Buda ostroma, 1541.

Pedig a budaváriak a Gellért-hegyen felállított 6 falkonja is szakadatlanul lövi Pestet. A következő négy nap alatt 606 ágyúlö-véssel tovább bővítik a városfalon tört rést, olyannyira, hogy végül is április első három napján egymást követő rohamokkal kísérleteznek a támadók. Egy kedvező pillanat is adódik, amikor György barát magyar és rác, valamint Mohamed oszmán katonáinak sikerül a külvárosba törniük, de a falakon belül emelt sáncok mögül tüzelő németek visszavonulásra kényszerítik a győzelmet már-már markukban érző rohamozókat.

A török had az egymást érő kudarcok nyomán április 4-én elvonul Pest falai alól. Mielőtt azonban Mohamed ismét visszavonulna Kalocsa térségében, Rákoson újból tanácskozik a budavári urakkal, feltétlen hűségre és engedelmességre intvén őket.

A meginduló csatározások hírére Ferdinánd Bécsben felszereltet 50 naszádot, s az alsó-ausztriai rendektől kapott zászlóaljjal együtt Niclas Salm grófot útnak indítja a szorongatott pestiek felmentésére, de amikor a Komáromban hozzácsatlakozott Roggendorffal Pestre hajóznak, a törököknek már se hírét, se hamvát nem találják.

Roggendorf tábornok azzal kívánja megnehezíteni az ostrom alá kerülő budaváriak helyzetét, hogy elzárja az élelmiszerszállítás útjait. Pesten, Fehérváron, Esztergomban és Visegrádon közhírré téteti, hogy életével s vagyonával lakol az, aki Budára élelmet vagy fát visz.

Ferdinánd eddigi hadi vállalkozásainak kudarcán okulva, az 1541-es hadjáratra alaposan felkészül. Már február elején minden porta után 1-1 magyar forintot rendel behajtani, s egyben a magyar nemességet közfelkelésre szólítja fel.

Április derekán az újabb budai hadjárat főparancsnokául ismét az öreg Wilhelm von Roggendorf tábornokot állítja az uralkodói kegy, noha tíz évvel korábban hasztalan kísérletezett Buda bevételével. A hatvanéves öreg és beteg katona harminc esztendővel korábban condottiere volt a velenceieknél, de önállóan sohasem működött. Udvarmesteri szolgálatát is már rég befejezte s már visszavonultan éldegél. Korára való hivatkozással „könnyes szemekkel" kéri Ferdinándot, bízza másra e fontos feladatot, mert magát alkalmatlannak érzi arra, s mint később bevallja: a katonái sem szeretik. Végül mégis beleegyezik és négy hónap tartamára elvállalja a Buda ellen operáló hadsereg főparancsnoki tisztét.

Cseh- és Morvaországból ismét katonát kér Ferdinánd, de azok vonakodnak uralkodójuk kérésének eleget tenni. Május első napjaiban a király Regensburgba utazik, hogy a német birodalmi rendeket is segítségadásra szólítsa fel. A jó diplomata, Frangepán Ferenc püspök is vele tart, s tüzes beszédben próbál a németekre hatni. Arra kéri őket, hogy mentsék meg a török dühe elől ne Magyarországot, hanem Németországot Magyarország területén!

I. Szulejmán (Sulaymān)
(1494-1566)

I. (Habsburg) Ferdinánd
(1503-1564)

Izabella királyné
(1519-1559)

A viszonylag kedvező külpolitikai helyzet és V. Károly német-római császár hatalmának pillanatnyi megerősödése nyomán az eredmény nem is marad el: tízezer gyalogos és kétezer lovas tartására szolgáló négyhavi zsoldot szavaznak meg. De mégis rendkívüli nehézségek tornyosulnak a sereg kiállítása elé, mert a német segély csak lassan csordogál, s V. Károly német-római császár is éppen ekkor fontosabbnak tartja, hogy 24000 főnyi serege a törökökkel Algírban számoljon le, sem mint Magyarországon.

S amíg Ferdinánd készül Buda ellen, a magyar fővárosban György barát egyre jobban berendezkedik, de a szakadék ő és Izabella királyné között napról napra mélyül. A barát makacsul ragaszkodik János király utolsó akaratához, hogy minden áron megtartsa fia számára a magyar trónt. A fiatal özvegy viszont hajlandó lenne átadni Budát a Habsburg-királynak.

1541 februárjában titkos üzenettel Bécsbe küldi Bebek Imrét, miszerint ő hajlandó lemondani Budáról és Magyarországról, még akkor is, ha ebben a csecsemőkirály gyámja, Fráter György gáncsoskodna. Kijelenti, hogy attól sem riad vissza, hogy elfogassa, vagy akár meggyilkoltassa. Felszólítja Ferdinándot, hogy a Pesten magát elsáncolt katonaság vegye birtokába a budai várat, ő ugyanis kész a rendelkezésére álló kulccsal a csapatokat a vár egyik kapu- ján titkon bebocsátani.

Ferdinánd kapva kap az ajánlaton, s megígéri, hogy amennyiben Izabella tíz napon belül átadja neki Budát és lemond a maga s fia nevében az országra szóló igényéről, úgy évi 32 ezer forint kész- pénzbeli jövedelmen túlmenően biztosítja nekik Pozsonyt, Trencsént és Nagyszombatot is.

Végül 25000 főnyi sereg áll össze Bécs alatt osztrákokból, németekből, csehekből és morvákból. Báró Roggendorf generális Bécsből a szokásos útvonalon (Óvár, Győr, Komárom és Esztergom érintésével) - ahol a magyar csapatok csatlakoznak a hadhoz -érkezik Buda előterébe 1541. május 3-án, s Óbudán állítja fel főtáborát. A 40 nagy kaliberű ostromágyú, a lőszer s az élelem a dunai flottával érkezik Buda alá, számottevő mennyiségű hadihajó kíséretében. Az öreg tábornokot azonban nagy meglepetés fogadja: szinte nem ismer rá a Várhegyen álló várra és városra, olyannyira megerősítette azt az 1530. évi ostrom után a boldogult János király.

