Deák Ferenc tér

V. kerület, Belváros

A Deák Ferenc tér Budapest egyik központi tere, egyúttal a város jelentős közlekedési csomópontja. Itt találkozik az M1, M2 és M3 metróvonal, a felszínen pedig a Kiskörút, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út. A tér az V. kerülethez tartozik, de vele határosak a VI. és a VII. kerületek is. A Belváros sok-sok szórakozni vágyó fiatalt vonz ide minden este, emiatt mindig nyüzsög a tér. Kiváló helyszín az ismerkedéshez, így nem csoda, ha a Deák a szabadtéri éjszakai élet számára is egy fontos színtér.

A tér a főváros tömegközlekedése szempontjából nagyon jelentős. Megállója van a téren az 1896-ban épült M1-es metrónak, az 1970-ben átadott M2-es és az 1976 óta közlekedő M3-as metrónak, így a város földalatti vasúthálózatának legjelentősebb csomópontja. A vonalak állomásait a Deák téri átszálló komplexum köti össze. Az metróállomás beltéri felületét betűcsempék borítják, portugál versrészletek magyar fordításával és magyar versrészletek portugál fordításával (Petőfi Sándor három, Ady Endre és József Attila egy-egy költeményének, valamint Fernando Pessoa és Luís de Camões két-két és Cesário Verde(wd) egy művének részleteivel).

A felszíni közösségi közlekedésben is jelentős szerepe van a térnek. Itt található a belvárosi megállója a 9-es a 105-ös, illetve a végállomása a budai Várba közlekedő 16-os és 16B autóbusznak, továbbá a Liszt Ferenc repülőtérre közlekedő 100E busznak. 1896 óta villamosok is közlekednek a téren, napjainkban a 47-es, 48-as és 49-es villamos végállomása található itt.

A tér nagy része a belvárosi sétálóövezet része, a teret határoló utakon (elsősorban a Kiskörúton és a Bajcsy-Zsilinszky úton) azonban jelentős autóforgalom van.

Története

A ma Deák Ferenc térként ismert közlekedési csomópont a török kor végén alakult ki. A tér keskeny déli térfala helyén állt egy 1540-ben, hevenyész mód megépíttetett, gerendákkal megerősített szögletes alakú földbástya, amely az 1686-os ostrom alatt pusztult el. Az egykori erősség helyét bár már 1701-ben beépítették lakóházakkal, a hadmérnökök azért ügyeltek rá, hogy a telekkiosztáskor egy szűk kaput is kialakítsanak a rondella helyén. Ez az átjáró lett innentől kezdve a Vác felé tartó országút kiindulópontja, az előtte elterülő háromszög alakú apró öblösödés, illetve a mai Károly körút pedig a Landstrasse.

Ezt egy 1819-es térképeken Kohlplatzként említik, de nevezték Kohlmarktnak, Káposztás piacnak, Szén piacnak és Szén térnek is. Az 1830-as években Judenmarkt (Zsidó piac) vagy Judenplatz (Zsidó tér). 1866-ban nevezték el a "haza bölcse" után Deák Ferenc térnek, amit a tér azóta is visel.

Egy 1838-as térképen: Neue Markt Platz (Erzsébet tér), Kohlmarkt (Deák tér) és Land-strasse (Károly körút)

A tér leghíresebb épülete a Deák téri evangélikus templom, amely Budapest legrégebbi és legismertebb evangélikus temploma. A csatlakozó épületekkel együtt alkotott tömbben evangélikus gimnázium, lelkészi hivatal, lelkészlakások, könyvesbolt, múzeum és óvoda is működik, ezért a területet gyakran evangélikus zigetnek is nevezik. A templom Pollack Mihály tervei alapján épült 1799-1808-ban. A Hentzi-féle ágyúzáskor megrongálódott (lásd: Budavár ostroma, 1849.). Mai homlokzatát Hild József építette 1856-ban. A klasszicista tornyocskát 1875-ben statikai okból el kellett távolítani, s ugyanekkor a templom dongamennyezetét megtört síkú kazettamennyezetre cserélték. A templom az 1838-as árvízkor sok embernek szolgált menedékül. Kossuth Lajos itt kereszteltette meg fiait, Ferencet és Lajos Tivadart.

