Pesti városfal

V. kerület, Belváros, Királyi Pál utca 13/b, Múzeum körút 9., 19., 21., 23-25., 27., 29., 31.

Írta: Varga Máté 2021. április

Pest középkori városfalai és városárka a legrégebben kutatott helytörténeti emlékek közé tartoznak Budapesten. Már 1817-ben vizsgálta a fal maradványait Jankovich Miklós (könyv-, régiség- és műgyűjtő, történész, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja), és azóta is több szakaszban kerültek elő részletei. Bár az egykori városfal teljesen körbeépült a Kiskörút és a szomszédos utcák házaival, néhány szakasza a XXI. századot is megélte. Néhány helyen emlékhelyeket alakítottak ki, vagy emléktáblát állítottak az egykori városfal és kapui emlékére, a Királyi Pál utcában pedig egy bemutatóterület is nyílt a megismertetésére.

A városfal történetének forrásai

A pesti városfal maradványainak első megfigyelője Jankovich Miklós volt, viszont Rómer Flóris nevéhez fűződik az első monografikus feldolgozás a középkori Pestről. A szabadon látható kis falszakasz, régi térképek és metszetek, valamint írásos források alapján Rómer kísérelte meg a városfal rekonstrukcióját, röviden vázolva egyúttal annak történetét is.

Köztudott, hogy Pest (s vele együtt Buda és Óbuda) középkori levéltára megsemmisült (töredékei talán ismeretlen helyen lappanganak). Ami megmaradt, az olyan jellegű magánlevél, parancslevél vagy jogbiztositó irat, amely valamely más felet (személyeket vagy jogi személyt) is érintett, s annak levéltárában őrizték meg. A városfalak építése és átépítése, karbantartása, őriztetése meglehetősen nagy írásos anyagot hozott létre, bizonyítja ezt Pozsony példája, ahol a középkori levéltár megmaradt. A pesti levéltárban is bizonyára hasonló Írások léteztek a megsemmisülés előtt. A fal építésének kezdete és befejezése bizonyára királyi levelek (oklevelek) kiadásával járt együtt,, mint erre középkori városainknál számos példa van, viszont hiába keressük abban a néhány levélben, melyet kereskedő polgárok váltottak ügyfeleikkel, a városfal említését.

Először egy 1493-as oklevélben találunk adatot a falról, majd 1512-ben emiitik a Hatvani kaput, 1516-ban és 1522-ben a Bécsi kaput (későbbi Váci kaput). Ezt követően a XVIII. századi városi tanácsi jegyzőkönyvek és egyéb iratok azok, amelyek a városfallal foglalkoznak. Évtizedeken keresztül folyt akkor a vita a fenntartás és lebontás körül. Ennek kapcsán felmérések, térképek, leírások készültek a fal részleteiről, valamennyi, értékes adalék.

Külön hely illeti meg az egykori utazók leirásait Pestről:

Aeneas Sylvius Piccolomini 1444-ben falak nélküli városnak látta Pestet ("Necque muris cinctus, necque magnificis domibus").

Oláh Miklós Hungáriájában (1536) már fallal körülvett városnak irja le Pestet, melyet a Duna egyik ága vesz körül és É valamint D felé hosszan csatlakoznak hozzá külvárosai.

A következő leírások már a török megszállás alatti állapotot irják le:

Sweiger Salamon szerint Budát és Pestet 63 hajón nyugvó hajóhíd kötötte össze, fél óra volt szükséges az átkeléshez. Pest falai magasak, vastagok, kőből épültek. Jobbak mint Buda, Esztergom vagy Belgrád falai, mert azok erődítései erősen rongáltak. Pest körfalai körül egy órát ment. A falon belül rossz és csúnya házakat látott (1577).

Egy évtized múlva, 1587-ben Reinhold Lubenau, mint a császári követség tagja jutott el Pestre. Leírása szerint: "Pest városa (...) sok sarkú vagy kerek tornyokkal ékes, szilárd fallal van körülvéve. Sokkal jobbak és szebbek a házai, mint Budának".

A 15 éves háború Pestet is megviselte. Bocatius János kassai főbíró szerint: "O te szegény Pest! Inkább "pestis"-nek kellene téged neveznem! (...) Benn a város közepén sáncárkot húztak a törökök s vesszőfonadékkal és sárral falat készítettek".

1660-ban Wallsdorf Keresztély látta Pest falait ("a szárazföld felől erős fal, a viz felől sövény palánk").

Evlia Cselebi török világutazó 1660-64 közötti vándorlása során Pestre is eljutott és részletesen leirta: "Pest csak egyszerű fallal van kerítve, de ez nagyon erősen van épitve. Mindössze öt iszkenderi bástyája van, ágyúi a Dunára néző nagy bástyákon vannak. Ámde a Duna folyó partján levő bástyák némelyike között itt-ott tömésfal palánka is van. E várnak a szárazföld felőli oldala háromszögletű. Összesen tizenkét erős tornya van, minden toronyba öt-hat kolumburna és sáhi zárbuzán ágyú van. A tornyok felső részei deszkazsindellyel fedett zászlós kupolák; egyik toronytól a másikig ötven lépés van, minden lőrés két lépésnyi. Összesen hat kapuja van. A szárazföld felől a földből metszett sekély árka van, de ez nagyon széles, sőt a régi időben a Duna köritette, aminek a jelei most is láthatók. A száraz felől semmi magaslata nincs".

Ottendorff Henrik és Eduard Brown angol utazó csaknem Evliával egyidőben látta Pestet. Ők a következőt tartották érdemesnek lejegyezni: "(...) rossz fallal és egyes helyeken tornyokkal és félkörű bástyákkal van megerősítve. Budával hatvan egynéhány hajón nyugvó hajóhíd köti össze (1663). Pest városa. Négyszög alakban terül el a síkvidéken. Budáról nézve kellemes látványt nyújt városfalával és karcsú mecsettornyaival" (1669-70).

Végül Bél Mátyás leírásáról (1737) emlékezzünk meg. Szerinte kőfal veszi körül Pestet, a fal szilárd, de katonai jelentősége nincs, bár árka is megvan.

A tatárdúlástól a törökökig

Pest területének magyar betelepitésekor találták meg a római castrum maradványait (Contra-Aquincum), de ezt nem használták erődítésnek, hanem inkább elhordták a köveit különféle építkezésekhez. A városnak a XIII. században voltak mohamedán lakói. Elképzelhető, hogy a XI-XII. századi Pestnek volt valamiféle erőditése, mint Pozsonynak és Székesfehérvárnak, de ezt a feltevést legfeljebb analógiák támogathatják, ami a bizonyitáshoz kevés. Ez az erődítmény már a tatárjárás előtt is létezett, mert legkorábbi nyomait az 1241-es események előtti rétegekben találták meg. Ehhez a falhoz járult még az a másik fal, amit három nap alatt építettek fel, éppen a közeledő tatárok hírére, de a két vonal együtt sem volt képes megvédeni a várost.

Annyi bizonyos, hogy a tatárjárás előtt jelentős, gazdag, jórészt németek lakta várost a XIII. század első felében épült fal vette körül, amelynek hosszú szakaszait tárta fel dr. Irásné Melis Katalin. Ez a fal ugyanúgy széles félkörben vette körül a várost, mint a későbbi, későközépkori fal, csak ive volt kisebb, a Városház utca vonalán haladt, ki a Ferenciek terére, majd tovább a Károlyi utcán és a Reáltanoda utcánál fordulhatott az Irányi utcán haladva tovább a Dunáig. E városfal által körbefogott terület 23 hektár (természetesen a városfal vonalának jelentős részeit nem ismerjük, igy ez csak megközelitő pontosságú adat). Mindenesetre érdemes összevetni Buda és Pozsony középkori magjával (előbbi 28 ha, utóbbi 22 ha). Esztergom területét nem ismerjük, de - amennyire szemmértékkel meg lehet állapítani, nagyságrendileg ebbe a csoportba tartozott. Sopron ezeknél lényegesen kisebb területű volt, a római eredetű falakon belüli rész 9 ha, Székesfehérvár belvárosa - a XVI. századi térképek alapján szerkesztett térképről számolva - mindössze 17,4 ha volt.