Szemléletes képet fest a Roggendorf elé táruló képről Istvánffy Miklós: „A várost igen megváltozva, új s hadászatilag kiépült védőművekkel ellátva találta, nem úgy, mint 10 évvel ezelőtt, midőn azt hasztalan ostromolta. Az Országhok palotája felől (a város északkeleti szögletében) ugyanis, honnét a falat lövette, roppant kőerődítmény épült (az ún. Erdélyi bástya). A Szombat kapunál (Bécsi kapunál), mely Óbudára visz, a zsidópiac mellett szintén új védőmű épült. Továbbá keletre szintén egy téglatorony készült, amely a várat védi (a vízirondella), de a Dunával összeköttetést is biztosítja, ami az ivóvíz szerzése miatt fontos, mivel az előbbi ostrom alkalmával távolról s nagy veszéllyel kellett azt hordani, miközben a röpködő golyók a vízszállítóknak sokszor veszedelmet okoztak".

Buda védelmének a megszervezése s egyben irányítása György barát kezében van, aki a tőle telhető mértékben fel is készül a vár védelmére. Maga fehér papi köntösét páncéllal cseréli fel, s elszántan hangoztatja, hogy inkább kész törökké válni, semhogy Budát Ferdinándnak átadja.

A vár védőserege 2400 fegyveresből áll, s az egyes csapatok feletti parancsnoki tiszteket Petrovics Péter királyi gyám, Batthyány Orbán, a budai várnagy és Markos Bálint, a kis király keresztapja töltik be. Török Bálint nincs jelen, mert éppen Dombó várát tartja ostrom alatt. De a várban tartózkodik törökországi követségéből hazatért Werbőczy István, a kancellár is. A barát fanatikus hittel és lelkesedéssel eltelten vállalja a küzdelmet, hogy megtartsa Budát a nemzeti király, a kis János Zsigmond számára, még ha édesanyja alkudozik is trónja s koronája felett.

Roggendorf báró követeket küld a várba; a krakkói prépost-kanonokot és a poseni (a mai poznani) várkapitányt, Felső-Lengyelország főkapitányát. A királyi gyámok s az ország jelenlévő vezetői a megadási felszólítást mereven elutasítják, kijelentvén, hogy az özvegy királyné nem olyan balga, hogy a szepesi grófságnak elsőbbséget adjon a magyar trón helyett.

György barát így üzen a levélvivővel: „Vidd el ezt az üzenetet ama eszelős aggastyánnak (ti. Roggendorfnak), aki maga halálát jött keresni azon árokba, ahol egyszer már pórul járt, s aki a hazafias lelkületű józan magyarjaimat részeg zsoldosaival és üres pufogtatásokkal akarja hitükben megingatni."

A fiatal özvegy Izabella azonban merőben más üzenetet küld a Habsburg-táborba. Folyik az alkudozás. A követek jönnek s mennek, hozzák s viszik az üzeneteket Óbuda és a budai királyi várpalota között.

De a királyné politikai játéka hamar kitudódik, noha már felkészült a vár feladására, illetve elhagyására. Fráter György azonban hírét véve a titkos tárgyalásoknak, lecsap az alkudozást intéző két lengyel követre. Az országtanács a két lengyelt a teremből kivezetteti, a város utcáin pedig emberei által kövekkel megdo-báltatja, végül pedig kiűzi Budáról. Izabellát pedig, aki kincseit már málhás szekerekre pakoltatta, az ostrom tartamára szoros őrizet és felügyelet alá helyezi.

Wilhelm von Roggendorf
(1481-1541)

Fráter György
(1482-1551)

Perényi Péter
(1502-1548)

Roggendorf a kiürített váralji Szent Péter külvárost elfoglalja, s kétezer fegyveressel megrakja. Első akciójaként a vár alatt álló Duna-parti tornyot kezdi lövetni 9 ágyúval, hogy tönkretegye a vár vízellátását biztosító rendszert, ami háromnapi ágyúzás után sikerrel is jár.

A vár elkészített alaprajzát gyorsfutárral felküldi Bécsbe, kérve Ferdi-nándot, jelölje meg részére, hogy melyik oldalon parancsolja a főrohamot. A haditanácskozás alapján kialakított ostromtervnek megfelelően, melyet az uralkodó is jóváhagyott, két nagy ágyúállást építenek ki. Az egyik Perényi Péteré, s a város falszakasza ellen irányul a Szombat kapu és az északkeleti szögletbástya között. A másik ágyúállás Roggendorfé, mely a déli nagy rondella átellenében a Gellért-hegyen létesül. Itt Nicolaus Leissner, a tüzérség parancsnoka igen erősen elsáncolja az ágyúkat. Az árkokat és gödröket körős-kö-rül levert cölöpökkel bekerítteti, várhoz hasonló erődített helyé teszi, s csak egy-két helyen hagy kijárást a torlaszok között. Egy harmadik kisebb ágyúállás a Gellért-hegy mögött épül ki, a Madárhegyen, a budaörsi út felett, szemmel tartván a déli irányból felvonuló török sereget.

Napestig szólnak az ágyúk. A gellért-hegyi tüzérek 29 nagy és 4 kisebb ágyúja, 6 falkonja szólja rendületlenül lövedékeit a vár déli nagy rondellájára, melynek falkoronáját sikerül is lerombolniuk. György barát lankadatlan buzgalommal járja az ágyúállásokat a falakon, bástyákon, buzdítva tüzéreit, sőt a küzdelem hevében nem egy esetben maga gyújtja meg az agyúk kanócát. Amikor éjjel elhallgatnak a fegyverek, akkor látnak munkához a várbeliek, dolgozván a falak helyreállításán és javításán. A Gellért-hegy tetejéről néhány könnyű falkonból kilőtt golyóbissal a várudvart veszik tüzelés alá, úgyannyira, hogy a királyné néhány szolgálóleánya áldozatul is esik a jól irányzott ágyúzásnak.

