A budai Vár falait 8 bástya és 3 rondella védi.

Anjou bástya

Anjou sétány a budai várnegyedben, a Bástya sétánv északi részén található, az Esztergomi rondellától a Bécsi kapuig tartó ágyúterasz. Rajta a várfalat Siavus pasa tornya és a Murád pasa tornya erősíti. Amikor 1686.-ban Budát visszafoglalták, nagy csata zajlott itt. 1696-ban a Zaiger szerint Császárrés volt a neve. A laktanya felépülése után a laktanyáról előbb Ferdinánd-bástya majd Nándor-bástya, 1924-ben Csernoch János hercegprímás után Prímás-bástya volt a neve. A második világháború után kapta az Anjou-bástya nevet. 1936-ban, a visszafoglalás 250. évfordulójára kétoldalt fasorral ültették be.

(Az 1648 és 1650 között épült Siavus-bástya nevét építtetőjéről kapta. Eredetileg félkör alapú bástyatorony volt, ami Buda visszafoglalásakor, 1686-ban nagyrészt elpusztult, és sokáig romokban hevert. Alapjainak felhasználásával, valószínűleg még 1755 előtt, a rondellát ötszögű bástyával vették körül, és ezt ekkor már Károly bástyának nevezték és 1763-ig teljesen kiépítették. 1836-ban még meg volt, később teljesen elbontották, de még 1870 előtt a behorpadt alaprajzi vonalon emelt fallal kötötték össze. Siavus bástyán fekszik a város utolsó török kormányzója, az 1686-ban elesett Abdurrahman pasa ágyúkkal körülvett síremléke. Az emlékművet - annak tanúsága szerint - „az ugyanakkor itt elesett Szabó György Veszprém vármegyei karakószörcsöki nemesi felkelő leszármazottai” állíttatták 1932-ben. A vaslánccal összekötött kőgolyók által övezett turbános, 185 centi magas sírkő, tervezője Zsille Kálmán festőművész volt)

 

Murad pasa bástya

Az északi falon, a Bécsi kaputól nyugatra található a bástya. Kara Murád pasa janicsáragából lett nagyvezír, majd bukása után, 1650-1653 között budai pasaként tevékenykedett. Nevéhez köthető a mára elpusztult Murád pasa-dzsámi építése, és jelentős javításokat végeztetett a pasák palotáján is.

 

Erdélyi bástya

Az Erdélyi bástya a budai Vár északkeleti részén található, az előtte álló József kaszárnya (Táncsics Mihály utca 9.) udvarát határolja. Ez a Bécsi kaputól keletre fekvő legfejlettebb védmű. Alaprajza szögletes, ó-olasz mintájú, valószínűleg Domenico da Bologna tervei alapján készült. Paolo Giovio szerint Szapolyai János építtette az 1530-as években. A bástya 50 méterre előreugró és 22 méter széles. Ék alakú homlokzatai hosszú szárnyakkal kapcsolódnak a várfalhoz. Az udvaron áll az egykori Lőportár.

Az Erdélyi bástya és csatlakozó falai a Vár északkeleti szegletében (kép: Google Earth)

1948-ban II. világháborús jóvátétel keretében a József kaszárnyával együtt az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének tulajdona lett, a magyar állam 2014-ben kapta vissza.

2019-ben interaktív régészeti kiállítás nyílt a Lőportárban.

 

Halászbástya

A Halászbástya Budapest egyik legismertebb műemléke, amely a budai várban, Budapest I. kerületében található. A neoromán kilátóteraszokról látható páratlan budapesti panoráma miatt a legjelentősebb idegenforgalmi látványosságok közé tartozik. A Halászbástya Dunával párhuzamos főhomlokzata mintegy 140 méter hosszúságú, amelyből a déli folyosószárny hossza mintegy 40 méter, az északié 65 méter, míg a díszes középső mellvédfal 35 méter hosszú. Csúcsos süvegű kőtornyai a hét magyar honfoglaló vezért szimbolizálják.

A régi budai várfalak helyén a Mátyás-templom átépítésével is megbízott Schulek Frigyes tervei alapján épült 1895 és 1902 között, neoromán stílusban. A neve arra utal, hogy a középkorban a várfalnak ezt a részét a halászok céhe védte. 1947–48-ban Schulek Frigyes fia, Schulek János vezette a második világháborúban megrongálódott épületegyüttes helyreállítását. 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek, a Budai Várnegyed részeként.

A mai Halászbástya, a hajdani Híradás-toronytól a Jezsuita lépcsőig terjedő bástyaszakasz alapfalaira épült, követve az egykori bástya hajtogatott alaprajzi elrendezését. Ez a hajtogatott várfal-védelmi rendszerben a bástya vonala úgy törik meg, hogy az egyes szakaszok egymást oldaltűzzel védhetik. Ezt a szakaszt a Rákóczi-szabadságharc leverését követően építette az osztrák hadvezetőség, az akkor modernnek számító hadászati elveknek megfelelően. A kör alaprajzú „Híradás” torony helyén épült a mai Halászbástya északi, karéjos főtornya.

