Az 1865-1866. évi kolerajárvány az ország területén a
negyedik volt. Maga a betegség Ázsiából, India Ganges-menti területeiről
került az európai kontinensre. Először 1817-ben terjedt túl a bengáliai
területeken, 1821-ben a Perzsa-öböl vidékén dühöngött. Innen a karavánok
hurcolták be Oroszországba, a Kaspi-tenger vidékére.
1829-ben az orenburgi kormányzóságban tört ki, 1830 szeptemberében
elérte Moszkvát, és terjedésének segített az ekkor folyó orosz-lengyel
háború is. Az 1831. évi járvány országos méretekben a legnagyobb volt.
Kb. félmillió lakos betegedett meg, és ezek fele meghalt.
A járvány elterjedt Pesten is, ahol 1831. júl. 14-én történt az első
megbetegedés. A szept. 16-ig tartó járványban a betegek száma 2450 volt,
közülük 1770 halt meg. Érintette Pestet az 1848-1849. évi kolera is,
amely azonban sokkal kisebb méretű volt. A következő járvány a krími
háború idején, 1854-1855-ben tört ki, és 14 hónapig tartott. Az országos
összesítések szerint a halottak száma 30 000-re emelkedett. Pesten és
Budán a helyzet különösen súlyos volt. Pesten összesen 3250, Budán 1240
beteg volt; Pesten 1847, Budán 539 eset végződött halállal.
Az 1866. évi járványt az 1865-ös évben a kolera újabb európai betörése
előzte meg. A Bengália mocsaraiból induló kolera a szárazföldön
keresztül Perzsiába jutott el, majd a zarándokok Mekkába és Medinába
hurcolták át, ahonnan a Vörös-tenger partján terjedt tovább. Az Egyiptom
felé haladó hajózást eltiltották, a zarándokok a nyár folyamán gyalog
tértek haza Alexandria felé, és vitték magukkal a betegséget. Júius
23-án Alexandriában már múlófélben volt, de augusztus közepén
Olaszország adriai kikötőiből súlyos eseteket jelentettek. Ezzel a
betegség ismét Európába került. Októberben már Triesztben pusztított,
megjelent a német birodalom területén, és előfordult néhány eset
Erdélyben is. Október végén elterjedt Franciaország jelentősebb
városaiban, néhol Angliában is. Bécsbe és Pest-Budára ezúttal nem tört
be. Novembertől a betegség lassú eltűnéséről jelentek meg a beszámolók.
Az 1865. évi kolera méreteiben nem haladta meg a korábbi járványokat, de
európai megjelenése arra intette a hatóságot, hogy megtegyék a szükséges
intézkedéseket a betegség továbbterjedésének megakadályozására. A század
20-as, 30-as évtizedeihez képest nőtt az orvostudomány empirikus
tapasztalata a kolerát illetően. Tisztában voltak azzal, hogy a betegség
forró égövi eredetű, Európában a nyári hónapokban terjed el.
Megfigyelték, hogy iszapos, televényes talajon gyakrabban fordul elő,
mint homokos területen. Befolyásolják az életkörülmények, az éghajlatnak
nem megfelelő ruházat, a zsúfolt lakások. A járvány a sűrűn lakott
területeken terjed el elsősorban, és annál tovább tart, minél nagyobb
számú a népesség. Ha az első időben viharos lefolyású, akkor sokáig fog
elhúzódni, ha könnyű esetekkel kezdődik, gyorsan el is múlik.
Kitörésében, elterjedésében közrejátszanak a nagyobb gyülekezetek,
vásárok, kiállítások, zarándoklatok, hadjáratok, ahol -
hosszabb-rövidebb ideig - a megszokottnál rosszabb körülmények között él
együtt sok ember.
Még vitás kérdés volt az, hogy a kolera fertőző-e, de általában
ragályosnak tartották. Megfigyelték, hogy ha egy család megkapta, az
könnyen elterjedt a házban, utcában és a környező területen; máskor
pedig a kórházakban a beteget ápoló orvosok - természetesen a megfelelő
fertőtlenítés miatt - egészségesek maradtak. A kolera kórokozójának
valamilyen ,,miasmá"-t tartottak, amelynek mibenlétét azonban nem tudták
meghatározni. Különösen jelentősek voltak Pettenkofer kutatásai, aki a
kolera elterjedésében a talajnak, a vízállásviszonyoknak, a rossz
ivóvíznek, fertőzött levegőnek mint járványfaktornak nagy jelentőséget
tulajdonított. Egyre fontosabb lett a betegek elkülönítése, a
fertőtlenítés, a gyakori szellőztetés és a városon belül a köztisztaság
fenntartása.
