A Fővárosi Nagycirkusz Budapesten a Városligetben, a Fővárosi Állat és Növénykert illetve a Vidámpark között helyezkedik el. Helyén már 1891-től cirkusz volt. Mai modern épülete 1971-ben készült el. Ez a főváros egyetlen ilyen intézménye, amely állandó épületben működik, emellett ez az egyetlen olyan cirkusz Európában, melyet kőből építettek.

AJÁNLÓ

A városligeti artistamüsorok múltja

A terület, ahol a jelenlegi Fővárosi Nagycirkusz áll, érdekes és változatos múltra tekinthet vissza. A Duna hordalékából, lerakódásaiból emelkedő homokdombok, a hajdan mocsaras, vízinövényekkel gazdagon fedett talaj a magyar történelem számos eseményének volt tanúja. Itt állott Mátyás üdülő kastélya és reneszánsz vadaskertje; olasz mesterei parkká szeliditették a zord természetet. Valószinű az is, hogy a Budát ostromló török hadak ugyancsak errefelé táboroztak.

A XVI. és XVIII. században a vidék elhagyottá vált, fái, bokrai tönkrementek, a termőtalajt elhordta a szél és több mint két évszázadon át csak sivó homokot, gyér bokrokat láthatott a véletlenül idetévedő utazó. Mária Terézia királynő, aki a természetes erdők védelmét elrendelte, gondolt arra, hogy ezt a területet is hasznositani kellene. Akkor Stadtwäldchen-nek, azaz Városerdőnek, később Uj-Városerdőnek nevezték és a pesti polgárok vasárnaponként üdülésre használták. Boráros János pesti polgármester 1795-ben zöldvendéglő épitését engedélyezte itt, aholis zene és tánc szórakoztatta a látogatókat. 1802-ben arról tudósit a sajtó, hogy lóversenyt rendeztek a Ligetben.

"Pár nappal ezelőtt a közönség egy egész uj látványosságban gyönyörködhetett. A lótenyésztés fellenditésére az itt tartózkodó gavallérok angol szokás szerint lóversenyt rendeztek. Jobb pálya hiányában a Városerdőben két angol vérű kanca futott"

1808-ban II. Lipót császár fia, József nádor, aki szorgalmazta a Városerdő rendezésének ügyét, úgynevezett Szépitő Bizottmányt hozott létre, mely függetlenül a város vezetőitől, azoknak alá nem rendelve és külön költségvetéssel foglalkozott e terület csinositásával is. A Szépitő Bizottmány rövidesen pályázatot hirdetett a Liget kialakítására. Rexa Dezső szép tanulmányában áll, hogy a pályázatot Nebbien Henrik kertészeti tanácsos nyerte meg, azonban túlzottan nagyszabású terveiben akkor megvalósíthatatlan változtatásokat javasolt.

"Pihenő helyeket, lugasokat, vendéglőket, majorságot, gondolákat, játszó tereket és nagy stadiont tervez. A közönséget zene, mutatványok, tánccsarnok, szökőkút és tűzijátékok szórakoztatnák. A mester a pályázat első diját, 200 aranyat ajánlott fel és ingyenes munkát igért a Liget újjáépítéséhez"

Nebbien terve az akkori anyagi lehetőségek alapján kivitelezhetetlen volt, ezért nem valósulhatott meg a főváros számára szükséges Nemzeti Park. A Liget a későbbiek során park helyett mulató területté alakult, ponyvasátrakkal, verkliszóval, körhintákkal. A szórakozóhely felépülése a XIX század húszas éveiben veszi kezdetét, s ekkor válik rendszeressé a Liget naponkénti látogatása.

1832-ben Kratochvill János, egy élelmes pesti fuvaros jóvoltából óránként társaskocsi indul a Ligetbe; felnőnek a József nádor telepitette gesztenyefák; röviddel a szabadságharc kitörése előtt a tavon is megindul az élet: télen a korcsolyázás, nyáron pedig a csónakázás.

1839-től halászversenyeket rendeznek itt halvacsorákkal. A környék lassan annyira népszerűvé válik, hogy még Kossuth Lajos és Táncsics Mihály is gondolkodik azon, hogy a Városerdőt szorosabban összekapcsolják a fővárossal. Kossuth 1841-ben sugárutat javasol létesíteni. Táncsics Mihály csatornákat tervez a Dunától idáig, amelyen hajók is közlekednének, öntözve, vizzel látva el a köztes területeket. A Liget élete azonban haladt a maga utján. A város különböző részein (Városmajor, Zugliget, Hűvösvölgy, Hermina tér, Beleznay-kert, Lánchid pesti feljárója stb.) felállított mutatványos sátrak, cirkuszok lassan kiszorultak és újabb helyet kerestek.

1838-ban Wexlehner Sebestyén megnyitotta a Ligetben az első mutatványos bódét, ebben egy tűznyelő produkálta magát. 1844-ben Tomala Ferdinánd műlapkereskedő József nádor fiatalon elhunyt leánya, Hermina főhercegnő sírja fölé kápolna épitését kezdeményezte és ezért jótékony célú hangversenyeket rendezett. A következő évben a Hermina-mezőn tartott hangversenyen mintegy harmincezer ember vett részt. Az ünnepi műsor - mint a sajtó tudósit - odavonzotta a mutatványosokat, bucsúsokat, de táncosok, bohócok és csepűrágók is szórakoztatták a látogatókat.

1866-ban néhány lelkes tudós munkálkodása révén a Liget északnyugati részén megvalósul a pesti állatkert, amelynek létrejöttében segítséget nyújt a közönség is, állatok adományozásával, munkával.

"Kubinyi Ágoston, a Nemzeti Múzeum érdemes direktora, Rómer Flóris, Rottenbiller Lipót, Szabó József állatkert alapitásán buzgólkodtak. Gerenday József professzor ur már gyűjtögette is a ritkább hazai példányokat az Üllői uti botanikuskertben, Xantus János Mexikóban szedte össze az exotikus fajtákat. 1865 nyarán megalakult az 'Állatkerti részvénytársulat'. Harmincegy holdat és hatszáz négyszögölet vettek használatba a Városliget északnyugati részében, az Aréna ut mentén... Szinte nemzeti üggyé vált támogatni az ismeretterjesztésre és mulattatásra alakult tudományos vállalkozást. Innen is onnan is érkezteit az ajándék állatok, a ketreceken csinos táblák hirdették az adományozó nevét"

 

Barokaldi Cirkusz

Az Állat- és Növénykert megnyitása hallatlan mértékben megnövelte a Liget látogatóinak számát és érdeklődését. Ez valóban sorsdöntő változást jelentett az artistaműsorok kialakulásában is. Az addig séta céljára igénybe vett Liget igazi szórakozó hellyé változott, ahol a nemsokára megépülő első állandó cirkusz (Barokaldi, 1871) mellett olyan vurstli kialakulását eredményezte, mely tarkaságban vetekedhetett az akkori Práterrel. A vurislti korabeli életét szinesen rajzolja meg Magyar Elek könyve.

"Barokaldiékkal együtt nőtt, terjeszkedett a többi mutatványos. A Paprika Jancsi felvette a Vitéz László titulust... A ringlispilek körhintává előkelősödtek, cifra, fényes téglaépületbe kerültek; az egykori hintáslegények cilinderesen, nagy kockás, sárga kabátban, felgyürött nadrágban, tulipiros nyakkendővel, ellenállhatatlan pózban támaszkodnak egy-egy zsiráf vagy elefánt hátának. Ők mutatják be a legújabb bécsi vurstli nótákat, a Habn sanIde-t, meg a Gigerl sein, das ist fein, Gigerls kann nicht jeder sein kezdetű nőbüvölő zenei termékeket... A Breslmayerben recsegnek a budakeszi sváb banda bombardonjai, szaporán fogy a hanzlitól barnálló, szódavizzel habzásra serkentett árpáié... nyikorogva közeledik a fagylaltos kocsi, Ibrahim effendi - különben derék óbudai zsidó - bárdjával szeleteli a nyúlós, nehéz törökmézet. Tatár Péter müvei szanaszét hevernek az ut porába teritett hosszú ponyván. Hazaffy Veray János árvalányhajas Kossuth-kalappal a fején, fokossal a kezében, borizü hangon szaval, s egy hatoskáért gyönyörű, szerelmes rigmusokat költ a szerelmes leányzóknak. Csattog a pofozógép, mezitlábas kislányok 'friss vizet' kiáltanak; Dobos Janit, a madárképü gyereket mutogatják; Köteles Vég Mihály pedig, az öreg bűvész mint kannibál, elevenen fal fel egy csirkét a nézők szeme láttára. A közelben Fényes Mártonné plasztikonja szigorúan csak felnőtteknek, majd Helfgott bácsi, 'az első amerikai gyorsfotografus' műterme csábitja a sétálókat"

A Barokaldi Cirkusz 1906-ban

Jókai Mór, Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és képben című munkájában még a szegényes Barokaldi-arénáról beszél, ahol rozoga kerítés mögött tízkrajcáros produkciót láthatott a "nagyérdemű" közönség, de a rongyos pokrócot hamarosan elhajították és az új deszkasátorban, ha nem is világvárosi, de igényesebb artistaprodukciókat mutattak be, lovakkal, kisállatokkal, egyre jobb számokat produkáló magyar és külföldi artistákkal. Barokaldi akkori kis cirkusza nélkül nem alakult volna ki a magyar artisták első generációja, mert a szétszórt vidéki vándortársulatok, puszticirozó menazsériák szinvonala nem serkentette jobb mutatványokra a magyar akrobatákat és más cirkuszi embereket. Barokaldi cirkusza volt a Pesten állandóan megtelepedett artista porond őse. Deszkasátra harminc éven át kedvence volt a pesti gyermekeknek, később mint Nép-aréna, Jancsi-aréna fennállt egészen 1938-ig, ekkor a főváros tanácsa lebontatta.

 

A Városi Cirkusz előzményei

A Wulff Ede kezdeményezéséből épitett Wulff Cirkusz (később Városi ,ma Fővárosi Nagycirkusz) nem azonos Barokaldi épületével, mert utóbbi az 1880-as évek végén, az Állatkert területén épült fel. A XIX. század hetvenes és nyolcvanas évei a Kiegyezés utáni Magyarországon lehetőségeket teremtettek a ligeti mutatványosok és különböző artisták részére. A rohamos városiasodás, a vasutvonalak gyors ütemű megépülése, a gyárak telepítése szolgáltatta a közönség tömegeit, akiket érdekelt a cirkuszi előadás. A lehetőségek adva voltak, több állandó jellegű, városi igényeket általában kielégítő cirkuszépület felállításához. Azonban, ahogy a Városligetből nem lett Nemzeti Park, úgy a városligeti cirkuszból sem lehetett a korábbi időkben európai igényeknek megfelelő Városi Cirkusz.

A Városi Cirkusz felépítésének szorosabban vett előzményeihez tartozik, hogy az Állat- és Növénykert Társaság igazgatását 1873-tól Serák Károly, egy vállalkozó szellemű üzletember vette át, aki a természettudomány fejlesztése helyett, inkább különböző látványosságok bemutatásával foglalkozott. Üzleti számításból kezdték el ott először az idomított állatok bemutatását (Hagenbeck csoportja), majd más jellegű látványosságok felléptetését. Ezeken a bemutatókon láthatók voltak: óriások és törpék, különböző szörnyszülöttek, sziámi ikrek, Miss Crao, a szakállas nő, 1880. május 23-án pedig megjelent Blond in, az akkori világ leghíresebb francia kötéltáncos akrobatája, aki korábban áthaladt a Niagara-vizesés fölött kifeszitett kötélen is. 

Blondin híre és mutatványai addig nem látott tömegeket vonzottak a Ligetbe és beváltották az Állatkert üzleti számitását is. A területről emelkedett a magasba Silberger Viktor bécsi bukméker és léghajós Vindobóna nevű léghajója, majd egy bájos fiatal lány, Miss Leona Dare, aki feszes trikóban és csupán a fogaival kapaszkodva a léghajó köteleibe, egy bizonyos magasság elérése után ejtőernyővel ereszkedett a földre, így történt meg egyszer az, hogy leszállás után a kissé hiányos öltözetű hölgy a Sacre Coeur apácáinaic István uti kertjébe zuhant, nem kis meglepetést okozva a jámbor nővéreknek. Később főúri passziónak számitott a városnézés Goddard kapitány (?) léggömbjén, s gróf Szapáry, a fiatal Rakovszky (a későbbi házelnök), arisztokrata hölgyek, színésznők (pl. Pálmay Ilka) emelkedtek a magasba.

Vajda János, jeles magyar költőnk, egy alkalommal maga is tudósítást írt a Vasárnapi Újságban egy érdekes állatkerti produkcióról. A műsort egy amerikai céllövő bajnok, bizonyos Carver mutatta be.

"Carver szép, tekintélyes alak. Hosszú, a háta közepéig csüngő sötétszőke hajjal. Kétféle fegyvert használ lövésnél: Winchester-puskát és kétcsövű vadászfegyvert. Az első produkció alatt a több mint kétszáz lövést alig egy óra alatt adta le, beleszámitva azt az időt is, mialatt töltött és a szüneteket. A program befejezése a nyargalva lövés volt, keresztül vágtatott a lövőtéren és vágtázás közben célzott a felröpitett golyóra. Mindannyiszor talált és a közönség zajos tetszésnyilvánitással árasztotta el"

1884-ben Serák, az Állatkert igazgatója szerződtette a csinos senorita Spelterini kötéltáncosnőt és azt irták a plakátokon, hogy e művész legyőzte magát Blondint is. Nemsokára Brunner, a bécsi toronykötél művész produkálta magát az állatkerti mutatványos téren.