Bővebben lásd: Halászbástya

 

Nagy rondella

A budavári Nagy rondella egy kör alakú bástya a budai Várhegy déli lejtőjén, a budai vár egykori védműrendszerének rekonstruált része. Középkori falainak kiásásával, konzerválásával és részleges kiegészítésével az 1950-es években állították helyre. Hozzáépített kaputornyával és a szomszédos Buzogánytoronnyal együtt azóta tartozik a budai városképhez.

A Nagy rondella látványa a Tabán felől

A rondella a középkori vár külső védőövének legdélibb csúcsa és egyik legnagyobb védműve volt, belső átmérője meghaladja a 33 métert. Tekintélyes, 5 méter vastag falát 7 ágyúlőréssel látták el, kívül meredeken lejtősre, de nem függőlegesre építették. A belső falon, a lőréssor mellett fedett védőfolyosó fut végig, ez teljes egészében a helyreállításkor készült. A palota felőli északi oldalon támfal húzódik, mely a bástya mögött emelkedő feltöltött részt, az egykori ágyúállást tartja. Kívülről a rondellába a középkori falakon nyugvó kaputornyon át lehet bejutni: ennek szélesebb nyílásán a lovasok, a kisebbiken a gyalogosok közlekedhettek. A bejutást hajdan a kapuk előtti árkon át felvonóhíd biztosította, illetve akadályozhatta meg. A palota felől a hátsó falon nyíló kapun lehet a bástyát megközelíteni.

A Nagy rondella tornya és annak kapuja

A kör alaprajzú bástyák (rondellák) építése időben megelőzte a sokszögű bástyák keletkezését és az ágyúk használatának elterjedésével függött össze. A középkori magas, keskeny vártornyokat a XV. század második felétől fokozatosan felváltották az ágyúk elhelyezésére alkalmas és az ostromlók ágyúinak jobban ellenálló alacsonyabb, de vastagabb falú rondellák. Magyarországon ebben az időben a várak megerősítését a török előnyomulás tette sürgetővé.

A budavári Nagy rondella építésének pontos idejét nem ismerjük. Az idők folyamán többször átépítették, de belső területe már kezdetben is nagyjából megegyezett a mostanival. Feltételezések szerint a rondellát Mátyás király korában (1458–1490) építhették, más vélemény szerint később, Szapolyai János idején, de 1541 előtt. A várról 1467 körül készített rajzon még nem tüntették fel, de az 1541-ben, Buda elfoglalásának évében készült metszeten már látható. Neve régi okmányokon Baluardo d'Italia - Olasz bástya; török neve Büjük frengi kuleszi (idegen módra épült bástya); későbbi nevei Nagy-, Déli Nagy- vagy Palota rondella. Kaputornya kezdetben Torre d’Italia - Olasz kapu; török neve Szoluk kapu (a török korban ezt a kaput a törökök Szoluk kapunak: "Lihegő kapunak" nevezték, mert az odavezető utat igen meredeknek találták), később Zsigmond kapu.

Buda visszavételekor, 1686-ban az ostromlók tüzérsége a rondella falán nagy rést ütött, a támadók ezen át jutottak feljebb, majd a bástyán felállított ágyúkból lőtték tovább a török védőket. A sérült rondellát később a császáriak valószínűleg helyreállították.

1945 előtt a rondella középkori fala alig volt látható. Kívül csaknem a mellvéd magasságáig érő domb takarta be, a belső teret is jórészt feltöltötték. A kaputorony maradványait neobarokk kerti épületekhez használták fel, beépítették. Budapest ostroma idején az egész terület erősen megrongálódott, a helyreállítást régészeti kutatás előzte meg. Kiszabadították a feltöltésből a rondella falait, lebontották a sérült épületrészeket. Ennek során kerültek elő a kaputorony középkori részei és több mint 5 méterrel a rondella mai szintje alatt a XIII. századi ún. Kelenföldi kapu alapjai. Feltehetően ezt a kaput lebontva, majd a helyét körbeépítve készülhetett az eredeti rondella.

A kaputornyot kevéssel a rondella után építhették. Négyzetes alaprajza, az emelet ablakai az 1686-os ostromról készült metszeten jól kivehetők. Alapfalai és az oldalfal egyes részei eredetiek, a gyalogkapu nyílása teljesen épen maradt fenn, a lovaskapu nyílásának is csak a felső része kiegészítés. A tornyot az előkerült adatok alapján a rondellával egyidőben, az 1950-es években restaurálták, illetve a hiányzó részeket kiegészítették.

