A Nagy-Budapest elnevezés már a XIX. század végén megszületett, s már 1950 előtt is a közigazgatás némely ágában (Államrendőrség, Közmunkatanács, stb.) valóságos tartalmat nyert. A környező települések Budapesthez csatolása fél évszázadon át folyamatos szakmai és politikai viták tárgya volt. Végül a második világháború utáni kommunista hatalomátvétel teremtette meg a politikai feltételeket a történelmi jelentőségű lépés megtételére. A város hivatalos neve továbbra is Budapest maradt.

AJÁNLÓ

1950. január 1-jén, a Rákosi-korszak legsötétebb éveiben létrehozták Nagy-Budapestet. A metropolisz második születésnapja így 1950. január elseje is lehetne, bár ezt az évfordulót azóta sem ünnepli senki. Ennek oka az lehet, hogy Pest, Buda és Óbuda egyesítése emlékeztet a modern nagyváros megteremtésére.

1873-ban hosszú előkészítés után történt meg Pest és Buda egyesítése. Az akkori Budapest jóval kisebb volt, mint a mostani, s nem volt része például Albertfalva, Csepel, Budafok vagy Újpest sem.

Mintegy negyedszázaddal Budapest létrejötte után, a XIX. és XX. század fordulója körül jelentek meg az első elképzelések, amelyek a főváros és közvetlen környezetének rendkívüli fejlődését és egyre szorosabb együttélését alapul véve kezdeményezték a környék kisebb-nagyobb részének Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyétől Budapesthez csatolását.

A szellemi és gyakorlati példát minden bizonnyal Nagy-Bécs 1890-es kialakítása jelentette, amely érthetően nagy hatással volt a folyton rivalizáló társ-fővárosra.

A Vasárnapi Újság így említi meg a témát 1895. augusztusában a növekvő lakás- és bérleményárak kapcsán: "Az augusztusi évnegyed megérkeztével a budapesti háziurak nagy része bejelentette a házbérek emelését. Mióta a kiállításnak csak híre van, azóta is mindig emelkedett ez, most újra ismét, pedig még a kiállításig három évnegyed van hátra ! Hiába épül oly rohamosan Budapest, a lakbérek nagysága ellen nincs orvosság. Mutatja ez, hogy Budapest még szakadatlanul fejlődik és az ingatlanok értéke nőttön nő. A város minden részében, úgy szólván minden útczájában egyre építenek. Már a legtávolabbi útczákban is alig épül többé földszintes ház, de igenis háromemeletes, még az apró szűk útczákban is. A körutak szerteszét árasztották a városias forgalmat, a villamos vasutak, a lóvasútak könnyűvé teszik a távoli részek közti érintkezést is. A városi élet, a kereskedés s sok más egyéb foglalkozás, melyeknek tömegek sűrű járáskelése a létföltétele, nincsenek többé a város egy-egy bizonyos pontjához kötve. így emelkedik a főváros környéke évrőlévre, így népesítették be leginkább a munkások Újpestet. Mióta ismét oly mathematikai pontossággal emelkednek a lakásbérek, népesül és épül KisPest, Erzsébetfalva, Haraszti, Péczel, Bakos- Csaba, Bákos-Palota, Budafok. A háziurak így dolgoznak hát a leendő Nagy-Budapest érdekében".

Az első hivatalos dokumentum, amely konkrét kezdeményezést fogalmaz meg ebben a tárgyban, valószínűleg Pest vármegye közigazgatási bizottságának 1901. évi jelentése, melyet 1902. március 13-án terjesztettek a miniszterelnök elé. A jelentés szerint égetővé vált kérdés „a székesfővárosi környező községek és településeknek a székesfővároshoz történő becsatolása”. Indokolásul elsősorban a közbiztonsági szervezet elégtelen voltát hozták fel.

Bárczy István idején

Nagy-Budapest kérdésnek első komoly felvetése Bárczy István polgármestertől származik 1906-ból, aki megválasztásakor elmondott programbeszédében tett említést róla, egy Harrer Ferenc által készített írás alapján. Két évvel később követte az első részletesen kimunkált javaslat: a Bárczy-Harrer féle tervezet. Ez a kor színvonalán rendkívül alapos urbanisztikai, statisztikai, közigazgatás-tudományi elemzést ad, s ennek alapján tesz javaslatot az egyesítendő terület meghatározására. A Bárczy-Harrer féle tervezet tárgyalására nem került sor, azonban a következő évek vitáiban hivatkozási és igazodási ponttá vált a politikában és a sajtóban egyaránt. Ettől az időtől kezdve folyamatosan készültek különböző tervek, amelyek elsősorban a városrendezés, az építés- és lakásügy területén sürgették a környéknek a fővárossal közös kezelését.

