A magyar kultuszminisztérium 1882. október 17-én
felszólította a Tudományos Akadémiát, hogy állapítsa meg a honfoglalás
pontos évszámát. Az Akadémia 1882. október 25-én ezt a következőkben
foglalta össze: "A magyarok 888 előtt a mi hazánk területén még nem
telepedtek meg, s bizonyos, hogy 900-ban a magyar állam már meg volt
alapítva".
A honfoglalás pontos dátumának meghatározása ezután a német és magyar
csillagászokra hárult. VI. Bölcs Leó bizánci császár krónikásától
tudjuk, hogy Bizáncban 891. augusztus 8-án teljes napfogyatkozás volt.
Ebből Theodor Oppolzer 1887-es táblázatai alapján a kiváló magyar
csillagász Lakits Ferenc 1890-ben egyértelműen megállapította, hogy a
magyar honfoglalás ideje 895-ben volt.
Adminisztrációs okok miatt azonban a millenáris ünnepségek terve csak
1892-ben került az országgyűlés elé. Hiába iktatták törvénybe az 1895-ös
kezdési időpontot, a szakemberek szerint a felkészülés és a tervezett
kiállítás időigénye még legalább négy év volt, ezért a millenáris
ünnepségeket csak egy év késéssel, 1896-ban tartották meg, így a magyar
kormány 1896-ot tűzte ki a millenáris ünnepségek esztendejéül meghagyva
a honfoglalásnak 895-ös dátumát.
Az ország polgárai a rendezvényről közreadott felhívásból értesültek,
hogy a millenniumi kiállítás célja kettős: egyfelől mutassa be az ország
elért fejlettségi szintjét, másfelől egy külön történelmi részben
gyűjtse össze a dicső múlt legszebb emlékeit és műemlékeit.
A Városligetben felépült kiállítást Ferenc József nyitotta meg 1896.
május 2-án.
(Ferenc József felolvassa a megnyitó
beszédet)
A látogatók részére térképet nyomtattak, hogy segítsék eligazodásukat a hatalmas területen. Emellett minden csarnokot, épületet megszámoztak, és a térképen is ezekkel a számokkal látták el. A Gizella út mentén olcsó, egyszerű házakat állítottak fel a vidékről érkezők elszállásolására. 5 ilyen épületet létesítettek, amelyekben egyszerre 1000 embernek tudtak szállást biztosítani.
(kép: sportmuzeum.hu)
Az elszállásolási barakkok
(napjainkban ennek helyén áll a hasonló kialakítású Millenniumi Emlékmű)
A Millenniumi Kiállítás két főcsoportra oszlott: míg a történelmi
főcsoport - a mai Vajdahunyad-várának nevezett épületegyüttes - a román
stílustól a barokkig minden fellelhető építészeti irányzatot bemutatott,
továbbá a magyarság évszázadait tárta a kíváncsi látogatók elé
oklevelek, iratok, korhű eszközök, tárgyak, művészeti alkotások
segítségével (kiállították egyebek között Szent István palástját, az
Aranybullát, a Halotti beszédet), addig a jelenkori főcsoport -
tulajdonképpen az igazi kiállítás - 20 részre oszlott. Ez utóbbi
pavilonjai teljes körűen mutatták a kor Magyarországa kultúrájának,
néprajzának, művészetének, gazdaságának, hadseregének dicsekvésre és
közérdeklődésre érdemes részét. Az ezredévi kiállítás területén több
tucat önálló épületet emeltek magánszemélyek, vállalatok, kereskedő és
szolgáltató cégek, valamint Budapest, az ország fővárosa is.
(Hirsch Nelli rajza a meghívókhoz melyeket a nagyobb külföldi lapoknak
küldtek szét)
A millenniumi kiállítás épületei közül napjaink Városligete hármat
őrzött meg: a műjégpálya épületét (az egykori Vaskapu- és
folyamszabályozási pavilont), a Vajdahunyad várát és a MÁV csarnokát, a
mai Közlekedési Múzeumot. Mindhárom épület stílusa, hangulata jellemzően
őrzi napjainkban is a kiállítás emlékét. Illetve van még egy negyedik
épület, a Petőfi Csarnok, melynek helyén valamikor az Iparcsarnok állt.
A kiállítás főkapuja a mai Hősök terénél állt, innen a tavat átívelő
hídon át lehetett eljutni a Városligeti tó partján álló történelmi
főcsoport épületeihez. A pavilonok sora a történelmi főcsoport körül
épült fel.
Az ezredévi kiállítás területét átszelte a korzó, ahol zenepavilon,
világító szökőkút, vendéglők, kávéházak sora hívogatta a vendégeket. A
korzón délután 4 órától este 10-ig 43 tagú katonazenekar muzsikált. A
történelmi főcsoport udvarán pedig délután 5-től este 11-ig 32 zenész
játszott.
A látogatók a millenniumi kiállítás mellett külön épületben
megcsodálhatták Feszty Árpádnak a Magyarok bejövetelét bemutató
monumentális körképét.
A kiállítás látogatóinak szórakozását szolgálta az Ős-Budavára nevet
viselő mulatókomplexum, mely az Állatkert által rendelkezésre bocsátott
70.000 négyzetméter területen várta 30 krajcáros belépővel éjszakába
nyúlóan a nagyérdeműt. Török időket imitáló épületek, ódon
városrészletek, kastélyok váltogatták egymást. Az Ős-Budavár elnevezés
arra utal, hogy ez a kiállítórész a Budai vár török időkben
tapasztalható állapotát kívánta visszaadni. Felépítettek itt egy
mecsetet is, mely nemcsak díszlet volt, ugyanis a kiállítás területére
több törököt szerződtettek, és óránként felhangzott a müezzin éneke. A
müezzin július 28-án halt meg, mert a reumájára felírt, külsőleg
használandó gyógyszer nem használt, ezért az egész üveggel megitta. Az
Ős-Budavár adott otthont az élőképek csarnokának, ahol a képeket úgy
mutatták be, hogy az egyes alakok mind élő személyek voltak. A területet
1900 nyarán elárverezték, majd átalakították, és egymást váltották a
tulajdonosok. Jelentősége és látogatottsága folyamatosan csökkent.
Helyét az Angolpark, mai nevén Vidám Park, és részben az Állatkert
foglalta el.
A kiállítás tárgyát képezte egy elektromos kisvasút, melyet ki lehetett
próbálni. A telefon-hírmondó pavilon belső falán fülhallgatók voltak
elhelyezve, melyekből folyamosan hallhatóak voltak a legfrissebb
politikai, színházi hírek. Az Állatkertben 50 krajcár fejében 250,
Afrikából érkezett négert tekinthetett meg az érdeklődő közönség. Az
eredeti életkörülményeiket utánzó kunyhókban töltötték napjaikat, és
mesterségeiket mutatták be. Volt akvárium is, bejáratát hatalmas
cethalfigura mutatta. A terem falában elhelyezett tartályokban tengeri
állatok úszkáltak. A vizet az Adriai-tengerből, az állatokat pedig
Nápoly környékéről szállították bizonyos időközönként. Az állatok
tartásához megkívánt hőmérséklet elérésére érdekében jéggel hűtötték a
medencéket.
A Révai Lexikon a millenniumi kiállítás teljes látogatói létszámát
5.800.000-re teszi. A látogatók igen magas száma annak köszönhető, hogy
a vasút olcsó árai, az olcsó étkezési és szálláslehetőségek vonzották a
vidék szegényebb rétegeit is, akik egy kétnapos programot utazással,
ellátással együtt alig 10 koronából tudtak lebonyolítani.
Az ezredévi kiállítás teljes bevétele 5.286.000 korona volt, míg a
kiadások 5.238.000 koronát tettek ki.
A 240 pavilon - amelyekben kizárólag magyar eredetű tárgyakat,
alkotásokat, gyártmányokat és termékeket mutattak be - 548.000
négyzetméteren terült el. A Révai Lexikon statisztikája szerint az
állandó és időszaki kiállítók száma együttvéve 21.310 volt.
Pavilonok
Képnézegető / 41 kép
A kiállítás tisztségviselői
A Vasárnapi Újság írja: A kiállítási munkálatokat
Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter indította meg 1891 derekán. Az
első kiállítási törvényt (1892) ő készítette, ő nyújtotta be a
képviselőházban, s ő kezdte megvalósítani. De csak kezdte. Tragikus
halálával a kiállítás ügye is új kezekbe jutott.
Lukács Béla kereskedelmi miniszter hivatali idejének több mint
két esztendeje alatt nagy szeretettel szentelte magát a kiállítás
előkészületeinek és az alapvető, a szervező munkálatokat is ő vezette.
De utóbb a múlt év elején beállott kormányválság Dániel Ernő
kereskedelmi minisztert állította, mint elnököt, a kiállítás országos
bizottságának élére, aki maga mellé Vörös Lászlót választotta
államtitkárul, s így az országos bizottság alelnökévé is. Az új
miniszter mindenek előtt az elvállalt tárca összes sokoldalú
ressortjaiban tájékoztatta magát s azután vette elő a kiállítás ügyét.
kereskedelemügyi miniszter
Kiváló figyelemmel kísérte az eddigi fejleményeket és
csakhamar erős kézzel ragadta magához a vezetést. Eleinte hetenként
kétszer-háromszor, utóbb majdnem naponként fogadta a referálókat,
fölváltva hívta össze az intéző bizottságokat, ezek ülésein elnökölt.