Pestnek a tatár előőrsök megjelenésekor álltak a falai, ezért nem olvashatunk arról, hogy a városba becsaptak volna a tatárok, csak a környező védtelen településeket pusztították. A falak közül csapott ki rájuk Ugrin érsek: A IX. Gergely pápa által 1241. március végére Rómába összehívott zsinatra igyekvő érseket más püspökökkel együtt a király – a tatárok közeledésének hírére – visszahívta. A tatárok március 12-én áttörtek az Orosz-kapun, legyőzték Tomaj nembeli Dénes nádor seregét, majd 3-4 nap múlva már a Pest alatti magyar tábort hergelték, karnyújtásnyira tőlük égették fel Vácot és megfutamították az érseket, aki az összecsapásban megsebesült. Az érsek – aki a korabeli források szerint vitéz katona, rettenthetetlen harcos, de emellett nagyhatalmú és gőgös férfi volt – sértett önérzettel tért vissza a táborba, s azonnali csatát követelt; szava pedig követőkre talált.

IV. Béla ezután hazaküldte világi és egyházi embereit, hogy szedjék össze csapataikat és gyülekezzenek Pest városánál, ami jelentős dunai átkelőhely volt. A mongolok gyorsaságára jellemző, hogy már három nap múlva a kán öccsének, Sejbánnak a tümenje - tízezrede - elérte a Duna-Tisza közét, azaz Pest előterét.

Az eltérő kultúra miatt a kunokkal való együttélés nehézségei komoly "nemzetbiztonsági kockázatot" jelentettek. Létezett a veszély, hogy a kunok az ország meghódítására törnek, netán a tatárok szálláscsinálói - IV. Béla és tanácsadói megpróbáltak tenni is az ellen, hogy mindez ne következzék be. Az óvintézkedések közé tartozott, hogy a szerémségi Kő monostoránál tartott gyűlésen elhatározták a kunok széttelepítését. Kisebb csoportokra szétszórva próbálták megakadályozni egységes fellépésüket. 1241-ben a király még továbbment és az Óbudára érkező Kötönyt főembereivel őrizetbe vette, majd a pesti táborba túszként magával vitte. Indokolni az intézkedést lehetett azzal, hogy Pestet jelölte meg a sereg gyülekezőhelyéül, ide várták tehát a kun harcosokat is.

A kán sorsát megpecsételő népharagban szerepet játszott Pest délnémet és osztrák területekről bevándorolt telepes polgársága, akik alig néhány évtizede éltek új hazájukban, kevés helyismerettel rendelkeztek, de minden bizonnyal népszerű lett körükben a mongolok ellen aktívan fellépő és foglyot ejtő Babenberg herceg.

A kán a szállásáról fegyveres őrizet nélkül ki sem mert lépni, Rogerius szerint a "nép" hangosan a fejét követelte. Rekonstruálni a gyilkosság történetét lehetetlen, azt sem tudjuk, spontán népharag áldozata lett-e Kötöny, vagy esetleg Frigyes herceg - mint felbujtó - irányította az eseményeket. Mindenesetre a pesti tömeg megrohanta a kán szállását és embereivel együtt kioltotta az életét.

A következmények ismertek: a felbőszült kunok Pest felé tartó csapatai visszafordultak, kivágták magukat és végigpusztítva az immár ellenséges területet az Al-Dunánál elhagyták az országot. Miután a mór megtette kötelességét, ő is ment: Babenberg Frigyes jobbnak látta visszatérni hazájába - hogy majd onnan zsarolja a kutyaszorítóba került magyar királyt Muhi után.

Épp ezért a IV. Béla vezette magyar sereg április 8-án immáron a kunok nélkül érkezett a Sajóhoz, ahol a jobb partján elterülő Muhi pusztán hozzálátott egy erődített tábor létesítéséhez. Az összecsapásra április 11-én került sor, amely a magyar csapatok vereségével ért véget. A muhi csatában elesett Ugrin érsek is, számos más főpappal együtt.

Mikor Kálmán herceg és kísérete megérkezett a csatából, akkor tudták meg a pestiek, hogy a harc elveszett s minden pillanatban számithatnak a tatárokra. Spalatói Tamás krónikája szerint ekkor a tatárok három napig ostromolták a falakat, majd egyetlen rohammal betörtek. Aki tudott, a domonkos kolostorba menekült, de az erős kőépületet úgy foglalták el a tatárok, hogy felgyújtották, s a benne levők megégtek, vagy miután kirohantak, megölték őket. Hasonlóképpen foglalták el a tatárok Esztergomot is, amelynek lakossága Rogerius szerint, a pestiekhez hasonlóan járt: a tatárok a fatornyokat lerombolták, a faházakat felgyújtották, a kőpalotákat egymás után megostromolták, csak a fellegvárral nem birtak.

A logikus gondolkozás alapján tehát elmondhatjuk, hogy Pestnek ekkor már álhattak a falai, hiszen a Muhi csata után egy héttel már meg is érkeztek a tatárok, ez az idő pedig kevésnek bizonyult volna, hogy a magyarok fallal vegyék körbe a várost. És hogy a pesti lakosság miért nem menekült fel a budai várba? Azért, mert akkor - a közhiedelemmel ellentétben - a budai vár még nem létezett, hiszen az IV. Béla Kurszán egykori várából hozta létre a mai Róka-hegyen (lásd: Buda születése). A tatárok érkezése előtt Pest lakossága csupán megerősítette a falakat, amit a tatárok végül három napi ostrom után törtek át.

1242-ben, a tatárjárás után az osztrák II. (Babemberg) Frigyes herceg támadást indított a magyar király ellen. A harcok után a magyar seregeknek sikerült visszafoglalniuk a kőszegi várat. Frigyes herceg ismét IV. Béla magyar király ellen vonult, és végül 1246-ban halt meg a Lajta folyónál zajlott csatában.

A tatárjárás utáni évtized a magyar városfejlődés talán legtragikusabb időszaka. Ekkor ugyanis Székesfehérvár kivételével - a hagyományos tanítás szerint - a középkori Magyarország valamennyi számottevő városa elpusztult, lakossága megsemmisült (vagy legalábbis odébb állt egy időre). A magyarországi városok addig is fáziskésésben voltak a nyugatiakhoz képest, s ezután ez a távolság tovább nőtt.

A városfejlődés terén szinte mindent elölről kellett kezdeni. Okulva a tatárjárás pusztításából, igyekeztek a városi településeket minél védettebb helyre költöztetni. így telepitették a pesti polgárokat a Pesti Uj-hegyre (a mai Róka-hegyre), melyet védhetőbbnek véltek, de emellett a régi Pest is benépesült, ám az hosszú ideig csak Buda külvárosa volt. Az esztergomi polgárságot is felköltöztette a király 1249-ben a várba, majd az érsek és a polgárság összeférhetetlensége miatt eredeti helyükre költöztették őket vissza 1256-ban. Székesfehérvárott 1250-ben, Győrben 1271-ben történt telepítés a várba, a soproniakat 1283-ban IV. László király rótta meg azért, hogy kiköltöztek a várból.

Pesten sem régészeti, sem történeti adatunk nincs arra, hogy a városfalat kijavítva használták volna. A múltban gazdag város hosszú ideig csak árnyéka volt egykori önmagának, valószinüleg az új település kiterjedtségben csak évtizedek múlva közelitette meg a régi határokat. A XV. század elejére erősödött meg Pest és emelkedett az ország városai között az első helyek egyikére - egyelőre csak gazdaságilag, jogilag még nem.

Úgy tűnik, hogy a XV. század közepéig Pest nyílt város volt. Ezt igazolja Aeneas Sylvius Piccolomini fentebb már idézett leírása is, miszerint ő 1444-ben falak nélküli városnak látta Pestet.

