Budafok borászati központtá történő kiépülése az 1800-as évek végén kezdődött, abban az időszakban, amikor a község bortermelésről borkereskedelemre tért át. Ekkor alakították át a kőbányászat során felhagyott, több száz méter hosszú (6-8 m széles és 3-4 méter magas) tárnákat borpincévé. A Duna-part közeli járatoknál a bejárat felől lefaragták és támfallal biztosították a sziklafalat, ami elé úgynevezett előpincét építettek.
Az első nagykereskedő Dietzl József volt, aki
letelepedett és 1849-ben pincészetet alapított a hegyoldalon. A
Törley-pezsgőgyár megjelenését (1882, Péter-Pál u.) a François- (1886,
Péter-Pál u.), majd több rövidebb életű pezsgőgyár követte. A
Czuba-Durozier konyakgyár 1884-ben kezdett működni szintén a Péter-Pál
u. elején.
A Magyar Királyi Állami Pincemesteri Tanfolyam épületével szemben 1910
körül rendezték be a tanpincét. A pincében szépen faragott fenekű
díszhordók állnak. A legnagyobb az 533,5 hektoliteres Szent István
hordó, melyet Hohl Lipót kádármester készített 1927-ben, majd az 1938.
évi Eucharisztikus Világkongresszus alkalmából faragványokkal látták el.
A benne lévő bort a pápa akkori követe megáldotta, mint a kongresszus
miseborát. A pincében rendezték be a bormúzeumot, ami a második
világháború alatt megsemmisült.
A borpincékben ideális klimatikus viszonyok között tárolhatók a borok: a
levegő hőmérséklete 12-14 °C, évi 1-2 °C ingadozással, a relatív
páratartalom 83-88 %-os. A mai budafoki pincegazdaságok együttvéve több
mint százmillió liter tárolókapacitással rendelkeznek. Itt található a
világon jelenleg legnagyobb (1014 hl-es) tölthető óriáshordó is, a
Hungarovin Rt. "Leanderes" pincéjében. A hordó üresen 18 tonna, hossza
6,14 m, átmérője 5,8 m. A faragást id. Szabó István Kossuth-díjas
faragóművész készítette.
A hordó faragott díszítésének egy részlete
A budafoki pincerendszer Közép-Európa legnagyobb
összefüggő mészkőpince rendszere. Budafok ma is a magyar borászat egyik
központja. Évszázados hagyományok ötvöződnek a modern technológiával a
közel 30 km hosszú pincerendszerben. Az ország jelentős történelmi
borvidékein termelt borok egy része itt kerül palackba. Ugyancsak itt
található a világhírű Törley Pezsgőgyár is. A budafoki borpincerendszer
gyöngyszemei mind látogathatók. A Látogatások során hely és bortörténeti
ismertetésen túl bor és pezsgőkóstolásra is kiváló alkalom nyílik.
A borászat évszázados hagyományai mellett a modern korban is készült
olyan alkotás Budafokon, mely a világon egyedi. A kádármesterek egyre
fogyó csapata a második világháborút követően évtizedekig csak a régi
hordókat újíthatott fel. Nagy örömöt jelentett számunkra, mikor lehetővé
vált hogy egy minden addig létezőnél nagyobb hordót készíthessenek. A
feladat rendkívül bonyolult volt, az ország különböző erdeiből kellett
felkutatni azokat a hatalmas tölgyfákat melyek alkalmasak voltak a
dongák elkészítéséhez.
A hordót végleges helyszínén az akkori HUNGAROVIN Rt egyik pincéjében
kellett összeállítani, mert egy ekkora hordót megmozdítani nem lehet! A
helyszín kiválasztása sem volt könnyű, a pince talaját több méterrel
mélyíteni kellett hogy a hordó méltó helyre kerülhessen. A munkák
1974-ben fejeződtek be, s azóta itt látható a világ legnagyobb
használatban lévő fahordója! Űrtartalma több mint mint százezer liter
egészen pontosan 102.230. Azaz, ha Európa bármelyik stadionjában a nézők
egy liter kapnának a hordóban lévő borból minden szurkolónak jutna, s
még hordóban is jócskán maradna.
A többi méret is tekintélyt parancsoló : hossza 6,14 méter a két fenék
átmérője 4,7 méter a legnagyobb hasi átmérő pedig 5,8 méter. Az
abroncsok súlya 4 tonna az összsúly 18 tonna! A hordó első fenekét Szabó
István népi fafaragóművész alkotása díszíti mely a szőlő és bor életét
mutatja be. A művész nagy szakértelemmel és kedvvel faragta meg ezt a
látványos életképet, ezt bizonyítja az is, hogy önmagát is
megörökítette, amit épp a szőlő prés munkáját ellenőrzi. A Borkóstolóra
közvetlen az óriáshordó előterében nyílik lehetőség.
Az Óriáshordó kifaragott homlokzata
Törley Pezsgőgyár
Törley József 1882-ben alapította Budafokon a Törley Pezsgőgyárat. A
magyar pezsgőkészítés úttörőjének ideális körülményeket nyújtott a több
km hosszú budafoki pincék. A gyár alapításától napjainkig a legnagyobb
magyar pezsgőgyártó cég. A pezsgőpince látogatás során A vendégek a
Francois Pincében barangolva ismerkednek meg a Hagyományos pezsgőgyártás
folyamatával a Törley Pincében sétálva pedig a technológiák
különbözőségeit fedezik fel.