Intézkedéseiben nem kicsinyeskedett, nagyszabásúnak, teljes sikerűnek
képzelte és rendezte a kiállítást, méltónak akarta látni az ezredéves
ünnep fényéhez. Szigorúan őrködött ugyan az előirányzat keretének
megtartása fölött, de helyes érzékkel mérlegelte az új eszméket s a
kiállítás számos érdekes pontja egyenest neki köszönheti létrejövetelét.
És neki jutott az a ritka föladat, hogy az ezer év ünnepeinek megnyitó
napján ő mutassa be a királynak és az ország vendégeinek az ezredéves
kiállítást, mely ezredéves múltunk dicsősége mellett, hirdetni fogja
gazdasági és kulturális téren való haladásunkat és mely e mellett
dicsőségére válik annak a miniszternek is, akinek a rendezésből és
létesítő munkálatokból az oroszlán rész jutott.
E munkából derekasan kivette a maga részét Vörös László államtitkár is,
aki nemcsak a pénzügyi és adminisztratív ellenőrzés nagy munkájával volt
állandóan elfoglalva, hanem az összes ügymenetben élénken részt vett,
hogy mint a miniszter helyettese mindenfelől tájékozva legyen, s hogy a
kiállítás gépezetét - a minisztert helyettesítve - mindenkor kellő
szakszerűséggel igazgathassa. Ezt a hivatását az államtitkár nagy
lelkiismeretességgel töltötte be s a megnyitási ünnep sikerének nagy
része az ő érdemeit fogja öregbíteni.
Az ezredéves kiállítás gépezete már kész volt, már
működött akkor, mikor dr. Schmidt Józsefet az államtitkárrá kinevezett
Graenzenstein Béla helyébe igazgatóvá kinevezték. Bizonyára nagyobb
föladat ilyen minőségben egy átvett örökséget eligazgatni, mint egy új
birtokot installálni és a művelés munkáját eleitől fogva kezdeni.
Mertegy már működésben levő rendszer összes előnyeit, de összes hibáit
is az ő felelősségével kellett fedezni. Schmidt rövid idő alatt
megismerte a kiállítás összes dolgait s nagyon erélyes, nagyon gyors
kézzel folytatta az ügyek vezetését. Bámulatos judiciuma mellett
csakhamar megismerte az ügyek és emberek jó és rossz tulajdonságait.
Ügyes tapintattal szervezte a munkabeosztást, egymásba illesztette a
nagy gépezet kerekeit s a forgató korongot a legéberebb erélyességgel és
vasfegyelemmel tartotta kezében. Hivatali teendők ellátásában ritka
példát adott és ez év elejétől kezdve reggel 9-től este 8-ig volt
hivatalban, este pedig hazavitte az aktákat és sokszor éjfél utánig is
hivatalos ügyeket intézett. Az utolsó hónap lázas munkáját pedig csak
úgy győzte, hogy gyakran hajnali három óra után hagyta el a kiállítási
irodát; addig maga vezette a legfontosabb, legsürgősebb és gyakran
legkényesebb ügyek intézését.
Csak ily ritka szervezettel és ily kitartó munkaképességgel tudta az
elvállalt, nagy felelősséggel járó munkát végezni, melynek ezer szálai
mind az ő agyában és kezében voltak összpontosítva. Munkabírását
munkatársai nem győzték csodálni, mert, hogy valaki reggel 9-től éjfélig
- a kétszeri evésre szánt összesen egy órai idő leszámításával -
hónapokig friss erőben, a szellem és kedély teljes rugékonyságával
legyen képes dolgozni, ezt eddig nálánál senki jobban nem tudta
bebizonyítani.
Még azok is osztatlan elismeréssel be szélnek példátlan kitartásáról és
czéltudatos tevékenységéről, akik hibájául akarják felróni a
takarékossági elvnek mindenben szinte túlzásig vitt alkalmazását. És
ebben is neki volt igaza, mert, hogy a kiállítási deficit réme ez
alkalommal nem kísért, ez nagy részben az ő érdeme. Minden dicséretnél
azonban ékesebben fogja az ő érdemeit hirdetni maga a kiállítás, melynek
tehetsége legjavát szentelte.
Schmidt József 1848-ban született Előszálláson (Fehérmegyében),
hol hasonnevű atyja a czisztercziek birtokán félszázadnál tovább kiváló
gazdatiszt volt.
miniszteri tanácsos
Tanulmányait a czisztereziták székesfehérvári
főgimnáziumában végezte. A jogot a budapesti tudomány-egyetemen tanulta,
hol 1872-ben doktori, 1873-ban pedig köz- és váltóügyvédi oklevelet
nyert s mint ügyvéd a fővárosban telepedett meg. Hivatásszerű
foglalkozása mellett nemzetgazdasági tanulmányokba mélyedt, mely téren
szakirodalmunk néhány számottevő művet köszönhet tollának. Nevezetesen
az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 400 aranyos pályadiját
"Jószágaink rendezése" czímű munkája nyerte el és ugyanitt, ismét 200
forint pályadíjjal koszorúzták meg egy másik művét: "A magyar gazda
hitelé"-t. Mindkettő nyomtatásban is megjelent és közkézen forog.
E műveivel vonta magára a gróf Pálffy-család figyelmét, mely őt
jószágigazgatóvá hívta meg Szomolányba. Három éven át (1885-1887)
működött a gyakorlati gazdaság terén, mely minőségében három ipartelep
(bútorgyár, vegyészeti gyár és több gazdasági szeszgyár) igazgatását is
vezette. 1888-ban lépett államszolgálatba, mint a pénzügyminisztérium
titkára s a regale-váltság nagy munkájában kiváló része volt. Sikeres
működése elismeréséül 1890-ben ő Felsége osztálytanácsossá nevezte ki s
Wekerle Sándor minisztersége alatt az elnöki osztály vezetését vette át.
Kozma Ferencz miniszteri tanácsos őt szemelte ki utódjává s átkérte a
földmivelési minisztériumba, hol vele együtt működött. 1892 óta
miniszteri tanácsos, s Kozma halála után a II. főosztály (Lótenyésztés)
főnöke lett. Ezen állásában érte 1895 február havában a kereskedelemügyi
miniszter kitüntető bizalma, mellyel az ezredévi kiállítás igazgatójává
hívta meg. E hivataloskodása alatt szemelték ki az időközben létesített
szabadalmi hivatal elnökévé, mely állásra ki is nevezték. Ez új hivatalt
azonban nyilván csak a kiállítás végén foglalja el.
Müller Béla a mostani kiállításnak már a legelső alapvető
munkáiban részt vett, s az első műszaki terveket s költségvetést ő
dolgozta ki.
Az eddigi kiállításokon szerzett becses gyakorlati
tapasztalatai őt predesztinálták ennek a kiállításnak műszaki
vezetőjévé. És e hivatásának rendkívüli kötelességtudással, ritka
pontossággal és kiváló szakértelemmel felelt meg az első naptól egész
máig. A ki tudja, hogy a kiállítás anyaga napról-napra nőtt, hogy tehát
az eredeti és bővített, kiegészített és javított tervek időszakonként
mily nagy változásokon mentek keresztül, az méltányolni fogja azt a
munkát, melyet ő három és fél éven át végzett. Maga volt a megtestesült
kötelesség. Szerencsés tapintattal válogatta maga mellé az embereket és
szívós kitartással adott példát a szakadatlan munkában.
Minden gondolata, minden buzgalma a kiállításé volt ez idő alatt. Nagy
áttekintéssel uralkodott tárgyak és emberek fölött, ízléssel és
tapintattal vezette az építkezések esztétikai részét. Ezenkívül mint az
igazgatóság tagja, részt vett az összes ügyek tárgyalásában és azt a
rengeteg írásbeli munkát, mely ily alkalommal elkerülhetetlen, szintén
gyorsan és hozzáértéssel győzte meg. Fontosabb életrajzi adatai a
következők: 1845-ben született Budapesten. Reáliskolai tanulmányait a
fővárosban, technikai és építészeti szaktanulmányait a budai kir.
József-műegyetemen végezte kitűnő eredménnyel. 1868-ban tanulmányutat
tett Németországban, Francziaországban és Olaszországban. Hazatérve
Budapesten mint építész működött, s különösen 1872-től 1876-ig az akkori
időben létesült sugárút-építővállalatnál fejtett ki nagy tevékenységet
mint építész és építésvezető. Az 1873-iki bécsi világkiállítás
berendezésének és installácziójának munkáiban szintén részt vett s a
kiállítás egész szervezetét és berendezését tanulmányozta. 1879-1883-ig
Szeged város rekonstrukcziójában volt nagy része, s ekkor Tisza Lajos
kir. biztos biztatására államszolgálatba lépett. Szegeden szerzett
érdemeit ő felsége is elismeréssel jutalmazta.
Alig fejezték be Szeged újjáalakítását, Müllert 1883 végén meghívták az
1885-iki kiállítás műszaki ügyeinek vezetésére. E minőségben kifejtett
példás buzgalma és elért nagy sikere ismeretes. Ezek jutalmául orsz.
középítési felügyelőnek nevezték ki. 1886-1887-ben a kereskedelmi
minisztérium palotájának építkezéseit vezette. Időközben az európai
nevezetesebb kiállításokat tanulmányozta. E téren elért eredményei és
sikerei méltatásául bízta őt meg Baross Gábor az ezredéves kiállítás
műszaki ügyeinek vezetésével.
