Széchenyi István angliai útjáról hazatérve úgy fogalmazott, hogy három
dolgot kell megtanulni Angliától: az alkotmányt, a gépipart és a
lótenyésztést. A lóversenyeket és a lótenyésztést igen fontosnak tartja,
melyet írásban és szóban folyton folyvást szorgalmazott. 1821-ben,
naplója tanúsága szerint többedmagával díjat tűz ki a majdani pesti
futtatásokra. Ebben az évben ismét Angliában járt, gondosan
tanulmányozta a lóversenyzés alapszabályait, s itthon megszer-kesztette
az első magyar nyelvű versenyszabályzatot.
Ebben a korban a legfontosabb közlekedési eszköz a szekér, a kocsi,
illetve a hintó volt. Ha valaki saját lovain utazott, annak sokat
kellett gyakorolnia a hajtást, hogy megelőzze a baleseteket. A lósportba
alapvetően három sportág tartozik: a fogathajtás, az ügető és a galopp.
Hajtás
Az utazási kedv a sport szeretete alakította ki a magyar hajtós stílust.
Más a szekér, más a hintó és más a kocsi. A szekeret az különbözteti meg
a hintótól, hogy dereka közvetlenül a tengelyen nyugszik, míg a hintóé
egy szíjon függ. A kocsi pedig könnyűségével tűnik ki.
Ügető
Az ügető leginkább a római kori kocsiversenyekre hasonlít. Az első ügető
színhelye a Tattersall Egylet Kerepesi úti ló bemutató pályája volt,
ahol telivérek és magas félvérek vettek részt a versenyben. Az első
ügető versenyeket az 1900-as évek elején rendezték meg, s bár az
arisztokrácia az ügetőt méltatlannak tartotta arra, hogy rendszeres
látogatója legyen, annál inkább érdeklődött a galopp iránt.
Galopp
A galoppverseny egyenlő a lovaglással, vagyis a résztvevők közvetlenül a
ló nyergében ülve versenyeznek.
Széchenyi polgári átalakulást akart, így ellenezte a
paraszt-futtatásokat, mert ezeket a lótenyésztés és a versenyszellem
szempontjából egyaránt károsnak tartotta. Azt remélte, hogy a nagy
összegű díjak ösztönzően hatnak a lótenyésztésre és, hogy a lóverseny -
illetve az azokra való felkészülés - leméri a lovak képességeit és utat
enged a szelekciónak.
Tervei szerint Angliából hozatott lovakat, melyeket magyar lovakkal
pároztatott. Példáját számos magyar nemes követte, s idővel a magyar
arisztokrácia jelentős része is belátta a lóversenyek fontosságát, így
Széchényi mellé állt.
Magyarországon adott volt mindaz, ami a lótenyésztéshez kellett. A
legnagyobb méneseket a nagybirtokos főurak tartották fenn, s ennek
következtében ők nevelték a legjobb telivéreket is.
A lótenyésztés hallatlanul fontos volt ekkoriban, mert a közlekedés, az
ipar alig volt gépesítve. A háborúkban is megfelelő ló kellett a
huszárok alá. Emellett egyik legfontosabb exportcikkünk is volt, így hát
egyáltalán nem véletlen, hogy az ország nagyjai kiemelten foglalkoztak a
témával. Persze azt sem szabad elhanyagolni, hogy a lóversenyek
szórakozást, látványosságot, társasági eseményt is jelentettek.
Olyanok is voltak természetesen, akik egyáltalán nem lelkesültek ezért
az ügyért, sőt mindent elkövettek, hogy megakadályozzák az ilyen irányú
magyar kezdeményezéseket. Metternich herceg is ellene volt a
magyarországi lóversenynek, mert nemzeti megmozdulást, gazdasági
fejlődést látott a dologban.
Szerencsére a magyar arisztokrácia újból Széchenyi mellé állt, s ezúttal
nem hiányzott a sorból: gróf Andrássy György, gróf Berchtold Antal, gróf
Esterházy Mihály és Károly, gróf Károlyi Lajos és György, báró Orczy
Lőrinc, gróf Pejacsevich Péter, gróf Széchenyi Pál, báró Wesselényi
Miklós és báró Wenckheim József. Széchenyi Istvánon kívül már kezdetben
is jelentős volt gróf Festetics László, gróf Károlyi István, gróf
Hunyady József, mint mecénás és futtató.
Az angol lovak behozatalával gyakorlatilag fajtaváltás ment végbe. Erről
Széchenyi István így írt később: "... honosított angol lovakkal győztük
meg a régi fajtákat, s ekképpen ló dolgában körül-belül éppen annyi
hasznot hajtánk a honnak, mint ki spanyol fajt hozott a hosszú szőrű juh
helyébe".
Szerencsére nem így történt, mert még ugyanez év nyarán, az illetékes
körök beleegyezésüket adták és Széchenyi irányításával a pozsonyligeti
síkon versenyeket rendezhettek. Ezek után már semmi sem álhatott útjában
annak, hogy Pesten is lóversenyt tartsanak.
1826 szeptemberében már el is küldték a meghívókat az 1827-es pesti
versenyekre.
Engedély már volt, de lóversenypálya még nem. Széchenyi és segítői
bejárták a város környékét, s végül választásuk a mai Üllői út és
Soroksári út között fekvő területre esett. A Pesti Lóversenyző Társaság
a 230 holdas területet évi 400 forintért albérlőként vette át.
A pálya tojásdad alakú volt, hossza 2340 méter, megfelelő - 1000 méteres
- befutóval. A vezetőség, a választottság emelvénye és a mázsálóház a
tribünökkel szemben, a pálya belsejében volt. A belső részen volt az
akadálypálya. Az 52 páholyos, fából épült tribünön kényelmes ülőhely
volt a futtatók számára. A gondozott terület évről évre szépült, a
tribünt kis fasorok övezték.
1900. szeptember elején a perzsa uralkodó, Mozaffar ad-Din sah
(1896-1907) Budapestre utazott, s itt tartózkodása idején ellátogatott a
pesti ügetőt is. Az ügetőn ekkor csupán három ló versenyzett, de ennek
ellenére nagy érdeklődéssel szemlélte a verseny lefolytatását, hiszen
maga is a lovaknak és futtatásának kedvelője volt.
A háttérben a nagyközönség nézőtere, a 30 krajczáros hely látszik: a
sűrű embercsomó élénken bizonyítja, hogy Pesten minden körben mily
kedveltségnek örvendenek a versenyek. A távolban a Földtani Intézet új
palotája és a víztorony tűnik fel.
(Széchenyi István gróf Gawin nevű lova nyert, melyet Boggis János angol
zsoké ült meg)