Vörösterror

A Lenin-fiúk nevű kommunista terrorcsoport egy spontán módon szerveződött, többnyire zsidókból álló bűnbanda volt, amely 1919-ben - több más csoporttal együtt - közel 600 ember halálért volt felelős.

E csoportot később alárendelték a Korvin Ottó vezette Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának. Szamuely Tibor támogatásával és a budapesti Teréz körúti Batthyány-palotában székelő Cserny József vezetésével 200 fős halálosztó különítményt állítottak fel. A kegyetlenségükről hírhedt csoport tagjainak a felszerelése bőrnadrág, bőrkabát, bőr lábszárvédő, tányérsapka, karabély, Steyer-pisztoly, szurony és kézigránát volt.

Szamuely Tibor a halálvonatának nemzetközi legénységét részint közülük, részint a Mozdony utcai tanítóképzőben és a Trefort utcai gimnáziumban tanyát vert csoportokból válogatta össze. Ennek összetétele változott, volt azonban 34 állandó tagja, akiket azonosítottak. Ezek betűrendben a következők:

• Babulka Engelbert
• Berényi László
• Braun Mór
• Dékány István
• Gábor Antal
• Gáspár József
• Gerlei Géza
• Hefter Mihály
• Huber Béla
• Jónás Gyula
• Kerekes (Kohn) Árpád
• Jablonszki Maxim
• Kámán József
• Knechtl Gyula
• Kovács Gyula
• Kövér Lajos
• Köves János
• Krajcsovics József
• Leviritz Antal
• London Béla
• Lőbl Mór
• Lőwinger Béla
• Lukács László
• Major József
• Mann József
• Max Miksa
• Oswald József
• Pálinkás István
• Pap Géza
• Schön Gábor
• Sturcz Károly
• Szabó József
• Szamuely László
• Uraszov Vladimir

Abban az esetben, mikor Szamuely tömeges megtorlásra indult (pl. Csornára, Kalocsára, Kapuvárra és Szolnokra), elkísérte még: Bartalos István, Bonyháti Tibor, Csomor Gábor, Csoba Péter, Dögei Imre, Groó Géza, Holtzmann Lipót, Kakas József, Kuszkó József, Löscher Márton, Miákovics Ferenc, Pergovátz Károly, Pervanger Mihály, Pintér ?, Simits ?, Steier Aladár, Steiger János, Verszk Vilmos.

Ügyészek megállapították, hogy 92 bizonyított gyilkosság társ-tettesei voltak a "különvonaton" lakó Lenin-fiúk.

Lenin-fiúk a különvonat előtt

Rémtetteik

Kortársi visszaemlékezésekből és a jogrend helyreállítása után megindított büntetőeljárások iratanyagából horrorisztikus kép bontakozik ki 1919 nyarának Magyarországáról. Például 1919. június 7-én, Sopronkövesden garázdálkodtak Szamuely hóhérlegényei. Itt Schmidt Mátyás vasúti pénztárost ítélte a vezér kihallgatás nélkül halálra. Az álla alá egy rudazókötelet csavartak, majd egy körtefára felakasztották. Minthogy lélegezni néha-néha tudott, délelőtt fél kilenctől tizenegy óráig kínozták, míg végre meghalt.

Előzőleg a fiát kényszerítették rá, hogy akassza fel az édesapját, de az erre nem volt hajlandó, sőt felajánlotta, hogy inkább meghal az apja helyett. Erre összeszurkálták a fiút, aki fájdalmában elájult. Miután fellocsolták és végig kellett néznie édesapja szenvedését, végül a szemben lévő fára őt is felakasztották. Ezt viszont az apjának kellett végiggyötrődnie.

Ezalatt a fenevadak nyugodtan tízóraiztak. Sőt, így válaszoltak a fiúnak, amikor az apja életéért könyörgött: "Felakasztjuk mi az Úristent is!".

1919. június végén a Duna-Tisza köze lakosságát tartotta rettegésben a – sok elvtársához hasonlóan – köztörvényes bűnöző Szamuely. Kunszentmiklóson például egyik embere, egy bizonyos Kerekes (Kohn) az állomáson hangosan vitatkozott a kiszabadított rablógyilkossal, Nick Gusztávval arról, hogy öt perc alatt két vagy három embert lehet-e akasztani.

Dunapatajon fegyveres harcra került sor: Szamuely ágyúval lövette a szerszámokkal, kaszákkal felfegyverzett parasztokat, akik mégsem adták meg magukat. Százak estek el eközben, majd a község elfoglalása után hatvan embert, öreget, férfit, fiút, kihallgatás nélkül akasztatott és lövetett agyon. Maga igazította nem egy áldozatának a nyakára a kötelet, majd a jól végzett munka örömére lakkcipőjében lépegetett a hullákon.

"Mikor a község másik végére érkeztem, jött egy bőrkabátos és azt kiabálta, hogy Fehér ezredes úr parancsára nem szabad foglyot ejteni, hanem lehet gyilkolni mindenkit. Erre az én embereim is egészen megbolondultak, és csak nagy nehezen sikerült az embereket rábeszélnem, hogy a foglyokat leölni nem szabad" - mondta később Kutassy János, a 40. vörös ezred egyik zászlóaljparancsnoka.

A község határában szerteszéjjel feküdtek a sebesültek. Tóth Péter, az ezred orvosnövendéke egyiküket látta el, amikor Szamuely autója megállt mellettük és utasította az egyik fegyveresét, hogy lője agyon a súlyosan sebesült férfit. Dr. Tél Ferenc, az ezred orvosfőnöke az emberiességre és a Vöröskeresztre hivatkozva tiltakozott, de Szamuely rá sem hederített. Csupán akkor engedett, amikor Tóth azt kezdte el feszegetni, hogy a saját sebesültjeiket is felizgatná a látvány. De ekkor is csak legyintett egyet és visszakiáltott: "temessétek élve a holttestek közé". Az orvosok a parancsot megtagadták és feltették a hartai sebesült ellátóhelyre induló kocsira a has- és könyöklövést kapott férfit. Csak később tudták meg, hogy az ott visszamaradt vörös katonák leráncigálták, előbb össze-vissza verték, majd agyonlőtték.

