Budapest főpolgármestere a Budapest Fővárosnak a város lakossága által választott első számú vezetője, az önkormányzat hivatalának – a Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója 1990 óta. Ugyanez volt az elnevezése a Székesfőváros első számú tisztségviselőjének 1873–1945 között, aki a kormányt képviselte Budapest önkormányzatánál. Ebben az időszakban a főpolgármester mellett Budapestnek polgármestere is volt.

AJÁNLÓ

Pest és Buda egyesítésekor (1873) el kellett dönteni, hogy Magyarország fővárosának élére milyen rendszerű vezetés kerüljön. Ezt hosszadalmas vita előzte meg, de végül sikerült kompromisszumos döntésre jutni: a fővárosba mégsem főispánt nevez ki a király (mint az a vármegyéknél volt szokásos), s nem is királyi biztos képviseli az uralkodót (mint a szabad királyi városok esetében a megelőző századokban), hanem polgármestert és főpolgármestert választanak bizonyos időszakonként. Az országgyűlési alsótábla által szorgalmazott Helytartótanácsi felügyelet, s a főrendi tábla főfelügyelői tisztség-javaslata is süllyesztőbe került. Budapest élére tehát a város egyesülésekor kétszintű vezetés került.

A kormány képviselője megnevezésére a főpolgármesteri címet találták a legalkalmasabbnak, akit a közigazgatási ügyekben ellenőrzési és felügyeleti jog illetett meg, s mandátuma betöltése idején a Közgyűlés, de egyben a Törvényhatósági Bizottság és a Közigazgatási Bizottság elnöke is volt. Budapest főpolgármestere a főváros közigazgatásában hasonló hatáskört töltött be, mint a főispánok a vidéki törvényhatósági jogú városok tekintetében, tehát a kormány képviselője volt, és mint ilyen ellenőrzési joggal és közvetlen befolyással rendelkezett a városi önkormányzat fölött a város területére és lakosságára vonatkozó közigazgatási ügyekben.

Fővárosi vezetők az Új Városháza közgyűlési termének emelvényén, 1930-as évek.
(balról jobbra: Gallina Frigyes, Buzáth János, Ripka Ferenc, Borvendég Ferenc)

A főpolgármestert eredetileg a király által a belügyminiszter előterjesztésére kijelölt három egyén közül a fő- és székváros törvényhatósági közgyűlése hat évre választotta. Állásának és hatáskörének általános szabályait az 1872. évi XXXVI. törvénycikk foglalta magában. 1930-tól a főpolgármestert a kormányzó nevezte ki és tetszés szerint el is mozdíthatta, egészen a nyilas hatalomátvételig. A tisztség a közigazgatási és önkormányzati rendszer átszervezésével 1945-ben megszűnt, szerepét részben a törvényhatósági bizottság által választott elnök vette át a tanácsrendszer bevezetéséig (1950).

Ugyanakkor a fővárost mégsem a főpolgármester irányította ténylegesen, ugyanis a központi igazgatás legfőbb irányítója és az önkormányzat valódi képviselője maga a tanácsban elnöklő polgármester volt.

Ez a rendszer 1945-ig működött, amikortól néhány alkalommal nem főpolgármestert, hanem közgyűlési elnököt választottak. 1950-ben a tanácsrendszer bevezetésével ugyanis a főváros – az akkor létrehozott Nagy-Budapest – huszonkét kerülete és a főváros élére is tanácselnököket választottak. A rendszerváltás után, 1990-től – előbb 22, utóbb 23 – kerületben jött létre a polgármesteri tisztség. Ekkor a Fővárosi Önkormányzat vezetője kapta meg a főpolgármesteri címet. Azóta a főváros élén csak a főpolgármester áll, míg a polgármesterek csupán a kerületek vezetését láthatják el.

A jelenlegi főpolgármesteri tisztség tartalmát tekintve tulajdonképpen közelebb áll a korábbi polgármesteréhez, amennyiben az önkormányzat első számú választott tisztségviselője és az önkormányzat hivatalának – a Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója, azonban magába olvasztotta az 1945 előtti főpolgármesteri tisztség önkormányzati elemeit is, így a főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés elnöke és vezeti annak üléseit.

Ahogyan a Fővárosi Közgyűlés nincs a kerületi önkormányzatok fölé rendelve, ugyanúgy a főpolgármester sem felettese a kerületi polgármestereknek.

AJÁNLÓ