Így volt ez régen. Az ember nem nyúlt az árokhoz,
tehát az árok nyúlt az emberhez. Ma már valamivel szelídebb. Úgy látszik
a benne lakó ördöggel is az állatszelídítők módjára bántak: kiöltek
belőle minden energiát, úgyhogy ha sikerült is összebeszélnie egy hiú
felhőszakadással, csak színpadiasan mutogatja zajló árját, amellyel
együtt szégyenkezve tűnik el a rá váró hatalmas csatornaketrecben. Ez
aztán minden érzés nélkül a Dunába löki.
Az Ördög-árok Nagykovácsi község határában indul el útjára, amelyet az
Erzsébet híd fölött fejez be, nyilván célzatosan a Gellérthegynél, az
egykori boszorkányok hegyénél. Itt együtt panaszolhatják a szomorú
sorsot, amelyet a civilizáció hozott mindkettőjükre.
Nagykovácsi község felett, a Nagyszénás-hegység
tövében kezdődik a vadvizeknek ez a természetes, de rakoncátlan
összegyűjtő medencéje. Tizennyolc kilométeren át foglalkoztatja
környezetét. Mária-Remetén keresztül a hűvösvölgyi határon jut a főváros
területére. Érinti a Szép Juhásznét, a Lipótmezőt, majd a Budakeszi
úton, a Városmajoron, a Vérmező mellett a Krisztina körúti oldalon halad
a Duna felé.
Mellékárkok is folynak az Ördög-árokba, így a Zugligeti-árok, amely a
Szarvas vendéglő tájáról jövet a Szép Ilonánál torkollik bele; a
magasabb fekvésű Budenz-árok és a törökvészi oldalon lévő
Kapiutcai-árok. Ez afféle régi szabású árokdarab, amint azt a Guggerhegy
felé sétálók méltányolni tudják.
A Közmunkatanács műszaki osztálya a hetvenes években megállapította,
hogy e budai ördögárok vízszedő területe 9783 hektár (17.000 hold) és
majdnem mindenütt meredek oldalak által képezett szűk völgyeken rohan
le. Úgy látszik régen két egymás felett fekvő részből állott; az egyik
része eredetétől egész a Bátorhegyig (Hárshegy) terjedt, hol a
Petneházi-réten tavat képezett; a másik mélyebben fekvő része pedig
innét a Dunáig terjedt. A múlt században ez a két rész a köztük volt
természetes gátnak megszakadása következtében már egy folytonos mederré
vált, a tó eltűnt és az alatta fekvő árokrész meredek hegytorkolattá
lett.
Ez a «patak», mely még torkolata közelében is nagyobb hegyi árkokat vesz
fel magába, mindig veszélyeztette a Gellérthegy és Várhegy közti
völgyet. Ellene évszázadok óta nem történt semmi, ellenkezőleg medrét
tabáni részében ház- és támfalak beépítésével szűk, szabálytalan
csatornába szorították.
A Tabánban ugyanis a házakat védő támfalak az árok medrében szabálytalan
módon és minden összefüggés nélkül épültek akként, amint ezt az egyes
telektulajdonosok jónak látták, a nyílt árkot pedig a körülálló házak
lakói szemétlerakó helynek használták.
1868 körül a katonai hatóság, amely az Alkotás utcában kórházat
szándékozott építtetni, a toalett-folyadékot az Ördögárokba kívánta
levezetni. Ezt Buda városa nem engedte meg. Ekkor egy vegyes bizottság
útján részletekbe menő tárgyalások indultak meg, amelyek azonban
eredményre nem vezettek. Amikor pedig a Fővárosi Közmunkák Tanácsa
megalakult, Buda fővárosa 1870 szeptemberében az egész ügyet hozzá tette
át.
Az Ördög-árok tabáni szakasza
A tanács műszaki osztálya a neki küldött tervet
egészen elvetendőnek nyilatkoztatta ki és új terv kidolgozásába kezdett.
Az 1873. évi jelentésben már arról olvasunk, hogy az első munkálatokat a
Fővárosi Pénzalapból megszavazott 376.000 forintnyi hozzájárulás
biztosítja és hogy Buzzi Bódog és Kéler Napoieon vállalkozók a munkát
1873. március 5-én a Tanács felügyelete alatt a Horváth-kert mellett
levő Szent János-hídnál megkezdették.
1875. június 6-án este hat órakor hatalmas esővíz zúdult a városra,
amely az Ördög-árkot és a rajta végzett munkálatokat 1200 méter hosszban
alaposan megrongálta. A régi boltozat is több helyen beszakadt, magával
sodorva a rajta épült házakat is.
Az árok befedése végül 1876 júniusára készült el a Vérmezőig. Azóta a
Horváth-kertben csak az 1838-ban állított Nepomuki Szent János-szobor
emlékeztet a patak nyomvonálara.
