Március 15-e reggelén Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a 12 pont bevezetését, majd a politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmaztak meg. E szöveget a politikai röplap műfajának stílusában fogalmazták meg, s két pontot egy pontba vontak össze (ebből lett a hosszú 10. pont: "a’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk"), majd a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése is.

Petőfi e napon, a Pilvaxban olvasta fel először a két nappal ezelőtt írt versét, a Nemzeti dalt (A vers kezdősora a hagyomány szerint Szikra Ferenc hatására megváltozott: amikor Szikra meglátta az eredeti kezdősort (Rajta magyar, hí a haza!) azt a megjegyzést tette Petőfinek, hogy: "Barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!". Petőfi megfogadta a tanácsot és átírta a sort).

Miután felolvasták a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, a fellelkesült csoport elindult az orvosi egyetem felé. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét.

A Tizenkét pont szövege:

1- Kivánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2 - Felelős ministeriumot Buda-Pesten.
3 - Évenkinti országgyülést Pesten.
4 - Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5 - Nemzeti őrsereg.
6 - Közös teherviselés.
7 - Urbéri viszonyok megszüntetése.
8 - Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9 - Nemzeti Bank.
10 - A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra,
magyar katonáinkat ne vigyék külföldre,
a’ külföldieket vigyék el tőlünk.
11 - A’ politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12 - Unio.

A Nemzeti dal első versszaka:

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! -
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

A tömeg ekkorra már közel kétezresre duzzadt, aki délelőtt 10-kor - Petőfi vezetésével - átvonult a Landerer és Heckenast nyomdához (az akkori Hatvani és Szép utca sarkán), hogy kinyomtassák a Tizenkét pontot. Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, majd cenzúrázatlanul kinyomtatták a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot.

A nyomda tulajdonosa, Landerer Lajos nem tanúsított nagy ellenállást, sőt inkább együttműködő volt. Először kérte a fiataloktól a cenzori pecsét bemutatását, hiszen csak azzal lehetett bármit is kinyomtatni, majd mivel ez nem volt és a fiatalok már éppen indultak volna el a nyomdától, ekkor megsúgta nekik, hogy akár el is foglalhatnának egy nyomdagépet, így rajta sem kérhetnek számon semmit, elvégre erőszakkal vették rá a munkára. A forradalmárok tehát beindították az egyik gépet, s nyomtatni kezdték a röpiratokat.

Landerer előtt nem volt ismeretlen az ellenzéki mozgalom, sem annak vezető alakjai. 1845-47 között a nyomdával egy épületben bérelt helyiséget a Nemzeti Kör, s ez a nyomda adta ki a Jókai Mór által szerkesztett és Petőfi környezetében igen népszerű Életképek című magazint.

Landerer Lajos 1848. március 15-étől kezdve működött együtt a forradalmárokkal. Az ő nyomdájában nyomtatták ki cenzori engedély nélkül a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt, megvalósítva ezzel a forradalom egyik legfontosabb vívmányát, a sajtószabadságot. Később az általa berendezett bankjegynyomdában készítették a Kossuth-bankókat. A bankjegynyomda követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre és Aradra, majd a szabadságharc végén Lugoson működött. A világosi fegyverletételt követően bujdosni kényszerült, s visszatérése után sem vehetett részt vállalkozása irányításában. A nyomda Landerer Lajos halálát követően még kilenc évig Landerer és Heckenast néven működött, majd 1863-tól nevében is Heckenast Gusztáv vállalkozásává vált. 1873-ban ebből a vállalkozásból alakult meg a Franklin Társulat.

A szabad sajtó első termékét, a röplapok első példányait az ablakon szórták ki a várakozó tömegnek, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt – amit korábban versszakonként, fejből írt le egy papírra a betűszedőknek, mivel az eredeti példányt otthon felejtette.

 
A Nemzeti dal kinyomtatott példánya, amit Petőfi saját kezűleg dedikált:

"Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete. Petőfi Sándor"

A kinyomtatott 12 pontot Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai aláírták, majd Rottenbiller az ablakon át felmutatta a népnek, ezzel megszületett a szabad sajtó első hivatalos terméke Pesten,
1848. március 15-én (kép: Vasárnapi Újság, 1868. március 15.)

Nem sokkal dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a két röplapot, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot például így egészítették ki: "Unió Erdéllyel".

Mivel a Nemzeti Múzeum közel volt az eseményekhez és parkja kitűnő teret adott a nagyobb tömegek befogadására, ezért délután háromra oda szervezték meg a népgyűlést. Már egy órával a kezdés előtt hatalmas tömegek kezdtek gyülekezni az épület előtt, az emberek kezében pedig ott volt a 12 pont, amelyet addigra már mindenki ismert. Az sem zavarta az összegyűlteket, hogy nagyon rossz idő volt, szakadó eső és épp hogy fagypont fölötti hőmérséklet. Néhány szerencsés a környékbeli épületek ablakaiból figyelte az események alakulását.

Mire Petőfi a barátaival megérkezett, már akkora volt a tömeg, hogy esélyük se volt keresztülverekedni magukat a főbejáratig. Nem maradt más lehetőség, mint az oldalsó személyzeti bejárón keresztül az épületen át kijutni a szónoki emelvényre.

Amikor Petőfi kilépett, hatalmas embertömeget látott, ami őt is megrendítette. Naplójában így írt erről: "a szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság".

