A budapesti Közvágóhíd építése és üzembe helyezése a XIX. század második felének legrangosabb eseménye volt. Kamermayer Károly polgármester kezdeményezésére a főváros korának egyik legnagyobb vállalkozásába fogott.

AJÁNLÓ

A Közvágóhíd a Nemzeti Színházzal és a Müpával szemben, a Soroksári út túloldalán terül el, eredetileg mintegy 14 hektáros területen a Ferencvárosban. Az 1872-ben megnyitott komplexum több eleme is – például a volt Bálterem vagy a víztorony – 1994 óta fővárosi műemléki védettség alatt áll.

Az épület neve elég beszédes, létrehozásával a városban elszórtan működő, a közegészségre veszélyes mészárszékeket és magánvágóhidakat akarták felszámolni. A helyszín kijelölése is egyértelmű volt, a szélirány figyelembevételével bűzös üzemek csak Dél-Pesten kaphattak építési engedélyt. Hogy érezzük a hely monumentalitását, a vágóhíd 600 marha befogadására volt alkalmas, de a mellette található vásártéren további 5 ezer elfért, és az első évben 185 ezer állatot vágtak le itt. Az épületekben vágókamrák, bélmosodák és hűtőhelységek működtek tucatszám. Önálló üzemként a hatvanas évek közepéig működött, de kapuit végleg csak 1984-ben zárta be, mint vágóhíd.

1865-ben a Pest városi tanács több száz magánvágóhíd és mészárszék működését szüntette be: ennek elsősorban közegészségügyi oka volt, hiszen a megnövekedett város belterületén az állatok terelése, tartása, a fel nem használható belső részek tárolása lassan tűrhetetlen állapotokat idézett elő, járványokat és betegségeket terjesztett. A közgyűlés 1868-ban elhatározta, hogy a közvágóhidat saját kezelésében fogja megépíteni a Soroksári úti szántóföldeken.

Az élelmiszeripari telep dél-pesti koncentrálódásának az is oka volt, hogy az Alföldről szállított termények itt könnyen elérhették a várost. A vágóhíd tervezésére tervpályázatot írtak ki, a győztes Julius Hennicke porosz építész lett.

A Közvágóhíd és környezete egy 1880-as térképrészleten, ahol megfigyelhető a tervezett utcahálózat vonalvezetése is
(itt az egykori Bikarét (illetve marhalegelők) északi részét építették be a vágóhíd részére)

Az 1884-ben készül térképen látható, hogy az épületekben beállt némi változás, valamint megépült egy vasúti pályaudvar a vágóhíd előtt

A vágóhíd tizennégy hektáros területen helyezkedett el. Monumentális, úgynevezett birodalmi stílusban épült, félkörben záródó nagy falnyílásokkal és szimmetrikus épületegyüttes tengelyében elhelyezett, magasan kiemelkedő víztoronnyal, amely vártoronyszerű, vaskos tömegével és a tetőzete alatt körbefutó törpegalériájával nemcsak a leghangsúlyosabb, de építészetileg is a leghatásosabb eleme a vágóhíd eklektikus épületeinek.

A vágóhíd marhafogadója, háttérben a víztoronnyal

A vágóépületek praktikusan felszereltek. Egy vágóépületben harminc vágókamra, két bélmosoda, hűtőhelyiségek és a hússzállító kocsik megrakodására alkalmas fedett udvar volt. A próbavágóhídon, a telep közepén, a csoportos szállítmányokból egy-egy állatot kiemelve ellenőrizték, hogy a marhák teljesen egészségesek-e.

A vágóhídon egyébként szigorú egészségügyi intézkedéseket vezettek be, a felügyeletnek ki kellett terjednie a vágásra felhajtott marha előzetes vizsgálatára, a vágás körüli eljárásra, a vágókamrák, aklok és az összes helyiség tisztán tartására. A levágott és kizsigerelt marha húsát ismételten meg kellett vizsgálni. A vágóhíd hatszáz marha befogadására volt alkalmas, de a szomszédos marhavásártéren ötezer szarvasmarha és tízezer aprómarha is elfért.