Május dereka táján a gellért-hegyi ütegállások egy részét megszüntetik, s helyette Buda városa délnyugati szöglete alatt, a zsidótemetőben, a mai Pauler utca területén emelt sáncok fedezékében állítják fel a nagy ostromágyúkat. A két tüzelőállás között lényeges a különbség. A gellért-hegyi lövegekből a nagy távolság (600 méter) és magassága miatt csak kedvezőtlen romboló hatás érhető el. A zsidótemetőbe áthelyezett ágyúk a budai városi faltól, a város kulcsfontosságú nyugati kapujától, vagyis a Logodi vagy Fehérvári kaputól csupán 150-180 méternyi távolságra, s mintegy 45-50 méterrel lejjebb álltak, így a siker reményével tüzelhetnek.

S eközben a vár nyugati előterében, a mélyben fekvő királyi kertekben gyalogsága küzdelem folyik, kivált az éj leple alatt. A kőkerítéssel védett királyi kertekben egy-két kis kaliberű ágyúval 150 puskás védekezik, méghozzá kezdetben olyan sikeresen, hogy a németek meg sem merik őket közelíteni. De végül is egy tiroli zászlótartó 500 gyalogossal lerohanja a várbeliek előretolt állásait, s minden védővel végeznek. A királyi kertek megszerzése azonban, csakúgy mint a Szent Péten külváros is, a támadóknak nem sok hasznot hajt, mert a falak magas tetejéről a budaiak éjjel-nappal sűrű puskatűzzel könnyűszerrel el tudják hárítani az ezekről a helyekről kiinduló támadásokat.

Roggendorf ágyúi kisebb-nagyobb megszakítással szórják lövedékeiket Buda falaira. A tüzelőállások mögött meghúzódó gyalog-ág pedig várakozik, hogy a tüzérségi előkészítés után megrohamozza a megrongált falakat.

A kedvező szögből és kilövési lehetőséggel dolgozó zsidótemetői ostromágyú romboló tüze hoz először sikert. Június 1-én hosszabb szakaszon nemcsak a fal, de a mögé emelt földsánc is összeomlik, sikert ígérő rést nyitva a városfal gyűrűjén. Az e szakaszon rohamra felsorakozott németek ugyanis a következő napra halasztják a gyalogsági támadást, csak az ostromlétrákat készítik elő a kijelölt falszakaszon. György barát parancsára azonban a katonák, a városba szorult polgárok, s az asszonyok egész éjszaka megfeszített erővel dolgoznak a rés elreteszelésén. Reggelre a támadásra vezényelt német gyalogosok a hosszú létrákat a rongált falak ormára felhúzva, a rést pedig valamelyest betöltve találják, de ezzel mit sem törődve mégis megrohamozzák a valamennyire kijavított falat.

Mindjárt az első roham sikert ígér: egyeseknek sikerül feljutniuk a falak tetejére, ahol diadalmasan kitűzik Ferdinánd zászlaját. Néhány katonának az itt húzódó házak egyikébe-másikába is sikerül betörnie. A lendületes ellentámadás azonban kiszorítja a be-tolakodottakat, akik eszeveszett menekülésben próbálják menteni életüket, de a falakon felsorakozott védők sűrűn tüzelő puskái s az ágyúk súlyos pusztítást végeznek soraikban. Egyes források szerint 224 német katona marad holtan a terepen. Életét veszti a hajóhad itt küzdő parancsnoka is. A következő éjjel pedig 200 tiroli olasz vesz oda egy szálig.

Ezzel az akcióval egy időben az északi részen, a Szombat kapu és az északkeleti Erdélyi bástya között is rohamra lendülnek Perényi Péter ütegeinek romboló tüze nyomán a magyar és cseh csapatok is, de ez a vállalkozás is kudarcba fullad.

A dunai naszádosok csapatai sem tétlenkednek: Budának a Duna felőli keleti, északkeleti falát támadják, majd két helyen meg is rohamozzák Záray Jeromos vezérlete alatt az összeágyúzott falakat. Előbb az északi szakaszon, a Zsidó (ma Táncsics Mihály) utca irá-nyában kezdeményeznek támadást, majd pedig a Boldogasszony-templom mögötti temetőnél. Egyik vállalkozás sem hoz eredményt, de áldozatot annál többet.

A mintegy másfél hónapig húzódó ostrom tapasztalatai alapján báró Roggendorf tábornok a falak felrobbantásában véli megtalálni a siker kulcsát. A készenlétben álló aknászok verítékes munkával a föld mélyén több helyen is megkezdik a falak alapjáig hatoló vágatok készítését, de a budaiak Nagybányáról jött élelmes bányászai ellenaknák fúrásával hatástalanítják a támadók robbantási kísérleteit.

A jó siker a budaiakat oly elbizakodottakká és vakmerőkké tette, hogy a németekre nemcsak gyávaságukat szemükre hányó gúnyszavakat kiáltoztak le a falakról, de gyakorta ki is törvén, azoknak ágyúsáncait megtámadták.

A budai városi tanács árulása, 1541. június 14.

A hosszúra nyúló ostrom hetei alatt aggasztóan megfogyatkozik a budaváriak élelmiszerkészlete, s így ami még kapható, az megfizethetetlenül drága. Már rég lóhúson élnek. A szétlőtt vízhordó lépcső miatt még vizet is csak éjjel, életveszély közepette tudnak hordani a Dunáról. S ráadásul még járvány és egyéb betegség is ritkítja soraikat. Egyes források szerint 1200 főre apad le a budai katonaság létszáma.

„A polgárság s a nép egy része zajongva adta tudtul - tájékoztat Istvánffy -, hogy az ostromot tovább kiállni nem képes, amiért is méltányos feltételek mellett a megadásról gondolkodott."

