Eötvös József báró svábhegyi telkén két ház is állt: az északi végén a mai Eötvös út 12–14. táján az Eötvös-villa, és a délin a mai Karthauzi utca 14. szám alatt a Karthausi-lak. Ez utóbbit tartják ma sokan a környék legszebb épületének.

AJÁNLÓ

A két épület, az Eötvös-villa és a Karthausi-lak megépülése körülményeit pontosan nem ismerjük, abban lehetünk biztosak, hogy mindkét épület többször át lett építve. A telket Eötvös József üresen vásárolta 1845. szeptember 20-án, Culmann Fülöp budai telekkönyvvezetőtől.

1846-ban már két épület is állt az Eötvös birtokon: az egyik a később, a szabadságharc után továbbépített és kibővített Eötvös villa, kb. a mai Eötvös út 12 helyén, a másik egy kis ház azon a helyen, ahová Eötvös az 1860-as évek elején a ma is meglevő, romantikus stílusú Karthauzi-villát, a Karthauzi út névadóját építtette. Az építés idejét két korabeli felmérési térkép is megerősíti, Trefort Ágoston (Eötvös sógóra) azonban önéletírásában az Eötvös-villa építéséről mást állít, tudniillik későbbre teszi azt. 1851-nél egy mellékmondatban megjegyzi, hogy a villa építését közösen kezdték el 1848-ban: "Javaink a forradalom alatt jelentős károkat szenvedtek, s csak arról lehetett szó, hogy némileg rendbe szedjük, ami maradt, s ehhez jött még, hogy Nina, a sógornőm az elmúlt év szeptemberében férjhez ment Amadéhoz, s ezzel a még közös Rosty-féle javakat is megosztotta. Akkoriban ezzel voltam elfoglalva, úgyhogy az osztályt áprilisra véghez vittem. A feleségem kapta Csabacsüdöt és még ötven holdat Szent-Tornyán, amit hatvanezer gulden adósság terhelt. Ez, és a svábhegyi ház gondja, ami most Eötvösé, noha közösen kezdtünk el 1848-ban építeni, ekkorára már beköltözhető állapotban volt, s legalább a reményt tartotta bennem”. Trefort vagy az Eötvös-villa átépítéséről írhat, vagy alighanem eltéveszti az időpontot.

A svábhegyi Eötvös-szobor 1890. július 6-án történt felavatását követően az akadémia akkori elnökeként is megjelent a költő fia, és az avatást követő lakomán felszólalásában így mesélte el a két épület történetét: "E ház (az Eötvös-villa), a melyben ma lakomázunk, 1848-tól 50-ig épült s az első évben két családnak, atyám és Trefort családjának, szolgált lakhelyül. Hat kisgyerek lármázott akkor e helyen, s atyám nyugalmas dolgozó helyet akart magának teremteni, akkor és e czélból épült az a kis »svájczi ház«. Abban […] dolgozott, több művén. Ez sem tarthatott soká, mert mi gyermekek megnőttünk, s abban a völgyben ütöttük fel mulatótanyánkat. Akkor tehát atyám nekünk hagyta azt s visszatért dolgozni e háznak – mely most vendéglő – nyugati sarokszobájába".

Siklóssy László 1931-es cikkében egyértelműen a forradalom évéhez köti az építkezés megindulását, és azt írja, ebben az évben már lakható formába is került az épület: "Az építés ideje alatt élte Eötvös legszebb napjait. Esze, tudása, szorgalma, hazafiui lelkesedése, jelentős részt juttatott neki politikában, sajtóban egyaránt. Vezető szerepe volt a márciusi eseményekben is, aminek eredményeképpen V. Ferdinánd kinevezte őt az első független magyar minisztérium kultuszminiszterévé. Ugyanekkor lett földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi államtitkár Trefort Ágoston. […] Az 1848-i mozgalmas nyarat erős megszakításokkal mindketten a tető alá került villában töltötték ugyan, de szomoruan látták a szabadságtörekvéseknek forradalomba való csavarodását”.

Az 1848-as tavaszi és nyári események annyira nyugtalanná teszik a főváros éjszakáit, hogy Eötvös jónak látja, ha Treforttal együtt a hegyen éjszakázik. Van aki azt mondja, hogy az utat lóháton teszi meg, olykor naponta kétszer is; a fárasztó szellemi munka után bizonyára jólesik neki a lovaglás, s a kintlakás arra is jó, hogy naponként lássa, hogyan haladnak az építkezéssel.