Ha volt kötél, lehetett akasztani - és kötél mindig volt

Tömeges kivégzéseknél a Lenin-fiúk, mint a vadállatok estek neki a szerencsétlen áldozatoknak, s elkezdték őket puskatussal, kézigránáttal ütni és rohamkésekkel szurkálni. Az emberek testéből ömlött a vér. Nagyon sokaknak eltörték a karját, a derekát, aztán egy fa alatt székre állítva őket, nyakukba akasztották a kötelet és megparancsolták nekik, hogy maguk rúgják ki maguk alól a széket. Ha a szerencsétlen mártír rettenetes félelmében ezt nem tudta megtenni, a vörös fenevadak addig szurkálták késekkel, amíg élet volt benne, illetve ki nem rúgta végül lábai alól a széket.

Kedvelt kínzási mód volt az is, hogy az áldozat egyik szemét kiszúrták, s úgy kellett pokoli kínok között végignéznie társai kivégzését. Gyakran kitépték az áldozat nyelvét, de arra is találunk példát, hogy a kínlódó embernek felmetszették a hasát és kihúzták a beleit.

Április 20-án a 19 éves Dobsa Miklós huszárzászlóst gyűjtik be a Dunakorzóról, aki előző nap elveszítette az igazolványát. Mint Gratz Gusztáv A forradalmak kora című művében írja: Dobsa "a vallatás közben mosolyogni mert", ezért "Cserny átadta a fiatalembert Groó Géza és Nyakas János terroristáknak, akik levitték a pincébe, összevissza verték, eltörték az állkapcsát és felsőkarját, majd agyonlőtték, kifosztották és holttestét a Dunába dobták".

Két nap múlva Stenczel János ügyvédet, Nikolényi Dezső rendőrfogalmazót és hat társukat tartóztatják le, mert ellenforradalmi szervezetet akartak létrehozni. A forradalmi törvényszék minden vádlottat halálra ítél, de hatnak megkegyelmeznek. Stenczelt és Nikolényit a Markó utcai főreáliskola udvarán még aznap éjjel agyonlövik, amiről rövid híradást tesznek közzé. Egy szó sem jelenik meg viszont idősebb és ifjabb Hollán Sándor volt államtitkárok meggyilkolásáról, akiket másokkal egyetemben eredetileg túszoknak szemelnek ki a Lenin-fiúk megbízói. A Lánchíd Buda felé eső hídfőjénél a terrorlegények hátulról lelövik a két Hollánt, és a Dunába dobják őket április 23-án éjjel.

Április 22-én a vidéki mozgalmak elfojtására, a front mögötti bizottságok parancsnokává aznap kinevezett Szamuely Tibor halálvonatával Püspökladányba utazik, ahol elfogják és a temetőben agyonlövik Pongrácz Aladár csendőrszázadost és három altiszt bajtársát, amiért Berettyóújfaluban lefegyverezték a vörösőröket. Hajdúszoboszlón azt bosszulják meg, hogy miután a direktórium elmenekül a románok elől, a városvezetés ismét átvette az ügyek intézését. Fekete László polgármestert, Körner Béla takarékpénztári igazgatót és Tokay József rendőrségi fogalmazót minden további nélkül felakasztják.

Szentkirályon elégedetlenség tör ki, a fellépő vörösőrök többeket megkínoznak, két földművest és egy ügyvédet agyonlőnek. Nyíregyházán Kovács István főhadnagyot "rémhírek terjesztése miatt" állítja a forradalmi törvényszék elé április 22-én Pogány József népbiztos és Szamuely László, a népbiztos öccse. A tisztet halálra ítélik és agyonlövik.

Böhm Vilmos hadügyi népbiztos Az Est április 22-i tudósítása szerint a budapesti kerületi forradalmi munkás- és katonatanácsok ülésén úgy fogalmaz:

Aki ma figyelmetlenséget követ el, akár hadseregben, akár a munkásmozgalomban, az ellenforradalmár, és úgy fogunk vele elbánni, mint az ellenforradalmárokkal kell". Ezt viszi tovább Szamuely Tibor: "Ma csak két embert ismerhetünk: proletárt és burzsoát. Vagy proletár, és harcolni akar a proletarizmus felszabadításáért, vagy semlegesnek tartja magát, és akkor én ellenségemnek tekintem. Aki ellenünk van, azon keresztültiprunk, legyen az bárki

Pogány József szélsőséges internacionalista módon kijelenti: "Az ülésnek nagy demonstrá­ciónak kell lenni, üzenetnek, elsősorban a demarkációs vonalon túl lévő proletártestvéreinknek, hogy tartsatok ki, üzenetnek az itthoni magyar burzsoáziához, hogy a mai naptól kezdve túsznak tekintjük".

Ekkor kezdődnek a rendszeres túszejtések. Wekerle Sándort, akit háromszor is miniszterelnökké választottak, már március végén internálják, majd egyre több egyházi méltóságot, volt kormánytagot, magas rangú katonatisztet, arisztokratát, bankvezetőt tartóztatnak le.

A kávéházakat bezárják 20-án, s a magántelefon-beszélgetéseket is megtiltja Landler Jenő és Vágó Béla népbiztosok rendelete. Pár nap múlva Jancsik Ferenc, a Vörös Őrség budapesti parancsnoka úgy módosít: "Az összes kávéházak 1919. évi április 24-től kezdve további intézkedésig reggel hat órától délelőtt kilenc óráig és délután hat órától este kilenc óráig nyitva tartandók".

22-én másik rendeletet ad ki:
1. Az utcán minden csoportosulás tilos. Minden csoportosulás résztvevőit a vörös őrök kötelesek azonnal letartóztatni a forradalmi törvényszék elé való állítás céljából.
2. Éjjel 11 órától az utcán tartózkodni senkinek sem szabad.
3. […]
4. A tánciskolákat ezennel további intézkedésig beszüntetem.
5. A magánházakban a legszorosabb értelemben vett családi keretet meghaladó, bármilyen ürügy alatt tartandó összejövetel a legszigorúbban tilos.
6. A magánházakban minden világítás 11 órán túl tilos.

Egy következő újsághír: "A magán ajánlott levelek forgalma további intézkedésig szünetel. A közönséges magánleveleket a postahivatalok csak nyitott állapotban fogadhatják el".