1865-ben országos szakbizottság ült össze, és „Utasítást" dolgozott ki
arra az esetre, ha a kolera eléri a birodalom határait.
Az „Utasítás" figyelmeztette a lakosságot, hogy a betegség az ország
határai felé terjed. Ismertették a kolera jellemét, kórlényegét,
lefolyásának szakaszait. Az „Utasítás" készítőinek az volt a véleménye,
hogy a beteg teste nem ragályos, ürülékét azonban fertőtleníteni kell. A
kolera megelőzésének lehetőségét a mértékletes, de megfelelő
táplálkozásban, az időjáráshoz igazodó ruházatban, tágas lakásokban és
megfelelő tisztaságban látták. Utasították a hatóságokat, hogy
gondoskodjanak a betegek elhelyezéséről. Ahol nincsenek kórházak, ott
béreljenek megfelelő lakásokat, a hatósági orvosok mellé - napidíjjal -
vegyenek fel magánorvosokat is. Legyen megfelelő gyógyszerellátás.
Ahol kevés a gyógyszertár, ott a községházán és a lelkésznél árusítsák.
A hatósággondoskodjék a megfelelő halottszemléről, a hullák
elszállításáról és temetéséről. Építsenek a járvány idejére ideiglenes
hullaházakat. Rendszeresen hajtsák végre a fertőtlenítést. A járvány
idején az utasításokat a hatósági főorvos adja ki, és a hatóság
ellenőrizze azok rendes végrehajtását. Ürítsék ki az egészségtelen
lakásokat, gyakoroljanak felügyeletet az élelmiszerek tisztasága felett.
A hatóság lépjen fel a kuruzslók ellen. Az első kolera-eseteket
jelentsék a helytartótanácsnak. Ha a helyzet súlyosbodik, zárják be az
iskolákat, tiltsanak be mindenféle gyűlésezést.
A helytartótanács az „Utasítás" megküldésével egyidejűleg felszólította
a városi tanácsot, hogy a helyi viszonyoknak megfelelően vezessék be
annak egyes pontjait és tegyenek meg mindent a járvány elkerülésére.
Pest városában - hosszabb-rövidebb megszakításokkal - az önálló
törvényhatóság visszaállítása, 1861 óta működött az egészségügyi
bizottmány. 1865. nov. 16-án Tormay Károly tiszti főorvos és
kórházigazgató vezetésével, szakbizottmányt nevezetek ki a megfelelő
szabályok összeállítására és az intézkedések megtételére. A
szakbizottmány felkérte az egyik résztvevőt, Poór Imréi a szabályzat
elkészítésére. A betegek elhelyezését ideiglenes járványkórházakban
(„fiókkórházak") kívánták megoldani. Elsőként a Heinrich-féle házban, a
Belvárosban 60—80 ágy elhelyezését javasolták. Terveztek ilyen
intézményt a terézvárosi Schéher házban, Józsefvárosban a
Dohányraktárban, Ferencvárosban a Vámházban is. Betegszállítás céljából
a hordáregylettel kívántak szerződést kötni.
Mozgósították a gyógyszertárakat, a városban működő hatósági és
magánorvosokat, az egyházat, az ápoló személyzetet. Utasítást adtak a
Rókus kórház melletti telken levő halottaskamra megtervezésére. A terv
néhány nap múlva elkészült. 24 halott számára tervezték, költsége 1235
Ft 56 krajcár lett volna. Elkészült a Kerepesi temetőben létesítendő
ideiglenes hullaház terve is. Ennek költsége 2801 Ft 19 krajcár volt.
A fertőtlenítést a halottak után klórmésszel vagy vasgálic-oldattal
kívánták megoldani. A csatornák kiöblítését is fontos tényezőnek
tekintették. Javasolták a hatóságnak, hogy tegyenek intézkedéseket a
pincelakások felszámolására, és a városban élő alkalmi munkások,
munkanélküliek számára létesítsenek népkonyhákat („levesosztóintézet").
A várost járványkerületekre osztották. Belvárosban 2, Lipótvárosban 3,
Terézvárosban 5, Józsefvárosban 3, Ferencvárosban 2 kerületet terveztek.
Minden kerületben kellett lakni egy ügyeletes orvosnak, akinek házát
nappal városi zászló, éjszaka színes lámpa jelölte.
