Avarok
Kr. u. 500-700.
ok, avar birodalom, magyar rokonság
Kr. u. 500-700.
Az avarok az eurázsiai sztyeppe nomád népe voltak, akik a V-VIII. század között Kárpát-medencei központú, erős birodalmat irányítottak. A IX. században ez a birodalom apró államocskákra hullott szét. Az avar nép eredete, rokonsága, sőt még az etnikai összetétele is vitatott.
A Kína mellett birodalmat létrehozó hiungnukkal, a
heftalitákkal és a zsuanzsuanokkal egyaránt kapcsolatba hozzák őket. A
krónikák az ázsiai avarok három nagyobb vándorlását örökítették meg.
Kárpát-medencei történetük során korai avar és későavar korszakot
különböztethetünk meg. A későavarok egy részét a kettős honfoglalás
elmélete magyaroknak tartja (onogur magyarok).
A 350. utáni közép-ázsiai népvándorlás > A 350-es években a Közép-Ázsia,
vagy korabeli nevén Toharisztán területét – a korábban ott lakó alánokat
kiszorítva – egy hódító nomád nép vette birtokába. A kínai források huá
néven említik őket, amit a korabeli kínai kiejtésen keresztül uarnak
rekonstruálhatunk. Ugyanekkor más kínai források a hiungnuk közép-ázsiai
megjelenéséről és Szogdia elleni támadásáról értesítenek.
Az újonnan megjelenő nép uralkodói (kidariták dinasztiája) a Baktriában
veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből
egy hjóno névalak rekonstruálható. Ahogy látjuk, Közép-Ázsia területén
az uar és a hjóno, hiungnu népnevek egyidőben tűnnek fel. Ez lehetett
két külön népcsoport is, akiket hol az egyikük, hol a másikuk nevén
említenek a források.
Egyesek az uar nevet az avarokkal, a hjóno és hiungnu neveket pedig a
hunokkal azonosítják. Ez a feltevés azonban nem általánosan elfogadott,
mivel a nevek átöröklése mellett az egyes népcsoportok valódi etnikai
hovatartozásáról nincs pontos ismeretünk.
A Hiungnu Birodalom (Kr. e. III. - II. század) felbomlása után a mai
Észak-Kína és Mongólia területén maradt hiungnuk idegen uralom alatt
éltek, majd a 4. században részt vettek az új Zsuanzsuan Birodalom
felépítésében. Egyesek az avarok elődeit a zsuanzsuanokban látják.
A 460. körüli uarhun szövetség > A heftaliták által uralt
területek 520 körül. A területeken az általunk besenyőknek nevezett nép
is élhetett, akiken heftaliták uralkodtak.
Toharisztánban 456-ban a Heftal-dinasztia került hatalomra, amelyről
Toharisztán lakóit heftalitáknak nevezték. A dinasztiaalapító I.
Khingila király (kb. 430–490) szoros törzsszövetségben egyesítette a
területen élő uar és hjóno törzseket, amelyek ettől kezdve a heftalita
név mellett uarhun néven is szerepelnek a forrásokban.
A név a bizánci történetírónál, Priszkosz rétornál is előfordul, aki
néhány évvel Attila király európai hun birodalmának bukása után, 463
körül arról ír, hogy a szavirokat megtámadták a közép-ázsiai uarhunok.
Az uar-avar azonosságot feltételezve, ez az avarok legkorábbi ismert
európai említése.
A heftalitákat vagy uarhunokat a szanszkrit források húna és svetahúna
(„fehér húna”, azaz fehér hunok) néven emlegették, miután azok betörtek
Indiába.
Az 558. körüli európai népvándorlás > 557-ben a türkök
megdöntötték a zsuanzsuanok birodalmát, majd nyugat felé hatalmas
területekre terjesztették ki uralmukat és a heftalitákat is legyőzték.
Ezzel egyidőben indul meg az avarok vándorlása Kelet-Európába.
558-ban már avar követek jártak Bizáncban, majd 567-re meghódították a
Fekete-tengertől északra élő bolgártörököket (utrigurok és kutrigurok),
valamint a szlávokat (antok). 567-ben uralkodójuk, az Al-Duna mentén
tartózkodó Baján kagán szövetséget kötött a Kárpát-medencében élő
langobárdok királyával Alboinnal, aki ennek következtében legyőzte az
itt uralkodó gepidák királyát, Kunimondot.
