Az Aranykéz utcai robbantás egy pokolgépes merénylet volt 1998. július 2-án Budapest V. kerületében, az Aranykéz utcában. Az eset az 1990-es évek végén Magyarországon javában zajló „maffiaháború” egyik legnagyobb erejű bombatámadása volt, valamint az első olyan, ahol ártatlan kívülállók is életüket vesztették. Az ekkoriban lezajlott számos robbantásos alvilági támadás közül ez az egyik legismertebb.

AJÁNLÓ

Kukákba, kapualjakba, autókba rejtett bombák, alvilági és politikai célpontok - a kilencvenes évek második felében szinte mindennaposak voltak Budapesten a robbantásos merényletek, de még a legnagyobbakról sem tudta máig sem kideríteni a rendőrség, hogy ki és miért robbantott.

Az 1994-es választások előtt egy belga újságíró arról cikkezett, hogy terrorveszély fenyeget Magyarországon. Sokan ennek a jóslatnak a beteljesülésének látták, amikor máig ismeretlen tettesek egy időzített szerkezetet robbantottak a Parlament egyik kapujánál. A parlamenti ciklus alatt, különösen 1998-ban aztán szinte rendszeres lett, hogy pártokat, politikusokat ért robbantásos támadás, az elkövetőket nem kapta el a rendőrség. 1994-től rendszeressé válták a vállalkozások, szórakozóhelyek vagy éppen vállalkozók elleni robbantásos esetek is. Kezdetben ezek elszigetelt fenyegetéseknek, haragos ellenfelek elszámolásainak tűntek, de 1998-ban és 1999-ben már szinte mindennapos volt, hogy parkoló vagy úton lévő Mercedesek repülnek a levegőbe, autószalonokba potyogtak kézigránátok, vagy vállalkozók háza előtt robbannak fel a szemetesek. Az egyre szaporodó robbantásokat az olajügyekhez kötötték, a legtöbbnek máig nem lett meg a tettese.

A robbantás célpontja az akkor 43 éves Boros Tamás ("Óriás Tamás”) vállalkozó volt, aki korábban részt vett az ún. "olajszőkítésben”, amire csakhamar egy egész maffiahálózat épült fel egymással is versengő, rivalizáló csoportokkal. Az olajmaffián belül már 1996-ban megkezdődtek a leszámolások, aminek során számos vállalkozót robbantottak fel saját autójában, vagy lövettek agyon (utóbbiak közül a Fenyő-gyilkosság vált a legismertebbé). Boros "olajügyekben” ekkoriban már a rendőrség első számú besúgója volt, amiért az Aranykéz utcai esetig már összesen hatszor próbálták megölni, mindaddig sikertelenül. Boros információi nyomán addigra már számtalan eljárás indult ismert bűnözők ellen. Mivel Boros maga is aktívan űzte a fűtőolaj (színezett dízel) színtelenítését, majd üzemanyagként való eladását az utóbbit sújtó adók megfizetése nélkül (vagyis az "olajozást”), ezért úgy vélték, csak üzleti ellenfeleinek eltakarítására használta a nyomozóhatóságokat, így hatósági védelmet nem nagyon kapott.

1998. július 2-án Boros leparkolt az Aranykéz utcai parkolóházban és elindult az évek óta szokásos útvonalán a közelben lévő irodája felé. Amikor déli 12 óra előtt néhány perccel egy, az utcán parkoló kispolski mellé ért, az abban korábban elhelyezett bombát működésbe hozták a merénylők. A nagyjából négy kilónyi TNT-nek megfelelő erejű robbantás hatalmas pusztítást végzett; Boroson kívül még három embert ölt meg, és több mint húszat megsebesített.

Lángoló autók a robbantás után

Tűzoltás az Aranykéz utcai robbantás utánFORRÁS (kép: Mihádák Zoltán, MTI)

Az elkövetéssel már akkor meggyanúsították Jozef Roháčot és szlovák társait, akikről kiderítették, hogy a Béke Hotelben készültek a támadásra, a bombát is ott "pihentetve”, mielőtt beépítették volna a merénylethez használt autóba, amelyet Josef Hamala vásárolt álnéven, hamis papírokkal. Roháč és csapata szlovák diplomata-útlevéllel és szlovák rendszámú autókkal közlekedtek. Egy, a közelben zongoristaként dolgozó grafikus végzettségű szemtanú tökéletes fantomképet is rajzolt róluk, akikre ezen kívül egy megbízható belső informátoruk is rámutatott, valamint a térfigyelő kamerák képein is beazonosították őket.

