Újpest egyike az 1950-ben Budapesthez csatolt megyei városoknak, amely a XIX. század közepén jött létre egy Rákospalota határába tartozó és Pesttel határos területen. 1840-ben Rákospalotától elválva alakult önálló községgé, majd 1907-ben rendezett tanácsú várossá. Területe 1950-ig többször bővült Rákospalota rovására. 1950-ben, Nagy-Budapest létrejöttekor ismét kiigazították az Újpestből alakult IV. kerület és a Rákospalotát magába foglaló XV. kerület határát, Istvántelek területét az előbbihez átcsatolva.

AJÁNLÓ

Történelem előtti idők

Újpest és Káposztásmegyer a Duna bal partján kialakult önálló földrajzi egység, a Pesti síkság része. A táj arculatát a jégkorszakban az Ős-Duna építő és romboló munkája alakította ki, és a későbbiekben a szél lösszel és homokkal hordta be a folyam által kialakított kavicsteraszokat. Ezekben a kavicsteraszokban bukkant mamutok és ős-orrszarvúak csontjaira Klima Lajos, amikor a század elején ásatásokat folytatott a Megyeri Csárda mellett.

A területen viszonylag későn alakultak ki az első emberi települések. A Duna és a beléje ömlő patakok ártereiből kiemelkedő homokdombokon a Kr.e. III. évezred második felében jelentek meg az ún. Ludanicei-kultúrába tartozó pásztornépek nagyobb csoportjai. Őket a III. évezred végén, a rézkor utolsó szakaszában az ún. báden-péceli kultúra népei követték, akik hamarosan a térség egyeduralkodó etnikuma lettek (a péceli kultúra emberei a Duna, illetve a Tisza mentén halászattal, a síkságokon és az áradmányos területeken földműveléssel és járulékos állattartással foglalkoztak. A hegy és dombvidékeken, nem ritkán pedig a hegyek csúcsain az állattartók erődített falvakban éltek. Az állattartásban meghatározó volt a szarvasmarhatartás).

A péceli kultúra összeomlása után közel fél évezreden keresztül lakatlan volt a táj. A hosszú néptelenség után először a korai bronzkor végén jelentek meg az ún. vatyai kultúrához tartozó törzsek a megyeri révnél, amely valószínűleg már akkor is fontos átkelőhely volt. A népesség főleg a Dunához lefutó patakok völgyeiben, a homokdombok oldalában telepedett meg. Sűrű telepeiket a Budapest-Vác vasútvonal mentén, valamint a Baross utca 90. szám alatt, az egykori Károlyi-uradalom homokbányájában találták meg a régészek. Az ásatások során előkerült nagyszámú szarvasmarha-csontból és kisebb számú juh- és lócsontból a tudósok arra következtettek, hogy egy nagy állattartó nomád nép lakta ezt a helyet.

A bronzkor végén az újonnan érkezők nem ütköztek ellenállásba, összekeveredtek az őslakossággal, és kölcsönösen átvették egymás szokásait. Az újabb változásokat az ún. halomsíros kultúra népe indította el. Ezek a harcias nomádok ÉNy-felől, a Duna mentén haladtak előre, és elpusztították a helyi, őshonos civilizációkat. De az ő uralmuk sem tartott sokáig, őket az ún. urnasíros kultúra harcosai űzték ki lakóhelyükről a II. évezred elején.

A Kr.e. I. évezred eseményei közül a szkíták immár vaskori kulturájú feltűnéséről van adatunk. A helyi vaskori-szkíta kevert népesség csoportjait egy újabb nép, a kelták egészítették ki. A IV. századtól túlsúlyba került kelták a La-Téne kultúrát terjesztették el.

 

A rómaiak idején

Közvetlenül a római hódítást megelőző időszakban a mai Újpest területén a kelták egyik törzse, az eraviszkusz (eravisci) élt. Nagyjából a Kr.e. I. század közepén a Kárpát-medencét több háború rázta meg, amelyek a helyi kelta őslakosság, valamint Boirebisztasz dák király birodalma között zajlottak le. E háborúk a keltákat szinte teljesen megsemmisítették, de a dák birodalom is jelentősen meggyengült. Ennek egyenes következménye volt az, hogy a Kárpát-medencében hatalmi vákuum keletkezett. Természetesen ezt az űrt a térség két új hatalma, a római birodalom és a szarmata-jazig törzsek szövetsége nem nézhette tétlenül. Az általuk meghódított területek között a váIasztóvonalat a Duna alkotta. Kezdetben a két hatalom között viszonylag békés volt az együttélés, amit mi sem bizonyít jjobban, hogy a Kr.u. I. század végéig Aquincumban csak egy kiegészítő segédcsapat táborozott.

Azonban a Kr.u. 80-ra ismét erőre kapott dákok felbujtották a szarmatákat, hogy rohanják le a római Duna-melléket. Emiatt szükségessé vált a Duna-vonal megerősítése, amit úgy hajtottak végre, hogy négy légiót vezéreltek Pannóniába a Rajna mellől. Hamarosan kiépítették az erődrendszert (a limest), amelynek egyik előretolt állása volt a Megyeri Csárda helyén állt őrtorony, a burgus (ezt az épületet a Neogrády-féle tanulmány tévesen nevezi castrumnak, azaz erődnek).