Az 1885. évi budapesti világkiállítás olyan igényeket teremtett, hogy szükség volt az egzotikumok halmozására. Ekkor nagyobb számban jelentek meg etnográfiai csoportok. Szamojédek iramszarvasokon vonultak fel, jöttek a szingalézek, asszonyaikkal, párduc mozgású árnyaikkal; a hajukat vörösre festő kávébarna szomáliak, hatalmas tevéken; asanti négerek és ébenfekete szudániak; dahomeiek és zulukafferek; sziu indiánok. Az egyes csoportok nemcsak bemutatkoztak, hanem a kor szokásainak megfelelően harci játékokat, akrobatikus, lovas, tevés bemutatókat végeztek lövöldözéssel, görögtüzzel, pásztor játékokkal és mindig látványos finálékkal. Olcsó kis produkciók voltak ezek, ha meggondoljuk, hogy az élelmes vezetőség a kisebb csoportokban szállított etnográfiai társulatokat helyi erőkkel is kiegészítette (rendszerint közepes vagy gyenge hazai artistákkal, akiket megfelelően "felsminkeltek" és a csoportok tagjaként szükség szerint felléptettek. Ezek azután néhányszor lelepleződtek és kisebb-nagyobb sajtóbotrányokat okoztak az Állatkert vezetőségének).

 

Wulff Cirkusz (1891-1895)

A fent vázolt körülmények között/ érlelődött az a gondolat, hogy a Városligetben, az Állát- és Növénykert területén, az időnkénti külföldi cirkusz játékok mellett, illetőleg helyettük, állandó jellegű cirkuszépület emelkedjék. Az ötletet a korábban már több idényben Pesten járó és az állatkerti mutatványos téren állomásozó Wulff Ede-féle cirkusztársulat sikeres munkája adta.

"1888-ban... a vita hevében merült fel az a terv, hogy ha már anyagilag olyan szép pénzt jelentenek a mutatványok, akkor épitsenek állandó cirkuszt. A Wulff -cirkusz előadásai olyan sikert arattak, hogy előtérbe került az állandó cirkusz"

Wulff Ede híres német cirkuszdinasztia tagja volt. 1851-ben született a hollandiai Utrecht városban, apja Lorenz Wulff híres lovasmester és cirkusztulajdonos. A Wulff-féle cirkusztársulat állandó tartózkodási helye az elszászi Mühlhausen város, innen indultak európai turnékra. Magyarországon Wulff Ede 1888-ban járt először.

Hosszas tárgyalások után 1889 tavaszán szerződést köt a főváros, az Állatkert igazgatójának közreműködésével a cirkusz épületének felépitésére. Wulff Ede erre a célra az akkor újszerű vasvázas megoldást találta célszerűnek, ezért a brüsszeli világkiállításra készített hullámbádogból álló és vasrudakkal megerősített cirkuszt hozta Pestre. Ezzel a korabeli cirkuszokat sokszor veszélyeztető tűzvészt kívánta megelőzni (1882 októberében az Alkotmány téren leégett a hatalmas német Herczog Cirkusz, s ez óvatosságra intett). Az állandó cirkusz berendezése eléggé lassan haladt előre. Csupán két év múlva, 1891. május 7-én este nyitották meg.

Wulff Ede bádogcirkusza

A megnyitó előadás - mint arról a korabeli sajtó tudósításaiból értesülhetünk - fényes külsőségek között, gála műsor bemutatásával folyt le. Wulff Ede és "lovagművész" társulata szokásos téli szálláshelyéről, Elszászból (Mühlhausen) érkezett e célból Budapestre és már jó előre gondoskodott megfelelő sajtóról és reklámról. A "hatalmas cirkuszépület" - mint a lapok közlik - zsúfolásig megtelt a nagy esemény alkaImából. Az előadás attrakciója tizenkét tarka csődör szabadidomítása volt (Wulff specialitás) - irják -, melyet maga az igazgató tulajdonos vezetett elő. A jobb számok: Kock bohóc, Deltorelli-testvérek zenehumoristák, Alfonso zsonglőr, egy lovagló oroszlán, Chinon Izabella lovaglómüvész (huszár kosztümben lovagolt) stb. voltak. Az előadás este 11 óra után ért véget.

Milyen volt ez időben a Wulff Cirkusz élete?

Az épület alakja és méretei megegyeztek a mai Nagycirkusz nagyságával. Abban az időben a befogadó képesség nagyobb volt, mert az ülőhelyek mellett állóhelyeket is rendszeresített a tulajdonos. Teljes befogadóképesség: 2290 fő (ma:1800). Wulff cirkusza az Állatkert területén állt és csak belépővel volt megközelíthető. Porondja alkalmas volt cirkuszi játékok és vizirevü bemutatására egyaránt. A vizirevü bemutatásakor a víz fölé vashidat függesztettek fel, ezt sodronyok tartották. A cirkusz világítása légszeszlámpákkal történt (gáz).

Wulff ugyan engedélyt kért egy áramot fejlesztő, két lóerős gép üzemeltetésére, ezt azonban a főváros tanácsa elutasította. Az épületben május elejétől szeptember végéig tartottak előadásokat (eleinte naponta egyet, később csütörtökön, szombaton és vasárnap kettőt, 4 és 8 órakor). A helyárak 24 korona és 60 krajcár között voltak (24 korona egy négyszemélyes páholy, hatvan krajcár egy állóhely). Eleinte igen jól jövedelmezett a cirkusz. Az adóbevallás szerint egy szezon bevétele 50-60 ezer korona, mely Wulff távozása után erősen lecsökkent (19-13 ezer koronára), mert nem szakemberek, hanem az Állatkert vezetősége üzemeltette a cirkuszt.

Wulff idejében a cirkusz fő attrakciója a mülovaglás és lovasjátékok (állandóan 86 ló állt rendelkezésre); többször és szivesen alkalmaztak vizijátékokat és némajátékot (híres némajáték volt a parodisztikus A gigerli lakodalma című pantomim jelenet). Wulff Ede évi 25 ezer korona részesedést fizetett ki az Állatkertnek, hogy annak területén üzemelhessen. (17) A fennmaradt iratokban mindenütt üzleti és üzemeltetési kérdésekkel találkozunk, de alig fordulnak elő művészeti, szakmai kérdések. Ez és sok más körülmény arra mutat,hogy a Wulff Cirkuszban bemutatott attrakciós látványosság nagy része nem volt artista produkció, hanem Barnum-stilusu cirkuszi show. Ez nem szolgált a magyar artistatársadalom művészi fejlődésének és nem növelte a cirkusz tekintélyét az igényesebb közönség körében, de rontotta az Állatkert tekintélyét, mert a látványosság tulhajszolása mellett kiszorultak onnan az állatok és a növények. Wulff eltávozása után (1895) mind jobban elharapóztak a nagy reklám mellett folyó olcsó látványosságok, állandóan csökkent a bemutatott műsorok értéke, művészi nivója.

1892-ben Wulff cirkuszában, hogy az érdeklődést kellően fokozzák, felújítják a korábban botrányos véget ért, úgynevezett cirkuszi birkózó versenyeket. Ezeket a viadalokat úgy rendezték, hogy szerződtettek egy külföldi erőművészt és jutalmat tűztek ki annak, aki hajlandó kiállni ellene. A civil jelentkező gyakran ugyancsak a cirkusz alkalmazottja volt, s a megnyert jutalmat másnap visszaadta az igazgatónak, felvette a fizetését és továbbállt. Ilyen esetben az igazgatók kihasználták a közönség nacionalista érzését és a "talján", "cselák", "oláh" bajnok ellen a nálánál vékonyabb, gyengébbnek tűnő magyar jelentkező győzött. Más esetben a jelentkező valóban "civil" volt, ilyenkor a verseny rendszerint a cirkusz rutinos artista birkózója javára dőlt el, esetleg döntetlen volt.

Wulff hozta Pestre ezt a szokást, később több magyar vándortársulat is átvette. Hires birkózó cirkuszunk volt a Czája Cirkusz. Wulff 1892-ben óriási reklámmal indít egy bizonyos Masson nevű erőművészt (Marseille bikája - hirdetik a plakátok). Legyőzője 500 forintot nyerhet. A sorozat második bajnoka Robinetti olasz birkózó, kinek legyőzése esetén 500 forint nyerhető. Végül egy Boyer nevü belga erőművész következett. Az ő kétvállra fektetése esetén kereken ezer forint ütötte a győztes markát. Nem tudjuk, milyen kimenetelűek voltak ezek a viadalok, azonban a jelentésekből kiderül, hogy nem növekedett a látogatottság. Ebből Wulff hamarosan levonta a tanulságot és egy kinálkozó alkalmat megragadva, az egész üzletet - jogot és épületet - eladta az Állat- és Növénykertnek (1895).

A birkózás és más hasonló látványosságok ebben az időben nem idegenek a polgári cirkusz műsorától. Gyakori az előadás második részében bemutatott pantomim-játék, mely ugyancsak ősrégi cirkuszi hagyomány. Ha a többi, ez időben Pesten tevékenykedő cirkusz társulatok műsorait vizsgáljuk, megállapítható, hogy műsorszerkezetileg nem volt eltérés a Wulff-féle előadások és mások között (kivétel a Barokaldi Cirkusz kisebb igényű és főleg gyermekek részére szervezett előadása).
 
A nyolcvanas-kilencvenes években dolgozott Pesten Krembser Ágoston lovardája (a Váci körút és az Alkotmány tér szögletében). Ott, a kb. harminc számból álló "fényes"-nek hirdetett artistaműsor mellett jutalomjátékok, lovasversenyek urlovasokkal (főleg mágnások és hölgyek), kinai népünnepély, birkózó versenyek (pesti kocsisok és molnárok részvételével), női zenekarok, bohóc olimpiák szerepeltek. Ezeket a műsorokat még vonzóbbá kivánták tenni az időnkénti tárgysorsjátékok, ahol hizott sertést és más jutalmakat nyerhetett a közönség. Más cirkuazokban (pl. Herczog sátrában) vagy Slezák-Berzőffynél magyaros csikós ünnepélyekkel vonzották a nézőket.

A műsorok vizsgálatánál lehetetlen észre nem venni, hogy a hazánkban meginduló cirkuszi játékok első időszakában már milyen erős konkurrencia harc dúl a tulajdonosok között. Ezekben az üzleti számítás alapján létrejövő cirkuszi műsorokban az artista művészete csupán másod- vagy harmadrendű a kasszaérdekek mögött.

A közönség érdeklődését minden eszközzel, igy a sajtóban közölt pletykákkal is fokozni kívánták. Kitalált szerelmi történeteket írattak meg, ezekben a cirkuszi bohóc megszöktette az igazgató műlovas leányát. Később a visszatért szerelmesek egy műsorban léptek fel, melyre tódult a kellően "megdolgozott" közönség.

Wulff elutazása után a cirkusz az Állat- és Növénykert Rt. tulajdonába és a főváros felügyelete alá került. Rendszerint alkalmi társulatok és látványosságok táboroztak benne. Sokszor a szezonban sem tartottak ott előadást, különösen mikor felépült Ősbudavára (1896),  így a szórakozási lehetőségek fokozódása megosztotta a közönséget. A cirkuszi előadások mind nagyobb érdektelenségbe fulladtak. Ebben az időben az épületet a szárazföldi és vízimadarak teleltetésére használták fel. Az elszürkült és lemaradt cirkusz munkájával kapcsolatban a századforduló időszakában a csőd veti előre árnyékát. Ez mutatkozik az Állat- és Növénykert Rt. ügyeiben is. Az állatok pusztulnak, a növények kiszáradnak, a vezetőség hibát hibára halmoz.

A Főváros törvényhatósága vizsgálatot indit, tárgyal, a sajtó panamát emleget, a helyzet azonban lényegesen nem változik. A cirkusz ügyében változás csak akkor történik, amikor 1904-ben a bérletet egy külső tulajdonos, artista szakember, Beketow Mátyás, orosz származású cirkuszigazgató kapja meg ideiglenesen.

A Városi Cirkusz első korszaka Beketow Mátyás Pestre érkezésével lezárult. Ezen épület létrejöttét annak a polgári igénynek köszönheti, mely az 1885-ös pesti világkiállítást követte, átépítése pedig kapcsolatos az 1896-os milleneumi fellendüléssel. Ebben az időben (1891-1904) meglehetősen távol állt a magyar artistáktól. Csak ritkán és csak a legkiválóbb számok részére nyilt meg porondja, s akkor is alacsonyabb fellépti dijért, mint a külföldieknek. így a fellépők között ritkán találjuk meg a korabeli magyar artistákat. Dolgoztak ott többek között: Dubszky, lovas akrobata; Lax Vilmos, a kiváló magyar bűvész; a két Gallay, akrobaták; Friedrich Albert ugró akrobatánk, Dobrovits erőmüvészünk, valamint a korábban már emiitett magyar számok. Artistáink nagyobb számban Barokaldi Cirkuszában szerepeltek.

Wulff műsorai a korabeli polgári cirkusz (német) kvalitásait tükrözik, azokból is a közepes változatokat. Előadásain rendszerint ló-szabadidomitások, akrobaták, német bohócok (Dummer Auguszt), vadállatok szerepeltek. Alkalmazott amerikai látványosságokat is (birkózást, egzotikus csoportokat, pl. cowboyokat stb.). A cirkusz vezetői ebben az időben nem riadtak vissza a utisztességtelen reklámtól, a közönség félrevezetésétől sem (híres mutatvány volt évekig a Wulff-féle láncrepesztő szám, melyről később derült ki, hogy nem valódi, hanem preparált lánccal dolgoztak az artisták).

