A Víziváros birtokában és a sereg hátát nyugtalanító török had megsemmisítése után kezdetét veheti Buda vára módszeres ostroma. Elsősorban is a tüzérségi állásokat szaporítják meg. Az ágyúsáncokat a vár körül három csoportban helyezik el. Az északi állásokat a mai Rózsadomb déli lejtőjére telepitik. Itt 11 ágyút és 4 mozsarat állítanak fel. A mai Városmajor fölött 7 löveget irányítanak a vár északnyugati szögletén emelkedő Esztergomi rondellára. Délen, a Gellérthegy tetejére 20 ágyút és 12 mozsarat, ugyanezen hegy északi oldalába pedig 11 ágyút és 8 mozsarat vontatnak tüzelőállásba a vár, s kivált a déli nagy rondella ellenében.

Délnyugat felől, a közeli Naphegyről 19 ágyú és 8 mozsár tüzel a Fehérvári kapuval szomszédos várfalszakaszra. Összesen tehát 68 ágyú és 32 mozsár lövi ekkor Buda várát „Éjjel-nappal a nagy iszonyú lövéseknek szüneti nem volt" - írja egy Budán tartózkodó magyar. Az ágyúk nemcsak a falakat törik, de kivált a mozsarak nagyszámban árasztják el bombáikkal a vár belső területét Nem ritka nap az, amikor 500-700 lövedék csapódik be Budán.

Az északi ütegeknek három rést sikerül törniük: egyet az északnyugati sarokrondellán, kettőt pedig a szomszédos falakon. A rombolás teljesebbé tétele céljából hatalmas kétüregű aknát mélyítenek itt a rés közelébe, hogy ledöntsék a falcsonkokat. Az akna hibás kialakítása miatt azonban a több mint 22 mázsányi lőpor felrobbanása sem hoz kimutatható eredményt. A réseket pedig éjjel a törökök elreteszelik.

Starhemberg ostromterve három irányból veszi támadás alá a várat. A fő támadás a Naphegy felől a Fehérvári kapu és rondella mellett húzódó várfalszakasz ellen irányul. Itt az ostromot maga az altábornagy vezeti. A két melléktámadást Maximilian Starhemberg táborszernagy irányítja. Az egyik célja a vár északnyugati szögletbástyája, az Esztergomi rondella, a másiké pedig a vár keleti oldala alatt a Duna-parton emelkedő vízirondella.

Mindhárom irányból ostromárkokat készítenek a tüzérségi tűz fedezete alatt a falakhoz, bástyákhoz. Az árkok azonban a szakszerűtlen munka folytán nemcsak szűkeknek, 'de egyenetleneknek is bizonyulnak, sőt kiderül, hogy sem megfelelő sáncokkal, sem pedig lövőpadokkal nincsenek ellátva.

A velencei aknászok is nagy munkában vannak, s bár egyik aknát vájják a másik után, kivált az Esztergomi rondella, a Bécsi kapu és a vízirondella térségében, de semmi eredményt nem tudnak felmutatni. Az aknák vagy túlságosan rövidekre sikerülnek és ártalmatlanoknak bizonyulnak, vagy ha el is érik a vár falát, nem tesznek számottevő kárt abban. Sőt több esetben a szakszerűtlenül készített akna felrobbantása „nem hogy a belsőknek ártalmokra, de inkább magoknak visszaszaladásával nagy veszedelmekre szolgált." Egy sor aknát pedig az éber törökök hatástalanítanak.

Marsigli olasz hadmérnök megfigyelése szerint nem csupán az ágyúk felállítási módja és helye hibás, de az ágyúgolyók öntése is sok esetben hibás.

A császári haderő szakszerűtlen műszaki munkálatai mellett az ostrom jellemzőivé válnak a naponként rendszeresen megismétlődő eredményes török kirohanások a várból, melyek részben emberveszteséget okoznak, részben pedig a már elkészült ostrommunkálatok megsemmisítésére irányulnak. Egy-egy kicsapásról a moszlim harcosok gyakorta több száz levágott fejjel térnek vissza falaik mögé, sőt foglyokat is hurcolnak magukkal, akiket a pasák mind lefejeztetnek.