A fantomkép alapján a szlovák rendőrség azonosította is Roháčot, ám kiadatására akkor semmi esély sem mutatkozott, mivel a csoport a szlovák titkosszolgálatnak, a SIS-nek is dolgozott, amely ekkoriban alaposan össze volt fonódva az alvilággal (bővebben lásd a Pesti Srácok cikkeit).

Helyszínelés a robbantás után

Vladimír Mečiar bukása után felszínre került az Omega-hadművelet. Eszerint a szlovák titkosszolgálat állítólag orosz megbízásból próbált zavart kelteni Magyarországon és Csehországban, ezzel hátráltatva ekkor küszöbön álló NATO csatlakozásukat. Állítólag ennek keretében követett el a "Mečiar-kommandó” számos bombamerényletet (igaz elsősorban politikai célpontok ellen), köztük pedig ezt is (lásd: Origo cikke).

A nyomozás későbbi szakaszában már egy másik maffiózót, Portik Tamást – és nem a szlovák titkosszolgálatot – vélték a valódi felbujtónak, de ezt azóta sem tudták egyértelműen sem megerősíteni, sem megcáfolni. Portikot és társait végül 2012 júliusában fogta el a TEK és ekkor gyanúsították meg többek között ezzel az üggyel is.

Roháčot 2008-ban Seres Zoltán 1999-es kivégzése kapcsán vették őrizetbe először Magyarországon, amiért napra pontosan annyi börtönbüntetést kapott, mint amennyit addig előzetes letartóztatásban leült. A 2010-es ítélet kihirdetése után gyakorlatilag szabadon távozhatott. Az Aranykéz utcai merénylettel kapcsolatban, noha a magyar rendőrség szinte a kezdetektől fogva elegendő bizonyítékkal rendelkezett és rendelkezik, csak tizenöt évvel később, 2013. március 4-én hallgatták ki először gyanúsítottként.

A magyar bíróság 2017. május 17-én Jozef Rohácot jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. A robbantást megrendelő Portik Tamás 13 évet kapott.

AJÁNLÓ

Olajszőkítés

Az olajszőkítés egy olyan eljárás, amelynek során az üzemanyagként való használatra alkalmatlanná tett gázolajból kémiai úton használhatót állítanak elő. Az olajszőkítés a rendszerváltás utáni Magyarország egyik legjobban jövedelmező illegális "üzletága” volt, becslések szerint az 1990-es években több százmilliárd forinttal rövidült meg általa a költségvetés. Az  ún. "olajos ügyek” 1991-1992-ben ütötték fel fejüket, de nagyobb számban 1993-tól jelentkeztek.

Az 1970-es években, a két olajválság előtt, a különböző olajok (benzin, gázolaj) ára alacsony volt. A magyar háztartások jelentős részében a fűtést háztartási tüzelőolajjal (HTO) oldották meg. Az ekkor bekövetkező olajárrobbanás Magyarországon is éreztette a hatását, a HTO-t azonban olcsóbban, akár a feléért-harmadáért lehetett megvásárolni a rajta lévő állami támogatás miatt, mint a teljesen azonos összetételű üzemanyagot, a gázolajat. Egyrészt a HTO után nem kellett fogyasztási adót fizetni (23 forint), másrészt csak 10% ÁFA terhelte, míg a gázolajat 25%. Ebből adódóan sokan megvették a HTO-t és azt használták járművekben is.

1990-ben egy kormányrendelet előírta: a fűtőolajat adalékanyaggal színezni kell. Erre a ferrocén nevű vegyületet használták, amely pirosra festette az olajat. A ferrocén hozzáadásával megszínezett tüzelőolaj alkalmatlanná vált arra, hogy gépjárművek üzemanyagaként használni lehessen, ugyanis ebben a mennyiségben tönkretette a motort. A fűtőolajként behozott termékeket a vámkezelésnél kellett volna színezni, ami lehetőséget adott a visszaélésekre. Ha a vámost sikerült megvesztegetni, a szállítmányt további beavatkozás nélkül gázolajként értékesíthették.

Amennyiben a festék már bekerült az olajba, savazással közömbösítették: a kénsav és más vegyszerek hatására a gázolaj visszanyerte eredeti színét - ez volt az ún. olajszőkítés. Időközben ráadásul egyre nagyobb lett az árkülönbség a HTO és a dízelolaj között. A csúcs 1994-ben volt, akkor literenként 44 forintba került. A szőkítőknek ez kis befektetés volt és nagy haszon, de az is előfordult, hogy - fiktív cégekről lévén szó - még az olaj vételárának a járulékait sem fizették ki.

1993 augusztusában az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumban operatív bizottságot hoztak létre a kialakult olajmaffia megfékezésére.