Az elcsigázott polgárok elégedetlenségének egyik csírája Izabella királyné magatartásából sarjad, aki György barát mellének vágja a város kulcsait, kérve kéri, hogy egy szál ingben s ruhában, ami rajta van, kimehessen a várból a fiával. A barát ettől kezdve egy „pinceszerű" helyiségben szigorú fegyveres felügyelet alatt tartja az özvegyet. Azalatt, amíg Roggendorf az aknarobbantásokkal próbálkozik, a várbeliek levelet kapnak a szultántól, aki értesíti őket, hogy bátran tartsanak ki addig, amíg Mohamed pasa harmadik vezér a gondjaira bízott sereg élén felmentésükre megérkezik. Ez a városban is széltében-hosszában elterjedt hír a budai polgárok egy részét korábbi titkos szándékuk valóra váltására sarkallja.

Tudnunk kell ugyanis, hogy Ferdinánd még tavaly novemberben megerősítette János király azon oklevelét, melyben a vár védelmében tanúsított érdemeik elismeréséül valamennyi budai polgárt a nemesek sorába iktat - de feltétlenül kikötötte, hogy a budai vár Habsburg-uralkodó kezére kerülését elősegítsék. A budaiak azonban még János Zsigmondra felesküdtek, tehát védeniük kellene a várat. Amikor megérkezik Szulejmán levele, a városi magisztrátus ezért úgy vélekedik, hogy György barát Budát nem az országnak, hanem kifejezetten a törökök szultánjának akarja Roggendorf ostromló hada ellen megvédelmezni. Ily körülmények között a polgárok nem látnak hitszegést abban, ha Izabella királyné beleegyezésével a várat Ferdinándnak átadják.

Miután a főparancsok felhatalmazást kapott Ferdinándtól, megállapodott Izabella királynéval, hogy titokban hatszáz magyart és egy zászlóalj osztrákot beküld a várba az éj leple alatt. A június 14-én éjjel Budára osonó katonák azonban nem magyarokból, hanem két teljesen német nemzetiségűekből álló zászlóaljból álltak, mert von Roggendorf nem bízott a saját magyar katonáiban sem. Az osztrákok azonban nem voltak valami tájékozódtak és beszédjükről felismerték őket. Erre a polgárok és az őrség együtt rohanta meg a betolakodókat, s valamennyiüket lekaszabolták.

Az osztrákok előtt a kapukat megnyitó és a tárgyalásokban résztvevő Bornemissza Tamás, Bornemissza Gergely, Drailinger Tamás, Palczan Péter, Korcsolyás Péter és néhány másik tanácstag elmenekült a várból von Roggendorf táborába.

Wilhelm Roggendorf báró a hónapokon át titkon szőtt merész vállalkozás bukása után, mintha serege minden erejét elvesztette volna, beszünteti a vár további lövetését, és csupán Buda várának szoros blokádját tartja fenn, hogy elzárja minden élelmiszer-utánpótlástól és bejutni szándékozó katonai segítségtől.

Az öreg generális nagy létszámbeli fölényével, gazdag ágyúparkjával és elegendő lőszerével Budavár puccsszerű elfoglalási kísérletének kudarca után egész seregét passzivitásra ítéli, s a védők kiéheztetésével kívánja megszerezni a várat. A tapasztalt parancsnokok többszörös sürgetésére sem indít a lerombolt falszakaszok ellen rohamot. Buda kiéheztetésére épített terve megpecsételi a Habsburg-had sorsát.

Fennmaradt az eset részletes és hiteles elbeszélése egy tekintélyes budai polgár, Bornemissza Tamás tollából: „A királyné hívására Turkovics Miklós budai bíró vezetésével 13 tekintélyes polgár jelenik meg a várpalotában Izabella előtt. Miután tisztázódik az »összeesküvés« elvi alapja, az özvegy mindeniknek kezeket fogá, mindnyájan megesküdtek, hogy őneki az bíró és az tanács minden hívséggel lennének, és erre is ajánlá magát, hogy addig nem nyugodnék, míg az ő szabadulásával az Buda városát, az sok jámbort megszabadítaná. Ezt is mondá az több beszéd között: Úgy gondoljatok rejá, hogy ezek az árulók (ti. György barát és társai) engemet és az országot régen elárulták, csak hogy ük uralkodhassanak. Akkoron ez válasszal jővén ki királyné asszonytúl. Ebben egynehány napok elmúlván, is meg Izabella asszony kiizene az tanácsnak, hogy gondot viselnénk az megszabadulásra, mert én fogoly vagyok, úgymond.

Az tanácsbúi két polgárt választanak Izabella asszonyhoz: Bácsy Ferencet és Syry Imrét. Ezektől az királyné asszony ezt izené: hogy az németekhöz kiküldjenek, és vele szörződjenek, és Budát kézben adják az körösztyén fejedelömnek, hogy pogán kezében ne jusson, mert én nyilván értőm, úgymond, hogy ezek Budát pogánnak akarják adnia. Ez szót hallván, az királyné akaratját és az pogántúl való rettegést megértvén az tanács, végezné, hogy némethöz kiküldene és mindent végezne velők az megmaradásról. Egy embört kiküldének éjjel titkon Budából, és Roggendorf hitlevelet külde azon éjjel, hogy valamit Izabella asszony, az váras kívánna az megmaradás felől, íják meg, mindent kész királyi pecsét alatt, kezeírása alatt megadni, beküldeni. Ezt titkon Izabella asszonynak hírre tevék, kin az királyné asszony igen örüle, és Istennek hálát ada, hogy Buda töröké nem volna, hanem köresztyén kézben esnék. Az mi kívánsága lűn királyi asszonynak az ű megmaradása felől, és az országnak megmaradása felől, mindent artikulos szerint megírnák, és titkon kiküldenék Roggendorf-nak, mire Roggendorf mindenre hit szerint fogadná, hogy kísz király kezében megadniés Ferdinandos királlyal meg köll firmákat] ni, erősíteni...