Wulff szeretett hatni a közönség nacionalista érzelmeire (huszárruhás lovarnő), alkalmazott olyan számokat, melyek az emberekben szánakozást keltettek (féllábú bohócok), gyakran és szivesen reklámozta, léptette fel családjának tagjait, sőt szivesen lépett fel önmaga is ("családi" cirkusz). A korabeli artistaszervezetek gyengesége folytán az akkori Városi Cirkusznak igen kevés köze volt a magyar artistafejlődéshez, nem segítette elő a honi cirkuszmüvészet megerősödését.

 

Beketow Cirkusz (1904-1919)

A XIX. század vége felé a Wulff Ede által épített, később Városi Cirkusz meghonosodott a Ligetben, azonban színvonalas fővárosi látványossággá különböző okok miatt nem alakulhatott. Kulturális jelentősége sem nőtt meg. Wulff 1895-ös távozása után - mint már említettük - a cirkusz műsorai szezonról szezonra gyengültek, végül is Serák, az Állat- és Növénykert Rt. akkori igazgatója újra Wulffnak adta a bérletet. Az ujabb Wulff-müsorok mindinkább varieté jellegüekké alakultak, grand guignol látványosságokkal. 1898-ban Az elrabolt menyasszony megmentése című látványos cirkuszi pantomim-játékot hirdetik sorozatban, majd ezt követi a Búvárlovak halálugrása, egy nyolc méter magas függőhidról. Évről évre szaporodott az életveszélyes produkciók száma (István gróf halálugrása lovon, Halálos lovaglás négyes fogattal, Cigányszekérrel a habok közé, öt méter magasból és más plakáthirdetések). Ezek azonban nem képesek pótolni az igazi cirkuszi produkciókat, melyeket erre az időre a közönség már megszokott a korábbi nemzetközi cirkusz- és lovagmüvész együttesektől.

Wulff újabb műsorai láthatóan nem növelték a cirkusz látogatottságát. Nagymértékben emelte a fővárosi közönség cirkuszi színvonal igényét a XX. század első esztendejében az, hogy a Barnum-Bailey amerikai óriás cirkusztársulat Budapestre látogatott.

Barnum addig nálunk soha nem látott reklámmal, méretekkel, amerikai szabású látványosságokkal aratott elsöprő sikert, s hozta lázba hetekre a cirkuszt akkoriban nagyon kedvelő pestieket. Munkájának módszerére jellemző volt, hogy három porondos sátrat állitott fel az Uj-Lóversenytéren, aholis egyszerre öt artistaszám dolgozott. Saját vonatszerelvénnyel futott be a Keleti pályaudvarra, példátlan tömegű állatot, saját panoptikumot, ezer főnyi személyzetet hozott magával. Cirkuszi plakátjait, újságját még a megérkezés előtt a vonaton nyomtatta ki s egy-két nap után változtatta.

A magyar sajtó hasábos cikkekben tudósitott a Barnum-Bailey Cirkusz legújabb eseményeiről (ötletekről bőven gondoskodtak a reklámfőnökök), s állandóan népes csoportok tanyáztak a sátrak körül. Az állatkert és a panoptikum beléptidij ellenében reggeltől estig nyitva volt, s rendelkezesre állt a közönségnek, ahol az érdeklődők a világ minden részéről összeszedett valódi és ál szenzációkat tekinthettek meg.

A Barnum-siker árnyékában néhány esztendeig még szürkébbnek hatott a Wulff Ede által emelt s az idők folyamán lassan elavuló hullámbádog cirkuszépület. Az állandó konkurrencia növekedését jelentette az 1903-ban meginduló Wilson Sátor Varieté (a Pacsirtamező utcában működött), valamint a népligeti Koller Cirkusz.

Az Állat- és Növénykert Rt. csődtömegének perei azonban hamarosan a cirkuszépületre is ráterelték a figyelmet. A Főváros akkori tanácsa 1904-ben a cirkuszt kivette az Állatkert vezetői kezéből és versenytárgyalást hirdetett ki a bérletre. Az ajánlatra egyetlen komoly válasz érkezett: Beketow Mátyás, a bécsi Olympia-Beketow Cirkusz tulajdonosának bérleti igénye.

Beketow Mátyás orosz származású artistacsalád tagja, maga is európai hírű műlovas volt. 1860-ban született Kijevben és mint vándor artista, cirkuszigazgató, bejárta a kontinens országait. Utóbb Berlinben, majd Bécsben szervezett szinvonalas cirkuszt. 1904-ben családjával együtt Budapesten telepedett meg és ettől az időtől kezdve élete végéig pesti honos maradt, bár időnként akadtak külföldi vállalkozásai is. Hamarosan szép házat vett a Lendvay és Bajza utca sarkán, ott nőtt fel családja: Paula és Gréte leányai, mindketten jónevű műlovasok; valamint Sándor (Alex), ugyancsak cirkuszi lovas, a későbbi cirkuszigazgató.

Beketow Mátyás

Szép és korabeli értelemben jelentős művészeti eseménynek számított Budapesten, amikor 1904. április 30-án megnyilt a Városi Cirkusz, a Beketow Mátyás által szervezett műsorral. Az ünnepélyes premiert a Fővárossal történt hosszas tárgyalások és még hosszabb ideig tartó felújítási munkálatok előzték meg. Beketow egyelőre négy évre kapta meg a cirkusz bérletét, azzal a kikötéssel, hogy az épületet teljesen felújítja saját költségén (ekkor kb. százezer koronát fektetett e munkákba) és a szezon alatt (amely április végétől szeptember végéig tartott) 15 ezer korona bért fizet a főváros pénztárába. A megállapodást Beketow gondosan végre is hajtotta, a cirkuszt megfelelően gondozta és 1908-ban, ujabb szerződése értelmében helyileg is áthelyezte kb. 60-80 méterrel a későbbi Vidám Park irányába.

A Wulff-féle bádogcirkusz elé emelt kőbejárat

Ez a munkálat, mint Beketow számításaiból kitűnik, újabb százezer forintot emésztett fel. Mint megállapítható, a Fővárosnak nem voltak az igazgatóval szemben művészeti követelményei, csupán azt kötötték ki, hogy a műsor "világvárosi jellegű" legyen. A szerződők kapcsolata kifejezetten csakis üzleti jellegű volt és abban merült ki, hogy a Főváros újabb és újabb követelésekkel lépett fel az évi bért illetően, valamint a többi szolgáltatásokkal kapcsolatosan. Bőséges levéltári anyag tanusítja, hogy pl. a bérösszeg 1913-ban már évi 50 ezer koronára rúgott. Az ilyen jellegű kapcsolat nem kedvezett a cirkusz művészi fejlődésének, mert egyrészt szabad kezet adott a bérlőnek a magyar artisták szerződtetését vagy mellőzését illetően, másrészt magas tarifa szoritotta Beketowot az álszenzációk kétes sikerének hajszolására.

Milyen tervekkel indult Beketow Mátyás Budapesten mint cirkusz igazgató?

A bemutató előadás (1904. április 30.) valóban szines, látványos cirkuszi esemény volt, vonzó számokat hozott a pestieknek. Mint elsőrangú attrakció, Hagenbeck Budapesten még addig nem látott idomitott jegesmedvékkel jelent meg (15 jegesmedve dolgozott a számban), melyeket Ernst úr, német idomár vezetett porondra. Az állatszámokat szinesitette Beketow sajátkezüleg bemutatott produkciója (tarka lovak, zebrák, kutya és elefánt). Gazdag volt a műsor lovasszámokban (Beketowné magasiskolája, Warda, lovasmüvész zsokészáma, Herr Thomas, zsonglőr a lovon). A cirkuszi akrobatikát a Bracco csoport, G. Gabarel francia légtornász, Győrfi Ida különleges magyar excentrikus és egy Warton nevü artista halálugrása képviselte. A műsor humorát Tom Belling, amerikai clown, az első Dummer Auguszt, valamint Talep és DandyRandy bohócok szolgáltatták. Fokozta a hatást a negyventagu balettkar szereplése is.

Beketow eleinte rendkivül komolyan vette azt a cirkuszi követelményt, hogy valóban meglepje és elkápráztassa közönségét. Ha az 1904-es év Beketow-cirkuszi plakátjait tekintjük, megállapítható, hogy ezt a vonzó, a közönség érdeklődésére számot tartó műsort az év során tovább fokozták ujabb attrakciók beiktatásával. Beketow 1904-ben megvásárolta Bamumtól Jumbót, a korábban Pesten már sikert arató óriás elefántot; ritkán látható, érdekes lovas számokat hozott (pl. Harry amerikai lovas zsokét, Renz Matildot, az akkori világhírű német lovagmüvésznőt stb.) és más különleges attrakciókat (pl. Princz Charles, az emberi majom).

Az 1904-es cirkuszi szezon megalapozta Beketow hitelét a közönség előtt. A pestiek ettől az időtől fogva a Városi Cirkuszt csak Beketow Cirkusznak nevezik és gyakran látogatják. Igaz, már az első műsorok magukban hordozzák azokat a csirákat, melyek később Beketow végleges bukását okozzák. A túlságosan nagy befektetéssel kiállított bemutató műsor, az ehhez járuló tetemes felujitási összegek, együttvéve nem hoztak a bérlőnek anyagi sikert, azonban hatalmas mértékben megnövelték a közönség várakozását az ujabb előadások attraktivitását illetően. Ennek a várakozásnak - mint a plakátok bizonyitják - Beketow később soha nem tudott megfelelni. A cirkuszba özönlő tömegek és az első idők valóban nagy bevételei láttán a főváros is állandóan uj igényekkel jelentkezett, emelte a béreket (szegényadó, vizdij, épitési engedélyek dijai stb.). így a bevételek hajszolása céljából a cirkusz már az első esztendők alatt kezdett eltolódni a grand guignol látványosságok ós a nem cirkuszi jellegű attrakciók irányába. Pl. 1904-ben bemutatták a Wortley-Bayer halálugrást a magasból, a motorkerékpáros halálkört, egy vadnyugati jellegű jelenetet, azután megkezdték a pankrációs, vad, birkózó versenyek rendezését (Weiss Richárd, Magyarország tizenhétszeres birkózó bajnokának részvételével). Ez az irány üzletileg is helytelen volt, hiszen a művészi cirkuszi látványosságok kedvelőit elriasztotta Beketowék műsoraitól.

A későbbi esztendőkben az előadások elemzése alapján műfaji ingadozásokat figyelhetünk meg. Az egyik műsortípus (ez volt a ritkább) főleg cirkusz jellegű számokból állt (cirkuszi artista számok: akrobatika, állatszámok, bohócok), de kevésbé vonzó, mint az 1904-es bemutató volt. A másik fajta műsor csupán egy-egy attrakcióra épül, s ez az attrakció sem mindig cirkuszi artistaszám. Bemutatták az Amazon-balettet, mely varietészám és a cirkuszban meglehetősen kis sikert aratott; ilyenek voltak pl. az úgynevezett bohóc olimpiák (pl. 1908-ban Tom Belling, Armando, Morris és Vincent, a Mazani testvérek részvételével); 1909-ben láthatta a közönség Webb kapitányt, a világhírű fókaidomárt,vagy a nemzetközi cirkusztörténetben legendásnak emlegetett Schneider kapitányt,az egyébként valóban kiváló oroszlánszeliditőt (1908).

Az első világháború előtt Beketow - kivéve első, nagy anyagi áldozattal bemutatott nyitó műsorát - Wulff német cirkuszának nyomdokain haladt. Előadásainak gerince több lovasszám bemutatása; nagyrészt külföldi attrakciókkal kisérletezik; megpróbálkozik cirkuszon kivüli attrakciókkal is (birkózás, revütánc, vadnyugati cowboy mutatványok) . Az első világháború előtti műsorok között kiemelkedő volt az 1913-as bemutató, melyben ritka lovasszámot ("trojka négyes"), majom embereket (humoros majommaszkos produkció) láthatott a közönség és fellépett a később nagy hirnévre emelkedett Jancsi énekes bohóc (Morgenroth Károly).

A Beketow Cirkusz 1910 körül (hátul és jobbra a Feszty-féle körkép bemutatására szolgáló körépület)

A terület látványa légifotón (elképesztő forgatag hömpölyög)

1914-ben az első világháború kitörése után Beketow cirkuszának műsora jellegében teljesen megváltozott. Az utazási nehézségek miatt nemzetközi artistamüsort nem tudott adni, így lényegében addigi elképzeléseiről le kellett mondania. Cirkuszát átalakította, s ott úgynevezett "cirkusz-varietét" rendezett be, ahol kabaré jelenetek bemutatására alkalmas hely is volt. A háború első esztendejében még beadványt szerkeszt a főváros részére, melyben a bérleti dij csökkentését kéri, mivel cirkuszában egy időre menekülteket helyeztek el. Az igazi indok azonban félelme, hogy nem tud megfelelő közönséget és bevételt biztosítani.

A háború esztendeiben a cirkusz-varieté jól megy, hasonlóan más külföldi revüsitett cirkuszokhoz, igy Beketow négy év alatt meggazdagodott. Ez a gazdagság nem maradt titokban a konkurrencia előtt sem, s megnövekszik a cirkusz bérletére törekvők száma. 1918-ban a főváros versenytárgyalást ir ki a bérleti szerződésre, s ezzel kapcsolatban elkeseredett sajtóharc indul meg. Könyöt S. Sándor artista, cirkusztulajdonos támadja elsősorban Beketowot. Azzal érvel, hogy nem léptet fel magyar artistákat (ezzel a magyar cirkuszi embereket kívánja Könyöt maga mellé felsorakoztatni), magát pedig úgy ajánlja, hogy míg Beketow itthon gazdagodott, addig ő (Könyöt) fivéreivel együtt végigküzdötte a világháborút.