A templom homlokzatát négy dór falpillér díszíti, fölöttük triglifdíszes és metopés főpárkány tart sima, háromszögű oromzatot. Az épületet hatalmas, domború bádog tetőszerkezet fedi. A templombelső egyterű, téglalap alaprajzú csarnok, kettős karzattal. Az oltár Pollack Mihály műve, Raffaello Transzfigurációjának (Krisztus Tábor hegyi színeváltozása) művészi átköltése díszíti Lochbichler Ferenctől. A szószéket és a vörösmárvány keresztelőmedencét Dunaiszky Lőrinc készítette.

A Deák Ferenc tér 1893-ban az Anker-ház egyik emeletéről nézve (jobbra a mára lebontott Kemnitzer-ház)

A Bajcsy-Zsilinszky út és az Anker-ház a Deák Ferenc térrel szemben, 1904-ben

1896-ban átadják a Földalatti Vasútat, így ezzel együtt a Deák téri lejárati pavilont is megnyitják

A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1904-ben kezdeményezte a Kemnitzer-ház és a mögötte álló épülettömb részleges bontását, hiszen nem találták Budapesthez méltónak a Sugár út déli torkolatát. Devecis Ferenc ekkor még csak úgy szélesítette volna ki a Fürdő és a Marokkói utcákat, hogy azok egy félköríves térként kapcsolódtak volna össze a Vilmos császár (ma Bajcsy-Zsilinszky) és a Sugárút kereszteződésével. A kis teret természetesen Andrássyról nevezték volna el, amelynek közepét a Kiegyezés utáni első magyar miniszterelnököt ábrázoló, kétszeres életnagyságú bronzszoborral akarták ékesíteni. Több mint valószínű, hogy ez a műalkotás az a Zala György mintázta lovasszobor lett volna, amelyet 1906-ban végül is a Kossuth téren állítottak fel.

1907-ben a bécsi székhelyű Anker Élet- és Járadékbiztosító Rt. pályázatot írt ki a pesti székház megépítésére. A pályázók között volt Lechner Ödön, Walter Sobotka, illetve Alpár Ignác, akinek a terve lett a győztes. 1908-ban kezdték el építeni Várnai Lajos építész vezetésével, és 1910-ben fejezték be. A mai Anker köz eredetileg az épülethez tartozó nyitott bazársorként működött (Anker-udvar). A háborút követő államosítás után tanácsi bérházként is működött.

Nevét építtetőjéről, az Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaságtól kapta. A terveket Alpár Ignác készítette. Miután a társaság figyelemfelkeltő reklámhomlokzatot akart, a pályaterv két saroktoronnyal, sátortetővel, és annak szobordíszes lezárásával kívánt eleget tenni a kérésnek. A kivitelezésben a sátortetőt egy hatalmas piramis helyettesíti, kiváltva ezzel a szakma és a városatyák bírálatát. 1941-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa határozatot hozott, amelynek értelmében átépítteti a forgalmas helyen álló, környezetükből kirívó épületeket. Az akkori építészek az Anker-palota "lefejezését" javasolták, azaz a két saroktorony és a piramis visszabontását. A terv viszont valamilyen okból nem valósult meg. Az impozáns épület egykori eleganciájából nem sok maradt. A külső homlokzatról szinte már teljesen eltávolították a veszélyesen meglazult vakolatot. A lakók és az önkormányzat az épület felújítását tervezi.

1915 tavaszán a Gyorssegély Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal létre hozta a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottságot. Céljuk egy olyan fából készült szobor felállítása volt, amelyre egy meghatározott pénzösszeg ellenében fémlemezkéket szögelhettek az adományozók. A szobor elkészítésére Sidló Ferenc szobrászművész kérték fel. A Nemzeti Áldozatkészség szobrát 1915. szeptember 12-én avatták fel a Deák téren az Anker Biztosító Társaság székháza előtt. Az avatáson maga a miniszterelnök, Tisza István is jelen volt. Az ünnepi beszédet Csernoch János, Magyarország hercegprímása tartotta.