A háborúskodások elültével újra helyreálltak a kereskedelmi kapcsolatok a rómaiak és a szarmaták között. Ennek legjobb bizonyítékai a szarmata sírokból előkerülő római terra sigillata darabok, üvegáruk és pénzérmék.

Újpest területén a legnagyobb szarmata települést 1969-ben tárták fel a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai, a mai Babits Mihály Gimnázium melletti kiserdőben. Ezt a lelőhelyet Neogrády László fedezte fel, amikor is terepbejárásra vitte a Megyeri Úti Áttatanos Iskola Helytörténeti Körét.

További római emlékek kerültek elő a Vízműkertből, ahol is többek között egy Kr.u. 130-ból való pénzérmét találtak, amelyet Aurelianus császár veretett.

Római kőemlékek későbbi épületekből is előkerültek, így az őrtorony maradványait felhasználták a káposztásmegyeri, az alagi és a rákospalotai középkori templom építéséhez. Valószínű, hogy a mai Váci út ősét is a rómaiak építették, mivel erre közlekedtek Contra-Aquincumból az Ipoly torkolata felé.

A szakadatlan háborúk és a hunok bevonulása miatt a rómaiak 433-ban feladták Pannóniát, és így elvonult a burgus őrsége is.

 

Népvándorlások kora

A IV. század végén új, az addigiaknál veszélyesebb szomszéd, a hunok nyugtalanították a provincia határterületeit, s a birodalom többé már nem volt képes arra, hogy megvédje a határ menti településeket. A következő évtizedek történetét a provincia fokozatos feladása, s a római falak közé betelepedő barbár törzsek uralma határozta meg.

Sajnos, az ötödik század elején kibontakozó hun birodalomnak Újpest területéről eddig még semmilyen anyagát sem ismerjük, sőt vidékünk az ezt követő századokban is látszólag lakatlan. Ennek ellenére biztosnak vehetjük azt, hogy különböző germán törzsek itt is megfordultak.

568-ban jelentős fordulat állt be a pesti oldal történetében: az avar honfoglalás, amelynek első hullámai azonnal érintették a Duna menti átkelőhelyek környékét. Az avar uralom évszázadaiban azután a Duna mindkét oldalán megnőtt a népsűrűség. A pesti oldalon a temetők egész sora erre utal, különösen a 7. század végétől, az avarság második hullámát követő időszakban. Az ún. griffes-indás övvereteket viselő törzsek az újpesti térségben is megvetették a lábukat, amint ezt néhány sírlelet igazolja (így például a káposztásmegyeri homokbányából előkerült kengyelpár, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található).

A népvándorlások kora mozgalmas időszakát 856-ban a magyar honfoglalás zárta le, amely újabb fejlődés nyitányát jelentette Újpest térségében.

 

Középkor

Az észak-pesti határ középkori településrendszerének első periódusa a honfoglalás korában alakult ki. Az e területre vonatkozó konkrét régészeti leletek hiányában ezt a folyamatot csak nagy általánosságban vázolhatjuk. Újpest és közvetlen környéke a Szentendrei-sziget déli csúcsánál a Dunába ömlő Szilas-patak mentén helyezkedik el, Rákospalota közvetlen szomszédjaként. A megyeri rév két oldalán kialakult települések, Békásmegyer és Káposztásmegyer területének korai története a szűkebb térség történetétől elválaszthatatlan. A békásmegyeri Duna-parton előkerült putrisort, kemencét és kerámialeleteket LászIó Gyula avar és más népvándorlás kori edényekkel hasonlította össze: megállapította, hogy a békásmegyeri edényégető kemence az avar birodalom bukása után keletkezett és a 10. század közepéig működött. Feltehető, hogy Budapest térségében több ilyen kemence is volt, erre mutat maga a Pest név is.

A honfoglalás korának etnikai kérdéseit vizsgálva Kniezsa István megállapításait fogadhatjuk el, amelyek szerint a Duna mindkét partján egységes magyar népesség telepedett meg, és élt tovább a II, században is. Ezt kimutatták a kor régészeti emlékei is. A temetők és szórványleletek tanúsága szerint Pest megyében a Szentendre-Dunakeszi vonaltól délre eső területen telepedhettek le a honfoglalók. A temetők és a magányos sírok a Duna mentén valamint a Pest-szolnoki út vonalán helyezkedtek el. A temetők - amennyire erre következtetni lehet - álltalában nagycsaládi temetők, kis sírszámmal. Térségünkben a legjelentősebb lelet az 1897-ben megtalált magányos női sír volt, amelyet Rákospalotán ástak ki Bezerédy Adorján telkén.

A régészeti leletek a településtörténeti kérdésekre nem adnak választ. A Szilas-patak torkolatánáI, az Újpesti vízmű területén helyezkedett el a középkori Megyer falu, ezen a környéken volt a falu 4 öl széles és 6 öl hosszú, régi, jól keletelt falusi egyháza is, amelynek a romjai a múlt század végén még megvoltak, de az 1960-as években sorra kerülő földmunkák folyamán teljesen megsemmisültek.

