1849. október 6.

Batthyány Lajos - mint az első független, felelős magyar kormány miniszterelnöke - volt a legmagasabb rangú politikus, akit az osztrák megszállóknak sikerült elfogniuk. Személyében a vádlottak padjára ültették az 1848 március-áprilisában győztes polgári intézményeket és a magyar nemzeti törekvéseket is. Ferenc József személy szerint is sértve érezte magát, hiszen csak Oroszország segítségével tudta leveretni a szabadságharcosokat - akik ráadásul nem az osztrák, hanem az orosz seregek előtt tették le a fegyvert.

Zsófia főhercegnő is gyűlölte Batthyány Lajost, ami leplezetlenül kitűnik az 1931-ben kiadott naplójából. Nem vették jó néven az állítólagos kijelentését, amit a titkosrendőrség jelentett, miszerint a Batthyány-család régebbi, mint a Habsburg.

Batthyány Lajos letartóztatásával megszerezhették annak tekintélyes vagyonát. Az 1849. július 1-én, Haynau által kiadott császári főparancs kimondta, hogy a felségárulás miatt elítéltek teljes vagyona elkobzandó. Batthyány Lajosnak pedig hatalmas vagyona volt, magyarországi birtokain túl Horvátországban és Stájerországban is rendelkezett földekkel.

A gróf letartóztatása után pár nappal, a feltűnően jól értesült magyar és osztrák lapok egymás után kezdték közre tenni az őt lejárató, dehonesztáló cikkeiket. A Figyelmező című lap 1849. január 23-án (Batthyány első kihallgatása előtti napon) a volt miniszterelnökről írt glosszájában úgy emlékezett meg a grófról, mint aki a "Kossuth Lajos szövetsége által olly fő fő oka volt Magyarország múltbéli szerentséglenségeinek". Február 11-én és 13-án pedig leközölték az osztrák lapokban megjelent cikk magyar fordítását, miszerint "köztudomású, hogy Batthyány és Pulszky október 5. és 6. közötti éjjel meghitt embereik, ezek pedig munkások közt pénzt osztottak ki (...)".

Batthyány Lajossal szemben nem Magyarországon, nem a magyar hatóságok, nem a magyar jogszabályok alapján jártak el, hanem a rá nézve sokkal kedvezőtlenebb osztrák katonai büntető- és eljárásjogot alkalmazták, holott proklamációjában Windisch-Gratz herceg is fegyverrel a kezükben elfogott lakosokról szól. Még Leuzendorf hadbíró is azt javasolta, hogy Batthyány Lajos miniszterelnöki tevékenységét ne tegyék a per tárgyává, mert az 1848. október 3-án életbe lépett haditörvények erre az időszakra nem érvényesek, hiszen Batthány már egy nappal korábban lemondott miniszterelnöki megbízatásáról.

Bécsben azonban másképp döntöttek, amikor az egykori miniszterelnök tevékenységét egységes egészként értékelték. Az 1848:3. törvénycikkre csupán akkor hivatkoztak, ha azt ellene tudták fordítani.

Az osztrák katonai büntetőeljárás, amit még a Justiznorma (1754), a Theresianische peinliche Gerichtsordnung (1769), a Strafnorme (1790) és a Hadi cikkek (1808) által szabályoztak, titkos, inkvizitórius jellegű rendszer volt: a hivatalból induló büntető eljárás ura a hadbíró volt, aki egy személyben döntött a per megindításáról, a bűncselekmény körülményeinek kivizsgálásáról, egy személyben képviselte a vádat, a védelmet és a bírói pozíciót.