A Szamuely-terrorkommandóban – akárcsak a pártvezetésben és a Forradalmi Kormányzótanácsban – jórészt a hazai zsidóság képviselőit találjuk, egyebek között Korvin (Klein) Ottót, Morgenstern Árpádot, Bienenstock Ármint, Feldmár Marcellt, Keller Józsefet, s más kevésbé közismert mészárossegédet.

A magyar történelem során 1919-ben valósult meg először az, hogy egy erőszakos úton, magát a társadalmi többség képviselőjének önkényesen kinyilvánító, magyar nemzeti identitással nem rendelkező, kozmopolita-internacionalista csoport az összes írott és íratlan törvény és jogszokás semmibe vételével, a terror állami szintre emelésével, idegen hatalom érdekében, a nemzeti érdek elárulásával bitorolta a hatalmat.

Minthogy idegen, szovjet-orosz mintára szervezték meg, s Moszkvát képviselte Budapesten, onnan pénzelték (őket pedig New York-ból a Schiff, a Khun, Loeb & Co., a Guggenheim stb. bankházak), hiszen hazai földön semmiféle politikai-ideológiai gyökerei és társadalmi háttérbázisa nem volt a vörös terroristáknak, bár világmegváltó és általános népboldogító eszméik hirdetésével átmenetileg jó szándékú, tisztességes embereket is meg tudtak vezetni (erre példa Babits Mihály, Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Kodály Zoltán és más szellemi nagyságok esete, igaz, ők rövid idő alatt felismerték, hogy közönséges és demagóg politikai szélhámosokkal van dolguk).

Szamuely Tibor szervezte meg a Hősök tere átszabását, a város vörös rongyokba öltöztetését. Az antiklerikális újságíróból lett népbiztos és alkalmi terrorvezér amolyan csúcsmenedzser volt a Kommün alatt. A millenáris emlékműről ledöntötték a királyszobrokat, a honfoglaló vezéreket vörös drapériával fedték el, helyettük egy nyolcméteres Marxot emeltek két munkásalakkal. E szobrokat ugyanaz a Zala György készítette, mint Árpádékat.

Bukásuk

A Lenin-fiúk nevű terrorosztagot már a megalakulásuk pillanatában fel akarták oszlatni. 1919. május 19-én Gödöllőn a Cserny-csoportot lefegyverezték. Mindehhez a hadsereg-főparancsnokság két zászlóaljat és egy tüzérséget vonultatott fel.

Lerakott fegyvereik a következők voltak: hét 140 milliméteres, hat 90 milliméteres aknavető, három 75 milliméteres páncélágyú, hét gyalogsági ágyú, hét gépfegyver, 64 láda bomba, 130 láda kézigránát, 41 rekesz gépfegyver lőszer, 115 láda lőszer gyalogsági ágyúhoz, 807 láda lőszer az aknavetőkhöz. Ezen kívül nyolc személyautóval és hat teherautóval is rendelkeztek.

A csoport tagjainak nagy részét kivezényelték a frontra. 25 fő továbbra is a Szovjetházat őrizte és 43 embert Cserny parancsnoksága alatt Korvin Ottó alá, a Politikai Nyomozó Osztályhoz osztottak be, ahol megalították a Cserny-csoportot. Ezek gyakran együttműködtek a Szamuely vezette Lenin-fiúkkal, a Frontmögötti Bizottság embereivel. Szamuely hírhedt páncélvonatán sokszor teljesítettek szolgálatot a Cserny-csapathoz tartozó terrorlegények, akik így részt vettek az összes jelentősebb ellenforradalmi lázadás felszámolásában.

1919. június 24-én lázadás tört ki a vörösterror ellen, amelyet Lemberkovics Jenő százados vezetett, a Ludovika Akadémia növendékeinek részvételével és a dunai flottilla egy részének a támogatásával. A százados mellett Zemplén Szilárd korvettkapitány, Zákány Gyula katonapap, a Ludovika Akadémiáról Bartha László és Schranz Ödön alezredesek, illetve Hőnig Vilmos tüzér őrnagy voltak még a monitorlázadás főszereplői. Az események során 254 kadét elfoglalta a Ludovikát, Szikora főhadnagy irányítása mellett egy osztaguk pedig megszállta a József-telefonközpontot. Ezt követően a Pozsony monitor és két másik hadihajó Óbudáról elindult Zemplén Szilárd korvettkapitány parancsnoksága alatt Budapest belvárosa felé.

A tiszti akadémia és a monitorok megmozdulása elbukott. A vörös terror ellen felkelő katonai csoport 1919. június 25-én, hajnali 2 óra körül megadta magát. Az eseményeket követően a Cserny-csoportot újjászervezték, visszakapták a Batthyány-palota épületét is.

A Tanácsköztársaság hadseregét 1919. augusztus elsején leverték. A kapituláció után, a kommunista vezetőség elmenekült, de Cserny és a Lenin-fiúk sok tagja Magyarországon maradt és tovább harcolt.

A vörös despotizmus tobzódásának – becslések szerint – több ezer halálos áldozata volt, ebből a normális jogrend és törvényes állapotok helyre állítása után 590-et sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, illetve ezen ügyekben ítéletet hozni. Amikor elérkezett kommunistáink számára a vég (sajnálatos módon e kommünt a román hadsereg bevonulása döntötte meg), elvtársaink még idejében kereket oldottak.

Ekkor mások magántulajdonát olyannyira ördögtől valónak tartó bolsevikok rengeteg értéket igyekeztek kicsempészni az országból. Kosztolányi Édes Anna című regényében így örökíti meg a diktátor menekülését:

Kun Béla repülőgépen menekült az országból. Délután – úgy öt óra felé – a Hungária-szállóban székelő szovjetház körül fölrebbent egy repülőgép, átrepült a Dunán, a Várhegyen, s merész kanyarodással a Vérmező felé tartott. A gépet maga a népbiztos vezette. Alacsonyan szállt, alig húsz méter magasságban, úgy hogy arcát is látni lehetett. Sápadt volt, borotválatlan, mint rendesen. Vigyorgott az alant álló polgárokra, s vásott kajánsággal csúfondárosan még búcsút is intett egyeseknek. Zserbókat vitt, melyekkel teletömte puffadozó zsebeit, aztán ékszereket, grófnék, bárónék kegyes, jótékony hölgyek drágaköveit, templomi kelyheket, sok más egyéb kincseket. Karjairól vastag aranyláncok lógtak