A heves ágyúzás és az aknázás eredménytelenségének a fényében a Buda felszabadítására érkezett hadsereg kezdeti szép sikerei és katonai fölénye szertefoszlik. Rendkívül súlyosan érinti a Habsburg-hadat az egyre érezhetőbbé váló emberhiány. A harci veszteségek, a kimerülések s a széltében-hosszában dúló járvány széles rendet vág az ezredek soraiban.

Egy hivatalos kimutatás szerint augusztus derekán a gyalogság állománya 55,3%-ára olvad le, de a lovasok között is 18%-os a veszteség. Lipót császár 34000 főnyi büszke hadának a létszáma 21000-re csökken. Zavarok vannak az élelmiszer- és lőszerutánpótlás dunai szállításában is.

Különösen nagy probléma a lovasság tekintélyes takarmányszük-ségletének a biztosítása. A lovak kőzött számottevő az elhullás a megerőltető szolgálat ellenére is hiányos takarmányozás miatt. A helyzet további romlását eredményezi, hogy augusztusban hírét hozzák a kémek egy nagyobb török hadsereg készülődésének.

Károly lotharingiai herceg 11-én Lipótból küldött jelentésében nem szépíti Budát ostromló hadserege nehéz helyzetét, sőt a sorold között már az ostrom leállításának a célszerűsége is kiérezhető. A bécsi haditanács elnöke, Hermann bádeni Őrgróf „a császári fegy- verek tekintélyéinek szem előtt tartásával a harcok folytatását követeli. A császár a helyzet felmérésére Rudolf Rabatta lovassági tábornokot sürgősen Buda alá rendeli. Az elkészült jelentés tragikus képet fest a fősereg helyzetéről.

Beszámol Rüdiger Starhemberg tábornagy határozatlannak talált hadvezetéséről, a: hatástalannak bizonyult aknaásásokról, a naponként megújuló törők kitörésekről, a lázas] betegségekről, melyek nemcsak a fővezért, dg a tábornoki s a tisztikar egy részét is ágynak döntik. A 34000 fős had 12500 harcképp katonára olvadt le. „A bátor tisztek s a legjobb katonák Buda falai alatt már el vannak temetve." A jelentés elmondja, hogy felhágjanak az Esztergomi rondella eredménytelen ostromával, és „minden használható erő"-t a Duna-parti vízírondella s kapcsolódó részét! ellen vetnek be.

Rabatta tábornok úgy véli, hogy csakis akkor szabad Buda ostromát folytatni, ha a sereg a felmentő török had megérkezése előtt számottevő erősítést kap.

A budai törököket augusztus végén súlyon veszteség éri. Kara Musztafa pasa kezét egy ágyúlövedék szétroncsolja, majd pedig egy becsapódó bomba darabokra szaggatja. Tisztét Buda vára élén a szultáni küldött a fanatikusan harcias Saitán (ördög) Ibrahim veszi át.

A császáriak katonai helyzetének megmentésére szeptember közepétől egymás után érkeznek az újabb pihent csapatok Buda alá. Miksa bajor választófejedelem a 8000 főnyi gyalogság mellett lovasokkal érkezik. Befut Károly Gusztáv badendurchlachi őrgróf vezetése alatt egy 4000 főnyi svábföldi kontingens is, továbbá néhány ezred Csehországból és Alsó-Ausztriából. Bár az utóbbiak létszámát nem ismerjük, de valószínűleg 28-30 000-re gyarapodott ismét a budai várat ostromló fősereg.

