főleg az iskola berendezése károsodott.

Az 1919-es évkönyv ad felvilágosítást arra nézve, hogy milyen volt a közhangulat a háború elvesztését illetően: "Idei értesítőnk két évről akar a rendelkezésre álló szűk keretekben beszámolni, arról a két esztendőről, mely mindig a legszomorúbb emlékezetű lesz a magyarság történetében. Csapás csapásra érte Magyarországot ez alatt az idő alatt. A lassanként megmételyezett, béke után vágyó katonaság ott hagyta a frontot, őrízetlen maradtak az ország határai. Kegyelemre kellett megadnunk magunkat. Bent az országban olyan emberek kezébe került az ország sorsának vezetése, akiknek szemében rongy volt a haza becsülete, a hazafias érzés, akik világot megváltó internacionalizmust hirdettek, akik a szabadság helyett az anarchiát akarták. Éreztük ezt mindnyájan hazafias tanárok - és midőn március idusán az ifjúsági szónok nem egy helyen meggyalázta az 1848-49-iki vértanúk emlékét - nagyon jól tudtuk, hogy megkezdődött Magyarország sírjának megásása. A nemzet feltartózhatlanul rohant biztos veszte felé.

Március 21-én megkezdődött a proletárdiktatúra minden keserve, minden szenvedése. A négy hónap, mely alatt lelki kínokkal ébredtünk és feküdtünk, négy esztendőnek tetszik, ha visszagondolunk reá. A legszomorúbb napok azonban csak azután következtek, amidőn azt hittük, hogy már fenékig ürítettük a poharat. A proletárdiktatúrától az oláh hordák szabadítottak meg bennünket, hogy azután kirabolhassanak mindent és végre betetézte a csapásokat, mikor Párisban kimondották, hogy hazánkat ezentúl cseh, oláh és szerb jövevények martalékául kell látnunk és amidőn kényszerűségből alá kellett írnunk a megalázó és meggyalázó, igazságtalan és embertelen békét".

Az évkönyvből kiderül, hogy az iskola diákjait is megfertőzte a kommunista szellem: a diákság "diákdirektóriumot" hozott létre, majd minden osztály megválasztotta a maga "főbizalmasát". Ezután az ifjúság jelentős része belépett a vörös hadseregbe, hogy ez alapon - a népbiztosság rendelet-e szerint - bizonyítványhoz jusson. Emellett abbamaradt a hittan tanítása, az alsó osztályokban megszün a latin nyelv. A fegyelem teljesen felborult. Az ifjúság egy része fékvesztetten követelt maga számára bizonyítványt, fegyverrel a kezében. Mások az épületben akartak korlátlanul parancsolni és rendezkedni. Ilyen körülmények között nem lehetett szó eredményes tanításról, megváltás volt a tanévnek a vége.

1919-ben vörös katonák költöztek az épületbe, amit teljesen lelaktak. Az ablakokat betörték, a bútorokat, filmvetítő gépeket tönkretették. Amikor az év második felében megérkeztek a román katonák, a hangoskodó és nagyszájú vörösök úgy megijedtek, hogy sebtében elkotródtak az épületből, s még a fegyvereik egy részét is hátrahagyták.

Ezután a román katonák vonultak be az épületbe fegyverek után kutatva, miközben mindent összetörtek, tönkretéve azt is, amit a vörösek épen hagytak. Ezután sebtében kórházzá alakították az épületet.

"Nem maradt ép csillár utánuk. Minden kulcsot magukkal vittek. A bőrbútorokról levágták a bőrt, a falról a tapétát. Az ablakok függönye, a díszterem vetítő és sötétíiő vásznai, az asztalok és fogasok posztóbevonata, a fogasok nikkel fogai az ö uralkodásuk alatt tűntek el az épületből. A szertárak felszerelését garmadába hányták és összetörték, sok mindent magukkal is vittek, pl. az orvosi szoba teljes felszerelését. És ezek mellett rengeteg piszkot hagytak maguk után. Ha annyi piszok lehetett a kórházban, mennyit hagyhattak a kaszárnyákban!" - idézi fel az 1919-es évet az 1920-ban írt évkönyv.