Nemcsak a városi szakbizottmány hívta fel a figyelmet a szükséges
intézkedések megtételére, hanem tevékenykedni kezdtek az egyes
városrészekben működő egészségügyi bizottmányok is. Elsősorban a
ferencvárosi és józsefvárosi bizottmány volt nehéz helyzetben. Kérték a
helyi fiókkórházak felállítását, az udvarok kitakarítását, kutak
tisztítását stb. Külön gondot jelentettek számukra a városrészben élő
pacalfőzők, rongy- és hulladékkereskedők, zsibárusok. Két házban vágóhíd
működött. A malmokban dolgozó alkalmi munkások, a városrészben
megforduló idegenek nemegyszer a városrész nagyobb házai környékén vagy
pincéiben kerestek menedéket.
A szakbizottság és a helyi szervek javaslatát az egészségügyi bizottmány
továbbította a városi tanács felé. A városi tanács annak csak kis részét
emelte határozattá.
A halottas kamra és temetői hullaház építését meg sem ígérték, mert nem
volt rá fedezet. Megpróbáltak bizonyos összeget tartalékolni a betegség
betörésére. Intézkedéseket tettek a szemét eltakarításáról, az utcák
rendben tartásáról, elrendelték, hogy a vécékbe az esti órákban — a
városban azonos időben — öntsenek nagyobb mennyiségű vizet, amely a
csatornákat kiöblíti.
1865. dec. 30-ra elkészült egy nagyobb, 200 ágyas kórház költségvetése
is. Csak a legszükségesebb felszereléssel kívánták ellátni. Az egész
berendezés 6878 Ft 8 krajcárt ért, ami kb. 2 gazdagabb iparos vagyonának
felel meg. Általában 30-40 fős kórtermeket terveztek. A terv irányadó
volt a következő évben a kolera-kórházak felszereléséhez.
Az ágyakon kívül a kórház bútora 8 fiókos asztalból, 8 mosdószekrényből,
8 kis puhafa asztalból, 24 festett faszékből, 16 köpőládából, 8 órából
állt. Egyéb fából készült felszerelés: 8 festett ételhordó láda, 8
ruhásláda, 8 szenesláda, 16 teaszűrő szita, 8 étdeszka, 8 orvossághordó
deszka stb. Az ágynemű megfelelt a szegényebb lakások berendezésének.
Minden ágyhoz volt Iószőrvánkos, 3 váltás huzat, egy pokróc, 6 lepedő;
de összesen csak 8 matracot és 40 törülközőt vettek. Minden beteg
számára gondoskodtak pongyoláról, papucsról, evőkanálról és csészéről. A
gyógyászati felszereléshez tartozott 8 gennytál, 24 széklettál, 200
köpőcsésze, 40 fecskendő, 24 olló. A tisztálkodási lehetőséget 4 ülőkád
és 24 mosdó biztosította. A berendezést konyhafelszerelés (40 fazék, 40
üst, 2 tűzhely, 8 lábas, tűziszerszámok) és a takarításhoz szükséges
kellékek egészítették ki.
A városi tanács 1866. jan. 26-án beszámolt a helytartótanácsnak a
kolerával kapcsolatos gondokról. A hatóságot tehát nem érte váratlanul a
betegség betörése.
A helyzetet megfelelően fel tudták mérni, azonban anyagi eszközök
hiányában semmi lényeges intézkedés nem történt. Születtek tervezetek,
de nem volt pénz ezek megvalósításához. Csak a helyi erőkkel tudtak
gazdálkodni: az orvosokat, gyógyszerészeket mozgósították,
felszólították a kapitányi hivatalt a közegészségügyi szabályok
ellenőrzésére, kísérletet tettek arra, hogy biztosokat küldjenek ki
ilyen célból.
Azonban sem az egészségügyi bizottmánynak, sem a
kolera-szakbizottmánynak nem volt megfelelő tekintélye a városban.
Joggal állapította meg az Orvosi Hetilap cikkírója:
"A közegészségügy kezelése hazánkban egyáltalán nincs úgy rendezve, mint
azt mai állapotunk, civilisatiónk és foglalkozásaink megkívánják. Kevés
az orgánum, csekély hatalmuk, s az orgánumok nem állnak szerves
összeköttetésben az alárendelt közegekkel, a helybeli hatóságokkal és a
néppel, hogy működésüknek kielégítő sikere lenne".
Nem volt meg a propaganda és ismeretterjesztés sem. A városi tanács a
kiadott utasításokat nem hozta nyomtatványok formájában a lakosság
tudomására még hónapok múlva sem. A napisajtó sem foglalkozott a
kérdéssel. Úgy látszott, mintha a hatóságok igyekeztek volna eltitkolni,
hogy a szomszédos országokat elérte a kolera, és betörése 1866 nyarán
Magyarország területére is várható. Komolyabb beruházást igénylő
egészségügyi létesítmények építésére egyáltalán nem volt pénz.