Míg Pest fal nélkül maradt, addig szerte az országban sorra vették körül a városias jellegű településeket fallal, vagy a polgárok kérésére, vagy királyi parancsra. Károly Róbert uralkodásának vége felé kezdődött meg a folyamat és I. Lajos uralkodása idején teljesedett ki (mivel Károly Róbert az 1301-1308-as interregnum miatt nem jutott hozzá a Róka-hegyi királyi várhoz, ezért elhatározta, hogy saját erődített települést hoz létre a ma is ismert budai hegyen).

1331-ben a barsiakat kötelezte fal építésére a király, a kőszegieket azért mentették fel az adófizetés alól, hogy a várost fallal vegyék körül. Az 1351:6. tc. szerint a fallal körülvett városoknak kilencedet sem kellett fizetniük. 1370-ben Eperjest, 1372-ben Szakolcát kötelezte a király városfal építésére. Bártfa már 1370-ben fallal körülvett város volt.

A városok erődítésének következő szakaszát Zsigmond király uralkodásának második fele jelenti. Ekkor a huszita és a török betörések késztetik arra a királyt (és a városokat is), hogy a falak építését meggyorsítsák.

Buda fallal körülvett területe a hegyen lévő 28 hektáros részt is beleszámitva 111 hektárra nőtt. Ez azt jelentette, hogy Buda nemcsak lakóinak számát, hanem területét tekintve is az ország első városa volt.

Az Ofner Stadtrecht, Buda város XV. század eleji jogkönyve a falak őrzését is szabályozta. Minden városnegyedet külön őriztek, a kapukat, tornyokat valószínűleg a céhek védték (erre utalna a Halászbástya neve is). Az örökös, illetve a végrendelet nélkül elhaltak vagyonából a városra háramlott javakat a falak javítására forditották, de a polgárok mellett fogadott zsoldosokkal is őriztették a várost. A városi védelmi kiadásokra az épen megmaradt felvidéki városok (Bártfa, Eperjes, Pozsony stb. ) levéltárai értékes adatokat tartalmaznak.

Így alakult ki fokozatosan az a gyakorlat, hogy szabad királyi város csak az lehet, amelyet kőfalak vesznek körül. Ezt kodifikálta a magyar középkor legjelentősebb jogi alkotásában Werbőczy István.

A pesti városfal épitési időpontjának meghatározásánál azonban mégsem könnyű a helyzetünk. A gyakorlat szerint ugyanis a szabad királyi városi címet csak fallal körülvett város kaphatta meg, amely kétféleképpen történhetett: vagy a már felépült falakról szóló jelentés után kapták meg a kiváltságlevelet, vagy előbb készült a kiváltságlevél s utólag kötelezték őket a fal megépítésére (esetleg megkezdett, de abbamaradt épités folytatására).

Pest a XV. század második felében két lépcsős fejlődéssel vonta ki magát Buda gyámsága alól. 1443-57 között elérték hattagú, 1478-79 között a tizenkét tagú városi tanács választásának jogát, s ettől kezdve mint az ország második városát említik, tehát a fal megépülését 1443 és 1479 közé kell tennünk. Valószínű azonban, hogy a városi tanács pontosan követte a törvényt, vagyis a második városfal 1444 körül már bizonyosan épült, de mivel egy szokványos ház felépítése is évekbe telt ekkor, ezért valószínűsíthetően a városfal építése is évtizedekig tartott.

Pest város második falát 1493-ban említik először, de előfordulhat, hogy említik azt korábban is, csak nem akadtunk eddig e dokumentumra. A fal kapuit a XVI. században említik először: a Vác, Hatvan, Kecskemét és Belgrád felé vezető utak kapui (Váci kapu, Hatvani kapu, Kecskeméti kapu, Belgrádi kapu) négyzetes alaprajzúak és többszintesek voltak. Közöttük, ahol a fal vonala megtört, félkörös tornyok, ún. rondellák helyezkedtek el és a falakhoz vizesárok, földvédművek is csatlakoztak. Kiépülése nyomán tűnt el a korábbi fal és annak egyéb elemei. A mai Kálvin térnél, illetve a Régiposta utca és Váci utca találkozásánál lévő korábbi tornyokat is ekkor bontották le.

Pest területe a középkor végi városfallal 55 hektárra nőtt az addigi 23 hektárról (területe így is csak fele Budáénak). Keleti része - erre mutat az idézett 1512 -es adat a falakon belüli vásártérről - nem volt beépitve (a középkor végén hazánk egyik legnagyobb állatvására volt Pesten). Pest ezzel a közepes területű városok közé sorolható.

Vajon a fal tornyai-bástyái milyenek lehettek? Erős ugyanis a gyanú, hogy a török kori és a XVIII. századi metszeteken, térképeken látható bástyák-tornyok nem XV. századiak.

Ha megnézzük a még épen álló középkori városfalakat más városokban vagy ahol nem áll, régi térképeket, metszeteket, a pestinél sokkal gyengébb középkori falakat találunk. Nagyszebennek magas négyszögű tornyai voltak a középkorban, Selmecbányának már ágyutornyai is, ugyanígy Besztercebányának. Podolinnak és Pozsonynak félkörös tornyai voltak, Eperjesnek és Kisszebennekis, Bártfán patkó alakú tornyokat találunk, Lőcsén és Késmárkon négyszögeleteseket. Nagyszombat kis négyszögletes toronyszerű kiugrásai atéglafal síkjából egészen kezdetlegesnek tűnnek. A kapuk többsége négyszögű kaputorony, amely félszélességben kiugrik a falból. Trencsénben, Bártfán és Késmárkon valamint Pécsett a várat és a várost összekötő falszakasznál találunk barbakános kapumegoldást. De ezek a barbakánok nyaktaggal kapcsolódnak a városfal vonulatához és jóval kisebbek, mint a pesti kapuk előtt állók. Mindezeket megfontolva valószinünek tartjuk - s ez csak régészeti módszerekkel igazolható, vagy vethető el -, hogy a pesti városfal első formájában vegyesen tartalmazott négyszögű és kerek tornyokat (bástyákat) is, a kaputornyok négyszögűek voltak, elővédmű nélkül. Az egész várost vizesárok vette körül.

A XVI. századi erődítés

A pesti városfal első átépítésére, erősitésére 1526-1541 között kerülhetett sor. A szakirodalom az épitések időpontjait összegyűjtötte, azonban abban nem egységes, hogy mit és mennyiben változtattak a korábbi falakon (Florio Banfi szerint 1540-ben Mario Speciecasa olasz hadiépitész nagyszögű bástyát és az északi részen belső palánkot épitett a török ellen, de ezt 1936-ban cáfolták. Az északi külön erőditmény minden valószínűség szerint a szövetséges felszabadító csapatok műve volt 1686-ban). Az 1538-as váradi béke titkos pontja szerint Ferdinánd és János király megegyezett, hogy a török ellen együtt védik Budát és Pestet, s a Gellérthegyen is erődöt építenek. 1538-ban valóban megkezdődött Pest erődítéseinek bizonyos átépítése, restaurálása.

Elképzelhető, hogy a dunaparti palánk első formájában ekkor épült ki, de nagyobb átalakításokat aligha végezhettek. Ekkor már a négyszögletes un. óolasz jellegű bástyákat kezdték építeni, de ilyet Pesten nem találunk, pedig ha nagyobb épitések lettek volna, akkor bizonyára lenne, mint ahogy a budai városmag Erdélyi-bástyája is ekkor épült.

János király és Ferdinánd megegyezése nem volt hosszú életű: 1540. november 14-én Vels Leonhard, Ferdinánd hadvezére elfoglalta Pestet. 1541 tavaszán György barát seregei megkísérelték visszafoglalását, de Roggendorf csapatai közeledtére április végén abbahagyták az ostromot. Mikor viszont Buda alól a török-magyar seregek elűzték Roggendorfot, akkor Pestről is kivonultak a német csapatok.