Beketow ebben a küzdelemben teljesen alulmarad, durva hibákat is elkövet (pl. bérleti kérvényébe beleírta, hogy bármilyen más ajánlat érkezik a fővároshoz, ő azt ötezer forint erejéig felülfizeti; ez szabálytalan volt és sértette a jelentkezések tisztaságát), s kénytelen átadni a cirkusz bérletét Könyöt S. Sándor és a Takarmányértékesitő Rt. részére.

Beketow Mátyás első bérlete alatt (1904-1919) a cirkuszépület jelentősen átalakult. Az ingatlant Beketow 250 ezer forintos költséggel felújíttatta. Ehhez nem kapott a fővárostól segítséget, sőt a Főváros a felújítási engedély díját Beketowval fizettette meg. Az átalakítások során a korábbi légszeszvilágitást villanyra cserélték, készítettek egy három méter mély betonmedencét a porondon, új büfét, pénztárépületet, szabóműhelyt, öltözőket építettek, raktárépületeket emeltek, javították az istállókat. A cirkusz bejáratánál elhelyezték a jellegzetes Beketow-emblémát, amely hatalmas patkóban elhelyezett, vasból készült lófej volt.

A felújítás után a cirkusz befogadóképessége nem változott, a helyárak is azonosak maradtak (a Főváros nem engedte a helyárak emelését), az állóhelyekre továbbra is engedtek be közönséget. Legalább röviden szükséges felvillantani, hogy vajon a korabeli artisták, különösen a budapestiek, milyen kapcsolatban állottak a fővárosi cirkuszbérlőkkel, milyen körülmények között éltek a XIX. század végén és a XX.század elején.

Az 1890-es éveiben Budapesten már számottevő artista él, akik cirkuszokban, varietékben, zenés kávéházakban adják elő különböző produkcióikat.

A cirkusz- és varietéművészek nehéz munkájuk után késő éjjel különböző kávéházakban jöttek össze, ahol különböző köröket, asztaltársaságokat szerveztek. Ezekben a nagyrészt baráti társaságokban beszélték meg egymással szerződéseiket, sérelmeiket, néha felvetettek művészeti kérdéseket is. Nagyobb asztaltársaság alakul 1895. február 26-án "Tischgesellschaft Artist" néven. Elnöke Skok Emil, német származású varieté komikus. A cél baráti összejövetelek rendezése, szegény artistagyerekek segélyezése. JÓSZÍVŰ artisták emelték a társaság pénzalapját, amely ebben az időben csupán néhányszor tíz forintra rúgott. Ekkoriban Budapesten egy német nyelvű artistalap is jelent meg: Internacionale Artisten Revue.

Egy esztendővel később több asztaltársaságból alakult meg a Vulcan (Humanitaere Tischgesellschaft Vulcan). Jelvényük piros-fehér-zöld beosztású pajzs, a fehér mezőben felirattal: Vulcan. Végül 1897. június 7-én a Vulcan nevét Budapesti Artista Egyesületre változtatta.

A BAE a XIX. század utolsó esztendejében avatta fel zászlaját, amelyet a terézvárosi templomban áldottak meg, majd népes artista felvonuláson hordoztak végig. 1906-ban a BAE kiterjesztette munkáját az egész ország területére és nevét Magyar Artista Egyesületre változtatta.

Az új egyesület munkájába hamarosan beleavatkoztak a különböző cirkuszok és varieték tulajdonosai. Sokszor előfordult, hogy az elnök vagy a vezetőség több tagja cirkusz-, illetve varietétulajdonos volt. így az artista érdekek, különösen a cirkuszban dolgozó artisták érdekei szinte egyáltalán nem érvényesültek. 1908-ban (a Városi Cirkusz felújításának és áthelyezésének évében) artistagyűlést tartottak, ahol az egész ország artistái hallatták szavukat. Többen birálták azt a módszert, ahogy a pesti cirkuszbérlők bánnak a hazai artistákkal. Szóba került Wulff már említett műsorpolitikája, melyből szinte teljesen hiányoztak a magyar számok; óvatosan, de szemére vetették Beketow Mátyásnak is hasonló módszerét.

Ezen a gyűlésen sikerült az artistáknak néhány ígéretet kicsikarni, valamint számukra kedvező döntéseket el is fogadtatni. Ilyen intézkedési terv volt: megszabják a tőkések és az artisták jogait, kötelességeit; előirták artistaklub létesítését, ahol gazdasági és művészeti kérdéseket beszélhetnek majd meg, tanfolyamokat tarthatnak. A gyűlésen felléptek néhány igazgató túlkapásai ellen, kötelezték az összes tulajdonosokat, hogy pénzt adjanak artista iskola létesítésére. A szép tervekből azonban végül is nem valósult meg semmi, mert az újonnan választott vezetőség nem hajtotta végre az általa is elfogadott határozatokat. Sőt később, amikor az első világháború időszakában az artisták az utazási nehézségek miatt kényszerhelyzetben voltak, a tulajdonosok behozták az un. "háborús gázsi" intézményét (lényege, hogy a rendes gázsi 50%-át fizették az artistáknak rendszeresen) a hadviselés időszakára. Ennek az intézkedésnek következtében sok cirkusz- és varietétulajdonos tetemesen meggazdagodott.

Lényegében megállapítható, hogy az artisták megalakuló érdekszervezetei nem tudták befolyásolni a cirkuszok munkáját, nem voltak képesek elérni a magyar számok foglalkoztatását, így fejlődését. Ezekben az időkben egyedül a bérlők, tulajdonosok akarata érvényesült műsor kérdésekben, ezt pedig a bérleti, szerződtetési elképzelések, üzleti lehetőségek szabályozták.

Beketow 1919-es, első távozásának előzményeihez tartozik, hogy közte és a magyar cirkuszművészek között a világháború esztendei alatt egyre jobban kiéleződött a helyzet. A feszültség oka, hogy cirkuszát a háború alatt varietévé alakította át, így a magyar cirkuszi számok fellépési lehetőségeit budapesti porondon teljesen lehetetlernné tette. A háború vége felé cirkuszi artista körökben már leplezetlenül bírálták Beketow és a MAE vezetőségének munkáját és kikezdték a Városi Cirkusz bérlőjének korábban megszerzett tekintélyét. 1918-ban a cirkuszi artisták, egyéb szakemberek gyűlést szerveztek, amelyről az alábbiakat olvashatjuk:

"1918. december 24-én a Pavilon Mascottiban heves jelenetek játszódtak le, reprodukálhatatlan, csúnya incidensek láncolata volt ez a gyűlés, hasonlatos a bábeli zűrzavarhoz, mikor az isten megzavarta az emberek eszét és nyelvét, ugy, hogy nem értették meg egymást. A tekintélyek (a cirkusz- és varietétulajdonosok, MAE vezetők! a szerző) tiszteletének egyszerre vége lett és az elvakult, a demagógoktól narkotizált tömeg, zúgva, bőgve törte át az emberiségnek, a józan polgári erkölcsnek a gátját és el akarta nyelni a világot. Maguk se tudták mit akartak: jog, kenyér, érvényesülés, kényelmes élet, boszszuállás - ilyen szavak röpködtek a levegőben, összefüggéstelen káosz volt ez, értelmetlen és kivihetetlen tervek döntögették az artistaság fáját"

Az idézett szemelvény gondolatmenetével ellentétben - mely az újra erőre kapott régi MAE vezetőség hangját mutatja - nagyon is józannak tűnik a cirkuszi emberek 1918-as állásfoglalása. A jog, kenyér, érvényesülés, nyugodt élet követelése csakis a népi demokráciában került megvalósításra. A szemelvény arról is vall, hogy milyen szakadék tátongott artisták és MAE vezetők, artisták és cirkusztulajdonosok között ezekben az időkben.

1919 tavaszán a proletárdiktatúra a Városi Cirkusz épületét és berendezését szocializálta. Valójában Beketow vezetésével működött tovább a cirkusz augusztusig, csupán márciustól kezdődő hatállyal a Kulturális Népbiztosság Szinházi Osztálya rendelkezett felette és gyakorolt felügyeletet (a Városi Cirkusz akkori felügyelője Bálint Lajos Író, a varieté osztály vezetője volt). Az év augusztusában Beketow átadta helyét Könyöt S. Sándor és a Takarmányértékesitő Rt.-nek az uj bérlőknek.

 

Új bérlők, új műsorok (1919-1935)

Az első magyar proletárdiktatúra felismerte a cirkuszi előadások tömegszórakoztató jelentőségét és hamarosan igyekezett rendet teremteni a városligeti mutatványos telepen. Államosították (szocializálták) a Liget két állandó cirkuszát, a Városi Cirkuszt és Schmidt Mihály Néparénáját, a korábbi Barokaldi Cirkuszt.

Ezzel egyidejűleg szociális és kultúrpolitikai követelményekkel léptek fel ezen intézményekkel kapcsolatosan. Bálint Lajos iró, dramaturg, akit 1919-ben a Kulturális Népbiztosság részéről a szocializálással biztak meg, az alábbiakban körvonalazta tapasztalatait: "A Tanácsköztársaság kikiáltása után többen a Kulturális Népbiztosság Szinházi Osztályára kerültünk. Ott dolgozott Gábor Andor (szinházi és sajtóügyek), Balázs Béla (filmügyek), Reinitz Béla (kultúrpolitikai kérdések); a gazdasági szervezést Maróczy Géza, a későbbi hires sakkjátékos intézte, a titkárnő Kun Béláné volt. Jó magam a varieté és a cirkusz ügyeit vettem gondozásba. A cirkusszal kapcsolatosan készült egy tervezet, melynek lényege az volt, hogy az előadásokat megfelelő színvonalon állitsák össze, valamint gondoskodás történjék a magyar artistaságról. A fizetések ügyét az újonnan alakult szakszervezet intézte, egy lista alapján. Teljesen megszűnt a cirkuszi emberek létbizonytalansága. A pesti műsorok mellett artista csoportokat is szerveztünk, ezek előadásokat tartottak a Vörös Hadseregnek ós a vidéki lakosságnak. Emlékezetem szerint ilyen artista csoportokat vezettek - többek között - Zsoldos Andor és Boross Elemér. A Tanácsköztársaság időszakában többször kint jártam a városligeti cirkuszokban, beszéltem vezetőkkel, artistákkal, igyekeztünk ott emberi körülményeket teremteni. E munka során nem ütköztünk semmiféle ellenállásba".

A proletárduktatura három hónapja alatt nem sok változás történhetett a magyar artisták Városi Cirkusz-i foglalkoztatásában, mert Beketow műsora lényegében össze volt állítva, a szerződés nélküli művészek pedig helyet kaptak az utazó csoportokban. A Tanácsköztársaság leverése után, augusztus elején Beketow kiköltözött a cirkuszból, átadta helyét az új bérlőknek (Könyöt S. Sándor és Grünfeld Zoltán).

Könyöt S. Sándor - hasonlóképpen Beketowhoz - artista családból származott. Újvidéken született 1870-ben, apja Könyöt Lipót cirkuszigazgató, egy ideig a hires rajnai úszó cirkusz, a Lenzl társtulajdonosa. Gyermekei hatan voltak, Sándor a legidősebb, mindannyian hires műlovasok. Könyöt S. Sándor, mint vándorartista és cirkusztulajdonos bejárta Európa országait, majd a Barnum Cirkuszban vállalt munkát s utazott az Egyesült Államokban. 1916-ban (Barokaldi halála után) kibérelte a Néparénát és hamarosan pályázott a Városi Cirkusz bérletére. Ezt hoszszas huzavona után, melyben kölcsönösen támadták egymást Beketowval, 1918-ban neki Ítélték azzal, hogy Beketow bérleti idejének lejárta után, 1919 augusztusában beköltözhet.

Könyöt óvakodott egyedül vállalni a Városi Cirkusz bérletének anyagi kockázatát, ezért társat vett magához a zsidó Grünfeld Zoltán, az akkori hires pesti üzletember, a Takarmányért Rt. főrészvényese személyében.

Könyöt és társa nem számolt azzal, hogy a bizonytalan közállapotok, a kialakuló infláció, a munkanélküliség, nyomor esztendei - melyek a proletárdiktatúra után az országra köszöntöttek - nem kedveznek az új, nagyszabású, sok befektetést igénylő cirkuszi vállalkozáshoz. Két évi sikertelen kísérletezés után Könyöték csődbe kerültek, az elmaradt bérleti dijak miatt hatósági zár alá kerültek. Bár a takarmányraktárakat sikerült Grünfeldnek a lefoglalás előtt titokban eladnia (jellemző erre a fajtára - a Szerk.), s igy elkerülnie a végső tönkremenetelt, Könyöt S. Sándor mindenét elvesztette s eltűnt a cirkusztulajdonosok sorából. A korábbi időkben háromezer személyes sátorral, sok felszerelési tárggyal, sok állattal rendelkező tulajdonos többé nem tudott talpra állni. Az 1923. évi bérleti pályázatra jelentkező Beketow vetélytársak nélkül, könnyen nyerte el a Városi Cirkusz bérletét.