Az avar szomszédságot túl fenyegetőnek érezve végül a langobárdok 568
húsvétján állataikat hátrahagyva Észak-Itáliába vonultak, így az avaroké
lett az egész Kárpát-medence, ahová a kagán a székhelyét is áttette.
576-ban II. Tiberius Constantinus bizánci császár Valentinus vezetésével
követséget küldött a nyugati türkökhöz, hogy a II. Justinus császár és a
nyugati türkök első kagánja, Istemi közötti békeszerződést megerősítse,
amiről Menandrosz bizánci történésztől értesülünk. Meglepetésükre a
nyugati türk uralkodó, Turxanthosz – neve valószínűleg a Türk sad
méltóságnevet adja vissza – nagy haraggal fogadta őket, szemükre hányva,
hogy befogadták elmenekült alattvalóikat, az avarokat. Nagy nehezen
tudták csak lecsillapítani, és részt kellett venniük az uralkodó
apjának, a nemrég elhunyt Isteminek a gyászolásában.
Az álavar kérdés > Priszkosz rétor után csak Menandrosz és
Theophülaktosz Szimokattész bizánci történészek tudósítanak újra az
uarkhoniták néven említett avarokról.
Theophülaktosz írja, hogy a türkök először a heftalitákat – más néven
abdeleket – győzték le, majd az avarokat, de nem azokat az avarokat,
akik 557-ben jelentek meg Bizáncban és Európában. Theophülaktosz azt
állítja, hogy az Európába jött avarok nem azonosak a korábban Ázsiában
élő avarokkal, hanem csak felvették a nevüket, hogy megfélemlítsék a
többi népet, és valójában az oguroktól származnak. Theophülaktosz így
őket „álavaroknak” (pszeudoavaroi) hívja. Ugyanakkor leírja, hogy két
néprészüket uarnak, illetve khuninak hívják.
Ez ugyanaz a kettős népnév, mint amivel korábban Toharisztánban
találkoztunk (uar – hiungnu). Ugyanakkor a heftalitákkal való azonosság
ellen szól, hogy Theophülaktosz határozottan különbözőnek állítja a két
népet. A névfelvételről szóló történethez hasonló viszont már előfordult
Tacitusnál is, úgyhogy költött is lehet a legenda. Ez a kérdés máig nem
tisztázott, tehát az álavarokról szóló történet akár hamis is lehet.
A Kárpát-medencei Avar Birodalom > Az avarok
552-ben jelentek meg Európában, a Türk Birodalom fennhatósága elől
menekülve, amikor átkeltek a Volgán 567-ben a longobárdokkal
szövetségben birtokba vették a Kárpát-medence Dunától keletre eső
részét, majd 568 húsvétja után – miután a szövetséges longobárdok
állataikat hátrahagyva a később róluk elnevezett Lombardiába menekültek
az avaroktól való félelmükben – az egykori Pannonia területét is.
Vezetőjük az isteni eredetűnek gondolt, korlátlan hatalmú Baján kagán
volt, akit a trónon közvetlen leszármazottai követtek.
Az Avar Birodalom megalakítását 568-tól számíthatjuk, amikor a
Kárpát-medence kizárólagos uraiként ide helyezték központjukat, ahol
gepida, szarmata, szláv és bolgártörök népcsoportok felett uralkodtak.
A kagán székhelyeként emlegetett avar körgyűrű, a kilenc fallal
körülvett táborhely belül falvakkal, valószínűleg legenda. A régészeti
leletek alapján azt valószínűsítik, hogy a kagáni központ a 630-ig
terjedő időszakban a mai Siófok körzetében volt. Az avarok a
Kárpát-medencébe mint nagyállattartók települtek be, itt azonban egy
évszázad alatt teljesen megváltozott az életmódjuk és a földművelésé
lett a vezető szerep gazdálkodásukban (érdekes, nem? - a szerk.).
Az egész Kárpát-medence az övék volt, ami a déli irányt kivéve jól
védhető terület volt. Ezért hadjárataikat főleg dél felé folytatták,
hogy onnan biztosítsák a birodalom határait.
