A román csapatok fosztogatásainak leállítása

A párizsi békekonferencia 1919. augusztus 5-én szövetségközi tábornoki bizottság Budapestre küldését határozta el, hogy ellenőrizze a hatalomváltás folyamatát, a békekonferencia előírásainak végrehajtását. Az Egyesült Államokat e bizottságban Harry Hill Bandholtz tábornok képviselte, aki augusztus 7-én indult el Párizsból Budapestre s 1920. február 7-én hagyta el a magyar fővárost.

AJÁNLÓ

Az e tisztségében eltöltött időt Budapesten, az országban, valamint hivatalos romániai útján szerzett tapasztalatait, élményeit naplóban örökítette meg. Ezt ő maga nem szánta publikálásra, azonban sok évvel halála után, 1933-ban, mégis kiadták. A "nem diplomatikus napló" meghatározás jelzi, hogy a tábornok nem volt tekintettel érzékenységekre, amikor benyomásait rögzítette, s ezen, természetesen, a közreadó sem változtatott. A napló tanúsága szerint az amerikai tábornokban, aki korább sem Magyarországot, sem Európának ezt a térségét nem ismerte, itt tartózkodása alatt erős rokonszenv, barátság fejlődött ki hazánk, Budapest, s általában a magyarság iránt.

Látva, hogy a megszállók éhsége és brutalitása határtalan, Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok, a Szövetséges Haderők Katonai Missziójának vezetője igyekezett az eseményekbe beavatkozni, a rablásokat, erőszakoskodásokat leállítani.

A néhai Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy ezt a naplóját nem publikálás céljából írta. Amikor azonban sikerült elolvasnom, felfedeztem, mint a világháború időszakának fontos történelmi dokumentuma, és abban a szerencsében lett részem, hogy Bandholtz tábornok özvegyétől, Mrs. Inez Clair Bandholtztól engedélyt kaptm arra, hogy hozzáférhetővé tegyem a napló tartalmát a történelem és a diplomácia tanulmányozói számára. Úgy érzem a napló szobrot állít egy becsületes, tisztességes és emberséges amerikainak, aki honfitársai legjobb típusát képviselte egy szerencsétlen országban

- Fritz-Konrad Krüger előszava

Bandholtz tábornokot már magyarországi tartózkodásának első napja délutánján felkereste József főherceg, aki az akkor kézhez vett, rövid határidejű román ultimátumot tárta elé. Az ultimátum szerint:

Magyarországnak teljesíteni kell minden román követelést, feladni minden hadianyagát és hadikészletét, támogatnia kell Romániát a Bánát megszerzésében, sőt politikai uniót kell létrehozni, amelyben a korábbi Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan a román király lenne Magyarország uralkodója is.

Bandholtz ezt a tájékoztatást adta József főhercegnek:

Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú megbízott adta át (az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, hogy menjen egyenest a pokolba

Constantine Diamandival, Románia magyarországi teljhatalmú megbízottjával csak másnap találkozott, és csak augusztus 13-án kapta meg a román kormány nyilatkozatát, amelyben a Szövetséges Katonai Misszió kompetenciáját elismerték.

Harry Hill Bandholtz
(1864-1925)

Augusztus 16-án Mardarescu román tábornok megkapta a Misszió első instrukcióit: Azonnal szüntessék be bármilyen készlet vagy tulajdon rekvirálását vagy eltulajdonítását, akármilyen természetű is legyen az, kivéve az ezen Misszió által erre a célra engedélyezett övezeteket, és akkor is csak olyan készleteket, amelyek a román hadsereg számára szükségesek és a Misszió kapjon tájékoztatást azokról a készletekről, amelyeket szükségesnek tekintenek. A román főparancsnok késedelem nélkül adjon át egy térképet, amelyen világosan kimutatja a rekvirálási övezeteket, és amely csapatai elhelyezkedését is mutatja. Azonnal szolgáltassék vissza tulajdonosának az összes, jelenleg román kézben lévő magántulajdon, mint például személygépkocsik, lovak, hintók, amelyek magánszemélyek tulajdonában vannak. Szervezzék meg a vasúti, postai és távíróvonalak fokozatos visszaszolgáltatását a magyar kormánynak. Ne rekviráljanak további épületeket, raktárakat és ingatlanokat és a lehető leggyorsabban evakuáljanak minden iskolát, kollégiumot és más hasonló jellegű épületet. Azonnal hagyjanak fel a gördülő eszközök, vagy bármilyen magyar tulajdon hajón Romániába, vagy arrafelé történő szállításával, állítsanak meg és vigyenek vissza Budapestre minden úton lévő vagy külső állomásokon hagyott gördülő eszközt vagy magyar tulajdont. Korlátozzák a köz- és magánügyek felügyeletét a városban arra a szintre, amelyet a Misszió hagyott jóvá. A román kormány legkésőbb augusztus 23-ig bezárólag szolgáltasson teljes listát valamennyi hadi-, vasúti és mezőgazdasági anyagról, élőállat-állományról vagy bármiféle tulajdonról, amelyet a román erők eltulajdonítottak Magyarországról.