Szentháromság nap után hetfún (júniusi 14-én) két embert, egyik tanácsbéli Bornelmissza Gergelt, másik Korcsolás Pétert kibocsáták éjjel Budából, hogy 600 magyar pusilkást, és azután két zászlóalja láncot behozzanak Budában, és azután az egész hadat, ki királynéi asszonynak mind akaratjával volt. Kik mikoron Roggendorfhoz mentek volna, ottani kész lett reá, de semmiképpen magyarokat! nem adott, hanem két zászlóalja lanckenest kik előtt zászlótartóúl tette az fiát."

A Habsburg sereg veresége, 1541. augusztus 22.

A török csapatoknak Pest falai alatt szenvedett veresége 1540 őszén, s Roggendorf báró Buda megszerzésére indított 1541. évi katonai akciója a szultánt határozott visszavágásra készteti. Személyesen vezeti seregét szövetségese, János Zsigmond, a gyermekkirály megsegítésére. A szultán csapatait kettéosztva indul az „átkozott Ferdinánd" ellen, sőt a Ferdinánd-párt erőinek megosztására még egy támadást is rendelt el Erdély ellen.

A had első lépcsőjét Mohamed pasa parancsnok harmadik vezér és Rusztem pasa második vezér csapatai képezték. 1541. március utolsó vagy április első napjaiban háromezer janicsárral és két csapat kapi-khal-kival (a helytartók zsoldos katonasága) indultak el Konstantinápolyból. A ruméliai haderő Ahmed pasával az élen Szófiában csatlakozott a sereghez. Együtt vonulnak a Szerémségbe, ahol letáboroznak, s figyelemmel kísérik a budavári ostromot.

Az előhadat 300 teherszállító hajó (dunaház) és 200 sajka egészíti ki, ágyúval, puskával erősen felszerelten. Húsz hosszú napig állomásozik tétlenül Mohamed serege a régi déli magyar végvárvonal térségében, míg végre megérkezik Budáról a sürgős segélyt kérő üzenet. Erre az oszmán had megindul a Duna mentén Buda felé.

A törökök közeledtének hírére Roggendorf egy haditanácskozásán azt javasolják a tábornoknak, hogy véget szakítván a meddő ostromnak, vonuljon vissza. A generális azonban bár maga már passzivitásba merülve semmiféle akciót nem kezdeményez, s nem is tervez, keményen visszautasítja a meghátrálás gondolatát. Kijelenti, hogy kizárólag Ferdinánd parancsára hajlandó visszavezeti csapatait, s éppen ezért Nicolaus Salm grófot az uralkodó állásfoglalásának kipuhatolása végett Bécsbe küldi.

A Duna mentén Buda felé vonuló pasát a Dombó várának ostromából visszatérő Török Bálint kétezer lovasa kíséretében köszönti, tájékoz-tatva őt a budai hadi helyzetről és a Habsburg-had létszámáról.

Mohamed pasa 1541. június 10-én Buda alá érkezik hadinépével együtt, majd a Gellért-hegy déli előterében, Kelenföld térségében táborozik le. Mihamarabb ajándékokkal kedveskedik Izabella királynénak Budára küldött üdvözlő követei útján.

Roggendorf seregét a Gellért-hegy és a vár között vonja össze, hogy onnan figyelemmel kísérhesse és elháríthassa a szárazföldön és vízen észak felé a várba, vagy a pesti Habsburg-bázis felé tartó török hadmozdulatokat. Varkoch György parancsnoksága alatt a túlsó parton állomásozó csapatokkal való összeköttetés biztosítására hajóhidat létesítenek a mai Tabán magasságában a Duna pesti és budai oldala között, de egy hirtelen támadt vihar a hidat szétszakítja.

Bár Roggendorf báró hajóhada 24 gályából, 80 kisebb-nagyobb naszádból és 100 sajkából áll, de tétlenkedik a budai Dunán, s így a török csapatok egy része zavartalanul átkelve Csepel szigetére, annak északi csúcsán sáncokat emel, ágyúkat von össze s egy erős támaszpontot épít ki magának. Ez a lépés a török hadvezetés kétségtelenül jó helyzetmegítéléséről tanúskodik.

Nyomban felismerik a hely stratégiai jelentőségét, ahonnan részben figyelemmel kísérhetnek minden, táborukat fenyegető hadmozdulatot, és megakadályozhatják a Habsburg dunai flotta támadását is a Ráckeve tájékán lehorgonyzott török hajóhad ellen.

Jól jellemzi Istvánffy Miklós az ellenfelek állapotát: „A törökök megérkezésétől már jócskán eltelt az idő, s azok és a budaiak bátorsága naponként nőtt, a németek pedig a vereséget mindegy megelőzve, bátorságukat vesztették, úgyhogy meggyengülve sem visszavonuláshoz, sem pedig valami hadművelethez nem fogtak, de mindkét fél nagyobb lövegeivel küzdött".

Ezt a tüzérségi harcot részben a Gellért-hegyen, részben pedig a Madárhegyen, vagy a Duna-parton felállított német ágyúk vívják a török tábor előterében s a Csepel-szigeten felállított török ütegek ellenében. A teljesebb képhez tartozik azonban, hogy a Gellért-hegy déli előterében a magyar huszárok a török lovasokkal folyamatosan kisebb csatákat vívnak, s a kisebb hadivállalkozások heteken át tartanak.

Szulejmán janicsárjaival és az anatóliai csapatokkal a hadjárat második lépcsőjében, a perzsák nyugtalankodása miatt rendkívül későn, csak 1541 júniusában indul el Konstantinápolyból. A feszült nemzetközi légkör a menetelés alatt is tevékenységben tartja a szultánt. Így, amikor Filipopolisban arról értesül, hogy V. Károly császár megtámadta Algírt, haladéktalanul parancsot küld Barba-rossa Hajreddin kapudán-pasának, a török tengeri hajóhad parancsnokának, hogy 80 jól felszerelt gályával haladéktalanul induljon Algírba.

