A trianoni békediktátum meghatározta Magyarország új határait és sok kis multinacionális államot hozott létre az egykori osztrák birodalom helyett. Az igazságtalan diktátumot a felek 1920. június 4-én, 16:32-kor írták alá a versailles-i Nagy-Trianon kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben. Aznap gyászba borult az ország, gyászba borult Budapest.

AJÁNLÓ

Az első világháborúban győztes antanthatalmak elsődleges célja Németország és a háborúban vele szövetséges országok alapvető meggyengítése volt, ezen felül céljuk volt a jelentős háborús jóvátétel követelése, valamint a soknemzetiségű nagyhatalmak egységének megtörése is, mint amilyen az Osztrák–Magyar Monarchia vagy az Oszmán Birodalom volt. A döntéshozók a magyarokkal szembeni Európa-szerte létező ellenséges hozzáállást sem tudták figyelmen kívül hagyni.

Magyarország népesedési térképe 1910-ben (Erdély jelentős része ekkor még lakatlan vagy ritkán lakott volt)
A világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták.

A "szerződést" diktáló nagyhatalmak közül az Amerikai Egyesült Államok sosem ratifikálta azt. Lengyelország jóval később, 1930-ban ratifikálta a békeszerződést. Nagy Britanniában és Franciaországban is erős ellenállás kísérte a ratifikációt. A francia parlamentben a békeszerződés ratifikációját előadó Guernier csak azzal ajánlotta a véglegesítést, hogy a Millerand-féle kísérőlevél (amelyet a magyar kormány Fouchet-jegyzék néven kapott meg) lényeges módosításokra és enyhítésekre ad módot. Margain képviselő erre leszögezte, hogy a kísérőlevél önmagában bizonyítja a szerződés megalapozatlan voltát. Briand francia miniszterelnök és külügyminiszter pedig ugyanitt elismerte: a magyar határok meglehetősen önkényesen lettek megvonva. A határ bizonyos érdekeket sért, és bizonyos kiigazításokra lesz szükség.

Az angol parlamentben 1920. március 25-én Captain Elliot, 30-án pedig a felsőházban lord Newton, viscount Bryce, lord Montagu, lord Sydenham, lord Weardale, marquess of Crewe szólaltak fel Magyarország érdekében. 1921 májusában még mindig a ratifikációs viták voltak napirenden, amikor hatvan képviselő petícióban követelte a szerződés ratifikálásának megtagadását. A ratifikáció végül csak a Millerand-kísérőlevél létezése miatt került elfogadásra.

A magyar külpolitikát a második világháború végéig egyértelműen a határrevíziós törekvéseknek rendelték alá, a vezető politikában a „mindent vissza” hívei többségben voltak a kompromisszumra is hajlandókhoz (például a székely-magyar korridort követelőkhöz) képest. Horthy azonban óvatosan közelítette a kérdést, és az apró lépésekben, de mindenekelőtt Anglia segítségében bízott. Az ország hangulatának felidézésére:

Megnyomorították a németet, a bolgárt és törököt is. De... azoknak levágták egy-egy ujját, a magyarnak pedig kezét, lábát

- Horthy Miklós

A Területvédő Liga népgyűlése a Petőfi téren a békeszerződés aláírása ellen, 1920. májusa (Kép: Vasárnapi Ujság, 1920. május 23.)

A Területvédő Liga tüntetése a békeszerződés aláírása ellen június 3-án és 4-én
1. dr. Karafiáth Jenő, volt államtitkár, a Liga elnöke, a megkoszorúzott Honvéd-szobor előtt beszél a budai Várban.
2. Négy székely leány megkoszorúzza a Honvéd-szobrot
3. A könyörgő istentisztelet után a tömeg távozik a bazilikából
(Forrás: Képes Krónika, 1920. június 15.)

1920. június 4-én hűvös volt és fújt a szél. Az üzletek bár délelőtt 10-ig kinyithattak volna, de aznap délelőtt szinte senki se nyitotta ki a boltját. Az egész város gyászolt. Aznapra szesztilalmat rendeltek el, és egyetlen fővárosi színházban sem tartottak előadást, a mulatók zárva voltak. A hivatalok, bankok munkaszüneti napot tartottak, a tőzsde zárva volt. A villamosok 10 órakor megálltak, s 10 percen át álltak, de a vonatok is megálltak országszerte 5 percnyi időre. A harangok az egész ország területén megszólaltak 10 órakor, figyelmeztetve a magyar nemzetet arra a csapásra, amelyet rá Párizsban mérnek.

És bár tanítási nap volt az iskolákban, a tanárok a tananyag leadása helyett a diktátum igazságtalan voltáról tartottak előadást. Sokuk sírva beszélt a diákokhoz.