Megyer falutól néhány km-re, a mai Rákospalota-Újpest vasútállomás és a palotai Sin utca területén körvonalazhatók a következő település határai: 1892-ben Rákospalotán, a Sin utcai ún. Püspök-villa környékén tereprendezés közben dúltak fel sírokat. Ez a temető az ásatások szerint a legteljesebb középkori temető vidékünkön. Pósa Lajos feltárásai szerint e sírok három, jól elkülöníthető rétegben feküdtek, és ezen kívül megtalálták az elkülönítetten eltemetett előkelők sírjait is. A falu neve máig rejtélyes, egyetlen korabeli fonásban sem szerepel Az is lehet, hogy itt nem is volt falu, és ez a hely csak egy majorság volt, avagy Palota falu afféle "temetődombjaként" funkcionált.

A régészeti lelőhelyek bemutatása során kitűnik, hogy a falvak sűrűn, egymástól mindössze 1,5-3 km távolságra helyezkedtek el. Ez a jelenség hazánk más vidékein is megfigyelhető, tehát ez a topográfiai elhelyezkedés nem helyi sajátosság. A tájegységenkénti települések azonos földrajzi adottságai meghatározzák a települések szerkezetét, a gazdáIkodás módját, s ezek a tényezők az életmódra is hatással voltak. Területünkön a falvak mocsaras patakvölgyek közti hosszúkás dombok patak felé eső oldalán keletkeztek, így helyezkedtek el a temetők is. Sajnos egyetlen esetben sem sikerült ezek pontos határát megállapítani. A települések alkotórészeinek, a falunak, a temetőnek és a templomnak a pontos azonosítására sem volt lehetőség.

A falvak kutatásának legnagyobb nehézsége a kora középkori települések jellegzetességében rejlik. A falvakat alkotó házak, kemencék, gazdasági épületek régészeti nyomai egyrészt a szántóföldi műveléssel, másrészt a patakok mesterséges medrének kialakításával szinte teljesen megsemmisítették. Így tehát csak nagy áItalánosságban ismerhetjük a hajdan itt élt emberek mindennapjait.

Magyarországon az alföldi falvak lakói általában földbe ásott, rendszerint egy helyiségből, majd a 12. századtól kezdve kétosztású, két helyiségből álló házakban éltek. A házak jellegzetes tüzelőtere a ház egyik sarkában megépített, vagy a ház földfaIába vájt kemence volt. A házakat nyeregtető fedte, amelyet ágasfák tartottak. A felmenő falak váza különböző méretű cölöpökből és ágakból kialakított karós szerkezet volt, amelyet tapasztással borítottak. A házak között kemencék, a házaknáI sokkal nagyobb alapterületű gazdasági épületek voltak. A házak elrendeződése, a település összképe egyelőre nem rekonstruálható.

A falvakhoz tartozó templomokról többet tudunk. Újpest környékén a legkorábbi épület az alagi rotunda (körtemplom), amely a II. század végén épülhetett. A régészeti adatok alapján feltételezhető, hogy a XIII. század közepére majd mindegyik környékbeli településhez templom is tartozott. Budapest területén lévő falusi templomaink építési idejét általában a XII. század végére vagy a század fordulójára tehetjük.

A pesti oldalon különösen gyakran fordulnak elő a nyújtott félköríves szentéIyzáródású templomok, melyek a későromán építészet alkotásai. A templomok építésekor gyakran római köveket is felhasználtak, amelyek általában a pesti oldal épületromjaiból származtak.

A XIII. század második felében a tatár betörések következtében az Árpád-kori falvak elpusztultak, az ásatások során a XIII. századi rétegekben szinte mindenhol megtalálták az égett, koromfoltos rétegeket. A pesti határ községeinek újratelepülését néhány helyen régészetileg is megfigyelték, és ha ezeket az adatokat kiegészítjük más falvakra is vonatkozó okleveles adattal, megállapíthatjuk, hogy még a XIII. században megkezdődött a falvak újratelepülése. A Szilas-patak torkolatánáI elhelyezkedett Megyer falu lakóira vonatkozó történeti adatok egy része is ebben az időszakban keletkezett.

1276-ban zajlott le Margit hercegnőnek, IV. Béla király lányának a szentté avatási pere, melynek során jegyzőkönyvet vettek fel azokról a csodákról, amelyek a szent életű apáca sírjánál történtek. Ezek egyike a következő:

Káposztásmegyerre való volt "az az asszonyi állat, kinek neve vala Mária. Ez asszonyi állatnak az ő térdei megsugorodának. Férje, János karjábann vitte le a Dunához, és három falubelijével együtt csónakon átevezett vele a szigetre. Itt az asszony két hétig egy férjes szesztrának (beginának) a házában lakott. A szesztrák vitték kétkerekű taligán Margit sírjához, ahol meggyógyult".