A szobor fából készült, amelyre néhány korona ellenében egy fémlemezt szögelhettek az adományozók. Az adományozásról emléklapot is adtak, amelyen feltüntették, hogy pontosan hová illesztették fel a lemezt, amelybe sokan a nevüket is bele üttették. Két koronáért pedig meg lehetett vásárolni a Nemzeti Áldozat Jelvényét. Továbbá a szobrot ábrázoló képeslapok árából is 10, esetenként 20 fillér a Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottságot illette meg. A források szerint 2 év alatt 450 ezer korona volt a bevétel, amelyen az Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal fele-fele arányban osztozott meg. A befolyt összeget a hadirokkantak, valamint a hadiárvák és özvegyek támogatására fordították. 1924 novemberében a szobrot eltávolították a Deák térről és a Ludovika udvarán állították fel. Erre állítólag azért került sor, mert a környék lakói és kereskedői sokat panaszkodtak arra, hogy az erősen megrongálódott szobor rontja a városképet.

1919-ben a kommunista hatalom vörös drapériával borította be a Földalatti Vasút pavilonját

A deák téri Anker-palota elé dísztribünt építettek, homlokzatán a forradalom lángjait jelképező emblémával, oldalain Szabó Ervin és Lenin mellszobraival. Az alkotmány a Nemzeti Áldozatkészség 1915-ben felállított, a háborús jótékony célú felajánlásokat jelképező lovas szobrot takarta el

Az Ankerrel szemben, a Deák tér határán magasodik a The Ritz-Carlton. Nevezetes elődje, az Adria-palota a trieszti székhelyű Adria Biztosító Társulat számára épült 1914 és 1918 között. A premodern lakó- és irodaházban 14 db luxus lakás is helyet kapott, melyek a város legigényesebb bérlakásai voltak. A földszinten színvonalas üzletek, a tetőtérben műtermek működtek. Az épületet a második világháború alatt súlyos bombatámadás érte, s csak 1950-ben állították helyre. A helyreállított épületben a lakásokat és irodákat megszűntették, mert a karhatalom a Budapesti Rendőrkapitányságot költöztette bele. A rendőrség itt 1997-ben szűnt meg, ezután az épületet felújították, s a szálloda 2000-ben nyitott meg ismét.

Az Ankertől délre, a mai Madách-házak helyén egykor tizenhét épület állt, közöttük az óriási Orczy-ház, amely egymagában megalapozta a későbbi zsidónegyedet, hiszen az 1750-es évek végére elkészült ház 1830-as bővítése után száznegyvenkét lakásnak, harminchét raktárnak, két zsinagógának, két rituális fürdőnek, egy iskolának, kóser mészárszéknek, óriási borraktárnak, valamint gyógyszertárnak, egy jókora istállónak, kóser étteremnek, valamint a város legnagyobb bizniszeinek megkötését biztosító Orczy Kávéháznak adott otthont, melynek többek közt Herzl Tivadar és Vámbéry Ármin is törzsvendége volt.

A sokszor egyszerűen csak Judenhof (Zsidóudvar) néven emlegett házat végül 1936-ban bontották le, hogy átadja a helyét a Madách-házakhoz sorolt Berlini Victoria Általános Biztosító Rt. bérházának, amely 1938-ra emelkedett ki a földből.

Ekkor indult útjára Budapesten az első nagy felhőkarcoló-mánia, hiszen a tengerentúlon százával emelkedő, nem ritkán húsz-huszonöt emeletes házak tökéletes megoldásnak tűntek a fojtogató fővárosi lakáshiány megszüntetésére, valamint szupermodernnek tűntek, így a legtöbben örömmel láttak volna néhány hasonlót itthon is.

Ezen újítani kívánó tervezők egyike volt Gregersen Hugó (1889-1976), aki második generációs norvég leszármazottként próbált betörni a magyar építészet világába – több-kevesebb sikerrel, hiszen a városrendezési pályázatokon rendre óriási toronyházakkal próbálta elnyerni a döntőbizottság szívét, azok viszont nem voltak túl nyitottak erre.