1866 februárban próbáltak 11 000 Ft-t kérni az országos egészségügyi
alapból, de ezt a kérést a helytartótanács elutasította. Legkevésbé az
alapvető városi szociális és közegészségügyi problémákon tudtak
segíteni, amelyek a kolera gyors elterjedését lehetővé tették. 3 ilyen
tényező volt: a zsúfolt lakások, a rossz vízellátás, a nem megfelelő
szennyvízelvezetés. Legsúlyosabb probléma a lakáshiány. Bár volt néhány
jelentős építkezés, nem tudtak lépést tartani a népesség számának
emelkedésével. 1869-ben Lipótvárosban 360, Terézvárosban 1373,
Belvárosban 598, Ferencvárosban 719, Józsefvárosban 1423 ház volt.
Lipótvárosban a házak 1/4-e, Terézvárosban 3/4-e, Belvárosban 1/5-e,
Ferencvárosban csaknem 90%-a volt földszintes. Pesten átlagosan 38
személy lakott egy házban, ami lényegesen nagyobb volt az országos
átlagnál. 1 4
A lakosok száma 200 476 fő, a háztartásoké 35 872. A lakosság 1/5 része
albérlő vagy ágyrajáró. Csaknem ezer egyszobás lakásban együtt élt a
család a cselédekkel, a mesternél dolgozó segédekkel. Az egyszobás
lakásokban 40% volt a családtag, 60% az idegen elem. A többszobás
lakásokban sem jobb a helyzet. Átlag 3 személy élt egy szobában. A
Belvárosban, Lipótvárosban 2, a többi területeken 4. Ötnél több lakó
jutott egy szobára 78 727 egyén esetében, ami a lakosság 2/5 részét
jelentette.
Ezek közül 15 664 fő pincében lakott. 13 000 személy volt, aki tíznél
több társával lakott egy helyiségben. Pest nagyvárossá fejlődésével a
bajok csak fokozódtak. A faluról felözönlő lakosság - a
jobbágyfelszabadítás végrehajtása után - kiszakadva régi környezetéből
Pestre jött szerencsét próbálni. A növekvő kereskedelem, a fejlődő
gyáripar igényelte a munkaerőt. A rossz körülmények között élő lakosság
soraiban a kolera gyors elterjedési lehetőséget talált.
Másik probléma a vízellátás volt. Tisztaságról, hygiénéről megfelelő
háztartási víz hiányában beszélni sem lehetett. A város vízellátását a
talajvizet felhasználó ásott kutakból, néhány fúrt kútból vagy
közvetlenül a Dunából merített vízzel biztosították. A bel- és
lipótvárosi lakosság a folyóból viszonylag könnyebben jutott vízhez,
azonban a külső városrészekbe a Duna-víz hordása megoldhatatlan volt.
Pest város altalaja folyami hordalékból, agyagból és kavicsból állt,
azonban az építkezések megkezdése előtt a mélyebben fekvő részeket
szeméttel töltötték fel. így a leszivárgások miatt a talajvíz
szennyeződött. A szűk udvarokban az emésztőgödrök, csatornák, kutak
egymás mellé kerültek, ami a szennyeződést tovább fokozta.
A pesti hatóság 1856 óta foglalkozott a vízvezeték ügyével. 1857-ben az
osztrák Förster, 1862-ben Siklósy Károly orvos, 1863-ban Bürgermeister
Antal kútmester, Poliák Gyula mérnök, Grissel és Docwra angol
vállalkozók készítettek vízvezetéktervet.
1862-ben a városi tanács támogatásával „vízvezetéki társulat" jött
létre. Úgy tervezték, hogy a vízvezetéket részvénytársasággal építik
meg, mert a városnak nincs rá pénze. A tárgyalások rendkívül lassan
haladtak előre, mert sem a víz árában, sem a vízmű költségeiben nem
tudtak megegyezni. Az orvosok, a sajtó, a hatóságok joggal bírálták a
társulat vezetőjét, SzapáryX, hogy nem tud intézkedni. Tisztában voltak
azzal, hogy a fenyegető kolerával szemben a víz tisztasága rendkívül
fontos lenne, de a városban nem tulajdonítanak neki jelentőséget. Az
Orvosi Hetilap írta 1866. szept. 9-én:
"Mondhatjuk, hogy vízvezetékek kellenek, melyek jó ivóvizet hozzanak, az
árnyékszékeket, csatornákat, udvarokat és utcákat pedig tisztán tartsák.
Legfeljebb tervet csinálnak, s azután, egyet fordulva, a halálálmot
tovább alusszák".