Az 1923-tól 1929-ig eltelt hat esztendő a Városi Cirkusz további elszürkülésének időszaka. Beketownak volt tekintélye ez időben. Különösen elismerték háború előtti cirkusz- és háború alatti varietémüsorait, azonban ezeknek a korábbi előadásoknak szinvonalát a húszas években már nem tudta elérni. Magyarországi vállalkozása mellett külföldön is kísérletezett cirkusszal, megpróbálkozott a Városi Cirkusz téli üzemeltetésével, megfelelő müsorpolitika nélkül azonban ezek a próbálkozások mind sikertelenek maradtak, lassan teljesen felemésztették anyagi erejét.

Beketow Mátyásnak a húszas években bemutatott cirkuszi műsoraira a plakátok és más dokumentumok alapján az attraktivitás hiánya, a szürkeség és kozmopolita jelleg nyomja rá bélyegét. Elég pénze nem volt nagy külföldi számok vásárlására, a magyar produkciókból nem próbált meg ilyeneket létrehozni, így jelentéktelen külföldi artistákat léptetett fel. A magyar artistákat ez időben Beketownál Jancsi bohóc kupiéi képviselték. Többször léptek fel a cirkuszban szinészek (Peti Sándor, Gärtner Sándor /Szőke Szakáll/). Az ügyetlen háziszolga, vagy a Mi újság című jelenetekben (szerepeltek még entrée bohócok, a törpe Zoli, vagy Mosca, a kor ismert cirkuszi humoristái).

A Beketow-műsorok alapvető gyengesége mellett hozzájárult a sikertelenséghez az is, hogy a cirkuszt szinte teljesen reklám nélkül hagyták dolgozni. Nem találhatók ebből az időből a korábbi szines plakátok, artisták, attrakciók képeivel, vonzó feliratokkal. A plakátok sorozatosan Beketow arcképeit hozzák, szárazak, szintelenek, ötlettelenek. Beketow nem alkalmazza a sajtóreklámot sem, hétszámra még műsorai kezdő idejét se közlik a fővárosi hírlapok.

A cirkusz korabeli műsorai egy bizonyos mértékig tükrözik az első világháború időszakában Európa cirkuszaiban kialakult revüszerű megoldásokat. Ez tulajdonképpen a háború alatti utazási nehézségek, artistaválság következménye volt, amely a cirkuszokban úgy mutatkozott meg, hogy a műsorokba táncot, önálló zeneszámokat, szinészek közreműködésével előadott jeleneteket illesztettek be. Nyugaton ezek a lényegében olcsó és a polgárság tömegei által megszokott műsorok egy ideig rentabilitást biztosítottak a jellegüket vesztett polgári cirkuszoknak, mindaddig, mig megszervezték az újjáéledő artistaprodukciók segitségével a cirkuszi műfajú látványosságokat. Beketownál a revüsítési kísérlet bátortalan és alkalomszerű volt. Hagyományos német polgári műsortípusokhoz (melyekben a lovasszámok dominálnak) revütáncot, jeleneteket kapcsolt s ezzel megfosztotta műsorait hagyományos és modern jellegüktől egyaránt.

A Pesti Hirlap 1929. áprilisában hatásvadász cikkben kürtölte világgá, hogy "Beketow Mátyás, a népszerű pesti cirkuszigazgató a Dunába ölte magát". Majd részletesen tudósitott arról, hogyan kötötte lábára a követ a csődbe jutott vállalkozó, aki egy éjszakai hajóra szállt öngyilkossága elkövetése végett. A cikk nem mélyed el Beketow tragédiájának mélyebb, gazdasági, műsorpolitikai okaiban. Ezeket az okokat már a fentiekben körvonalaztuk. Ehhez még annyit, hogy Beketow meglehetősen könnyelmű életet folytatott, nem tudott kellően bánni gazdasági eszközeivel és a kialakuló súlyos gazdasági válság pénztelensége, a cirkusz látogatottságának csökkenése hatására már artistáit sem tudta kifizetni.

Beketow halála után fia, Sándor (Alex) vette át a család megbízásából apja munkáját. Hamarosan társat vett maga mellé, egy Árvay Dezső nevü vállalkozót (Árvay később, 1945-49 között Göndör Miklóssal együtt bérelte az FNC-t).
 
Beketow Sándor és Árvay, néhány évi működésűk során a műsorokat tovább tolták a revüsités irányába. Érdemük, hogy igyekeztek nagy nemzetközi attrakciókat beszerezni (pl. a Rivels bohóccsoportot), törekedtek a magyar artisták megfelelő számú felléptetésére. Ami addig soha nem fordult elő a Városi Cirkusz műsorában, 1953-ban egyszerre hat magyar számot is léptettek fel (Zoli bohóc,Dubszky lovas akrobata, 2 Heros akrobaták, Beketow Sándor lóidomitás, Vidos Jenő humoros konferansz, Mosca bohóc jelenete).

A gazdasági helyzet azonban ebben az időben tovább romlott, a Ligetbe járó tömegek nagy része munkanélkülivé vált. Ez a kedvezőtlen körülmény a Beketow-családot néhány év alatt végleg fizetésképtelenné tette, így 1934-ben a cirkusz bérletét visszaadták a Fővárosnak.

"1934 évadjának végén új bérleti pályázatot hirdettem. Mivel nem akadt megfelelő hazai vállalkozó, a bérletet egy német cirkusz igazgató, Busch Alfréd nyerte el"

A Busch Cirkusz budapesti szereplése a hagyományos német cirkuszművészet jegyében kezdődött. Megfelelő reklámozás után (ez kiterjedt a cirkusz épületének új dekorációjára is) mutatta be Busch új műsorát 1935 április végén. Ebben az előadásban az összes artisták - kivéve Gerardot és társait, a bohócokat - németek voltak. Műfaji szempontból vérbeli állatcirkuszt láthatott a közönség, vadállat produkciókkal, szeliditett elefántokkal. Szerepelt három lovasszám; az akrobatikát ugródeszka, perzs, valamint kerékpár produkció képviselte. Fellépett az előadáson illuzionista varázsló is.

A közönség érdeklődése erre a műfajszerű előadásra nem volt eléggé nagy. A cirkusz általában félházakkal játszott, a bevétel pedig nem tudta fedezni a kiadásokat, az eléggé borsos bérleti dijakat (a Főváros a külföldi vállalkozóktól magasabb bérleti dijat szedett, ezeakivül más szolgáltatásokra is kötelezte őket).
 
Busch kétségbeesett kísérleteket tett a cirkusz látogatottságának fokozására. A szezon során vizirevüt létesített a futó műsor bővítésével (a revü keleti mesét dolgozott fel). Végső soron ez nem sokat segített, Busch magyarországi turnéja deficites lett, vállalkozása megfeneklett. Nem volt hangos bukás, nem követte kényszeregyezség, Busch csendesen távozott, szerződését a Fővárossal nem újította meg. A Városi Cirkusz 1935 végén ismét gazdátlanul állott. Az akkor kiírt pályázatot nagy könnyedséggel egy vérbeli városligeti vállalkozó, Fényes György nyerte el.

 

Fényes-korszak (1936-1943)

Fényes György (1882-1959) városligeti artista, mutatványos család leszármazottja. Apja Glanz Márton zenebohóc, anyja a hires panotpikum tulajdonosa (az üzem özv. Fényes Mártonné nevén dolgozott). A hat testvér közül kettő, Béla és György állott közelebbi kapcsolatban az artista világgal. György gimnáziumot végzett, érettségizett, majd a világháború alatt tiszti rangot szerzett. Mint főhadnagy, a háború végén Szegedre került. Horthy seregében vonult be Budapestre 1919 novemberében s a hadsereg tagja maradt 1925-ig. Leszerelése után Kék hordó cimen vendéglőt nyitott a Városligetben. A vendéglő anyagilag kedvezett, ezért még egy hasonló üzemet létesített, a Halászkertet. Az artistalap egykori tudósitása szerint: "Fényes György a tisztikardot felcserélte a vendéglátó iparral ós rövid idő alatt nagy vagyonra tett szert".

1934-ben a már akkor gazdag kocsmáros érdeklődni kezdett a cirkuszi vállalkozás iránt. Első próbálkozásképpen bérbe vette az éppen üresen álló Néparénát (volt Barokaldi Cirkusz) és a nyári hónapokra érdekes, olcsó látnivalókat szervezett.

A Néparénában bemutatott műsor varieté volt. Szinvonalas magyar artistaszámokból (többek között: 2 Atlas szalonakrobaták, Dubszky gladiátor, Hungária lábakrobata csoport stb.), tánc produkciókból, varieté látványosságokból (pl. Borszéki nőimitátor) és bohócokból tevődött össze. Fényes ebben a műsorban léptette fel Sándor Stefit, az első énekes magyar bohócnőt.

A műsort ízlésesen szcenirozták, szerves revükeretbe foglalták ("vizi és fényjátékok"), igy határozottan kiemelkedett a városligeti átlagból. Újat hozott a megszokott artistamüsorok között. Még egy erényük volt ezeknek az előadásoknak, az, hogy olcsón, az egyszerű nézők számára elérhető áron kerültek bemutatásra. (A jegyárak husz fillértől egy pengő husz fillérig terjedtek.) A Néparéna akkor naponta négy előadást, vasárnap és ünnepnap pedig hat előadást tartott. Ezt ugy érte el, hogy két csoport artista és szinész lépett fel, napi kettő, illetve három előadáson.

Jellemző volt Fényes jó üzleti érzékére, körültekintésére, hogy 1934-ben, amikor a nyáron üresen álló Városi Cirkuszban a Vigszinház előadta a Cirkuszhercegnő című cirkuszi revüt, akkor ő, aki ismerte a Barokaldi Cirkusz hagyományait, a Néparénában gyermekek részére a Cirkusz kis csillag a cimen előadásokat szervezett és azokat az egész szezonban műsoron tartotta. Ez a sikeres gyermekrevü (mely ugyancsak olcsó árakon volt megtekinthető) artisták és szinészek fellépésével mesecselekményt adott elő és a mai Csimm-Bumm cirkusz ősét testesítette meg.

A Néparénában szervezett előadások anyagi sikert és bizonyos művészi hitelt is biztosítottak Fényesnek. E tapasztalatok birtokában bátran mert közeledni tulajdonképpeni céljához, a Városi Cirkusz bérletéhez. Következő esztendőben pályázatot nyert az elhagyott épületre.

A bérletet olyan időszakban sikerült megszereznie, amikor az mások számára nem volt vonzó és igy módjában állt kedvező feltételeket biztositani a maga számára. A bérleti szerződést hosszas tárgyalások előzték meg a Főváros illetékes pénzügyi szerveivel. E tárgyalások jellege merőben eltért a korábbi és hasonló tárgyú megbeszélésektől. Itt nem a pénzügyigazgatóság, hanem Fényes diktálta a feltételeket, azokat pedig a hatóságok - félve az épület kihasználatlanul maradásától - igyekeztek elfogadni. Fényes mint tartalékos főhadnagy, mint gazdag adófizető vendéglős, háztulajdonos, tekintélyes, sikeres artistavezető, akiről a MAE lapja csak felsőfokú jelzőkkel cikkez - elérte a bérleti dijak alapos leszállítását, elérte - ami a Városi Cirkusz története során még soha nem fordult elő -, hogy a főváros finanszírozta az épület jelentős mértékű felujitását. A műsor tekintetében Ő is - mint a korábbi bérlők - lényegében szabad kezet kapott.

Fényes György első Városi Cirkusz-i műsorának ötletét arra alapozta, hogy 1934-ben a Vigszinház által bemutatott Cirkuszhercegnő emlékezetes sikert hozott és jó anyagi bevételt biztositott. Fontos volt, hogy az ilyen revümüsor bére sem olyan magas, mint egy nemzetközi artistamüsoré. Latba esett az a szakmai tapasztalat, hogy világvárosi cirkuszmüsort előző esztendőben kell kötni, mert az attraktiv számok egy évre előre foglaltak. Mindezek alapján revüjátékot mutattak be 1936-ban.

Fényes műsorának gerincét a Városi Cirkuszban kis cselekménykeret alkotta. Cime: Oh régi,szép világ!

A cselekménybe Harmath Imre és Garay Imre jazz-dalokat, táncokat, kis betétszámokat tűzdelt, ezeket színészek, kisebb mértékben artisták (varietéművészek) adták elő. Nem lépett fel a porondon egyetlen állatszám se. A gondosan előkészített, alaposan megrendezett műsor szép anyagi sikerrel zárult. Fényes azonban tudta, hogy ilyen műsorokkal a Városi Cirkuszt tartósan üzemeltetni nem szabad, mert az a cirkuszi közönség csökkenését, a műfaj lassú elhalását eredményezi. Ezért még az évad vége előtt keresztül utazta Európát, Amerikát és Pesten addig ismeretlen nemzetközi attrakciókat szerződtetett a következő évadra.

1937-ben bemutatott műsora erősebben cirkuszi jellegű, tarkitva vadállat és lovasszámokkal, trapéz akrobatákkal, zsonglőrökkel. Mivel szive mégis a varieté műfaj felé húzza, abban bizik leginkább, az előadások második része varieté. Igaz, ebben a műfajban a legjobbak léptek fel: a Rivels testvérek.

Ez a műsor a pestiek számára sokáig emlékezetes volt. Az önmagában is attraktiv előadást a főszezonban (julius, augusztus) tovább erősítette, uj állatszámot hozott (medvéket), beiktatott egy amerikai zeneszámot, énekes akrobatákat léptetett fel stb. Ez lényegében további revüsités volt, az előadás műfajának megfelelően. Munkájának sikerét, anyagi megerősödését segitette a kezdődő háborús konjunktura is, melynek jellemző vonása, hogy a pesti szórakozóhelyek, varieték száma gombamódra szaporodik. Mig 1929-ben a gazdasági válság kezdetén csupán egyetlen varieté marad meg (Royal Orfeum), 1940-ben már összesen 24 varieté, bár, műsoros szórakozóhely nyitott ki esténként a fővárosban.