 

Buzogánytorony

A buzogánytorony a mai budai vár déli végének egyik jellegzetes építménye. A vár déli zárófala sarkán, a Tabánból a palota felé vezető Ferdinánd-kapu mellett áll. Henger alakú vékony, teljesen függőleges falát kváderkövekből építették, a „buzogány” fejrészében lőrésekkel ellátott és fazsindely tetővel fedett kis teraszt képeztek ki. A torony teste középkori eredetű, a felső rész azonban teljes egészében a 20. század közepén készült. A torony a szomszédos nagy rondellával együtt a budai városkép messziről látszó, meghatározó része.

A Buzogánytorony, a Ferdinánd kapu és a Nagy rondella együttese (kép: Google Earth)

A második világháborúig a torony alacsonyabb és szélesebb volt, alján a talprész kiszélesedett, tetejét a várfal magasságában szecessziós stílusú mellvéd díszítette. Budapest ostroma idején a Várnegyednek ez a része is súlyos károkat szenvedett. A régészeti feltárás és a helyreállítás során a várfalról lefejtették a későbbi, amúgy is sérült ráépítéseket, mert a középkori részek kiszabadítását és restaurálását részesítették előnyben. Bontáskor a torony belsejében fedezték fel a vékonyabb középkori, viszonylag jó állapotban fennmaradt toronymagot, melynek teteje azonban hiányzott.

Az eredeti torony feltehetően Zsigmond (1387–1437) magyar király, később német-római császár uralkodásakor keletkezhetett.[1] Valószínű, hogy az ágyúk széles körű elterjedése idején vastag kőburkolattal látták el, hogy megerősítsék. Barokk kori metszeteken a torony igen széles talpú, kúp formájú építményként látható. A XIX-XX. század fordulóján, a palota teljes átépítésekor a torony régi burkolatát elbonthatták, helyette új, klinkertégla borítású köpennyel építették körül.

A palotabővítéskor épített Buzogánytorony

Az 1944–45-ös ostrom a toronytestet – a fényképek tanúsága szerint – viszonylag megkímélte, külső köpenyét azonban 1951-ben a középkori mag kiszabadítása érdekében eltávolították. A helyreállításkor ezt az eredeti, középkori toronyrészt kijavították, falát konzerválták, tetejét pedig csonkán akarták meghagyni. A szomszédos rondellát és a várfalat középkori formájában állították helyre, így végül a toronytetőt is a régi középkori várakat idéző "buzogány” fejjel egészítették ki.

 

Gyilokjáró

A déli várfal koronáján a gyalogos közlekedésre 2021-ig nem volt lehetőség, ami jelentős akadálya volt a budai Vár körbejárhatóságának. A Nemzeti Hauszmann Programnak köszönhetően a gyilokjáró egy szakasza mára ismét bejárható lett, amelynek teljes kiépítésének célja a Palota körbejárhatóságának biztosítása a déli falkorona mentén. Az átépítés előnye, hogy átjárható kapcsolatot teremt a középkori térszint és az újkori palota földszintje között.

 

Erzsébet királyné pergolája

Az eredetileg Erzsébet királyné kérésére épült pergola egy növényekkel befuttatott kettős oszlopsor volt, amely a Nyugati zártudvar külső falának vonalában, az E és F épületek közötti nyaktag előtt húzódott. A pergola a királyné lakosztályához közvetlenül kapcsolódó kertek jellegzetes látványeleme volt, ahonnan az Újvilág kertre lehetett rálátni. Az árnyékot adó növényfal, valamint a gyilokjáró megépítése, rekonstrukciója a falra épített zöld folyosóval új elemekkel bővíti a Budavári Palotanegyed élménykínálatát. A fejlesztések eredményeként a különleges sétautak mentén újabb, lenyűgöző látványt biztosító kilátópontok nyílnak meg a város felé.

Az egykori Újvilág-kert a palota déli oldalán, fölötte pedig Erzsébet királyné pergolája, amely egykor vadszőlővel volt befuttatva

2021. áprilisában jelentős mennyiségű középkori idomtégla került elő a palota falainál, az Újvilág-kertben folytatott régészeti szondázás során. Erre azért volt szükség, hogy a várfalak helyreállítását megelőzően a pontos tervek kidolgozásához teljes képet kapjanak a fal állapotáról. A szelvényekben több helyen sikerült elérni az alapvetően középkori eredetű, de az újkorban többször átépített várfalak alapozásának legalsó rétegét.

Ásatás és lelet 2021. áprilisában (kép: Kovács Olivér)

Az eddigi kutatás legértékesebb lelete a nagyszámú középkori idomtégla, illetve idomtégla-töredék, amelyet azonban itt már nem eredeti helyzetben, hanem lebontva, török kori rétegekben, szemétgödrökben tártak fel. A téglák nagyjából 1370 és 1420 között készülhettek, vagyis a palota I. Lajoshoz, vagy Luxemburgi Zsigmondhoz köthető korszakából származnak. A palota esetében a Zsigmond-kori építkezések viszonylag jól ismertek, ám a XIV. századi előzmények, az Anjou-kori épületről kevés adat ismert.