Alig 17 éve múlt annak, hogy a budapesti gyűjtőfogházból kiszabadult szovjet csőcselék a szabadkőműves-radikális zsidóság vak eszközéül feltolt szerencsétlen gróf Károlyi Mihály és internacionalista desperádói által tervszerűen és céltudatosan előkészített őszirózsás forradalma talajából fakadt posványon kifeszítették a vörös téboly kalózhajóinak vitorláit, és 133 napon át Lombroso legtipikusabb gonosztevőit csimborasszói magasságban felülmúló bestialitással rabolva, gyilkolva, az osztálydespotizmusnak olyan hallatlan és gyalázatos terroruralmát oktrojálják szerencsétlen hazánkra, mely örök szégyenfoltja marad a magyar históriának. (…) 133 napig tobzódott ebben a szerencsétlenül meggyötört országban a vörös téboly, amely mérhetetlen vér és vagyonáldozatot követelt. A legkétesebb egzisztenciák, írógépjavító vigécek, tyúkprókátorok, álhírlapírók, soha tengert nem látó tengerészek, bőrkabátos és állig felfegyverzett bócherzsidók, a legkétesebb egzisztenciákból máról holnapra Napóleonná avanzsált hadvezérek, véreskezű terrorcsapatok tartották megszállva az országot, vérfagyasztó rémületet keltve mindenütt, ahol megjelentek. Az egyiptomi sáskajárás nem tarolta le annak idején annyira a Nílus-medencét, mint az ötcsillagos szovjet-banda siserehada, melynek végcélja volt Magyarországon lerakni az új Judea államának fundamentumát

Bár a román csapatok csak augusztus elejére végeztek a proletárdiktatúrával, a szélesebb támogatást már jóval hamarabb, alig egy-két hónap után elvesztette az élcsapat. A pénz elértéktelenedése, a külpolitikai összeomlás, az utópiák gyors kudarca és persze a terror miatt is, majd az értelmiség nagyja is gyorsan elfordult.

Az ő kezdeti támogatásuk az egyik legérdekesebb része a Tanácsköztársaság történetének, ugyanis egyáltalán nem csak a határozottan baloldaliak álltak be a táborba.

A proletárdiktatúra irodalmi társaságának a félhalott Ady mellett Babits és Móricz Zsigmond voltak a vezetői. Móriczot a bukás után bilincsben viszik el a csendőrök, aki ezután írja meg a Légy jó mindhaláligot – a Nyilas Misit abuzáló rosszfiúk a Móriczot bántó ellenforradalomnak feleltethetők meg.

Babits pedig így írt utólag:

"Azt mondjátok, rossz politikus voltam: nem láttam előre, hogy a forradalom vérbe és szennybe fúl. De ők – akik a háborút dalolták – előre látták-e a vereséget? Nem ígértek-e győzelmet végletekig? És ha én bűnös voltam: az ő bűnük volt atyja az enyémnek. (...) Mi jogon vontok kérdőre ti engem? A ti nyájatok talán kevesebb termést pusztított el?"
 

Büntetőperük és kivégzésük

A Tanácsköztársaság hadseregét 1919. augusztus elsején leverték. A kapituláció után, a kommunista vezetőség elmenekülhetett, Korvin Ottó és a Lenin-fiúk Magyarországon maradtak. Bűnperük főtárgyalása 1919. november 25-én kezdődött. November 26-án fogadó-apja kérésére a budapesti törvényszék végítéletet hozott és Schön Gábort megfosztották a nevétől, innentől kezdve Goldberger Gáborként szerepelt. Cserny Józsefet, a Lenin-fiúk bandavezérét és tizenhárom társát halálra ítélték és kivégezték. Szamuely Tibor a magyar-osztrák határon máig tisztázatlan körülmények között halt meg (vagy öngyilkos lett, vagy a határőrök lőtték le).

1919. december 18-án a Margit körút 85. szám alatti fogházban 14 személyt végeztek ki.

A magyar Kúria a tizennégy halálraítélt terrorista kegyelmi kérvényét egytől-egyig elutasította, s szabad folyást engedett az igazságszolgáltatásnak. A államügyészség rendelkezése folytán a halálos ítéleteket csütörtök reggel 8 órától 12 óráig hajtották végre a Margit körúti katonai fogház udvarán.

Cserny Tibor és Korvin Ottó a börtönben

Dr. Felföldy Elemér államügyész december 17-én délután hirdette ki a Kúria kegyelmi tanácsának határozatát, majd mind a tizennégy halálraítéltet a siralomházzá átalakított fogházban helyezte el. A halálraítéltek mindegyike külön-külön cellát kapott és az államügyész intézkedésére minden elítélthez egy-egy lelkészt hívtak. Megjelent öt római katolikus pap, öt református és egy evangélikus lelkész, valamint három rabbi. A halálraítélteket délután rokonságuk kereste fel. Mindegyiknek bőségesen hoztak be ételt, italt, szivart és cigarettát. Az ügyészség úgy rendelkezett, hogy a halálraítéltek mindent fogyaszthatnak, szeszesitalt azonban csak minimálisan kaptak. Egyiknek sem volt egész délután semmi különösebb kívánsága.

Cserny József késő délután azt kívánta, engedjék meg neki, hogy végrendelkezhessen. Körülbelül 8000 korona készpénzről és néhány darab értékesebb ékszerről végrendelkezett. Az ékszerekről azt állította, hogy ezeket lovag Beernétől kapta ajándékul. A végrendeletet Felföldy államügyész zárt borítékban letétbe helyezte. A többi elítélt arra kérte az ügyészt, hogy leveleket írhassanak, kérésüket teljesítették.