Nagyon tanulságos, és a történelem által egyértelműen igazolt Harrer Ferenc megállapítása: „a városiasulás első időszakában a községek keresik a várossal a kapcsolatot, de ennek részéről a hajlandóság nincs meg, s mikor azután a városra nézve válik fontos érdekűvé a bekapcsolás, akkor már a községek idegenkednek tőle”. Külön érdekesség, hogy az 1913-as községi (önkormányzati) választási harcban Újpesten – amely akkor már város és az ország egyik legnagyobb települése volt – még párt is alakult a Budapesthez csatolás programjával.

Mint láttuk, az első kezdeményezés a megyétől származott, a későbbi évtizedek során mind Budapest, mind Pest megye álláspontja folyamatosan ingadozott az ügyben, de soha nem állt elő olyan helyzet, amikor e kettő és a kormány egyidejűleg egyetértésre jutott volna róla.

Horthy Miklós idején

1930-ban, a Horthy-rendszer idején megnövelték a főváros területét: új kerületi beosztás született (ekkor jött létre az I. kerületből kialakított két új kerület, a XI. és a XII. kerület), s hozzácsatolták a csepeli Szabadkikötőt, valamint a Budaörsi repülőteret. Az 1937:VI. törvénycikk a korábban csak Budapest területén illetékes Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának területi illetékességét fokozatosan kiterjesztette Budapest környékére is. A "környék" fogalmát később a belügyminiszter értelmezte, méghozzá az 1950-ben létrehozott Nagy-Budapest területével majdnem megegyezően. A legfőbb eltérés az, hogy a Horthy-rendszerben a Fővárosi Közmunkák Tanácsához tartozott Vecsés, valamint Dobogókő is.

1940-től kezdődött el egy bizonyos szakmai előkészítő munka Budapest új határainak kialakítására, amellyel nem csak az volt a cél, hogy Budapest nagyobb legyen, hanem hogy a városhatáron belülre kerüljenek olyan területek, ahol ipari és lakóövezeteket lehet kialakítani.

A Nagy-Budapest kifejezés ekkor már használatban volt, de nem volt egységes értelmezése, azaz nem volt konszenzus arról, mely települések fognak a kiterjesztett Budapesthez tartozni. Az, hogy mit neveztek Nagy-Budapestnek, sok mindentől függött, ugyanis minden elképzelés más-más határt képzelt el.

AJÁNLÓ

Budapest határa 1949-ben (pöttyös vonallal jelölve az elképzelt bővítés)

AJÁNLÓ

Rákosi Mátyás idején

A második nagy háború után, 1946-ban fogalmazta meg tanulmányát Dr. Gőbel József, amelyet a Városi Szemlében jelentetett meg "Nagy-Budapest a rendeletek tükrében" címmel:

Nagy-Budapest kialakítása azonban sajnos, nem ilyen egyszerű. Mert ha valóban így lenne, nem kellene mást tennünk, mint az élet kialakította tényt egyszerűen tudomásul vennünk és ennek következményeit minden további fontolgatás nélkül levonnunk. Pedig az élet, ha közelebbről megvizsgáljuk, eddig még távolról sem oldotta meg Nagy-Budapest kialakítását. (…) Az 1940. évben pl. egyedül csak a munkabérmegállapítás szempontjából huszonhétféle »Nagy-Budapest« volt.

Részletes fejlesztési koncepcióként a szakmai tervezet 1948-ra készült el. Kádár János, aki Rákosi Mátyás idejében belügyminiszter volt, 1949. végén terjesztette be a Nagy-Budapest létrehozásáról szóló törvény-javaslatot, amely alig két hónappal követte a leváltott korábbi bel- és külügyminiszter, a kommunista Rajk László kivégzését.

Az 1950. január 1-től érvényes Nagy-Budapest döntést viszont a kommunista párt kizárólag a saját érdemeként láttatta a néppel, s az egész előkészítő folyamatot letagadta, ugyanis megvárta, hogy az ország szovjet mintára kialakított alkotmánya és ezen belül a települések önállóságát megszüntető tanácsi rendszer életbe lépjen.

Nagy-Budapest térképe, 1950.

Az 1949. évi XXVI. törvény (Budapest főváros területének új megállapításáról) alapján 1950. január 1-jével Budapesthez csatoltak Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területéből hét megyei várost: Budafokot, Csepelt, Kispestet, Pestszenterzsébetet, Pestszentlőrin-cet, Rákospalotát és Újpestet, valamint tizenhat nagyközséget: Albertfalvát, Békásmegyert, Budatétényt, Cinkotát, Mátyásföldet, Nagytétényt, Pesthidegkutat, Pestszentimrét, Pestújhelyet, Rákoscsabát, Rákoshegyet, Rákoskeresztúrt, Rákosligetet, Rákosszentmihályt, Sashalmot és Soroksárt. Nagy-Budapest területéhez csatolták továbbá: Csömörtől Szabadságtelepet, Nagykovácsitól Adyligetet, Vecséstől a Ferihegyi repülőteret és környékét. Budapest új területét 22 kerületre osztották az addigi 14 helyett. A huszonharmadik kerület 1990 után jött létre, amikor Soroksár levált Pesterzsébetről.