Amennyiben a többféle motívummal, köztük liliomokkal díszített idomtéglákat sikerül pontosabban datálni és azokat valóban I. Lajos építkezéseihez kötni, akkor lényeges információkhoz jutunk a palota építésének legkorábbi szakaszáról. A leletegyüttes azonban már most is roppant jelentősnek mondható, hiszen, bár nem kevés idomtégla ismert a középkori budavári palotából, de most eddig teljesen új típusokra is rábukkantak. Ezek a gondos restaurálás után segíthetnek az egykor ezekből álló építészeti szerkezetek, pl. ablakok, párkányok, esetleg nagyobb homlokzati részletek pontosabb elvi rekonstrukciójához.

 

Déli várkert

Ferenc József felesége, Erzsébet királyné nagyon szerette a természetet, amely a hajdani várkerteken is meglátszott: a palota déli, keleti és nyugati lejtőin egyaránt gyönyörűen gondozott parkok helyezkedtek el. A Nemzeti Hauszmann Program az azóta jóval sivárabbá vált, jobbára lepusztult, elsivárosodott várkerteket is megújítaná, a Szent György tér romkertjével együtt. A Déli várkertekkel együtt megújulhat a Nyugati kert és az efölötti Fehérvári rondella is. A budapestiek által most is kedvelt panorámasétányok így nemcsak funkciójukkal, hanem külsejükkel is méltókká válnának a megújuló Várhoz és a már korábban újjávarázsolt Várkert-bazárhoz is.

A Déli várkert, azaz a - korabeli leírással - "szőlőskert" nyugati részlete (háttérben a Királyi-palota teteje, elötte pedig a Buzogánytorony korabeli képe

2021 januárjában a régészek megtalálták azt a nőstény oroszlánt mintázó domborművet, amely az úgynevezett magyar ház homlokzatát díszítette. A pihenőházat Erzsébet királyné kérésére Hauszmann Alajos építette a századfordulón, a második világháború után lebontották, helyére pedig a ma is látható, középkori Zsigmond-tornyot építették vissza. Az oroszlánt ábrázoló domborművön kívül a szakemberek római kori érmére, I. Ferdinánd király uralkodása idején vert ezüst dénárra, tömör vasból készült ágyúgolyókra, csiszolt kővel díszített XVII. századi gyűrűre, a XIX. század végén népszerű játékzsetonok angyalt ábrázoló darabjára és egy 1918-as, Kassán készült vasúti plombára is leltek.

A 2021-es feltáráshoz hasonló léptékű régészeti kutatás a várfalak mentén korábban még soha nem volt a budai Várban. Közel száz helyszínen dolgoztak a Várkapitányság, a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum szakemberei közösen.

Az egykori pihenőház

A megtalált kőoroszlán (kép: Nemzeti Hauszmann Program)

A Déli kert egy 1910-es térképen

 

Ybl-támfal

A Buzogánytoronytól a Karakas pasa tornyáig futó falszakaszon legalább háromféle kor építményeit pillanthatjuk meg: a második világháború után újjáépült Karakas pasa tornyát, a mellette lévő, Anjou-kori kortinafal-rekonstrukciót és a toronyba délről belefutó Ybl-támfalat, amely egészen a Királyi-palota krisztinavárosi szárnyáig, az Országos Széchényi Könyvtár épületéig tart. Ahogy nevéből sejthető, ez a Palota út mentén húzódó vörös téglás falszakasz a XIX. század végéről származik és Ybl Miklós nevéhez kötődik, aki 1891-ben bekövetkezett halála előtt tervezte és irányította a budavári Királyi-palota kibővítését és környezetének rendezését.

A Buzogánytoronytól a Karakas pasa tornyáig vezető falszakasz 2016-ban, amikor még nem kezdődött el a Királyi Lovarda, a Főőrség és a Stockl-lépcső újjáépítése

A Széchenyi Könyvtár alatti fal

A Királyi-palota kibővítési munkálatait ugyan Ybl Miklós kezdte, viszont halála után azt Hauszmann Alajos vette át. Mivel a támfal építése Ybl nevéhez fűződik, ezért a mester halála után e falszakaszt Ybl-támfalnak nevezték el. A jellegzetes, kőfalpilléres-kőarmírozású, vöröstégla-betétes támfal a második világháborút megelőzően hosszabb volt a mostaninál, ugyanis Ybl Miklós az építkezés kezdetén elbontatta az eredeti Karakas pasa tornyát, helyére pedig Hauszmann egy kapuépítményt tervezett. Ez azonban nem épült meg, csak a támfal egy rizalitja jelezte a helyét, amelytől északi irányba haladva az Alagúttól felvezető, ma is meglévő lépcsőig nyúlt el egykor a támfal.