A svábhegyi új út készültéről Gárdonyi Albert írt először, részletesebben, pusztán a tényekre hagyatkozva, és anélkül, hogy Eötvös úthozzájárulását bizonyítéknak állítaná a villa építésének elkezdéséhez: "1846 augusztus 27-én a svábhegyi telektulajdonosok a budavárosi tanácshoz fordultak a Svábhegyre vezető kocsiút jókarba helyezése tárgyában. Beadványukban rámutattak, hogy a már felépült és felépítendő nyaralók céljuknak csupán akkor fognak megfelelhetni, ha a kényelmes közlekedés biztosítva lesz. Kijelentették, hogy hajlandók az útépítési költségekhez hozzájárulni, de a várostól is támogatást vártak. Az iratok mellett fekvő elszámolás szerint ez az út 1851/1852-ben elkészült s ezáltal a svábhegyi telkeken épült nyaralók megközelíthetősége biztosítva volt és a további fejlődésnek nem volt többé akadálya".

Trefort Ágoston 1851 májusára teszi Eötvös József beköltözését az új házba. Az 1854-es telekkönyvi összeírás szerint Eötvös telkén két ház áll.

Az Eötvös-villáról csupán végső állapotából áll rendelkezésünkre ábrázolás, az sem túl sok. A Berza László főszerkesztésében készült Budapest története képekben 1493-1980, továbbá a Rózsa György és Seenger Ervin Pest-budai látképek a tizenkilencedik századból című katalógusok alapján úgy tűnhet, több képet is közöltek az épületről még Eötvös haláláig bezárólag. A két katalógus bibliográfiai hibáinak kiszűrése és a kiadványok végignézése után az látszik, mindösszesen egyetlen ábrázolásról van szó, ami eredetileg Zombory G. rajza után jelzéssel jelent meg a Vasárnapi Újság 1864. június 19-i számában, és a katalógus szerint a rajz után Rusz Károly készítette.

Az Eötvös-villa 1864-ben ("Zombori G. rajza után")

Kelety Gusztáv svábhegyi akvarellsorozatának köszönhetően a Karthausi-lakról is rendelkezünk ábrázolással még koraibb állapotából, a Jancsó József-féle térkép miniatúrája mellett. A "Karthausi lak” című 1850 körüli Kelety vízfestményen dúslombú erdő szélén látható a faházikó, melynek törzse kőből épült, körbefutó erkélye négy cölöpön áll. Siklóssy László 1931-es cikkében megjelent Trefort Edit rajz alapján lehet tudni, hogy a lak Eötvös életében nem bővült, hiszen ezen a képen is apró, emeletén fa oldalfalú, körbefutó erkélyű épület látható.

Trefort Ágoston révén úgy tudjuk, hiába vette meg Eötvös a svábhegyi telkeket 1845-ben, nyaranta nem itt voltak, hanem (1845-ben) a Frivaldszky-féle házban, illetve (1846 és 1847-ben) a Krisztinavárosban. 1848-nál sajnos Trefort nem tér ki arra, barátja hol élt nyáron, csak arról szól, Rosty Ilka a Svábhegyen lakott a Libasinszky-féle házban.

Eötvös József fia, Eötvös Loránd születési helyét a báró annak huszadik születésnapjára írt, 1868. július 27-én kelt leveléből tudjuk: "Kedves fiam! Ma töltöd be huszadik évedet. A nap, melyen születtél, éltem egyik legkínosabb napja volt. Anyád a szülés következtében életveszélyben forgott. Benn a városban a felséges nép lázongott, s míg feleségem betegágyánál ülve, remény és kétségbeesés között számoltam érütéseit, a Pest s Buda-i tornyokról a vészharang hangjai tölték be az éji csendet, s egy üzenet jött a másik után, mely minisztertanácshoz hítt. Soha nem szenvedtem többet, mint ezen órákban, míg hajnal felé Balassa tudtomra adá, hogy anyád veszélyen kívül van, s őt megcsókolva a városba siettem. Úgy látszik, a kegyes végzet ki akarta egyenlíteni akkori szenvedéseimet, s úgy rendelé, hogy éppen általad, ki akkor öntudatlanul kínjaimat okoztad, éltem legfőbb örömeit élvezzem. Tartson az ég sokáig, tartson testi s lelki egészségben s úgy, hogy önmagaddal megelégedve érezzed magadat". (Lorándot a krisztinavárosi katolikus templomban keresztelték meg 1848. augusztus 5-én)