Az épületet 1872. július 27.-én avatták fel nagy díszünnepség keretében. Egy huszonöt mázsás magyar bikát vágtak le, amelynek legfinomabb részeit barátságos villareggelin fogyasztották el. Az első ívben százötvenezer állatot vágtak itt le, a húsfogyasztási adó pedig bő jövedelemforrás volt a székesfőváros számára.

A Vasárnapi Újság így ír 1872. augusztus 11-én a megnyitóról:

"Mult hó 27-én vette át Pestváros közönsége azt a nagyszerű épületet, melyről "közvágóhíd" név alatt annyiszor volt szó a hírlapokban, s melyhez fogható, hasonló czélra emelt épülete csínra és czélszerü berendezésre nézve Európa egy fővárosának sincs. Az érdekes épület, mely a közvágóhidat és Pestváros marhavásárját foglalja magában, sok tekintetben nagy fontosságú. Oly szükséges intézet az, hogy nagy, népes városok nem nélkülözhetik s a tapasztalás is azt mutatja, hogy ezt igen sok nagy város belátta már.

A pesti közvágóhíd fölállításának eszméje ezelőtt már tizenkét évvel megpendittetett, csakhogy az erre vonatkozó tárgyalások czélhoz vezetni nem tudtak, mígnem 1867-ben Szumrák városi főmérnök gyakorlati tapasztalatok és Hennicke építésznek a német-, franczia-, olasz-, angolországi, svájczi és belga közvágóhidakról épen akkor megjelent müve alapján terjedelmes programmot terjesztett elé a pestvárosi közvágóhíd és marhavásár felállítására vonatkozólag. E programmot a városi hatóság elfogadta, a vágóhid fölépítését elhatározta, s miután a soroksári ut végén, közel a Dunához egy 10 holdnyi területű telek is kijelöltetett: csődöt hirdettek a terv elkészítésére. A beérkezett hat pályamunka közt a Hennicke-é találtatott jutalomra méltónak, ez fogadtatott el s ő bizatott meg a terv valósításával is.

1870. márczius közepén láttak hozzá a munkához teljes erővel. Eleinte az volt a terv, hogy a vágatási kényszer csak a szarvasmarhára szorítkozzék, csak később ment határozatba, hogy egyéb kimérésre szánt állat is ugyanazon rendszabály alá essék, a mit orvosrendészeti tekintetből csak helyeselni lehet. Egyúttal határozatba ment, hogy a közvágóhiddal együtt egy marhapiacz is felállíttassák 18,000 D ölnyi területen, a szükséges épületekkel, szinte Hennicke terve szerint.

A vágóhid költségeit 1.100.000 frttal irányozták elő, hanem valósággal 1.324.267 frtba került. A marhapiacz épületei 8 maga a marhavásártér berendezése 350.000 frtba jött, ugy hogy e telep felállításának összes költsége 1.674.267 frtra rúgott. Ez összeg 33 évi törlesztésre a kölcsönalapból vétetett.

Ez a soroksári útra nyiló homlokzaton van, a főkapu két oszlopát két kőfaragvány ékíti, az egyik egy bikát vezető, a másik egy bivalylyal küzdő férfit ábrázolva. Mind a kettő Begas Eeinhold berlini tanár mintája után készült, 8 láb magasságú s egy-egy 500 mázsa sulyu sóskúti kőből készült.

A mi a vágóhid fölépítésénél követett rendszert illeti, a vágótermek, külön osztályokkal a franczia, a hűtőtermek, a földszint felett álló jégvermekkel pedig az amerikai rendszerből vannak véve. Az istállókban 600 darab marha helyezhető el, 8 a harmincz vágóteremben - mely szám még szaporítható - 180 marhát lehet levágni naponként. Az egymást kiegészítő két telepet a vasúttal összeköttetésbe hozzák, a soroksári vámot ped|g kívül helyezik a vágóhídon. E vám számára, külön épület emeltetett, mely 46.424 frtba került. A vágóhidhoz vezető utakra pedig 61.896 frt lett megszavazva s az utakat már épitik is.