A frissiben érkezett harcos Miksa bajor választófejedelem ezredeit a Gellért-hegy aljában helyezik el, s ostromműveleteinek céljaként a vár déli végében emelkedő nagy rondellát jelölik meg. Saját tüzérségét két állásban helyezi el, egyikébe 14 ágyút, másikába pedig 8 mozsarat vontattat. Nagy energiával, a többi császári támadó bázissal összehangoltan folyik a tüzérségi előkészítés. Ötnapi lövetés után, szeptember 18-án a déli nagy rondella falán sikerűi egy jókora rést törni. A bajor csapatok, tisztjeikkel és zászlaikkal az élen rohamra lendülnek, de a háromórás kemény tusa nem hoz eredményt.

A bajorok aktivitása lendületbe hozza az ostromot vezető Starhemberg tábornagyot is, aki minden emberileg elkövethetőt megtesz, de hasztalan. Támadását a Fehérvári kaput védő rondella s a mellette húzódó falszakasz ellen készíti elő. Itt egy-egy aknát is mélyíttet a bástya és a fal alá, sőt a háttérben már rohamra sorakoztatja fel katonáit.

Mindkét akna azonban oly gyatra hatásúnak bizonyul, hogy a gyalogsági támadást meg sem lehet kísérelni. Az ismételt sikertelenség a fővezér és Starhemberg között a már korábban is feszültté vált légkört elmérgesíti.

Buda lövetése 1684-ben
(ismeretlen készítő; részlet)

Mivel egyre több értesülés fut be a főhadiszállásra a közeledő török-tatár felmentő seregről, biztosító körsánccal veszik körül a császári tábort. A szeptember 22-én kiküldött lovas járőr a török hadat Budakeszi és Budaörs között találja, mintegy 7 km-nyire a vártól. A frissen érkezettek a budaváriakkal összehangolt támadás keretében meg aznap megrohanják a Habsburg-erők Nap-hegy körüli záróvonalát, ahonnan azonban keményen visszaverik őket. A budaiak azonban teljes sikerrel járnak. A Bécsi, és a Fehérvári kapun kiütött nagyszámú oszmán harcos megsemmisíti az ostromló seregnek 70 napos megfeszített munkával készült árok- és sáncrendszerét, földmunkálatait. Hasonló akció a bajorok Gellért-hegy alatti állásai ellen azonban eredménytelenül zárul.

Amikor Musztafa felmentő csapatai már 4 km-nyire merészkednek, nagy lovastámadást terveznek ellenük, a beköszöntött esőzés azonban meghiúsítja a kezdeményezést. A törökök azonban mit sem törődve az esővel, megrohanják az Aspremont- és Salm-ezredeknek a budai hegyekben meghúzódó záróállásait, s mivel az esőzés miatt a császáriak nem használhatják lőfegyvereiket, a támadók nagy mészárlást rendeznek soraikban. A fővezér kemény megtorló visszavágást rendel el. Kevés híján az egész sereg Musztafa pasa ellen vonul, aki meglátva a hatalmas tömeget, Fehérvárra menekül.

Az eredménytelenség hatása alatt a szeptember 29-én tartott haditanács szótöbbséggel úgy dönt, hogy állásaik megtartása mellett az eddigi támadási irányokat feladják, s egyesítik erejüket a várat dél felől támadó bajor ezredekkel. Budavár ostromát kizárólag a déli rondellára összpontosított támadással folytatják. A parancsnokok megítélése szerint ugyanis ott hatolhatnak be leginkább a vár területére.

Lotharingiai Károly herceg Lipót császárnak élesen veti fel a kérdést: folytassák-e vajon az ostromot, vagy hagyjanak fel vele? Az uralkodót láthatóan kényelmetlenül érinti a személyének szegezett kérdés, s nagyon logikusan azt válaszolja, hogy erre kizárólag a Buda alatt küzdő csapatok parancsnokai adhatnak megnyugtató választ. A császár finom fogalmazásából azonban egyértelműen kitetszik, hogy a bécsi Burgban a küzdelem továbbfolytatását látják helyesnek.