1869. március 2-án írt levelében beszámol testvérének, Ilonának a születendő gyermekéről: "Kedves fiam! Ma reggel fél ötkor szült Ilona egy egészséges fiút, s csak azért írom e sorokat, hogy a szerencsés eseményről tudósítsalak. Tegnap este még sokáig sétáltunk Ilonával a kertben, s mikor fél tizenegykor elváltunk, nem gyanította senki közülünk e közelgő eseményt, úgyhogy mikor felkeltem, ez örvendetes hírrel lepettem meg, s már ebből láthatod, hogy minden jól folyt le. Hogy ez alkalomból senkire se gondoltunk többször, mint reád, ki maholnap 21 esztendeje léptél a Svábhegyen pályádra, azt elgondolhatod".

Eötvös 1864. szeptember 11-i naplófeljegyzéséből tudhatjuk, ez a környék még ekkor falusias volt. Harmadik leányuk, Mariska születés- és nevenapját ünnepelték: "Az idő gyönyörű volt. Feleségem három rossz muzsikust szerzett össze, a leányaim s cselédjeink, kikhez később a szomszéd majorok cselédjei csatlakoztak, 8-ig táncoltak a legszebb holdvilágnál. Szerény falusi mulatság volt, melynél senkinek eszébe nem jutott volna, hogy a főváros közelében adatik".

Tudjuk, hogy Eötvös szívesen élt itt, naplója több feljegyzése tanúsítja, kelletlenül ment le a városba hivatalos teendő miatt, ám szívesen tett a környéken az erdőben gyerekeivel sétákat.

Eötvös József 1871-es halála után a család eladta az ingatlant a Fogaskerekűt építő társaságnak. Siklóssy László Svábhegy-monográfiájában olvasható részletesen, hogy aztán a "a hetvenes években a Fogaskerekűvel szoros összeköttetésben kezdődik az Eötvös-villának mint vendéglőnek fénykora és tart a századvégen át”, majd a Vaskovits-féle vízgyógyintézet, 1909-től pedig a Svábhegyi Szanatórium része volt (ezek két különböző épületben működtek, amik az egykori Eötvös-villától függetlenek és odébb voltak), végül a II. világháborúban annyira megsérült, hogy utána lebontották vagy széjjelhordták.

A Karthausi-lak jelenleg is megtekinthető a Karthauzi utca 14. szám alatt. Siklóssy 1929-ben ezt írta az épületről és új tulajdonosáról: az egyik "kisebb rész, amelyen a Karthausi-lak áll, Schunda V. József tulajdonába kerül, aki kegyelettel gondozza e történelmi becsű nyaralót”.

Az eredeti és elhagyatott Karthausi-lak 1875-ben

A jelenlegi helyi műemléki védettségű épület az eredeti faházikó helyén állhat, külsejében némileg ahhoz hasonló, ám nagyobb és kő épület. Átépítése a lakról megjelent képek szerint 1876-ban már bizonyosan megkezdődött. A Budapesti Bazár Melléklapja 1876. július 15-i számában már a hegy felőli déli oldalán merőleges keresztszárnnyal bővített épület látható. A század végén pedig további bővítést, vagy inkább teljes újjáépítést kapott.

A védettségről szóló 11/2006-os határozat ezt a leírást tartalmazza a mai Karthauzi-lakról 30. sorszám alatt: 9236 helyrajzi szám, 1860. körül épült. "Svájci stílusú egyemeletes villaépület, hatalmas kertben. A kert felé háromtengelyes homlokzatú, a középső rész rizalitszerűen kiemelt, az emeleten faszerkezetű, kétoldalt üvegezett nyitott verandával".