Pesten - írta a Pesti Napló - "sokra jut pénz, ami bátran elmaradhatna,
de vízvezetékre nem, és sokat észrevesznek, a mi senkinek sincs kárára,
de azt nem veszik észre, hogy a kutakat árnyékszékek fertőzhetik meg, és
hogy Pest város százezer lakója közt nincs ezer, ki egészséges vizet
innék".
Még rosszabb a helyzet a csatornákat illetően. Az 1840-es években
épültek ugyan fontosabb csatornák, de ezek a régebbi, belső
városrészekben haladtak. A meglevő csatornáknak sem volt elég nagy
esése, és a korlátozott vízhasználat miatt azok kiöblítésére nem volt
lehetőség. Még csak tervek sem készültek a polgári forradalom
óta új csatornák építésére.
A város orvosai csak saját sajtóorgánumaikban tudták felhívni a
figyelmet a közeledő veszélyre. A napilapoknál, politikai folyóiratoknál
sokkal kevésbé olvasott Orvosi Hetilap és Gyógyászat vállalta ezt a
feladatot, de megjelent néhány önálló kiadvány is.
1866. máj. 6-án megérkeztek az első hírek, hogy a kolera újra betört
Európába. Ezúttal Hollandiában voltak az első betegek, azokban a
kikötővárosokban, amelyek kapcsolatban voltak a fertőzött arab
területekkel. A járvány innen Németországba terjedt át, majd hamarosan
megfertőzte a francia területeket is. Jún. 16-án kitört a porosz
-osztrák-olasz háború, amely a betegség elterjedését Európa-szerte
elősegítette. Ezúttal is eljutott szárazföldi úton a betegség Perzsiába,
innen Oroszország, majd Lengyelország területeire. Ez az ága is elérte
Németországot. Berlinben júl. 8-ig 697 beteg volt.
Németországban, Ausztriában majd Magyarországon is közzétették a
Pettenkofer kutatásain alapuló kolera-szabályzatot.
Ez elsődleges jelentőséget tulajdonított a
fertőtlenítésnek. Előírta a közlekedés korlátozását, a Keletről jövő
tengeri hajók utasai számára az elkülönítést. Felhívta a figyelmet a
fertőzött talajon való katonai táborozás veszélyeire, a rossz
életkörülményekre, utasítást adott a kolera-esetek felderítésére, a
járvány lefolyásának rögzítésére is.
1866. július végén a járvány elérte Magyarország határait. A betegséget
a Csehországból szabadságolt katonák hurcolták be. Pozsony, Nyitra,
Komárom, Esztergom, Fejér és Pest megyében fordultak elő megbetegedések.
Összesen 153 705 beteg volt, és ezek között 69628 eset végződött
halállal.
Pesten júl. 17-én vitték be az első beteget a kórházba. Aug. 10-én a
helytartótanács körrendeletben hívta fel a hatóságok figyelmét a
következetes fertőtlenítésre és az egészségügyi szabályok betartására.
Aug. 18-án a városi tanács Pesten ismét életre hívta az előző évben is
működött „szakértő albizottmány"-t. Kérték, hogy a helyi körülményeknek
megfelelően dolgozzák ki a koleraszabályzatot, amit már az előző évben
elkezdtek. Elhatározták az utcák, terek kitakarítását, a kút- és
csatornatisztítást is. Azonnal felszerelték az első fiókkórházat a
Heinrich-féle házban 60 beteg részére. Augusztusban sor került a Rókus
fiókkórház felszerelésére is. Rózsay Józsefei nevezték ki igazgatónak.
A járvány idején a kórházban magánorvosokat és medikusokat is
foglalkoztattak, megfelelő napidíj ellenében. Létrehozták az előző évben
megtervezett járványkerületeket. Itt a városi orvosnak szintén
segítséget adtak, mivel a járvány sokkal nagyobb volt, mint azt az előző
évben gondolták. Az orvosi személyzettel nem volt különösebb probléma.
Az ősz folyamán az is felmerült, hogy a pesti orvosok vidéki
kollégáiknak fognak segítséget nyújtani szükség esetén. A Rókusban
Rózsay mellett 3 orvos dolgozott. Volt elég ápoló(nő) is, mivel a
szerzetes rendek, apácák is felajánlották segítségüket.
A Kerepesi temetőben hullaházat állítottak fel. Augusztus végére
befutottak az első jelentések az ország megyéiből a helytartótanácshoz.