A Budapesthez csatolt települések végső listája nagy egyezést mutat az 1937-es törvényben felsorolt településekkel, amelyekre akkor a Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztették, s csupán annyi az eltérés, hogy Vecsés kimaradt a Budapesthez csatolt települések közül.

Nagy-Budapest létrehozásakor a város területe 525,2 négyzetkilométerre nőtt, lakosainak száma 1,6 millió főre (a lélekszám 1970 és 1990 között meghaladta a kétmilliót, majd 1990 óta csökkenni kezdett, jelenleg 1,7 millió körüli a fővárosban lakók száma. Az agglomerációval együtt 2,5 millió ember él ma Budapesten és környékén).

A Magyar Nemzet 1949. december 8-án, csütörtökön arról számolt be, hogy "Megszületik végre Nagy-Budapest". Az újság ezután ismerteti a törvényjavaslatot, amelynek bevezetője munkásmozgalmi kontextusba helyezi a főváros kibővítését: "a nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken át meggátolta a Budapesttel szomszédos, főleg munkáslakta településeknek a fővárossal való egyesülését, hogy ezzel lehetetlenné tegye a főváros önkormányzatában a munkásosztály politikai befolyásának érvényesülését".

E nyakatekert szöveg jelentését Varga László világítja meg a Budapesti Negyed egy 1998-as számába írt tanulmányában: "A kommunisták számára Nagy-Budapest létrehozásához az 1947-es országgyűlési választások budapesti kudarca adta meg a döntő lökést. Felismerték, hogy amíg az eredeti területen két szatellit-pártjukkal sem értek el abszolút többséget, addig a kialakítandó új közigazgatási határok között megszerezték volna azt. A sors iróniája, hogy ezt a különbséget nem a Budapest környéki kommunista, hanem szociáldemokrata szavazatok eredményezték".

Pongrácz Kálmán, Budapest akkori (kommunista) polgármestere 1949. december 8-án így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: "Hosszú évtizedek óta mindig visszatérő vágyálma volt Budapest és a környék dolgozó népének Nagy-Budapest megteremtése. A peremvárosok és községek lakossága súlyos hátrányban volt a főváros lakóival szemben, és ennek a mostoha sorsnak a jobbra fordulását várták és remélték Nagy-Budapest megvalósulásától. A régi kapitalista reakciós rendszer semmiféle vonalon nem engedte felemelkedni ezt a réteget, és az egyesülést is azért hiúsította meg évtizedeken át, mert mindenáron meg akarta akadályozni a munkásosztály érvényesülését, kultúrájának fejlődését, egészségügyének javulását".

A Magyar Nemzet 1950. január 2-ai száma az újonnan létrejött kerületek első budapesti napjairól számol be. Újpestről ezt írja: "Újpesten hétfőn reggel meghitt ünnepségeket rendeztek Döbrentei Károlyné, a IV. kerület elöljáróvá lett polgármestere részvételével. Ünnepélyesen búcsúztak azoktól az alkalmazottaktól, akik eddig Újpest megyei város különböző üzemeiben (...) dolgoztak és most beolvadtak a főváros hasonló célú üzemeinek és intézményeinek létszámába. Az iktatóban már félretették az 'Újpest megyei város' feliratú bélyegzőket, és sűrűn kattog az aktákon a 'Budapest főváros IV. kerületi elöljárósága' szövegű iktatógép. Kissé használt, megviselt ez a szerszám. A segédhivatali tisztviselő rögtön meg is jegyzi: - Három ilyen iktatógépet örököltünk a régi IV. kerülettől, Budapest Belvárosától. Takarékoskodnunk kell mindennel, ezért használjuk most mi ezeket a bélyegzőket. A kör alakú gumibélyegzők azonban már újak, a Népköztársaság címerét büszkén fonja körül a felirat: Budapest főváros IV. kerületi ELÖLJÁRÓJA".

A Magyar Nemzet tudósítása szerint Csepel lett az új Budapest XXI. kerülete. Ez a település korábban csak nagyközség volt, de gyorsan megyei várossá minősítették át. Az átalakulást viszont "úgy szervezték meg, hogy zökkenő nélkül történhessék a beolvadás Budapest főváros közigazgatásába". Az ötvenes évek egyházüldözésének folyományaként számos egykori település nevéből törölték a "szent" szót, így lett például Pestszentlőrincből simán Lőrinc lett, Pestszenterzsébetből pedig Pesterzsébet.