Így írtak az újságok aznap:

Népszava: "A kávéházak és vendéglők is lezárt redőnyökkel tüntettek. Tíz órakor megálltak a villamosok".
Az Este: "A vasredők némasága, a megszűnt üzleti, kereskedelmi élet jelzi ma Budapest utcáin, hogy mi történik Versaillesban".

A megtartott néma tüntetés résztvevői - köztük az elszakított területekről elüldözött emberek - fél 9-kor gyülekeztek a Millenniumi Emlékműnél, Árpád vezér szobránál. A menet 9-kor indult el, elől az Erdélyből, mögöttük a Felső-Magyarországról és a Dél-Magyarországról elüldözöttek tömegeivel.

Négyes sorokban haladtak a különböző beosztású emberek; köztisztviselők, erdészek, bányászok, oktatók, szolgák és cselédek, vonatlakók és tömegszálláson élők, asszonyok, gyerekek, népviseletbe öltözött emberek. Tábláikon olyan feliratok szerepeltek, mint "Erdély hontalan fiai és leányai követetelik vissza békés otthonukat!", "Az otthonából kiűzött tizenkétezer vagonlakó tiltakozik a békeszerződés ellen!".

A tömeg az Andrássy úton vonult végig, majd amikor a Bazilikához ért, megkondultak a harangok. E harangzúgás a főváros összes templomában megszólalt, amelyek fél órán keresztül hangoztak.

"A mise alatt alig maradt szem szárazon és gyakran hangos zokogás vegyült a halk zsolozsmákba" - írja Az Est.

A szentmise után, a Boldogasszony anyánk és a Himnusz eléneklését követően a tömeg csendben, hangtalanul elindult a Vilmos császár úton (mai Bajcsy-Zsilinszky út) és a Kossuth Lajos utcán át, hogy a Petőfi szobor elé vonuljon. Szónoklat ott sem hangzott el, s a megrendítően néma tüntetés e helyszínen be is fejeződött. A Pesti Hírlap szerint a főváros közössége a tüntetésen minden szónál és és tettnél lélekemelőbben fejezte ki mérhetetlen gyászát és bánatát.

Az Egyetemi-templomban, a Kálvin téri református templomban, a Deák téri evangélikus és a Hold utcai unitárius templomban is összegyűltek a haza elvesztét gyászolók, meghallgatták a megindító beszédeket. Ezek arról szóltak, hogy a magyarság ősereje a történetek ellenére sem törik meg, s hogy döntéshozók az emberi poklok minden gonoszságának és szenvedésének ránk zúdításával köszönik most meg, hogy magyarok évszázadokon át védelmezték a nyugati műveltség határait.

Június 4-én a nemzetgyűlés is ülésezett volna, de az elnök, aki megnyitotta az ülést, azt indítványozta, hogy az ország szétdarabolását kimondó békeszerződés miatt ne tartsák meg az ülést. A nemzetgyűlés tagjai a helyükről felállva percekig tapsoltak amikor Rakovszky elnök elmondta rövid beszédét: "A kényszer hatása alatt ezt az úgynevezett békeszerződést aláírjuk, de lehetetlen dolgokra senki sem kényszeríthet. Ez a szerződés ugy erkölcsi, mint anyagi tekintetben olyan lehetetlenségeket tartalmaz, amelyek meg nem valósithatók. Minden igazságtalanság, követtessék el egyeseken vagy nemzeteken, megbosszulja magát és minden igazságtalanságnak megvan az a mélységes megtorlása, hogy belőle a jónak bőséges forrása fakad. A tőlünk elszakított országrészeknek pedig azt üzenjük: Ezeréves együttlét után válnunk kell, de nem örökre. E pillanattól kezdve minden gondolatunk éjjel-nappal, minden szivdobhanásunk arra fog irányulni, hogy régi dicsőségben, régi nagyságban egyesülhessünk velük és amikor őket a búcsúnál még egyszer szívünkhöz szorítjuk, szíveink ugy egybeforrnak, hogy azokat semmi erőszak, semmi hatalom elválasztani nem tudja”.

"Hadüzenet béke formájában” – idézték a lapok az egyik parlamenti képviselő szavait a nemzetgyűlés üléséről.

A Területvédő Liga tiltakozó rendezvénye (kép: Képes Krónika, 1920. május 25.)

Aznap a megszállt vármegyék követei is Budapesten tiltakoztak a párizsi döntés ellen: a Pesti Vármegyeháza közgyűlési termében gyűltek össze, ahol elcsukló hangon Bars megye alispánja közölte, hogy Magyarország népe soha nem fogja békeszerződésnek elismerni az aláírt okmányt.