Az oláh megszállás miatt nem kezdhették el idejében az 1919-20. tanévet. A Tavaszmező utcai iskola termeiben tartották meg az előző év végéről elmaradt érettségi írásbeli részét és a dísztermében szeptember 7-én a felső osztályokkal az évmegnyitó ünnepélyt. Az ifjúság könnyezve énekelte a Himnuszt, amelyet hónapokon át nem volt szabad ajkára vennie.

Huszár Károly miniszter (később miniszterelnök) kemény kézzel fogott az ujjáteremtés feladatához. Miniszterelnöksége idején tárcáját a nem kevésbbé erélyes kezű Haller István miniszter vette át. A hazával együtt az oktatást is újjá kellett építeni. Először a hadköteles tanárokat szerelték le, hogy visszatérhessenek az oktatásba, majd új tanárokat is szerződtettek. A tanítás 1919 végén ugyan elindulhatott, de a tél beálltával a diákok csak a leckék feladása végett jártak be az intézménybe, mivel fűtőanyaghiány lévén hideg volt az iskolában. Egy-egy osztály hetenként négyszer részesült négy 40 perces órában, a többi osztály továbbra is csak leckét kapott. Decemberre az iskola kapott pár kályhát, amivel fűteni tudtak, ha volt hozzá fűtőanyag.

"Egyelőre félórás órákkal próbáltunk a nehézségeken segíteni, de a spanyoljárvány nehány nap múlva már ismét zárat tett az intézet kapójára" - idézi fel az évkönyv.

A tanítás hosszú szünet után csak 1920 márciusában kezdődhetett újra. Ekkor a szülők anyagi támogatásával fűtőanyagot tudott vásárolni az intézmény, de így is csak fele részben tudták fűteni az órákat: hol az egyik, hol a másik osztály ülhetett be a fűtött vagy a fűtetlen termekbe. Eközben az oktatást az is hátráltatta, hogy egy-egy tanár a spanyolnátha miatt elhalálozott, így tanárhiány lépett fel. De előfordult olyan eset is, hogy az egyik tanár Pozsonyba ment szabadságra, majd vissza már nem térhetett, mert a trianoni határszabás miatt a túloldalon rekedt.

Az általános közhangulatot mi sem bizonyítja jobban, minthogy a diákok 82%-a bukott el az első félévben, majd év végén is 50%-os volt a lemorzsolódás. Emellett a kommunista ideológia olyannyira felkorbácsolta a gyermekek indulatát, hogy rendszeres volt a verekedés, a lopás és az engedetlenség, amely kizárást vagy eltanácsolásást vont maga után.

A főgimnáziumot 1921-ben Széchenyi István Gimnáziummá nevezik át.

Az 1924-től reálgimnáziumként működő iskola egy azon év augusztusában kelt minisztériumi rendelet következtében a Tündérpalota nagy részét a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Gyűjteményének adta át, amely így raktárként, kiállítások helyszíneként funkcionált (ekkor tanított az iskolában Babits Mihály).

A tisztviselőtelepi főgimnázium hátsó homlokzata

A Főváros Közgyűlése 1924. augusztus 11-én tárgyalta a gimnázium földszintjének a Néprajzi Múzeum számára való bérbeadását:

"A törvényhatósági bizottság hatáskörében működő tanácsülés a m. kir. vallás és közoktatásügyi miniszternek folyó évi július hó 7-én 3762/1924. szám alatt kelt leiratát, mely szerint a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi tárának elhelyezésére a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épületét jelölte ki s az innen kiköltöző nyolc osztály és szükséges egyéb tantermek elhelyezésére a X. ker., Elnökutcai polgári iskolaépület földszinti helyiségeinek átengedését kérte, a tanács előterjesztésére tárgyalás alá vette és erre vonatkozó álláspontját és alábbiakban körvonalazza:

A közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés mindenekelőtt megállapítja, hogy a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épülete ettől a rendeltetésétől eltérő más rendeltetésre nem jelölhető ki, mert a főváros, amikor a gimnáziumi épület telkét a törvényhatósági bizottság közgyűlése az 1749/1907. kgy. számú határozatával díjmentesen átengedte, feltételként kikötötte, hogy a telket, illetve az azon emelt épületet kizárólag csakis főgimnázium céljára, tehát más célra nem szabad használni, mert ellenkező esetben a használati jog megszűnik és az egész telektömb a rajtalevő épületekkel együtt minden kártérítési vagy megtérítési kötelezettség nélkül a főváros korlátlan tulajdonában és birtokába visszaszáll, illetőleg átszáll.

Da emellett a közgyűlés hatáskörében működő tanácsülés a tervezett elhelyezést és ennek folyományaképpen a főgimnázium nyolc osztályának az Elnök-utcai polgári iskolaépület földszinti helyiségébe való áttelepítését nem tartja helyesnek és célszerűnek, sem a múzeum érdekében, sem pedig pedagógiai szempontokból, mert a Néprajzi Múzeumnak ilyen távoli és forgalmon kívül eső elhelyezése a múzeum látogatására nézve nem célszerű, másrészt, mert a főgimnázium az Elnök-utcai elemi iskolai helyiségekbe való áttelepítése úgy a gimnázium, mint a hozzáfüződő nevelési és tanítási tekintetekből, nemkülönben a tisztviselőtelepi lakosság érdekei szempontjából egyenesen hátrányos és aggályos, amit csak még fokoz az a körülmény, hogy ezen áthelyezések miatt az elemi és polgári leányiskolát az Elnök-utcából a Simor-utcai iskolaépületbe, a polgári fiúiskolát pedig a Simor-utcából az Elnök-utcai iskolaépüleibe kellene áthelyezni. Noha a Néprajzi tárnak megfelelő elhelyezése állami feladat, a közgyűlés hatáskörében működő tanács mégis arra való tekintettel, hogy az államnak jelenleg alkalmas épülete az elhelyezésre nincsen s tekintettel a jelzett gyűjtemény mostani elhelyezésének tarthatatlanságára s végül, nehogy a tervezett elhelyezés által akár a főgimnáziumot, akár az Elnök- és Simor-utcai iskolákat mai helyzetükben megbolygatni kelljen, a tanács javaslatára a Néprajzi tár elhelyezésére felajánlja a VII.ker., Damjanich-utca 27-29. szám alatt levő és elemi iskola céljára bérelt épületet, mely fekvésénél fogva is sokkal megfelelőbb múzeum elhelyezésére annál is inkább, mert a Néprajzi tár jelenlegi helyéhez egészen közel van és sokkal könnyebben is megközelíthető mint a tisztviselőtelepi főgimnázium épülete".

Az említett Damjanich utcai épületben azonban 22 menekült család lakott, akiket nem tehettek utcára, ezért a gimnázium földszintjének bérbeadását az alábbi feltételekhez kötötték:

"(...) Ha azonban a most említett megoldás esetleg annál az oknál fogva nem volna keresztülvihető, mert a menekültek azonnal ki nem lakoltathatók és mert ez az épület esetleg hosszabb ideig tartó gyökeres javítást és szerződésszerű állapotba való visszahelyezést igényel, viszont a magyar kultúra szempontjából az oly nagy értéket képviselő Néprajzi Múzeumnak a jelenlegi erősen megrongált épületből való igen sürgős elhelyezése halasztást nem tűr, a közgyűlés hatáskörében működő tanács annak hangsúlyozásával, hogy bár nem érzi magát hivatottnak, hogy a törvény szerint megalakult törvényhatósági bizottság közgyűlésének határozatát, illetve az abban foglalt kikötéseket megváltoztassa, vagy csak módosítsa is, mindazonáltal méltányolva ezeket a fontos nemzeti érdekeket, átmenetileg hozzájárul, hogy a Néprajzi tár ideiglenesen a X. ker., tisztviselőtelepi főgimnázium épületében nyerjen elhelyezést a következő feltételek mellett:

1. az engedély ideiglenesen és átmenetileg legfeljebb háromévi időtartamra és a 1749/1907. számú közgyűlési határozatban foglalt kikötéseknek összes jogkövetkezményeivel való fentartása mellett adatik meg;

2. a tisztviselőtelepi főgimnázium épülete az 1. pontban jelzett átmeneti idő alatt csakis kizárólag a Néprajzi tár elhelyezésére használható;

3. a főgimnázium épületébe behelyezendő Néprajzi tár helyiségeinek, valamint az onnan kiköltöző osztályoknak és szükséges egyéb tantermeknek kijelölése a székesfőváros tanácsával egyetértőleg eszközlendö;

4. a Néprajzi Múzeumnak a tisztviselőtelepi főgimnázium épületében való elhelyezése folytán a X. ker., Elnök-utcai iskolaépületnek földszinti helyiségei az előző pontokban körülírt időtartamra és feltételek mellett a tisztviselötelepi főgimnázium épületéből kiköltöző osztályok és szükséges egyéb tantermek céljára engedtetnek át és az ott levő elemi és polgári leányiskola a X. ker., Simor-utcai, a X. ker., Simor-utcai polgári fiúiskola pedig a X. ker., Elnök-utcai iskolaépületbe helyeztetik át;

5. a X. ker., Elnök-utcai iskolaépület földszinti helyiségei átadására vonatkozó feltételek és a használatért a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium által fizetendő bérösszeg megállapítását a tanács magának fentartja;

6. a használati engedély legkésőbb 1927. évi december hó31-ével megszűnik;

7. felkérendő a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter, hogy ezen három év alatt a Néprajzi Múzeum más, megfelelő elhelyezéséről gondoskodni és

8. a VII. ker., Peterdi-utca 17-19. szám és jelenleg menekültek által elfoglalt fővárosi iskolaépületnek kiürítése és a főváros részére iskola céljára való visszaadása iránt a szükséges lépéseket a m. kir. népjóléti és munkaügyi miniszter úrnál sürgősen megtenni méltóztassék".

A Szeged című lap híre 1924. szeptember 7-i számában

A minisztérium utasítása a tervek szerint három évre szólt, de az 1975-ig működött gimnázium - ahol Hofi Géza is tanult - többé már sosem kapta vissza az egész házat.

A főgimnázium látványa a Hungária körútról

A második világháború időszaka felgyorsította az épület avulását. Felújítása során kőporos vakolat került a homlokzatra, amely rontotta a Tündérpalota megjelenését, mivel eltakarta a sgraffito díszítéseit. Az épület múzeumi részét 1972-ig az önállóvá vált Néprajzi Múzeum használta.

A gimnázium jogutódja 1972-1976 között nyomdaipari szakközépiskolaként volt jelen az épületben, majd megszűnése után a Radnai Béla Gyors- és Gépíró Szakiskola költözött a helyére.

1977-től városképi jelentősége miatt a Tündérpalota műemléki védelem alá került. 1996-1998 között a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytára, a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorképzése és tanműhelyei, valamint az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum költözött az egyre romló állapotú épület különböző részeibe, máig használva őket.

2013-ban az épület nagyfokú felújításon esett át. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 520 millió forintot nyert az épület energiahatékonyságának javítására, amelyből korszerűsítették a nyílászárókat, modernizálták a világítási és fűtési rendszert, a helyreállított vakolatra a hőszigetelést javító nanokerámia bevonat került. Az egykori iskola sportpályáján napelemes rendszert alakítottak ki.

AJÁNLÓ