Gelléri Mór, az országos iparegyesület aligazgatója, az ezredévi
orsz. kiállítás főtitkára, 1854-ben született Apátfalván, Csongrád
megyében.
Gimnáziumi tanulmányait Szarvason végezte s aztán
Szegedre ment a kereskedelmi iskolába. A gyakorlati életben előbb a
szegedi takarékpénztárnál, majd ugyancsak Szegeden az ált. biztosító
társaság főügynökségónél működött mint gyakornok. 1872-ben Budapestre
került az iparegyesület irodájába, hol csakhamar alaposan megismerkedett
az iparügyekkel. Innen négy év múlva visszatért Szegedre s ott az iparos
körnek titkára, az iparos ifjúsági egyesületnek előbb titkára, majd
ügyvezető alelnöke lett s az 1876-iki országos kiállításnak is ő volt a
titkára. Ettől kezdve irodalmi téren is sűrűn tanúsított szakavatottsága
révén annyira magára vonta a figyelmet, hogy alig történt az országban
iparügyi mozgalom vagy vidéki kiállítás, amelyre őt vagy titkárul vagy
biráló bizottsági tagúi meg ne hittak volna.
1885-ben, a korábbi budapesti országos kiállítás ügyeiben is tevékeny
részt vett közreműködésével. 1879 óta állandóan Budapesten telepedett
meg, s itt előbb a Magyar Ipar- és Kereskedelmi Lapot, később a Magyar
Iparosok Lapját szerkesztette. Mind irodalmi, mind társadalmi úton sokat
fáradozott iparos osztályunk hazafias szellemű fejlesztésén. Kiválóan
buzgólkodott az iparos ifjúsági egyesületek létesítésén és szervezésén,
miközben mindig az volt a főtörekvése, hogy az iparos ifjúság
művelődésének alkalmas táplálékot és helyes irányt adjon.
A hetvenes és nyolczvanas években többször utazgatott külföldön, hogy a
különböző országos és nemzetközi kiállításokat tanulmányozza. 1887-től
1891-ig iparhatósági biztos volt. 1889 óta a magyar szabadkőművesi
nagypáholy (!) főtitkára, 1894 óta az Otthon írói kör gazdája.
1893-ban a most megnyílt orsz. kiállítás főtitkárává neveztetett ki;
ugyanakkor lett aligazgatójává az orsz. iparegyesületnek, melynek számos
éven át titkára volt. Tagja az országos ipartanácsnak, az orsz. házi
ipari bizottságnak és az orsz. iparoktatási tanácsnak. Szóval mindenütt
ott van és működik, ahol az ipar ügyéről van szó.
Az irodalomban nemcsak mint szerkesztő, hanem mint szorgalmas czikkiró
is széleskörűleg működik; napi és szaklapokban egyiránt találkozunk hol
kisebb czikkeivel, hol nagyobb tanulmányaival; időnként több
ismeretterjesztő dolgozata jelent meg a Vasárnapi Újságban is.
Tanulmányai, jelentései, az ipar történetére, stb. vonatkozó
kisebb-nagyobb dolgozatai külön kiadva is nagy számmal jelentek meg.
Szakértelmével és kitartásával fáradhatatlan tevékenység párosul. Az
ezredévi orsz. kiállítás előmunkálatainak intézésében kiváló részt vett
s a sikerből szép rész illeti meg.
Kövesdy Béla kereskedelemügyi miniszteri számtanácsos, a
kiállítási számvevőség főnöke, 1856-ban született Szarvason,
Békésmegyében.
Tanulmányait Budán 1874-ben végezte. A magyar kir.
pénzügyminisztériumban 1875-ben kezdte meg szolgálatát, mint számtiszt.
E minőségében a szegedi 1879-iki árvíz alkalmából Szeged városába
kiküldött Tisza Lajos királyi biztos mellé rendeltetett ki a számviteli
teendők végzésére. Ott működött 1884 közepéig. Ebbeli szolgálatai
elismeréséül Ő Felségétől az arany érdemkeresztet nyerte. Szeged
újjáépítésének befejeztével a volt közmunka- és közlekedésügyi
minisztériumba lépett át, hol 1890-ben előbb számvizsgálóvá, 1891-ben
pedig számtanácsossá neveztetett ki. A kereskedelemügyi tárcza különféle
ügyágazatai érdekében történt többrendbeli kiküldetései mellett, a volt
szentesi kormánybiztos számadási ügyeinek lebonyolítása czéljából a
szentesi kormánybiztosságnál is működött ; továbbá a magyar kereskedelmi
múzeum és keleti kirendeltségeinek helyszíni ellenőrzését több éven át
gyakorolván, bejárta Boszniát és Herczegovinát, Szerbiát, Bomániát,
Bulgáriát és Törökországot. Tagja a kir. zálogházak közvetítő
intézeteire felügyelő állandó miniszteri bizottságnak.
Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszter 1893-ban az ezredévi
országos kiállítás számvevőségének vezetésével bízta meg s jelenleg is
mint annak főnöke működik. A számvevői osztálynak vezetése egyike a
kiállítási ágazatok legfontosabbjainak s ennek az osztálynak példás
rendben tartása dicséri Kövesdy szakavatottságait és ritka erélyét.
Dr. Kovács Gyula, a kiállítási falu rendezője, 1856-ban született
Monoron.
Tanulmányait Pécsett és a budapesti jogi egyetemen
végezte, hol 1880-ban jogtudorrá avatták. Már egyetemi hallgató korában
"A kereskedelmi mérlegről" irt tanulmányát az egyetemi tanács 1878-ban
jutalommal díjazta és a "Nemzetgazdasági Szemle" is közölt tollából
gazdasági czikkeket. 1880-ban a miskolczi kereskedelmi- és iparkamara
titkára lett s ez állásban tíz éven át működött. Kerülete képviseletében
részt vett az 1880. és 1882. évi kamarai enqueteken, az 1885-dik évi
budapesti és 1882. évi trieszti kiállítás juryjében. Az
"agio-ingadozásáról" irt tanulmányát a magyar tudományos akadémia a
Dóra-díjjal jutalmazta; "Közgazdaság" czím alatt szerkesztett
szakfolyóirata két évfolyamot ért. 1890-ben a kereskedelmi minisztérium
szolgálatába lépett. 1891 derekán a kereskedelmi múzeum aligazgatójává
neveztetett ki. E minőségében szervezte ezen intézet kirendeltségeit a
megszállott tartományokban, Konstantinápolyban, Buscsukban. Az 1892-ben
tartott philippopoli kiállításra őt küldte ki miniszteri biztosi
minőségben a kereskedelmi miniszter a kiállítók képviseletére. Itt a
bolgár fejedelem a Sándor-rend főtiszti keresztjével, a fejedelem édes
anyja, Klementina herczegnő, érdekes gyűrűvel tüntette ki. 1893-ban
hozzá kezdett az első magyar nagyszabású "kiviteli czimtár"
szerkesztéséhez, mely nyolcz nyelven jelent meg. 1894-ben alembergi
országos kiállításon képviselte biztosi minőségben a magyar iparosokat.
Ugyan ez évben az antwerpeni nemzetközi kiállítás juryjének tagjává
neveztetett ki és a kereskedelmi miniszter megbízásából a milanói
kiállítást tanulmányozta.
Az ezredévi kiállítás előmunkálataiban is tevékeny részt vett. A már
említett szakmunkáin kívül önálló művei: a miskolczi kereskedelmi kamara
1880-90. évi jelentései, "Borsodmegyeházi-ipara", a "Begale ügyről"
czimű tanulmányok. 1891-ben a budapesti tudományegyetem jogi kara
magántanárrá képesítette; a közgazdasági politikából tart az egyetemen
előadásokat. Az ezredévi kiállításon a XX. (házi-ipari, néprajzi és
műkedvelő) és az V. (kereskedelmi, pénz és hitelügyi) csoport, reklámi
és vásárügyi alcsoportjainak előadója. Az 1894-ik esztendő száz napját
úton töltötte, hogy az ország különböző vidékein fényképeket, rajzokat
és személyes tapasztalatokat szerezzen a népviseletről, az építkezési
modorról és szokásokról. Ebbeli buzgólkodásával kiválóan elősegítette a
kiállítás falujának megalkotását és berendezését. Egyszersmind 1895
tavasza óta ő adja elő a tervbe vett nemzetközi és országos
kongresszusok ügyeit is; az ünnepélyek csarnokában tartandó mintegy
35-40 előadás kitervezése, előkészítése, a néprajzi faluban tartani
kívánt népünnepélyek megállapítása és majdan létrehozása szintén nagy
részt az ő fáradozásainak köszönhető. Az ő eszméje volt a tömeges
kirándulások szervezése, melyeknek megvalósításával is őt bízta meg a
kiállítási igazgatóság. Ő végzi ezen kívül az adminisztráezió teendőinek
nagy részét is. Ő intézte az egész áru-beszállítási ügyet, szervezte a
felügyeletet. Főnöke a jegyszerelési és elárusítási osztályoknak.
Micseh Endre, miniszteri segédtitkár, az orsz. kiállítás
igazgatóságának titkára.
