1912-ben épült Vígadónak, az akkor még pici falunak számító Rákospalotán. Napjainkra a XV. kerület városházaként működik.
A XX. század elején még kis falunak számító Rákospalotán vigadónak, szórakoztató központnak szánták az 1912-ben felépített városháza épületét. A Vigadót 1912-ben építtette Feith Gábor, egy tehetős helyi vállalkozó, aki számos nagy nevű épület, így a Közvágóhíd és a régi Fóti úti zsinagóga kivitelezője is volt. Az eredetileg szórakoztató központnak szánt épületben nyitásakor étterem, kávéház, táncterem is helyet kapott.
A rákospalotai Vígadó 1914 körül
Közigazgatási szerepét 1923-ban töltötte be először, amikor a település vezetése megvásárolta Vrosháza céljára. Ezzel a község egy minden irányból jól megközelíthető, megfelelő nagyságú községházához jutott, amely azóta is otthont ad a hivataloknak.
A Városháza az 1920-as években
Az 1933-as, a fénykort jelentő települési vagyonmérleg szerint a községházán kívül mindössze egy emeletes bérház, egy leventeotthon, három üres telek, a temető és a Hősök szobra tartozott a település tulajdonába. Bevételeik elég szerények voltak, legjelentősebb részét a pótadók jelentették.
A Városháza az 1930-as években
A második világháborút követően a községet a többi peremvidékkel együtt a fővároshoz csatolták, és a közigazgatás is központi irányításúvá vált. Néhány évvel ezelőtt felújították és bővítették az épületet, amelynek főbejárata a Bocskai utcába került át.
Képek
Hamarosan!