Ugyanekkor változás áll be az ostromló csapatok parancsnoki tisztében, amennyiben Lipót Rüdiger Starhemberg tábornagynak engedélyezi, hogy saját kérésének megfelelően, az egészségi állapotára való tekintettel eltávozzék a vár alól. A betegsége mellett kétségtelen szerepet játszik távozásában a fővezérein való feszült helyzete is.

A kijelölt egyetlen támadási iránynak meg^j felelően lázas ütemben folynak az ostroma munkálatok. Szeptember 30-án a vívóárkai elérik a déli nagy rondellát. Október 1-én 6 nehéz faltörő ágyú kezdi meg közelről^ a körbástya lövetését - s 4-én már átjárható rést nyitnak a falán. Még aznap rohamra vezénylik a bajorokat. Valamennyi ágyújuk és mozsaruk erős tüzének fedezete alatt támadjanak a csapatok.

A résnél két óra hosszat változó szerencsével folyik a gyilkos közelharc. A bajorok már-már győzedelmeskedni] amikor egy erős török lökés kiveti őket elfoglalt állásaikból. A meghiúsult támadás 400 katona életét követeli. A Margitszigeten át épített hajóhíd pestii hídfőjét 1700 fegyveres biztosítja az egri s az érsekújvári törökök portyái ellen. Az éber Dünnewald altábornagy a Dunán őrködtében könnyű sajkákon és naszádokon fegyvereseket küld a császári folyami szállítmányokra vadászó török hadihajók ellen.

A várostrom a továbbiakban semmi eredményt nem hozó szakadatlan aknázással telik, A bajoroknak egy, a déli rondella alá készülő s eredménnyel kecsegtető aknája munkálatait is abba kell hagyni, mert a mélyre vájt üreget elárasztja a víz.

A támadó sereg már harmadik hónapja, nem boldogul Buda falaival, illetve a törökök bátor helytállásával. A moszlim harcosok nemcsak a küzdelem terén állnak derekasan helyt, de a tüzérség okozta falrongálásokat is az éj leple alatt gondosan és gyorsan helyreállítják.

Károly herceg, gróf Rüdiger Starhemberg tábornagy felmentésének alkalomszerűségét megragadja, s kéri a császárt és a Haditanács elnökét, hogy Hermann bádeni őrgrófot küldje Buda alá az ostromműveletek további vezetésére. A tábornagy csak kénytelen-kelletlen utazik uralkodója parancsára a budai táborba.

A már őszi esőzésekkel is nehezített helyzet közepette megfordul a kocka: az ostromlott budai törökök erős és rendszeres kirohanásaikkal ténylegesen támadókká lépnek elő, a császári hadsereg pedig immár védekezésbe kényszerül.

A Haditanács elnöke helyszíni tapasztalatai nyomán már nem követeli az ostrom folytatását, hanem az ezredek téli elszállásolása körül kíván tevékenykedni. Lipót parancsára ugyanis Budát a tél tartamára is szoros gyűrűben kell tartani.

A magyar csapatok október 26-án megkezdik elvonulásukat a táborból. Eszterházy Pál nádor így ír az uralkodónak:

Budát ugyan vívjuk, legkegyelmesebb császár, de ha így folytatjuk az ostromát, tartok tőle, hogy nem jut a kezünkbe. A magyar katonaság is fogyni kezd végínsége miatt, elesége nincs, fizetése nem érkezik, szavakkal többé nem tarthatom őket. S e nyomorúság közepette veszem a vármegyéknek szóló parancsot, mely a jövő télen is Magyarországon kívánja elszállásoltatni a hadakat, mely oly zavarba ejti a nemzetet, hogy néhány nap alatt valamennyien eltávoznak a táborból. S ez igen természetes... Mi bizony, hű szolgálatain kért jutalmat, nem büntetést reméltünk, s a lotharingiai herceg tanúságot tehet buzgalmunk felett. Isten a megmondhatója, mennyi fáradtsággal szedegettem hadaimat egyívé, s mindez egy krajcárjába se került a kincstárnak, azon kevés kenyéren kívül, melyet itt kiosztogattak, mely nagyjából olyan rossz volt, hogy senki sem volt képes megenni.

