Magyarországon 1925 óta létezik műsorszórási tevékenység. Az 1950-es években (külföldi példára) a közvélemény mind jobban vágyakozott az új szórakozási lehetőség, a televíziózás után. 1954. januárjában döntés született a Széchenyi-hegyi tv-adóállomás építéséről. Az 1956-os események az építkezés munkáját erősen megzavarták, így az ünnepélyes átadásra csak 1958. január 22-én került sor.
A városképi szempontból legjelentősebb létesítmény a
város majdnem minden pontjáról látható. Az 56m magas toronyépület
tetejére 38m magas antennatartó cső került a rászerelt lepkeszárnyú
antennákkal. A megvalósítás elhúzódása azzal az építészeti előnnyel
járt, hogy korszerűbb homlokzattal épült meg. Így jött létre a
tárgyilagos megjelenésű, jellegzetes hasáb, amely arányaival, átgondolt
nyíláselosztásával önmagában, egyszerűségében is szép.
A felső súlypontot képező erkélyek a mikrohullámú parabolaantennák
elhelyezésére szolgálnak. A 8,30 x 20m alapterületen a lépcsőház, a
felvonó és emeletenként egy vagy két üzemi helyiség, s csupán egy
mellékhelyiség fér el.
Az antennát az egyenes vonalban terjedő sugárzás, az átláthatóság miatt
kell minél magasabbra helyezni, a lehető legnagyobb terület besugárzása
érdekében. Ezért került hegy tetejére a torony.
A torony váza a korrózió ellen bebetonozással védett acélszerkezet. A
Posta a nagy épületmagasság miatt a toronyépületnél kombinált gőzfűtést
alkalmazott többlépcsős fűtőberendezéssel. Ezt a szilárd fűtésű
rendszert később átalakították gázfűtésre. A torony haraszti
mészkőburkolatot kapott.
A főépület bejárati oldalán a televíziózást ábrázoló szoborrácsot
Somogyi József, a kertben felállított, lármafát szimbolizáló szobrot
Csontos László, a kapusépület távolba néző nőalakját Ispánki József
készítette.
A torony és környezete 1970 telén
1925-től 1990. január 1-jéig a Magyar Posta volt a
kizárólagos postai, távközlő és műsorszóró szolgáltató Magyarországon.
1990. január 1-jén a Magyar Posta szolgáltatási ágait részben új
vállalatokba szervezték.
A műsorszórás az újonnan alakult Magyar Műsorszóró Vállalat feladata
lett, amelyet az Állami Vagyonügy-nökség Igazgatótanácsa 1992-ben
Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Részvénytársaság
néven egyszemélyes zárt részvénytársasággá alakított át. Az átalakulás
idején a részvények 100 százaléka a magyar állam tulajdonába került.
1996-ban megszületett a médiatörvény, s ennek nyomán megalakultak a
kereskedelmi televíziók Magyarországon, a három országos közszolgálati
műsor mellett 1997-től a kereskedelmi tévécsatornák részére történő
műsorszórás is társaságunk feladata lett. A rádiózásban ettől az
időponttól kezdve a közszolgálati adások mellett a kereskedelmi
csatornákat is országosan sugározzuk.
Az országos kereskedelmi televíziók indulása új kihívásokat jelentett és
új beruházásokat tett szükségessé, ezért 1997 januárjában cégünk
jegyzett tőkéjét a fő tulajdonos 2,5 milliárd forinttal megemelte.
Az OTH (Országos Transzport Hálózat) üzembe helyezésével társaságunk
belépett a távközlési piacra is. 1998 óta földi, továbbá műholdas adat-
és beszédátviteli szolgáltatásokat biztosítunk ügyfeleink széles
körének.
Ezek technológiai megoldásában szerepet kap mikrohullámú
gerinchálózatunk, budapesti száloptikai rendszerünk és a VSAT műholdas
átvitel is. 2005 július 21-én az Antenna Hungária Rt. a legmagasabb
vételárat kínáló Swisscom Broadcast AG tulajdonába került.
A Tv-torony épülete a Csíz utcából és a
Gyermekvasút felől (képek: Varga Máté)
Az adótorony látványa a magasból (kép: Google)
Képek