Az 1874. évben szorgalmasan folyt a munka a Szent János-tér és 1
(jelenlegi Krisztina-kőrúton levő) Áldásy-ház között. A munka
folytonosságát azonban kisebb-nagyobb akadályok gátolták, mindazonáltal
remélhető volt, hogy a nagy mű 1875-ben elér legalább a Városmajorig.
Sajnos, nem így történt. Egy hónap sem telt el és az Ördög-árok
megrendezte a legpokolibb táncot, amelyet valaha produkált.
1875. június 26-án volt az az óriási felhőszakadás, amelyre a budaiak úgy emlékeznek, mint az 1810-es tabáni tűzvésznek és az 1838-as pesti árvíznek borzalmakban egyenrangú folytatására. A hírlapok tudósítása szerint a városban egyes helyeken az utca a kövezettel együtt eltűnt és tátongó mélységet hagyott hátra; máshol iszappal borított utcák, összeomlott házak, düledező falak, vízzel telt pincék és lakások, az udvarokra kihordott bútorok, gyászoló özvegyek és árvák hirdették a borzasztó csapás nagyságát, amely minden emberi képzeletet felülmúlt. Az Ördög-árok régibb boltozata több helyen beszakadt: a rajta épített házak a lakókkal együtt elsodortattak és eltemettettek; az árvíz tartama alatt a Vérmező és Kelenföld síktengernek látszott.
Az Ördög-árok kiöntése 1875-ben (Jankó János rajza)
Az egykorú Horváth Farkas a hegyvidék kárát így
ecseteli:
- Ez év június 26-ika volt azon válságos nap, - írja - amelynek
áldozatul esett a főváros jobb parti részén minden, amit a bősz vihar és
vízár útjában talált. A gyönyörű budai hegyvidék, amely eddig gyönyört
és élvezetet nyújtott, a gazdag fürtökkel kecsegtető és bő termést ígérő
szőlők a vihar után olyan képet tártak fel, amelyre a fájdalom könnyei
nélkül tekinteni nem lehetett.
Az országutak 3-6 lábnyi iszappal és kőtörmelékkel borítottak, a közutak
betömettek, minden közlekedés meg volt akasztva; a vízlevezető árkok
ölekre menő szélességben kimosottak, hidak, védfalak elsodortattak, az
utakon és egyes szőlőkben helyükről csak lőpor segítségével kimozdítható
roppant kövek hevertek. Számos szőlőnek nyomát sem lehetett látni.
Súlyosan érintette ez az eset a Közmunkatanácsot, hiszen önszántából
ment bele a küzdelembe, amelyre mások nem mertek vállalkozni. Rögtön
kikutatta a baj okát és sietett azt orvosolni.
A csatorna belsejében támadt kár abban találja magyarázatát, mondja a
jelentés, hogy a csatorna a Vérmezőn létező nyílt árokkal nem lévén még
összekötve, a János-hídnál fenntartott beömlő nyíláson át a hegyekről
lesöpört hordalék az árok Horváth-kerti részének oldalfalaiból kirántott
nehéz fed-kövek a csatorna belsejébe rohamos erővel behajtattak. Ez nem
történt volna, ha az árok a Vérmezőn a nyílt árokkal már összekötve és a
köztük tervezett anyagszedő akna már kiépítve lett volna... Mindazon
házak, melyek az Attila-utca, Ördög-árok, a Szent János-tér és Sas-tér
között fekszenek, hasonló esetekben mindaddig ki lesznek téve az áradás
veszélyeinek, míg a jelen mély felszínen maradnak, mert a hegyekről
leomló víz csakis az Ördög-árokban találván lefolyást, amint ez
megtelik, a környező mélységben fogja keresni és találni útját s ha
másként nem, az Ördög-árokba nyíló házi csatornákon által fogja a házak
mély területét elönteni.
A műszaki osztály további javításokat eszközölt tervén, amelynek alapján
1876 június havában elérte az egyik főcélt, azt t. i., hogy a csatorna a
vérmezői nyílt árokrésszel összeköttetésbe került és hogy a fennmaradó
nyílt árok a Szent János-hídig betölthető volt, a még az előző évekből
fennmaradt Szent János-hídi nyílás pedig beboltoztatott. Ez évben épült
meg a kőfogó gödör is.
Az Ördög-árok boltozata
Még másfél évi szorgalmas munkára volt szükség, hogy
a tervbe vett munka - az Ördög-ároknak a Városmajortól a Dunáig fedett
csatornává alakítása - befejeződjék. Ez 1878 május végére bekövetkezett.