Augusztus 21-én a Szövetséges Katonai Misszió közölte József főherceggel, hogy a 20-án bevezetett statáriumot fel kell oldania, valamint a békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa nem lát szívesen egy Habsburgot Magyarország élén. József főherceg 23-án lemondott.

A rekvirálási és rablási tilalom ellenére augusztus 25-én Bandholtz tábornok az Állami Vasúti Üzemben 135 megrakott teherautó és 25 rakodó teherautó elszállítandó üzemfelszerelést mentett meg.

A tábornok 1919. október 5-én írta be magát a magyar történelembe, amikor is a bizottság napi elnökeként, csupán egy lovaglópálcával felszerelkezve megakadályozta, hogy egy csapatnyi román katona a Nemzeti Múzeumból kiállítási tárgyakat rekviráljon. A Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román teherautók, és csakis az mentette meg a kifosztástól a múzeumot, hogy onnan Bandholtz a román katonákat kizavarta, a múzeum ajtóit pedig a szövetségesek nevében lepecsételtette.

Román csapatok vonulnak a Rákóczi úton

Bandholtz mindvégig naplót vezetett. (Az Egyesült Államokban 1933-ban, a New York Columbia Press kiadósában jelenik meg An undiplomatic diary címmel. Napló nem diplomata módra című magyar kiadása 1993-ban lát napvilágot a Magyar Világ Kiadó jóvoltából)

Hat nappal érkezése után, a románok által ekkor már két hete megszállt fővárosról többek között az alábbiak olvashatók benne:

Ma én elnököltem az Egyesült Szövetséges Katonai Katonai Kirendeltség (Inter Allied Military Mission) reggeli ülésén, melyen a Budapestet megszállva tartó román egységek magatartását és tevékenységéit irányító táviratot ismertettem... Du. 4.30-kor megjelent a kirendeltség előtt Mardarescu generális, a magyarországi román hadsereg főparancsnoka, vezérkari főnöke társaságában. Az átnyújtott okirat szövege (részben) itt következik: ...A románok azonnal szüntessék meg a rekvirálást, zsákmányolást és bármi nem ingó, ingatlan és mozgó anyag elhurcolását. Csak olyasmit vihetnek el, aminek a birtokba vételére a négy győztes hatalom hivatalos képviselője... írásban engedélyt ad... Azonnal adják vissza tulajdonosaiknak mindazt a magánvagyont, ami jelenleg a románok kezén van, mint pl. személy- és tehergépkocsik, lovak, hintók, fogatok... kezdjék meg azonnal a magyar állam tulajdonát képező vasúti járművek, postai és távközlési berendezések visszaszolgáltatását

Augusztus 28-án arról ír:

...eddig még soha, egyetlen egyszer sem voltak túlzottak a magyar panaszok... A Ganz Danubius gyárban azon kaptuk a románokat, hogy Stancu hadnagy parancsnoksága alatt 5 vagont raktak meg gépekkel. A 800 személyes 1. számú magyar hadikórházból a románok kiparancsolták a magyar sebesülteket, rokkantakat, és mindössze 57-et találtunk, olyan rossz állapotban, hogy nem voltak szállíthatók. A központi magyar egészségügyi szolgálatnál azon kaptuk rajta Georgescu őrnagyot, az egészségügyi tisztet, hogy az egész épületet teljesen kibelezték és kiürítették a románok, és mindent elhurcoltak. Mindegyik helyen magyar katonák cipelték a holmit a vagonba, román katonai felügyelet alatt...

Bandholtz - akiről feljegyezték, hogy kezdetben egyáltalán nem rokonszenvezett a magyarokkal, mivel háborús ellenfélnek számítottak - egyre több, a fentiekhez teljesen hasonló ténnyel szembesül, és amint az idő múlik, egyre erőteljesebben lép közbe a számára sokszor szinte felfoghatatlanul botrányos - miként ő írja „képtelen” - történések láttán: „1919. szept. 25... a románok újabb 900 zárt vasúti teherkocsit rekviráltak abból a mindössze 4500-ból, amit még meghagytak. (Határozatot hoztunk, melyben legerélyesebb tiltakozásunkat fejeztük ki)”.