Eszterházy Pál

Luigi Ferdinando Marsigli
(1658-1730)

A Fehérvár térségéből ismét felhúzódó Musztafa pasa október 30-án ismét megtámadja a császáriak körülsáncolt vonalát, de azok sikerrel visszaverik a törököket.

A török hadvezetés mindenáron gondoskodni kíván a budaiakról, s ezért október 31-én 7 nagy teherhajó evez fel a vár alá, megrakva élelmiszerrel, de nem hiányoznak a további harcokhoz nélkülözhetetlen tüzérek, aknász katonák s néhány csapat válogatott harcos sem. A budaváriak, hogy biztosítsák a zavartalan kikötést, sűrű csoportokban törnek ki a Duna felé tekintő Vízi kapun. Lerohanják a bajorok közelben húzódó ostromárkait, s vadul lekaszabolják az ott szolgálatot teljesítő két századnyi muskétást.

A hajókról lobogó zászlók alatt vidám zeneszóval vonulnak fel Budára a frissiben érkezettek. Betelik a bajorok sorsa is. A városból nagy csapatokban kirontó oszmánok a jól kiépített állásokra vetik magukat, s teljesen tönkreteszik az ostromárkokat és sáncokat

Egyértelmű a belátás a Budát vívó sereg hadvezetésében: nincs már mit keresniük a vár alatt sőt annak téli körülzárásáról is lemondanak. November 1-én a még táborban fekvő betegeket átszállítják a Margitszigetre, hogy onnan majd továbbvigyék őket. Az ágyúk és a mozsarak is hajókra kerülnek, s november 3-án megindul a császári sereg Esztergom felé. A várat ostromló tábor távozásával párhuzamosan Pest városát is kiürítik a Habsburg-csapatok.

Buda falai alatt 1684 nyarán és őszén mintegy 20 000 katona veszti életét fegyver, kimerülés, vagy járványok miatt. Az elcsigázott és leromlott hadseregből a Buda és Esztergom közötti menetben még további 2000 ember. Az oszmánok nem nézik tétlenül volt ostromlóik távozását. A Margitszigetre csapnak, s az ott fekvő mintegy ezer beteget fogságba ejtik, majd a tatárok továbbvágtatnak, s átúsztatva a Dunán, a Szentendrei-szigeten még utolérik a poggyász egy részét, 900 beteggel. A kocsik rakományát zsákmányul ejtik. A katonákkal - betegekkel s egészségesekkel egyaránt - irgalmat nem ismerve végeznek.

1684. november 5-e örömünnep a török Budán. Musztafa pasa és serege ágyúdörgés és üdvrivalgás közepette vonul be a megvédett vár biztonságot jelentő falai közé.

A magyar csapatokkal támogatott császári hadseregnek óriási vér- és pénzáldozattal, s nemzetközi erőfeszítéssel megszervezett újabb kísérletei Buda megszerzésére ismételten eredménytelennek bizonyultak. Visegrád, Vác és Pest megszerzése, a szentendrei és érdi csaták diadala, s Víziváros elfoglalása nem hogy a budai vár ostromának serkentőjévé vált volna, de éppen ellenkezőleg, a hadseregvezetés önelégültségét és vétkes optimizmusát eredményezte.

Marsigli a hadmérnök tárgyilagosságával jelenti, hogy az ostromoknál nem szabad túlságosan bízni a természeti fekvés előnyeiben, s abban, hogy a folyó megvédi a támadókat, még akkor sem, ha az oly nagy, mint a Duna. Az ostrom baklövései megmutatták - írja-, hogy végzetes dolog lekicsinyelni az ellenség erejét, és ügyetlennek, gyengének hirdetni mindenfelé.