1995. január 1-jétől már csak jegyre adtak fűtőolajat, de a jegyeket hamisították. Ekkor a hivatalosan kiadott jegyek többszöröséért vettek fűtőolajat, és az 1994-1995-ös fűtési idényben 350 millió literrel több HTO-t igényeltek, mint amennyi a háztartások fűtéséhez szükséges volt.

1995-ben egységesítették a tüzelőolaj és a dízelolaj árát. A lépés jó volt, sokan felhagytak a szőkítéssel. Ezután az üzlet a kőolajszármazékok importja volt, azokért ugyanis kevesebb vámot kellett fizetni. Ezt már csak az igazán tőkeerős vállalkozások tudták teljesíteni, amelyek importengedélyt kaptak. Ezek a cégek orsóolajat, háztartási olajat, ipari olajat hoztak be, s azt dízelolajként adták el. Ehhez is a vámosokat kellett lefizetni. Végül 1998-ban elrendelték, hogy a kőolajtermékeket is azonnal behajtandó jövedéki adó terhelje. Ezek az intézkedések jelentős mértékben csökkentették az olajjal való visszaélés lehetőségeit.

2000 februárjában Pallag László kisgazda képviselő kezdeményezésére az Országgyűlés ad hoc bizottságot hozott létre az olajügyek és a kapcsolódó korrupciós ügyek feltárására. Június 8-án Nógrádi Zsolt, aki a Bács-Kiskun megyei olajmaffia tagjának vallotta magát, bizottsági meghallgatása során megdöbbentő állításokat fogalmazott meg: több vezető politikus és három parlamenti párt, továbbá a vám- és pénzügyőrség, illetve a rendőrség érintettségéről beszélt. Az olajmaffiával való együttműködéssel vádolta többek között Pintér Sándor belügyminisztert, volt országos rendőrfőkapitányt, Szabó Iván volt pénzügyminisztert és Lezsák Sándort, az MDF korábbi elnökét is. Bizonyítékok azonban nem kerültek elő, az érintettek pereket indítottak a tanúvallomást nyilvánosságra hozó Pallag ellen, amelyeket megnyertek.

A Legfőbb Ügyészség 2000 márciusában nyilvánosságra hozott vizsgálati jelentése szerint 1991 és 1999 között a kőolajtermékek forgalmazása során 4300 bűncselekményt - hamisítás, csempészet, vámorgazdaság - követtek el. A perbe fogott 340 vádlott többségét börtönbüntetésre ítélték. A dokumentum szerint számos ügyben nem sikerült megtalálni az elkövetőt, és a bűnügyi hatóságok munkáját jogértelmezési problémák is nehezítették. Mind a mai napig kerülnek elő újabb és újabb információk, de végleg lezárni nem lehet az ügyet. Az olajügy egykori szereplői egymást tartják sakkban, és aki megpróbál borítani, az az egész rendszert veszélyezteti. Az olajozás nagyágyúi konspiratív okokból magyar festőkről nevezték el magukat. Rippl-Rónai volt Drobilich Gábor, Csontváry Kosztka Tivadar Portik Tamás, Radnai László pedig Lotz Károly néven szerepelt.

 

Olajosok

Az olajos kishalak többsége középfokú iskolai végzettséggel sem rendelkezett. Talán ennél fogva alkalmasabbnak is tűntek végrehajtónak, hisz például a korábban dinnyetermesztéssel foglalkozó Zs. Bélából senki se nézte ki, hogy túljárhat a megbízói eszén. A közelmúltban letartóztatott, a kilencvenes évek nagy port kavaró gyilkosságaiban felbujtással gyanúsított Portik Tamás is egy ilyennek gondolt legényke volt. A tököli fiatalkorúak büntetés végrehajtási intézetéből jött fiú volt, aki már húszas évei idején helyet kapott az olajosok világában. A névjegykártyája szerint az Energol Rt. marketing igazgatója volt, másik jó testfelépítésű barátjához, Drobilich Gáborhoz hasonlóan, aki papíron az Energol külkapcsolatainak volt a felelőse. Az olajozásban végrehajtóként funkcionáló izmos fiúk és a kis fuvarosok közül azonban kevésnek volt annyi józan esze, mint az előzetes letartóztatásba helyezett Portik Tamásnak és Vizoviczki Lászlónak, akik a megkeresett pénzt befektették, ráadásul pozícióikat évtizedeken át tartani is tudták.

Honnan indult az olajos alvilág története?