Küvér Lajos ápoló az esti órákban azzal a meglepő kívánsággal fordult az államügyészhez, valamint Czövek Sándor rendőrtanácsoshoz, hogy engedjék meg és eszközöljék ki számára, hogy menyasszonyával, a nála négy évvel idősebb Nagy Ágnessel – akivel egyébként már évek óta vadházasságban élt – házasságot köthessen. Kívánsága teljesült. Nyomban intézkedtek és körülbelül este 8 órakor megjelent a Margit körúti fogházban Rajtháty Ferenc fővárosi főjegyző, aki magával hozta az állami anyakönyvet is. A főjegyző úgy tekintette a házasságkötést, mintha az halálos ágyon kötött házasság lett volna, ezért minden diszpenzáció mellőzésével összeadta a házasulandókat. A törvényes formát azzal egészítette ki, hogy mind a menyasszonyt, mind a vőlegényt megeskette, hogy köztük, legjobb tudomásuk szerint, semmiféle házassági akadály nincs. A formaságok elintézése után a főjegyző bevezette a házasságkötést az anyakönyvbe. Tanúként Szőts István százados és Richter Rezső, a Margit körúti fogház gondnoka szerepeltek. Amikor a törvény rendelkezése szerint a főjegyző figyelmeztette a házasfeleket, hogy a polgári házasságkötéssel vallási kötelezettségüknek még eleget nem tettek, lelkészt kértek. Vénn Jakab páter ezután az egyház szertartása szerint is összeadta a házaspárt.

Az elítéltek egész éjszaka ébren voltak, csak hajnal felé szenderedett el egyik-másik az izgalomtól néhány percre, de gyorsan felriadtak. Korán reggel valamennyien talpon voltak. A lelkészek a késő esti órákig együtt voltak az elítéltekkel és kora reggel már újra felkeresték őket. Cserny Józsefhez Haypál Benő budai református lelkész ment.

Reggel 7 óra tájban érkeztek meg a hivatalos személyek a Margit körúti fogházhoz, majd nagy csoportokban özönlöttek a fogház felé azok, akik az államügyészségtől a kivégzéshez jegyet kaptak. Kint az utcán csendőr- és rendőrkülönítmények tartották fenn a rendet, mindenkit csak a legszigorúbb igazoltatás után bocsátottak be a fogház udvarára. A külső és belső rend felügyeletét Czövek Sándor rendőrtanácsos biztosította. A fogház bejáratánál a lépcsőzeten és a kivégzés színhelyén nagyobb rendőrkülönítmény állott fel, amelynek Szőts István százados volt a parancsnoka.

A fogház U-alakú udvarának jobbszárnyán álltak a bitófák. Közvetlenül a fal mellett állt mind az öt, egyik a másiktól pontosan két méternyi távolságra. Egyik bitófát a másiktól vastag vászonfal választotta el, hogy az elítéltek ne láthassák egymást. Reggel 7 órakor kordont vont a csendőrkülönítmény a fogház udvarára, háromnegyed nyolckor érkeztek a bíróság tagjai: dr. Keresztessy Gyula, dr. Gebhardt Károly, dr. Nagy Béla büntetőtörvényszéki bírák, dr. Szücs Ferenc jegyző és dr. Felföldy Elemér államügyész.

Néhány perccel nyolc óra előtt dr. Felföldy államügyész elrendelte Goldberger-Schön Gábor elővezetését. Mellette egy rabbi imádkozott jobbján és balján, valamint előtte és háta mögött fegyveres csendőrök álltak. Dr. Keresztessy Gyula büntetőtörvényszéki bíró felolvasta az elítélt előtt a büntetőtörvényszék halálos ítéletének rá vonatkozó részét és utána a Kúriának a kegyelmi kérvény felett hozott elutasító határozatát. Ezután Bali Mihály, Gold Károly és Hermann Ádám végrehajtották a halálos ítéletet. Minich Károly dr. és Kenyeres Balázs dr. törvényszéki orvosok megvizsgálták a holttestet és megállapították a halál bekövetkeztét.

Ezután Goldberger-Schön bitófáját egy szürke spanyolfallal elkerítették oly módon, hogy az utána következő elítélt ne láthassa. Goldberger Gábor után Mészáros Sándor majd Groó Géza, azután Steiger János, végül pedig Küvér Lajos következett. Ezzel kilenc óra után bevégződött az akasztás első sorozata.

Tíz órakor dr. Felföldy államügyész kiadta az utasítást, hogy vezessék elő Max Miksa elítéltet. Utána Kakas Ferenc következett, aki egészen megtört. Az ítélet kihirdetése után megcsókolta a feszületet. Vele is hamarosan végeztek, ezt követően Neumauer-Nagy Gézát, majd Löscher Mártont hozták. A turnust Löbl Mór zárta be.

A harmadik csoportot fogadta a legnagyobb érdeklődés. Ebben voltak ugyanis Cserny mellett a legkegyetlenebbek: Bonyháti, a finesz, Papp János, Cserny helyettese és Csomor Gábor, aki szörnyű bestialitással küldte másvilágra a kezei közé került áldozatokat. Csernyék kivégzését megelőzően, 12 óra tájban megjelent a közönség között Heinrich Ferenc kereskedelmi miniszter és Beniczky Ödön belügyminiszter. Ott volt még Ferry altábornagy főhadnagy fia, Bencze Sándor csendőrtábornok és a hivatalos világ számos előkelősége.

Bonyháti Tibort vezették elő először az államügyész rendeletére, utána Csomor Gábor, majd Papp Sándor következett és legutoljára maradt Cserny József, a terroristák vezére. Az ügyész rendeletére levették Csernyről azt a huszárdolmányt, amelyben az egész főtárgyalást végigülte. A terroristavezér némán és mozdulatlanul állott a bíróság előtt, mialatt az ítéletet felolvasták. Annak végrehajtása utána törvényszéki orvostanárok léptek a bíróság elé és két percnyi vizsgálat után jelentették, hogy a halál beállott. A hullák egy félóráig függtek a bitófákon. Mind a tizennégy kivégzettet még aznap délután az orvostani intézetbe szállították, ahol felboncolták őket.

A Lenin-fiúk másik, Magyarországon maradt csoportjának vezetőit 1919. december 20-án ítélte halálra a budapesti büntetőtörvényszék. Több halálraítélt is a Kúriához fordult kegyelemért, azonban december 28-án, délben, az ítélőtanács jóvá hagyta az elutasító végzését, miszerint a Kúria nem ad kegyelmet egyik halálra ítélteknek sem. Az ítéletet végrehajtották december 29-én reggel. Másnap, december 30-án a Budapesti Hírlap a következőket írta a kivégzésről:

Fél nyolckor bocsátották be a közönséget a kivégzés színhelyére. Az első öt elítélttel: Horváth Károly, Dögei Imre, Gombos Ferenc, Korvin Ottó, László Jenő dr. kilenc órára végzett a végrehajtó: Bali Mihály és segédei. Azután kiürítették az udvart és a második csoporthoz új belépőjegyekkel érkezett más közönség érkezett, amely szintén megtöltötte az udvart. Most Dinnyés József, majd Szamuely hóhérai: Sturz Károly, Kovács Lajos és Kohn Kerekes Árpád következtek. Egyenként hozták az elítélteket s valamennyivel gyorsan végzett a hóhér. A holttestek félórán át maradtak a bitófán, azután közös hullaterembe vitték őket, ahol 2 óráig maradtak. Délután a törvényszéki orvostani intézetbe vitték a holttesteket

- Budapesti Hírlap, 1919. december 30.