A vasúti összeköttetés és a kiszálló és lerakodó helyek elkészítésére 129.700 frt szükséges. Ez összeg fedezésére a kormány kéretett fel, miután a város a Buda és Pest indóházait összekötő vasút területét ugy is ingyen engedi át. Az építkezés mind Hennicke sz mélyes vezetése alatt történt, de a főfelügyeletet a pestvárosi husbizottság viselte Kammermayer Károly városi tanácsos elnöklete alatt.

A nagy telep közepét elfoglaló marhaállástól jobbra és balra álló épületek egyike. Itt vannak a marha-istállók, vágókamrák és a föld talaja fölötti jégtartók.

Pestváros áldozatkészségének sikerült rövid két év alatt az orvosrendőri és államgazdasági tekintetből annyira fontos közvágóhidat és marhapiaczot felállítani, oly módon, hogy arra valóban büszke lehet.

Az istállók vassíneken nyugvó tűzmentes boltozattal vannak ellátva, talajuk pedig kongó téglával kövezve. Az istállók felett elkülönített fedél és felhúzó erkélyekkel ellátott takarmánypadlások vannak. Az istállók ganéjlefolyókái vizzárat által a levezető csatornába torkolnak, a marhaitatásra szolgáló márvány-vályúk a vízvezetékből töltetnek meg, a vizfölösleg pedig az istállók öblögetésére szolgál. A födött udvarok, a melyek az apróbb marha vágására használtatnak, 5 öl szélességgel bírnak s homlokzatukon vasrostélyokkal zárhatók el.

A franczia modorban épült vágó-kamrák osztályzatokkal bírnak, hossza mindegyiknek 7, szélessége 4 öl, magasságuk 17 láb. Tűzmentes boltozatuk, s cementbe rakott kőlemezekkel borított faluk van s betonrétegen feküsznek. Minden vágókamra vizvezető csővel s lecsapoló csatornával bir, belső falai pedig márvány táblákkal vannak kirakva. Egy-egy csoportban van 20, összesen tehát 40 vágókamra. Egy ily kamrában egyszerre 6 db marhát lehet levágni.

A jégtartók padozata vaslemezekből készült B 50,000 mázsa jeget fogadnak magukba, mely egész október haváig eláll. A jégtartók alatti hülőkamrákban a marhahús a jég érintése nélkül hosszú ideig fris állapotban tartható el. A vágóhid és marhavásár egész látképét és a többi részletek leírását jövő számunkban hozandjuk".

A Közvágóhíd látképe 1872-ben
(bontás és lakópark helyett ezt az állapotot kellett volna visszaállítani - a Szerk.)

A bejárat oldali telekhatár az 1880-as években (kép: Klösz György)

A vágóhíd főbejárata az 1890-es években

1897-ben megváltoztatták a szimmetrikus elrendezést: a déli épületet kéthajós, vasszerkezetű csarnokká alakították, és szállítóberendezését is modernizálták. A mai Közvágóhíd csak részben emlékeztet a régi, nagy hírű, látványos vágóhídra.

A bejárat és az udvar 1900 körül

A lerobbant, szomorú épület kitartóan őrzi a szarvasmarhát lefékező fiúk szoborcsoportja. Begas Reinhold berlini szobrász eredetileg kőből készítette őket, azonban megrongálódtak, ezért Sződy Szilárd javításai után 1937-ben bronzba öntötték a két szobrot.

A nyilt akol szarvasmarhákkal, háttérben pedig a csarnoképület

Az udvar és a víztorony 1906-ban

Röck István szabadalmi leírása a vágóhídnak tervezett sertéscsúszdáról, 1906-ban

Az 1910 június 21-én tartott Országgyűlés irataiból derül ki, hogy a döntéshozók a vágóhíd tisztaságára jelentős figyelmet fordított:

32. §. - A húsvizsgálat - amely gyűjtő elnevezés alatt a javaslat szempontjából nem csupán a fogyasztás céljából levágott (azaz elvéreztetett) állatok húsának egészségügyi vizsgálata (a tulaj donképeni hús vizsgálat), hanem az ezen vizsgálatot lehetővé tevő előkészítő eljárások, úgymint a vágások céljaira szolgáló köz- és magánvágóhidak, illetőleg köz- és magánvágóhelyek létesítése, a levágásra kerülő állatok előzetes egészségügyi vizsgálata, a nyert hús feldolgozása stb. értendők - kétségtelenül állategészségügyi célokat is szolgál, amennyiben egyrészt alkalmat szolgáltat .az esetleg lappangó fertőző állatbetegségek felfedezésére, másrészt megakadályozza, hogy az esetleg fertőző betegségben volt levágott állatok testrészeivel és testnedveivel a betegség széthurcoltassék, mindazonáltal közegészségügyi vonatkozásai fontosságukban túlszárnyalják az előbbit, mert azonkívül, hogy megakadályozza a levágás folytán felszabaduló testnedvek, ürülékek és szennyvizek bomlása okozta levegőfertőzést, amely főként tömeges vágás alkalmával jelentékeny, kizárja azt is, hogy emberi egészségre ártalmas hús kerüljön fogyasztásra.

Kétségtelen, hogy az ily értelemben vett húsvizsgálatnak vázolt köz- és állategészségügyi céljait egészben elérni csak úgy lehetne, ha magát a húsvizsgálatot a fogyasztásra levágott állatok összességére ki lehetne terjeszteni. Sajnos, azonban ennek egyrészt a gyakorlati keresztülvihetősóg, másrészt pénzügyi okok útját állják. A magánfogyasztás céljaira szánt állatokra - bizonyos kivételektől eltekintve - a húsvizsgálatot kiterjeszteni nemcsak azért lehetetlen, mert a háztartások húsellátását zavarná és tenné nagy mértékben költségessé, hanem főként azért, mert vágóhidak létesítésében és húsvizsgálók alkalmazásában teljesíthetetlen követelményeket támasztana a közigazgatással szemben. Meg kell tehát elégedni azzal, hogy a húsvizsgálat - bizonyos kivételektől eltekintve -. csak a közfogyasztásra szánt állatokra terjesztetik ki.

Ez a szakasz a hús egészségügyi vizsgálatának - a tulaj donképeni húsvizsgálatnak - zavartalan foganatosítását, a tömegesebb vágás alkalmával felszabaduló testnedvek, ürülékek és szennyvizek hygiónikus kezelését, a levágás után esetleg fertőző betegségben talált állati testrészekkel való szabályszerű elbánást ós a hús feldolgozását elősegítendő, a városokat és községeket a központosítás elve alapján a helyi közfogyasztásra szánt szarvasmarhák, bivalyok, juhok és kecskék, mint a közfogyasztás céljaira leginkább igénybevett állatok vágására egyaránt alkalmas közvágóhíd létesítésére és ugyanezen közvágóhídnak a helyi közfogyasztás céljaira szánt sertések vágására is alkalmas módon való berendezésére és üzemben tartására kötelezi.

E kötelem teljesítése törvényhatósági joggal felruházott városokban, melyekben a tömeges vágás decentralizáltan már csak a zárt sorokban való építkezésnél fogva sem engedhető meg, feltétlenül kötelező. Ellenben rendezett tanácsú városokban, úgyszintén községekben csak feltételesen kötelező, és pedig egyrészt oly értelemben, hogy szarvasmarhák, bivalyok, juhok és kecskék levágására alkalmas közvágóhíd létesítésére ezek csak akkor kötelesek, ha a helyi közfogyasztás céljaira levágott említett fajú állatok után szedhető vágóhídi díjakból várható jövedelem a közvágóhíd létesítésére és fentartására elégségesnek mutatkozik, másrészt oly értelemben, hogy ezt a közvágóhídat csak akkor kötelesek sertések vágására is alkalmas módon berendezni, ha a helyi közfogyasztás céljaira szánt sertések után szedhető vágóhídi díjakból várható jövedelem erre a célra elégségesnek mutatkozik.