A második világháború után az új rezsim visszaépítette a Karakas pasa tornyát (tehát a ma is látható torony nem eredeti, hanem XX. századi építmény), amitől északra egy törökkorra jellemző stílusú falat emeltek egészen a Fehérvári rondella vonaláig. Mindez egy nehezen értelmezhető stíluskavalkádhoz vezetett.

Mivel a kommunista városvezetés helyreállítás helyett elbontotta a Főőrséget, a Lovardát és a Csikós-udvarról a Hunyadi-udvarra vezető Hauszmann-rámpát, a Várnak ez a része egy funkcióját vesztett és meglehetősen visszataszító zsákutcává vált. Ezáltal az Ybl-Hauszmann-féle koncepció megszűnt, s a látvány évtizedekre konzerválódott.

Az Orbán-kormány Hauszmann Programja épp ezért az eredeti állapot helyreállítását tűzte ki céljául, amelynek tervei szerint újjáépítették a Lovardát, a Főőrséget, a Stockl-lépcsőt, s helyére tették a korábban eltávolított Csikós-szobrot is. Ezekkel együtt a Hauszmann-rámpát is újraépítették.

Az Ybl-támfal napjainkban

2020 nyarán a Csikós-udvar alatt elhelyezkedő, a budavári Királyi-palotától a Karakas pasa tornyáig futó támfal Ybl Miklóshoz méltó módon épült újjá a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Palota út mentén húzódó, szerkezetileg stabil építményen megszüntették a repedéseket és megtisztították, restaurálták a kőelemeket. Az építmény így végre méltó környezetéül szolgál a fölötte elhelyezkedő Lovardának és a Főőrségnek, amelyeket szintén a Budavári Palotanegyed fejlesztési programjában rekonstruáltak 2017 és 2021 között.

A munkálatokat vezető Potzner Ferenc elmondta, hogy a munkálatok során a téglabetéteket is kicserélték, ugyanis a második világháború utáni felújítás során az eredeti nagytégla helyett ki méretű, lyukacsos klingertéglát alkalmaztak a tervezők, amely nemcsak nem volt autentikus (hiszen Ybl idejében ez a téglafajta nem is létezett), hanem az időjárás körülményeit sem viselte jól, hiszen a tégla rései közé befolyó víz miatt ugyanis idővel szétfagyott az anyag. Mindez azért fontos, mert az Ybl-támfal ún. súlytámfal, ami a saját súlyával tartja a mögötte lévő földtömeget, épp ezért befelé dől, miáltal a víz a külsején folyik végig - tehát a szerkezet szigetelésére kiemelt figyelmet kell fordítani. A 2020-as rekonstrukció során ennek problémáját is sikerült megoldani.

Az Ybl-támfal fölötti falszakasz az 1990-es évek elején (kép: Tihanyi Bence)
(jól kivehető az Árpádkori városfal és tornyának maradványa a Királyi-palota elôterében)

 

Karakas pasa tornya

Karakas Mehmet 1618-1620 között volt buda pasája, aki akkor építette a tornyot, mintegy modernizálva a Várnak ezen szakaszát.

A Hallart-féle 1686-os metszeten is látható az 5 nyugati pillérrel megtámasztott falszakasz, végén egy alul henger, felső szintjén poligonális kiképzésű bástyaszerű saroktorony (ekkor a toronysisak hiányzott, s a szakasz belső oldalán egy mecset állott). A torony és a hozzá csatlakozó nyugati hosszúfal a Haüy-féle metszeten is látható (1687).

A Ludwig Nicolaus von Hallart-féle metszet

Maga a nyugati zárófal felépülése a Mátyás-korra tehető (XV. sz. 2. fele), a hozzá csatolt saroktorony nélkül, de ún. ambulacrum-mal, azaz védőfolyosóval. Ez a belső nyugati várfal konzolai alapján 4 m széles lehetett, a várfal külső homlokzatára 1.5 m-rel kiülő gyilokjáró folyosóval. A képen látható torony csak 1620 körül került a védelmi rendszerbe, ekkor építette ugyanis Karakas Mehmed pasa.

A Karakas pasa tornya

A ma is látható torony sajnos nem az eredeti építmény, ugyanis azt a Hauszmann-féle palotabővítésnél lebontották. A mai tornyot a második világháború után építették a fal rekonstrukciója során. Az Orbán-kormány Hauszmann Programja 800 millió forintot irányzott elő a torony felújítására, amelyben mosdóhelyiséget is kialakítottak a Várba látogatók számára.

2016. februárjában adták át a Palota úti mélygarázst, amelyben 294 férőhely lett kialakítva. A Várgarázs fejlesztése 2003-ban indult el, de 2013-ig csak a munkagödör készült el, az Állam ekkor vásárolta meg a beruházó társaságot. A 2,5 milliárd forintból megvalósuló projekt eredményeképpen bemutathatóvá vált az eddig föld alatt rejtőző, középkori várfal is. A létesítményből lift vezet a Szent György térre, ami azért is fontos, mert a Karmelita-kolostorba költöző Miniszterelnökség előtt nem lehet parkolni.