1919 utóéletét tekintve fontos hangsúlyoznunk, hogy a megtorlás és a felelősségre vonás nem maradt el. Az önkéntes alapon szerveződött gárdák, szabadcsapatok, Prónay Pál, Héjjas Iván, Ostenburg-Moravek Gyula, Kozma Miklós és társaik vezetésével kíméletlenül megtorolták a vörös terrorbandák által elkövetett égbekiáltó gaztetteket.

A Rongyos Gárdát létrehozó Prónay egyebek között Enyingen teremtett rendet, ahol saját feljegyzése szerint "volt munka elég. A kocsma udvarán az első fél órában egy fára máris öt kommunista lett felakasztva". Mindez azonban egy másik bejegyzés lapjára tartozik.

AJÁNLÓ

A terroristák vezetői

A Tanácsköztársaság alatt megszűnt a jogállamiság, az önkényes kivégzések mindennaposakká váltak. Nem volt tételes, egységes büntetőjogi joganyag – a forradalmi törvényszékek minden olyan ügyben eljártak, amelyet a Forradalmi Kormányzótanács rendeletileg a hatáskörükbe utalt. A halálbüntetés az "osztályharc" mindennapi eszközévé lett.

Az "igazságszolgáltatás" ad hoc jellegű, elrettentő megtorlássá vált az "osztályellenséggel" és mindenki mással szemben, akit az új rezsim urai veszélyesnek tartottak a tanácsrendszerre. Az egész rendszer abszurditását a hivatkozott 4. számú rendelet 4. §-a szemlélteti a legjobban: "A forradalmi törvényszék hatáskörébe tartozó ügyekben sem alakszerű nyomozó eljárásnak, sem vádiratbenyújtásnak nincs helye. Az egész eljárás elejétől végig az együttülő forradalmi törvényszék előtt, és ha csak lehet, félbeszakítás nélkül folyik le. A terheltet elfogása után azonnal a forradalmi törvényszék elé kell állítani".

Több mint egy évszázados szünet után ismét bevezették a halálos ítéletek nyilvános végrehajtását. A "proletárdiktatúra" túlkapásainak vezéralakja Szamuely Tibor népbiztos volt, aki a volt haditengerész Cserny József parancsnoksága alatt álló Vörös Őrség martalócaival járta az országot és "ítélkezett". A szervezet tagjait a szovjet bolsevikokat utánzó fekete bőrruhás viseletükről csak Lenin-fiúkként emlegették. A dunapataji "kuláklázadás" megtorlásaként Kalocsán, a Fő utcát szegélyező fákra akasztották a találomra kiválasztott módos gazdákat, a jegyzőt és néhány egyéb "burzsoá elemet", köztük diákokat is.

Szolnokon Szamuely például azért ítélte halálra és akaszttatta fel nyilvánosan a 16 éves Mellinger Edét, mert a fiú ártatlan édesapjának kivégzése miatt azt kiáltotta Szamuelynek: "Maga nem bíró, hanem vadállat!".

A proletárdiktatúra büntetőpolitikájának lényegét Szamuely április 20-án Győrben elmondott beszéde jellemezte a legjobban: "A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!".

Korvin (Klein) Ottó

Jómódú, felvilágosult zsidó családban született. Édesanyja Eisenstädt Berta, édesapja Klein Zsigmond üzletvezető volt. Két gyermekük született: Klein József (később Kelen József) és Ottó. 1906-tól Budapesten éltek, ahol Ottó a Galilei Kör tagja lett. Költőnek készült, s egy szerkesztő tanácsára felvette a Korvin nevet. A Tanácsköztársaság kikiáltását követően először a Szocialista Termelés Népbiztosságon a kereskedelmi osztály vezetője lett, s rendeletet adott ki az üzletek szocializálásáról (értsd: államosítás, elkobzás). Később a Belügyi Népbiztosság Politikai Osztályának vezetői tisztségében váltotta fel dr. Wagas(z)t Józsefet. Társa Sallai Imre, helyettesei Stein Ferenc, Guzi János és Benyovszky Károly voltak. A Budapesti Forradalmi Törvényszék Korvin és László Jenő utasítására ítélt halálra számos embert, ellenforradalmi magatartás vétsége miatt. Korvin szervezte meg továbbá a tanácsállam védelmi apparátusát is. 1919. májusának közepén, miután lefegyverezték a Cserny-csoportot, 43 embert Cserny parancsnoksága alatt beosztottak Korvin alá politikai nyomozó osztályon. A Tanácsok Országos Gyűlésén (június 23-án) beválasztották a Szövetséges Központi Intéző Bizottság tagjai közé, mely másnap, június 24-én újra megválasztotta a népbiztosokat. A Tanácsköztársaság bukása után, augusztus másodikán, míg a népbiztosok a Kelenföldről induló vonattal hagyták el az országot, ő a Politikai Nyomozó Osztályon Sallaival, és Stein Ferenccel az osztály iratainak megsemmisítésén munkálkodott. Ezután az illegális KMP megszervezésén dolgozott, Lukács Györggyel együtt. Illegális lakása a Naphegy utca 21-ben volt, s hamis útlevelet is kapott, melyen a Kornis Béla álnév szerepelt. Ám ez sem segített, csakhamar rendőrkézre került. Korvin Ottó pere 1919. december 3-án kezdődött, a 4039/1919 számú M.E. rendelettel szabályozott, gyorsított bűnvádi eljárás alapján, Surgoth Gyula bíró tanácsa előtt. Bár a korabeli büntetőtörvénykönyv alapján csak a király ellen elkövetett merényletet büntethették halállal, a Friedrich-kormány rendelete ezt felülírta, s ez alapján hozták meg 1919. december 19-én a halálos ítéletet Korvinnak és nyolc társának. December 21-én született meg gyermeke, feleségétől Sipos Erzsébettől, Mária, aki a Horthy-korszakban az illegális kommunista pártot szervezte. A halálos ítéletet Korvinon 1919. december 29-én reggel hajtották végre.