Amikor július utóján Belgrádból a Duna mentén meglehetős lassú ütemben menetelnek a padisah csapatai Buda felé, már javában folynak a csatározások a Gellért-hegy környékén. Belgrádban csatlakozik Szulejmánhoz a negyedik vezérré kinevezett Koszrev pasa, a korábbi ruméliai beglerbég.

Buda alatt napirendszerűvé válnak a török támadások, melyeket a várbeliek kisebb csapatainak kitörései támogatnak, nem egy ízben súlyos helyzetet teremtve a Habsburg-tábor katonái körében. Július 3-án például egy nagyobb szabású kitörés során az ostromlók soraiból mintegy kétszázan maradnak holtan a csatamezőn. Ezt a megtorpanást ügyes taktikával használja ki Török Bálint, aki a csatározások alatt a már éhséggel küszködő várvédők számára élelmiszert tud szállítani.

Augusztus 20-át, a budavári ostrom utolsó előtti napját az igen heves csatározások jellemzik. E napon három helyen is jelentős hadieseményre kerül sor.

Perényi Péter értesülve a törökök támadási szándékáról, a sáncaik előtti sík terepen 8 mázsányi lőport szóratott széjjel, s amikor a rohamozó törökök már e térségben hullámzanak, nem lövetnek rájuk, hanem meggyújtják a talpuk alatt a puskaporos szalmát. A vészesen terjedő lángtengerben megzavarodott oszmánok soraiban az előtörő Perényi-huszárok nagy vérontást rendeznek.

A másik támadásra a Gellért-hegyen kerül sor. Itt Török Bálint közel ötórás csatában tudja csak elfoglalni a hegytetőn berendezett megerősített sáncokat. Küzdelmét egyébként számottevően nehezíti az, hogy a védőket hatékonyan támogatják a pesti oldal Habsburg-ütegei is. „Állítják - meséli Istvánffy -, hogy Török Bálint midőn a városba visszatért, az ablakon kinéző királynénak és gyámtársainak meztelen kardját s vértől párolgó jobbját mutatta, mondván, hogy a németek közül annyit vágott le."

A harmadik súlyos ütközetre a kicsiny Ónos-szigeten kerül sor. A németek és a csehek a Gellért-hegy alatt, a Duna kicsiny Ónos-szigetén építik ki erődített támaszpontjukat, híddal kötve össze a két partot. Itt ágyúállásokat és gyalogságot magukba foglaló sáncokat létesítenek, hogy ne csak szemmel tartsák a Duna menti terepet, de biztosítsák is azt. A Csepel-szigeti török megfigyelők azonban észreveszik, hogy a németek hanyagul végzik az őrszolgálatot, így hát egy csapatjanicsárral és más fegyveresekkel megrakott hajókat küldenek rájuk. A küzdelem rövid, de véres: a 700 főnyi őrség áldozatul esik a rajtaütésnek, s a többiek is csak a futásban kereshetik menekülésüket.

De a túlerő elleni kényszerű meghátrálás során még sokakat terítenek le a janicsárok puskalövései, s a török hajósok sűrű nyílzápora. A támadók a menekülők ijedelmét látva, mindenünnen pánikkeltő kiabálásban törnek ki, ami felriasztja Roggendorf táborát. A Habsburg-hajóhad Mario Speciacasa flottaparancsnok és Ebersdorf táborkari főnök vezetése alatt észrevétlen megközelíti az elfoglalt szigetecskét, ahol a törökök a részben zsákmányként elfoglalt ágyúk elvontatásával, részben pedig az elesettek kifosztásával vannak elfoglalva. A váratlan ellentámadást a budai tábor német, cseh és magyar csapatainak rohama is támogatja.

A törökök a nyakukba zúduló heves támadás elől, 500 harcosuk hulláját hagyva vissza, gyorsan meghátrálnak, otthagyván a már elvontatásra kész ágyúkat is. A Duna-parti csatával karöltve a folyamon is heves küzdelem bontakozik ki, melyben végül is több török gályát és naszádot sikerül elsüllyeszteni, néhányat pedig elfoglalni.

Szulejmán szultán naplója így mondja el a heves összecsapásokat:

Az alávaló hitetlenek, hogy szembeszállhassanak a győzhetetlen sereggel, a Buda mellett lévő nehezen járható hegyen (a Gellért-hegyen) egy jól megerősített tábort csináltak, körülvéve mély árkokkal, továbbá több helyen sáncot emelvén s a Dunán levő némely szigeten tornyot építvén, ágyúkat állítottak fel, hogy táborukat minden oldalról megvédelmezhessék. A szerencsés csillagzat alatt született hősök pedig azonnal rohamot intéztek a pokolra való átkozottak ellen, mire a hitetlen gyaurok külön csapatokban kijővén az árkok mögül, a táboruk előtt levő mezőn összecsaptak a mieinkkel, miközben az ágyúk füstje eltakarta az eget s a hit harcosai aprították világhódító kardjaikkal a pokolra valókat...

I. Szulejmán

Buda ostroma, 1541.

Wilhelm von Roggendorf báró haditanácskozásain a törököket nagyon jól ismerő Perényi Péter, a magyar hadak parancsnoka arról akarja meggyőzni az öreg generálist, hogy még mielőtt a szultáni sereg Buda falai alá érkezne, indítsanak Mohamed pasa Kelenföldön s a tőle délre fekvő területen táborozó serege ellen egy jól összehangolt és kidolgozott támadást. De Roggendorf a németországi újabb segédhadak beérkezése előtt erről hallani sem akar, s minden jelentékenyebb támadó fellépést kockázatosnak tart. Ezzel szemben Mohamed pasa nem húzódik meg félénken ruméliai harcosaival, hanem támadást támadás után indít.