Így írt Gregersen Hugóról 1928-ban a Magyar Építőművészet:

"Gregersen Hugó. Azok közé tartozik, akiket még nem ismernek és nem méltatnak nálunk eléggé, mint olyan több más magyar építészt, akik túlszerények ahhoz, hogy a fórumon törtessenek diadalok után s akik ahelyett inkább rajzasztaluk mellett álmodoznak gyönyörű és hallatlanul nagyszabású építőfeladatokról. Gregersen gondolatvilága amerikai méretekre van beállítva. Lelki szemei előtt a felhőkarcoló lebeg, mint a jövő építőművészi alkotás ideálja. Elsősorban ez a probléma izgatja fantáziáját és ennek szenteli java tudását. Csak nagy tehetségek tudnak annyira belemerülni művészetükbe, hogy anyagiakkal mitsem törődve, minden idejüket, tudásukat belefektetik elvont problémák megoldásába. Magyarországon talán ő az egyedüli, aki ezzel is foglalkozik. Majdnem minden európai államban találkozunk már felhőkarcolókkal. Amerika — a szorosan vett családi házaktól eltekintve — úgyszólván kizárólag felhőkarcolókat épít, ama egyszerű oknál fogva, mert ez teszi leginkább lehetővé a technikailag lehető legnagyobb kényelmi berendezések alkalmazását s mert ez képezi az építés legracionálisabb formáját. Vajjon összeegyeztethető-e művészi ideáljainkkal a felhőkarcoló és szükség van-e arra, hogy mi is rátérjünk ennek az építésére? Egyedül a művészet örökké való, az ideáljaink pedig változnak és bizonyos, hogy abban a pillanatban, amikor erre a gazdasági előfeltételek megértek, minden akadályt leküzdve, nálunk is fel fog épülni az első felhőkarcoló. A legelsőt bizonyára Gregersen fogja felépíteni. Megvan hozzá a technikai felkészültsége és a művészi érzéke. Egyébként a szó szoros értelmében vérbeli művész, mert apja, nagyapja, dédapja, ükapja, 700 éven keresztül valamennyi építész, festő, ács- és építőmester volt. Az első Gregersen már 1270-ben építőmester volt Norvégiában. Reméljük, hogy legközelebb Gregersen Hugónak már a valóságban keresztül-vitt művével fogunk találkozni s mint nagy építőművészt, akkor fogjuk csak igazán teljesen értékelni".

És bár Gregersen terve nem valósulhatott meg, az építész a következő húsz évben több, mint húsz bérházat és villát épített Budapesten.

Az Orczy-ház helyére végül az észak-német téglaépítészetre emlékeztető tömb épült Walder Gyula terve alapján, amit 1938-ban adtak át. Az egységes homlokzat ellenére az épület egyes darabjai különböző építészek keze alól került ki: Janáki, Hübner, Gerlóczy, Málnai és Wellisch is dolgozott rajta, míg elnyerte végleges, ma is látható formáját. Az ablakok és franciaerkélyek szabályos elhelyezése és ritmikája egységes látványt nyújtanak, a sötétebb téglákból kialakított minták, a pillérek alatti árkádsor, és a bástyaszerű kiemelkedések díszítései mind egyedi arculatot biztosítanak a Madách-háznak.

Erzsébetváros képviselője és egyben a Közmunkatanács tagja, Morzsányi Károly már 1902-ben szorgalmazta egy erzsébetvárosi sugárút szükségességét, sőt, a következő években számos terv is született a helyzet kezelésére. A Főváros csak hat évvel később, 1908-ban ismerte el egy új útvonal létjogosultságát, 1910-ben pedig javaslatot is tettek a Közmunkatanácsnak, de ők inkább a Dob, illetve az abból nyíló utcák – így a Rumbach, Síp, Holló, Kazinczy, Nagy Diófa, Csányi, illetve annak Klauzál téren túli folytatása, a Klauzál – szélesítését és szabályozását tartották jó ötletnek.

A városvezetés 1929-ben eredetileg a Károly körúti Orczy-ház elbontásával kívánta elkezdeni a városrészen átvezető Erzsébet-sugárút építését, amelynek 1930-as tervpályázatára negyvenhét elképzelés érkezett. A zsűri Árkay Aladár modern tervét tartotta a legjobbnak, de öt évvel később mégis Wälder Gyula kapott megbízást a tényleges munkára. Az, ami a mai Madách téren ma látható, nem több, mint e tervek városépítészeti torzója. Az épület lett volna a tervezett sugárút "kapuja", mely a második világháború miatt végül nem valósulhatott meg.

E két tervből született meg a ma is látható, 11 épületből álló formáció, amit 1937-ben kezdtek el építeni.