Kezdetben a lebonyolítással, végrehajtással megbízott keresztapáknak úgy tűnt: egyszerű a történet. Ők a kapott pénzből saját nevükre alapított cégekkel megveszik az olajat és a tiszta szeszt Oroszországban, majd itthon a megbízók kapcsolatrendszerének köszönhetően értékesítik azt. Az orosz fél részéről is úgy tűnt, minden sínen van, elégedett a tőlük vásárolt áruk ellenértékével. A magyarok az olajért és a tiszta szeszért utólag ugyan, de rendesen fizettek. Cserébe a kiváló magyar üzleti partnereknek az oroszok is igyekeztek gesztusokat tenni, nagyrabecsülésük jeleként. Azoknak, akik rendszeresen és nagy tételeket bonyolítottak, az oroszok bónuszként testőröket is felajánlottak. Ez rendkívüli módon hízelgő volt ezeknek az "üzletembereknek”. A naiv magyar keresztapák elfogadták az ajándékot és felettébb büszkék voltak újdonsült kíséretükre. Társaságban, üzleti tárgyalásokon kifejezetten kérkedtek az orosz testőreikkel, akiket a sérthetetlenségük egyértelmű bizonyítékainak gondoltak akkor. Fel sem merült bennük, hogy némelyik sokkal több, mint testőr.

A keresztapák közvetlen kíséretéhez tartozó oroszok ennek köszönhetően megfigyelték, mi fán terem a magyar jövedéki bűnözés. Gyorsan kitanulták, hogyan történik a behozott gázolaj háztartási tüzelőolajként való vámolása, hogy mi a szőkítés menete, ki az, aki a MOL-tól, vagy a veszprémi vegyészkarról a szőkítéshez szükséges adalékanyagot biztosítja, vagy hogyan lesz a gázolajból magyar területen vámmentes ipari tüzelőolaj, s miként vámolják az orosz tiszta szeszt ablakmosó folyadéknak…

Rövid idő alatt kikristályosodott, hogy az üzlet a magyar maffiózók nélkül is működtethető. Az oroszok ennek megfelelően a kilencvenes évek közepe felé meg is jelentek a magyar piacon, amihez komoly segítséget jelentettek az egykori elvtársi kapcsolatok.

Innentől kezdve szűknek bizonyultak az országhatárok és a magyar alvilágnak csak arra a részére volt szükség, akik hajlandóak voltak az oroszok alá betagozódni. Aki szembement velük az repült, amihez TNT és Semtex volt a rendszeresen használt vivőanyag.

Az Aranykéz utcai robbantásos ügyek még mindig homályosak. A belőlük újravarrt krimik a legérdekesebb magyar vonatkozású hírek, pedig már régen lezárt és feltárt részei kellene, hogy legyenek a legújabb kori magyar történelmünknek.

Tonhauser László Nem kérek bocsánatot című könyvének 300. oldalán van egy igen érdekes rész az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamásról. Azt írja, Boros úgy döntött megszakítja a kapcsolatot a Conti Carosokkal. Ki akarta venni az összes pénzét az üzletből, ami megalapozta a konfliktust, mert ezt a társai igencsak rossz néven vették. Aztán tovább fajultak a dolgok. Cseppet sem szívlelték Boros Tamás közeledését az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálata felé, melynek akkor a könyv szerzője, Tonhauser László volt a vezetője. Jelzésképpen kézigránátot dobtak egy használt gépkocsik eladásával foglalkozó telephelyre, ami után olyan vallomás született, amely szerint Boros Tamás és egy embere hozatták a kézigránátokat Debrecenből, darabját 5 ezer forintért. Borost, hogy tanuljon a dologból ennek alapján előzetes letartóztatásba is helyezték, majd két hónap múlva bizonyítékok híján elengedték. Ekkor volt üzlettársai elől Ausztriába menekült.

Boros Tamás azzal fenyegette az újabban bűnbánó keresztapaként ismertté vált Radnai Lászlót és galeriját, továbbá az ellene eljárást folytató rendőröket, hogy kipakol az MTV stábjának. Miután külföldön is utolérték egykori üzlettársai és megtudta, hogy az általa nyilvánosan is megvádolt rendőrök is törleszteni akarnak, úgy döntött végleg kiborítja a bilit. Ekkor felhívta Tonhauser Lászlót és találkozót kért. Az illetékes vezetők, Pintér Sándor akkor országos rendőrfőkapitány (később belügyminiszter), Ignácz István bűnügyi vezető (később a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának általános elnökhelyettese) tudtak a Tonhauser – Boros találkozóról. Az ott elhangzottak mind rögzítésre kerültek. Tonhauser könyvében úgy írja le a beszélgetést, hogy Boros megdöbbentő képet festett a magyarországi szervezett bűnözésről, abban egyes rendőrök, ügyészek, bírák szerepéről.