Tekintettel ugyanis arra, hogy a közvágóhídi intézmény elsősorban az ipari hústermelés okából szükséges, a létesítésére igényelt költségeket a hústermelő felekre kellett hárítani, célszerűségi szempontból oly alakban, hogy a városok és községek feljogosíttattak, hogy a közvágóhíd használatáért az érdekeltektől vágóhídi díjakat szedhessenek oly összegben, hogy az ebből befolyó jövedelem elégséges legyen a közvágóhíd létesítésére és fentartására. Mi sem természetesebb, minthogy a húsiparosok e díjakat a húsárak megfelelő emelésével a húsfogyasztó közönségre fogják hárítani. Miután pedig ez a körülmény a szedhető vágóhídi díjak maximális határának megállapítása nélkül a húsárak abnormális emelkedésére vezethetne azokban a kisebb rendezett tanácsú városokban és községekben, melyekben a húsfogyasztás jelentéktelen, vagy amelyekben valamely oknál fogva az építkezés, következésképen a közvágóhíd építése is költséges és miután kétségtelenül lesznek rendezett tanácsú városok és községek, melyekben a közvágóhíd létesítésére és üzemben tartására a megengedett maximális vágóhídi díjakból várható jövedelem elégséges nem lesz: a rendezett tanácsú városokat és községeket a közvágóhíd létesítésére obligatorius alakban kötelezni nem lehetett.

A húsvizsgálathoz fűződő fentebb érintett köz- és állategészségügyi érdekek védelme azonban ilyen városokban és községekben sem lévén mellőzhető, azokat a városokat és községeket, amelyekben a közvágóhíd létesítésének fentebb jelzett előfeltételei nincsenek meg, a vágóhídi díjaknak a fent ismertetett szabályok szerinti szedésére és igénybevételére való felhatalmazás mellett a közvágóhíd primitív alakjának megfelelő s így a közvágóhídnál jóval olcsóbb közvágóhely létesítésére és fentartására kellett kötelezni, sőt indokoltnak mutatkozott azt is megengedni, hogy a rendezett tanácsú városok egymással vagy községekkel, úgyszintén a községek egymással közösen használandó közvágóhíd vagy közvágóhely létesítése és fentartása céljából szövetkezhessenek.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy amennyiben a közvágóhíd, illetőleg közvágóhely létesítésének előfeltételei ily módon sincsenek meg, a húsvizsgálathoz fűződő említett érdekekre való tekintettel a 35. §. a hústermelő feleket kötelezi megfelelő magánvágóhelyek létesítésére.

Mint említettem, a közvágóhíd és közvágóhely létesítése a központosítás elvén alapul s így ugyanazon városban, illetőleg községben a szarvasmarhák, bivalyok, juhok, kecskék és sertések vágására rendszerint egy közvágóhíd, illetőleg közvágóhely létesítendő, mindazonáltal nem ellenkezik ezzel az elvvel az sem, ha egyrészről a szarvasmarhák, bivalyok, juhok és kecskék, másrészről a sertések vágására külön-külön közvágóhíd létesíttetik, feltéve, hogy ezt a vágóhídi díjakból befolyó jövedelem megengedi és a helyi viszonyok indokolják.

A speciális helyi viszonyokra való tekintettel és szociális szempontokból a központosítás elve alól különben is kivételt kellett a nagy külterületű törvényhatósági joggal felruházott városokra nézve tenni abban az irányban, hogy az ilyen városoknak a központi közvágóhidtól távol eső területén külön közvágóhídak, illetőleg közvágóhelyek létesítését (sőt ha erre a szedhető vágóhídi díjakból várható jövedelem elégtelennek mutatkozik, magánvágóhelyek létesítését is) meg kellett engedni, nehogy az ottani húsfogyasztó közönség részére szükséges hús beszerzése túlságosan fáradságos és költséges legyen. Természetes, hogy abban a kérdésben, vájjon az ilyen területen közvágóhíd vagy közvágóhely létesíttessék-e, kizárólag a helyi közfogyasztás céljából levágásra kerülő állatok után szedhető vágóhídi díjakból befolyó jövedelem lesz a döntő és természetes az is, hogy ez a terület húsvizsgálati szempontból is a községekre nézve megállapított szabályok alá fog esni, azaz ha az illető város állatorvosa e területen a húsvizsgálatot nem vagy csak költségesen láthatná el, képesített húsvizsgáló alkalmazása is megengedhető lesz".

A vágóhíd rajza a Duna felől, amely minden valóságot nélkülöz

Önálló üzemként az 1960-as évekig működött, majd más üzemekkel összevonva még két évtizeden át volt használatban. 1984-ben zárt be, épületeinek egy részét 1994-ben műemléki védettség alá került.