Az újonnan megszervezett külső kerületekben kirendeltségeket állítottak fel, hogy ügyintézéskor ne kelljen túlzottan nagy távolságra menniük az embereknek. A Magyar Nemzet így ír erről: "Azokban az új kerületekben, amelyeknek területe rendkívül kiterjedt, kirendeltségeket létesítettek, hogy a lakosságnak ne kelljen messziről időveszteséggel, fáradsággal és költséggel bemennie az elöljáróságra. Ilyen kirendeltségek létesültek a II. kerületben: Pesthidegkúton, a III. kerületben: Békásmegyeren, a XV. kerületben: Pestújhelyen, a XVI. kerületben: Cinkotán, Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, a XVII. kerületben: Rákoshegyen, Rákosligeten, Rákoscsabán, a XVIII. kerületben: Pestszentimrén, a XX. kerületben: Soroksáron és a XXII. kerületben: a Baross Gábor telepen".

A Soroksárhoz tartozó egykori Gubacs-puszta helyén Erzsébet királyné tiszteletére alakították ki az Erzsébetfalva nevű települést az 1860-as években. 1879 után egy időre ebből vált ki a Kossuthfalva elnevezésű telep. Aztán 1897-98-ban újra egyesültek, s közösen ki is váltak Soroksárból. 1919-ben már egy harmadik közismert személyiség, Lenin neve tűnik fel: Pesterzsébet ugyanis a Tanácsköztársaság idején, 1919. május elsején Leningrádot (a mai Szentpétervárt) megelőzve vette fel a Leninváros nevet. 1924-től hívják Pesterzsébetnek a települést, amely 1923-tól város. 1930-ban a negyedik legnépesebb hazai város, 67907 lakossal.

Ekkor felmerült, hogy változtassák Pestszenterzsébetre a nevet. 1932-ben ez meg is történt, ekkor Árpádházi Szent Erzsébetre emlékeztek. A világháború után tűnt fel ismét a Pesterzsébet elnevezés. Nagy-Budapest kialakításakor, 1950-ben újra "összekerült" a település Soroksárral: együtt alkották a XX. kerületet. 1990 környékén egy ideig megint Pestszenterzsébetnek hívták a kerületet, aztán ezt megváltoztatták a jelenlegi Pesterzsébetre. Ez az egyetlen budapesti kerület, amely összezsugorodott: kivált belőle Soroksár, amely immár a XXIII. kerületet alkotja, Pesterzsébet pedig megmaradt XX. kerületnek.

Az 1950. január elsején létrejött Nagy-Budapest nem a természetes folyamatok eredményeként jött létre, hanem hatalmi szóval. Az 1949. augusztusával hatályba lépett új alkotmány a csatlakoztatott városok önkormányzatát megszűntette, majd becsatolta az újonnan létrejött Fővárosi Önkormányzatba - amelyek ennek ellenére különálló életet élnek: egy területen kétféle önkormányzat működik, a kerületi és a fővárosi, egymást sokszor akadályozva, bürokratikus akadályokat állítva egymás elé.

Kerületi kirendeltségek

Meglepő, hogy az ötvenes évek sztálinista-rákosista rendszerében, amely elképesztő kegyetlenséggel szüntetett meg korábbi jogokat és előjogokat, bizonyos területen jobban figyeltek a lakosság igényeire, mint a későbbi Kádár-rendszer hatvanas-hetvenes éveiben. Így például az újonnan megszervezett külső kerületekben kirendeltségeket állítottak fel, hogy ügyintézéskor ne kelljen túlzottan nagy távolságra menniük az embereknek. A rendszerváltás után az úgynevezett kerületi részönkormányzatok sok helyen éppen azokon a helyeken alakultak meg, ahol ezek az ötvenes évekbeli kirendeltségek működtek. Az egyik ilyen kirendeltség azóta önálló kerületté is vált: ez a már említett Soroksár.

De hogyan is történt mindez? A Magyar Nemzet így ír: "Azokban az új kerületekben, amelyeknek területe rendkívül kiterjedt, kirendeltségeket létesítettek, hogy a lakosságnak ne kelljen messziről időveszteséggel, fáradsággal és költséggel bemennie az elöljáróságra. Ilyen kirendeltségek létesültek a II. kerületben: Pesthidegkúton, a III. kerületben: Békásmegyeren, a XV. kerületben: Pestújhelyen, a XVI. kerületben: Cinkotán, Rákosszentmihályon, Mátyásföldön, a XVII. kerületben: Rákoshegyen, Rákosligeten, Rákoscsabán, a XVIII. kerületben: Pestszentimrén, a XX. kerületben: Soroksáron és a XXII. kerületben: a Baross Gábor telepen".