A főváros fuvarozó kocsisai szeptember 28-án sztrájkot kezdtek, abbahagyták a munkát, s nemcsak erőszakkal akadályozták meg azokat, kik a munkát folytatni akarták, hanem megtámadták a védelmükre megjelent rendőrséget is.

AJÁNLÓ

Már az 1902-ik év közepén valamivel javultak a gazdasági viszonyok és a munkások igyekeztek a nagyon is lecsökkentett munkabéreiket emelni. S miután békés úton ezt nem lehetett elérni, következtek az igen gyakori sztrájkok. Így már 1902-ben sztrájkoltak a Magyar Fém- és Lámpagyárban alkalmazott bádogosok, Fiuméban a Lazarus-féle hajógyár munkásai. Ugyancsak általános sztrájkba léptek a fiumei kikötőmunkások. Hódmezővásárhelyen az ácsok és kőművesek vívtak ki jobb munkaföltételeket. A budapesti hentesek is bérharcba léptek, noha szervezve nem voltak. Ez a bérharc a munkások vereségével végződött. Székesfehérváron 300 kőműves vívott ki jobb munkaföltételeket. Ruttkán a vasúti munkások rövid harc után fizetésemelést kaptak. Békéscsabán és Kolozsváron szintén sztrájkoltak a kőművesek. A Nicholson-gyár kazánkovácsés hidászmunkásai rövid bérharc után fizetésemelést nyertek el.

Nagyváradon a bádogosok, kőművesek és építőnapszámosok győzelmes sztrájkot vívtak. Szegeden az ácsok és kőművesek nyertek bérjavítást. Gyöngyösön az esztergályosok harcoltak jó eredménnyel. Szegeden a kenderfonógyár munkásnői léptek sztrájkba, amely azonban eredménytelen maradt. Aradon és Újaradon, továbbá Baján az építőmunkások fizetésemelést és rövidebb munkaidőt vívtak ki. Nagykanizsán és Szegeden a szobafestők, Győrben a mázolok és fényezők sztrájkoltak eredményesen. Nagyobb sztrájk volt a győri vagongyárban, ahol 2000 munkás öt hétig harcolt bámulatos kitartással. Ez a sztrájk a munkások részleges győzelmével végződött. A budapesti összes paszományosok bérharca eredménnyel végződött. Kivívták a 9 órai munkaidőt. A debreceni szabók jobb munkafeltételeket vívtak ki. Szombathelyen az ácsok és kőművesek harcoltak győzelmesen. Sztrájkba léptek a győri vagongyári mázolók és fényezők. Kispesten a Hofherr és Schrantz-féle gyár 400 munkása lépett bérharcba. A munkások nyolcheti bámulatos kitartással viselt harca csak a bérlevonást tudta megakadályozni. A budapesti munkások öt gyűlést tartottak a sztrájkolok érdekében s igen szép összeget gyűjtöttek részükre. Pozsonyban, Szabadkán és Brassóban majdnem az összes szakmák sztrájkoltak. A sok vidéki sztrájk főleg annak tulajdonítható, hogy a munkások, alig hogy megismerték a szervezkedés eszméjét, máris sztrájkkal kívántak helyzetükön segíteni.

Budapesten a kőművesek a kötelező munkarend érdekében indítottak mozgalmat. Erre a városi tanács kidolgozott egy munkarendet, amely ugyan nem fedezi a munkások által kívántakat, de mégis haladást jelentett. Kötelezővé tette a 10 órai munkaidőt. Ez a munkarend 1903 január havában kötelezően életbe lépett.

Az 1903-as év országszerte sztrájkhangulattal indult, majd több helyen is tüntetések kezdődtek a magasabb bérek és az enyhébb munkafeltételek elérése céljából. Az év elején, február 20-án a pékmunkások szüntették be a munkát és pedig azért, mert részben a kosztot nem akarták elfogadni, hanem ennek fejében csakis kosztpénzt, részben, mert a gazdák a vasárnapi munkaszünetet be nem tartották. Még többnyelvű röplapokat is osztogattak a vasútállomások és nagyobb terek környékén, hogy szavaik szélesebb rétegekbe is eljussanak. A mesterek és a munkások is a tárgyalások során engedtek, mire lassanként a munkások ismét munkába léptek. Májusában a szombathelyi építőmunkások léptek sztrájkba, akik azt szerették volna elérni, hogy az építőmesterek napi 4 korona munkadíjat fizessenek.

A sztrájkolókat a különféle szocialista csoportok is heccelték, s próbálták meg őket egy csoportba szervezni. Hangoztatták az emberi jogokat, a munkások jogait, kikeltek az urak, a papok s egyáltalán a munkaadók ellen és elpanaszolták a sok igazságtalanságot, amely a munkásokat éri. Erre leginkább az értelmileg alul maradottabb rétegek voltak fogékonyak.