A főparancsnok, Károly herceg, ugyan a mozgó hadviselésben, a nyíltszíni csatákban sikeres hadvezérnek bizonyult, de a nagy technikai felkészültséget és sokoldalú katonai jártasságot igénylő várostrom vezetésében már bizonytalan talajon állt. Ezért is adta át az ostromműveletek vezetését Rüdiger Starhemberg altábornagynak, ki bár Bécs védelmében számottevő érdemeket szerzett, de Buda alatt nem adta tanújelét ostromművészetbeli hozzáértésének.

A fővezér és Starhemberg közötti feszültség pedig mindenképpen jelentékeny kárára volt a vállalkozásnak. A hadműveletekben nem ismerhető fel egy kidolgozott, határozott cél. A hadsereg bár számottevő tüzérségi erő felett rendelkezett, a több mint száznapos ostrom alatt mégsem sikerült a várfalak rombolását elérnie.

Az aknakészítő velenceiek tevékenysége pedig egyenesen a kudarc egyik jelentékeny részesének bizonyult. Jól jellemzi az ostrom hadműveleteit, hogy a 100 nap alatt nem került sor a vár ellen egyetlen nagy erőbedobással megszervezett gyalogsági rohamára sem. Az a körülmény pedig, hogy az ostromárkok műszakilag tökéletlenül voltak elkészítve, semmivel sem menthető.

Az élelmiszer- és lőszerutánpótlás zavarai viszont a dunai hajóhadnak az operáló sereggel való együttműködési és szervezési hibáira utalnak. A nagy dunai gályák felépítése is hibásra sikerült, mert veszélyesen nehézkesen mozogtak. Az olasz Marco d'Aviano a sorozatos hibák és mulasztások láttán így ír hazájába: „Nem tudom, de úgy gondolom, hogy ha Isten csodát nem művel, Budát nem foglaljuk el!"

A Habsburg-haddal szemben a budai törökök viszont katonailag kifogástalanul oldották meg a rájuk hárult feladatokat. Felismerték és nagy sikerrel alkalmazták mindjárt az ostrom kezdetétől fogva az egy időben esetleg két ponton is intézett erős kirohanásaikat amelyeket az esetek egy részében gyümölcsözően kombinálták Musztafa pasa felmentő hadának akcióival.

A fősereg budai ostromkísérletével karöltve Leslie tábornagy Dráva melléki hadserege, melynek alapfeladata a török had felvonulási útjának Eszéknél való elvágása volt, a gyuragyevói bázisról kiindulva csak Verőcét foglalja el, majd késedelmeskedve ugyan előre tör Eszék irányába, de 40 km-nyire a kulcsfontosságú drávai átkelőhelytől jóvátehetetlenül elakad.

A felső-magyarországi hadműveletek sorára Schultz tábornagy seregével sikeresen operál Thököly csapatai ellen Pálffy Károly és Frederico Veterani tábornok. Trencsénen át előnyomulva eredményesen teszik rá kezüket Liptó, Szepes és Sáros vármegyékre, Eperjes-1 sel, Késmárkkal és Bártfával egyetemben.

A magyarországi akciókkal párhuzamosan a Szent Liga lengyel s velencei csapatai is i megkezdik harcaikat a törökök ellen. A lengye-lek Podoliára támadnak, s bár Kamieniecnél nem sikerül az ostrom, de Jarovicát megszerzik, nyugtalanítva a térség oszmán katonai erőit.

A Velencei Köztársaság hajóhada Dalmáciára támad Sebeniconál és Catarónál, de Francisci Morosini a főtámadást Görögország (Morea) nyugati partvidéke ellen intézi, ahol sikerül elfoglalnia Sancta Maurot (ma: Leukos) szigetét, több kisebb társával egyetemben, sőt Albánia szárazföldjén is szilárdan megvetik a lábukat, Prevese fontos kikötőjének a birtokba vételével.