Kőporuban (Trencsénmegye) született 1858-ban;
gimnáziumi tanulmányai befejezte után a budapesti egyetemen jogot
hallgatott s már ez idő alatt is előbb az I. honvéd ker.
parancsnokságnál, majd a kereskedelmi minisztérium irodáiban dolgozott.
1888-ban a kereskedelmi minisztériumba segédfogalmazóvá, 1891-ben pedig
fogalmazóvá neveztetett ki, hol előbb a személyi ügyek előadója volt,
majd 1894-ben az ipari osztályba osztatott be. Innét 1894-ben
kirendeltetett a kiállítás igazgatósághoz, ahol kezdetben úgy az
általános, mint műszaki adminisztratív teendőkben dolgozott. 1894. év
végével miniszteri segédtitkárrá neveztetett ki. Az általános
adminisztratív teendők mellett az oktatásügyi, a közlekedési, a fa- és
bútoripari, továbbá az arany- és ezüst-díszműáruk, a vegyi és élelmezési
csoportok ügyeit, nemkülönben az általános katalógus szerkesztési
teendőit is vezeti.
Gróf Széchenyi Béla, a történelmi kiállítás rendező bizottságának
elnöke, 1837-ben Budapesten született.
Gyermekéveit fölváltva Budapesten és Czenken töltötte
s házi nevelőktől nyerte oktatásait. Majd a berlini és a bonni egyetemen
a jogi és állam-tudományokat hallgatta, de a mellett kiváló szeretettel
foglalkozott a természettudományokkal is. Tanulmányai végeztével atyja
Angliába küldte. Széchenyi István saját magán tapasztalta leginkább,
hogy a tanulásnak, ismeretek szerzésének legsikeresebb módja a közvetlen
szemlélet és tapasztalat, melyet az utazások nyújtanak s azért 1857-ben
nagyobb útra küldte ki mindkét fiát, Bélát és Ödönt, kik azután
beutazták gróf Zichy Jenő és gróf Károlyi Gyula társaságában
Törökországot, Kis-Ázsiát, Krimiát, Görögországot, majd Európának minden
részeit. Atyja halála után 1862-ben ismét nagyobb utat tett gr. Károlyi
Gyulával Észak-Amerikában. Ez útjáról munkát is irt s ez volt első
kísérlete az irodalom terén. 1867 és 70 között oroszlánvadászatokra
három expedicziót tett Algírban. Algiri vadászatairól és élményeiről
sokat irt a Vadász- és Versenylapban s e levelei vonzó, eleven
előadásukkal nem mindennapi írói hivatottság tanújelei.
1872-ben elvesztvén nejét, gróf Erdődy Hannát, 1877-ig a világtól
teljesen elvonulva élt Czenken, míg végre szükségét érezte, hogy
kiragadja magát visszavonultságából s egy nagy elhatározásra szánja el
magát. Megfogamzott benne a közép-ázsiai expediczió eszméje, melynek
valósításához azonnal hozzá is látott. 1877 deczember 4-én indult útnak
Triesztből s bejárta Indiát, Japánt, Jávát, Khina jó részét. Útitársai,
különösen Lóczy Lajos egyetemi tanár közreműködésével nagybecsű adatokat
gyűjtött e világrész oly tájairól, melyekről eddig közvetlen szemlélés
útján nem irt európai ember. Huszonkét hónapig tartott gróf Széchenyi
Béla tudományos expedicziója, melyről egy nagy művet adott ki számos
képpel és térképekkel. A mi nyilvános pályáját illeti, följegyezzük,
hogy két ízben volt országgyűlési képviselő, 1861-ben Sopron megye nyéki
és 1865-ben ugyanazon megye kismartoni kerületéből. Nézeteiben teljesen
független s párthoz soha sem tartozott. Hivatalt nem vállalt, s midőn
huszonkét éves korában főispánsággal kínálták meg, nem fogadta el. A
jelenlegi történelmi kiállítás rendezésében mint a bizottság elnöke vett
részt.
Szalay Imre, a történelmi kiállítás igazgatója, 1846-ban
született.
Atyja, Szalay Ágoston, az ismert régiséggyűjtő
mellett, már zsenge korában a történelmi emlékek felé fordult a
figyelme. Gimnáziumi tanulmányait Győrött és Sopronban végezte, jogi
tanulmányait a budapesti tudomány-egyetemen, 1868-ban a kir. táblánál
joggyakornok lett. Egy év múlva, 1869-ben a vallás- és közoktatásügyi m.
kir. minisztériumba lépett segédfogalmazói minőségben. Itt elemében
találta magát s fokról-fokra emelkedve, miniszteri tanácsossá lett. Köz-
és yáltóügyvédi diplomáját már mint állami tisztviselő 1869-70-ben
szerezte meg. A kultuszminisztériumban Trefort Ágoston mellett 11 évig
az elnöki osztályban - több évig mint annak vezetője - működött,
1883-ban a miniszter egy külön művészeti és emberbaráti osztályt
állítván föl, ennek vezetését ő reá bízta. Ez időtől kezdve munkássága
egész erejét a művészet és - hatáskörébe tartozván a Magyar Nemzeti
Múzeum is - a tudományosság emelésére szentelte.
Tevékenyen közreműködött több közművelődési intézet létesítésében és
fejlesztésében, minők a Strobl-féle szobrászati iskola és műterem,
valamint a Lotz-féle festészeti iskola, az iparművészeti iskola, az
iparművészeti múzeum, stb. Az állami ipariskolával kapcsolatos
tekhnologiai iparmúzeum (lásd: Technológiai Iparmúzeum) létrejöttében
szintén döntő szerepe volt. Az emberbaráti intézetek közül a vakok,
siket-némák, a gyenge elméjűek és a hülyék különböző intézetei érdekében
buzgón és sikeresen munkálkodott. Tevékeny részt vett 1887 óta mint
miniszteri tanácsos a műemlékek országos és a budavári főegyház építési
bizottságainak munkásságában is, valamint az orsz. képzőművészeti és
iparművészeti társulatokban. A Nemzeti Múzeum fejlesztésére minden tőle
telhetőt megtett. Nevezetesen az intézet tudományos működését
laboratóriumok létesítésével mozdította elő, s a Múzeummal kapcsolatban
szervezte az ornithologiai központot. A néprajzi osztály kibővítése és
fejlesztése az ő hivataloskodása idejére esik, valamint a történelmi
képcsarnok létesítése is.
Ilyen előzmények után vette át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatását, mely
díszes állásra 1895-ben neveztetett ki. A legutóbbi kereskedelemügyi m.
kir. miniszter, mint az 1896-iki ezredéves országos kiállítás elnöke, a
történelmi főcsoport igazgatójává nevezte ki Szalayt, s e megbízatás
folytán nagy tevékenységet fejtett ki a történelmi kiállítás
rendezésében.
Alpár Ignácz a történelmi kiállítás épületcsoportjainak tervezője
és építésze, a pálmakoszorú legszebb lombjaira érdemes.
Az első percztől kezdve, amikor a megbízást megkapta,
a legkomolyabb energiával indult neki a nagy föladat teljesítésének.
Utazott, tanulmányozott Olaszországban és Magyarország minden
történelmileg nevezetes zugaiban és éles szemmel, kiváló ízléssel és
igazi műérzékkel szemelte ki a legnevezetesebb motívumokat; ezeket
részben alkalmazta, részben földolgozta s oly egésszé olvasztotta, mely
a magyar építés történetének hű föltüntetése, de e mellett oly eredeti
művészi alkotás, melyet bátran irigyelhetnek tőlünk az eddigi nevezetes
külföldi kiállítások is. Alpár e művészi föladatnak szentelte három éven
át minden tehetségét és alkotó képességét. A hivatott műkritika a bel-
és a külföldön egyaránt teljes dicsérettel szól Alpár alkotásáról s
minden körben készséggel elismerik, hogy e műveivel Alpár hazánk legelső
műépítői közé emelkedett.
1893-ban részt vett az ezredévi kiállítás történelmi főcsoportjára
hirdetett pályázaton, melynek eredményeként a Széchenyi-szigeten ő
építette a történelmi főcsoport geniális szerkesztésű épületeit.
1886-ban a Hercules-fürdői építkezésekért Ő Felsége kegyelméből a
Ferencz József-rend lovagkeresztjével való kitüntetést nyerte. A
munkálkodása közben nyerhetett rövid pihenőket mindig utazásokkal
töltötte el. Két ízben utazott Keleten, bejárva Görögországot,
Konstantinápolyt és Brusszát. Több ízben ellátogatott Németországba, s
még gyakrabban Olaszországba.
Dr. Czobor Béla, a történelmi kiállítás egyik főrendezője és
előadója, 1852-ben született Székesfehérvárott.
Iskoláit szülőhelyén és Győrött végezte. A theologiát
a budapesti egyetemen hallgatta. 1875-ben szenteltetett pappá; négy
hónapi káplánkodás után meghívást kapott a magyar nemzeti múzeum érem-
és régiségosztályához, ahol 1876-tól 1886-igműködött. 1876-ban tette le
a bölcsészet doktorátusát; 1877-ben egyetemi magántanárrá habilitálták a
keresztény mű-archawlogiából és symbolikából. Azóta szakadatlanul
előadja ezen tárgyat. Szakirodalmi munkásságának elismeréséül 1881-ben a
magyar tud. akadémia lev. tagjává választotta.