Pékár Gyula, a Horthy-korszak írója, aki 1919-ben a Friedrich-kormányban öt hónapon át miniszter, egyben a magyar kormány és a Négyek Tanácsa összekötője: „így kerültem én hivatalból a szigorú... Bandholtz generális közvetlen közelébe” - idézi fel emlékeit a tábornok budapesti szobrának felavatása alkalmából a Pesti Hírlap 1936. augusztus 23-i számában. „Tanúja lehettem az eleinte bizalmatlan, később tárgyilagos, utóbb már nyíltan pártunkat fogó Bandholtz lelki átalakulásának. Kinyílt a szeme. Az én minden reggel bemutatott rendőrfőkapitányi jelentéseim alapján látta az akkori szörnyű Budapestet, melyben a bolsevistáktól megkörnyékezett román katonaság már a börtönökbe tört be, román egyenruhába öltöztette be az általunk letartóztatott kommunistákat, s kiszabadította őket. A vérszemet kapó sereg a gazdaságok, gyárak, üzemek állat- és gépállományának elhordása után már a minisztériumok telefonjaira, írógépeire s a tudományos intézetek kincset érő, finom műszereire vetette magát: Bandholtz híres korbácsát pattogtatva csapott le rájuk, s mennyezetig magasodó heggyé halmozta fel a sok megmentett holmit dolgozószobájában”.

A leghírhedtebb, talán legnagyobb port felvert eset október 5-én történik, egy nappal a nemzeti gyásznap előtt. Este jelentik Bandholtznak: a románok a Nemzeti Múzeumnál vannak és "az a szándékuk, hogy megkezdjék a múzeum kincseinek elszállítását". Bandholtz néhány amerikai kísérőjével együtt ott terem. "Egyik emberük megpróbált minket megállítani, de ez nem tett jót neki, és mi bementünk a múzeumba. Megállapítottuk, hogy délután 6 óra tájban Serbescu tábornok román tisztek és civilek társaságában megjelent a múzeumban 14 teherautóval és egy katonai megszálló csapattal. Bejelentette, hogy felhatalmazták őt, hogy az Erdélyből származó műkincseket azonnal elszállítsa. A múzeum igazgatója közölte velük, hogy az Egyesült Szövetséges Katonai kirendeltség vette védelmébe a múzeumot, és megtagadta a kulcs átadását. Erre Serbescu tábornok kijelentette, hogy reggel visszajön és fegyveres erővel fogja birtokába venni a múzeum állományát. Ezek után átvettem a raktárkulcsot az igazgatótól és otthagytam egy üzenetet".

A tábornok üzenetében közli, hogy mivel a szövetséges katonai kirendeltség teljhatalmúlag rendelkezik a Magyar Nemzeti Múzeum teljes anyaga felett, a kulcs neki, mint a bizottság soros elnökének birtokában van. "Az üzenetet aláírtam, utána megbíztam Loree ezredest, hogy minden ajtóra ragasszon egy zárópecsétet, melyekre a következő volt írva: This door sealed by order Inter Allied Military Mission H. H. Bandholtz Pres. of the day 5th October 1919. [Ezt az ajtót lepecsételtük az Egyesült Szövetség Katonai Kirendeltség parancsára H. H. Bandholtz, a bizottság soros elnöke 1919. október 5.]". A naplójegyzet végén a tábornok, nem minden humorérzék nélkül és láthatólag már némi megszerzett helyi ismeret birtokában hozzáfűzi: "Mivel a románok (akárcsak a többi európaiak) kedvelik és tisztelik a gumibélyegzőt és mivel nekünk más pecsétünk nem volt, hát az U.S. postai cenzúra gumibélyegzőjét ütöttük rá a papírcsíkokra, melyekkel az ajtókat lepecsételtük, illetve lezártuk". Az amerikai delegáció irattárában a következő két megjegyzés olvasható a Bandholtz-féle papírcsík-minta mellett: "Ama három pecsét egyike, melyeket a Magyar Nemzeti Múzeum raktárának ajtóira helyeztek, hogy kívül tartsák a román fosztogatókat". A másik: "Felbontva 1919. november 14-én, amikor a románok kiürítették Budapestet".

Román csapatok az Országház előtt

Bandholtz a történtek hatására úgy dönt: teljesen őszintén és nyíltan a párizsi Legfelsőbb Bíróság elé kell tárni mindazt, amit a románok Budapesten és Magyarország általuk megszállt részein művelnek. Október 13-án igen terjedelmes táviratban foglalja össze tapasztalatait. Néhány részlet:

"Annyira kirántották az országot (...), hogy nem maradt elég teherkocsi arra sem, hogy a lakosság legégetőbb élelmiszer- és fűtőanyag-szállítására elegendő legyen. A román adminisztráció lecsökkentette Budapest élelmiszer-tartalékait a múlt havinak egyharmadára. Az Élelmezésügyi Minisztérium jelentése szerint szükségtelen és durva intézkedések megakadályozták, hogy a Budapest elővárosaiban és külvárosaiban lakó mintegy 60.000 lakos élelmiszerhez és tüzelőhöz jusson".