A Várgarázs 2 beruházás 2017 végére készült el 4,8 milliárd forintból, s további 240 férőhelyet alakítottak ki.

A Várgarázs felszínének felújítási tervrajza (kép: s73)

A koncepció az udvart négy, egymástól mind tematikájában, mind formájában finoman elkülönülő szakaszra osztja. Északi vége, a Karakas pasa torony környéke a régi várkertek hangulatát idézi: finomabb, osztottabb arányok, évelő- és egynyári virágfelületek jellemzik; padok és egy kis csobogó-ivókút, valamint kiskoronájú fák a megmaradó Lőréses fal mellett. A második szakasz a lovas bemutatók számára kerül előkészítésre: egy központi pálya, három oldalán nagyvonalú burkolt felületekkel, a két külső fal közötti könnyűszerkezetes átkötéssel, északon és délen zúzottköves felületekkel a mobil lelátók számára. A lovaspálya télen korcsolyapályává alakítható, a büfék és melegedők a tribünök alatt kaphatnak helyet.

A harmadik egység a Török védmű és az Arányi kapu találkozása a Szárazárokkal: itt található a garázs déli gyalogos kijárata is, ahol a terepszint – az udvarhoz képest másfél méterrel mélyebben – a középkori kapuhoz igazodik. A negyedik a Széchényi Könyvtár gazdasági bejáratának környéke, amely megmaradt korábbi formájában. Különbséget csupán az udvar többi részétől való leválasztása képez: kettős, kis koronájú fasor húzódik a határán az Ybl-falra merőlegesen, egy behajtás-gátló pollersorral megerősítve. A mellvéd mellett így kiváló adottságú tér jött létre, amely teraszként vendéglátásra is alkalmas. A Török kert új életre kelt: ide kerültek a létesítmény közös kiszolgáló funkciói. A lovaspálya melletti pallóburkolatú „térbővület” alatt kaptak helyet a lovak nyári állásai, míg a Karakas pasa torony felé eső kertrész rendezett terepet, fásítást és gyepesítést kapott.

 

Török-kert

A Királyi-palota udvarán és a Vár körül egykor gyönyörű kertek zöldelltek, amelyek együttese a magyarországi kertművészet történetének talán legsokoldalúbb alkotásai (Nyugati- és Déli kert).

A Várnál már Zsigmond uralkodása (1387-1437) alatt kerteket alakítottak ki. Ennek része volt a Királyi-palota Déli kertje is. A kert a Dózsa György tér és a Szarvas tér fölött, a Vár körül húzódhatott, s a korabeli források szerint halastavak is voltak benne. Később, Mátyás idején labirintust és madaras kertet is kialakítottak és Bonfini leírásaiból tudjuk, hogy a kertben voltak tornyok, lugasok, föld alatti utak, a sűrű növényzet között pedig számtalan állat élt. A leírás szerint csodaszép lehetett.

A kertet jórészt Buda törökök alóli felszabadulása, az 1868-as ostrom semmisítette meg. Több történész is leírta már, hogy a törökök - bár sok kárt tettek a keresztény szakrális épületekben és feldúltak településeket - a 150 év alatt nem romboltak annyit, mint amilyen pusztítást vitt végbe ez az ostrom.

Buda visszafoglalása után a még részben épen maradt épületeket lebontották és a romokra előbb az XVIII. század első felében húztak fel egy kisebb palotát, a Mária Terézia-féle palota pedig 1760 körül készült el. Kezdetben az Angolkisasszonyok székháza, majd 1779-1789 között a Nagyszombatról Budára költözött egyetem otthona volt, majd a nádori család lakta. Új kertet csak a XIX. században alakítottak ki a Királyi-palota körül.

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején újra felvonulási terület lett a palota környéke, de a szabadságharc leverése után rekonstruálták a kertet és új építményeket is emeltek.

Az 1850-es években üvegházat építettek, megépült a Várkert-kioszk, azután 1875 és 1883 között a Várkert-bazár, amely - mint neve is mutatja - a kert egyik építményeként létesült.

A királyi emlékek 1945 utáni ideológiai alapon történt tudatos elpusztítása ellenére ma is részben helyreállítható–rekonstruálható. A 2011-ben közzétett tervek szerint a Déli kert nyugati részén reneszánsz ihletésű kortárs kertet alakítanának ki, amelyben középen az egykori reneszánsz kert Aula Marmorea (vagyis "márványcsarnok") nevű építményének egyik oszloptöredékét helyeznék el.

A Déli tájkert alapja Hauszmann Alajos 1891-es angol tájkertje volna, ennek több elemét is rekonstruálnák; a Szarvas tér felől visszaépített Gloriette lenne a kert kapuja. A nyugati oldalon pedig visszaépítenék a nyolcszögletű Narancsházat és Budapest egykori legnagyobb Pálmaházát, a hozzá tartozó üvegházakkal. A keleti oldalon az egykori angolkert hangulatát visszaidéző parkot hoznának létre.