Élénk tevékenységet fejtett ki a magántisztviselők és a kereskedelmi alkalmazottak szakegylete. Ennek az egyletnek 1903. évi június 20-iki jelentése szerint a vasárnapi szünet érdekében három év alatt 33 nyilvános gyűlést tartottak, ebből esik a fővárosra 28, a vidékre 5. Az értekezletek száma körülbelül 320 volt, a gyűlések és értekezletek összes résztvevőinek száma 45-50 ezerre tehető. Tizenkét röpirat jelent meg a vasárnapi munkaszünet érdekében. 130.000 példányban, csupán kis gyászkeretes cédulákból 50 ezret ragasztottak föl a fővárosban és a vidéken. Ezeken a gyászkeretes cédulákon többnyire az volt a fölírás, hogy a kereskedelmi rabszolgákkal még mindig dolgoztatnak vasárnap. Háromszor jártak küldöttségileg a miniszternél, 14 beadványt terjesztettek föl a minisztériumhoz és egy kérvényt a képviselőházhoz. 1902 február 7-én sok száz röpiratot dobtak le a parlamentbe, mivel a főkapitány a gyűléseket betiltotta. 34 esetben tüntettek, ebből egy tüntetőfölvonulás volt több ezer résztvevővel, három esetben a mozgalmat elítélő lapokat égették el, 30 esetben rögtönzött tüntetések voltak a makacskodó üzlettulajdonosok ellen. Három év alatt 6 céget bojkottáltak. A mozgalom folytán 93 alkalmazott veszítette állását. A mozgalom miatt elítéltek négyet egy-egy hónapra, kettőt két

AJÁNLÓ

A kocsisoknak reggel két-három órakor kellett fölkelniük és késő estig dolgozniuk. A bérek igen alacsonyak voltak, hat-hét, vagy legföljebb nyolc forint volt a heti keresetük a fuvaripari munkásoknak az 1903. év tavaszán. A fuvarozók egy része még nemrég került akkor a fővárosba, benne élt még a falu szilajsága, kétségbeesett lelke még nem volt fogékony a szervezkedés kitartó munkája iránt. Csak abban hitt és bízott, amit gyorsan, rögtön meg tudott cselekedni. Nyomorát egy csapásra le akarta rázni.

Ilyen véres sztrájk vagy tüntetés még nem fordult elő Budapesten. A fuvarozás a nagyvárosok életének egyik legfőbb szerve és szünetlenül mozog egyik széltől a másikig, virradattól éjfélig. A mi teher vasutakon, gőzhajókon érkezik, gyorsan szétszállítják raktárakba, boltokba, magánosokhoz. A házhoz visznek mindent: tejet, jeget, szódavizet kőszenet, fát vagy lisztet. A házból pedig elviszik minden reggel a szemetet. Száz és száz vállalat él a fuvarozásból és ezer, meg ezer szegény ember abból, hogy hajtja a szekereket.

Ezek a fuvaros kocsisok már éjfél után talpon vannak és esti 11 óráig tartoznak dolgozni. Kapnak egy hétre tizennégy koronát, de ha csak egy napon betegek, azt levonják tőlük, s rögtön elbocsáthatják őket. Kívántak most 24 koronát, este nyolc órán túl pedig egy korona pótlékot, emellett pedig két heti felmondási időt.

Szeptember 28-ikán reggel a fővárosi lakosokra az volt az első meglepetés, hogy a szemétszállító kocsik nem érkeztek a ház elé, a szemetet nem lehetett kihordani. A főváros hatóságának azonban szerződése lévén a szemétkihordásra, a vállalat valahogy kiegyezett kocsisaival. A sztrájkolók elkeseredetten támadták meg az utcákon minden fuvaros-szekeret és elálltak a külső városrészekből vezető utakat, ahonnan az ilyen szekerek indulnak munkára, megtámadták a fuvaros-vállalatok telepeit is. A rendőrség nem bírt az erőszakoskodó, nyers emberekkel. A kereskedelmi szállítások egészen megakadtak, s a kereskedelmi és ipartestületek sürgősen kértek hatósági intézkedést. A rendőrség a dolgozó kocsik oltalmára jelent meg, s a terhes szekereket, hármat-négyet együtt lovas-rendőrök kísértek.

A város minden részén voltak véres összeütközések. A kocsisok sztrájkja, melyet ilyen-olyan zavargások tarkítottak, szeptember 30-ára virradóra verekedéssé, délre pedig nyílt munkáslázadássá fajult, melynek igen sok életveszélyes és súlyos sebesültje lett.

Szeptember 30-án a sztrájkolók megpróbálták megakadályozni a sztrájktörő fuvarosok munkába állását, akiket eddigre már két-két rendőr őrzött kocsinként. A véres verekedés reggel 6 órakor robbant k, amikor az egyik ilyen kocsinál, a Fóti út 14. szám alatt valóságos csatát vívtak a rendőrökkel, akik az egyik fuvaros kocsiját próbálták megvédeni a támadóktól. Az elkeseredett tüntetők kőzáporral támadtak a rendőrökre, akik a segítségükre jött lovas-rendőrökkel együtt kardot rántva védték magukat.