582-ben elfoglalták Sirmiumot Bizánctól, majd 584-ben Singidunumot
(Belgrád). Folytatták Bizánc elleni hadjárataikat szláv
szövetségeseikkel karöltve. 586-ban már Thesszaloniké is az övék volt,
és nem sokkal később a szlávok elözönlötték a Peloponnészoszi-félsziget
nyugati részét. 626-ban sikertelenül ostromolták meg Bizáncot, ami
súlyos vereségként hatott, abbamaradt a bizánciak adófizetése. Ez
megrázta a birodalmat, az alpesi szlávok fellázadtak. Az onogur-bolgár
birodalommal is háborúzniuk kellett. Ekkoriban dinasztiaváltásra utalhat
az, hogy a kagánok jelvénye az onogur-bolgárok méltóságaihaz hasonlóan
az arany álcsatos öv lett. A kagáni székhely ezután valószínűleg végig a
Duna-Tisza közén volt, az egyetlen, gazdagsága miatt kagáninak tartott
temetkezés Kunbábony mellett került elő.
A későavar kor > Az egyes vélemények szerint az első magyar
nyelvű írásos emlék ebből a korból származik. A Szarvason talált tűtartó
rovás felirata Vékony Gábor szerint magyar nyelven ad értelmes szöveget.
Róna-Tas András ugyanakkor ótörökül fejtette meg a feliratot. Biztosnak
tekinthető olvasata nincs.
670. után véget értek az avarok Bizánc elleni háborúi, miután a Balkánon
új államot teremtő, onoguroknak is nevezett bolgártörökök Aszparuh kán
vezetésével beékelődtek a két birodalom közé. Ugyanekkor új etnikum
jelent meg a Kárpát-medencében is, amely szintén onogurokként szerepel a
forrásokban (uniguri, ungri). Korábban őket is a bolgártörökökkel
azonosították, de újabban a László Gyula által kidolgozott kettős
honfoglalás elmélet alapján sokan a magyarok első bevándorlási hullámát
látják bennük.
A régészet a griffes-indás motívumok alapján tudta elkülöníteni az új
betelepülőket, de hamarosan a leletek - tehát a lakosság is -
keveredtek. A bizánci forrásokban 670-790 között csend övezi az
avarokat.
A Frank Birodalom terjeszkedése során 788-ban indította első hadjáratát
Nagy Károly az avarok ellen, amely 791-ben a frankok súlyos vereségével
ért véget. Az Avar Birodalmat azonban belső nyugtalanság sújtotta, és
polgárháború tört ki az uralkodó, a kagán és fővezére, a jugurrus
között. Egyes vélemények szerint az éghajlat felmelegedése a
Kárpát-medencében ekkoriban hosszan tartó, súlyos aszályt okozott, ez
pedig éhínséghez vezetett. Ebben a helyzetben támadtak a frankok 796-ban
és 803-ban ismét, ami az Avar Birodalom összeomlásához vezetett. 796-ban
a nyugati országrészt uraló tudun megkeresztelkedett.
Avar méltóságok > A birodalom végnapjairól szóló frank
tudósításokból ismerjük az avarok méltóságneveit. A legfőbb uralkodó a
kagán volt, felesége a katun. A többiek a késő avar korban tűntek fel a
forrásokban, talán az új politikai helyzet hozta létre őket. A rangban
második a vezére, a jugurrus. A nyugati részek irányítója pedig a tudun.
A kagán kíséretében tarkanok voltak találhatók és létezett még a kapkan
cím.
Kihaltak az avarok? > Fekete Zsigmond már 1882-ben arra a
következtetésre jutott, hogy az úgynevezett „rabló hadjáratok” célja az
avar kincsek visszaszerzése volt. Említi, hogy őseinknek úgy tűnt a
hadjáratok folyamán, mintha jól ismert magyar területeken vonultak volna
végig, mert mindenütt hasonló magyar műalkotásokat találtak.
Az avar kincsek művészi értéke legendás. Hogy fogalmat kapjunk a kincsek
mennyiségéről, amit Nagy Károly elrabolt, felsorolunk néhány helyet,
ahová a kincseket Nagy Károly végrendelete szerint szétosztották:
Aachen, Róma, Ravenna, Milánó, Aquileia, Grado, Köln, Mainz, Salzburg,
Embrun, Bordeaux, Tours, Bourges. A személyes ajándékozottak száma
szinte megszámlálhatatlan. Nagy Károly krónikása, Einhard, szintén az
ajándékozottak között található, aki mint egy ötvösmester, megpróbálta a
keleti díszítések elemeit beültetni a nyugati művészet alkotásaiba.