Több tanulmányozó utazást tett. Bejárta Olaszországot, Franczia- és
Németország jó részét, Belgiumot, Szerbiát és Bulgáriát. A hazai
kiállítások rendezésénél eddig is mindig közreműködött. 1876-ban az
árvízkárosultak javára Budapesten a Károlyi-palotában rendezett
kiállításnál segédkezett legelőször; 1878-ban a székesfehérvári orsz.
kiállítás régészeti csoportját rendezte. A nő-ipar-, könyv- és
ötvösmű-kiállításokon, míg 1885-ben a budapesti orsz. kiállításon mindig
fokozódott mértékben vett részt s az utóbbin a régészeti csoportot
egymaga hordta együvé és rendezte. 1886-ban Ipolyi Arnold nagyváradi
püspök meghívta egyházmegyéjébe s papneveldéje igazgatójává nevezte ki.
Nagyváradon e püspök megbízásából nőipari kiállítást rendezett. Ipolyi
halála után 1888-ban visszatért Budapestre s a műemlékek országos
bizottsága előadójává neveztetett ki, dr. Henszlmann Imre utódjául. Az
ezredévi orsz. kiállítás munkálataiban kezdet óta kiváló részt vesz, a
történelmi főcsoport programját ő készítette s az egész főcsoportot ő
szervezte Németh Imrével együtt. Az ő eszméje volt a történelmi
kiállítás épületeinek a hazai építés történeti fejlődését feltüntető
megoldása. Kül- és belföldön tett utakat a történelmi főcsoport
anyagának egybegyűjtése czéljából. Az egyházi kincseket, melyek oly
nwnynyiségben láthatók kiállításunkon, mint soha még, az ő kitartó
szorgalma hordotta együvé. Különösen kiemelendő az esztergomi főegyház
kincseinek megnyerése czéljából kifejtett fáradozása, melynek eredménye
lőn, hogy Corvin Mátyás arany kálváriáját is átengedte a főkáptalan. Ez
a páratlan műkincs még soha sem volt eddig kiállítva. Simor primás
daczára annak, hogy legfelsőbb helyen is nyilvánult ez irányban
érdeklődés, megtagadta annak idején (1873-ban) a bécsi világkiállítás
rendezőinek. Czobor több királyi kitüntetés tulajdonosa és a
székesfehérvári szentszék ülnöke. A történelmi főcsoport kalauzát ő
írta.
Dr. Szendrei János, a történelmi kiállítás egyik előadója,
1857-ben született Miskolczon.
A jogi és bölcsészeti tanfolyamot a budapesti
egyetemen végezte, hol az orvosi tudományokat is hallgatta. Előbb a
magyar nemzeti múzeum régiségtáránál szolgált, honnan a honvédelmi
minisztériumba nevezték ki, hol jelenleg titkár. A régészeti és
történelmi irodalomnak húsz év óta buzgó művelője, számos ily tárgyú
munka jelent meg tőle. Nagyobb művei: A képzőművészet remekei czímű négy
kötetes műtörténeti munka és Miskolcz városmonográfiája. A magyar
viseletről is adott ki egy érdekes munkát, s irt egy terjedelmes
monográfiát a gyűrűkről, mely franczia nyelven Parisban jelent meg.
Czikkeinek s tárczáinak száma, melyeket az Archaologiai Értesítő, Turul,
Hadtörténelmi közlemények, Századok, Vasárnapi Újság, Nemzet és Pesti
Napló hasábjain írt, százakra megy. A magyar fegyvertannal csaknem
egyedül foglalkozván, midőn a magyar hadtörténelmi múzeum fölállítása
szóba került, a közoktatásügyi kormány őt bízta meg az
előtanulmányokkal. Ekkor Közép-Európa összes nagyobb fegyvermúzeumait
áttanulmányozta. Főtitkárja az Országos régészeti és embertani
társulatnak és a Műbarátok körének, hol most a Magyar műkincsek czímű
nagyszabású kiadvány szerkesztésében Radisich mellett tevékeny részt
vesz. Tagja a magyar tud. akadémia archseologiai és hadtudományi
bizottságainak és a műemlékek országos bizottságának. Tevékeny részt
vett az 1884-iki ötvös kiállítás rendezésében, melyről könyvet is adott
ki. A kiállítás ügyeivel három év óta szakadatlanul foglalkozik, mely
czélból a honvédelmi miniszter őt a kereskedelmi miniszter
rendelkezésére bocsájtotta. Ez alatt anyaggyűjtés végett újra beutazta a
külföldet és az egész országot. Azon közel hatezer hadtörténelmi
emléket, melyet a történelmi főcsoport különböző palotáiban látunk, mind
ő gyűjtötte egybe. Vámbéryvel két ízben járt Konstantinápolyban is,
tanulmányozva és egybegyűjtve az ott levő magyar emlékeket. A történelmi
kiállításról készülő nagy szakmunkában a hadtörténelmi részt szerkeszti.
A kiállítási előmunkálatok közben az egész országra kiterjedően vezette
a régészeti ásatásokat, melyeknek czélja volt minél több
honfoglalás-korabeli emlék felkutatása. Ennék alapján szerkesztette meg
Pauler Gyulával együtt a honfoglalás térképet. Munkásságát több
kitüntetéssel s rendjellel jutalmazták.
Fittler Kamill, a történelmi kiállítás egyik előadója, 1853-ban
született Tatán.
Tanulmányait ugyanott, majd Budán és Bécsben, a
műegyetemet Zürichben végezte, hol építészi oklevelet nyert. 1876-tól
1884-ig Parisban tartózkodott, hol a mellett, hogy az Ecole des
Beaux-Artsba belépett és e nagyhírű intézetnek konkurzusain több ízben
dicséretet nyert, előkelő építészek és díszítőművészek műtermeiben
foglalkozott. 1884-ben Budapestre jött; 1888-ban az orsz. magyar
iparművészeti múzeum őrévé neveztek ki. A magyar mérnök- és
építészegylet több ízben titkárrá választotta, a vallás- és
közoktatásügyi miniszter pedig 1895. év végén az új Iparművészeti Múzeum
és iskola építkezésének vezetésével bízta meg, mint miniszteri biztost.
Az ezredévi kiállítás munkálataiban a történelmi, építészeti és a
történelmi lakásberendezési csoportok előadója; e mellett azonban számos
más csoport munkáiban is részt vett, így p. o. a hazai síremlékek és
jellemzőbb építészeti részletek gipszmásolatait legnagyobbrészt ő
gyűjtötte össze, s részt vett a kiállítási falu ház-típusainak
Kikeresésében és megválasztásában is.
Radisich Jenő a történelmi kiállítás egyik előadója, 1856-ban
született Buziáson, Ternes megyében. Iskolai tanulmányait Budapesten
végezte a József műegyetemen, majd a jogi egyetemen. Fiatalabb éveiben
sokat festett. A megboldogult Makart rajzai saquarelljei alapján azt a
tanácsot adta szüleinek, hogy adják a művészi pályára. 1880-ban Trefort
a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba gyakornokká nevezte ki s az
elnöki osztályba osztotta be. Mintegy másfél év múlva az orsz. magyar
iparművészeti múzeumhoz rendelte ki, hogy a gyűjtemények leltárát
készítse. E föladat végeztével 1882-ben külföldre küldte a miniszter
múzeumi gyűjtemények és berendezések tanulmányozására, valamint
összeköttetések létesítése czéljából. Ekkor hosszabb ideig tartózkodott
Németországban, Dániában, Franczia-, Angol- és Spanyolországban.
Ez alkalommal rendezte a párisi Union Centralé des Árts Decorativ
tárlatán a magyar orsz. iparművészéti múzeum által ott kiállított magyar
emlékeket, amiért a franczia kormány háláját lerovandó, egy értékes
sevresi porczellán gyűjteményt ajándékozott Iparművészeti Múzeumunknak,
Badisichot pedig az Officié d'Académie jelvényeivel tüntette ki.
Hazatérte óta egész tevékenységét az Iparművészeti Múzeumnak szentelte.
1884-ben ismét Parisba küldetett az Unio Centralé egy másik
kiállítására, melyen múzeumunk magyar agyagmunkákkal vett részt. A
franczia kormány ezúttal is egy nagyobb sevresi porczellán-sorozattal
kedveskedett intézetünknek.
A kiállításon tett tapasztalatairól terjedelmes jelentéssel számolt be,
melyet Trefort kinyomtatott s a törvényhozó testület tagjai között
kiosztatott. 1888-ban kapta a franczia becsület-rendet. Sokszor járt
Parisban az 1889. évi világtárlatra, az Exposition delaSomme czímű
kiállításon, magyar középkori miseruhákat és hímzéseket vitt ismét és
állított ki. Majd mikor a hírneves Spitzer-féle gyűjteményt
elárverezték, a kormány őt bízta meg, hogy vásároljon ott tárgyakat a
múzeum számára. 1884-ben tevékeny részt vett az ötvös-műkiállítás
munkálataiban s az annak kapcsán megjelent Az ötvösség remekei czímű
díszmunkájához írta a szöveget Pulszky Károly és Moliniez Emil
közreműködésével. Irt czikkeket bel- és külföldi szaklapokba, s
szerkesztőtársa volt az Iparművészeti Múzeum és iparművészeti társulat
közlönyének, a Művésziparnak.