Ekkoriban Megyer birtokosa Bertalan ispán, a királyi család közelében tisztséget vállaló Fraknói család tagja volt. Birtoka a XIII. század második felében Megyer falutól Hartyánföldig, a mai Sikátorpusztáig terjedt. Miután az Árpád-korban a megyeri rév elvesztette 9IX-X.. századi kiemelkedő jelentőségét, Megyer ebben az időben ugyanolyan jobbágyfalu volt, mint a pesti határ bármely más falva.

Palota XIV-XV. századi történetének okleveles adatai jól illusztrálják azokat az eseményeket, amelyek az észak-pesti határ egészére jellemzőek. A nyúlszigeti apácák Cinkota központú birtoka mellett Lóránd ispán volt az, aki a XIV. században nagyobb, összefüggő birtoktest kialakítására törekedett, amelynek Palota volt a központja. De mivel a XIV. század elején megszilárdult az a jobbágytelekrendszer, amelyben a falusi telkekhez megszabott határhasználati jog járult, egyre több hatalmaskodás történt, és igen sok pereskedés kezdődött a határ egyes területeinek használatáért. Így a nyúlszigeti apácák jobbágyai igen gyakran ellentétbe kerültek a Palotát és néhány más falut birtokló család jobbágyaival. Az ezeket az ellentéteket tárgyaló oklevelekből nemcsak a vita tárgyát képező eseményeket rekonstruálhatjuk, hanem betekintést nyerünk a paraszti lakosság összetételébe és életmódjába is. Az adatok statisztikai elemzése során kitűnt, hogy a Buda és Pest körüli falvak lakói között nagyon kevés volt az iparos.

Ugyanakkor a falvak életét vizsgálva az is kiderült, hogy a Duna bal partján, Pest körül a gabonatermesztés csak másodlagos jelentőségű volt. Ez megmagyarázható azzal, hogy a határ legnagyobb részét futóhomok borította, s igen sok mocsaras terület is volt. A Pest-Cinkota vonaltól északra eső területen viszonylag több szántóföld és kaszáló volt. Pest környékét inkább a kertművelés jellemezte, de a Pesttől távolabbi falvakban is jelentős mennyiségben termeltek konyhakerti növényeket. 1426-től Káposztásmegyer lett a falu neve, s ez maradt mind a mai napig. A pesti határ pusztáin juhnyájakat és talán marhacsordákat is legeltettek.

A pesti határ északi sarkában levő földek az egész középkor folyamán világi birtokosok kezén voltak. Káposztásmegyert 1357-ben a Szécsényi család szerezte meg. Az erről tudósító oklevél a szomszédos Palotával közös határ megállapítását is bemutatja. A tatárjárás adatai szerint a Szécsényiek birtoka mélyen benyúlt kelet felé, déli határán mocsaras területekkel. Majd száz évig volt a család birtokában, de az 1430-as években az uralkodó a birtok felét szécsényi Salgó Miklós hűtlensége miatt a budai Stoss családnak adományozta. Ekkor a Megyertől északkeletre lévő Alag az Alagi középnemesi családé volt.

A XV. század folyamán a pesti határban nagy változások történtek. A század középétől a délpesti határba benyomult a nagybirtok, s a század végére új birtokosok tűntek fel. A Pest-megyei Rozgonyi uradalom megszerezte a Pesttől délre eső terület nagy részét, az északi határban Káposztásmegyer egy-egy része is világi nagybirtokosok kezére került. Káposztásmegyeren a XV. század végén a birtokosok között főúri családok, az Ország, Losonci, Thuz család szerepelt. Mellettük középnemesek és budai polgárok szereztek itt földeket, s végül a budai prépost is rendelkezett egy birtokrésszel.

A falvak késő középkori életéről sajnos elég kevés adatunk van. A XVI. század első felében a Pest környéki falvakra kettős teherként nehezedett a Jagelló-kor elején kezdodő "feudális nyomás" egyre nagyobb mértékű növekedése és az 1520-as évektől kezdődő török elleni háborús események növekvő terhe.

Újpest és környéke a XVIII. század végén

Újpest a XVIII. század végén

 

Újpest születése

1831-ben gróf Károlyi István a megyeri pusztájából nagyobb területet hasított ki szőlőültetés céljából és azt úgynevezett "árendadíj" ellenében vállalkozók kezelésébe adta át. Ez azt jelentette, hogy bárki telket bérelhetett szőlőültetés céljából, amely földre házakat is építhettek. E vállalkozók egyike: Mildenberger Márton 1832-ben engedélyt kért és kapott arra, hogy az akkori pesti határkocsma tőszomszédságában, a mai közúti villamos vasút végállomása mellett, Ujpest területén az első házat megépíthesse. Csakhamar más települők is követték őt, annyira, hogy 1840-ben Ujmegyeren már 28 házhelyen 24 ház állott, 106 lakossal.