 

Hauszmann-rámpa

A XVIII. században épített rámpa egykor a palotához vezetett. Az út a tabáni Szarvas tér felől indulva – részben a föld alatt – egészen a mai Oroszlános udvarig vezetett. Az udvar azonban akkor még nem volt zárt minden oldalról, a palota mai krisztinavárosi szárnya - amelyben az Országos Széchényi Könyvtár működik - még nem létezett, mint ahogy a déli nyaktag sem, amely ezt a szárnyat a palota régebbi részével összekapcsolja. Az udvart nyugat felől még középkori támpilléres falak határolták, amelyeken a Királyi Főőrség kisebb épülete csücsült – de nem az a reprezentatív, díszes Főőrség, amit 2020-ban visszaépítettek, hanem szerényebb és jóval délebbre található elődje. Az udvar közepéről egy nyitott, barokk kőkorláttal szegélyezett rámpa vezetett lefelé, az Újvilág-kert nevű mélyebb udvarba. Ez az átjáró a föld alatt bújt át az udvarba, ahol felszínre bukkanva a ma is létező Ferdinánd kapun keresztül vezetett le a kocsiút a Tabánba.

A rámpa kijárata a Királyi-palota egykori hátsó udvarában (balra a régi Főőrség, 1875)

Az alagút-rámpa egészen Hauszmann Alajos által tervezett átépítési munkálatokig fennmaradt, amit a palota bővítésekor szüntették meg 1896-ban. A 2020-ban megtalált részlet tanúsága szerint azonban nem teljes egészében szüntették meg az alagutat, ugyanis a déli összekötő szárny vagy nyaktag nagyjából azon a helyen épült fel, ahol az átjáró földalatti szakasza volt. 2020-ban egy olyan boltozott térre bukkantak, ami az előző, Hauszmannt megelőző korszakból származik, az átjáró maradványának létezésével nem számolhattak a rekonstrukció tervezői sem. Az összekötő szárny pincetereiben eddig a Budapesti Történeti Múzeum gépészete rejtőzött, de ezt most lejjebb költöztetik, és a XIX. századi pincéket a múzeum bejárható részévé teszik. A pincékből a fal kibontásával egy nyílást létesítettek az Oroszlános udvar alatti részek felé, hogy az eddig még feltáratlan földalatti részekhez könnyebb legyen hozzányúlni. A nyílást kibontva találtak rá a barokk rámpa boltozatára, de azt nem tudják, hogy mekkora szakasz maradhatott épen belőle. A fényképek alapján egy szűkös pincetérről van szó, így ezt a tényleg különleges történelmi emléket egyelőre a látogatóknak nem lehet majd bemutatni, de természetesen megmarad.

Részletek

Fehérvári rondella

A legkorábbi látképekről tudjuk, hogy a kapu déli oldalán, magát a kaput is eltakaró nagyméretű ágyútornyot építettek a várfalak elé, amelynek maradványai máig feltáratlanok. Építése a párhuzamok alapján feltehetően a XVI. század első felében, esetleg a XV. század végén történhetett. Ezt az ágyútornyot vették körbe a törökök az 1540-1550-es években egy köpenyfallal, majd a tornyot lebontva, rondellává építették át az erődítményt az 1660-as években (mindkét bástya 1667-1668-ban készült el). A rondellához ekkor már négyszeres kapu csatlakozott. Az építtető, Cerrah Kasim pasa 1660 óta tevékenykedett a hódoltságban, végigharcolta a 60-as évek háborúit. 1666. áprilisában nevezték ki budai pasává, tisztét 1667. május 22-ig töltötte be. Az építkezés ezért valószínűleg 1667 tavaszán, nyarán folyhatott.

A Fehérvári rondella jelenleg ismert formája a második világháború után alakult ki, amely olyan rossz szerkezeti állapotba került 2020-ra, hogy először le kellett bontani, majd újból felépíteni. A rekonstrukció a régészek számára is tartogatott meglepetéseket, ugyanis a bástya területén korábban soha nem végeztek átfogó feltárásokat.

A Várhegy nyugati lejtőjének felújítási látványterve

A felújítási munkálatokkal egy időben restaurálták Görgey Artúr lovas-szobrát. A megszépült alkotást a Fehérvári rondella felújítása után állították vissza a helyére. A rondella közelében, a József főhercegi-palota újjáépítéséhez kapcsolódva egy új – több mint 300 férőhelyes – várgarázst építettek, amely tovább csökkenti a Várban parkoló autók számát.