Cserny József

Cserny József római katolikus asztalos és Tuniák Paula, komáromi születésű református napszámosnő gyermeke. 1892. december 13-án keresztelték a budapesti Kálvin téri református templomban. 1918-ban Szovjet-Oroszországba szökött, ahol belépett a magyar kommunisták csoportjába. Egy agitátorképző iskola hallgatója lett. 1918 novemberében – a magyar őszirózsás forradalom hírére – az oroszországi magyar kommunisták megalapították a Kommunisták Magyarországi Pártját. 1918 decemberében már Magyarországon volt, és belépett a Nemzetőrség tengerész-különítményébe. Zömmel matrózokból alakult 1919 elején a KMP védelmére szervezett Cserny-csoport. Feladatuk a Visegrádi utcai párthelyiség őrzése volt. Később rájuk bízták a Szovjetház (az egykori Hungária-szálló) őrzését is. A Cserny-csoport a kommunista ideológiával egyetértő, ám öntörvényű forradalmárok csapata volt. A proletárdiktatúrát lelkesen elfogadták, magukat a Forradalmi Kormányzótanács terrorcsapatának nevezték, utasításokat csak a KMP-től fogadtak el – ha éppen egyetértettek ezekkel az utasításokkal. Tucatnyi emberrel végeztek, köztük id. Hollán Sándort és ifjabb Hollán Sándort is ők gyilkolták meg. A proletárdiktatúra kikiáltásakor már mintegy kétszáz ember állt az akkor 27 éves Cserny József parancsnoksága alatt. Főhadiszállásuk a Batthyány-palota (a diktatúra alatt Kun-Vágó Laktanya) volt. Cserny a Budapesti Forradalmi Törvényszék egyes tárgyalásait is vezette. 1919. június 22-én egy fél század vöröskatona élén rátámadt a krisztinavárosi templom körül úrnapi körmenetet járó hívekre, és több lövést adott le rájuk; dr. Dénes Artúr ügyvéd a támadásban életét vesztette. Csernyt a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház iratainak tanúsága szerint 1919. augusztus 4-én a vörösőrség tartóztatta le Körmenden. 1919. augusztus 29-én szállították a letartóztatási intézetből a Margit körúti fogházba. Cserny a kihallgatások alatt a verések hatására megtört, bizonyos engedményekért cserébe hajlandó volt együttműködni vallatóival, azonosítani társait. Csernyre a Budapesti Királyi Büntető Törvényszéknek a gyorsított eljárás szabályai szerint ítélkező ötös tanácsa 1919. december 12-én kelt B.8931/919b számú jogerős ítéletével hét rendbeli gyilkosság bűntette és egy rendbeli orgazdaság miatt mondta ki rá a halálos ítéletet. A kivégzés előtti napon Cserny végrendelkezett és az őt annak idején megkeresztelő Haypál Benő budai református lelkésszel is időt töltött. Másnap, 1919. december 18-án akasztották fel a Margit körúti fogház udvarán. Az aznapi kivégzettek közül Cserny ítéletét hajtották végre utolsónak.

Szamuely Tibor

1890. december 27-én született Nyíregyházán, a zsidó származású Szamueli Lajos (bűdszentmihályi születésű) terménykereskedő és a nyíregyházi születésű Farkas Cecilia gyermekeként. A Tanácsköztársaság kikiáltása után számos pozíciót töltött be. Megbízták a hadügyi népbiztoshelyettes, a közoktatásügyi népbiztos tisztségek ellátásával, valamint ő volt a lakásbizottság vezetője és a rokkantügyek intézője is. Április 20-án kinevezték a budapesti hadseregcsoport politikai megbízottjának. A Tanácsköztársaság fegyveres harcai során részt vett Szolnok 1919. május 3-i visszafoglalásában. Még ebben a hónapban Moszkvába repült, ahol Leninnel tárgyalt. Innen május 31-én tért vissza Lenin üzenetével és útmutatásával. Szamuely és a vele egy véleményen lévők terrorkülönítményt állítottak fel, akik „Lenin-fiúk”-nak nevezték magukat. Ez a terrorcsoport gyakran együttműködött a Cserny József vezette terrorbrigáddal, a Vörös Őrséggel. Hírhedt páncélvonatukon járták az országot, és mindenütt felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek. A vörösterror halálos áldozatainak számát 300-600 közé teszik különféle források, dr. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozatai Magyarországon c. könyve 590 halálos áldozatot dokumentál. A proletárdiktatúra bukása után, 1919. augusztus 2-án (egy embercsempész segítségével) Savanyúkútnál átlépte az osztrák határt. A hivatalos hírközlések szerint egy osztrák járőr Lichtenwörtben megállította és ruházata átvizsgálásának elrendelése után a nála lévő pisztollyal mellbe lőtte magát. Hiába szállították a bécsújhelyi kórházba, az orvosok már nem tudták az életét megmenteni.

A Tanácsköztársaság rémuralma 133 nap elteltével összeomlott, de rövid működése előrevetítette, milyen is az, ha az állami önkény korlátlanul érvényesítheti a büntetőhatalmát. A bukása után tobzódó és csak fokozatosan felszámolt különítményes terror önkényének az 1921-ben kezdődő bethleni konszolidáció vetett véget.

Lenin-fiúk a nyilvánosan kivégzett áldozatukkal

Különítményesek akasztanak Tab községben, 1919 őszén

A nagy túlerőben lévő román csapatok ellen már nem volt esélyük és morálisan is szétzüllött a magyar Vörös Hadsereg, miután a Clemenceau-ultimátumot bevevő Kun Béla a Felvidékről visszavonta a győztes sereget. Pedig addig a nemzeti érdek miatt sokan álltak a proletárdiktatúra mellé olyanok is, akiknek ideológiailag nem sok közük volt hozzájuk.