1840. április hó 5-én a gróf Károlyi uradalom intézője megalakulásra hívta össze az Ujmegyer nevet viselő telep lakosait. Az akkor lefolyt tárgyalásról felvett jegyzőkönyvnek az újpesti irattárban levő szövege szó szerint a következő:

"A tekintetes Pest vármegyében bekebelezett, tekintetes Fóthy uradalomban helyeztetett szabad újmegyeri gyarmaton tekintetes Burg Károly uradalmi inspektor úr előülése alatt az összes gyarmati lakosok a szerződési szabályok III-ik czikk első szakasza értelmében közgyűlést tartván, tekintetes Hutiray Sándor uradalmi ügyész úr, mint az úri jussok fenntartója jelenlétében tárgyalás alá vétettek:

1. Felolvastatott s kihirdettetett az alap-szerződési szabályok szerkezete.

2. Melynek 1. czikk 3. szakaszára, a lakosok által azon észrevétel tétetett, hogy azon pontban világosan nem foglaltatnék a bor- és pálinkamérési jussok egyenként minden házzal bíró lakosnak az Uraság általi átengedése, mely tettleg mindakkoráig általok szabadon gyakoroltatott. Mely pont a III. czikk I-ső szakasz B. alatti szabály szerint az Uraság által oly formán magyaráztatott, hogy a bor és pálinka mérési juss szabad gyakorlata egyenként minden házzal bíró lakosnak örökösen átengedtetett, minden ezen czím alatt tartozó külön adózási teher nélkül.

3. Ugyan az I-ső czikk 7-ik szakasza felvilágositása kéretett az iránt: ha vajjon valamely ház birtokosa, az ilyen közgyűlésre meg nem jelenhetne, szavazatját megbizottja által kijelentheti-e? Község lakosai óhajtása szerint oly formán határoztatott, hogy az ilyen közgyűlésen való megjelenésre akadályozott, szavazatát akárki által is kijelentheti, ha az arra nézve megbizottja tulajdon kezével aláírott bizonyság-levelet előmutat, vagy ha azon megbízás az Uraság, vagy a Község bírája előtt történt.

4. Minthogy a zsellérek, vagy egész házat bérlők, kik bérlet házban, vagy a házrészben másod, s ezek ismét harmad zselléreket s így tovább fogadnának, az ilyen másod és harmad és a többi zselléreket fogadó zsellérek, vagy házbérlőkre nézve is kiterjesztetik, a II-ik czikk 2-ik szakasz rendelete oly formán, hogy az ilyen másod és harmad zsellérek bizonyítványait, a befogadó házbérlők vagy zsellérek, ugyanazon büntetés alatt az uraságnak bemutatni tartoznak, mire nézve a házbirtokosok az esetben, ha azon bűndíj azokon a vagyonhiány vagy rögtöni eltávozások miatt meg nem vétethetnék, azokért felelni tartoznak.

5. A II. czikk 5. szakaszára, mi az adó pontos beszedését illeti, hogy t. i. a pénztárnok az e szakaszban kitett határnapokban az uradalmi pénztárba az egész adót egy összegben befizethesse, 472szükséges, hogy az azon határnap előtt jóval beszedessék, azért leginkább, hogy a fizetésben hátramaradtak ellen, ha szükség lenne, törvényes végrehajtás is eszközöltethessék. Jónak tartják a gyarmati lakosok, hogy mind a házzal bíró lakosok, mind pedig a zsellérek adóbeli tartozásukat Sz. György és Szent Mihály hó 1-ső napján a pénztárnoknak befizessék.

6. III. czikk 1. szakasza C. alatti pont rendelete a folyó évre, midőn még tudniillik a gyarmat csak kevéssé lenne mindekkoráig benépesítve, határoztatott: hogy csak két tanácsbeli választassék, melynek egyike pénztárnok, a másik pedig jegyzői hivatalt viseljen, továbbá hogy mind ezeknek, mind pedig a Főbírónak hivataloskodások ideje csak f. év végéig tartson, midőn ismét újak választatnak. Melyek után szavazati tübbséggel Főbírónak választatott Lőwy Izsák. Jegyzőnek s egyszersmind tanácsnoknak Holló József. Pénztárnoknak s tanácsnoknak Neuschloss Bernhard. Meghiteltetésük folyó hó 12-re határoztatott.

7. Ezen szerződési szabályok berekesztő pontjára nézve: kijelentette tekintetes elnök úr, hogy a méltóságos gróf Földesúr hazajöttével az eredeti szerződési szabályok a fent tisztelt uraság által aláírva a Községnek kiadatni fognak, az egyes házzal bíró lakosoknak pedig hason nyomtatott példányai tekintetes Burg Károly uradalmi inspektor úr aláírásával és uradalmi pecséttel megerősítve kiadattak.

8. Továbbá a gyarmat összeírása és a lakosság bizonyság leveleinek megvizsgálása minden nehézség nélkül eszközöltetett.

9. A megválasztott bírák megfontolván azt, hogy a község a bírák fizetésével még most tetemesen erőtleníttetnék, ez évre fizetés nélkül szolgálatjokat ajánlották, mely dicséretes ajánlat a község lakosaitól köszönettel fogadtatott. Kelt Uj-Megyeren, április 5-én 1840. Burg Károly s. k. inspektor, Lőwy Izsák s. k. bíró, Holló József s. k. jegyző"

A kezdetben Újmegyer gyarmatnak nevezett települést Lőwy Izsák - a majdani község első bírója - nevezte el Új-Pestnek, aki 1835-ben két testvérével együtt bőrgyárat alapított a településen.