Antonio Mazza az 1541-es ostromról és annak előzményeiről írott művében röviden bemutatja Pest városfalait is. Leírása szerint a várost régi, magas fal védi, amelyet nem övez árok. Ez meglepő kijelentés, hiszen a XVII. századi látképeken már egyértelműen látszik a falak előtti árok. Árkot azonban a Solis-féle látképen sem ábrázoltak. Mazza megemlékezik a kis tornyokról is, amelyeket azonban szerinte rosszul lehet oldalazva védeni. Mindezek ahhoz vezettek, hogy a falakat könnyű volt megközelíteni.

1541 tavaszán ágyútűzzel egy 32 és egy 18 öl széles szakaszon a földig rombolták a falat, a védők puskatüzétől azonban minden ostromkísérlet összeomlott. Honnan zúdították a puskák tüzét a támadókra? Mazza szerint a várost védő németek a fal mögött 4 és fél lábra, egy 50 láb széles és mély árkot ástak, emögött pedig egy 10 láb magas sáncot emeltek. Innen könnyen sűrű tűz alatt tarthatták a rést, amely mögött a támadás az árok miatt nem tudott kibontakozni.

Egy ekkora méretű árok és sánc nyilván nem készíthető el az ostrom néhány napja alatt, a falat romboló ágyúk tüzében. Détschy Mihály mutatta ki, hogy 1540-1541 telén a Ferdinánd király szolgálatában álló Johannes Maria Speciecasa hadiépítész sáncokat ásatott a város védelmére. Többek között Istvánffy Miklós leírására is hivatkozik, amely egybevág Mazza kortársi elbeszélésével: Speciecasa a város belsejében itáliai módra emelt erődítményeket és sáncokat építtetett.

Török idők

A törökök újabb hadjáratuk során 1541. augusztus 29-én csellel foglalták el Budát, s vele együtt Pestet is, amivel kezdetét vette a csaknem másfél évszázados török uralom kora.

Mint az ország más elfoglalt városait, Budát és Pestet is igyekeztek muzulmán várossá tenni: a keresztény templomok jó részét elvették, a keresztény népességet éppen csak megtűrték és keményen megadóztatták. Melléjük nagyszámú muszlim és - keresztényellenességük folytán - zsidó lakosság települt a városba. Pest eközben rohamosan veszített jelentőségéből, kereskedelmi központ szerepe is megsínylette a török megszállást.

A Rákos menti réteket a pesti törökök vették birtokukba, s kaszáltak, mint későbbi hiteles tanúvallomásokból tudjuk, a Rákos patak mindkét partján. Birtokukba vettek azonban a pesti határ homoktengere között, az egyes tavak (Kásás-tó, Békás-tó) mellett levő kisebb réteket és a Duna partján levő gubacsi rétet is. A határt is kijelölték: "a török minden esztendőben kijött zászlókkal és keresztúri határtól fogvást az egész Rákos mellékin", egészen addig, "ahol a Dunába szakad a Rákos, tilalmazó jeleket csinált a réteken". Ez a határ lett a felszabadítás után, kisebb változtatással, sok jogi csűrés-csavarás kíséretében Pest város határa.

A török íróknál gyakran olvasható, hogy amikor a szultán egy-egy várost végleg birtokába vett, azt több ezer főnyi odarendelt helyőrséggel és a naponként elmondandó öt ima kultuszával "magasabb virágzásra emelte". Budával kapcsolatban is megtaláljuk ezt a frázist, s azt akár szimbolikusnak is tekinthetjük, mert a budai török uralom is erre a két pillérre, a katonai és vallási élet intézményeire volt alapozva. A legtöbb török helyrajzi megjelölés is katonai vagy vallási vonatkozású volt, olyan intézménnyel kapcsolatos, amely a Várhegy birtokának katonai biztosítását vagy a mohamedán hivők lelki életét volt hivatva szolgálni.

Ezen építmények összessége, a kopasz vároldalon felsorakozó bástyák és a sajátságos tornyaikkal mindenfelé elszórt török templomok a Duna két partján, az egyik oldalon síkvidéki tájon, a másikon hegyes-völgyes vidéken, addig nem látott és váratlanul újszerű városképként jelentek meg a hajón leereszkedő utas, nyugati országokból érkező idegen ember szeme előtt. Ahogy a hegyes süvegben végződő karcsú minarék, először fenn a Várhegyen, majd a városhoz közelebb érve, még két csoportban, lent a Duna melletti alsó városban és odaát a túlsó parton Pesten is egyenként előbújtak, aztán itt-ott apró bizánci kupolák is kibontakoztak, az egész kép, a háttérben a mindig és mindenhogyan nagyszerű budai hegyek koszorújával, török temetőkkel mint addig valóban nem látott panoráma tárult elébük.

Pest látképe a XVII. század első felében (feltehetően Matthäus Merian rézmetszete 1624-ből)

A török kor végére minden valószinüség szerint a következő bástyák tagolták a falat:
1. Dunai északi nagyrondella
2. Dunai északi kisrondella
3. Váci kapu (először talán sövényből készült, majd kőbe épitett rondellával)
4. Északi saroktorony (négyszögletes)
5. Északkeleti 1. rondella
6. Északkeleti 2. rondella
7. Hatvani kapu, rondellával
8. Délkeleti 1. rondella
9. Délkeleti 2. rondella
10. Kecskeméti kapu rondellával
11. Déli rondella
12. Dunai déli rondella.

A szakirodalom egységes abban s a korabeli útleírók is utalnak részben rá, hogy a pesti városfal gyenge volt. Pest területe már a XVI. században is, de a XVII. századi nagyobb teljesítményű ágyukkal méginkább jól lőhető volt a budai várból. Akié Buda, előbb-utóbb Pest ura is lesz, fordítva viszont egyáltalán nem igaz: Pest Budával szemben csak rövid ideig tartható. A pesti fal gyengeségét nem elsősorban az elavult erődítési formák jelentették, hanem az, hogy egyetlen védőövből állt, előmüvei nem voltak. Buda erősségét éppen a hegyoldalak és a többszörös falgyürü jelentette, valamint a védőmüvek nagy tűzereje. Evlia leírását elfogadva a pesti védőmüvek tűzereje sem lebecsülhető, de önmagában nem volt ez elég (nem véletlenül adták fel 1684-ben és 1686-ban is Pestet a törökök).

1540-ben német kézre jutott a város, de az 1541-ben megjelent Newe Zeyttung szerint március 20-tól kezdve az ostromló török sereg, valamint a János király pártján álló budaiak egyaránt nagy kitartással ágyúzták, s naponként számba veszi, hogy hány lövést tettek Pest városára. A németek ugyan elhagyják Pestet, de 1542-ben ismét ostrom alá veszik, s bár elfoglalni nem tudták, mégis sok kárt tettek benne: ágyukkal 70-80 méter szélességben lerontották a falat, az október 4-i rohamban három bástyát is elfoglaltak, de a törökök mögötte új töltést építettek közben. Mivel nem bírnak vele, ezért 8-án elvonulnak Pest alól.

Pest ostroma 1542-ben (háttérben a Gellért-hegy) (kép: Virgil Solis / részlet)

EI lehet képzelni, hogy ezek az ostromok alaposan megviselték a várost, ami külső megjelenésében erősen kifejezésre jutott. Kzzel szemben a keresztény lakosság hűségesen kitartott benne, ami azért történhetett meg, mert Pest katonai szempontból nem volt olyan fontos pont, hogy az őslakosság ottmaradása kellemetlen lett volna a hódítók számára. Ezenkívül Pest a török hódoltság tartama alatt sem vesztette el kereskedelmi jellegét s ennek fenntartása érdekében meg kellett tűrni a keresztény lakosságot.