A Tanács büszkén hivatkozhatott nemcsak arra, hogy a közelmúlthoz
hasonló katasztrófák most már nem ismétlődhetnek meg, hanem arra is,
hogy a teljesítmény hatása alatt abban a városnegyedben, ahol ötven év
óta nem épült egy ház sem, most már - jóllehet nem kedvezőek a viszonyok
- öt új ház emelkedett. Továbbá, hogy amíg eddig csak a Duna közvetlen
szomszédságában fekvő utcák kaphattak csatornát, addig most már az egész
völgy, amely a Dunától a Városmajorig ér; összes oldalaival együtt
csatornákkal ellátható.
Az Ördög-árokkal való további küzdelmet a Főváros folytatja becsülettel.
Az Ördög-árok egykori torkolata az Erzsébet híd lábánál
2009-ben a vele együtt folyó szennyvizet átvezették az akkor épülő
főgyűjtőcsatornába
A veszedelem napja
Vasárnapi Újság, 1875. július 4.
Vész, iszonyú pusztító vész angyala járt a múlt
szombaton, június hó 26-kán este a magyar főváros fölött. Akik szorosan
a vész színhelyén nem voltak, csak egy nagyobbszerű nyári zivatart
láttak, s nem is sejtették, hogy a szomszéd városrészben, egy pár száz
ölnyire tőlük, mily irtózatos mérveket ölt a veszedelem. S midőn másnap
annak színhelyét meglátogatták, s a hallott és túlzottaknak vélt híreket
a valóssággal összehasonlították s meggyőződtek, hogy az nem csak a
híreket, de a képzelet tulcsigázásait is felülmúlta, megdöbbenve
állottak a pusztulás nyomai előtt, melynek utczasorok, kőházak s egész
sereg emberélet estek áldozatul. Az ember akkor érzi kicsinységét a
természettel szemben, mikor annak elemei, rendes egyensúlyokból
kibillenve, elszakítják fékeiket s hatalmukkal felülkerekednek rajta s
az emberi alkotások szilárdsága, maga az emberi élet nevetségessé válik
előttük és megsemmisül az egyenetlen harczban.
Ha egy hatalmas tűzokádó, a föld belsejében forrongó örök tüzek kéménye,
kiönti láváját s Herkulanumot és Pompejit hamuba borítja, hogy a
századok eltemetett munkáját évezredek ássák ki a mélységből: a nagyság
előtt rettegve némulunk el. De hogy egy szikrából, mely véletlenül
gyulékony anyagra esett, az orkán fuvalma által városokat elemésztő
tűzvész legyen, abban nem tudunk megnyugodni.
Ha egy fejedelmi folyam, mint a Duna, kilép medréből s nagy vidékeket
iszapol el, gátakat rombol szét és tahikat, városukat romba dönt,
természetesnek találjuk: potentes potentes aqunt. De hogy egy futó nyári
zivatarból, mely széltől fujt felhő volt imént, félóra alatt utczákat
elsodró s az emberi élet százait megsemmisítő ár legyen: azt elhinni sem
akarjuk. Pedig ennek a látványnak voltunk elrémült tanúi e napokban.
A Mauksch-féle ház a főúton
Néhány napi rekkenő, fojtó hőség után, szombaton délután hat órakor, néhány tompa dörej jelenté a vész közeledtét. Egy sebes, futó zápor, intőleg előzte meg a kitörést. Egy negyed óra múlva szokatlanul erős eső tört ki, legnagyobb erővel a budai hegyek közt, óriási jégviharral. A városban is sok helyen lapátolni lehetett a jeget, s a nyugatra néző ablakok üvegei százanként, csörögve hullottak az utcákra. Fél óra elég volt, hogy a pusztulás műve végbe menjen a város azon részeiben, melyek fekvésük s építésük módjánál fogva a veszedelemnek sokkal inkább kitéve, s úgyszolván torkában vannak.
A Csekeő-féle ház a Duna-parton
Ha magas pontról, avagy csak a vár délnyugati bástyáiról nézzük a
Krisztina és Ráczvárost, egy teknőfenék gyanánt tűnik föl, a budai
hegyek minden oldalról, a svábhegy, a naphegy, a Jánoshegy, eminnen a
Gellért, a várdomb, úgy elzárják, hogy a víznek sehol sincs menekvése.
Még a Duna felé is egy csekélyebb emelkedésű gerinc zárja el az utat
előle. egyetlen lefolyása a hajdan paulus-, most Ördög-ároknak nevezett
csatorna, mely egy részben nyíltan, más részben a föld alatt s
beboltozva, részint a városrész szennyének, részint a hegyi esők
gyüledékének ad lefolyást a Dunába.
Rendesen eléir tágas is, hogy e ezélnak megfeleljen, de rendkívüli
esetben oly veszedelem okozója lehet, a minő nem állana elő nélküle.