A könyvben ez az alábbi módon szerepel: "Mindenkit néven nevezett. Azoknál az általa elmondott eseteknél, ahol a rendőrök és a bűnözők összefonódásáról beszélt. Rákérdeztem, hogy mi van akkor, ha a azok hasonló szándékokkal találkoztak a rendőrökkel, mint akkor ő velem. Ezt több esetben cáfolta. Volt viszont amin elgondolkodott és lehetségesnek tartotta. A beszélgetés azzal fejeződött be, tudja, hogy nincs visszaút. Segít a rendőrségnek a kialakult szervezett bűnözői csoportok felszámolásában. Hangsúlyozta, nem kéri, hogy legyünk elnézőek vele, ha ő bűncselekményt követne el. Pár nappal később rálőttek Boros solymári házára. A merénylet annyira felhergelte, hogy a Pest megyei kapitányságon mindent jegyzőkönyvbe mondott úgy, hogy az egészet videóra vették ügyész jelenlétében”.

Ekkor azonban a BRFK-tól páran azzal a teóriával álltak elő, hogy Boros megvezette a dörzsölt Tonhausert, és saját maga szervezte meg a merényletet. A solymári ház rendőri védelmét megszüntették, majd Boros Tamás ellen pár nappal később az Aranykéz utcában sikeres merényletet hajtottak végre. Egy kispolskiban elhelyezett pokolgéppel felrobbantották. Tonhauser azt állítja a könyvében, Boros Tamás volt az első olyan személy, aki komolyan vette a rendőrség munkájának segítését és a bűnözéssel való szakítás gondolatát. A nyomozó véleménye szerit Boros igazán azzal bosszantotta fel az ellenfeleit, hogy példáján felbuzdulva más megzsarolt személyek is meggondolták magukat, megpróbáltak kitörni a zsarolóik bűvköréből és felvették a kapcsolatot a rendőrséggel. Kezdtek bizonyítékokat szolgáltatni és nyíltan jegyzőkönyvbe mondták ügyüket.

Ennek megfelelően 1996 elejétől több mint 70 (!) robbantás történt. A rendőrség 7 ügy feltételezett tetteseit fogta el. Boros vallomásai teljes egészükben soha nem kerültek nyilvánosságra, nagy részüket államtitoknak minősítették. Eddig a Kecskeméti maffiaperben mindössze hat oldalt használt fel belőle az ügyészség, ahol a Conti Car-os Radnai Lászlóval szemben ezzel akarták bizonyítani a vádlottak bűnszervezetben való részvételét.

Ez alapján a nyilvánosságra hozott hat oldal alapján annyit tudunk, hogy Boros Tamás Tonhausernek megnevezte az alvilág három meghatározó csoportját.

1. Az első rögtön a saját köre volt. Ez a Conti Car Kft. és a hozzá kapcsolódó más cégek és a köréjük szerveződött bűnözői csoportok. Mivel Boros kilépett a cégből, az ezt követően Radnai László és Csüllögh Zsigmond üzlete volt. A Conti Car eredendően tisztázatlan eredetű kocsik forgalmazásával, uzsorakölcsönökkel, pénzmosási célzattal, szállodaiparral és olajszőkítéssel foglalkozott.

2. A második Boros által megnevezett csoport a védelmi pénzek szedésére és zsarolásra szakosodott Energol Rt., akik persze a nagyobb olajcégek a Fortus Rt és az ETL Rt. olajelosztóiként is működtek.

3. A harmadik és tán legerősebb csoport vezetője az orosz – ukrán kapcsolatokat Magyarországon megjelenítő és felügyelő Szemjon Mogiljevics, közismert nevén Szeva bácsi volt. Szeva telephelye a volt Csepel Művek területén épült ki. Cége a Magnex Művek pakurát és petróleumot hozott be Magyarországra. A pakura lepárlásából lett gázolaj, aminek a minőségén a petróleummal javítottak.

A különféle érdekek Boros vallomása szerint nagyon szorosan összefonódtak a három alvilági csoport között, akik felosztották a budapesti éjszakai életet is. Ez a rendszer személyi váltásokkal ugyan, de hosszú távon képes volt tovább élni. Így érthetővé válik az Energolból ismert Portik Tamás jelenlegi feltételezett alvilágon belüli pozíciója és a vele együttműködő az olajosokat(is) taxiztató Vizoviczki László mai háttere, valamint a velük szemben feszülő viszonyok ma is működő erőtere.

Sípos Anett / PestiSrácok

AJÁNLÓ