Az előforduló eseteket még nem tartották járványnak, de felhívták a
lakosság figyelmét a fokozott óvintézkedésekre, az orvosrendőri teendők
megfelelő elvégzésére. Szerették volna előmozdítani a propaganda munkát
is. Népszerű oktatásokat akartak rendezni, amelyhez igénybe kívánták
venni a lelkészek segítségét is
A propagandát Pesten is hiányolták. 1866. aug. 21-én az egyik külvárosi
pap fordult a városi tanácshoz. Tapasztalata szerint a külvárosokban élő
nincstelen lakosság nem fordul orvoshoz még kolera esetében sem.
Legfeljebb a papot hívják el, ha a beteg haldoklik vagy állapota már
igen súlyos. Kérte, hogy a lakosságot falragaszokon vagy más formában
világosítsák fel, mi a teendő a kolerás beteggel, ha nincs orvos. Ők, a
lelkészek is készek volnának tanácsokat adni.
Augusztus végétől a sajtó (Pesti Napló, Pester Lloyd) is bekapcsolódott
a felvilágosító munkába. Felhívták a figyelmet az egészséges életmódra,
a betegek elkülönítésére és mindenek előtt a fertőtlenítés következetes
végrehajtására. Általános volt az az elv, hogy a betegség eltitkolása
csak rontani fogja a helyzetet.
Aug. 25-re végre elkészült a városi koleraszabályzat, és megjelentek az
utcákon a falragaszok. Az általános utasításokon kívül tanácsot adtak a
beteg hozzátartozóinak, hogy mit kell tenni, míg az orvos megérkezik :
"A cholerának leggyakoribb előjele a hasmenés lévén - írták -, addig is
míg az oda hívott orvos megérkezik, fektessék le a beteget
hozzátartozói, s takarják le mérsékelten melegített paplannal vagy
pokróccal stb, rakjanak hasára mustárpépet vagy reszelt tormát, azután
melegített ruhát vagy lenlisztpépet ; továbbá, ha még nem hány, adjanak
neki italul illatos meleg folyadékot, például hársvirág-, bodzavirág-,
mentaforrázatot, orosztheát, boróka-főzetet, stb.".
A felvilágosító munkához tartozott az is, hogy az orvosi folyóiratokban
és napilapokban különféle gyógyászati eljárásokat ismertettek,
elsősorban az orvosok tájékoztatása céljából. Wagner Dániel, a nagymúltú
pesti vegyigyár tulajdonosa újfajta fertőtlenítő szert ajánlott. A
Budapesti kir. Orvosegylet rendszeresen ülésezett a kolera ügyében.
Ismertették és közölték az új eljárásokat, külföldi gyógymódokat.
A fertőtlenítéshez a klórt túl gyengének találták, a hasmenés ellen
timsót, savas ólomoldatot javasoltak. A mákonyt nem tartották
megfelelőnek. Az általános elgyengülés és kóma ellen mentateát, kámfort,
fenyőmagvakból készült teát, kávét ajánlottak. Siklósy Károly - az
1862-es vízvezetékterv készítője - azt javasolta, hogy a kolerás beteget
"vízgyógyászati" kezelésnek vessék alá, azaz testét hideg vizes
lepedőkkel borogassák és dörzsöljék.
A betegek ellátásában problémát jelentett, hogy a Heinrich házban és a
Rókusban elhelyezett járványkórház hamarosan betelt. Tor may már 1866.
szept. 3-án kérte a városi tanácsot, hogy kizárólag pesti betegeket
helyezzenek el a járványkórházakban, a környéken lakók problémáját más
módon oldják meg.
Szeptember 6-án már egyik kolera-kórház sem tudott beteget fogadni.
Végső megoldásként a Josephinum árvaházat szerezték meg a várostól
kórház céljaira. Bizonyos segítséget jelentett az is, hogy a különféle
városi ápoló intézetekben (Invalidus-ház, Zsidó-kórház, aggmenházak)
néhány szobát elkülönítettek, ahol a kolerás betegeket ápolták. így
legalább ezekből az intézetekből nem kellett a betegeket a városi
fiókkórházakba vinni.
Még ez is kevés volt. 1866. szept. 24-én a helytartótanács arról
értesült, hogy minden tilalom ellenére a Rókus-kórház központi
részlegében, a többi betegek között helyeztek el kolerásokat.
Szeptember végére a betegség Pesten egyre jobban terjedt. A
helytartótanács joggal feltételezte, hogy a városban a fertőtlenítést
hanyagul kezelik, azért öltött a járvány ilyen nagy méreteket. Jankovics
György helytartótanácsi alelnököt királyi biztosként küldték a városba,
hogy ellenőrizze az egészségügyi intézkedéseket. A szept. 29-i leirat
előírta, hogy a W. C.-ket, csatornákat naponta fertőtlenítsék.