Az egykorú Warhafftige Anzeigung megemlékezik róla, hogy a hódítók itt jól felszerelt boltokat találtak (alle Gewelb so von Handelsleutten darin gewest, alle wahr da bliben). A pestvárosi kereskedelem részletesebb leírását az 1587-ben itt járt Reinhold Lubenau útleírásában találjuk meg, ahol szépen épült házakról olvashatunk (es hatt auch besser und schöner Heuser drein den in Oven) s magyarázatul az szolgál, hogy a jobbmódú kereskedők nem Budán, hanem Pesten laktak (dan die meisten und vornembsten Kaufleutt aida wohnen).

Az 1602. évi ostrom sokat ártott Pest városának, mert először az ostromló németek lőtték a dunai hajókról s mikor aztán a németek kezére került, a budai török ágyúztatta ismételten éppen úgy, amint ahogy azt Hentzi tette az 1849. évi ostrom alatt.

Az 1602-es Russwurm-féle ostrom után alig hagyja el az utolsó Habsburg-katona Óbudát, Kelenföld felől megérkezik a boszniai pasa 13000 főnyi felmentő hada. Egyik első dolguk az, hogy ismét elfoglalva a Gellért-hegyet, ott ágyúállásokat létesítenek, honnan annyira erősen lövik a pestieket, hogy a város őrzésére hagyott német katonák nappal alig merik kitenni lábukat a szabadba. Ez az ostrom annyira megviselte a várost, hogy az 1605-ben itt járt Bocatius János kassai bíró elszomorító képet festett róla. Demnem csupán a város külsejét viselte meg az ostrom, a lakosság vagyonosabb része is elhagyta.

Pest valamelyes megerősítése elengedhetetlen szükségszerűséggé vált. Giacomo Serra pápai hadbiztos által erre a célra biztosított 5000 forintból egy ügyes olasz hadmérnök már 1602 karácsonyára végez az erődítéssel. Nemcsak a Duna felőli szabad oldalon akad bőven munka, de a városfalakon kívül körös-körül széles és mély árkot húznak, hogy az ellenség ne tudjon egykönnyen a közelébe férkőzni. Nem válik ugyan ezzel Pest jól védhető erőddé, de annyi biztonságot legalább már nyújt, hogy védett legyen a budai törökök meglepetésszerű rajtaütései ellen.

Brown Edward 1669. évi útleírásából tudjuk, hogy a budai keresztények szoros kapcsolatot ápoltak a pesti keresztényekkel, valamint a budai keresztények a pesti temetőben lettek eltemetve. Pest keresztény lakossága a török megszállástól kezdve a budai vár visszafoglalásáig kitartott ősi lakhelyén, s ha a hódoltság megszűnése után újra kellett telepíteni a várost, annak okát az 1686. évi ostromban kell keresnünk, amikor a lakosság elpusztult vagy elszéledt.

A törökök alóli felszabadulás után

A pesti városfalnak a felszabadítás után a katonai jelentősége igen csekély volt. Védő szerepet csupán a Rákóczi-szabadságharc idején játszott, máskor csak a polgári település, a köz- és vagyonbiztonság védelmére szolgált.

(A kuruc csapatok előretörését a császári hadvezetés 1703 őszén a Duna vonalánál tudta megállítani, ami egyet jelentett Pest megye kettészakadásával. A Duna jobb partján fekvő területek és a Csepel-sziget (Pilisi járás) a szabadságharc egész ideje alatt a király oldalán maradtak, a bal parti területek (Kecskeméti, Váci és Solti járás) ellenben csatlakoztak a kuruc mozgalomhoz. A megosztottság oka abban rejlik, hogy Budán, a korabeli Magyarország egyik legjobban megerősített várában tekintélyes császári helyőrség állomásozott, amely biztosítani tudta a Pilisi járás területének felügyeletét. A kettészakadás azonban nem egyszerűen az eltérő felügyeletet jelentette: 1711-ig a területen külön "kuruc" és "labanc" megye működött, mindkettő önálló tisztikarral. A szabadságharc évei nagyon súlyos anyagi és emberáldozatokat követeltek a helyben maradt lakóktól. A szembenálló erők az épületeket feldúlták, az élelmet és takarmányt elkobozták. A császári szolgáltban álló rác martalócok sokszor válogatás nélkül ölték a falvak és városok lakóit. Ehhez járult hozzá, hogy 1709-től a pestis tizedelte meg a megye népességét. A nyolc évig tartó háború és a járvány Pest megye lakosságának csaknem 1/4-ét pusztította el a becslések szerint).

Budán és Pesten 1703 nyarának végén vette kezdetét a háborús készülődés. A katonai hatóságok számításba vették a városok és az erődítményrendszer ostromának lehetőségét. Budán nagy erőkkel fogtak hozzá a felszabadításkor a várfalon ütött nagy nyílás, a Császárrés befoltozásához és megerősítéséhez. Ezt a munkát a katonaság hatvannégy városlakó bevonásával végezte, a civilek ezenkívül részt vettek a külső védművek építésében, az ágyúk vontatásában. Pesten a várost
karókkal és árkokkal sáncolták körül. Bevett büntetéssé vált az elítéltek sáncmunkára ítélése, akik vasra verve dolgoztak.

I. Lipót Nógrád vármegyére vonatkozó rendelete a Buda és Pest megerősítéséhez szükséges munka és felszerelések biztosításáról (Bécs, 1703. augusztus 11.): I. Lipót megbízta báró Johann Ferdinand Pfeffershoven császári altábornagyot, hogy erősítesse meg Buda erősségét és Pest szabad királyi várost árkokkal és cölöpökkel. Buda elromlott kőfalait ki kell javítani cölöpökkel, hasonlóan a Duna felé lévő oldalon árkot és cölöpöket szükséges készíteni. Pesten, főleg a Dunánál lévő nagy területen hasonlóan árkot kell ásni és cölöpöket állítani. A munkákat pedig a szomszédos vármegyék végezzék, ami miatt Nógrád vármegye is biztosítsa a kézi munkaerőt és a szükséges felszereléseket. A Bécsben kelt levelet Matyasovszky László nyitrai püspök és Somogyi Ferenc is aláírta.

A hadvezetés számított Buda és Pest körülzárására vagy ostromára, ezért a budai katonai parancsnok felszólította a lakosságot félévi élelem és a tűzoltásnál használatos létrák beszerzésére, a fuvaroscéh tagjaival élelmet szállíttatott a Várban lévő kaszárnyákba, 24 fővel pedig két teljes héten át épületfát hordatott Pestről.

A budai várparancsnok irányítása és a tanács ellenőrzése mellett 1704 januárjában az erődítési munkák és a polgárőrség szervezése, felszerelése újabb lendületet kapott. A munkálatok közvetlen felelőseivé a városrészek bíráit jelölték ki. Elsőként a Duna menti partszakasz megerősítéséről gondoskodtak, mivel attól féltek, hogy a Duna–Tisza közét kezükben tartó, Pest körül táborozó kurucok átkelhetnek a folyón, ha az a téli hidegben befagy.

Az első kuruc csapat 1704 elején tűnt fel a pesti határban. Szabó Máté, egy kisebb sereg parancsnoka meghódolásra szólította fel Pest városát, ha el akarja kerülni a kifosztást és a felégetést. A város megkíméléséért cserébe száz marhát, háromezer kenyeret, hétezer mérő zabot, száz akó bort, kétszáz szekér szénát és háromszáz szekér fát követelt. Pfeffershoven budai várparancsnok megnyugtatta a városiakat, hogy az üzenet csupán ijesztgetés, ne vegyék komolyan. 1704 májusában látótávolságon belül vonult el Károlyi Sándor serege, s mintegy hét esztendőn keresztül rettegésben tartották a két város határába kimerészkedő lakosokat.

Az év végén, 1704. december 20-án rajtaütésszerűen, az éjszaka leple alatt akarta hatalmába keríteni Pestet az ellenség. A városiak szerencséjére a hatvani uradalmi vadász észrevette az ostromlétrákkal közeledő kurucokat, és időben figyelmeztette a városvezetést. A támadást az utolsó pillanatban sikerült meghiúsítani, amikor is Neander városkapitány felfedezte az egyik falhoz támasztott létrát, a kiáltozására odaérkezett az őrség, majd kisebb dulakodás árán sikerült győzelmet aratni.