A kegyelet az 1890-es évekre "karthausi völgy"-nek nevezte el a helyet, és az terjedt el, hogy Eötvös itt írta első regényét. Ez a buzgó emlékezetápolás – úgy tűnik – a lak későbbi tulajdonosától eredhet. Az Emlékkönyv I. Ferencz József apostoli magyar király 25 éves koronázási jubileumára című kiadvány leírása az épületről azt mutatja, a hangszergyár tulajdonos Schunda V. József külön mellszobrot állított a laknál, amit még lánya is ápolt: "Jelenleg még épen áll a nyári lak, melyben Eötvös a nagybecsü »Karthausit« irta, e laknak jelenleg Schunda V. József kitünő derék polgárunk a tulajdonosa, a ki Eötvös szobrával együtt kegyelettel, most is azon állapotban őrzi ez emlékezetes lakot, melyben egykor hazánk eme nagy férfia birta s a melyet a lelkes honleány, Schunda fenkölt szellemü leánya Irma, koszoruival borit el. Adjon az ég hazánknak számos ily hazafit és lelkes honleányt".

A Schunda hangszergyár 50 éves működése tiszteletére kiadott kötetben olvasható kisebb írás az addigra a Karthauzi-villa nevet nyert épületről a korábbi leíráshoz hasonlóan mutatja a kegyelet buzgó megnyilvánulását az új tulajdonos részéről: "Hogy Schunda V. József félszázados czége körül kifejtett nagy tevékenysége mellett is mennyire vonzódik a természet poétikus nyugalmához és mennyi kegyeletet ápol a szivében azok iránt, akik a természet magasztos összhangját megtudták szólaltatni költői műveikben: jellemző bizonysága ennek az a tény, hogy a mikor nyájas Tusculanumot keresett magának a főváros közelében, a hol a munka fáradalmait időnként kipihenje, éppen ott választott magának csöndes és boldog fészket abban a szép svábhegyi völgyben, a hol sok évvel ezelőtt báró Eötvös József a Karthauzit, országra szóló remek regényét megirta. Gyöngéd pietással vette át az egyszerü kis házat, a hol báró Eötvös József fényes költői fantáziájából a mélabus szerzetes megszületett. A körülötte levő térségből pompás kertet csinált, a hol nyaranta gyönyörű rózsák nyílnak és epedő csalogányok énekelnek, olyan búsan és olyan szépen, mintha a költőre való visszaemlékezés tenné a hangjukat ilyen édessé, ilyen bánatossá. A kis karthauzi ház immár karthauzi villává bővült, de a kegyeletes tulajdonos tiszteletben tart minden talpalatnyi helyet, a hol valamikor báró Eötvös József elmélázva járt; a tulajdonos aranyos betükkel jelölte meg a szobát, a hol báró Eötvös a Karthauzit megirta s a hol ez a saját maga szerzette fölirás hirdeti mindörökké, hogy a nagy magyar génius valamikor ott tündökölt:

Fáradt valék s pihenni jöttem
E falak árnyéka alá
Mint a munkás, kit a dél heve ellankasztott,
A fa alatt nyugszik - Báró Eötvös József"

A felirat versszerűségével is megragadhatja figyelmünket, mert noha Eötvös írt költeményeket, ilyen verssorai nincsenek, illetve első regénye természetesen prózai formájú. A Schunda V. József által készíttetett felirat pedig nem más, mint a regény Első rész IV. fejezete utolsó előtti mondatának rövidített változata – a hangszergyár fennállásának jubileumára kiadott kötetben formáját tekintve abszolút versnek látszó kinézettel.

A regény itteni keletkezése legendájának másik megható példáját Prém József 1883-as cikke nyújtja, melyből kiderül, a Vaskovits-féle vízgyógyintézet itt időző vendégei közül sokan itt olvassák kúrájuk közben a regényt: "Báró Eötvös Józsefnek, ki nehány évtized előtt első gondolt arra, hogy ezt a pompás fensikot s a szomszédos völgyeket divatos nyaraló helylyé kellene átváltoztatni, egyik legszebb óhajtását látják teljesedve az itt időző vendégek, kik közül nem egy ujra elolvassa e helyen a »Karthausi«-t s kegyelettel sétál ama házhoz, hol e remekét a költő irta. Ez a völgy most is oly regényes, mint a mikor egykori tulajdonosa itt remetéskedett”.

