A Diana-ház egy üzlet- és bérház a Károly körúton, amit Erényii Béla, a híres Dianás cukorka feltalálója építtetett Fischer József tervei alapján 1930-ban.
A saroktelek 1736-ban került Johann Georg Jobst
tulajdonába, ahol rövidesen felépítette fogadóját Vadember (Zum
Wilden Mann) néven. Az 1744-ben elkészült épület jellegzetessége a
timpanonján látható dombormű volt, közepén az embernagyságú Herkulessel,
amely a cégérnek szánt vadembert ábrázolta. Viszont ekkor már nem kocsma
és szállás üzemelt benne, hanem a Kerstinger István üzemeltette
kereskedés.
(Bécsben és Párizsban divat volt szerecsengyereket tartani arisztokrata
asszonyoknak, színésznőknek, kokottoknak és bankárok feleségeinek. Mint
valami kiskutyákkal, kísértették magukat a korzón, s hintájuk bakjára
ültették őket cicomás ruhákban, mikor gáláns kalandokra mentek. A.
XVIII. században patikák és fűszerboltok cégére volt a néger szerte
Európában, festett és faragott mivoltában. Ez embléma után mondták
"Szerecsen-patikának" vagy "Szerecsen-fogadónak”, sót az utcák is
fölvették ezt a nevet. Sopronban és Pesten ma is megvan a Szerecsen
utca). 1807-ben a ház sajnos leégett.
Miután 1808-ra újjáépítették, Marczibányi János (1752-1810) Csanád
megyei alispán vette meg; tőle kapta nevét az új épület is, mint a
(régi) Marczibányi-ház (a másik ilyen nevű épület pár sarokkal odébb
épült meg 1908-ban, lásd:
Holitscher-ház).
A Marczibányi-ház az 1890-es években
Az épületet 1880-ban vásárolta meg Nikolits J. György kereskedő, aki az üzlethelyiségeket nyomban ki is adta: így jött ide a Machlup Adolf bőrgyáros alapította Első Pesti Spodium és Csontlisztgyár Rt. boltja és irodája, valamint Stern Miksa vendéglős, aki megpróbálta újraéleszteni a Vandember Fogadót. 1895-ben költözött be Kohn Izrael lisztkereskedő is. Az első világháború idején lett a ház tulajdonosa Langer Illés. A házban lakott Vajda Béla gyáros, Gajári Géza váci polgármester és országgyűlési képviselő, Auerbach Mór órakereskedő, Cséry Lajos földbirtokos (a Lőrinc-pusztai tehenészet alapítója) és országgyűlési képviselő, valamint Strausz Marcell bőrkereskedő.
A Károly körút 1900 körül
1898-ban a ház földszintjén nyilt meg Fónagy József gyógyszerész
patikája, amely viszont 1905-ben átköltözött a szemközti Kriegler-házba,
s nyomban el is adta patikáját Erényi László és Erényi Béla
patikusoknak. Az új tulajdonosok Dianára keresztelték át patikájukat,
ahonnan végül 1907-ben útjára indult a híres mentolos ízű Diána
sósborszesz (A sósborszesz víz, konyhasó, finomszesz, etil-acetát és
mentolkristály felhasználásával készített alkoholos oldat).
A sósborszesz már a XIX. század végén elengedhetetlen kelléke volt a
magyar háztartásoknak. Thék Mór a Városház utcában már 1858-ban, Werther
Frigyes vegyész-technikus (aki a berlini Dr. Hermbstadt vegyészet-tanár
tanítványa volt) pedig 1863-tól gyártott sós-borszesz elnevezésű
terméket, azonban ezek összetétele feledésbe merült. Utóbbi szerint a
sósborszesz feltalálója William Lee volt, akinek az erről írt
Selbst-Arzt című könyvét fordította le.
Werther receptjét továbbfejlesztve Brázay Kálmán gyártott sósborszeszt
1865-től: a finomszeszbe olajokat, aromákat kevert, s ezt hígította sós
vízzel. A szer - amely bedörzsölés útján frissített, de a fájdalmat is
enyhítette - reumatikus panaszokra, fejfájásra és fertőtlenítésre,
korpaképződés ellen és fog tisztítására is használták, óriási sikert
aratott, hamarosan háziszerré vált, minden vegyeskereskedés és drogéria
polcain jelen volt, a legkisebb falusi szatócsboltban is árulták.
A sósborszesz népszerűsége nyomán mások is próbálkoztak hasonló
készítményt előállítani. A legsikeresebben a fentebb már említett Erényi
Béla gyógyszerész, akinek 1907-től árult mentolos Diana sósborszeszének
népszerűsítésére amerikai stílusú reklámkampányt indított, s végül ki is
szorította a piacról a Brázay-féle készítményt. Annak ellenére lett
piacvezető, hogy már több évtizede jelen volt a Vértes-féle, a
Fedák-féle sósborszesz, az (Első) Alföldi Fehérkeresztes és a
Fábián-féle Szanatórium Sósborszesz is.
Brázay Kálmán (1839-1925)
A XIX. század végének nagy ambícióval rendelkező kereskedője, aki boltját a XX.
század elejére iparvállalattá és nagykereskedéssé fejlesztette. Nevéhez függő
legnagyobb érdeme, hogy elterjesztette a sósborszesz használatát.
Az Erényi Béla által gyártott sósborszesz cimkéje
Erényi Béla mai szemmel nézve nem csupán patikus volt, hanem üzleti cápa is: Szabadszálláson kezdte, de sikerorientáltsága Budapestre hajtotta. Miután 1905-ben Fónagy Józseftől átvette a Károly körúti Diana gyógyszertárat, azt hamar kinőtte, ezért előbb bérbe vett, majd meg is vásárolt egy épületet a zuglói Angol utcában, ahol raktározás mellett már a nagyobb volumenű gyártásba is belekezdhetett. A mentol tette sikeressé: 1907-ben védjegyoltalom alá került terméke. A gyors siker miatt részvénytársaság alakult: 1910-ben a Diana Ipari és Kereskedelmi Rt-n keresztül, minden joggal és recepttel együtt kivásárolta saját magát. Beindult a fejlesztés, majd 1911-ben sok más kenceficével együtt megszületett a máig hódító kedvenc, a Dianás cukorka.
Hirdetés 1927-ben
Visszatérve a Marczibányi-házra: Erényi Béla 1929-ben bonttatta le. Sajnos nem kerülhette el a város gyors ütemű fejlődését, így ez a történelmi emlék is a mágnáspénz áldozatává vált. Ami megmaradt, az a Vadembert ábrázoló cégér, amely 1930-ban átkerült a ház helyére felhúzott épület saroktornyának első emeleti szintjére.
A Diana-ház 1959-ben
A Fischer József tervezte ház tornyára eredetileg egy
szoborral koronázott gloriett került volna, azonban Erényi ragaszkodott
hozzá, hogy a gazdagságát megteremtő Dianás sósborszesz hatalmas méretű
üvegcséje legyen maga a torony. A város vezetése ezt az amerikás stílust
azonban nem engedte, ezért végül egy butácska, nyolcszögletű tűztorony
került a sarok tetejére, amit a Gerlóczy utca 6. szám alatti tűzőrség
biztosított.
A második világháborúban a német hadsereg géppuskafészeknek használta a
tornyot, majd a magyar forradalmárok ugyanezt tették 1956-ban. A két
hadsereg közös nevezője az, hogy mindketten az előrenyomuló szovjetekre
lőttek.
A Diana-ház 1965-ben
Képek