Újpest tehát 1840-től önálló község lett. Az 1840-es évektől a pestiek kirándulóhelye, gróf Széchenyi István kezdeményezésére hajóállomás is épült itt. 1842-ben épült fel egyik első nemesi kúriája az ún. Szekrényessy-kúria, mely nevezetes volt a reformkorban falai között megrendezett báljairól, társas összejöveteleiről, hol rendszeres vendégnek számított Széchenyi István mellett Vörösmarty Mihály, Irinyi József, Mátray Gábor stb. Szekrényessy József (1811-1877) Széchenyi István belső munkatársaként sokat tett Újpest fejlődéséért. Az 1850-es években Pest és Újpest között közlekedő társaskocsi járatokat indított, az első kórház felállítása ügyében népgyűlést hívott össze, és felkarolta a Széchenyi által dédelgetett újpesti kikötő ügyét, melyről önálló kötetet is jelentetett meg.

Gróf Károlyi Sándor volt Újpest egyik legjelentősebb mecénása. Károlyi a község minden lakosának felekezetre való tekintet nélkül teljes jogegyenlőséget, vallásszabadságot és kereskedelmi státuszt biztosított.

Újpest alapítása után lakóinak száma ugrásszerűen nőni kezdett. Nem egészen tíz év alatt a lakosság megháromszorozódott, és 1848-ra 638 fő lett.

A szabadság szelleme, vagyis az 1848-as forradalom talpra állította a fiatal községet is, s bár a lakosság legnagyobb része idegen nyelvű és nemzetiségű volt, az 1848-iki szabadságmozgalomból mégis szívvel és lélekkel kivették részüket és adakozásokkal, a magyar hadseregbe való önkéntes belépéssel, valamint a hátramaradt családtagok támogatásával rótták le hazájuk iránti kötelességüket. Az 1849. évi szomorú események megakasztották a város fejlődését, úgy hogy 1850-ben még csak 47 ház és 673 lakosa volt az új községnek. A közigazgatási berendezkedés azonban akadálytalanul folyt tovább.

A település fejlődésére jótékonyan hatott Pest közelsége, valamint az is, hogy a földesúr lehetőséget biztosított zsidók beköltözésére is, akiknek nem engedélyezték a Pesten történő letelepedést. Mivel a Károlyiak a mezőgazdasági termelést a szomszédos káposztásmegyeri birtokukra összpontosították, ezért Újpest egyre inkább ipari településsé válhatott. A pesti belvárosi területekről egyre jobban kiszoruló üzemek is találtak itt helyet maguknak, ami tovább növelte a munkáslakosság számát.

A Györffy-féle érc és fémárugyár

Az ipartestület hitelszövetkezeti bútorcsarnoka

A 18 évig tartó abszolutizmus nyomasztó adóztatási rendszere, valamint a rendezetlen magán- és közjogi viszonyok, bénítóan hatottak ugyan az új község fejlődésére; de a lendület annál nagyobb lett, midőn az 1867. évi szeptember hó 24-én megtartott közgyűlésen, az alkotmányos élettel együtt, új elöljáróság vette kezébe Újpest sorsának irányítását.

A XIX. század utolsó évtizedeiben Újpest rohamosan fejlődő nagyközség. 1866-ban megindult a lóvasút a pesti Széna tér (ma Kálvin) tér és Újpest között. Ez még inkább hozzájárult ahhoz, hogy a település a Pesten dolgozók lakótelepévé vált.

Ennek okán az agilis elöljáróság azonban a világ minden részéről ide sereglett lakossággal szemben - különösen a rendfenntartás tekintetében - nehezen boldogul, mert az minden hatósági intézkedésnek ellenszegül. A hatóság folyton kellemetlenségekkel állott szemben, habár hivatásának minden tekintetben megfelelni törekedett. Ezek a rendetlenkedők rontották Újpest jó hírét, sőt 1874 március 7-én a lakosság nyílt lázadásban tört ki a rendet teremteni akaró elöljáróság ellen, s féktelenségükben a községházát felgyújtották, amely porig égett. A rend fenntartása céljából végül éveken át katonaság tartózkodott a községben.

Közben Újpest területe folyton növekedett, lakosságának száma szaporodott és hatalmas léptekkel haladt a fejlődés útján előre, úgy hogy míg 1870-ben 6722, 1880-ban már 11.669 lélekből állott a község lakossága. A fejlődés következtében mindjobban kezdte érezni a lakosság a községi szervezet nehézségét és mindinkább megnyilvánult az óhaj arra nézve, hogy Újpest a községi szervezet bilincsét levetve, várossá alakulhasson át.

1881-től vasútállomása volt, amely Pest és Vác között biztosította a gyors közlekedést. A hajóállomás szintén nagy forgalmat bonyolított le.

1890-re a lakosság száma 23000 fölé nőtt, s 1910-ben már meghaladta az 55 000-et is. Eközben a község területe is állandóan növekedett, újabb és újabb területeket csatolták át Rákospalotától.