Dzselalzáde Musztafa meséli: „Egy hónappal tovább harcoltak ily módon, de a Habsburg-csapatok rendkívül sok ágyújuk és zarbuzánjuk lévén, az iszlám serege nem volt képes döntő rohamot intézni, mert ágyúkkal, zarbuzánokkal és puskákkal feltartóztatták."

Augusztus közepén, amikor Szulejmán csapataival Eszék táján vonul, egy Gellért-hegy alatti összecsapás során szembe kerül egymással Török Bálint és Varkoch Tamás, s a közelharc gyilkos tüzében Török jóindulattal odakiáltja Perényi hű tisztjének: „A keleti fenevad (Szulejmán) közeledik! Vigyázzanak azért magukra és siessenek visszavonulni, nehogy az egy szájtátással lenyelje őket!"

Perényi Péter most már a leghatározottabban követeli Roggendorftól a sereg visszavonását, mert amennyiben ezek után sem hajlandó a generális a tábort feloszlatni, ő magyar csapataival Buda falai alól távozni lesz kénytelen. A magyar főparancsnok szinte ellentmondást nem tűrő fellépése, valamint a naponta érkező újabb vészes jelentések alapján végül is Roggendorf az augusztus 21-i haditanácson, Ferdinánd hozzájárulásának bevárása nélkül, elrendeli az azonnali borbontást, s még aznap éjjel az egész Habsburg-hadsereg a pesti oldalra vonul át.

Veráncsics Antaltól, a jól értesült diplomatától tudjuk, hogy a frissen érkezett német és cseh csapatok nem értenek egyet a vár alóli elvo-nulással, hanem „akarják, hogy magokat halálokig meg ne adnák, szidalmazván a magyaroknak tekíletlen voltokat". De a parancsnak nekik is engedelmeskedniük kell.

Egész nap lázas munka, csomagolás folyik a táborban, s amint leszáll az este, a fővezéri által szigorúan megszabott rendben az éj leple alatt megindul Roggendorf serege Buda alól körülbelül a mai Döbrentei tér vonalában álló hajóhídon át Pestre. A tábornoki utasítása értelmében az átkelés irányításai Varkoch Tamás és György, valamint Baltasar von Pucheim parancsnoksága alatt folyik.

Hajókon, csónakokon és kompokon is tervszerűen, bár nehezen folyik a csapatok átköltöztetése a másik partra. A sor élén Ferdinánd szigorú rendeletére minden körülmények között megmentendő ágyúk haladnak. Ezt követik a lovasok csapatai. A német, cseh, és magyar gyalogos csapatok ott sorakoznak a budai hídfőben, várakozva arra, hogy rájuk kerüljön a sor. Eddig minden fennakadás nélkül, gördülékenyen zajlik, de aztán összetorlódnak a csapatok a hídfőben, mert éjfélkor elszakad a komp vontatókötele. A budai várból György barát haladéktalanul értesítést küld az átkelésről Mohamed pasának, aki a híreket hallván megindítja csapatait. A Gellért- és a Várhegy közötti katlanban szorongó - lovassági és tüzérségi biztosítás nélkül maradt - zömében német és cseh s néhány magyar gyalogos csapatot kettős tűz közé fogják. Észak felől a várbeliek, délről pedig az egészében megindított török sereg lendül a sötétben támadásba.

Az oszmán had a Gellért-hegyet körülölelő két oszlopban támad: a keleti szárny a Gellért-hegy s a Duna között, a nyugati pedig a Gellért-hegy és a Sas-hegy közötti völgyön át. A törökök még ágyúikat is felállítják, s hajóhaduk Kászim bég parancsnoksága alatt csepel-szigeti kikötőjéből felevez a Gellért-hegy alá, de felsorakoznak a hajóhíd mellett az átvonulást fedező Habsburg-flotta egységei is.

„A mieink - írja a Ferdinánd-párti Ist-ánffy Miklós - azt hitték, hogy az ellenség semmit sem tud szándékukról, zavarba jöttek. Ehhez járult még az is, hogy Roggendorf lázban szenvedett, s midőn sátrában éppen levelet írt, egy lövedék megsebesítette, s a csapatok tisztjei parancs nélkül maradtak. A mieinket rövid idő alatt mind a Gellért-hegyről, mind pedig a felső táborból kivezették, s rendezetlenül futva szétszóródtak. A budaiak ki is használták az alkalmat, s a Duna melléki vízi rondellából kitörve az elhagyott tábort felgyújtották. A barát (ti. György), hogy bevilágítsa a küzdőteret, a királyi ólak előtt felhalmozott takarmányt (a vár keleti oldalában) felgyújtotta, övéinek ugyan az előnyére, de a mieink veszedelmére, mert így a tűz világánál a futó németek láthatók voltak, s ágyúval és apróbb fegyverekkel biztosabban lövethettek. Hasonlóképpen pusztították a megrémült németeket és magyarokat a kétfelől előretört törökök, s a Csepel-szigetéről Kászim hajóhada is sok kárt okozott. A német hajóhad kétségbeesve, a folyam ellenében úszva szerencsésen megmenekült, s az ellenséget, ki a hajókat horgokkal, vaskampókkal s rudakkal elfogni törekedett, visszavetvén, Komárom felé húzott. A szárazföldi budai sereget körülfogták és lemészárolták, azok kivételével, akiket erejük vagy tetszetős külsejük rabszolgaságra ajánlott, s akik fegyverüket elhányva magukat megadták, s életüket a halálnál is keservesebb rabsággal váltották meg, akiknek száma mintegy 3 ezer német gyalogosra ment, - ezek a Szent Gellért hegyére futván ott összecsoportosulva körülvétettek s elfogattak."

A magyarok zömét a Budáról kitört csapatoknak sikerül a felbőszült törökök karmaiból megmenteniük.