Nevezzenek ki bizalmi férfiakat, akik erre felügyelnek, ha a kapitányi
hivatal nem győzi. A járványkerületi orvosok tartalékoljanak maguknál
bizonyos mennyiségű vasgálicot, hogy a szegényebb lakosság is
hozzájusson. A népesebb külvárosokban is létesítsenek fiókkórházakat,
mert a járvány tovább nőhet. A betegség megelőzésére a gyárak is
alkalmazzanak orvosokat, akik az ott dolgozók egészségére felügyelnek.
Szorgalmazta a helytartótanács a népkonyhák létrehozását, kérték, hogy a
Duna-parton jelöljenek ki vízkiemelő helyeket, hogy az ivóvizet ne a
csatornák közeléből merítsék.
A főkapitányi hivatal ellenőrizte a városban tartalékolt vasgálic
mennyiségét. A kereskedőknél több mint 380 mázsát találtak, és a
felmérés alkalmával az is kiderült, hogy a lakosság azt egyáltalán nem
vásárolja. A járvány lefolyása a városban gyors volt. Aug. 28-ig 116
lakos betegedett meg, ezeknek több mint fele meghalt. A későbbiek során
fokozatosan csökkent a halottak száma. November elején 16 megbetegedés
közül csak 1, illetve 11-ből csak 2 végződött halállal. Mint a heti
jelentésekből kiderül, a betegek száma a járvány közepén, okt. 3 - okt.
10 között volt a legnagyobb, amikor egyetlen hét alatt 736 ember
betegedett meg. November 19-én már egyetlen kolerás sem volt a városban
A járvány idején mindvégig egészséges maradt a Belváros és Lipótváros,
ahol a jómódú lakosság élt, és a tágas lakásokban normális egészségügyi
viszonyokat lehetett teremteni. Az első hetekben a Terézvárosban, majd a
Józsefvárosban volt nagy a járvány, azután itt felengedett.
Terézvárosban az Aradi utca volt a legveszélyesebb, ahol néhány házban
sok ember zsúfolódott össze, és az utcán még csatorna sem volt.
Szeptember közepétől a gócpont a Ferencvárosra tevődött át, ahol a
Liliom utca volt a központ. E városrész lakossága volt a legszegényebb,
így a kolera elsősorban itt szedte áldozatait. Józsefvárosban a Kálvária
környéke volt a gócpont, ahol igen sok volt a földbevájt pincelakás. A
statisztikához hozzá kell számítani a kórházban meghaltakat is, akik
szintén elsősorban a külső negyedek lakóiból kerültek ki.
A járvány szűnése idején, október folyamán is volt néhány különleges
eset. Tömeges megbetegedés történt az Üllői úti laktanyában és a Király
utcában levő, "Jó pásztorhoz" címzett házban. A laktanyába nyilván az
újonnan érkezett katonák hurcolták be, a terézvárosi házban azonban nem
találtak semmi olyan tényezőt, amely a tömeges megbetegedést indokolta
volna. Vizsgálatot folytattak, de némi túlzással csak azt állapították
meg, "hogy az orvosi szakemberek nem csak hogy a cholerat gyógyítani nem
tudják, hanem hogy e kórnak még csak szülő okait sem képesek
felderíteni".
Szinte közhelynek számít, hogy a betegség elsősorban a szegényebb
lakosság körében terjedt. A halottak statisztikai adatai szerint a
meghaltaknak fele tartozott a teljesen nincstelenek (napszámosok,
szolgák, gyári munkások) közé. 1866-ban ezek a lakosok a város
össz-népességének csak kb. V 3 részét tették ki. A halottak foglalkozás
szerinti megoszlása a következő képet mutatja: pap: 2, tisztviselő: 8,
magánzó: 9, kereskedő, üzér: 35, festő, fényképész, mázoló: 10, gépész:
4, pék, cukrász, szakács: 3, molnár: 8, mészáros, hentes, szappanos: 5,
sörfőző: 3, cipész, kalapos, kárpitos: 39, szíjgyártó, nyerges,
kötélgyártó: 2, posztós, paplanos: 2, szabó, szűcs, sapkás: 47, borbély,
fodrász: 5, szedő, nyomdász: 2, könyvkötő, kártyafestő: 3, kőműves,
cserepes: 28, ács, asztalos, bognár, kerékgyártó: 32, kosárfonó, szitás:
1, arany-ezüstműves, órás: 1, kovács, lakatos, bádogos: 18, tímár: 11,
tehenész, kertész: 43, halász, hajós: 8, napszámos: 634, mosónő: 6,
szolga: 104, házmester: 8, vasúti
munkás: 10, gyárimunkás: 81, koldus, csavargó: 32, fegyenc: 10, nő: 260,
gyermek: 457, ismeretlen: 52. 3 5
A betegek számát tekintve az 1866. évi járvány volt a legsúlyosabb a
pesti kolera történetében. 1831-ben 2450, 1855-ben 3250, 1866-ban 4075
megbetegedés fordult elő. Azonban a város lakóinak száma 1831-ben csak
53 335 volt, tehát a lakosság 4,5%-ára terjedt ki a járvány; ellenben
1866-ban csak a népesség 3 %-át érintette.