Batthyány Lajos épp ezért kérte már az első kihallgatásakor, hogy tisztázzák a bírósági hatáskör kérdését:

Minden mást megelőzően egyelőre pusztán egyetlen dologra térjen ki, mégpedig a velem szembeni illetékességi kérdésre. Ami ugyanis miniszterelnöki hivatalbeli működésemet illeti, az kizárólag a képviselőház és a felsőház megítélése alá tartozik, mivel Őfelsége által szentesített törvényekből következően csakis a képviselőház illetékes annak eldöntésére, hogy a minisztert a királyi fiscus vagy bármelyik képviselő panasza alapján vád alá helyezhesse. Amennyiben ezt a vádat a képviselőház továbbra is helytállónak találja, úgy az ítélkezés a felsőházon múlik. E tekintetben csakis a két házat ismerhetem el illetékes hatóságok gyanánt

Batthyány Lajos

Batthyány Lajos Olmützben, a hadbírósági tárgyalás kihallgatásán (1849. augusztus 20.) újra visszatért a hatáskör (és a visszamenőleges hatály) kérdésére:

Már korábbi kihallgatásomkor említettem, hogy miniszteri tevékenységem megítélése egyáltalán nem tartozik a katonai törvényszék hatáskörébe, miután e tevékenységgel már október 2-án felhagytam, s a magyarországi ostromállapot csak az október 3-i legfelsőbb manifesztumban rendelték el, illetőleg mondták ki a haditörvényszék illetékességét, tehát azok visszamenőleges alkalmazása a korábbi tényekre nem megalapozott

Batthyány Lajos

Batthyány Lajos nem bújt el a megszálló katonaság elől. Meg sem kísérelte a szökést, mégis, 1849. január 8-án Pesten, a Károlyi-palotában Windisch-Grätz katonái törvénytelen módon elfogták és megkezdték a kihallgatását.

Batthyány az első alkalommal azt kérte, hogy óvadék ellenében helyezzék szabadlábra. Kezességül vagyonát és becsületét adta. E kedvezményt megtagadták tőle, hiszen az előzetes vizsgálatot lefolytató Tratner ezredesnek Batthyány "köztudomású" és "büntetés alá eső cselekedetei" ügyében kellett nyomoznia, vagyis az ártatlanság védelme helyett a bűnösség prekoncepciójával indult eljárás. Ezen eljárás közben többször is átszállították más-más börtönbe, s hermetikusan elzárták a külvilágtól, amellyel korlátozták a védekezési lehetőségeit.

A vádak egy része csúsztatásokból, megtörtént események átértékeléséből állt; ilyen volt például a magyar bankjegyek kibocsátása, az újoncozás elrendelése, a külső hatalmakkal való kapcsolatteremtés, a Jelasic bánnal szembeni ellenállás, a Horvátországgal való nézeteltérés rendezésének elmulasztása, a magyar kormány gyakori törvényellenes intézkedéseinek engedélyezése a had-, a pénz- és kereskedelmi ügyek területén, belépése a fegyveres felkelők sorába, visszatérés az uralkodó által feloszlatott országgyűlésre. Batthyány Lajost ezen kívül megvádolták olyan bűncselekményekkel is, amelyeket nem is követett el. A nyilvánvalóan hamis tényállást hamis tanúkkal igyekeztek alátámasztani.

A legkirívóbb hamis vád az volt, amely szerint Batthyány részt vett volna az október 6-i bécsi felkelés előkészítésében. Ez tipikus reagálása az önkényuralomnak, hiszen ezzel a váddal azt akarták deklarálni, hogy a bécsi megmozdulás nem az ő hibájukból, hanem az ellenség manipulációja révén következett be. Ezt az állítást újságcikkek találgatásaival és nyilvánvalóan rosszindulatú, Batthyányval szemben elfogult tanúkkal igyekeztek alátámasztani.

A vádakból és azok indoklásaiból egyértelműen látszik a politikai elvárásoknak való megfelelési kényszer. A bécsi kormányzatnak a vizsgálat idején kialakított álláspontja szerint értékelték az 1848-ban történteket. A koncepció alátámasztása érdekében Batthyány majdnem egész politikai pályáját vád alá helyezték - "Magyar Párt"-ról beszéltek, amely előkészítette a forradalmat. Eszerint a magyarok újabb és újabb követelésekkel akarták sarokba szorítani "Ausztria császári koronáját" és "véres polgárháborút választottak a megbékéléssel szemben".

Batthyánynak már csak azért sem adhattak igazat a hadbírók, mert azt az állítást kellett igazolniuk, hogy a fegyveres konfliktus előidézői nem a bécsi kamarilla emberei, hanem a magyar kormány miniszterei voltak.

