Budapest főpolgármestere a Budapest Fővárosnak a város lakossága által választott első számú vezetője, az önkormányzat hivatalának – a Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója 1990 óta. Ugyanez volt az elnevezése a Székesfőváros első számú tisztségviselőjének 1873–1945 között, aki a kormányt képviselte Budapest önkormányzatánál. Ebben az időszakban a főpolgármester mellett Budapestnek polgármestere is volt.
Pest és Buda egyesítésekor (1873) el kellett dönteni,
hogy Magyarország fővárosának élére milyen rendszerű vezetés kerüljön.
Ezt hosszadalmas vita előzte meg, de végül sikerült kompromisszumos
döntésre jutni: a fővárosba mégsem főispánt nevez ki a király (mint az a
vármegyéknél volt szokásos), s nem is királyi biztos képviseli az
uralkodót (mint a szabad királyi városok esetében a megelőző
századokban), hanem polgármestert és főpolgármestert választanak
bizonyos időszakonként. Az országgyűlési alsótábla által szorgalmazott
Helytartótanácsi felügyelet, s a főrendi tábla főfelügyelői
tisztség-javaslata is süllyesztőbe került. Budapest élére tehát a város egyesülésekor kétszintű
vezetés került.
A kormány képviselője megnevezésére a főpolgármesteri címet találták a
legalkalmasabbnak, akit a közigazgatási ügyekben ellenőrzési és
felügyeleti jog illetett meg, s mandátuma betöltése idején a Közgyűlés,
de egyben a Törvényhatósági Bizottság és a Közigazgatási Bizottság
elnöke is volt. Budapest főpolgármestere a főváros közigazgatásában
hasonló hatáskört töltött be, mint a főispánok a vidéki törvényhatósági
jogú városok tekintetében, tehát a kormány képviselője volt, és mint
ilyen ellenőrzési joggal és közvetlen befolyással rendelkezett a városi
önkormányzat fölött a város területére és lakosságára vonatkozó
közigazgatási ügyekben.
Fővárosi vezetők az Új Városháza közgyűlési termének emelvényén, 1930-as
évek.
(balról jobbra: Gallina Frigyes, Buzáth János, Ripka Ferenc, Borvendég
Ferenc)
A főpolgármestert eredetileg a király által a belügyminiszter
előterjesztésére kijelölt három egyén közül a fő- és székváros
törvényhatósági közgyűlése hat évre választotta. Állásának és
hatáskörének általános szabályait az 1872. évi XXXVI. törvénycikk
foglalta magában. 1930-tól a főpolgármestert a kormányzó nevezte ki és
tetszés szerint el is mozdíthatta, egészen a nyilas hatalomátvételig. A
tisztség a közigazgatási és önkormányzati rendszer átszervezésével
1945-ben megszűnt, szerepét részben a törvényhatósági bizottság által
választott elnök vette át a tanácsrendszer bevezetéséig (1950).
Ugyanakkor a fővárost mégsem a főpolgármester irányította ténylegesen,
ugyanis a központi igazgatás legfőbb irányítója és az önkormányzat
valódi képviselője maga a tanácsban elnöklő polgármester volt.
Ez a rendszer 1945-ig működött, amikortól néhány alkalommal nem
főpolgármestert, hanem közgyűlési elnököt választottak. 1950-ben a
tanácsrendszer bevezetésével ugyanis a főváros – az akkor létrehozott
Nagy-Budapest – huszonkét kerülete és a főváros élére is tanácselnököket
választottak. A rendszerváltás után, 1990-től – előbb 22, utóbb 23 –
kerületben jött létre a polgármesteri tisztség. Ekkor a Fővárosi
Önkormányzat vezetője kapta meg a főpolgármesteri címet. Azóta a főváros
élén csak a főpolgármester áll, míg a polgármesterek csupán a kerületek
vezetését láthatják el.
A jelenlegi főpolgármesteri tisztség tartalmát tekintve tulajdonképpen közelebb
áll a korábbi polgármesteréhez, amennyiben az önkormányzat első számú
választott tisztségviselője és az önkormányzat hivatalának – a
Főpolgármesteri Hivatalnak – irányítója, azonban magába olvasztotta az
1945 előtti főpolgármesteri tisztség önkormányzati elemeit is, így a
főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés elnöke és vezeti annak üléseit.
Ahogyan a Fővárosi Közgyűlés nincs a kerületi önkormányzatok fölé
rendelve, ugyanúgy a főpolgármester sem felettese a kerületi
polgármestereknek.
Főpolgármesterek 1990-től napjainkig
Karácsony Gergely, 2019-
Karácsony Gergely Szilveszter (Fehérgyarmat, 1975. június 11. –) magyar politológus, egyetemi oktató, politikus, 2019-es önkormányzati választásokon Budapest főpolgármesterének választották meg.Tarlós István, 2010-2019.
Tarlós István (Budapest, 1948. május 26. –) magyar mélyépítő mérnök, politikus; 1990 és 2006 között Budapest III. kerületének (Óbuda-Békásmegyer) polgármestere, 2010 és 2019 között Budapest főpolgármestere.Demszky Gábor, 1990-2010.
Demszky Gábor (Budapest, 1952. augusztus 4. –) magyar jogász, szociológus, politikus, a demokratikus ellenzék, majd a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) volt tagja, 1990–2010 között – öt hivatali cikluson át – Budapest főpolgármestere.Tanácselnökök 1950-1990 között
Bielek József, 1988-1990.
Bielek József (Budapest, 1934. február 6. – Budapest, 2008. november) magyar politikus, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának utolsó elnöke.Iványi Pál, 1987-1988.