Wass Albert máig érvényes szavai:

A bolsevik olyan ember, aki elégedetlen, irigy és tele van gyűlölködéssel. Mindenkit gyűlöl, aki nem úgy gondolkodik, mint ő… Aki csak rest, és ezért elégedetlen. Aki tehetségtelen, és ezért irigy… Aki nem akar egyebet, mint munka nélkül hozzájutni valamihez, osztozkodni a másén. És gyilkosságokkal csinál helyet magának a világban. Mindegy, hogy minek nevezi magát. Mindegy, hogy milyen jelszó nevében fosztogat, és milyen zászló alatt vonul fel az utcákon. Végeredményben egy és ugyanaz. Homo bestialis. Állatember

Nem csoda hát, ha a bolsevikok leszármazottai a mai napig gyűlölik.
 

Könyv: A vörös uralom áldozatai Magyarországon

Emberek hamar felejtenek. — Pedig a mi velünk a proletárdiktatúra alatt történt, nem könnyű elfelejteni. Azt a szégyenfoltot, hogy ebben az országban a közhatalmat 133 napon át néhány sehonnai bitorolta, a magyar történelemből kitörölni nem lehet.

Ezeréves alkotmányunk és nemzeti önérzetünk gyalázata ez, melyre lehetetlen szégyenkezés nélkül gondolnunk. Nagyon mélyre kellett sülyednünk, hogy ez velünk megeshetett.

Hivatalos jelentések és bírói ítéletek alapján összeállítottam azok névsorát, kik e véres uralomnak áldozatul estek. Ezen összeállítás szerint a négy és félhónapos rémuralom alatt 590 egyént gyilkoltak le nagyobb részt teljesen ártatlanul. Egymaga Szamuelly Tibor száznál több ártatlan polgárt gyilkoltatott le.

Ez a szám és névsor azonban nem teljes. Hiányzanak az adatok azokról a területekről, a melyek időközben elszakittattak. Nincsenek benne azok sem, akik kétségbeesésükben öngyilkosok lettek vagy a szenvedett bántalmazás és fogvatartás folytán utóbb elhaltak. Végre nem volt megállapítható azoknak a szerencsétleneknek száma sem kiket egyes vörös parancsnokok a harctéren a vörös hadsereg kebelében kivégeztettek vagy akiket ellenforradalmi harcokban, ellenforradalmárok öltek meg. Valószínűleg ezeknek száma is kitesz még pár százat.

Az egyes eseteknél előadott tényállás hivatalos jelentésekből és birói ítéletekből van véve. Rövid, száraz adatok, melyek legtöbbjét azonban lehetetlen megindulás nélkül olvasnunk. Hosszú sorozata ártatlan vértanuknak, halálos vergődése a felbomlott államhatalom által védtelenül magára hagyott polgároknak. Hazafias föllángolások, halálmegvető, bátor megnyilatkozások, melyek büszkeséggel tölthetnek el bennünket. A gyilkosok uralma mégsem volt teljesen zavartalan.

Csatoltam a népbiztosok teljes névsorát is. Lássuk együtt, kik parancsoltak négy és fél hónapon át az ezeréves történelmi Magyarországnak s kik a felelősek azért, hogy az emberek százait legyilkolták, ezreit börtönbe vetették s százezreit kirabolták.

Aki ezt az időt átszenvedte, természetesnek találja, hogy a megtorlás nem maradhatott el. Végre is büntetlenül gyilkolni és rabolni talán még sem lehet! Parisban 1871-ben a kommün kéthónapos uralma után 17.000 embert lőttek agyon, ötvenezret tartóztattak le. Ebből az ötvenezer emberből 14.000 embert ítéltek el, kétezret fölmentettek s harmincnégyezret bizonyítékok hijján ideiglenesen szabadon bocsátottak.

A megtorlás elől 100.000 ember szökött külföldre. Nálunk, bár a bűnvádi eljárás mintegy 70.000 ember ellen indult meg s körülbelül 15.000 ember került előzetes letartóztatásba, bíróságaink mindössze 6000 embert ítéltek el, 2500-at fölmentettek, a többi ellen pedig, részben kegyelem folytán is, a bűnvádi eljárás megszűnt. Ha még hozzátesszük, hogy a 6000 elítéltből mintegy 2000 ember kegyelmet kapott s háromszáznál többet az oroszoknak kellett kiadnunk, s hogy a bírói ítéletek alapján kivégzettek száma alig haladja meg az ötvenet és ma már csak 400 kommunista elítélt ül letartóztatási intézeteinkben, megállapíthatjuk, hogy a bűnvádi üldözés az átélt borzalmakkal szemben mértéket tartott.

Bíróságaink a tömegbűncselekményekre tekintettel a gyorsított bűnvádi eljárás szabályai szerint ugyan, de öt tagból álló tanácsokban és a büntetőtörvénykönyv alapján ítélkeztek.

A kommunista bűnügyek beható ismerete kapcsán nem hallgathatok el egy-két megjegyzést. Októberi fölfor,dulás nélkül nálunk nem lehetett volna kommunista uralom. A proletárdiktatúra föltételeit az 1918. október 31-iki fölfordulás teremtette meg. Iszonyú felelősség terheli azokat, kik a magyar katona kezéből a fegyvert kiverték. A ki a rendet fölborítja, számolni tartozik azzal, hogy a megindult áradatot föltartóztatni
nem bírja.

Másrészt kétségtelen, hogy a vörös uralom abban a formában, a hogy nálunk dühöngött, erőszakra és gyűlöletre nevelt munkás tömegek nélkül nem lett volna megvalósítható. Pár száz kommunista a szervezett munkások százezreit nem terrorizálhatta. A munkás vezéreknek tehát szakítaniuk kell az osztályharc, osztálygyülölet, erőszak és forradalom jelszavaival.

Egy tanulságot a hatalom birtokosai is levonhatnak a történtekből: Több erélyt a hatalom gyakorlásában, több ellenállást a hatalom megtartásában, több megértést a munkáskérdésekkel szemben. Ezt a nemzetet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni.

Budapest, 1922. december hó 1-én.
Dr. Váry Albert

A képre kattintva elolvasható (PDF)
 

Hollán Sándor és fia megölése

Hollán Sándor és fia államtitkárok voltak, megbecsült polgárai a Magyar Királyságnak. 1919-ben a Dunába lőtték őket a Lenin-fiúk.

• Történelem
• Kommunizmus