Mert ha a viz minden utczán, a merre nyilast talál, folyhatott volna, s
minden oldalból és minden árokból, a hegyek közül és a város utczáiból,
nem az egyetlen ördögároknak kellene szükségkép rohannia: a veszedelem
közel sem lett volna akkora, mint most.
Az Ördög-árok ellen már rég óta hangos panaszok emeltetnek, e veszélyes
jellege miatt is, mely épen 38 évvel ezelőtt, 1837. pünkösd másodnapján
hasonló pusztítással csapott ki partjaira ; de főleg bűzhödtsége,
rondasága miatt. Beboltozásán s némileg más irányba vezetésén, évek óta
dolgoznak már, a nálunk szokásos lassúsággal és határozatlansággal. E
körülmény döntő befolyást gyakorolt a veszedelemre. A munkálatok miatt
az árok egyes pontjain a szabad lefolyás némileg akadályozva levén, az
egyszerre, irtózatos erővel lerohanó víztömeg megtorlódott, visszafelé
ömlött, felfeszítette a boltozatot, vagy kitörve belőle, elbontott
mindent.
Egy félóra alatt a Krisztinaváros, a vérmezőtől kezdve az alagútig. s le
az Attila-utczán, egy tengernek látszott. Képzelhetetlen, a mekkora
víztömeg gyűlt össze perczenként e tekenőben.
Felülről mind nagyobb és nagyobb menynyiségben rohant, a Duna
szélességével, de tízszer oly gyorsasággal, lent pedig nem volt
lefolyása, míg gátjait el nem törhette vagy át nem hághatta. Az
ördögárok megtelt, megtorlódott, helyenként beomlott; a Krisztina- és
Ráczváros közti, szemmel alig észrevehető emelkedés a vizet mégis
fenntartotta, úgy, hogy félóráig a Krisztinaváros teknője fenekén minden
utcza 3-4 lábnyira, helyenként egy ölnyire, a legmélyebb pontokon még
magasabb víz alatt állott.
S most vegyük hozzá e városrész utczái s házai nagy részének építését.
Szűk, lejtős utczák, apró, gyönge házak, a szobák sok helyt mélyebben
fekve az utczánál, az ablakok alig egy pár lábnyival az utcza földje
felett. Természetes, hogy az utczák ily vízállásának a szobákban hasonló
felelt meg.
A Ráczvárosra valamivel később érkezett a veszedelem. De aztán annál
nagyobb volt. Az Ördögárkot - mely itt beboltozva, a föld alatt áll, s
egész hosszában házak vannak fölébe építve - több ponton beszakította a
viz rohama; a boltozat beroskadt, s a mi fölötte állott, utcza, vagy
ház, utána.
Hogy a házak beomlása, a szobákba betoluló öles vizek, mennyi érték
pusztulását vonták magok után: ki tudná azt felszámítani? Mennyi
emberéletet? még az sincs tudva. A viharkor mindenki házába húzódik, ott
véli legbiztosabbnak magát; s mikor a veszély már megérkezett, sok helyt
nem volt idő a menekülésre. Sokakat valószínűleg elsodort az ár, s majd
csak napok, hetek múlva fogja fölvetni a Duna valahol; e jó öreg víz
gondoskodni szokott, hogy az elveszetteket, a soká keresők, végre is
megtalálják! A kiket el nem sodort az ár: azokból sokakat a víz
iszapjából, a romok közül vettek ki.
Szombat levén, sokan voltak a hegyek közt a zöldben. Azok közül is esett
elég áldozat. A vihar, mely egész szőlőket, földestől, tőkéstől a
völgybe sodort, mely nagy fákat tövestől tépett vagy tördelt ki, mely
öt-tíz mázsás köveket, mint egy forgácsot ragadott magával alá: hogy ne
bírt volna az emberekkel? Hidakat vitt el, kocsikat, még vasutakat is,
döntött fel, a fogaskerekű vasút gépezetét szétrombolta, pályáját egypár
hétre járhatatlanná tette.
A rombolás részleteiről külön helyen vesznek olvasóink tudósítást. Az
egésznek képe s okai ezekből is tisztán felfoghatók. Valóban, az ember
jó órájában elfeledkezve a természet erejéről, s könnyelműen elmulasztva
védelemről gondoskodni* annak ellenséges hatalmai ellen: csak magát
okolhatja a vész óráján. Ily építkezés, mint nálunk még egész
városrészekben, ily nyomorult alkotmány, mint ez a szerencsétlen
Ördögárok, ily szabályozatlan utczák, mint a Rácz- és Krisztinavárosáé:
ugyan mire vezethetne mindez egyébre ily veszedelemnél? De vájjon
okulunk-e valaha?
Az Ördög-árok régi medre (balra) és az árok új boltozata (korabeli rajz,
1875.)