Háromszék megye követe terjesztette a testület elé azt a kiáltványt, amelyet a világ népeihez kívántak eljuttatni a magyarokat ért igazságtalan döntésről, a dokumentumot az aznapi budapesti ülésen fel is olvasták. Ennek a zárósorai hűen kifejezik, mit érzett, gondolt, hitt és mekkora fájdalmat élt át ezen a napon minden magyar ember: "A Magyarországra oktrojált béke ellen utolsó csepp vérünkig, utolsó leheletünkig küzdeni fogunk. (…) Ide hallgassatok, világ népei: Megfogyva bár, de törve nem, él még a magyar nemzet. Nem csügged, bízik ősi erejében és a Ti meg nem rontott lelketek élő igazságérzetében, őseink szent emlékére, a ma élő generáció becsületére és utódainknak tartozó kötelességünkre ünnepélyesen megesküszünk, hogy Magyarországnak tőlünk elszakított kétharmadát, azt a földet, amely elvitázhatatlaul a mienk, vissza fogjuk szerezni. Vezéreink a honfoglaláskor vérszerződéssel vették birtokukba ezer évvel ezelőtt Magyarországot. A vérszerződés azt a kötelezettséget rótta ránk, hogy hazánkat, ha máskép nem lehet, vérrel is, vassal is megtartsuk utódaink számára. Meg fogjuk tartani, az Isten minket úgy segéljen!”.

Tüntetések a békediktátum ellen
1. A Vigadó tér környéke, mialatt odabent a tiltakozó gyűlés folyt.
2. Az Ébredő Magyarok Egyesülete megnyitja a tüntető menetet.
3-4. A Területvédő Liga csoportja az ország gazdasági erőforrásait feltüntető táblákkal
(Kép: Képes Krónika, 1920. november 16.)

AJÁNLÓ

A gyászoló tüntetés nem jelentett elfogadást a budapestiek számára sem, mikét azt az újságok ezekben a napokban egyértelműen és megfellebbezhetetlenül megfogalmazták: "Mi ez ellen a szerződés ellen, melyet tehetetlen helyzetünkben reánk parancsoltak, harcolni es küzdeni fogunk” – írta Az Est.

"A magyar nemzet mindenkor emelt fővel állhat majd a történelem ítélőszéke elé, amiért ennek a szerződésnek csúfolt halálos ítéletnek a rendelkezéseit nem hajtja végre és megragadja az első alkalmat arra, hogy a nyakát fojtogató hóhérkötelet ledarabolja magáról” – adta közre a Friss Ujság.

"De amint erős növények átnőnek néha a börtön falán keresztül is, az életerős magyar faj túlnövi majd a térkép börtönkerítését" – írta a Pesti Hírlap, amely június 5-én fekete napnak nevezte június 4-ét, amputációnak a történteket, béklyónak a békeszerződést, ellenségnek a döntéshozókat, mindemellett felemlegette a háború után uralomra jutott kalandorok gazságát.

"A magyar nemzetnek az az ősereje, mely megküzdött ezeresztendő ezer viszontagságával, meg fog birkózni a most rámert ítélet vad kegyetlenségeivel is. A szenvedés nem fogja ezt a nemzetet megtörni, valaminthogy nem törte meg ezer esztendőkön át, pedig volt része benne elegendő” – olvashatjuk a Magyarország című lapban.

"Mi nem fogadtunk el és nem irtunk alá semmit! Párisban sercenhet a toll, a papiros türelmes, nincs szive, mely megdobbanjon, nincs lelke, mely fellobbanjon, nincs értelme és erkölcse, mely fölismerje az igazságtalanságot és felinduljon ellene. De Magyarország népe nem élettelen hulla, mely némán tűrje a megrugdosást és érzéketlenül heverjen a porban a győztesek lábai előtt. Amig élünk, nem hal el ajkunkon a tiltakozás és nem pusztul ki lelkünkből a törhetetlen hit, hogy e legfeketébb péntek után eljön még a húsvéti hajnal, amikor feltámadunk!” – írta a Világ.

Június 5-én a 8 Órai Ujság így összegezte a nemzet veszteségét az aláírás másnapján: "Négymillió színmagyar, idegen gúnyába öltözötten, könnyes szemmel tekint a soktornyu Budapest felé, búcsúznak a Kárpátok, az erdélyi tölgyek, a bácskai fekete rögök, a soproni boltivek, Rákóczi hamvai a kassai dómban, az aradi sáncok, a temesi füzek. Viszontlátásra, édes véreink, sugárzó hegyeink, drága rónáink!”.

AJÁNLÓ