Ismereteink hibásak voltak, mikor azt hittük, hogy Nagy Károly
megsemmisítette az avar nemességet és talán az egész avar népet. László
Gyula feltárta a X. század magyarországi sírjait, és felfedezte, hogy az
avar sírok számai magasan túlszárnyalják az árpádkori sírokat, és ez
megdönthetetlen bizonyítéka annak, hogy az avar nép nem pusztult ki a
VIII. században, mert túlélte Nagy Károly és Pipin hadjáratait.
Az avarok külön temetőbe temetkeztek, ezért a megkülönböztetés nem
okozott nehézséget. Biztosan tudjuk, hogy a X. században Taksony kagán
felesége és néhány katonai parancsnok is avar volt. Megerősődve, ők
vezették hadainkat az elrabolt kincsek színhelyére.
Norman J. Finkelstein művészi ábrázolása egy VIII.
századi, Nagyszentmiklóson talált füles vizeskancsón lévő rajz alapján.
Egyesek szerint azonban ez egy kazár harcos képe. A rekonstrukció
legalább két pontban a szerző fantáziájának szüleménye lehet ha az
avarok kelet ázsiaiak:
a ló nem kelet ázsiai fajta, az avarok és más steppei lovasnomád népek
pedig nem aggattak.
Csanád Bálint régész, aki ugyancsak kutatta a X.
századi magyar sírokat, arra a következtetésre jutott, hogy a magyar
hadak vezetőinek egy része, akik a kincsek visszaszerzéséért indultak,
avar arisztokraták voltak. A Képes Krónika fedőlapján öt avar főúr
látható, érmékkel, melyek rangjukat jelképezik. Sok adatforrás jelzi,
hogy az avarok (hunok) még léteztek Pannóniában, mikor Árpád és népe
visszatértek ősi hazájukba, a Kárpát-medencébe. A Salzburgi Krónika
szerint a XII. században: „A Szkítiából kijött magyarok kiűzték a
hunokat”.
Gervasius Ricobaldus szerint: „A magyarok Szkítiából jönnek és
elfoglalják Pannóniát, kivetvén onnan az avarokat, akik Attila népei
voltak”. Ezek az írások mind Felső-Pannóniára vonatkoznak. Ottó, a
friesingeni püspök a XIII. században, a velencei Dandolo, a Bajor
Krónikák, Lucensis Ptolemy a XIV. században és a XV. századi Persona
Gobelinus mind azt állítják, hogy a magyarok az avarok közé telepedtek
le Pannóniába.
Magyar őseink számarányban kevesebben voltak s csak egy tájszólását
beszélték az avar nyelvnek, ezért nem kellett megváltoztatni a sok
földrajzi, települési neveket, mint például Miskolc, Kassa, Eger, Győr,
Fehérvár, Veszprém, Szeged, Kikinda és Bécs, s emiatt maradtak fenn az
avar, hun, magyar nyelvben. Emiatt állíthatjuk, hogy az avarok nyelve
ugyanaz volt, mint a magyar. Ismert, hogy népek nem kölcsönöznek
települési vagy földrajzi neveket mások nyelvéből. Annak dacára, hogy a
magyarság találkozott a Kárpát-medencében a nálánál nagyobb tömegű avar
néppel, a magyar nyelv nem halt ki, mint ahogy pl. a bolgár nyelv
megszűnt, mikor egy számban nagyobb szláv nép közé telepedett.
Nagy Károly krónikása, Einhart leírja a háborút, amit Nagy Károly
vezetett az avarok ellen, Felső-Pannónia területén. Az avarok
kipusztultak: „Pannónia teljesen elnéptelenedett, és a hely, ahol a Kán
kastélya állt, most puszta, nem lehet találni az emberi település
legkisebb nyomát sem. A teljes hun arisztokrácia kipusztult ebben a
vetélkedésben, és vele ment minden dicsősége.”
Írja továbbá, hogy az avarok nagyon szerették az aranyat és a
drágaköveket, majd említi: „emberemlékezet óta, mióta a frankok háborút
viseltek, háború nem hozott részükre annyi gazdagságot és prédát”. „Az
ember azt gondolja, hogy a frankok jogosan, igazságosan vették el a
hunoktól azt, amit ők igazságtalanul vettek el más nemzetektől”.