Érdekes, hogy miként írja le Szulejmán naplója e döntő budai küzdelmet: „Az éj sötétségében moszlim és gyaur, hivő és hitetlen úgy összekeveredett egymással, hogy az igaz vallás hívei egyedül csak az ágyúk villámlásai s a kardok csillogása mellett voltak megkülönböztethetők a pokol lakosaitól. A borzalmas küzdelem reggelig tartott... győzhetetlen seregem tökéletes diadalt aratott a hit ellenségein, míg a bálványimádók csoportja teljesen le volt verve és megsemmisítve.. A hit harcosai a kardok martalékává tévén a lázadók csoportját, a budai mezőt behintette a gyaurok hulláival. A hitetlenek, hogy megmentsék életüket, a Dunának rohantak, de elmerültek benne... Most a vízen álló hajóim is támadást intéztek, s így összefogva öldösték a túlsó (pesti) partra átkelni igyekvő gonoszokat. Sőt az ellenségzúzó hősökből egy csapat űzőbe vette a futókat, és sokat leaprított közülük... A hit ellenségei megkapták a megérdemelt megaláztatást és hatalmuk szárnyát letörték..."

Magát Wilhelm Roggendorf tábornokot az utolsó pillanatban sebesülten egy hajón sikerül megmenteni, de Komáromból Bécs felé utaztában az öreg báró lőtt sebébe belehal.

A gazdag hadizsákmányra a budaváriak teszik rá a kezüket: 36-40 ágyú, 2 nagy faltörő mozsár, 50 hordó lőpor, s a teljes tábori felszerelés sorakozik a véresen Szerzett új hadifelszerelésben.

Csapatmozgások Buda 1541-es ostroma alatt

Török janicsár és szpáhi katonák

Míg virrad a reggel, Kászim hajóhada tömve fegyveresekkel kiköt a pesti parton. Maguk a törökök is meglepődnek, hogy senki sem védi a falakat s a kapukat. Így azután a moszlim harcosok vad rohammal vetik magukat a városra, mely még tömve van Roggendorfnak megmenekült katonaságával, akik ahelyett, hogy továbbvonultak volna, a pesti polgárok boltjaira, raktáraira és lakásaira vetik magukat, s a német, cseh és magyar katonák egymással versengenek a fosztogatásban. A halálfélelmüknél nagyobb mohó zsákmányolási vágyuk borzalmas következménye lett pusztulásuk. A török csapatok ugyanis gyorsan elfoglalják a várost, és mindenkit akit csak sikerül elérniük, irgalmat nem ismerően legyilkolnak. Még a budai oldalról is átevez 6 naszád, de azokat a pestieknek sikerül elűzniük. Mintegy 800 magyar huszár keményen helytáll, s kiszorítja a törököket a búzapiacról, ahonnan Kászim vajda csak szívós ellenállásuk teljes megtörése árán tudja kiűzni őket. A felborult rendben általánossá válik a Habsburg-csapatok pánikszerű menekülése.

A törökök hadizsákmánya óriási: 8 ostromágyú, 60 hordó ólom, 300 hordó lőpor, 1600 zsák liszt, ezer mérő (62530 liternyi) zab, kocsiszámra a zsoldnak szánt posztó, s a megrohant társzekerekről úgy hull a zsold pénz, hogy kalappal lehet meríteni. A dunai hajóhadból török kézre jut két hajó 400 mázsa lőporral s ágyúgolyókkal terhelten, s egy naszád, melyről a híres „magna cantatrix" (nagy énekesnő) nevű ágyú okádta heteken át gyilkos tüzét.

Csupán a tüzérségi felszerelésben 600.000 forintra becsülik a kárt, hiszen az ágyúpark „a legjobb és legszebb volt, amit csak kiállíthatott" Ferdinánd.

„Amikor a felkelő nap sugarai bevilágítják a mindenséget - írja győzelmi jelentésében Szulejmán -, győzhetetlen seregem tökéletes diadalt aratott a hit ellenségein, míg a bálványimádók teljesen le voltak verve és megsemmisítve."

A Habsburg-hadsereg szörnyű pusztulását mi sem jellemzi jobban, mint Véráncsicsi megjegyzése: "Igazat mondok uraim, hogy az mi ember hala meg az táborban, kiket levágának, és az kik futásokban az Dunában veszinek, és kiket Pestben Ievágának, többen vótanak 16.000 embernél, kiknek az magyarok Budában sokan örülinek..."

Midőn Szulejmán Mohamed harmadik vezért Rumélia haderejével Buda ellen küldi, ugyanakkor Ahmedet, a nikápolyi szandzsákbéget 2000 főnyi csapatával, a havasalföldi és moldvai román vajdák 18.000 fegyveresével megerősítve Erdély ellen vezényli, elhatározván a titkon Ferdinánd oldalára állott Mayláth István kézre kerítését. A Fogaras várában védelemre berendezkedett Mayláthot azzal a hamis üzenettel, hogy Erdély kormányzását a kezébe adja, a bég magához kéreti. Június 19-én minden figyelmeztetés ellenére a török táborban megjelent Mayláthot nyájasan fogadják, de azután rabul ejtik és fogolyként a Buda ellen vonuló Szulejmánhoz küldik, aki a sztambuli hírhedt Jedikula (Yedikule) halált hozó tömlöcébe vetteti. Az eset után Fogaras kaput tár az oszmán erőknek, s az erdélyi rendek július 22-én elfordulván Habsburg Ferdinándtól, hűséget fogadnak a kis János Zsigmondnak, s elismerik törvényes királyuknak. Amikor tehát a szultán Buda várához érkezik, Erdélyt már sikerült a csecsemőkirály pártjára állítania.

AJÁNLÓ

Buda ostroma, 1541.

Roggendorf második támadása

A budai városi tanács árulása, 1541. június 14.

A Habsburg sereg veresége, 1541. augusztus 22.

I. Szulejmán

Ajánlott cikkek

Hírdetés