1704-1705 telére a teljesen körbezárt Pesten valóságos éhínség alakult ki, a polgári lakosság szorult helyzetében a budai várparancsnok segítségéért folyamodott, nem sok sikerrel. A pesti élelmezési gondok később sem enyhültek, állandósult a marha-, a gabona- és a liszthiány.

1705 januárjában érkeztek meg Pestre és Budára Glöckelsberg tábornok Szatmár várából elkergetett csapatai, melyek tizenöt hónapnyi ostrom és nehéz, összecsapásokkal kísért vonulás után itt, ebben a két városban pihentek meg először. Pfeffershoven budai várparancsnok a kiéhezett, lerongyolódott sereg állapotának jobbítása érdekében a városlakókhoz fordult segítségért, s felszólította őket, hogy lehetőségeikhez mérten adjanak pénzt, amit később majd beszámítanak a hadiadó összegébe. A menekültekkel teli, nélkülöző városlakók mind Pesten, mind pedig Budán megtagadták a segítséget. A budai tanácsülési jegyzőkönyvben nyomorúságos helyzetük leírása után az elutasítást azzal indokolták, hogy a sáncokkal és az őrséggel már engedelmesen szolgáltak és szolgálnak az uralkodónak.

A helyzet 1705 nyarán fordult igazán komolyra, mivel maga Rákóczi vonult Pest felé, és szándékában állt a Rákos mezején országgyűlést tartani. Ehhez azonban be kellett volna vennie Pestet. Glöckelsberg tábornok először meghátrált, s úgy tűnt, sorsára hagyja a bal parti várost. Gyorsan változott a hadi helyzet, a fejedelem a fősereggel elvonult Vác felé, de a pesti falak előtt hagyott egy kisebb sereget. A hátramaradt katonák inkább a város sakkban tartását biztosították, ostrommal nem próbálkoztak többet: a városiak megszokták a jelenlétüket, sőt olyan látványossággá váltak a Pest alatt táborozó kurucok, hogy még Budáról is átjártak asszonyok és férfiak a falakról nézni őket.

Rabutin vert seregeinek megérkezése 1707 elején minden korábbinál nagyobb megpróbáltatást jelentett: az Erdélyben még közel tízezer főt számláló sereg 1706 nyarán indult útnak Eger felé; számos csata, kisebb-nagyobb összecsapás után a megmaradt katonaság kényszerűségből vonult a két Duna-parti városba, mivel közelebb − a felperzselt föld taktikájához folyamodó Bercsényi Miklós "jóvoltából” − nem talált telelésre alkalmas helyet. A sereg megközelítőleg hétszáz fős része a fővezérrel 1707. január 23-án érkezett meg Pestre, ahol a mostoha időjárás következtében tizenegy napig várakoztak a dunai átkelésre. A jezsuiták leírásai arról számolnak be, hogy a Pesten töltött napok alatt a beteg katonák közül harmincnégyen haltak meg, s csaknem 1200 ló pusztult éhen. A maradék 675 katonát február 3-án szállították át Budára, majd a külvárosokban, elsősorban a Vízivárosban szállásolták el őket. Március 4-én a város vezetése az öszszehívott polgárság jelenlétében a nagy szükséget szenvedő katonaság javára új rendkívüli adó bevezetéséről határozott, majd a pénzbehajtás sikertelensége miatt a következő hónap elején az adókivetés megismétlésére kényszerült (tehát magyarok pénzéből kívánták folytatni a háborút magyarok ellen - a Szerk.).

A császári tisztek által egyszerűen útonállónak bélyegzett kisebb kuruc csapatok kóboroltak a határban, oda-vissza átkeltek a Dunán, sőt 1710 tavaszán a Ráckevei-szigeten elfogtak egy budai kereskedőt, majd fegyveres pesti marhahajcsárokat kaptak el. Az egész országban vonuló kisebb-nagyobb, általában szervezetlen csapatok le-lecsaptak a császáriak ellátmányára, raboltak, fosztogattak, váltságdíj reményében túszokat ejtettek. A csapatok mérete a néhánytól akár több száz főig terjedt.

1710 júliusában Rákóczi kiállíttatta az oltalomlevelet Pest városának: "Mi Pest nemes szabad és királyi városának lakossait vettük kegyelmes protectionk alá, megengedvén magok határában mindenféle marháiknak szabados pascualtatását, szántóföldeiknek, réttyeiknek s szőlőhegyeiknek minden akadál nélkül való míveltetését és azoknak a hasznoknak s gyümölcsöknek bétakarétását, úgy mindazonáltal, hogy a marhaik között más idegen helységbelieknek és császár szolgálattyában valóknak marhájok ne egyelíttessék, másként ezen protectionk semit sem fogna használni. Tartozni fognak pedig eők is az haza szükségére illendőképpen succurálni. Parancsollyuk azért akarmely commandérozó generálisinknak s egyébb tiszteinknek és azok alatt lévő minden nemzetbéli hadaiknak”. - Ezzel mindkét háborúban álló fél követői számára elérhetővé váltak a pesti marhavásárok és piacnapok.

Buda és Pest részben a Rákóczi-szabadságharc kitörése miatt kaphatta vissza szabad királyi városi kiváltságlevelét, bár az egyes jogkörök megszerzéséig még sok idő telt el. A városok az erődítményrendszernek és a nagy létszámú helyőrségnek, valamint a német városvezetésnek és a német többségű polgárságnak köszönhetően a háborús időszakban mindvégig az uralkodó hűségén maradtak. A katonaság jelenléte a falakon belül biztonságot, ugyanakkor óriási terhet jelentett a polgári lakosság számára, különösen az ezredek téli beszállásolása idején. Komolyabb összecsapásokra, ostromra végül nem került sor, de az évekig tartó zárlat, a határban portyázó, elsősorban civilekre vadászó ellenséges csapatok rettegésben tartották a falakon belül tartózkodókat, a távolsági kereskedelem visszafejlődött, a lakosok elszegényedtek.

A háború okozta gazdasági válság, a katonaság ellátása, a pestis, majd az évszázad egyik legnagyobb árvize 1712-ben olyan mélyre taszította a várost és lakóit, hogy a "romeltakarítás” - beleértve a gazdasági és társadalmi következményeket - egészen a következő évtized elejéig eltartott. A tények ismeretében nem túlzás kijelenteni, hogy a Rákócziszabadságharc szűk egy évtizede nagymértékben befolyásolta Pest és Buda későbbi fejlődését.

Bár katonai-védelmi jelentőségéről a város leírása során 1737-ben Bél Mátyás is megállapította, hogy nem sokat érő, a városi tanács még 1754-ben is a városfal erődítmény jellegét hangsúlyozta és óvta, megtiltván azt is, hogy a fal közelében házakat, pincéket építsenek. Ennek következtében a városfal a nyolcvanas évekig - szinte érintetlenül - fennállott, 12 rondellájával, 3 kapujával.

A városba észak felől a Váci kapun (a XVII. század végén még Ofner Thornak, Budai kapunak nevezték), kelet felől a Hatvani kapun (a XVII. század végén Erlaner Thor, Egri kapu volt a neve), délkelet felől a Kecskeméti kapun lehetett bejutni. A XVII. század végén volt még egy kapu a mai Molnár utca déli végén is, a Wasser Thor, a Vízi kapu. A XVIII. század folyamán azonban ennek a kapunak az említésével nem találkozunk. Lehetséges az is, hogy a Vízi kapu a várost a Duna felől védő sáncnak a nyílása volt. Ezt a sáncot a Rákóczi-szabadságharc után megszüntették.

