A bán hadserege 1848. szeptember 26-án bevonult Székesfehérvárra, főhadiszállását a püspöki palotában rendezte be. Ugyanezen a napon a király Lamberg Ferenc altábornagyot nevezte ki a magyarországi haderők főparancsnokává. Ezt azonban Kossuth javaslatára a képviselőház érvénytelenítette, a hadsereget ellenállásra szólította föl, és az Országos Honvédelmi Bizottmány kezébe adta a végrehajtó hatalmat. A főparancsnokságot átvenni szándékozó, Pest-Budára érkezett Lamberget szeptember 28-án a lakosság felismerte és a hajóhídon megölték.
Gróf Lamberg Ferenc Fülöp császári és királyi
altábornagy volt, aki rövid ideig tartó, de jelentős szerepet játszott
az 1848-1849 évi magyar szabadságharc történetében.
Karintiából származó nemesi családban született, s magyar honosítást
nyert földbirtokos volt. A család fő vonala 1931-ben halt ki (mellékágai
ma is élnek).
Lamberg 1810-ben lépett be a császári hadseregbe, 1834-től vezérőrnagyi,
1842-től altábornagyi rangban szolgált, 1834-től a Magyarországon
állomásozó császári csapatok vezérkari főnöke lett.
Lamberg Ferenc – a császári tisztek között ritkán tapasztalható módon –
közírói tevékenységet is folytatott: eleinte a pozsonyi Hírnök
című lapban publikált írásokat, később több könyvet is megjelentetett,
német és magyar nyelven is. Legismertebb magyar nyelvű könyve a Még
egy Terra Incognita. Ismeretek s tudnivalók az ausztriai
birodalom nem magyar nyelvű tartományairól című műve 1841
márciusában Pozsonyban jelent meg. 1844-ben szóba került Lamberg Ferenc
magyar tudományos akadémiai tagsága is, de ez nem valósult meg.
Az első felelős magyar kormány megalakuláskor pozsonyi
hadosztályparancsnok volt. Az alakuló magyar hadseregnek égetően
szüksége volt tapasztalt vezénylő tábornokokra, ezért Mészáros Lázár
hadügyminiszter igyekezett őt rávenni a magyar alkotmány szolgálatára,
de nem járt sikerrel. Mészáros emlékiratai szerint Lamberg “az új
alkotmánynak inkább ellensége, mint barátja volt – arról a legnagyobb
ellenszenvvel nyilatkozott”.
1848. szeptember 25-én az udvar – Jellasics horvát bán sikeres
magyarországi előnyomulásától felbátorodva – Magyarország katonai
parancsnokává és ideiglenes nádorává nevezte ki Lamberg Ferencet. A
kinevezés magyar miniszteri ellenjegyzés nélkül történt, ezért
szeptember 27-én a magyar országgyűlés érvénytelennek nyilvánította azt.
A gróf szeptember 28-án érkezett a magyar fővárosba hivatalának
átvételére, és kissé naiv módon a neki járó katonai kíséret nélkül
Batthyány Lajost kezdte keresni.
A Jellasics fővárosba érkezésétől tartó, feldühödött forradalmi tömeg a pest-budai hajóhídon felismerte és kegyetlenül meggyilkolta.
Lamberg herceg meggyilkolása (illusztráció, Mulattató Képesujság, 1848/37,
október 7.)
(Ez a sors várt egy másik királyhű alattvalóra, Theodor Baillet von Latour, osztrák hadügyminiszterre is, akit a bécsi tömeg gyilkolt meg 1848. október 6-án)
Lamberg halála új szakaszt nyitott a magyar szabadságharc történetében,
mert végérvényesen kizárta a békés megegyezés lehetőségét.
Közvetlen kiváltó oka volt annak, hogy az uralkodó – akihez ekkorra
Lamberg halálhíre már megérkezett, a pákozdi csatavesztés híre azonban
még nem – október 4-én feloszlatta a magyar országgyűlést, és
Magyarország katonai és polgári kormányzójává Jellasics bánt nevezte ki.