A márciusi 15-i események egyik fontos helyszíne a Nemzeti Múzeum, még ha Petőfi valójában nem is ott szavalta el a Nemzeti dalt, ahogy régen az iskolában tanították. A múzeum alig másfél hónappal a forradalom előtt, január 24-én nyílt meg és vasárnap kivételével minden nap 9 és 13 óra között volt nyitva. És bár a múzeum maga már működött, az udvara még nem volt készen, de ez nem zavart senkit.

A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen a múzeumigazgatónak, aki aztán a dedikált ajándékot a múzeum kézirattárában helyeztette el, ahol ma is megtalálható. A népgyűlésen Petőfi a Nemzeti dalt nem szavalta el, viszont lelkesítő beszédet mondott, ahogy Vasvári Pál és Irinyi József is. A beszédek után indítványozták, hogy a nép vonuljon a pesti Városháza elé és képviselői útján követelje a tanácsnokoktól a 12 pont elfogadását. Ezt a népgyűlés közfelkiáltással megszavazta, a tömeg elindult, a Nemzeti Múzeum előtti tér pedig kiürült.

A tanácsterem megnyílt, a tanácsnak benyújtották a program pontjait, melyeket a tanácsjegyző tájékoztatása szerint elfogadtak. Ezután Holovics tanácsnok kívánt gondolkozási időt, hogy e pontok tanácskozás alá vétethessenek. Megcáfolta őt Rottenbiller Lipót alpolgármester, arra hivatkozván, hogy már egész délelőtt tanácskoztak efölött. Ezután szónokolt Nyáry Pál Pest megyei alispán és a pontokat pártolta, utána Klauzál Gábor, aki az 1. és 11. pontok rögtöni életbeléptetését is sürgette. A pontokat Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai aláírták, és Rottenbiller az ablakon át felmutatta a népnek.

Petőfi Sándor

Forradalmi tömeg a Városháza előtt

A Városháza előtt forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz. Itt a választmány vezetői, Nyáry Pál - Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót - Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor - Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács azonnal elfogadta a Tizenkét pontot, majd eltörölte a cenzúrát.

A forradalmi tömeg ekkor skandálni kezdte, hogy a József-kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály írót is szabadítsák ki, aki 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték.

A helytartótanács három pontba egyezett bele: 1. Táncsics kiadatása, 2. a cenzúra eltörlése, 3. sajtóbíróságnak a nép közüli választatása; s egyúttal kimondta, hogy a katonaságot csak azon esetben fogja kirendelni, ha azzal maga a nép saját céljai rendes kivitelére kívánna rendelkezni. Zichy Ferenc - a helytartótanács elnöke - azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot: a tömeg követelésére szabadon engedési passzust adott ki, így a nép dolguk végeztével el is indultak Táncsics kiszabadítására (a kiszabadítandó személy eredeti neve Mihajlo Stancsics volt, s csak a kiszabadulása után magyarosított Táncsicsra).

Táncsics Mihály a börtönben
(kép: Jakobey Károly)

A rab annyira várta a kiszabadulását, hogy mikor a tömeg a börtönhöz ért, éppen a legszebb álmát aludta, s úgy kellett felébreszteni. A hevenyészett börtön ablakain nem volt rács, mert az osztrákok csak bedeszkázták a nyílásokat, így a forradalmi tömegnek mindössze le kellett feszítenie azokat, Táncsics pedig egyszerűen belépett az ablakból a hintóba. A történet úgy folytatódott, hogy a volt fogoly szinte azonnal elaludt a hintóban, ezért a mai Vörösmarty téren álló Nádor fogadó vezetője felajánlotta egyik szobáját a kifáradt írónak, aki ruhástól vetette magát az ágyba.

E nap délutánján a tömeg átvonult a Nemzeti Színház elé, ahol az eredeti program szerint Anton Hocebo Benyovszky, avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja lett volna műsoron. Az előadás megkezdése előtt Jókai beszélt a tömeghez, miszerint, hogy győzött a forradalom, mire az ujjongó tömeg oly kívánsággal állt a Nemzeti Színház aligazgatója, Bajza József elé, hogy a színházban e nap ünnepélyére - teljes kivilágítás mellett - a betiltott Bánk bán adassék elő. Bajza erre azt felelte, hogy szívesen tűzi műsorra. A színészek nemzeti színű kokárdákkal léptek ki a színpadra, Egressy Gábor a Nemzeti dalt szavalta, az énekkar énekelte hozzá a Himnuszt és Szózatot.

Az este viszont nem éppen úgy alakult, ahogy tervezték: az est díszvendége ki más, mint a hétalvó Táncsics lett volna, akit azonban még hideg vízzel sem tudtak felébreszteni. Valakinek az az ötlete támadt, hogy az egyik színész arcát kenjék be tojással – attól ráncosnak látszik a színpadi fényben –, és Táncsics-imitátorként álszakállban vonuljon át a színpadon.

Jókai Mór a forradalom tisztaságára hivatkozva ezt hevesen ellenezte és készült, hogy bejelentse Táncsics távolmaradását. A színfalak mögött egy csók kíséretében éppen akkor tűzte fel Laborfalvi Róza a kokárdát leendő férje mellére, amikor a függöny fellibbent, s a fellelkesült tömeg úgy vélte, a kiszabadult Táncsicsot látja viszont. Szűnni nem akaró tapsvihar és éljenzés köszöntötte az ál-Táncsicsot.

Végül a Rákóczi-induló mellett oszlott el a nép, az állandó választmány azonban reggelig együtt ült.

Rottenbiller Lipót

Nyáry Pál

Táncsics Mihály

Jókai Mór

V. Ferdinánd

AJÁNLÓ