Újpest községnek 1896. évig csak két műútja volt. Az egyik a budapest-vác-kassai állami, a másik az újpest-vác-gödöllői törvényhatósági út. 1896-tól kezdve Újpest útjainak rendezésére nagyobb gondot kezdett fordítani. Ekkor a város utcái közül 44 már el van látva beton-gyűjtőcsatornával. A gyűjtőcsatornák hossza 32.500 fm., építési költsége pedig 768.728 korona. A város utcáinak közvilágítása ez idő szerint légszesszel és olajjal történik, a légszeszvilágítási szerződést 1870-ben kötötték az általános osztrák-magyar légszesztársulattal, amely szerződés Budapest székesfőváros szerződésével egyidejűleg 1910 december hó 15-én jár le.

Az 1906. szeptember 19-én megtartott képviselőtestületi közgyűlésen a község utolsó bírája előterjesztette azt az indítványát, hogy Újpest rendezett tanácsú várossá alakíttassék át. Az átalakulási kérelmet 1173 adófizető polgár írta alá. A felsőbb hatósághoz felterjesztett kérvényre a belügyminiszter határozata a következő volt:

"5381./1907. III. szám. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye közönségének Budapest. Ujpest nagyközség képviselőtestületének 1908. évi október 1-én 215. sz. a. hozott határozata, valamint a vármegye törvényhatósági bizottságának 1906. november hó 27-én tartott rendes közgyűlésében 32003/1785.1906. sz. a. hozott véghatározata folytán Ujpest nagyközségnek rendezett tanácsú várossá leendő átalakulását az 1886: évi XXII. t.-cz. 150. és 151. §§-ai alapján ezennel megengedem. - A bemutatott iratok tanúsága szerint ugyanis az átalakulást a községi lakosok és birtokosok azon része kívánja, mely a községben fizetett összes egyenes állami adónak felénél jóval nagyobb részét fizeti, s egyúttal igazoltatott, hogy a község az ezen átalakulás folytán reá nehezedő kötelezettségek pontos teljesítésére elégséges szellemi és anyagi erővel rendelkezik, s ekként mindazon körülményeknek, a melyek a rendezett tanácsú várossá átalakulása előfeltételéül az 1886: évi XXII. t.-cz. 151. §-ban megállapítva vannak, a jelen esetben elég tétetett. Minthogy továbbá az átalakulás iránti kérelem a községi képviselőtestület és a vármegyei törvényhatósági bizottság határozataival is támogattatik és ezek hozatala alkalmával sem felebbezés, sem pedig ellenkérvény előterjesztve nem lett s így az átalakulás az egész lakosság és birtokosság egyhangú óhajául jelentkezik, mindezeknél fogva az átalakulás megengedését indokoltnak találtam. A felterjesztett ügyiratokat oly felhívással küldöm meg a vármegye közönségének, hogy a község rendezett tanácsú várossá való átalakulásának tényleges keresztülvitele czéljából szükséges intézkedéseket mielőbb tegye meg és az eredményről ide jelentést tegyen. Budapest, 1907. évi május hó 29-én. Andrássy s. k."

E miniszteri rendelet következtében Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja 17672/kig. 1907. szám alatt a következő rendeletet adta ki:

"A váczi járás Főszolgabírájának. A belügyminiszter úr f. é. 5381. sz. a. kelt rendeletét, a mely szerint Ujpest nagyközségnek r. t. várossá való átalakulását megengedi, a mellékleteivel együtt oly felhívással küldöm meg, hogy azt Ujpest nagyközség képviselőtestületének haladéktalanul összehívandó rendkívüli közgyűlésében hirdesse ki (...)".

Az átalakulás oly gyorsan megvalósult, hogy már augusztus hó 12-én a 100 városi képviselőt is megválasztották, akik a 100 virilis képviselőtársaikkal együtt ugyanazon hó 14-én Fazekas Ágoston alispán elnöklete alatt megalakultak s az augusztus hó 19-én tartott első tisztújítószéken a polgármestert és tisztviselőket is megválasztották. Ezzel az aktussal az ország ez ideig legnagyobb községe a rendezett tanácsú városok sorában is egy csapásra a legelső helyre került.

Az 1910-es népszámlálás szerint az újpesti lakosság döntő többsége magyar nemzetiségűnek vallotta magát, a németek aránya 5,7% volt. Vallása szerint 65,9% volt római katolikus, 18,4% izraelita, 9,7% református és 4,5% evangélikus.

A város területén ez idő szerint mintegy 2500 különálló épület van, amelyek túlnyomóan földszintesek. A földszintes épületek magassága 5-6 méter között váltakozik. Az egyes épületekben az 1908. év végi összeírás szerint 1 szoba s konyhából álló lakás volt 8800, 2 szoba s konyhából álló lakás 1500, 3 szoba s konyhából álló lakás 500, 4 szoba s konyhából álló lakás 200, és több szoba s konyhából álló lakás 200, vagyis összesen a lakások száma 11.200. Utcai bolthelyiség volt 950, műhely és raktár pedig 755. Az építési kedv aránylag kedvezőtlen a fővárost környező többi községgel szemben, úgyszintén kevés az emeletes épület is, de a megvalósítás küszöbén álló vízvezeték e tekintetben lényeges változást fog teremteni. Különben a várossá való átalakítás következtében a hosszabb adómentességi kedvezmény máris fokozta az építési kedvet.