A főbejárat az 1970-es években

A Közvágóhíd idővel leromlott állapotba került, hasznosítására, az épületek részleges elbontására, a terület rendezésére számos terv született. A terület évtizedekig Budapest egyik érthetetlen szégyenfoltja volt, amelynek fejlesztését, átalakítását vagy bontását egyik kormány sem vállalta. Raktárak, kocsmák, studiók, hentesboltok bérelték a romossá váló épületeit. A próbatermek 2017. július 31-ig működhettek, majd az új tulajdonos kitette a területről az összes klubot és zenekart.

A Közvágóhíd elötti "park" és macskaköves utca a Google egy 2018-as fényképén, amely tükrözi a környék lepusztultságát

Az értékes ferencvárosi ingatlant egy ideig Ináncsy Miklós cége birtokolta, aki előbb egy holland befektetőcégnek adott el a 14,5 hektárnyi óriási telekből 5,5 hektárnyit, majd nemsokkal később egy török beruházónak 4,6 hektárt. A megmaradt területen ő maga építette fel az Allure lakóparkot.

(Az első lakópark építkezések a területen 2009-ben indultak el, a Metrodom City Home lakótelepének tömbjeivel, ahol összesen 377 lakást létesítenek. Ezt követte a Nanette City Home beruházása 2012-ben, ahol szintén majdnem 400 új lakás épül. 2017-ben az Allure Residence lakóépületei emelkedtek ki a földből, ahol 500-nál is több lakás található)

2017-ben egy török cég, az APD Real Estate Kft. felvásárolta Ináncsytól a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalat tulajdonát képező 4,8 hektár területű ipari zónát, a Közvágóhidat, amely a Soroksári út 58., Máriássy utca 2-6. és Vágóhíd utca 1-5. közötti területet foglalja magában. A tulajdonos, Adnan Polat 1999-ben indult az isztambuli főpolgármester-választáson, de nem nyert. Orbán Viktor miniszterelnökkel olyan szoros kapcsolatot tart, amely miatt a Polat-család magyar állampolgárságot kapott. Adnan emellett a magyar kormány által alapított és pénzelt Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány elnöke, továbbá tulajdonosa a külügyi tárca török, görög és ciprusi partnerirodáinak is. A Polat-család mára a Nemzeti Együttműködés Rendszere egyik legfontosabb tartóoszlopává vált, de jelen vannak a magyar hadiipari beszerzéseknél is, valamint a Türk Tanáccsal való együttműködésben is ők segédkeznek. Ezek mellett kiderült, hogy a magyarországi napelempark-hálózatuk egy-két éven belül működni kezd.

(Az eset aggasztó, de nem példa nélküli: valószínűleg ilyen módon történt Magyarország kiárusítása az 1867-es Kiegyezést követően is, csak akkor nem török, hanem zsidó kézbe került a nemzeti vagyon - a Szerk.)

2018. július 27-én jelent meg az Orbán-kormány határozata, amelyben a Közvágóhíd átépítését kiemelt beruházásnak nyilvánította. A bontási határozatot a kerületi Kormányhivatal honlapja tette közzé ezen év Karácsonyán, amiről így - ünnepek lévén - senki sem szerezhetett tudomást. Ezután 2019 elején viharos gyorsasággal kezdték el bontani a Közvágóhíd épületeit, hogy senki se tudjon rá reagálni érdemben.

A terület 2019-ben (kép: Építészfórum.hu)

Az APD Real Estate Kft. a védett terület szinte egészét leradírozta - az ikonikus víztorony, a bálterem és a bikaszobrok kivételével -, majd megkezdődhetett a lakóparkot, szállodát, bevásárlóközpontot és sétálóutcát is magába foglaló építkezés.

A Közvágóhídból sajnos nem lett kulturális központ, mint ahogy az Nyugat-Európában sok hasonló adottságú ipari műemlékből lett. Példaként említhető a nagyszerű El Matadero vágóhíd Madridban, amiből zenei, filmművészeti és művészeti központot csináltak az épületei megtartásával, vagy a római Mattatoio, ami a kultúra mellett fiataloknak szóló közösségi tér és az építészképzés fellegvára lett.

AJÁNLÓ