Gróf Lamberg Ferenc Fülöp halálát a visszafogottabb, az 1848-as forradalmat egyértelműen pozitívként értékelő munkák is bestiálisnak nevezik. Kevesen tudják azonban, hogy ez a gyalázatos gyilkosság törvénytelenséggel is párosult, s tetten érhető benne a forradalmi logika és terror minden eleme. Lamberg gróf, mint királyi megbízott a törvényes rendteremtés hírnöke volt, a legitim kormány mellett állott. Életének kioltása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a helyzet elmérgesedjen a magyar politikusok egy része, a nép és a király között. Az alábbiakban egy több részletre kitérő korabeli forrást közlünk Wiener Zeitungból, amely elsők között számolt be a tragikus eseménysorozatról.
Wiener Zeitung, 1848. október 2.
Gróf Lamberg Ferenc altábornagy meggyilkolása Pesten – egy emberé, akit
távol a politika viharaitól általános tisztelet övezett, aki magyarként
az alkotmányos szabadság odaadó barátja volt, és annak megőrzéséért e
nemzetnek egy sorsfordító pillanatban királyi biztosként a béke
pálmaágát hozta – oly következményektől terhes epizódja a magyar állam
életének, hogy szükséges ezt a borzongató eseményt megvilágítanunk.
Amikor a horvát bán, báró Jellasics akadály nélkül a Balatonig hatolt
csapataival, Székesfehérvár előtt találkozott a magyar seregekkel, s
félő volt, hogy a kétoldali császári-királyi seregek közt konfliktus
alakul ki, az osztrák minisztérium feladatának tekintette, hogy az
összecsapást megakadályozza, s kérelmezte Őfelségénél gróf Lamberg
altábornagy, e minden oldal részéről megbecsült férfiú a hadtáborokba
való kiküldését királyi biztosként, az ellenségeskedés azonnali
beszüntetésének céljából. Őfelsége jóváhagyta a kérelmet, kiállíttatott
egy manifesztum, s ezzel egy időben királyi leirat által a magyar
parlament is tájékoztatást kapott, és az országgyűlést december elsejéig
késleltette, azzal a kitétellel, hogy a kölcsönös pacifikálás eredménye
az országgyűlés számára a törvényes tárgyalás céljából előterjesztésre
kerül. Ezen leiratot Őfelsége aláírta és Legmagasabb személyének
levelével együtt a jelenlegi miniszterelnök, gróf Batthyány számára
elküldetett, hogy az ellenjegyezhesse, s így foganatosíttassék; e két
iratot azonban gróf Lamberg számára kézbesítették, hogy Batthyánynak
személyesen adja át.
A kérdéses manifesztum, több példányban kinyomtatva, hamarabb érkezett
meg Pestre, mint Lamberg gróf. A miniszterelnök magához kérette a
képviselőház befolyásos tagjait, akik e közös tárgyalás során abban
egyeztek meg, hogy mivel fent említett manifesztum, mely által maga a
horvát bán is gróf Lamberg parancsnoklata alá rendeltetik, az egyetlen
kedvező megoldása a Magyarországot veszélyeztető válságnak, Batthyány
gróf a magyar hadi táborba utazzék, ott mérje fel a sereg hangulatát és
visszatértéig az képviselőház ne határozzon semmiben. Elutazását
követően azonban egyes radikális képviselők Kossuthért küldtek, aki a
vidéki lakosságot hívta fegyverbe és éjszaka Pestre érkezvén éjfélkor
ülést tartott, melyen, Madarász támogatásával, a manifesztumot
törvénytelennek, Lamberg grófot és mindazokat, akik őt követik
hazaárulónak bélyegezte, egyben több képviselőt gróf Batthyány után
küldetett a táborba, hogy az országgyűlés határozata ott kihirdettessék.