A bizonyítási eljárás, a bizonyítékok összegyűjtése és értékelése tipikus példája a koncepciós perekben megszokott módszereknek (amellyel a kommunisták is éltek másfél évszázaddal később). Kevés tárgyi bizonyíték, s a vádat a vádlott vallomására és néhány tanú vallomására építették. A tárgyi bizonyítékok hiányával mind a vádnak, mind pedig a védelemnek szembe kellett néznie. Batthyány panaszkodott is, hogy hivatalos iratokkal nem védheti magát. Ennek objektív okai is voltak, hiszen a Honvédelmi Bizottmány a kormány iratait magával vitte Debrecenbe. A vádlóknak sem álltak a rendelkezésére okirati bizonyítékok, de ők ennek sajátos magyarázatot adtak: Scwarzenberg kijelentette, hogy Batthyány "a tőle megszokott zárkózottságával meg tudta akadályozni, hogy a császári és királyi kormány kezébe kerüljenek az őt kompromittáló iratok".

A tanúk vonatkozásában is elég egyoldalúan jártak el: míg a Batthyány mellett felszólaló, a vádlott mellett nyilatkozó tekintélyes és szavahihető tanúk vallomásait nem vették figyelembe, addig a terhelő vallomást tevő tanúk, akik valamiért szembefordultak vele (pincérek vagy ellenérdekelt arisztokraták), állításaival bizonyítottnak tekintették a koholt vádakat.

Batthyány esetében lázas sietséggel zajlott a bírósági tárgyalás, és már az ítélet végrehajtásának is megvolt a határideje. Ezért is fordulhatott elő, hogy ugyanazon a napon született meg az ítélet, mint amelyre a kegyelmi kérvény is datálódott. Arra lehet következtetni, hogy a kérvényt is megírták előre, mert tudták, hogy mi lesz az ítélet. Luzendorf be is vallotta, hogy "utasítást kaptam, hogy lehetőség szerint gyorsítsam meg az eljárást, ami igen zavaróan hatott a szükséges mérlegelésre és nyugodt megfontolásra".

A per a legnagyobb titokban zajlott, amelynek megfelelően zárt tárgyalást tartottak, különben ellenkező esetben a vádlottból vádló válhatott volna. A védelem is csak formális volt. Elutasították Batthyány azon kérését, hogy védekezése során jogi segítséget kaphasson Deák Ferenctől. A mellé szóló tanúkat különböző ürügyekre hivatkozva nem idézték be. Az enyhítő vagy mentő körülményeket a hadbíróknak hivatalból kellett volna összegyűjtenie, hiszen az osztrák katonai büntető rendtartás a hadbírót nemcsak a vád képviseletére, hanem a gyanúsított "törvényes védelmének ellátására" is utasította. A periratokat végignézve arra a következtetésre juthatunk, hogy ennek a kötelezettségnek a hadbíró nem tett eleget, bár három vádpontot ejtett a per során.

Batthyány Lajost hónapokon keresztül teljesen elszigetelték a külvilágtól, és teljesen egyedül állt egy vele szemben ellenséges apparátussal. Batthyányt azonban nem sikerült megtörni, aki mindvégig nagyon határozottan védekezett. Ebben nagy segítséget jelentett jogi végzettsége, kiváló német nyelvtudása és büszkesége.

A kegyelmi kérvény a "hihetetlenül nyomorultam megindokolt" ítélettel szemben jól szerkesztett volt. Mivel a hadbíróság ítélete ellen nem lehetett fellebbezni, ezért azt közvetlen az uralkodónak nyújtották be. Elképzelhető, hogy a bíróságot úgy tudták rávenni a halálos ítélet meghozatalára, hogy azt ígérték a bíráknak, hogy az uralkodó majd kegyelmet fog adni Batthyányinak? Ami a legmeglepőbb, hogy Luzendorf hadbíró mennyire kritikus a bécsi kormányzattal szemben: szerinte a magyarországi konfliktushoz hozzájárult "a bécsi kormány jó néhány láthatóan megmagyarázhatatlan intézkedése". Azt is elismerte, hogy ilyen eljárás "nem mentes bizonyos hiányosságoktól és fogyatékosságoktól". Bevallotta, hogy "felsőbb helyről" utasításokkal látták el.

AJÁNLÓ