1887-ben az Iparművészeti Múzeum igazgatójává neveztetett ki. Három éve
magántanárrá habilitáltatott a József-műegyetemen, hol a művészeti ipar
történetéről tart előadásokat. Az iparművészeti társulat a Szabad Lyceum
választmányában szintén helyt foglal, tagja a budavári székesegyház
építő bizottságának, az országos ipar oktatásügyi tanácsnak. Szerkeszti
a Műbarátok körének nagy díszkiadványát, a Magyar műkincseket. A
kiállítás országos bizottságának s szűkebb körű végrehajtó-, illetőleg a
rendező bizottságnak tagja, s a 6. csoportelőadója.
Az Országos Kiállítás Néprajzi faluja
Bár a kiállítás valamennyi pavilonja jellegzetesen
eklektikus volt, az ország építészetét két együttesben mutatták be. A
rangos építészetet, a stíluskorszakokat a Nagy-tó Széchényi szigetén,
Alpár Ignác munkájaként a Történelmi főcsoport együttesében mutatták be,
a romantika, gótika, reneszánsz (barokk) kor épületeinek a
Kárpát-medence különböző helyeiről, összeválogatott részleteivel. Benne
Ferenc József pihenő és fogadó helyiségein kívül történelmi kiállítás
kapott helyt. Az együttest maradandó anyagokkal és szerkezetekkel
megépítve 1906-ban a Mezőgazdasági Múzeum céljaira adták át - közismert
neve Vajdahunyad-vár.
A kiállítási falu vagy néprajzi kiállítás volt a másik együttes, ahol -
ma úgy mondjuk - a tájegységek népi építészetét mutatták be. Ilyen
tekintetben az első skandináv skanzeneket azonnal követve, a kiállítás a
világ első szabadtéri néprajzi múzeumai között szerepelt. A kiállítás
eredeti vezetője szerint a néprajzi falu "elsősorban arra való, hogy
megmutassa az ország lakosságát, hogyan építi házát, hogy rendezi be a
háza táját, a lakását, hogyan öltözködik, milyenek a szokásai, hogyan
él, tesz-vesz, jár-kél a házában meg a gazdaságában. S így hozza elénk
minden fajtáját a magyarországi népeknek, vidékek és nemzetiségek
szerint…"
A falu három elágazó útra volt szerkesztve. Az egyik volt a magyar utca,
a másik a nemzetiségek utcája, s a köztük lévő utcára szerveződött a
"mintaszerű" - értsd minden falunak javasolt - községháza, kórház,
tornacsarnok és iskola, s a látogatókat kiszolgáló debreceni csárda. A
főtéren állt egy kerített templom kalotaszegi mintára.
A falu házait az ország egész területéről másfél év alatt Jankó János
gyűjtötte össze és javaslatot készített a telepítés tervére is. Mind a
kiválasztásban, mind a felépítésben az egyes megyék döntő szerepet
vállaltak. Ennek köszönhető, hogy a tájegységeket bemutató épületek nem
feltétlenül jelenítették meg a néprajzilag hiteles, területre jellemző
típusokat. A lokálpatrióta vezetők gyakran a legfejlettebb, leggazdagabb
háztípust választották ki, a jellemzőbb, de szerényebb változatok
helyett. Ettől eltekintve, a magyar népi építészet első és legteljesebb
körképét nyújtotta a kiállítás. Annak idején kínosan ügyeltek például
arra is, hogy a kiállítási anyag felét az ország lakói létszámának felét
kitevő nemzetiségek házai képviseljék.
A házakban igyekeztek bemutatni a bútorozást, az elrendezést, a
lakáshasználatot és a viseletet. Utóbbi két jellemzőt felöltöztetett és
tevékenységet mímelő babákon mutatták be. A kiállítás ideje alatt
többször rendeztek az illető megyékből felutazó lakosokkal a vidékre
jellemző ünnepségeket, felvonulásokat. Volt lakodalmas menet, búcsú,
disznótor, fonóba járás, kukoricafosztás, stb. A templom körüli vásáros
bódékban pedig - igazi vásári élményként - a magyar háziipar termékeit
kínálták hasonló tájegységi változatosságban, sőt az egyes tájak ízeivel
is szolgáltak: pozsonyi mákos patkó, kassai sódar, liptói túró,
debreceni kolbász, kolozsvári szalonna.
A házak szerkezeti hitelességén is volt kifogásolni való, mert a
kiállítás jellegének megfelelően az épületeket rejtett favázas
szerkezetekkel, leplező burkolatokkal készítették, a májustól októberig
tartó ideiglenességnek megfelelően. Ezért a kiállítás bezárása után a
berendezést a Néprajzi Múzeumba vitték, az épületeket pedig lebontották.
Ezután közel 70 év telt el, míg végre újra létrejöhetett néprajzi falu,
illetve Szabadtéri Múzeum hazánkban.
Forrás: arch.eport.bme.hu
Ős-Budavára
Az Ős-Budavára egy fából és gipszből épített
mulatókomplexum volt az Állatkert által bérbe adott 70000 négyzetméter
területen. Török időket imitáló épületek, ódon városrészletek, kastélyok
váltogatták egymást. Az Ős-Budavára elnevezés arra utal, hogy ez a
kiállítórész a Budai vár török időkben tapasztalható állapotát kívánta
visszaadni. Felépítettek itt egy mecsetet is mely nemcsak díszlet volt,
ugyanis a kiállítás területére több törököt szerződtettek és óránként
felhangzott a müezzin éneke. A müezzin július 28-án halt meg, mert
reumájára felírt külsőleg használandó gyógyszer nem használt, ezért az
egész üveggel megitta. A halottat (Csusztalics Resid) a katonai
temetőben helyezték örök nyugalomra Az Ős-Budavára adott otthont az
élőképek csarnokának, ahol a (híres Kiliani-féle) képeket úgy mutattak
be, hogy az egyes alakok mind élő személyek voltak. Itt is működött
zenekar, méghozzá Serly Lajosé.
Sok vendéglátóhelyet fogott össze, pl. Parisienne Mulató, Berger
Étterem. 1900 nyarán elárverezték, majd átalakították, és egymást
váltották a tulajdonosok. Jelentősége és látogatottsága folyamatosan
csökkent. 1907-ben végleg bezárt, 1910-ben tűzveszélyre hivatkozva
lebontották. Helyét részben az Állatkert kapta vissza. Másik részén, az
akkor a vasútig tartó Hermina úttól balra lévő sávból alakították ki a
külső mutatványostelepet, a Vurstli újabb részét, mely 1950-től a
Budapesti Vidám Parkhoz lett csatolva.
Képnézegető / 10 kép
Az Udvar programjai
A Vasárnapi Újság így számolt be az uralkodó és
kíséretének érkezéséről: "A főváros már felöltötte a díszt. Zászlók
lobognak mindenfelé. A házakon óráról-órára több az ékítés, az
erkélyeket, párkányokat, drapériák vonják be; czimereket,
transparenteket szegeznek ki, meszelnek, festenek. Nagy létrákon és
emelvényeken dolgoznak a világítás előkészületein, fölvezetik a gázt és
villámot az épületek tetejéig. Sürgés-forgás mindenfelé, nemcsak az
utczán hanem az üzletekben is. A kiállításon megfeszített erővel
dolgoznak egész éjjel is. A rossz idő miatt nagyon hátramaradtak,
teljesen elkészülni a megnyitásra nem lehet. A tavaszi verőfény is
megjött, s most már melegen tűz alá a nap a derült égről.
A királyi pár még az ünnepélyek kezdete előtt megérkezett. Ily nagy
kísérettel az udvar még nem időzött a magyar fővárosban. Lehozták
Bécsből az összes díszhintókat is, s az udvari istálló nagy részét, mely
a Károly-kaszárnyában talált helyet. A király április 29-én kora reggel,
6 óra előtt jött meg. Bár hivatalos fogadtatás nem volt, mégis rendkívül
sokan várták ő felségét a nyugati pályaudvarnál és az utczákon. A
miniszterek is megjelentek díszmagyarba öltözve, valamint a
polgármesterek, a kiállítás igazgatója. Az udvari vonat szokatlanul nagy
volt, nyolcz személyes két poggyászkocsival. Ő felségét zajosan
éljenezve köszöntötték. A király először báró Bánffy miniszterelnökkel,
majd Kammermayer polgármesterrel beszélgetett. Dániel kereskedelmi
miniszter fölkérésére ő felsége megtekintette a pályaudvaron fölállított
új udvari vonatot is, s aztán a nagy sokaság éljenzése közt hajtatott
föl Budára. Az utczán mindenütt nagy tömegek álltak már ekkor s lelkesen
köszöntötték a királyt.
A királyné másnap, április 30-án reggel érkezett meg Miramaréból a déli
vasút budai pályaudvarába; őt is ünnepélyesen fogadták. A király is
kiment a pályaudvarba s a királyi pár nyílt kocsiban hajtatott föl a
budai királyi palotába, az úton több ezerre menő közönség éljenzésétől
kisérve.