A betegség a falvak lakóit sokkal inkább tizedelte, mint a városokét. A
fertőzött területeken az összlakosság 3 318 780 fő volt, 153 705 = 4,63%
betegedett meg. Pesten ennél kisebb volt az arány. Az ország városait
tekintve Pesten és Budán voltak a legrosszabb viszonyok. Pesten 136 566
lakosból 4075 fő lett beteg, Budán 42 000-ből 1273; Sopronban 19 943-ból
190, Győrött 18 000-ből 443; Szegeden 70 000-ből 1288; Debrecenben 50
000-ből 180.37
A járvány megszűnése után fokozatosan felszámolták az ideiglenes
egészségügyi létesítményeket. A rossz helyzetben levő városi
költségvetés miatt is szükség volt erre. 1866. okt. 15-én Tormay már azt
javasolta a városi tanácsnak, hogy küldjék el a járványkerületekben élő
kisegítő orvosokat és néhány segítséget a kórházakból is.
1866. nov. 3-án jelentették, hogy a járvány elmúlt, új beteg nincs, a
városban folyik a fertőtlenítés. Az egészségügyi bizottmány véleménye
szerint ez ismét olyan feladat, amit a hatósági biztosok nem tudnak
rendesen ellenőrizni, ezért be kell vonni a munkába a kapitánysági
tisztviselőket is.
November 12-én elküldték az ápoló-személyzetet, 13-án a fiókkórházban
alkalmazott, és a járványkerületekben lakó orvosokat is felmentették
munkájuk alól. Felszámolták a Rókus fiókkórházát.39 Az orvosok feladata
már csak a gyógyászati ismeretek összegezése és a tapasztalatok levonása
volt. Erre az orvosi sajtóban, évkönyvekben, önálló kiadványokban került
sor.
Nemzetközi méretekben az 1867-ben Weimarban összehívott
kolera-értekezlet adott alkalmat a vélemények összegezésére.
Pesten a járvány idején egyre gyakrabban elhangzott az egészségügyi
bizottmány és a sajtó részéről a felhívás, hogy vigyék előbbre a
vízvezeték ügyét. Az egészségügyi bizottmány már az első koleraesetek
megjelenésekor felszólította a városi tanácsot, hogy a vízvezeték minél
előbb készüljön el.
A betegség terjedésével a kérdés egyre sürgetőbbé vált. Szept. 3-án a
Gazdasági Bizottmány kérte a városi tanácsot, hogy vessen véget a
„vízvezetéki társulat" huzavonáinak. Döntsék el, "valljon van-é azon
helyzetben, hogy a tervezett vízvezetéket rövid idő alatt létrehozhatja
és akkor bizonyítsa ezt megczájblhatatlan tényekkel; - ha pedig nem,
ragadja a város magához ez ügyet, és tegyen akár közvetlen, akár
közvetve, oly intézkedéseket, hogy Pest városa egy vízvezetés
jótéteményét még tovább is nélkülözni ne kényteleníttessék".
A bizottmányokban, sajtóban, közvéleményben éppen 1866 októberében, a
járvány legdühöngőbb heteiben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a
vízvezeték közmű, amelynek létrehozását nem lehet kapitalista
vállalkozás (részvénytársulat) formájában megoldani, hanem csak a város
költségén
A járvány pusztításából a város vezetői ezúttal gyorsan levonták a
következtetéseket. Az anyagi alapot előteremtve
1868. februárban szerződést kötöttek Lindley angol mérnökkel a
vízvezeték építéséről és novemberre elkészült annak első szakasza.
Sokkal kisebb eredményt értek el a csatornázás terén. 1869-ben elkészült
ugyan a város csatornázási terve, de ennek megvalósítására csak
évtizedek múlva került sor.
1874-ben megnyitották az első népkonyhát, tervek készültek a
munkáslakások építéséről is. Az egyes javaslatok csak részben váltak
valóra. Azonban az orvostudomány fejlődése, a városok egyesítése után
bekövetkezett átalakulás, az új közegészségügyi intézkedések, az orvosi
hálózat kibővítése meghozták eredményeiket. Az 1866. évihez hasonló,
pusztító kolerajárvány többé nem volt a városban.