Fájdalom, a legendából természetesen egy szó sem igaz. Megcáfolta már Eötvös Loránd 1890-ben a szoboravatás után, mivel határozottan rámutatott beszédében: abban a házban "a »Karthausit« atyám nem írta, mert az már akkor régen meg volt írva”.

Őt követően pedig Siklóssy László is világosan a legenda minden alapot nélkülöző voltáról beszélt monográfiájában: "Abból, hogy Eötvös Karthausi-lakot is építtetett, az a hiedelem támadt, hogy Eötvös Karthausi című klasszikus regényét itt írta, holott e műve 1839–1841 közt jelent meg folytatásosan a Budapesti Árvízkönyv öt kötetében. Arról, hogy Eötvös ezidőben a Svábhegyen lakott volt, semmi adatunk nincs. A későbbi irodalomban azonban ez a mende-monda unosuntalan felbukkan”.

A házikó 1913-ban

"(...) A báró Eötvös József nyaralóját először tulajdonképen Trefort vette s úgy adott belőle részt barátjának és vőtársának, Eötvösnek. A két család évekig lakott ott együtt, s a forradalom előtt Eötvös gyakran járt fel és le lóháton, néha naponként kétszer is, mert ebédre is felment övéihez. Első minisztersége alatt is ott töltötte a nyarat, s a forradalom után is oda tért vissza családjával. A nyaralót éppen úgy elpusztítva találta a hazatérő költő, mint annyi mindent abban a honban, melynek népét, visszatérve, annyira nem találta boldognak. A visszatérőknek volt mit helyrehozni.

Mikor Trefort vidékre költözött családjával, akkor vette át az egész nyaralót b. Eötvös, s – amiben eddig sem gátolta senki – ezután egészen kedvére rendezkedett. Virágok, bokrok, fák, füvek ápolásban részesültek, s az eszmék szellemi világában élő költő és tudós a természettel is jó harmóniában élt, s amit ápolására tehetett, szívesen és szeretettel adta meg. A szép rózsákon és más virágokon kívül volt ott egy óvatos gonddal kezelt melegágy, melyből a tavasz első ékességei gyanánt szebbnél szebb jácintok kerültek elő, hasonlók a gazda költői eszméihez, melyek a színbeli választékosság és dísz mellett soha sincsenek az illat mélyebben ható bája nélkül. Eötvös a nagy nyárilak mellé, mely most vendéglőül szolgál, attól nem messze egy pár szobából álló kis épületet is emeltetett, ahol az árnyas kis svájci lakban gyakran időzött egyedül, gondolataiban elmélyedve vagy munkáin dolgozva. Ezt a kis lakot, mely most egy melléképülettel kibővítve kávézó hely, ma is „Karthausi-lak”-nak nevezik, s a völgyet „Karthausi-völgy”-nek.

Pedig a legendák körébe tartozik az a hír, mely újabban terjedt el, hogy a Karthausi-t is itt írta volna, mert talán akkor még nem is volt a villa megszerezve, mikor az a „bánatnak könyve” már megjelent, de annyi tény, hogy Eötvös nagyon szerette ezt a szép helyet, s mint előbb Trefort, úgy később ő is sokat költött rá, hogy minél kedvesebb helye legyen családjuknak. Szeretett itt Eötvös dolgozni, írni s hogy a Sváb-hegy valóban kedves helye volt, mutatja az is, hogy – óhajtása szerint – mind a két lányának ott a Sváb-hegyi kápolnában volt az esküvője.

Ami kenyér (hogy a török mondást Mikes Kelementől elkölcsönözzem) számára itt volt letéve, az bizonyára sokkal több boldogság közt kelt el, mint amit a budai várban és a Sándor utcában kellett elélnie. Csak kevésen múlt, hogy ő is arra nem fakadt: „Óh, az én elhibázott életem!”

De ne tegyünk szemrehányásokat az ő nevében. A jövő kor írója, ki Eötvös életrajzát készítendi, majd igazat szolgáltat neki azokkal a képviselőkkel szemben, kik heteken át támadták, ostromolták, gyanúsították, hogy aztán a végén egy milliót szavazzanak meg neki mégis bizalomból, melyet nem kért.

Óh, beh nehéz volt akkor szatírát nem írni, neki is – másnak is!" - Vasárnapi Újság, 1875.

AJÁNLÓ

Képek

Hamarosan!

AJÁNLÓ