József főherczeg április 29-én délután tekintette meg a kiállítás
előkészületeit báró Vécsey József főudvarmester és Libits Adolf központi
igazgató kíséretében. Legelőször saját díszes pavillonját nézte meg,
aztán gróf Zichy Jenő kiállítását. Majd Darányi földmivelési miniszter
és Bedö Albert államtitkár kalauzolása mellett folytatta útját. A
történelmi csoportban pedig Alpár Ignácz, Szalay Imre múzeumi igazgató
és Hermán Ottó szolgáltak fölvilágosításokkal. A főherczeg a gazdasági
csoportnak legnagyobb kiállítója.
József Ágost főherczeg, ki 1894 ősze óta Brünnben lakott, állandóan
hazajön Magyarországba. A főherczeg és neje Auguszta herczegnő az
ünnepélyekre szintén Budapestre érkeztek s azonnal a kiállítás
megtekintésére siettek. A főherczegi pár csaknem két teljes órát töltött
a kiállítás területén, nagy érdeklődéssel tekintette meg a király
remekül sikerült és már teljesen kész román stilű lakosztályát, József
és Frigyes főherczegek és Koburg berezeg pavillonjait, Zichy Jenő gróf
őshazabeli gyűjteményét, a történelmi főcsoport ritka becsű
gyűjteményeit, stb".
Május 2.
Az ezredéves ünnep alkalmából az európai uralkodók és államfők: a német
császár, az olasz király, az orosz cár, az angol királynő, a szász
király, a dán király, a bajor régens-herceg, a spanyol régens-királyné,
a svéd király, a hollandi régens királyné a svájci szövetség elnöke,
stb. a legmelegebb hangú üdvözleteket intézték a királyhoz.
A május 2-iki ünnepélyeket a színházak díszelőadása fejezte be: az
operaszínházban theatre páré volt, csakis meghívott előkelő közönséggel,
a nagykövetekkel. A király és az uralkodó ház tagjai az operaszínházban
jelentek meg, hol Erkel Ferenc Szent István operáját adták, melynek
negyedik felvonásába történelmi jeleneteket ábrázoló élőképeket szőttek.
A király és az udvar esti fél 8 óra után érkezett. A középen levő nagy
udvari páholyhoz még a mellette levő páholyokat is hozzá vették, s itt
helyezkedett el az uralkodó család egy része, közepén a király; második
része az inkognito páholyban és József főherceg páholyában foglalt
helyet. Az egész nézőtéren csupa egyenruha és díszmagyar s ragyogó női
toilettek látszottak.
A második felvonás után az udvar visszavonult teához, de a harmadik
felvonásra ismét megjelent, s egész végig ott maradt. A történelmi
képeket nagy tetszéssel fogadta a közönség. Végül következett az
apotheozis. A színpad közepén hatalmas géniusz tartotta az örök dicsőség
sugárkoronáját a király és a királyné életnagyságú szobrai fölött. A
szeretet, a hit és remény személyesítői állták körül a két szobrot,
amelynek talapzatánál a magyar nemzet minden egyes rétegének egy-egy
képviselője, vagyis az egész magyar nép állt, mindegyike az operaház
egy-egy magánénekese által személyesítve. Egyszerre előlépnek mind és
fölhangzik a himnusz: lsten áldd meg a magyart! E szónál fölemelkedett
az egész díszes, előkelő közönség üléséből, a fényes földszinti közönség
háttal fordult a színpadnak, a királyi páholy felé hajol. Fölállt maga a
király és a királyi család valamennyi tagja és így állva hallgatták a
nemzeti himnuszt.
Amint a himnusz véget ért, a közönség harsány éljenzéssel hódolt a
királynak, aki szíves üdvözlettel köszönte meg a lelkes ovációt. Azután
kilépett a páholyból, a lépcsőházban Nopcsa Elek kormánybiztosnak
megelégedését fejezte ki és valósággal meg is köszönte a szép előadást.
A nemzeti színház díszelőadására Jókai drámáját, a Szigetvári vértanúkat
választották, ez elébe pedig Rákosi Jenő írt Ezerév című alkalmi
prológot, fényes jelenetekkel. Az Idők szelleme fölidézi a magyarok
ősanyját, Emesét, aki vádolja az Időt, hogy az ő gyermekeinek, a
magyaroknak, gyásznál és siralomnál egyebet nem juttatott. Az Idő bűvös
pálcát nyújt át neki, mondván, hogy idézze fel hát a nemzet tragikus
alakjait, akik idő előtt nagy véres és gyászos harcokban léptek le az
élet színpadáról az örök enyészetbe. Emese hívására egymás után kilépnek
a homályból: Szent Imre herceg, IV. Béla király, Hunyadi László, Dózsa
György az izzó koronával a fején és II. Lajos, elmondván, rövid szép
szavakban gyászos életük, küzdelmük és haláluk történetét. Most a
szellem a pálcát megfordítja Emesével és dicsőséges apotheozis gyanánt
sugárözönben megjelennek a költők, Nagy Lajos király diákja, Mátyás
király diákja, Balassa Bálint, Bessenyei György és Vörösmarty Mihály,
jelképezvén a nemzet nagyságát, diadalait s örömteljes, vidám napjait.
Végül kibontakozik a fényárból a magyar cimer, amelyet kerubok
koronáznak meg, ami Emesét végképen kibékíti és leborul előtte, mialatt
a himnuszt énekli egy
láthatatlan énekkar. Emesét Jászai Mari ábrázolta. A színkörökben is
történelmi tablók, alkalmi díszelőadások voltak ez estén.
Május 3.
Már e hó 2-án is kivilágították a főváros azon részét, mely Budáról az
operaszínházhoz vezet. Az általános kivilágítás május 3-ikán volt. Az
egész város fényárban tündökölt. Egyes paloták, házak, a középületek
gázzal, villamos fénnyel voltak világítva. A mécsesekkel és lampionokkal
való világításra is nagy előkészületeket tettek, de a heves szélben azok
nagy részét meg nem lehetett gyújtani. Az utcákat óriás tömegek lepték
el, kivált a Duna-parton volt nagy a tolongás, honnan a Gellérthegyen
rendezett tűzijátékot nézték, ami majd egy óra hosszat tartott.
A király, a főhercegek és főhercegnők 9 óra után végigkocsiztak a
városon, mert gr. Festetich Tasziló estélyére mentek a múzeum mögötti
Festetich-palotába. A király 10 órakor érkezett oda s háromnegyed órát
töltött az estélyen.
Május 4.
Déli 1 órakor nyílt meg az új műcsarnok, a képzőművészetek kiállítása,
mely magában foglalja a magyar festészet, szobrászat jelenét, de
egyszersmind az elhunyt jeles művészek műveiből is igen sokat, valamint
az utolsó tíz év nevezetesebb alkotásait. Körülbelül 1200 a kiállított
művek száma 335 művésztől. Ezekből 700 festmény, 80 szobormű s 400
épületrajz és terv. Az impozáns kiállítás fényes tanúságtétele, hogy
alig három évtized alatt mily gyorsan és magasra fejlődött a magyar
képzőművészet. Az új műcsarnok minden helyisége tágas és felülről
világított. A festmények kilenc nagy termet töltenek be.
A király a főhercegek kíséretében jelent meg. Ő
felségét Wlassics közoktatásügyi miniszter fogadta üdvözlő beszéddel. A
király válasza ez volt: "Örömmel jöttem a művészek ezen új hajlékának
felavatásához, s őszintén kívánom, hogy az a szépen fejlődő magyar
képzőművészetnek újabb lendületet adjon a további felvirágzásához".
Wlassics miniszter bemutatta ő felségének Szmrecsányi Miklós
osztály-tanácsost, dr. Ambrozovits Dezső titkárt, Bihari Sándor
festőművészt, Zala György szobrászt, Keleti Gusztáv igazgatót és Steindl
Imre műegyetemi tanárt, akik ő felségét a kiállítás egyes részében
kalauzolták.
A király Jókaival váltott ezután néhány szót. A király szemléje alatt
több művészt bemutattak. Ő felsége egyes képeket sokáig nézett s
mindenikre volt megjegyzése vagy dicsérete. Egy kisebb, vidám szobornál
a király a művész után kérdezősködött, s erre bemutattak egy honvéd
káplárt, Teltsch Edét, aki most tölti önkéntesi szolgálatát.
A műcsarnokból a király a főhercegekkel átment a Munkácsy-pavilonba,
hogy megtekintse az Eccehomo festményt. A művész fogadta a bejáratnál a
királyt, ki élénken tudakozódott, hogy mikor tér haza. A nagyhatású
festmény előtt sokáig időzött a fejedelmi társaság.
Dániel Ernő kereskedelmi miniszter esti 6 órakor nagy ebédet adott a
Park-klubban. Meg voltak híva a közös- és osztrák miniszterek, a
diplomáciai testület, az országos méltóságok, a főváros polgármesterei,
a képviselők, a tábornoki kar. A háziasszony tisztjét a miniszter neje
szeretetreméltón teljesítő. Az ebéd alatt csak egy áldomás volt, melyet
Dániel miniszter mondott a királyra.
Ezután gr. Apponyi Lajosnak Andrássy úti palotájában gyűlt össze az
előkelő világ. A magyar udvarnagy estélyét a király és az uralkodó
család tagjai is kitüntették megjelenésükkel. A király fél tízkor
érkezett, derülten beszélgetett a vendégekkel és hölgyekkel, s
háromnegyed óra múlva távozott. A főhercegek és hercegnők 11 óráig
maradtak ott.
Május 5.