A Világ Történelmi Harper Atlasza bemutatja a Frank Birodalmat, és a
Kárpát-menti határát vastag vonallal rajzolja, de ugyanakkor „elfelejti”
tudatni, hogy ez volt a nyugati határa az Avar Birodalomnak, amely 250
évig létezett. Ez az atlasz nem mutatja be az Avar Birodalmat.
Az Avar Birodalom fővárosa a Duna völgyében Győr volt, és határai
elnyúltak a Fekete-tengertől a Balti-tengerig, az Enns folyótól a Donig.
Einhart leírása, hogy a frankok miként szerezték az avar kincseket, nem
pontos. Ő azt írja, oly sok csata folyt le és oly sok vér folyt, hogy
minden élőlény elpusztult a Kagán kastélya körül. Az egész terület
pusztává változott.
A Lorch apátság évkönyvében az van bejegyezve, hogy a Jugurt és a Kagánt
meggyilkolták. Ugyanebből a forrásmunkából megtudjuk azt is, hogy az,
aki ezt a gyilkosságot tervezte és végrehajtotta, az maga a Tudum, aki a
második személy volt a Kagán után a hatalomban. Majd ez a forrás
„regulus” kiskirálynak is nevezi. Aventinus, a német krónikás azt írja
később, hogy Tudum borral mérgezte meg apósát, a Kagánt. (321a, 277)
Amit Einhart említ, az nem a háború okozta áldozat volt, hanem egy
közönséges rablógyilkosság eredménye. Longus Johannes írja, hogy Tudum,
az avarok vagy hunok hercege megadta magát és országát Nagy Károlynak,
és ő maga felvette a kereszténységet K. u. 795-ben.
Ha nem gyilkosság volt, akkor nagyszámú frank halottnak kellett ott
lennie, mert ebben az időben az Avar Birodalom volt a legerősebb
Európában. Pipin hadjárata egy évvel később nem volt egyéb, mint az
előbbi év rablógyilkosságának álcázása, hogy utána elhíresztelhesse azt,
hogy a megszerzett kincsek mind háborús zsákmányok voltak.
Einhart azt is feljegyezte, hogy csak két frank vezető személyiség
vesztette életét a Pipin vezette hadjáratban. Ekkor az avarok erősek
voltak, minden nemzet félte őket, és néhány kisebb ország egyenesen
avarnak jelentette ki magát, csak azért, hogy ezzel elkerüljék az
esetleges támadást. Az elképzelhetetlen, hogy ilyen harcra képes nemzet
nem tudott volna több mint két frank embert egy háború folyamán
elejteni. De ha ez mégis így történt, akkor csak az a magyarázat, hogy a
Kagán nélkül maradt avarság könnyű prédája lett a frankoknak.
Einhart felváltva használja az avar és hun neveket. Az avar-hunok Nagy
Károly hadjáratát túlélték, majd egyesültek a hazatérő magyarsággal,
akik úgy jöttek, mint jogos örökösei a földnek, és a hadjárataikkal
vissza akarták szerezni az elrabolt kincseket.
A hadjáratok tehát nem voltak „rabló célzatúak”. Az a cselekmény
nevezhető rablásnak, mikor a törvényes tulajdonostól erőszakkal elveszik
a tulajdonát. Az értéktárgyak visszaszerzését nem lehet rablásnak
minősíteni. Einhartnak az az állítása, hogy a frankok „jogosan” vették
el az avar kincseket, mert az avarok „jogtalanul” szerezték másoktól,
messze áll a valóságtól.
A Hun-Avar Kagán Birodalom (Khanate) egy katonai és kereskedelmi hatalom
volt. Feltehetjük a kérdést, vajon a mai kereskedelemre beállított
országok milyen elbírálás alá esnének Einhart által? A Hun-Avar
Birodalom szövetségben volt Perzsiával Bizánc ellen, kitől hűbéradót,
sarcot szedtek a háború elkerkülése végett. Ebben az időben ez szélesen
elterjedt szokásjog volt. Róma, Bizánc, Nagy Sándor is alkalmazta ezt az
üzleti fogást.
