A fegyverropogás elhallgatása után az óvóhelyekről előmerészkedő lakosságot megdöbbentő látvány fogadta. A pusztítás leginkább a Várat és környékét sújtotta, amely alól a palota sem volt kivétel. Először a város alapvető működéséhez szükséges infrastruktúrát kellett helyreállítani, s majd csak azután jöhetett szóba egy esetleges rekonstrukció.

AJÁNLÓ

A Királyi-palota felújításának gondolata csakhamar megfogant, viszont a korábban említett egyéb létfontosságú beruházások miatt egyelőre nem jutott rá elég erőforrás. Az egykoron fényűző palotán csupán állagmegóvó, s az egyéb veszélyforrást elhárítandó munkálatokat végeztek el. Korábban a Várnegyed területén működött a Belügyminisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Miniszterelnöki Hivatal, amelyeknek sürgősen új helyet kellett találni. A Várban található polgárházak egy részét birtokló bárókat, hercegeket és egyéb előkelőket az új, kommunista rendszer - mint ellenséget - elűzték otthonaikból, ami által ezen épületek üressé váltak. A várfallal körülvett városrész egyszeriben kihalttá vált.

Ezen körülmények biztosították később a műemléki feltárást biztosító régészcsoportok szabad ténykedését, amely által végre betekintést kaphattak e tudomány képviselői az elmúlt korok elfeledett életébe. A régészek és művészettörténészek a palota maradványaival voltak elfoglalva, amelybe eddig szinte senki sem kaphatott betekintést (1943-ban a légoltalmi vízmedencék várkertbeli ásásával összefüggésben kerültek elő értékes vörösmárvány faragványok a Mátyás-kori palotából). Az építészeket erősen foglalkoztatta a palota jövőjének mikéntje, hiszen uralkodó nem lévén az épület immár elvesztette funkcióját.

Dr. Kotsis Iván már 1945 nyarán elkészítette a Királyi-palota felújításának első látványtervét, amelynek lapos-tetős összképét egy robosztus csillagvizsgáló tornyot idéző felépítménnyel fogta össze. Bár e mögött nem állt Állami megbízás, sejteni lehetett, hogy a döntéshozók pályázatot fognak kiírni a Királyi-palota újjáépítésére és hasznosítására.

Ezen időkben kerültek előtérbe azok az építészek, akik a negyvenes évek moderizmusa által kibontakozva ostorozni kezdték az Ybl-Hauszmann-féle palota "giccs-szerű" ódivatúságát. Véleményük beszivárgott a napi sajtóba, ezáltal formálva az átlagpolgár véleményét.

1949-ben végre megindulhattak az ásatások, amelyekben a középkori romok feltárása mindennel szemben elsőbbséget élvezett. A palotát ugyan műemlékké nyilvánították, de az 1985-ig tartó építkezésnél ennek kritériumait korántsem vették figyelembe, ezáltal az épület számtalan sérelmet szenvedett.

Az első tervek alapján a Habsurg uralkodók és Horthy Miklós után a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága és a Központi Vezetőség Titkársága, az államfő hivatala és a kormányülések költöztek volna be az épület falai közé. E terv komolyabb bontásokkal is számolt, amelynek során például - Janáky István és Perényi Imre által - az A- és E-épület jelentősen része tűnt volna el a föld színéről. A tervben szerepelt még egy, a palotát és a Szent György teret egymástól elválasztó 18 méter széles árok, amelyen át csak egy keskeny hídon lehetett volna eljutni a túloldalra. Az árok valószínűleg egy esetleges lázadás során lett volna hivatott távol tartani a népet a hivatalnokoktól.

Az 1950-re elkészült második tervváltozat az 1949-ben megalakult Középület Tervező Intézet (KÖZTI) közreműködésével jött létre. Ebben már lemondtak az épület radikálisabb megváltoztatásáról, s a tervezői tevékenység kimerült a külső megjelenéssel való kísérletezésben.

Modellfotó 1950-ből (az oldalszárnyak 7-7 ablaktengellyel rövidebbek, a középrészen timpanonnal zárt, négyoszlopos portikusz, a rizalitszárnyak előtt hatoszlopos kolonnádok vannak)

A kupola átalakításánál Kotsis Iván 1945-ös elképzelését vették alapul, amelyben az egykori, II. József korabeli csillagvizsgálóra emlékeztető torony szerepelt. A tervekben szerepelt a középkori erődrendszer helyreállítása is, amelynek munkálatait meg is kezdték, viszont a palotát illetőleg a nagyobb beavatkozás még váratott magára.