Az 1739-1741 között dühöngő pestisjárvány idején karanténnak használták az akkori Kecskeméti kapu melletti épületet (Kálvin tér 9.), s aki a városba be kívánt lépni, előbb "vendégeskednie" kellett néhány napot benne. A járvány elmúltával az épület egész berendezését elégették.

Pest térképe 1758-ból (ekkor már megindult a városfalon kívüli parcellázás)

Pest és környéke egy 1764-es térképen (a térkép bár felületes, azért az kivehető rajta, hogy ekkor már felparcellázott földek és házsorok voltak a szétfutó utak mentén)

Pesten 1774 óta működött az egykori pesti városfal déli körbástyájából, a Rondellából átalakított szükségszínház; 18 páholyával, 49 zártszékével, földszinti ülő- és álló-, valamint karzati állóhelyeivel mintegy 500 nézőt fogadhatott egyszerre.

A városfalon az első - ideiglenes - változások a XVIII. század közepén történtek. A mai Cerlóczy utca, valamint a Királyi Pál utca végén kijáratot létesítettek, de ezeket a városi tanács 1771-ben a járvány elleni védekezésre hivatkozva elfalaztatta, s csak 1785-ben engedélyezte újra a megnyitásukat. Ettől az időtől kezdve szinte minden évben jelentős változtatásokra került sor.

A falakat csak az 1780-as években kezdték el bontani, addig a többi magyarországi város is - jórészt királyi utasitásra - szigorúan vigyázott a falak épségére. 1786-ban megnyitották a városfalat a mai Ferenczy István utca végén, 1787-ben lebontották a Lipót utca (ma Váci utca) déli végén levő nagy rondellát, 1789-ben kaput nyitottak a Sütő utca (ma Bárczy István utca) végén, lebontották a városfal északi végén a Duna mellett levő rondellát, valamint a Váci kaput is.

A városfalon belül a felszabadítás után, a házak nagymértékű pusztulása ellenére is felismerhető volt a középkori városszerkezet, az utca- és telekhálózat, különösen a Váci kapu és a Kecskeméti kapu között húzható szinte egyenes vonaltól (a mai Petőfi Sándor és a Kecskeméti utcák vonalától) nyugatra. Az ettől keletre eső részen (tehát a város területének több mint egyharmadán) az első felméréskor nemhogy telek meghatározásra alkalmas épületmaradványokat nem találtak, de a mai Városház utca vonalán és a Hatvani kapuhoz vezető úton kívül még utcákat sem. A mai Petőfi Sándor utca és a Kecskeméti utca nyugati oldalán ezért hatalmas méretű telkek keletkeztek.

Minden bizonnyal középkori eredetű (és telekbeosztású) a városnak a mai Petőfi Sándor utcától nyugatra eső része, valamint a mai Szervita tér és a városfal közötti rész. Az utcák és a terek vonala illetve elhelyezkedése szinte önmagában is bizonyítaná a középkori eredetet, de ezt a bizonyítást még inkább megerősítik azok az adatok, amelyek a XVII. század végi telekkönyvekben a kőépületek elhelyezkedésére vonatkoznak. Ezeknek a térképre vetítése során kirajzolódik előttünk az a helyrajzi állapot, amelyet a város új lakossága a középkori nyomokat követve a felszabadítás után kialakított, s amely - eltekintve egy-két kisebb változtatástól, s a mai Erzsébet híd előtti területnek a XIX. század végén történt teljes helyrajzi megváltoztatásától - szinte a mai napig fennáll.

A telkek összeírását 1688-ban a Budai (Váci) kapunál kezdték el, a mai Kristóf téren és a Fehérhajó utcában. A mai Szervita tér területe a XVII. század végén kiosztásra került és csak a szerviták mai templomának a felépítése után alakították ki térnek, 1730 után, és ettől kezdve nevezték Szerviták terének. Templomuk felépítéséig a szerviták azt a török dzsámit használták, amely a mai városháza északnyugati sarkának a helyén volt, és az előtte húzódó utcát (ma Bárczy István utca) a XVII. század végén Serviten Gässlnek nevezték.

A Szervita köztől kezdve a telkek számbavétele a Herrn Gasséban (Úri utca, ma Petőfi Sándor utca) folytatódott. Ez az utca (a mai Kristóf tértől) vezetett a Kecskeméti kapuhoz, tehát a városon átmenő észak-déli irányú forgalom lebonyolítására szolgált. Elnevezése az itt letelepedett vagy telekbirtokos magasabb rangú hivatalnokokkal, nemesekkel kapcsolatos. Az Úri utcai telkek sorát a XVII. század végén csupán két utca szakította meg a keleti oldalán: a Zwerch Gässl (Kereszt köz, ma Párizsi utca), valamint az Úri utcának a ferencesek temploma előtti kiszélesedésétől az Egri kapuhoz vezető Hatvani út (ma Kossuth Lajos utca). Az Úri utca után a telkek számbavételét a Lipót utcában (ma Váci utca) folytatták. Az Üri utca és a Lipót utca között a XVII. század végén a mai Kristóf tértől a Párizsi utcáig (ennek ezt a szakaszát ekkor Mauth Gässlnek, Vám köznek nevezték) volt még egy utca: a Schmidt Gässl (Kovács köz), amely elnevezését a Budai kapu közelében levő kovácsműhelyektől kapta. Ezt az utcát a XVIII. század közepe táján megszüntették. A Lipót utcából, amelynek a vonalát szinte megszakítatlan sorban jelölték a fennmaradt kőházak (köztük a mai Irányi és Nyáry Pál utca közötti szakaszon emeletesek is), számos kisebb utca nyílott mind az Üri utca, mind a Duna felé. A mai Régiposta utcának a Dunához vezető szakaszát Rondel Gässlnek (Rondella köznek) nevezték arról a kisebb kerek bástyáról, amely a Duna-parton állott, s amelyben később a színházat helyezték el. E kis rondella és a városfal közötti területet a XVIII. században a Hajóhivatal épületei foglalták el. A Régiposta utca Úri utca felé vezető szakaszának a neve Spital Gässl (Kórház köz) volt, mivel az Irgalmas-rend által a visszafoglaló ostrom után létesített és fenntartott kórház felé vezetett. A Lipót utca tulajdonképpen a város főutcája volt, s ez vezetett a város nagy, négyzet alakú főterére is. A Fő téren tartották a hetipiacokat, itt foglalt le épületet a tanács városháza céljára, majd több telket összevonva itt építették fel az emeletes, tornyos, díszes városházát. A Fő teret az Egri kapuval az akkori Hatvani utcának a mai Kígyó utcai szakasza kötötte össze.

A Hatvani kapu 1790 körül Warschag Jakab festményén
(A városból kivezető utakat kapuk őrizték: a Váci kapu (a mai Vörösmarty tér közelében), a Hatvani kapu (a mai Astoria Szállónál), a Kecskeméti kapu (a mai Kálvin tér - Kecskeméti utca sarkánál) álltak. A Váci kaput 1789-ben bontották le, a Kecskeméti kaput 1794-ben, a Hatvani kaput 1808-ban. Maga a városfal még ezután sokáig állt, hiszen a külső házak hozzá támaszkodtak, és a háztulajdonosok ezt kihasználták)

A meghatározott és kimért telkek száma Pesten 1688-ban 273, 1696-ban pedig 277 volt. Ez a szám a következő évtizedekben egyrészt a nagy telkek megosztása, másrészt az első felméréskor figyelmen kívül hagyott területek felosztása révén jelentős mértékben növekedett. 1784-ben már 585 telek volt a fallal körülvett városban, tehát az egy századdal előtti mennyiségnek több mint kétszerese.

A XVIII. század első éveiben sor került a városfal keleti szakasza mögötti terület felosztására, s ezzel kapcsolatosan a mai Magyar utca és a Semmelweis utca vonalának a kialakítására (ez utóbbi az Invalidus-ház felépítéséig a mai Bárczy István utcáig tartott). Apró- telkeket osztottak itt ki, főképp napszámosok, kapások számára, s ezt a városfalon belüli új települést, tulajdonképpen új utcát Neue Weltnek (Újvilágnak) nevezték el. Hasonlóképpen apró telkek keletkeztek a mai Városháza (a volt Invalidus-ház) területén is, de ezeket már a század második évtizedében, a ház építkezésének elkezdésekor felszámolták.