Az Avar Birodalom erőnléte ismert volt Európában, ha ez nem így lett
volna, Bizánc nem fizetett volna évi 80.000 soldiust 54 éven keresztül,
ami 4.320.000 soldiust tett ki. Nyugatról nagyon kevés kincs került avar
kézbe, csak egy esetben fordult elő, amikor Siegbert, frank király
elvesztett egy háborút. Ekkor a frankok súlyos sarcot fizettek, de a
mennyiség nincs megnevezve. A selyemút Kínából az Avar Birodalmon haladt
át nyugat felé. A kereskedők vámot fizettek az avaroknak, ahogy
napjainkban a vámpolitika szabja meg az országok vámtarifáját.
Az avaroknak néhány főjövedelmi forrásból, bevételből származtak a
kincsei: vámdíjak, sarcok és kereskedelem. Egy másik lehetőség által is
szaporodhattak a kincsek: a diplomáciai kapcsolatok fenntartásán és
ajándékozási szokásokon keresztül. Ma is folytatódik e szokás, talán
kisebb mértékben. Minél nagyobb hatalommal rendelkezett a tárgyaló fél,
annál értékesebbnek vagy számottevőbbnek kellett lennie az ajándéknak.
Ennek eredményeképpen az avarok nagyon értékes ajándékokhoz jutottak
minden esetben.
Mikor Bizáncnak hiánya lett soldiusban, a császáraik értékes
műtárgyakkal fizették adójukat a kölcsönökért. Maga az ajándékozás is
ősrégi szokásokra épült. A vámszedés pedig elterjedt gyakorlat volt az
akkori világban is. A sarcot nevezhetjük méltánytalannak, amikor
behajtották, de ez talán felhatalmazta Nagy Károlyt az avarok
kirablására? Aki a kincsek legtöbbjét székesegyházakba és apátságokba
helyeztette el Európa szerte.
Anonymus szerint az egyik Taksony irányította hadjárat vezetője Urkund
volt. A másik jelentős avar vezető neve Őrsúr. Ez a név mutatja, hogy a
„kipusztított” avar arisztokrácia milyen fontos szerepet játszott a
magyar hadjáratokban. Árpád és népe nem űzte el a hun-avarokat, hanem a
megmaradt főembereiket is egyenlőnek fogadta el. Ezt bizonyítja a magyar
és a bizánci császár tárgyalási dokumentumaiban az egyenlő
megtiszteltetést a magyar fejedelem Árpád és az avar vezér Kusán felé.
Mindkét nép, úgy a magyar, mint az avar, megtartották saját
azonosságukat az országon belül. Ezért is temetkeztek külön, de háború
esetén egyesültek a papkirály Árpád neve alatt.
Ekkor az avar nép neve jó hírben volt, még a Nagy Károly-i vereség után
is. Azonban a frankok magyarázattal tartoztak a környező nemzeteknek az
avar kincsek elrablására, ezért a kereszténységet vonták be, hogy
igazolják rablásaik jogosságát.
Azt írja Einhart, hogy az avar kincseket a frankok igazságosan vették
el, sőt kijelentették, hogy az ő rablásuk Isten akarata volt. S ahogy a
kereszténység erősödött, úgy halványult és romlott az avar név híre,
végül annyira befeketítették őket, hogy már nem volt egyetlen nemzet
sem, amely valamilyen kapcsolatot vállalt volna az avarsággal.
Később mi magyarok is, mikor már nyugati keresztények lettünk,
visszautasítottunk minden kapcsolatot, és e szempont szerint megvontuk
tőlük azt a hatalmat, amit előttünk bírtak, élveztek. Még a nevük
említése is tiltott volt. Ezért az avarok másik neve a várkun volt, és a
név rövidített formája a kun jött használatba, így lett ismert. A várkun
név azt jelenti, hogy a „kunok, akik a várakban élnek”.
Keresztény politikánkról kaptunk egy tiszta képet, és láthatjuk a
karakterét, a jellemét. Ahelyett, hogy egyesítette volna a két
testvérnépet, az avart és a magyart – akiknek egy a nyelve és szokása –,
ellenkezőleg, elválasztotta, sőt halálos ellenséggé fordította őket. Az
ok, hogy a kun-avar nemzet a Kárpát-medencén kívül ebben az időben még
nem fogadta el a nyugati kereszténységet. A Kárpát-medencén belül élők
már azok voltak. Nagy Károly és a frankok az avarok honát akarták, s
hogy ezt megszerezzék, ennek érdekében leszólták, befeketítették,
ócsárolták a nevüket.