A harmadik tervváltozat az építési program felülvizsgálatának következményeként jött létre 1952-ben. Janáky tervét komoly bírálatok érték a Magyar Építőművészek Első Kongresszusán, így még az 1952. április 9-én meghozott párthatározat előtt visszatért a kupolás megoldáshoz, amely ebben az időszakban még az esztergomi bazilikáéra emlékeztetett. Az új irányelvek elsősorban a belső terekre voltak hatással: mivel az 1300 fős konferenciaterem és a vendégfogadás kikerült a programból, végleg eldőlt, hogy a belső tereket nem eredeti formájukban, vagy ahhoz hasonló módon, hanem teljesen új alaprajz szerint alakítják ki, modern stílusban. A program szerint világos irodaszobákat kellett megépíteni, így a rekonstrukciós elképzelésekről végleg le kellett mondani.

Ásatás az Oroszlános-udvaron 1950-ben

Mivel a külső homlokzat még mindig vita tárgyát képezte, 1952-ben egy zártkörű pályázatot hirdettek, amelyre kilenc építészt hívtak meg. Ez azonban eredménytelenül zárult. Egyetlen haszna csupán az volt, hogy a kilenc építész mindegyike a kupola meghagyásával számolt, ezért a kupolát mindenképp a tervekbe kellett iktatni, azt nem szabad elhagyni.

A rommá lőtt palota 1952-ben

Jánky 1953-ra elkészült elképzelése szerint csupán annyi az eltérés az eredeti palotához képest, hogy a Szent György térre néző, ma A-épületnek nevezett szárny lett nyugat felé három ablaktengelynyivel kibővítve. A kupola még a C-épület beépített udvara feletti részen, tehát a korábbi megoldáshoz képest a Dunától hátrafelé tolva jelent meg. Az Építésügyi Minisztérium hiába bólintott rá a tervekre, mert az 1953 utáni gazdasági és politikai helyzet nem hagyta elindulni a kivitelezést. 1956-ban pedig mindenféle állagmegóvás és építkezés leállt.

Ezekben az években a palotában fellelt még megmaradt ingóságok végleges helyre találtak a múzeumokban. Sok műalkotás azonban, főleg a palotát kívül és belül is díszítő szobrok a szabad ég alatt, sokszor az építési törmelék közé dobva hevertek éveken keresztül. A Fővárosi Múzeum munkatársai a lépcsőházból származó, s a falról levett Lotz-képeket a Kiscelli Múzeumba szállították, ahol hibás kezelés által azok teljesen tönkrementek. A Szent Zsigmond és a Szent Jobb-kápolna berendezései viszont 1957 folyamán Pilisvörösvárra és Balatonalmádiba kerültek egyházi intézményekbe.

1958-ban a sajtó már sürgette a városképbe nem illő épület mielőbbi felújítását, így a korábbi terveket leporolva újragondolták azokat. Az ötödik tervváltozatban már nem számoltak jelentős gépkocsiforgalommal a palota környékén, s a párizsi és szentpétervári palotákhoz hasonlóan felmerült, hogy a budavári Királyi-palota kulturális intézményeknek adjon majd otthont. Az épületbe így a Vármúzeum, az Országos Széchenyi Könyvtár, valamint a Minisztertanács kapott volna helyet. Ez utóbbi helyett végül a Nemzeti Galéria kapott bebocsátást.

AJÁNLÓ

A külsőségeket illetően a kupola visszakerült eredeti helyére és visszakerültek a szárnyak sarkain megépítendő manzárd-tetők. Miután elfogadták a terveket, 1959-ben megindulhattak a kivitelezési munkálatok az A- és B-épület területén.

A hatodik tervváltozat, mely 1960-61 során öltött végleges formát, már az épület ma látható formáját és funkcióit tartalmazta, többek között a sokáig vita tárgyát képező kupola pontos megoldásával. 1964-re az új kupola már a helyén állt, de az ablakok és a belső kialakítás még sehol sem tartott (kép fent).

A palota Tabán felőli oldala 1975-ben

Az építkezés több évtizedes elhúzódása nem tett jót a palota állapotának. Sajnos rengeteg érték meggondolatlan elpusztításával járt az átépítés, amely így csak tetőzte a második világháborúban keletkezett károkat. Az 1945-ben megmaradt romok szétverésével és átalakításával a palota belső és külső kivitelezése csak nagy vonalakban emlékeztet az épület századfordulós megjelenésére. Amíg a külső kiképzés megközelítette a korabeli Királyi-palotát, addig a belső mindinkább eltávolodott tőle.

AJÁNLÓ