Batthyány gróf válaszában kijelentette, hogy e törvénytelen lépéstől
beleegyezését meg kell tagadnia és, hogy annak veszélyes következményeit
szemléletessé tegye, meghallgatta az épp összegyűlt tisztikar véleményét
a kérdésben, akik egyhangúlag a manifesztum elfogadása mellett foglaltak
állást, ezáltal rábírták a jelenlévő képviselőket a határozat
visszavonására, egyben azonban biztosítékot adtak, hogy, amennyiben
Jellasics báró Őfelsége manifesztumának nem engedelmeskednék, a magyar
csapatok minden erejükkel megtámadják a horvátokat, és addig le nem
teszik a fegyvert, míg Jellasics báró Magyarországot el nem hagyta. A
helyzet akkori állása szerint ez annál kedvezőbb volt a magyarokra
nézve, mivel gróf Lamberg Pozsonyban kijelentette, hogy amennyiben báró
Jellasics megtagadná a manifesztum elfogadását, ő maga vezeti ellene a
magyar csapatokat.
Míg ezek a tárgyalások folytak a táborban, Lamberg gróf szeptember 28.
delén ügye jóságának tudatában egyedül, kizárólag vadászai kíséretében
megérkezett Budára, Pestre hajtatott, hogy ott az ellenjegyzendő
leiratot – mely nélkül tisztjét nem kívánta, s nem is tudta volna
betölteni – Batthyánynak átadhassa. Kossuthot tájékoztatták
megérkezéséről, miközben épp a képviselőház előtt a pulpituson
szónokolt, és ezt a tömegnek következők kíséretében hirdette ki: „Itt az
idő, hogy a szükséges intézkedéseket megtegyük.” Balogh János, Bács
vármegyei követ, számos ember kíséretében elhagyta a terem galériáját,
Zsembery, Hont vármegyei követ, fegyvert követelt, s mikor azt a választ
kapta, hogy egy dunai hajóban kaszák találhatók, egy tekintélyes tömeg
felfegyverkezett ezekkel és nagy lármával Budára rohant a hídon a Balogh
által a képviselőházban kijelentett céllal, hogy gróf Lamberget a Ház
színe elé vigyék.
Ez, épp egy fiákerben Budára visszatérőben, a hídon
találkozott össze a dühöngő tömeggel. Ott egy fiatalember – akit, mint
mondják, Lugownak hívnak – felismerte Lamberg grófot, aki még a kocsiban
a fiatalember szablyájától sebet kapott, majd, miután kirángatták, azt
kívánta vezessék Kossuth elé, de számtalan döféssel és vágással
meggyilkoltatott, testét a kaszákkal ide-oda vetették; s e kannibálok
ezzel még mindig nem kielégülvén holttestét levetkeztették és hosszabb
idők keresztül az utcákon vonszolták, végül az Invalidus-házban hagyták.
Egy fiatalember azonban – akit állítólag Xolovynak neveznek – berontott
a képviselőházba, ahol Klauzál épp a gyilkosok megbüntetését
indítványozta, és győzedelmesen felmutatta a királyi biztos vérétől még
csöpögő szablyáját a galéria éljenzése közepette.
Így végezte Lamberg gróf férfiúi erejének teljében, uralkodója küldetése
során, mely kizárólag Magyarország javát és békéjét célozta – vészterhes
e szégyenletes tett a magyarok számára, melynek törvényhozói hatalma
tanúja volt a bűntettnek, amit szemérmetlen kézzel a Korona képviselőjén
követtek el, a Korona fenségét áruló mód meggyalázta és kitörölhetetlen
szégyenként terheli a magyarok becsületét. Minden hatalom a
civilizáltságon nyugszik: a nép, amely ezt nem becsüli, nem érdemel
hatalmat.
A meggyilkolt királyi biztos ruhájában megtalálták a fent említett
rendeletet, melyet Batthyány gróf ellenjegyzésére várt. Túl későn vált a
bűnösök számára világossá, hogy Lamberg gróf törvényes úton kívánta
Magyarország számára a békét elhozni, és hazáját az anarchiától
megmenteni, ami – hacsak a kormány határozottan közbe nem lép –
elkerülhetetlenül Magyarország osztályrészéül jut.