„Október 11-én a Misszió jelentést kapott a Nemzetközi Vöröskereszt megbízottjától Aradról, hogy az ő személyes tapasztalata és vizsgálata szerint hadifoglyok helyzete elviselhetetlen, és homlokegyenest ellenkezője az erre vonatkozó nemzetközi megegyezéseknek. Nem látják el őket sem életemmel, sem ruházattal, sem orvossággal, takarókkal, sem bármi mással az elfogásuk napja óta, és a legtöbbjüknek nincs anyagi fedezete, és képtelenek bármit is vásárolni, még csak a legsilányabb táplálékot sem. Az orvosokat a román hadsereg nem részesíti a Genfi Megállapodás 1906-beIi okmányában a XI paragrafusban szabályozott elbánásban. Az emberek a legveszélyesebb járványoknak vannak kiszolgáltatva, ha nem kapnak azonnal segítséget".

Táviratában Bandholtz beszámol arról az útról is, amelyet dr. Munro, az angol élelmezésügyi bizottság vezetője és Bunier svájci százados tett. Meglátogatták többek között Hatvant, Gyöngyöst, Miskolcot, Szolnokot, Nagyváradot, Sátoraljaújhelyet, Nyíregyházát, Debrecent, Békéscsabát, Aradot, Temesvárt, "mind fontos városokat, melyek jelenleg mind román megszállás alatt vannak".

Az útjukról tett hivatalos jelentésből a tábornok táviratához a következő részleteket csatolta: "Minden, a románok által megszállva tartott magyar városban olyan nagy elnyomást találtunk, amely az életet teljesen elviselhetetlenné teszi. A gyilkosság napirenden van, ifjakat, és asszonyokat megkorbácsolnak, bebörtönöznek bírósági tárgyalás nélkül, letartóztatnak ok nélkül. Egy nyugat-európai, aki személyesen nem tapasztalta mi történik, és nem volt tanúja, egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mindez lehetséges. Kényszerítik az embereket, hogy hűségesküt tegyenek a román királynak, ha megtagadják, üldözik őket. Tapasztalt magyar kórházi igazgatókat tapasztalatlan román orvosokkal váltották fel. Román katonai hatóságok kérvényt követelnek minden útlevélügyben, a kérvényeket kötelező román nyelven írni, román ügyvédet kell fogadni, aki hihetetlenül magas árakat szab. Brád községben és Kétegyházán kegyetlenül megverték korbáccsal vasúti állomás-elöljárókat. Nagypénteken román csapatok váratlanul előrenyomultak és bevonultak Borossebesre, és foglyul ejtettek kétszázötven magyar katonát. A legkegyetlenebb barbár módon megölték őket egy szálig. Meztelenre vetkőztették őket, és bajonett-szúrásokkal úgy ölték meg őket, hogy minél tovább szenvedve, lassan vérezzenek el, és olyan sokáig kínlódjanak, amíg csak lehetséges. Szállítóleveleket, szállítási engedélyeket csak nevetségesen magas árakon adnak ki. A kereskedelmet lehetetlenné tették. A lakosság hamarosan éhen fog pusztulni”.

A távirat végén Bandholtz tábornok röviden összegez: „A románok viselkedése olyan, hogy Missziónk úgy érzi, nem tudjuk ilyen körülmények között hivatásunkat teljesíteni, és sajnos úgy látszik, nincs kilátás gyors változásra. Amennyiben a románok nem hagyják el azonnal Magyarország területét és nem szolgáltatják vissza mindazt, amit elraboltak, igen rövid időn belül határtalan szenvedés lesz az ország sorsa”.

 

Román csapatok Rákospalotán

A román csapatokat 1920. márciusában vonták vissza teljességgel Magyarországról. Legnagyobb kiterjedésükben a Balaton környékének kivételével gyakorlatilag elfoglalták Magyarországot. Siófokon állomásozott ugyanis akkor az ország egyetlen nemzeti hadereje, mely Horthy Miklós vezetésével készült a hatalom átvételére. Miután november 14-én a román hadsereg kivonult Budáról is, nyomukban megérkeztek az első magyar tiszti különítmények. November 16-án reggel pedig ama bizonyos fehér lovon bevonult Horthy Miklós is. De ez már egy másik történet.

Magyarország területe 1919. augusztus 4-én

AJÁNLÓ