A Budapesten állomásozó helyőrség, honvédség és tüzérség, május 5-ikén
kivonult a budai vérmezőre. A ritka látvány rengeteg közönséget
gyűjtött. Összesen 17.000 katona fölött tartott szemlét ő felsége reggel
9 órakor. Az uralkodó család tagjai itt is megjelentek. A szemle és a
katonaság elvonulása 10 óra utánig tartott.
Ezután a külföldi nagykövetek és követek testületileg megjelentek a
budai királyi lakban ő felsége előtt, velük Locatelli a pápa külön
képviselője. A diplomáciai képviselők, fejedelmeik, illetőleg az
államfők és kormányaik nevében üdvözölték ő felségét, mint Magyarország
királyát az ezredéves ünnep alkalmából. A diplomáciai kar képviselői,
kiket ő felsége együttes kihallgatáson fogadott, sorban, egymás után
teljesítették e feladatot. Nigra gróf, az olasz nagykövet, mint a
diplomáciai kar doyenje, elsőnek tolmácsolta fejedelme és kormánya
szerencsekívánatait Magyarország királyának. A király ő felsége igen
szíves szavakban köszönte meg az üdvözlést: a külképviseletek főnökeinek
megjelenésében magyar királyságának ezredéves ünnepén a külhatalmasságok
rokonszenvének és barátságának kifejezését látja és a jó viszony
bizonyítékát, amely köztük és a monarchia között fennáll. Az
üdvözléseknek és ő felsége válaszának ép oly szíves, amily ünnepélyes
jellege volt.
Este a királyi lak termei fénypompában úsztak. Az ország előkelősége
gyűlt itt össze az elfogadó estélyre. Mindenfelé ragyogás, rendjelek,
gyémántok, ékszerek, egyenruha, díszmagyar, suhogó selyem és bársony. A
képviselők is igen nagy számmal jelentek meg. A fogatok esti 7 órától
szakadatlanul robogtak a város minden részéből Budavárba.
Kilenc órakor tárultak föl a nagy terem szárnyas ajtai, s megjelent az
udvar. A király karján vezette a királynét, ki most is feketébe volt
öltözve, de magyar viselet szerint. Utánuk párosan a főhercegek és
főhercegnők. A király az urakhoz fordult, a királyné a palotahölgyekhez,
s cerclet tartottak.
A király sokáig társalgott, a királynénak pedig a fehér teremben gr.
Andrássy Aladárné, a királyné főudvarmesternője bemutatta azokat a
hölgyeket, kik a királynénak bemutatva még nem voltak. A királyi család
aztán teára vonult vissza. A teához hivatalosak voltak a nagykövetek,
ezek nejei és a palotahölgyek. A királyné a bemutatások után azonnal
lakosztályába távozott. A király fél tizenegyig maradt a teánál. A dús
buffet 10 órakor nyílt meg a vendégeknek. 11 órakor a fényes társaság
szétoszlott.
Május 6.
Déli 12 órakor megjelent ő felsége a kiállításon gr. Paar hadsegéd
kíséretében, s az előre megállapított sorrendben tíz pavilont tekintett
meg. Frigyes főherceg, Koburg herceg mint kiállítók szintén megjelentek.
Ő felsége Frigyes főherceg pavilonját nézte meg először, aztán az
erdészeti pavilont, hol Koburg herceg vadászati kiállítása van, a
vízépítési pavilont. A bosnyák pavilonban Kállay Béni közös
pénzügyminiszter és báró Appel boszniai katonai parancsnok fogadták. A
selyemtenyésztési, a meteorológiai, Torontál megyei és több kisebb
pavilon következett. A mezőgazdasági kiállítás nagy csarnokában
hosszabban időzött ő felsége, s itt Darányi miniszter volt oldala
mellett. Itt is többeket megszólított a király.
Ő felsége gr. Karácsonyi Jenőt hosszabb
beszélgetéssel tüntette ki. Karácsonyi gróf a kiállításon Torontál
megyei uradalmait mutatta be hatalmas oltárszerű emelvényen, szemben a
mezőgazdasági csarnok főbejáratával. Különféle gazdasági termények,
takarmányminták, gyapjúminták s az uradalomban készült eszközök díszítik
a gróf kiállítását. Legjobban magára vonja azonban a figyelmet az
emelvény alján felhalmozott fehér zsákocskák sora, amelyek az utolsó
postával teljesen fel vannak szerelve a szállításra. Ezekben a zsákokban
a híres topolyai rizstelep terményei vannak, amelyekkel Karácsonyi Jenő
gróf nagy érdemeket szerzett a magyar mezőgazdaság amaz ága körül. A
topolyai rizstelepről van itt héjas, kalászos, lehántott, csiszolatlan,
hántott és csiszolt különböző minőségű rizs; rizskorpa, rizsliszt, stb.
A topolyai rizstelep néhány év múlva lesz száz esztendős.
Mária Terézia adományozta Arizi tábornoknak, akinek családja kihaltával
a rizstelep igen szerencsétlen és sanyarú állapotba jutott úgy, hogy
Dél-Magyarországban az egész rizstenyésztés már jóformán névben élt csak
s teljesen pangásnak indult. Ekkor vette meg Karácsonyi Jenő gróf a
telepet, ahol akkor egy földszintes vályogépületben csiszolták és
hántolták a rizst, természetesen igen primitív módon. A gróf teljesen a
magyar technika vívmányainak megfelelően szerelte föl a telepet.
Hollandiából hozatott gépeket, háromemeletes rizshántoló malmot állított
fel úgy, hogy a topolyai rizs ma már szerencsésen versenyez a külföldi
rizsbehozatallal részint olcsóbbságánál fogva, részint azért, mert
sokkal kellemesebb ízű minden más fajta rizsnél. A topolyai telep földje
ugyanis csigatelevény őstermő talaj s nem az a kihasznált mocsaras föld,
amiben főleg Olaszország rizsét termelik.
A 300 holdnál terjedelmesebb telepen a rizstenyésztést újabban
haltenyésztéssel kapcsolták össze, amelynek szép eredményét élénken
illusztrálja gróf Karácsonyi kiállítása a halászati kiállításban. Ő
Felsége melegen érdeklődött a gróf gazdasága iránt s elismerését fejezte
ki a grófnak buzgó fáradozásáért az elhanyagolt rizstermelés
föllendítése körül. A király fél 5 tájban hagyta el a kiállítást.
Este a főváros új színházát, a Vígszínházát nézte meg, Gizella
főhercegnő társaságában. Elő adták Kozma Andor Prologját. Viharos taps
hangzott, mikor a prológ e szavait szavalták: S az ünnepen ragyog, mint
a Nap a csillagok között, A legelső magyar ember, A bölcs, a nagy, nemes
király!
A Prologot követte az Államtitkár című francia vígjáték, melynek első
felvonása után távozott ő felsége. Az igazgatóság nevében Széll Kálmán
mondott köszönetet ő felségének a látogatásért. A király így szólt:
"Nagyon meg voltam elégedve. A színház igen szép és az előadás is jó".
Ezután még bemutattatta magának az igazgatóság tagjait, kezet szorított
az urakkal és Gizella főhercegasszonnyal fogatába ült. A közönség a
színház előtt csoportosan várta és éljenezte.
Május 7.
Délelőtt 9 órakor a királyné egész váratlanul megjelent a ki állításon
Festetich Mária grófnő kíséretében. A történelmi csoporthoz ment
egyenesen, hol dr. Czobor Béla fogadta, kinek a királyné megjegyezte,
hogy a király ő felsége mondta neki, hogy ez a kiállítás legszebb része.
Nyájasan kérte a felséges asszony Czobor Bélát, hogy legyen szíves végig
kísérni a csarnokokon. Másfél órát töltött itt a királyné, hallgatva a
magyarázatokat, melyek nagyon érdekelték.
Az ősfoglalkozások csarnokában Hermán Ottó vette át a kalauzolást.
Megnézte Ő felsége a falut is, s bement a jászkun-szolnok megyei házba.
Majd a bosnyák pavilonban időzött hosszabban. A királyné látogatása
alatt a közönséget a csarnokoktól távol tartották. Tizenkét órakor
távozott a királyné a kiállításból, s ekkor még Munkácsy Ecce homo képét
tekintette meg az Andrássy út torkolatában. A művész, ki nem volt
értesítve a királyné látogatásáról, nem volt jelen. Ő felsége 20 percig
nézte Munkácsy festményét.
Az ezredéves orsz. kiállítás nagy vonzó erejét bizonyítja az a ritka
érdeklődés, mellyel a királyi család tagjai s a legelőkelőbb külföldi
vendégek is viseltettek iránta. A megnyitási ünnep magas vendégei amíg
itt voltak, mindennap kisiettek a kiállítás egy-egy csarnokában
felhalmozott kincsek megtekintésére. A főhercegnők is mindennap
meglátogatták a kiállítást.
Az udvari ünnepélyek a május 5-iki nagy udvari estéllyel egyelőre véget
értek. Az itt időzött főhercegek és főhercegnők május 6-ikán távoztak
Budapestről, hogy későbbi alkalommal a kiállítás látogatására ismét
visszatérjenek. A királyné még néhány napig itt marad, míg az, hogy a
király e hó közepéig tartózkodik itt, melyik nap fog elutazni
Budapestről, az még nincs megállapítva.
(Jantyik
Mátyás rajza)