Iványi Pál (Budapest, 1942. augusztus 25. –), gépészmérnök, magas rangú kommunista politikus, Budapest fővárosi tanácsának elnöke 1986 és 1988 között.Szépvölgyi Zoltán, 1970-1986.
Szépvölgyi Zoltán (Újpest, 1921. november 29. – Budapest, 2006. szeptember 12.) vasmunkás, Budapest Főváros Tanácsának elnöke (a főváros tanácselnöke) 1971 és 1986 között.Sarlós István, 1963-1970.
Sarlós István (Budapest, 1921. október 30. – Budapest, 2006. június 19.) magyar politikus, az Országgyűlés egykori elnöke.Veres József, 1959-1963.
Veres József (Diósgyőr, 1906. augusztus 25. – Budapest, 1993. június 29.) lakatos, kommunista politikus, 1958–63-ig Budapest tanácselnöke, 1963–70-ig munkaügyi miniszter.Pongrácz Kálmán, 1950-1958.
Pongrácz Kálmán (Erzsébetfalva, 1898. október 11. – Budapest, 1980. január 15.) magyar kommunista politikus, az Elnöki Tanács tagja, Budapest utolsó polgármestere, majd Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának első elnöke, országgyűlési képviselő.Budapest közgyűlés elnökei
Köböl József, 1948-1949.
Köböl József 1909. december 8-án született Karcagon. Apja, Weiss Gyula pék volt, anyját Klinger Margitnak hívták.Szakasits Árpád, 1945-1948.
Szakasits Árpád (Budapest, 1888. december 6. – Budapest, 1965. május 3.) újságíró, politikus, a budapesti közgyűlés elnöke 1945-1948. között.Főpolgármesterek a II. világháború alatt
Mohay Gyula, 1944-1945.
Mohay Gyula szül. Mohaupt Gyula (Nagyszentmiklós, 1894. szeptember 15. – 1952. szeptember 15.), ügyvéd, tisztviselő, a nyilas hatalomátvétel után Budapest főpolgármestere.Keledy Tibor, 1944.
Keledy Tibor, 1939-ig Keil (Losonc, 1895. október 23. – St. George’s, Grenada, 1978. május 28.) politikus, polgármester.Homonnay Tivadar, 1942-1944.
Homonnay Tivadar (Kalocsa, 1888. máj. 3. – Bp., 1964. jún. 30.) keresztényszocialista politikus, Budapest főpolgármestere.Karafiáth Jenő, 1937-1942.
Karafiáth Jenő Frigyes János (Budapest, 1883. július 31. – Budapest, 1952. május 26.) politikus, miniszter, Budapest főpolgármestere.Főpolgármesterek Horthy idején
Sipőcz Jenő, 1934-1937.
Sipőcz Jenő (Budapest, 1878. szeptember 19. – Budapest, 1937. január 1.) ügyvéd, Budapest polgármestere, majd főpolgármestere.Borvendég Ferenc, 1934.
Borvendég Ferenc (Ács, 1876. november 17. – Budapest, 1934. november 20.) tanácsnok, politikus, Budapest egykori főpolgármestere.Huszár Aladár, 1932-1934.
Dr. baráthi Huszár Aladár Károly (Ipolybalog, 1885. május 10. – Dachau, 1945. február 4.) jogász, birtokos, jobboldali politikus, több vármegye főispánja, Budapest főpolgármestere, az Országos Társadalombiztosító Intézet elnöke.Ripka Ferenc, 1924-1932.
Ripka Ferenc (Isaszeg, 1871. szeptember 1. – Budapest, 1944. március 9.) politikus, Budapest egykori főpolgármestere.Sipőcz Jenő, 1920-1923.
Sipőcz Jenő (Budapest, 1878. szeptember 19. – Budapest, 1937. január 1.) ügyvéd, Budapest polgármestere, majd főpolgármestere.A Tanácsköztársaság idején
Főpolgármesterek a Monarchiában
Bárczy István, 1913-1919.
Bárczy István László, 1898-ig Sacher (Pest, 1866. október 3. – Budapest, 1943. június 1.) jogász, politikus, Budapest polgármestere, majd főpolgármestere.Heltai Ferenc, 1913.
Heltai Ferenc, született Hoffer (Szentes, 1861. március 15. – Bad Ischl, 1913. augusztus 11.), közgazdasági író, Budapest főpolgármestere.Füldepp Kálmán, 1906-1912.
Fülepp Kálmán (Ruszkabánya, 1851. április 10. – Budapest, 1919. szeptember 17.) Budapest egykori főpolgármestere.Márkus József, 1897-1906.
Márkus József (Szombathely, 1852. augusztus 16. – Budapest, 1915. március 12.) országgyűlési képviselő, Budapest polgármestere, majd főpolgármestere.Ráth Károly, 1873-1897.
Ráth Károly (Buda, 1821. február 20. – 1897. július 30.) ügyvéd, jogász, az 1873-ban egyesített Budapest első főpolgármestere.Budapest első polgármesterei
A városegyesítési törvény (1872. évi XXXVI. Statútum) szerint Budapest polgármestere volt az önkormányzat vezetője, míg a főpolgármester a kormány végrehajtó hatalmának képviselőjévé vált, így Budapesten kétszintű önkormányzati rendszert hozott létre. A várost gyakorlatilag a POLGÁRMESTER vezette, míg az inkább reprezentatív és ellenőrző szereppel létrehozott FŐPOLGÁRMESTERI tisztségre más személyt választottak.