A Horthy-korszak városrendezési tervei az egész várost átszőtték, így nemcsak a Tabán falusias házait pusztították el, hanem a Deák Ferenc tér környékét is alaposan átszabták volna. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet például 1931-ben megtartott kongresszusán kihirdette a területre vonatkozó pályázatát, amelyen nemcsak a kor leghíresebb építészei, hanem például Kőrössy Vilmos festőművész is részt vett pályaművével. A pályamunkák bár szórványosan futottak be a megrendelőhöz, annyi hasonlóság azért csak volt a munkákban, hogy majdnem mindenki lebontatta volna a Kemnitzer-házat és a mögötte sorakozó hét lakóházat, illetve ligetté alakították volna át a Szent István-bazilikát körbeölelő déli térfal és az Erzsébet-Deák tér közötti szakaszt is.

Wälder Gyula 1935-ös keltezésű terve az evangélikus templomot áthelyeztette volna a mai Kempinski Szálloda elé, hogy helyére egy olyan "városi tornyot" építtethessen fel, amely "méltón fogadhatta” volna a Nyugati pályaudvar felől érkezőket. A "kiszabadított Deák tér” és az Erzsébet tér közé egy termetes kulturális központot tervezett.

Vágó 1934- és 1936-os tervei szerint, az egy pontba összefutó öt sugárúttal (Andrássy, Vilmos császár, Tisza István, Madách Imre, Károly király) szemben, az Erzsébet térre két nagy szállodát emelt, melléjük hatalmas plázát álmodott Deák néven, amelyet a korabeli liberális szellemiségű Az Est című napilap "Horthy nagyáruháza"-ként jellemzett.

A második világháború szerencsére kevés kárt okozott a környék házaiban, viszont a kommunisták 1848-ban az önkormányzat úgy döntött, hogy a Deák teret egybeépíti az Erzsébet térrel, hogy az így kialakult hatalmas méretű területnek a Sztálin nevet adhassa. Ennek érdekében hét, zömmel eklektikus stílusú ház bontását rendelték el a Vilmos császár út (ma Bajcsy-Zsilinszky út) mentén. A legelső ilyen épület a kétemeletes klasszicista Kemnitzer-ház volt (Deák tér 1.), majd folytatták az Első Magyar Általános Biztosítótársaság (Vilmos császár út 4.), Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank (Vilmos császár út 6.) épületeivel, egészen a 10-es és 14-es számú házakig. A pusztítás tökéletesen sikerült, amellyel történelmi épületek sokaságát tüntették el nyomtalanul.

A Deák téren álló impozáns hatemeletes, a szecesszió korszakában született Jugendstil homlokzatú épület 1910-12 között épült Révész Sámuel és Kollár József építészek tervei alapján. A megbízók Stern Alfréd, Modern Lőrinc és Breitner L. Zsigmond posztó nagykereskedők voltak, így a korabeli pesti polgárság az épületet Modern és Breitner áru- és lakóházként ismerhette meg. Saroktömbjének tetőidomát és tornyát 1953-ban lebontották, a ma is látható csonkán lecsapott sarki tömegkialakítása ezután keletkezett. A hatvanas években lakásait felaprózták, melynek hatására a fő lépcsőház mellé újakat alakítottak ki.

A metrókijáró építése 1955-ben
1955-ben a Deák Ferenc téri átszálló komplexum építése miatt az M1-es metróvonal állomását körülbelül 40 méterrel arrébb helyezték. A nyomvonal-korrekció során felhagyott 60 méter hosszú alagútszakaszban berendezett kiállítást 1975-ben az akkori Budapest Főváros Tanácsa és a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) hozta létre.

Az 1896-ban átadott Millenniumi Földalatti Vasút Deák téri állomására – a vonal többi állomásához hasonlóan – a felszínről, lépcsőn lehetett lejutni, ami fölé díszes csarnokot építettek. Másfél évtized múlva, egy csapásra megváltozott a közizlés, a lejárócsarnokok hirtelen kegyvesztettek lettek, el is kezdték bontásukat. A Gizella (Vörösmarty) térit 1911-ben, az Oktogonon találhatót 1912-ben, az összes többit pedig 1924-ben. 1974. december 6-án átadják az új aluljárót, ahonnan mindhárom metróvonalhoz el lehet jutni. A 3-as metró lejáratát csak két évvel később nyitják meg.