A Degorzsálási eljárás megismerésével fény derül a nagy rejtélyre hogyan
is lehetséges a pezsgőt évekig a palackban érlelni majd pedig áttöltés
nélkül ugyanabban a palackban forgalomba hozni. A vendégek a séta végén
a díszterembe érve különböző eljárásokkal készült pezsgőket kóstolnak a
pezsgőmester vezetésével. A program igény esetén úgy is módosítható hogy
a vendégek a pinceséta során meg- megállva kóstolnak és a kóstolót a
díszteremben felszolgált étkezés vagy állófogadás követi.
Borkatakomba
A budafoki pincerendszer több ágból álló egykori borpincéjében létesült
a
BORKATAKOMBA ÉTTEREM, amely a környék ősi foglalkozásának a borászatnak
állít tárgyi emléket.
Helyszín: 1222 Budapest, Nagytétényi út 64.;
Bejelentkezés: 06-1-226-0997, 06-1-227-0070,
E-mail:
borkatakomba(kukac)palacecatering.hu
A Borkatakomba asztalai
König Pince
A Kőnig Pince kiváló minőségű palackos és hordós boraival,
borkülönlegességeivel, reprezentatív, hangulatos pincelabirintusával
várja a borkedvelőket. Boraink, valamint borkülönlegességeink a
helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók. Helyszín: 1222 Budapest,
Sörház utca 37.;
Bejelentkezés: 06-1-228-2560, 06-1-226-4144.
Záborszky Pince
A
Záborszky Pince Budafok, a "Bor és pezsgő városa" cím megtisztelő
birtokosának borászati központjában található. Nevét Budafok város első
polgármesteréről, Záborszky Nándorról (1883-1952) kapta, akihez a pince
kerületi elhelyezkedése okán és családi szálakon keresztül is
kapcsolódik.
A Záborszky Pince Zrt. igazgatóságának tagja az egykori polgármester
rokona, a Szent István Király Zeneiskola igazgatója, Záborszky Kálmán. A
pince legfőbb tulajdonosa szintén a polgármester rokonságához tartozik.
Képek
A "Jubileumi Díszhordó" 1014 hektoliter, vagyis 101 ezer 400 liter
Annak ünnepelték huszonötödik évfordulóját, hogy az államosítás után hét társvállalat egyesülésével megalakult az országos Boripari Vállalat. Ennek a tiszteletére készíttette hát a Hungarovin a világra szóló hordócsodát az úgynevezett Leanderes pincében. Kivitelezője a budapesti Fűrész- és Hordóipari Vállalat, tervezője Borsody István üzemmérnök volt. A hozzá való válogatott tölgyfákat az ország több területéről sikerült beszerezni: 125 dongából épült a hordótest, a dongák szálai több mint 6 méteres hosszúságúak és 13-19 centiméter vastagok. S tovább sorolva a meghökkentő adatokat: a nagy testű bortároló hasátmérője is közelíti a 6 métert, igazából 5,8 méter, fenékvégeinek átlója 4,7 méter, az alkotás súlya pedig üresen is mintegy 18 tonna.
A hordó 1974-ben, még a díszfaragás elkészítése előtt
Budafoki pincerendszer
A Budafoki pincerendszer a világ egyik legnagyobb ma is működő,
összefüggő pincerendszere. Teljes hosszára különböző becslések
készültek, a mai általánosan elfogadott terjedelme 40 km. A pincerendszer
alapját a kerület hegyvidékének meszes-löszös alapanyaga adja, amelynek
kitermelése, a bányászat, hosszú ideig a kerület egyik fontos bevételi
forrását jelentette. Az itt kitermelt alapanyagokból készültek
fővárosunk olyan nevezetességei, mint az
Országház és a
Vajdahunyad-vára. A pincék átlagosan 4-6 méter szélesek és változó
hosszúságúak. Különlegességük, hogy Budafokon nem téglából kirakott
pincéket találunk, hanem vájt és fúrt üregeket. A pincék szellőzését ma
is a felszínről a boltívek tetejébe vájt szellőzőnyílások biztosítják
minden különösebb mechanikus rásegítés nélkül. A pincék évszakoktól
független állandó 12-16 fokos hőmérséklete és magas relatív
páratartalma (80-82%) kiváló környezetet teremtenek a borászati
tevékenységhez.
Budafokon szinte szokássá vált az óriáshordók készítése. Promontóriumban
ötvenezer kilométeres pincerendszer alakult ki a sváb kőbányászok és
vincellérek tevékenységének köszönhetően. Egy budafoki pincében
található Hohl Lipót kádármester ötvennégyezer literes fahordója is,
amelynek minden dongájához egy-egy tölgyfát kellett kivágni. A hordó
fenekére helyezett tábla tanúsága szerint akkoriban ez volt
csonka-Magyarország legnagyobb űrtartalmú boroshordója. A budafoki
világhíres sziklapincék legnagyobb, százezer literes hordóját Hahn
Ferenc szálloda- és étteremtulajdonos birtokolta, de a második
világháborúban megsérült, majd az ötvenes években eltávolították.
1974-ben a budafoki fahordóállomány újabb „óriással” gazdagodott. A
tároló űrtartalma százezer-huszonkét liter, a fejátmérője négyszázhetven
centiméter, a hasátmérője csaknem hatméteres, nettó tömege tizennyolc
tonna. A hordófenékre a megrendelő fafaragást is készíttetett Szabó
István Kossuth-díjas szobrászművésszel. Budafokon egyébként több
jelentős értékű díszhordó is található, díszes faragással. Ilyen például
a Noé-hordó, a Kossuth-emlékhordó, az aradi vértanúk hordója, a II.
Rákóczi Ferenc-emlékhordó vagy a Szent István eucharisztikus nagyhordó
is, amelyen a király mellképét helyezték el.