1910-ben, több vállalattal történt hosszas tárgyalás után a "Phőbus" villamos vállalattal kötötte meg a város a koncessziós szerződést a köz- és magánvilágítás ellátására. E szerint a nevezett vállalat 1800 darab 50 gyertyafényű és 50 wattos Wolfram-lámpát bocsát teljesen ingyen és díjtalanul a város utcáinak és tereinek közvilágítására. A koncesszióért a város kap a vállalkozótól 200.000 koronát és ezenfelül a társaság a városnak részesedés címén 50 éven át átlag 23.100 korona minimumot biztosított a magánfogyasztásért befolyó összegből; 50 év múlva pedig a vállalkozó az akkori technika vívmányainak, valamint a közszükségletnek megfelelő új telepet épít a saját költségén és azt teljesen ingyen és tehermentesen a város tulajdonába bocsátja. A szerződés szerint az első 5 évben ingyen szereli fel az összes magánfogyasztók részére a belső vezetékeket. A világítást a magánfogyasztók részére 300 égési óráig 6 fillérért, a 300 világítási órán túl 3.9 fillérért, 500 világítási órán túl 3 fillérért és 700 világítási órán túl pedig 2.5 fillérért adja a vállalat. A motorikus áram alap-ára hektowatt óránként 1000 óra használatig 2 fillér, 3000 óra használatáig 1.5 fillér, ezentúl pedig 1.2 fillér, a motorikus áram nappali használata esetén azonban az eddig felsorolt árakból még 25% árkedvezményt kap a fogyasztó. Ilyen alapon sikerült a legmodernebb világítást páratlan előnyös feltételek mellett a város részére biztosítani.

Az 1890-es évektől Újpest egyre jelentősebb ipari településsé vált. A XX. század elejétől a város erősen iparosodott, különösen a Váci út mentén (Egyesült Izzólámpa- és Villamossági Rt., Wolfner bőrgyár, cérnagyár stb.) A város 38 ipari vállalata, nagyüzemei mellett (Chinoin, Egyesült Villamossági Rt., Bányagépgyártó Vállalat, stb.) jelentős szerepet játszott a főváros vízellátásában is a belga tulajdonú Ister Vízmű a Duna-parton. 1910-ben Újpest Magyarország városai közül ipari termelés tekintetében a negyedik helyen állt.

Újpest város területén a személyforgalmat a Budapest vidéki közúti villamos vasút, a Budapest-Újpest-Rákospalotai villamos vasút, a magyar királyi államvasutak, a Dunagőzhajózási Társaság hajójáratai és a budapest-esztergomi, valamint a budapest-vác-gödöllői helyi érdekű vasutak bonyolítják le.

A kereskedelmi forgalmat kifogástalanul szolgálják, az eddig említett közlekedési eszközökön kívül, még a helybeli postajáratok is, a melyek egy kincstári főpostahivatal és négy szerződéses fiók-posta szolgálatára állanak. A főposta az érkezett pénzt és csomagokat naponta kétszer négy kocsin kézbesítteti, a levélpostát pedig 13 levélhordó naponként háromszor hordja szét. A táviratokat két kerékpáros kézbesítő hordja szét, a város különböző utczáin kifüggesztett 32 levélszekrényből a leveleket részben kocsin, részben gyalog, naponta 11-szer szedik ki. Az újpesti postaforgalom nagyságát bizonyíthatja az, hogy 1910 január 1-től 3-ig 1,600.000 darab postaszállítmányt kézbesítettek.
Ujpest távbeszélő állomásai a budapesti magyar királyi távbeszélő hivatalba vannak közvetetlenül bekapcsolva, s annak a múlt évben 138 előfizetője volt. A postaszolgálat akadálytalan elláthatása céljából a postakincstár 1910-ben nagyobb szabású postapalotát építtet, telefonközponttal együtt.

AJÁNLÓ

A századforduló körüli években jelentős támogatottságú helyi párt alakult a fővároshoz való csatlakozás érdekében, ez volt Nagy-Budapest gondolatának egyik legelső megnyilvánulása. Ekkor azonban Budapest vezetése még nem volt nyitott a kezdeményezésre, néhány évtizeddel később pedig fordult a kocka és Újpest vezetői zárkóztak el az akkor már a fővárostól kiinduló felvetés elől.

1907. augusztus 13-án Újpest rendezett tanácsú várossá alakult kiválva a Váci járásból, ezzel a korábbinál sokkal szélesebb önkormányzati jogokat nyert.

1929-ben a rendezett tanácsú városok, így Újpest elnevezése megyei városra változott. A korszak legfontosabb hagyatékai közé tartozik a Nyár utcai kórház, és a közelében álló Istvántelki úti idősek otthona.

Újpest területe a IV. kerületen belül

AJÁNLÓ