2008-ban, másfél év után fejeződött be a Deák Ferenc utca és környékének nagyszabású megújítása, azaz a Fashion Street kialakítása. A Belváros Önkormányzata és a fejlesztő Immobilia Cégcsoport törekvéseivel összhangban az épületek színvonalas rekonstrukciója után a felújított közterület is a Belváros értékeinek megőrzéséhez, méltó rangjának visszaadásához járult hozzá. A felújított utcákat kandeláberek, márványlapok és utcabútorok teszik még szebbé. Az Önkormányzat 55 százalékot, a magánbefektetők pedig 45 százalékot vállaltak magukra a beruházás finanszírozásából, melynek összköltsége mintegy 410 millió forint. Az ünnepélyes átadásra 2008. november 6-án került sor. A Deák Ferenc utcai sarkon álló egykori Modern-Breitner Áruház díszkivilágítást is kapott. A közös beruházás eredményeként mára a Deák Ferenc utcát, a Bécsi utcát, a Deák Ferenc teret és a Miatyánk utcát magába foglaló területen több mint 4100 négyzetméternyi nemeskő-díszburkolat került kialakításra.

2022. május 23-án jött a hír, hogy kivágják a Deák tér ikonikus fáját, a padok fölé hajló himalájai selyemfenyőt. A megdőlt fa sokak kedvenc találkozóhelye volt, s mivel a budapestiek kötődtek hozzá, a Főkert is érzékeny búcsút vett tőle a honlapján. Közölték: sem átültetni, sem alátámasztani nem lehet, nincs más lehetőség, csak a kivágás, mivel a közkedvelt fa balesetveszélyes (ami hazugság, hiszen a fát akár alá is támaszthatnák, vagy egy gödörbe emelt oszlophoz lehetne kötözni - a Szerk.).

"Szomorúan búcsúzunk egy botanikai érdekességtől. E fa 2013-ban egy viharban megdőlt, a gyökerei meggyengültek. Ekkor egy kötéssel a közeli korai juharhoz rögzítették, hogy megakadályozzák a teljes kidőlését, azonban a felszakadt gyökérzet ezzel a segítséggel sem tudta megtartani a koronát. A selyemfenyő tovább dőlt, a tartókötél veszélyesen megfeszült, és a fatörzs elkezdett hosszában megrepedni” – írja honlapján a Főkert Nonprofit Zrt.

A még menthető megdőlt fa 2022. májusában (kép: Főkert)
(a fa magasság 12 méter, törzsének magassága 3,5 méter, törzsének átmérője 36 centiméter, a korona átmérője 8 méter - béke poraira)

A Főkert arra a Facebook-kérdésre, hogy miért nem támasztható alá a fa, csupán azt a bamba és buta feleletet tudta kinyögni, hogy "Sajnos azonban itt a fa alatti gyalogosforgalom ezt nem teszi lehetővé. Mint talán a képen is látszik, a fa a járda irányába dől, így értelemszerűen a megtámasztást is ebből az irányból kéne alkalmazni, ez azonban – legnagyobb bánatunkra – nem lehetséges” (de persze az eszükbe sem jut, hogy egy esetleges átépítéssel akár a pad helyett, vagy annak előterében is elhelyezhető lenne egy oszlop, vagy mondjuk a virágágyás rejtekében egy ferdén elhelyezhető karó, mint amivel a napvitorlákat is feszíteni szokták - a Szerk.). Magyarázatképpen még hozzátették: a stabil alá- és oldaltámasztás miatt az alátámasztás egyik „lába” a járda közepébe kellene, hogy kerüljön. Ezért ez a megoldás nem kivitelezhető. Mindemellett a Főkert tájékoztatása szerint átülteni sem lehet a fát, mert az a metrófödém fölött helyezkedik el, így a gyökerek súlyos sérülése nélkül nem lehetne kiemelni a helyéről. De a fa mérete, dimenziói és fizikai állapota sem teszi lehetővé az átültetést.

Deák Ferenc tér

V. kerület, Belváros

Története

Képek

Térkép

Megközelítése

Névadója

Ajánlott cikkek