A garázs fölött – a jelenleg elhanyagolt nyugati kertek helyén – a budai borvidék egykor méltán híres szőlőtermelését bemutató szőlőskertet és a budavári gyümölcsöskerteket megidéző zöld felületet alakítottak ki. Az újjászülető kertekbe nemcsak a rondella irányából, hanem a várfal tetejéről is le lehet sétálni, hiszen újjáépült a háború után elbontott Ybl-lépcső is.

A felújítás célja az, hogy a budai Várban élők és a látogatók a várfalak mentén körbejárhassák a Budavári Palotanegyedet, aminek biztosításában a rondellának is szerepe van.

 

Gránit-lépcső

A Gránit-lépcső egy árkádos lépcső, amely a Lovas útról a Tóth Árpád sétányra vezet.

A Gránit-lépcső a Lovas út 6/b számú épülettel szemben, amely a Várba, a Tóth Árpád sétányra és a Szentháromság utcára vezet

A Gránit-lépcső után északi irányban a Sziklakórházhoz jutunk (lásd: Sziklakórház).

A Sziklakórház bejárata

Nem sokkal a Sziklakórház után érjük el a Savanyúleves bástyát.

 

Savanyúleves bástya

Eredete a török korra nyúlik vissza, feltehetően a XVII. század folyamán védelmi célból építették: ide helyezték el a félköríves, vagy annál kissé nagyobb ágyúkat. Török neve Eksi as Kulesi (Ekşi aş Kulesi) volt, ami magyarra lefordítva savanyú lé. Lehetséges, hogy egykor itt egy forrás volt, aminek savanyú volt a vize. A belsejében boltozott kazamaták voltak, ezek lejárata a mai Tóth Árpád sétányról nyílott. Az 1686-os ostrom után viszonylag jó állapotban megmaradt és a XIX. századig a védmű részét képezte. Azután az 1800-as évek elején, a Bástya sétány kialakításakor a sétány része lett. A századfordulón már egy nyolcszögletű kioszk állt itt, amely a vasárnapi térzenének és jótékonysági rendezvényeknek adott helyet. Az 1960-as években egy modern pavilon emeltek a helyére, amelyben bisztró működött. Az 1980-as években akarták felújítani, ám ez elmaradt, később a pavilon ponyvákkal fedett vázát is elbontották.

A Savanyúleves bástya dél felől nézve

A bástya utáni falszakasz

A Savanyúleves bástya észak felől nézve

 

Veli bég bástya

Veli bég bástya a budai várnegyed nyugati erődrendszerének egyik bástyája, amely 1570 körül épülhetett. Török neve Veli bey kulesi. Nevét építtetőjéről kapta, aki Szokollu Musztafa budai pasa idején hatvani szandzsákbég volt és Budán számos alapítványa és építkezése ismert. Eredetileg ebben a rondellában is voltak kazamaták. Tervezték, hogy a XVIII. században átépítik, de erre nem került sor. A rondellán ma bronz lovas szobor látható, az erdélyi kettes huszárok emlékműve, Petri Lajos alkotása.

A Veli bég bástya, tetején az erdélyi kettes huszárok emlékművével

A Veli bég bástyát elhagyva, egy viszonylag hosszú falszakasz alatt jutunk el az Esztergomi rondellához. Viszont elötte még megpillanthatjuk a Hadtörténeti Múzeum vakítóan fehér homlokzatát.

A bástya utáni falszakasz

A Hadtörténeti Múzeum épülete, közvetlenül az Esztergomi rondella előtt

 

Esztergomi rondella

A törökök még akkor is Földbástyának nevezték a nagy átmérőjű rondellát, amikor az már kőből épült. A belsejében ágyútermek voltak. Építésének ideje nem ismert, de az 1630-44 közötti időkben Musza budai pasa parancsot kapott a javítására. A bástyához vezető utat Toprak kulesi yolu-nak, azaz Földbástya útjának nevezték. Buda visszafoglalásakor, 1686-ban szétlőtték, a falai beomlottak és maguk alá temették a bástyán felállított ágyúkat. Az egyetlen megmaradt török ágyút a helyreállított rondellán állították ki.

Már XVIII. század elején újjá akarták építeni, de ezt még 1743-ban is szorgalmazni kellett. A helyreállítás során kerültek a kisméretű sötétvörös középkori téglák a falába. A török idők után kezdték a bástyát Esztergomi rondellának nevezni. Itt látható Buda 1686-os visszafoglalásának emléktáblája, amit körülbelül oda helyeztek, ahol szeptember 2-án a felmentő seregek először jutottak be a várba. Itt tört be a csapatokkal Petneházy Dávid, Thököly Imre kapitánya, vagy Fiáth János és Ramocsaházy Endre. A források mind hármukat említik.

Az Esztergomi rondella és a Hadtörténeti Múzeum kapcsolata

Bejárat a rondella tövében

Az Esztergomi rondella "sarka", ahonnan a Lovas út árnyékos szakaszára érünk (innen tovább haladva jutunk el túránk elejéhez, az Anjou bástyához)

AJÁNLÓ