Fényes cirkuszműsora a klasszikus polgári hagyományokon épült, felhasználta a korban széleskörűen elterjedt revüsitési törekvéseket, újításokat. A tulajdonos gyors tapasztalatokat gyűjtött és alkalmazott a külföldi cirkuszoktól; nagy gondot fordított a cirkusz berendezéseinek, helyiségeinek és egész környékének rendjére, tisztaságéira. Bérletének ideje alatt felújították a porondot, a büfét, a kijáratokat; új embléma került a bejárat fölé: "Fényes, Fővárosi Nagycirkusz".

A tulajdonos jó kapcsolatokat létesitett az artistákkal és az artisták vezetőivel. Tudta, hogy a külföldi nagycirkuszokkal való konkurrencia során elvérezne, ezért a MAE (Magyar Artista Egyesület) vezetőségét megvásárolta. A MAE évi pausálét kapott Fényestől azért, hogy akadályozza meg állami vonalon külföldi cirkuszok Magyarországra érkezését, itteni üzemelését. Mikor nyilvánosságra került ez, az artistalap azzal érvelt, hogy a külföldi nagycirkuszok magyarországi turnéi tönkretennék az itteni artisták munkalehetőségeit. A valóság (mint a korábbi külföldi cirkuszok itteni plakátjaiból kitűnik) ennek éppen az ellenkezője volt, mert a külföldi cirkuszok mindig léptettek fel magyar artistákat, nem is kis számmal. Fényes azonban a Fővárosi Cirkuszban csak kivételes esetben tette ezt meg. így az Ő monopol helyzete még jobban lenyomta az artista gázsikat, melyek a külföldi cirkuszoknál szokásos honoráriumnál ugy is alacsonyabbak voltak. De kár érte ez okból a pesti cirkuszt kedvelő közönséget is, mert a harmincas években nem láthattak nagy nemzetközi cirkuszmüsorokat. Előfordult olyan eset, hogy a MAE vezetői egy-egy alkalommal megszegték e megállapodást, pl. 1941-ben az olasz Sarrasani Cirkusz Pestre látogatott.

Fényes György és a többi cirkusz-, varietétulajdonos helyzetét nagyon megkönnyítette az a körülmény, hogy a MAE vezetői ebben az időben egymással is rivalizáltak. Új vezetők és régi vezetők pozició- és valóságos üzleti harcot vivtak egymással, egyrészt az artista csoportok külföldi közvetítéséért, másrészt a különböző magán ügynökségek keretében fizetett részesedések elnyeréséért. A magán ügynökségek pedig rendes pausálét élveztek a külföldi kétes (leánykereskedést is folytató) menedzserek tői, közvetítőktől. Sándor -József, a MAE volt elnöke az alábbiakat Írja Kovács Andorról (aki korábban MAE alelnök, akkor magán ügynökségi tag volt): "Azok a szegény artisták, akik az ön kezei közé kerülnek, ki vannak téve annak, hogy a műsorban nem dolgoznak, mert (az ügynöki szerződés szerint - a szerző) »a szerződő köteles a mindenkori parkettáncban részt venni. így az ön által kifogásolt helyzetet részben önnek köszönhetjük".

Kovács Andor előzőleg azzal vádolta a MAE vezetőket, hogy támogatják a prostitúciót. Sándor valaszából az a jellemző, hogy nem védekezik a súlyos vád ellen, hanem igyekszik a felelősséget Kovácsra hárítani. Majd a későbbiekben folytatja: "A magyar artista társadalom józan Ítéletét eddig sem tudta, hiszem, hogy ezután sem tudja befolyásolni az a Kovács Andor, aki akkor is, amikor az artista egyesület kenyerét ette, az artista társadalmat "unintelligens, barom, alvilági társaság"-nak nevezte".

A vezetők korruptsága teljesen megbénította az egyesületet, kiszolgáltatta az artistákat a cirkusz-, varieté-, lokáltulajdonosok kénye-kedvére. Egyes igazgatók (mint a sajtóból kitűnik) még azt is megszabták, hogy az egyesület kinek adja meg és kitől vonja be a működési igazolványokat.

Fényes kedvezni is igyekezett a magyar cirkuszi embereknek, ezért fenntartotta számukra a Néparénát. Ott több magyar számot foglalkoztatott, alacsony fellépti dijért, több előadásban. Ezt azonban a főváros 1938-ban biztonsági okokból lebontatta. A Fővárosi Nagycirkuszban csak kivételes esetekben, nagy képességű artistákat léptetett fel (Hortobágyi csoport). Még a sokak által nemzetközi attrakciónak tartott Gerard mellett is mindig hozott külföldi bohóccsoportot. Mikor a magyar számok mellőzését a szakma képviselői számonkérték tőle, az alábbiakban körvonalazta müsorpolitikáját: "...a látványos számok ugyanis külföldi számok. A magyar artisták között is sok, kiváló szám van..., de ezek között nincsenek olyan látványos, attrakciós számok, melyekhez a főváros közönségét hozzászoktattam".

Állitása erősen túlzó. Bizalmatlansága a kockázatot vállalni nem akaró üzletember álláspontja,aki saját anyagi érdekének veti alá az artisták művészi fejlődését. Fényes a nemzetközi cirkuszmüsorokat mindig kozmopolita módon szervezte. Ennek ellenére jó kapcsolatokat tartott a pesti artistákkal, melyet a szakmát jól ismerő üzletember okos diplomáciájával ért el.

Nagy népszerűséget biztosított számára az, hogy a cirkuszaiban dolgozó artisták és a műszaki személyzet két vendéglőjében hitelben étkezhetett. Minden évforduló, házasságkötés, egy-egy kerek nagyobb fellépési szám alkalom volt a látványos ünneplésre, nyilvánosan adott apró ajándékok osztásara. Artistáit érmekkel, saját rendelésű plakettekkel látta el; a jelentősebbeket vacsorára hivta meg házába, bemutatta családja tagjainak is. Mint emberbarát gondoskodott a fellépési lehetőségek hiján állás nélkül álló artisták családjáról, ezért az éhező artistagyerekek részére minden karácsonykor, húsvétkor eljuttatta pénzadományát. Beketow halálának évfordulóján társulata élén megjelent a temetőben és koszorút helyezett el, miközben nagy elődjének nevezte a volt cirkusztulajdonost (egy alkalommal azt irta az artistalapban, hogy Beketow nem volt jó igazgató, nem vitte előre a cirkuszi műsorok szinvonalát Pesten, nem jól szolgálta ki a közönséget).
 
E lácványos, de nem őszinte kapcsolat közel hozta Fényest az artisták köreihez, s bizonyos mértékig eltakarta előlük ridegen üzleti jellegű müsorpolitikáját, mely a harmincas években megakadályozta artistáink fejlődését, kárt okozott nemzeti cirkuszmüvészetünknek.

Fényes György nyolc szezonon keresztül bérelte a Fővárosi Nagycirkuszt. Ha e nyolc esztendő műsorpolitikai mérlegét kívánjuk megvonni, abban a korábbiakhoz képest elég sok uj vonást fedezhetünk fel. Az új tulajdonos emelte az előadások számát a cirkuszi főszezonban (julius, augusztus). Hétköznap három, vasárnap négy előadást tartott, ezzel tetemes gázsimegtakaritást ért el, fokozta az artistaszámok kihasználtságát. Tekintettel arra, hogy ilyen műsorba nem iktathatott vadállatszámokat (ezek napi három előadást nem tudnak teljesíteni), műsorát tovább kellett igazitani a varieté látványosságok irányába.

1937-ben forrt ki az a műsortipus, melyet a továbbiakban egyre következetesebben alkalmazott. Nézzük meg közelebbről is: 1936 nyitó műsorában szerepeltek trapézmüvészek, lovas szabadidomitók, kerékpár akrobaták. A műsor további része varieté jellegű, melyben a varieté, humor és a tánc dominál. A humort szinpadi jelenetek (Hacsek és Sajó), nagy létszámban felvonultatott bohócok (Zoli, Deddy, Jacky, Mosca és segédeik) valamint a .Rivels testvérek képviselték. Az egész műsor során felléptek táncosok, egy alkalommal pedig gyermekbalett.

Az 1938-as főszezonban is - mint a korábbi esztendőben - erősitette, átalakította műsorát. A kiiktatott Rivelsék helyett műsorba illesztett két kiváló zenebohócot, két különleges állatszámot (varieté állatszám: medve és majom), uj bohócokat nagy tréfákkal (entrée), nagymértékben szélesítette az artista zsánerokat (lábzsonglőr, excentrikus produkció, zsonglőrök, ikária, ugró akrobaták). Mint szembetűnő, ezek az attraktiv változtatások is a varieté irányába közelitették a műsor jellegét.

Fényes mindig vigyázott arra, hogy az artista zsánerok minden esztendőben változzanak a Fővárosi Nagycirkusz porondján. Igy pl. az 1939-es szezonban az uj zsánerok között addig nem látott beszélő babákat, humoros aKrobatákat, erőmüvészeket, női trapézmüvészeket, illuzionistákat, kerékpáros zsonglőröket, nőimitátort stb. léptetett fel. Ez is varieté, de zsanérban másféle látványosságokat tartalmaz! Átgondolt, tervszerű műsorpolitika ez és azt bizonyitja, hogy a Fővárosi Nagycirkusz anyagi sikere alapos műsortervezésre épült.

Fényes György 1942-ben, amikor a háborús események következtében nemzetközi artistamüsort nem tudott bemutatni, azt tervezte, hogy az 1934-es vigszinházi siker (Cirkuszhercegnő) mintájára szinészek felléptetésével revümüsort mutat be. Ezt a tervét interjú formájában az artistalapban is propagálta. Az artista sajtó és a MAE vezetősége nagy lelkesedéssel vette Fényes uj ötletét, eszükbe sem jutott, hogy ezzel, az amúgy is utazási nehézségekkel bajlódó magyar artistákat egyetlen pesti munkahelyüktől fosztják meg. A cirkuszi artisták felháborodásuknak adták tanújelét, olvasva a szaksajtóban megjelent tervet és nem rejtették véka alá véleményüket azzal kapcsolatosan. Fényes hátrálni kezdett és úgy módositotta tervét, hogy két műsort állit össze: egyet magyar artistákból délutáni előadásra, egyet pedig mint szinészrevüt estére. Az uj tervre az artistalap válasza gyors és igen kedvező volt.

"Örömmel állapitjuk meg, hogy ez a megoldás - adott viszonyok között - artistáinkra nézve a legelőnyösebb..., amely az artistákat egyenként is és összesen is hálára kötelezi"

Ismét nem gondoltak arra, hogy a délutáni artista előadás és az esti gála szinészmüsor nem kivánatos rangbéli párhuzamot von az artisták és a szinészek között a Fővárosi Nagycirkuszban, mely mégis csak artista munkahely. Fényes jól tudta, hogy az artistalap véleménye nem az egész szakma álláspontja, sőt, ezért hallgatva az elégedetlenkedő artistákra, nem valósitotta meg ötletét. Bizonyos kis kockázatot vállalva, korábbi gyakorlatától eltérően, vadállat attrakciót hozatott Budapestre (Hagenbeck vegyes német vadállatszámát), iübben a műsorban szerepelt még Renita Kramer filmszinésznő, általában az előadás minden jelentős száma német nemzetiségű artistaprodukció volt.

1943 az utolsó Fényes-szezon éve, mert 1944-ben a bombázások miatt - mivel a cirkusz közelében megfelelő óvóhely nem volt - a főváros megtagadta a játékengedély kiadását. 1945-ben, az ostrom után Fényes az FNC-t elhagyta, hiszen annak bérletével kapcsolatosan - múltját tekintve - úgysem jöhetett számitásba.

Fentiek alapján megállapítható, hogy a Fővárosi Nagycirkusz két világháború közötti műsoraiban leginkább Fényes bérleti időszakában történt változás. A Fényes-korszak műsorprogramjai kiemelkedtek az átlagból, ebben az időben az előadások valóban fővárosi szintet értek el. Fényes erős kézzel fogott hozzá a szervezéshez, meggondolt vállalkozó volt, jól ismerte a Városliget és az ottani szórakoztató játékok múltját, hagyományait; ismerte az akkori artista társadalmat is. Akikre szüksége volt felhasználta, akikre nem, semlegesíteni tudta, legalább is a szükséges mértékben. Megfelelő anyagi eszközök álltak rendelkezésére ahhoz, hogy a Fővárosi Nagycirkusz munkáját uj alapokra helyezze. Óvatosan, fokról fokra alakította müsorpolitikáját és ha a gyakorlat igazolta elképzeléseit, azokat mindig következetesen felhasználta. Alapelve a műsorokat illetően: "Mindig többet adni, mint amit a közönség vár!" Számitott a helyi sajátosságokra (julius és augusztus a legerősebb szezonhónapok a Ligetben), ehhez alkalmazkodva fokozta műsorai attraktivitását.

Cirkuszi előadási látványosak, jól szervezettek voltak, állandó cirkuszi rendezőt tartott (Pfann Károly), nem tűrte háza táján az anarchikus jelenségeket, kilengéseket, a rendetlenséget. A cirkusz bejáratát, porondját illetően hasonló következetességet alkalmazott. A cirkusz környéke vonzó volt. Műsorait megfelelő reklámmal látta el, hiresek voltak szines, képes cirkuszi füzetei, kis képes értesitői, melyek példányait nagy számmal nyomatta.