Az Elnök utca sarkán egyszer csak feltűntek Walter József angyalföldi fuvaros kocsijai, melyekben négy rendőr volt kivezényelve az erőszakoskodások meggátlására. Mintegy 800 sztrájkoló rohanta meg a kocsikat, amelyekről botokkal és kőzáporral kergették el az utasokat. A pár rendőr mindaddig tehetetlen volt a nagy tömeggel szemben, míg a zavargások hírére 12 gyalog és 6 lovas-rendőrnem sietett a segítségükre. Ezek kivont karddal rontottak az őrjöngő tömegre.

A sztrájkolók erre újabb kőzáport zúdítottak a rendőrökre, amelynek természetesen számos komoly sebesülés lett a következménye. A mentők két kocsival vonultak ki a verekedés színhelyére.

A sebesültek közül Kacsuli József rendőr és Hajdú János rendőrellenőr sebesültek meg súlyosabban, míg a sztrájkolók közül Simon József és Paulinyi József kocsisokat vagdalták meg a rendőrök úgy, hogy kórházba kellett szállítani. A többi sebesült jobbnak látta elmenekülni, de ezen első attakkal a zavargások még koránt sem értek véget.

A külső Váci úton lévő sztrájktanyáról mintegy ezer ember sietett a társai segítségére, úgy, hogy pár perc múlva hatványozódott mértékben újult meg a harc a kocsisok és a rendőrök között.

Délben, alighogy megtisztították a Fóti utat, amikor a Lehel térnél újabb támadás történt. A sztrájkolók ugyanis két kocsist leütöttek a bakról, az ott portyázó négy rendőr azonban a segítségükre sietett, akiket felültettek a bakra, majd felültek melléjük, hogy védjék őket a további atrocitástól. A hatalmasra duzzadt sztrájkoló tömeg erre a rendőrökre vetették magukat.

A csetepatéban ekkor lövés dördült, s az egyik rendőr lefordulván a lováról a földre zuhant. A többi rendőr - mivel kardlappal nem tudták magukat védeni a túlerővel szemben - ekkor revolvert rántott, s viszonozták a tüzet a tömegbe.

Rövid időn belül megérkezett Gorsits Lajos rendőrfelügyelő és hatvan lovasa. Miután megálltak a sztrájkolók előtt, a felügyelő felszólította a megdühödött embereket, hogy oszoljanak szét, de ezek folytatták a vad ordítozást, majd kőzáport zúdítottak a lovas-rendőrökre.

A rendőrök nem voltak restek visszalőni, így hamarosan káosz lett úrrá a tüntetésen: a kocsisok fejvesztve kezdtek el menekülni, a rendőrök pedig utánuk, keresztül-kasul rajtuk. Rengetegen maradtak a földön sebesülésükből kifolyólag. A tüntetők lassan-lassan viszont kezdtek felülkerekedni a lovasokon: a teljesen körülvett tömeg nem tudván menekülni, az önfenntartás végső ösztönében nekirohant a vadul lövöldöző rendőröknek és hatalmas kőzáporral visszaszorították őket. Akik valószínűleg el is vesztették volna a csatát, ha nem érkezik meg az erősítés Rudnay főkapitány és annak két huszárszázada képében, akikkel perceken belül szétverték a zendülőket.

A mentők négy kocsival vonultak ki, s a súlyosan sebesülteket elvitték, a könnyebben sérültek gyalog mentek haza. Végül tolonckocsikat hoztak, amelyekbe a levert sztrájkolókat akarták betuszkolni. Egy-egy ilyen tolonckocsi a bentülők feszítése miatt darabokra hullott, s ekkor sikerült az elfogottak egy részének elmenekülnie. A nagy harc után a sztrájknak vége volt, a munkások azonban némi béremelést vívtak ki.

Ugyanekkor megtámadták a Hoffmann-féle fuvarozó-telepet az Angyalföldön, ostrom alá vették a rendőröket s az udvarba szorították. Itt is a katonaságot kellett kirendelni. Ezen a két helyen 35 sebesülés és 87 letartóztatás történt.

A sztrájkolók tanyája a külső Váci út 56. számú vendéglő alatt volt, s ott 6-700 sztrájkoló időzött állandóan. A szeptember 30-iki véres zavargások után a rendőrség körülfogta a tanyát, szétűzte az ott levőket. Október elsején még folytak ugyan a zavargások, de a sztrájktanya feloszlása után a sztrájk vezető emberei alkudozni kezdtek a munkaadókkal és meg is egyeztek, hogy a kocsisok hetenként két koronával többet kapnak, esti nyolc óra után pótlék jár és a felmondási idő nyolc nap.

A Nagykanizsai Friss Újság október 2-i beszámolója szerint:

 

AJÁNLÓ