Feltehetően a Rákóczi-szabadságharc előtt megkezdődött a mai Petőfi Sándor utcától keletre eső nagy telkek egy részének a felosztása is. Ennek a felosztásnak az egyik eredménye a mai Városház utca vonalának a határozottabb kirajzolódása, a mai Gerlóczy utca (akkor Gitter Gasse) és a mai Vitkovics Mihály utca (akkor Sporer Gasse) vonalának a kialakulása. A mai Kossuth Lajos utcától délre, ugyancsak a XVIII. század legelején két új utca nyitására került sor: a mai Reáltanoda (akkor Kohlbacher Gasse) és a mai Ferenczy István (akkor Zucker Gasse) utcákéra. Szintén ezekben az években alakult ki - üres terület felosztása következtében - a mai Képíró utca vonala.

Az utcák száma ezek után a XVIII. század folyamán már nemigen szaporodott. A pesti belvárosi település szerkezete a XVIII. század elejére kialakult. Alaprajzi változást csak a telkek aprózódása okozott, és néhány esetben az apróbb telkek összevonása.

Buda és Pest látképe 1780 körül (J. F. Binder rézmetszete a pesti serfőző céh 1797-ben kiállított bizonyságleveléről - részlet)

A város a XVIII. század folyamán sűrűn beépült, és a XVII. század végi romos, sok részében még falusias jellegű településnek egy század múlva már nemcsak középületei (Városháza, Megyeháza, Invalidus-palota, Királyi Kúria), nemesi palotái és egyházi építményei adtak városi jelleget, hanem polgári építkezése is, jóllehet a Belváros egyes részei falusias jellegűek maradtak.

A XVIII. század végétől kezdve Pesten és más városainkban is sorra kezdték bontani, vagy beépíteni a városfalakat, mert akadályozták a szűk kapuk a közlekedést, a falak pedig azt, hogy a külvárosi utcák törés nélkül folytatódjanak a belső központ felé. A síkságon igy többnyire eltűntek a városfalak. Pest ebből a szempontból szerencsés, mert a fal vonulatának nagyobb része megmaradt, mint telekhatár és tűzfal, csak néhány utcával törték át és a kapukat bontották le. Buda belső városának falai azért maradtak meg, mert a hegy fennsíkjának szélén álló falak bontásának nem volt értelme, hiszen a meredeken nem nyithattak utcákat. Csak a szűk kapukat bontották le.

A városfalhoz csatlakozó (mai Múzeum körúti) telkek felosztási térképe Joseph Jung rajza alapján

A városfal maradványai rendre fellelhetők a Kiskörúton, illetve az azok páratlan oldala mögötti utcákon (Magyar, Ferenczy, Bástya), a házakban és az udvarokon. Néhány Kiskörúti ház udvarán jelentősebb középkori városfal maradványok is láthatók - ezek a 21., 23-25., 27., 29., 33., 41. számú házak -, de például a 7. szám alatti átjáróház Magyar utcai kapuján kilépve jellegzetes középkori utcában találjuk magunkat: görbülete követi az egykori fal vonalát, és szűk, amennyire csak szűk lehet.

1936-ban ásatások kezdődnek a hajdani pesti városfal megismerése tárgyában (ezek 1942-ig tartanak).

1937. júniusában a Független Budapest ad számot az ásatás menetéről a "Felfedezték a régi Pest városfalát" című cikkében:

"Budapest ismét egy történelmi érdekességgel gazdagodott. A Királyi Pál utcában . felfedezték nemrég a régi Pest városfalának egyik hosszabb falmaradványát és a főváros megfelelően intézkedett, hogy ez a történelmi becsű lelet méltó környezetben fenntartassék és a közönség részére hozzáférhetővé tétessék. Némethy Károly tanácsnok az erdekes leletről es annak sorsáról a következőket mondotta munkatársunknak:

- Királyi Pál utca 13/b. sz. házat nemrégen lebontották és a telek határvonalán a tűzfalban napfényre került a régi pesti városfalnak mintegy 20 méter hosszú része, 7 métert meghaladó magasságban, a felső mellvéd tisztán mutatkozó töréseivel. Ez a falrész a Bástya u. 17. sz. ház udvarán már régebben ismeretes, pár éve teljes kiterjedésében feltárt azonos szerkezed falrészhez csatlakozik, úgyhogy ezen a helyen a régi pesti bástyafalnak mintegy 30 méternyi összefüggő darabja lett láthatóvá. Ez a bástyafal a mai Belváros területére kiterjedt régi Pest városfalának részlete. A városfal az eddig ismert adatok szerint a középkor végén, a XV. században épülhetett és pedig a belső körút vonalát követve, úgyhogy a fal mindenütt a belső körúttól befelé eső házsortelek határain volt és a város kiépülésével mindkét oldalról beépült, ennek következtében tehát eltűnt. Bár megvan a valószínűsége annak, hogy másutt is előbukkan a tűzfalak testéből egy- egy falrészlet, ez az összefüggő szakasz eddig egyetlen maradványa ennek a forrásokból jól ismert városfalnak.

Fővárosunk igen szegény középkori műemlékekben, Pesten a belvárosi templomot kivéve nincs is más. Ez a bástyaszakasz a maga egészében tetszetős és érdekes képet ad, amellett meggyőzően érezteti a középkori városerődítés szerkezetét. Kívánatosnak látszott tehát a feltalált bástyafal megmentése és hozzáférhetőbbé tétele. A Műemlékek Országos Bizottságának közbelépése folytán sikerült a telken újonnan épülő ház építési engedélyének kiadásával kapcsolatban a terveket úgy módosítani, hogy az új ház a városfal felé eső részén csak kisebb mélységben épül meg. Az itt egy emeletnyi magasságban létesülő fedett udvar a bástyafalnak nagyobb részét láthatóan tartja fenn és az a nyitott udvarban közvetlenül folytatódik. Ez intézkedés megtörténte után tárgyalásokat folytattunk a háztulajdonossal aziránt, tegye lehetővé a nagyközönség részére a városfalnak állandó megtekintését.

Sikerült oly megállapodást létesíteni a háztulajdonossal, mely szerint a városfal mellett lévő és a fedett udvarba vezető üzlethelyiség részletét átjáró céljaira fenntartja és a fővárosnak 33 évre bérbeadja. A fővárosnak jogában áll a területet a ház udvarától kerítéssel elválasztani. Ezzel a megállapodással biztosítottuk a városfal állandó megtekintését. A bástyafal műemlékké' nyilvánítása érdekében a szükséges lépések megtörténtek".

2020. augusztus 14-én a főváros ötödik kerületi önkormányzata kihirdette a Vámház krt. 8. szám alatt létrejövő közösségi kulturális tér tervezői közbeszerzésének végeredményét. A projekt tervezési és mérnöki tevékenységét a Középülettervező Zrt. végzi el.

A közbeszerzésből kiderül, a Vásárcsarnok közelében tervezett projekt célja az itt futó történelmi városfal megóvása, feltárása, a gyilokjáró rekonstrukciója - együttműködésben a Budapesti Történeti Múzeummal.

A tervezési feladat során a történelmi városfal bemutatását kell előkészíteni. Ennek elősegítésére állandó és időszakos jellegű régészeti bemutató teret, valamint a kapcsolódó kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki.

A fejlesztés szorosan kapcsolódik a szomszédos Bástya utcában egy régészeti értékeket bemutató közpark kialakítását célzó projekthez, amelynek mélyépítési előkészítő munkái már folyamatban vannak. Emiatt a nyertest a közbeszerzés a szerződés teljesítésével közvetlenül összefüggő kérdésekben fokozott együttműködésre kötelezi.