A cirkusz műfaji sajátosságai általában kevéssé teszik lehetővé politikai modanivaló közlését. Fényes mégis megkereste a lehetőséget arra, hogy a Fővárosi Nagycirkuszban a Horthy-idők politikai gondolatait, ideológiáját előadásaiban propagálja. Erre szolgáltak egyes revürészek, aholis többször alkalmaztak irredenta dalokat, soviniszta, revansista gondolatokat.

Fényes előadásai attraktivitás, vonzás szempontjából szigorúan alkalmazkodtak a pesti közönség igényeihez. Minden műsorához elégséges attrakcióról gondoskodott, ezeket a főszezonban kiegészítette, az utószezonban lassan csökkentette. Nem foglalkozott téli üzemeltetéssel, mert látta, hogy nincs akkora cirkuszi közönség Pesten, mely biztosan eltarthatna egy téli cirkuszt.

Artistái között jó munkahangulatot teremtett. Jól ismerte művészei egyéniségét, családi életét, baráti körét, anyagi helyzetét. Nem egyszer tanácsokat, apró kölcsönöket adott és ezzel is igyekezett lekötelezni az artistát, készségesebbé tenni. Érdekes példa erre, hogy művészeivel gyakran nem papiron, hanem egyszerű kézfogással szerződött.

Fényes György működése uj vonást hozott a magyar polgári cirkuszterületre: a korábban általánosan romantikus, tradicionális, családi cirkusz helyett az üzleti alapon álló, modern kapitalista vállalkozást. Szigorú gazdasági tervezést folytatott, figyelte a nemzetközi artista piacot, kereste és kerestette az attrakciókat. Ezzel párhuzamosan gondos közönségkutatást végzett, s ilyen tapasztalatait felhasználta. A felbukkanó konkurrenciát kíméletlenül letörte s a maga számára Pesten monopolhelyzetet teremtett. Az artistákkal való kapcsolata - alkalmazicodva azok szokásaihoz - a jóságos kenyéradó és a hálás művészek formáját öltötte. Ezt igyekezett elhitetni adományaival, érmeivel, az artista sajtóban elhelyezett cikkeivel is. Munkája fővárosi nivót teremtett az FNC-ben, de mindjobban mellőzte onnan a magyar artistaszámokat. Müsorpolitikája kozmopolita, cirkusz-iparszerű volt, természeténél fogva nem szolgálhatta nemzeti cirkuszmüvészetünk kibontakozását.

 

A Fővárosi Nagycirkusz 1945-1949 között

A második világháború utolsó esztendei, a hosszú budapesti ostrom nem kímélte a magyar cirkuszokat és artistákat sem. Artistáink jórésze ezen események során szétszóródott; egyesek vidéken, mások külföldön rekedtek; számos cirkuszi embert deportáltak vagy megöltek, sok szám külföldön vesztegelt.

Budán még tartott az ostrom, messziről dörögtek az ágyúk, amikor az erzsébetvárosi SZDP helyiségben összejött néhány pesti artista és vállalkozó, hogy meginditsa a cirkuszi munkát. A szervezkedők között hangadó volt Göndör Ferenc akrobata (Magyar csoport), Göndör Miklós (Corodini bűvész); ott voltak Árvái Rezső vállalkozó (régebben cirkuszi konferansz), Szentiványi Kálmán, a MAE korábbi elnöke, Hajnal Elemér varieté táncos, Drumár Béla bűvész és mások.

A megbeszélés két témát érintett: a pesti cirkusz- és varietéélet meginditása, valamint a Fővárosi Nagycirkusz üzemének megszervezése. A Göndör testvérek és Árvai Rezső vállalták, hogy megszerzik a Szociáldemokrata Párt ajánlását a cirkusz bérletére; Szentiványi, Hajnal, Drumár pedig felkeresték a Pesten élő artistákat a MAE munkájának megszervezése érdekében.

A pesti harcok elültével, az ország teljes szovjet elfoglalásával egyidejűleg éledni kezdtek a vidéki cirkuszok is. Tizenhat sátoros vándorcirkusz kel útra az ország különböző területeire; artista csoportok lépnek fel a Vörös Hadsereg alakulatai előtt; Ausztriában pedig mintegy 600 magyar artista és táncos lép fel.

Egy artista küldöttség keresi fel a Szabadság című lap szerkesztőségét azzal a céllal, hogy a Pesten élő, fellépési nehézségekkel küzdő varieté és cirkuszi artistákon segitsenek.

Az 1945-ös május elsején artistáink is felvonulnak a Hősök terére, és aznap délután gyermekek részére vegyes artistaműsort szerveznek.

Az ostrom időszakában néhány találat érte a Fővárosi Nagycirkusz épületét, különösen a tető szenvedett nagyobb károsodást. Ezt a kárt fokozta az is, hogy a német csapatok a cirkusz épületében istállót létesítettek, kivonulásuk után pedig a gazdátlanul álló épület felszerelési tárgyait - padokat, székeket, fakorlátokat stb. - a környék lakossága tüzelőként kezdte elhordani. A Göndör testvérek és Árvái Rezső - miután az SZDP ajánlásának segitségével megszerezték a bérleti engedélyt - rendbehozatták az épületen esett károkat, Göndör Ferenc saját felszerelését használta arra, hogy a cirkusz új szezonjának üzemét elinditsa. A cirkusz környékéről elhordatták a törmeléket, a szemetet s az épületet alkalmassá tették a május 1-i délutáni gyermekelőadásra.

Göndör Ferenc akrobata korábban ugró csoportot szervezett s ezzel már a harmincas években hazai és külföldi cirkuszokban szerepelt. Testvére, Göndör Miklós, ki a két világháború között Európa-szerte hírneves bűvészként dolgozott, s mint ilyen meglehetős vagyonra tett szert, vállalta, hogy a cirkusz anyagi beruházásait fedezi.

Árvai Rezső - mint már a III. fejezetben emiitettük - a harmincas évek elején Beketow Sándorral bérelte az FNC-t. Fiatalabb éveiben cirkuszi konferansz-, sprechstallmeisterként dolgozott. Tekintettel arra, hogy a korábbi bérlő - Fényes György - jobboldali múltját tekintve nem jöhetett számitásba a cirkusz bérleténél, igy a Göndör-Árvai-csoport akadálytalanul szerezhette meg az épület felhasználási engedélyét.

A Fővárosi Nagycirkusz rendszeres műsorokat 1945-ben, juliusban kezdett. Ez a szezon összesen három cirkuszmüsort jelent (julius, augusztus és szeptemberi előadások). Az első műsor meglehetősen szegényes, magán viseli a helyzet nehézségeit, a munka esetlegességét.

Műfaji szempontból kifejezetten varieté előadást állítottak össze, melyben nemcsak a nehézségek tükröződnek (nincs lovasszám, nincsenek vadállatok stb.), hanem az a Fényes-féle törekvés is, mely az elmúlt szezonokban sikert hozott az FNC-ben és cirkuszvarieté műsorok szervezésére serkentette az óvatos vállalkozókat.

Az FNC neve alatt műsorokat mutatnak be a nagyobb vidéki városokban is. így pl. eljutnak Debrecenbe, ahol az Arany Bika szálló nagy helyiségében gálaműsort adnak többször egymás után. Az ott bemutatott előadás inkább cirkuszszerü, mert nem szerepel benne szóló zenekar és bemutatnak állatszámot is (Szikszi, a számoló kutya).

Az augusztusi FNC műsorban uj zsánerokat is hoznak. Ilyen pl. Babette és a két Newmann légtornászok s különösen a revütáncok megjelenése: Norman és Rimszky táncszámai.

A cirkusz szeptemberi programjában a revüszerüség ós varieté jelleg erősödik. Fellép az időközben hazatért Ric Joker parodista, majd a később cirkuszi területen is oly nagy mértékben lejáratott orosz tánc (Les Draganoff kozáktánca).

Az FNC 1945-ös szezonját október elején fejezte be, a következő esztendőben április elején, vasárnap délelőttönként nyitja meg kapuit a közönség előtt. Az áprilisi műsorok nem cirkuszi műfajú előadások voltak, hanem a későbbiek során ismertté és kedveltté vált matinék (kabarészerű zenés műsorok) vagy ahogy az ötvenes években (a dömping időszakában) nevezték: esztrád műsorok. Felléptek ezeken az előadásokon: Latabár Kálmán, Türk Berta, Keleti László, Lugosi György, Bilicsi Tivadar, Kardos Magda, Kazal László, Ligeti Éva, Major Ida, illetve Corodini bűvész (Göndör Miklós) és egy szájharmonika produkció. Konferált: Kellér Dezső.

Az előadás anyagi sikerrel zárult, igy a következő hónapban a cirkuszmüsorokkal párhuzamosan is rendeznek matinékat. 1946 a Fővárosi Nagycirkuszban a revü esztendeje. Ebben a szezonban két keretjátékos revüt rendeztek. A műsorban túlnyomó mértékben szinészek léptek fel, az artista betétszámok nem birtak jelentőséggel. Az 1946-ban bemutatott két revűelőadás rámutat arra, hogy a Göndör testvérek és Árvái Rezső Fényes útját tovább fejlesztve iparszerűen kivánta kiaknázni az egyre erősödő látványossági konjunktúrát.

Ami a cirkuszi műsorokat illeti, az 1946-os esztendőben augusztusban mutattak be a humor jegyében főleg bohócokból álló, vagy humoros excentrikus számot felhasználó artista-jellegű műsort. Felléptek benne: Fernando, Vidos, Deddy, Jacky bohócok; a 3 Fergel excentrikus szám, Göndör akrobata csoportja (Magyar csoport) és mások. A műsort rendezte: Göndör Miklós.

Az artista társadalom, amely a felszabadulástól sorsa jobbrafordulását várta, egyre nagyobb aggodalommal figyelte az FNC műsorait. Az 1946-os évad a pesti cirkuszi artisták aggodalmait teljes mértékben igazolta. A tőkés vállalkozók nem az artista érdekeket, hanem a konjunkturális lehetőségeket nézték. Egyes artisták szerint - akik ebben az időben az FNC-ben szerepeltek - Göndörék még az infláció nehézségeit is az artistáikra háritották. A fellépések dijazása ebben az időben, a szám minőségének megfelelően, 2-3-4 páholy napi ára volt. Mivel az infláció idejében a pénz árfolyamát minden nap este 6 órakor hirdette ki a rádió, Göndörék az artistáknak az előző napi árfolyamot fizették. A jegyek árát azonban az uj napi áron állapították meg, igy azután tetemes hasznot biztosítottak maguknak az artisták megtakarított bérén.

Az inflációs tőkés manőverek, a cirkuszi revüsités, a pesti és vidéki tőkésigazgatók túlkapásai 1946-ban elsöpörték a MAE vezetőségét. Az egyesületbe uj, főleg cirkuszi artistavezetőséget választanak. Elnök: Barta Károly. Alelnök: Hortobágyi Károly, Göndör Miklós. Titkár: Papp Lajos. Pénztáros: Berczy Mihály. Ellenőr: Osváth István. Mint a nevek mutatják, ebben a tisztikarban is (a régi hagyományoknak megfelelően) helyet tudtak biztosítani magliknak a tőkések (Göndör Miklós, az FNC bérlője). Az egyesület - ha gyengén is - hangoztatni kezdte az artisták érdekvédelmét; az artisták több alkalommal a Magyar Kommunista Párthoz fordultak, tüntető menetet szerveztek táblákkal, artistaprodukciókkal, tájékoztató előadásokkal. Azok az artisták, kik közel álltak a baloldalhoz, vagy maguk is baloldaliak voltak, követelni kezdték az 1919-ben betiltott artista szakszervezet újjászervezését. Követelésük találkozott a Pesten és vidéken élő sok hivatásos artista- és varietédolgozó érdekeivel. A cirkuszi tőkésvezetők is erősitik soraikat, felkészülnek a küzdelemre. Megalakul a Cirkusz Igazgatók Szövetsége (elnök: Árvái Rezső), valamint az Aréna Igazgatók Érdekképviselete.

1947. április 7-én megalakul a Magyar Hivatásos Artisták Szabad Szakszervezete. A szakszervezet elnöke Simonyi Frigyes artista lett. A szakszervezet első tevékenysége volt, hogy felvegye a küzdelmet artista munkahelyek gyarapítására (vidéki turnét szervezett artisták részvételével, beleszólt a pesti cirkuszi, varieté- és lokálműsorokba stb.).

Az elmondott körülmények és harcok közepette szervezik meg Göndörék a Fővárosi Nagycirkusz 1947-es évadát. Három teljes szezonmüsort mutatnak be, melyben visszatérnek a hagyományos artista jellegű előadások megtartásához. A revü és kabaré üzlet visszaszorult a vasárnap délelőtti matinék kereteibe. Hogy a közönségsikert fokozzák, a két igazgató külföldi attrakciók után nézett. Szerződtették az olasz Baron-Dandy-Bros-Tay vidám parodists csoportot (a "legügyesebb olasz zsebtolvajok" - hirdette a plakát). A műsorban szerepelt állatszám (medve), légtornászok, drótkötél akrobaták, zsonglőr, látványos gladiátor mutatvány, énekes bohóc (Pórfi) és más, cirkuszi jellegű produkció. Tulajdonképpen sablonos cirkuszmüsort adtak, egy külföldi attrakcióval. A sikert segitette, hogy a műsor olcsó helyárakon került bemutatásra. (Jegyárak: 2,20-tól 12,- Ft-ig.) Még nagyobb kedvezményt jelentett az, hogy a gyermekek (tízéves korig) féláron mehettek be a nézőtérre.

A cirkuszmüsorokkal egyidejűleg egyre nagyobb szabású matinékat is szerveznek. Kiviszik a cirkuszba a kor legdivatosabb magyar filmsztárját, Karádi Katalint, egy műsorban a szokásos vezető szinházi és filmszinészekkel (Latabár Kálmán, Kiss Manyi, Déry Sári, Lúgosi György, Németh Marica stb.). A matinékhoz nem cirkuszi jellegű modern zenekart szerződtettek (Horváth Jenő és együttese). Fellépett még a háború utáni idők két kitűnő varieté parodistája: Alfonso és Halmay Imre.

Érdekes kezdeményezés Árvái és Göndör részéről az 1947 augusztusi előadás, mely a klasszikus cirkuszmüsor és a varieté összeházasitását kivánja megoldani, felhasználva részben a Fényes által kidolgozott cirkuszvarieté, de még régebbi ligeti hagyományokat is. Jelenetben léptetik fel a népszerű pesti kabarészinészt, Salamon Bélát (Salamon és a 16), s ehhez a nagy, bohózatszerü jelenethez kapcsolják a szokásos cirkuszi műsort kerékpár-akrobatákkal, ugró csoporttal, levegő számmal, lovas idomitással és egy kilenctagú humoros tánc-ének-zene csoport felléptetésével. Ez a műsor semmiféle jelleggel nem rendelkezett, hiszen magába olvasztotta a terézvárosi kabarét, a ligeti cirkuszműsort és a Royal Revüszinházból ismert énekes, táncos, zenés revüjátékot. A műsornak a közönség előtt nem volt megfelelő sikere, az artisták pedig még nagyobb elégedetlenséggel tekintettek az FNC munkája elé.

Az 1947-es szezon FNC cirkuszi műsorainak zárása után artista körökben, a szakszervezetben, az ügynökségekben és a cirkuszi vállalkozók szövetségeiben éles nézeteltérések lobbantak fel, viták folytak. Az artisták mintegy 20 %-a kenyér, munka nélkül állott. A szakszervezet, a SzOT karácsonyi akciója segitette ugyan némileg ezt az Ínséget, azonban ezek lényeges változást a tél folyamán nem hoztak. Fordulat az artista területen munkahely, bér, jogok és kötelességek területén akkor történt, amikor 1948 februárjában a szakszervezet és a cirkuszi vállalkozók között megkötötték az első kollektiv szerződést.

A kollektiv szerződés megkötését éles harcok előzték meg. 1948 januárjában a cirkuszi artisták és a zenészek felvonultak Budapest utcáin. A felvonulás tábláin ilyen feliratokat lehetett olvasni: "Harc a kenyérért", "Artista munkahelyeket" stb. Az egyik táblán azt közölték az artisták, hogy "Addig dolgozunk az utcán, ameddig nem dolgozhatunk a moziban" (a mozivarieté bevezetése - mint gondolat - azért került napirendre ezeken a vitákon, mert az artisták kiszorultak a cirkuszokból és varietékből).

A tüntetés során artista küldöttség kereste fel Rajk László belügyminisztert. Kérte, hogy gondoskodjék megfelelő artista munkahelyek biztosításáról. Mint ahogy az artistalap tudósit, a belügyminiszter a beszélgetés során - mely barátságos légkörben zajlott le - biztosította az artistákat, hogy kérésüket megvizsgálja és megoldásukat elősegíti.

Az artista tüntetés eredménye volt az 1948 februári kollektiv szerződés. Mint aláiró a szakszervezet részéről Simonyi Frigyes titkár, a cirkuszi vállalkozók részéről pedig Árvái Rezső, az FNC bérlője jegyzi.

Tekintettel arra, hogy a kollektiv szerződés a pesti artisták szempontjából igen közeli kapcsolatban áll a Fővárosi Nagycirkusz vállalkozóinak munkájával, szükségesnek látszik legalább néhány fontos pontját ismertetni.

Az egész szerződés 28 pontból és függelékből áll, a függelék maga 13 pont. A cirkuszi artisták munkájában szabályozta a munka menetét, a szerződők jogait és kötelességeit, a munkabért, az artista kötelességét a szám bemutatásában, a szakszervezet jogait ós feladatait.

Fontos körülmény az artisták részére, hogy a vállalkozók kötelesek voltak díjtalanul művészeiket betegbiztosításban részesíteni; tartoztak tiszta öltözőket, mosdókat létesiteni. Az artista az uj szerződés szerint hivatalos jogvédelemben részesült,nem volt köteles a cirkuszfenntartási munkában részt venni (pl. a cirkuszi épités, bontás, a műszaki munkák egyéb segítése stb.). A kollektív szerződés természetesen legalizálta a tőkés vállalkozók szervezetét, de gátat vetett a magán ügynökségek belföldi közvetítésének azzal, hogy az artista közvetítéseket és azok díjazásait a szakszervezet kereteibe utalta.

A műsorok szempontjából fontos kérdés volt, hogy a kollektiv szerződés külön mellékletben foglalkozott azzal, hogy az egyes cirkuszi műsorokban milyen arányban lépjenek fel szinészek és artisták, valamint az artisták között milyen arányban legyenek belföldi és külföldi számok.

1948-ban a Fővárosi Nagycirkusz leköti vendégjátékra a német Henry Cirkuszt, mely a nyáron vendégszerepel. Az előadásban összesen hat magyar artistaszámot is felléptet (a kollektiv szerződés előirása). A műsor a klaszszikus cirkuszi hagyományokon halad. A műsorban voltak jelentős állatszámok (lovas zsoké és "freiheit"), vadállatok, egzotikus állatok (elefánt, teve, láma, szamár), jelentős bohóc produkciók (Fernando entrée-vel, Pórfi énekes bohóc), valamint látványos akrobatikus, kerékpár, egyensúlyozó és trapéz mutatványok. A sikert a későbbiekben azzal is fokozni igyekeztek, hogy a műsorba illesztettek egy sokoldalú látványosságot nyújtó állatidomitást (Bubi, a csodaelefánt).

Az 1948-as német cirkuszi vendégjáték szinvonalat, eredetiséget vitt a Fővárosi Nagycirkusz működésébe, segitette a magyar artisták fellépését is, azonban lényegében nem vihette előre a megoldatlan magyar cirkuszmüsorok ügyét. 1949-ben két műsort mutatnak be (IV. 50. és IX. 1.). Az első műsor valódi szenzációja a hazánkban először szereplő, világhirű Barrio bohóccsoport (Barrio S. Barrios).

Ez az előadás a magasabb helyárak ellenére is telt házakat vonzott, ezt indokolja a valóban szinvonalas számok együttese és a nagy érdeklődést keltő olasz bohócok megjelenése, sikere. A szeptemberben bemutatkozott FNC műsor lényegében megtartja ezt a zsánert (félig-meddig varieté, néhány cirkuszi artistaszámmal), azonban uj produkciókat illesztenek az előadásba.

A műsor kibirta, hogy naponta két előadást mutattak be, azonkivül a helyárakat tovább emelik a cirkuszban (3,50-től 16,- Ft-ig). A számok szinvonalat biztosítottak, érdeklődést keltettek. Figyelemre méltó az is, hogy a bérlők tovább emelték a magyar artisták számát (valószínűleg a szakszervezet erősödő nyomására).

A Fővárosi Nagycirkusz régi épülete 1949-ben

A "népi demokrácia" kormányzata 1949. szeptember 17-én a Fővárosi Nagycirkuszt államosította. Az állami kezelésbevétel után a műsorban nem történt változás (szezon vége volt, az előadásban dolgozó művészek szerződése októberig szólt), ennek ellenére az uj állami vezetés különféle technikai és szociális intézkedéseket tett. A cirkusz akkori igazgatója Barton Nándor artista (a 4 Bartonelli vezetője) lett, aki a cirkuszban történt korabeli eseményeket az alábbiakban közli:

"Mint artista dolgoztam 1949 szeptemberében az akkori Olimpia Cirkuszban, mely a Göndör-Arvai tőkés csoport egyik vállalkozása volt. A Fővárosi Nagycirkusznak is Göndör Ferenc volt az igazgatója. Nagyon meglepődtem, mikor egy nap Pártunk vezetőitől azt a megbízást kaptam, hogy szeptember 17-én vegyem át a Fővárosi Nagycirkusz vezetését. Őszintén szólva nem tudtam akkor még, hogyan fogom ellátni ezt a megtisztelő, de nagyon nehéznek látszó megbizatást. Az első izgalmakon nem várt gyorsasággal jutottam tul, mikor az államositás bejelentésére a dolgozók egyöntetű, lelkes, sőt kitörő lelkesedésü együttérzését tapasztaltam. Nehéz elfelejteni azt a napot és azt a hangulatot".

"Az államositás végrehajtása a cirkuszban nem okozott akadályt; sem a hazai, sem a külföldi artisták nem hagyták abba a munkát. A külföldiek kissé bizonytalanul hallgatták a hireket, a munkát azonban mindannyian rendesen ellátták. Mindössze egy ember nem akart belenyugodni a megváltozott helyzetbe, Árvái Rezső, a cirkusz egyik bérlője, a Cirkuszigazgatók Egyesületének elnöke. Kérésemre nem volt hajlandó irodáját elhagyni, s csupán hatósági beavatkozásra sikerült őt a cirkusz helyiségeiből eltávolítani".

Az államosított cirkuszban megindult a további szervező munka, már a szeptemberi szezon időszaka alatt.

"A cirkusz vezetősége igyekezett rendet teremteni a magánügynökök dzsungeljében. Emeltük az artisták foglalkoztatottságát, mely komolyan jött számitásba, hiszen az artisták nem voltak még állami státusban. Azokat a gázsikat, melyeknél nyilvánvaló volt a tőkés uzsora, felemeltük. Megjavítottuk a munkakörülményeket, öltözőket, hideg-meleg vizes fürdőket állítottunk fel. Komoly munka várt ránk a cirkusz technikai felszereléseinek felújításánál is. Megszüntettük a számozatlan helyeket, ezzel a közönséget kényelmesebb körülmények közé helyeztük. A porond berendezéseit felujitottuk, uj szőnyeget vettünk, uj számok létrehozását segitettük elő. Ezen a téren komolyak voltak a nehézségek, mert a külföldi magán impresszáriók bojkottálni kezdték a Fővárosi Nagycirkuszt. Később - miután úrrá lettünk a nehézségeken - a külföldi ügynökségek is újra felvették velünk a kapcsolatot... A külföldi artisták eleinte kissé idegenkedve figyelték az eseményeket, de a bizalmatlanság hamar szertefoszlott, különösen, amikor mi a külföldi számok gázsiját is felülvizsgáltuk és ahol a tőkés uzsorát alkalmazott, ugyancsak gázsiemelést rendeltünk el. Ennek hatására történt - mint később tudtam meg hogy az egyik osztrák artista Ausztriában is a cirkuszok államosítását propagálta".

1950 májusában az államosított Fővárosi Nagycirkusz "Köszöntünk Budapest!" címmel szervezte meg első műsorát. Ez az időszak azonban már a jelenkorhoz tartozik s elemzése egy következő fejezet kereteibe illő.

A cirkusz 1952-ben

Az államosított Fővárosi Nagycirkusz első tíz éve

1949 szeptemberétől 1950 áprilisáig az FNC-ben folyó munka az állami cirkusz szervezésének időszaka volt. A szezon befejezése után (október vége) jelentős javítási, átalakitási munkálatokat kezdtek, melyek lényegét már a Barton Nándor igazgató visszaemlékezéseiben felsoroltuk. Ezzel párhuzamosan megkezdődött az új cirkuszi szezon előkészitése, ennek során külföldi artistákat kutattak fel és szerződtettek, valamint alkalmas magyar számokat válogattak ki. A műsortervbe vett magyar artistaszámok közül azokat, melyeknek nem volt eléggé szinvonalas felszerelése, kölcsönök segítségével rekvizitumokkal, kosztümökkel látták el.

1950 április elején kinyitott a cirkusz, vasárnapokon vegyes artistamüsorokat mutatott be. Ez a műsor csupán előzetes indulás volt. A Ligetben kora tavasszal még kevesen járnak, gálaműsor bemutatása nem kifizetődő.

Az év május hó 1-én, a munkások ünnepén mutatta be az államosított Fővárosi Nagycirkusz első, gonddal tervezett, önálló műsorát. Címe (mint már emiitettük) "Köszöntünk Budapest!" lett.

Az első cirkuszműsor láthatóan klasszikus cirkuszi hagyományok szerint készült, talán mint ettől eltérőt említhetjük, nem volt vadállatszám, valamint, hogy a bohóc produkciót szinész parodista teljesítette. (Ez korábban is szokásos volt időnként.) A műsor - mint a korabeli kritikákból kitűnik - megnyerte a közönség érdeklődését. Végigtekintve a valóban színvonalas magyar artista produkciók során, bizonyítékot találunk arra, hogy zömében magyar artistaszámokkal lehet olyan előadást szervezni, mely vonzó és teljesiti a pesti cirkusz valódi hivatását.

A további hónapokban a cirkuszi műsorok szöveganyaga növekedésnek indult; előkerültek a hosszú,szöveges bohócjátékok, augusztusban és szeptemberben a vezetőség konferansziét alkalmazott (dr. Hegedűs Jánost) (3)» hogy ezzel a cirkusz műsorát "átpolitizálja". A cirkuszi rezonőr szokása egy-egy alkalommal talán indokolt, de állandóan, műsorról műsorra való alkalmazása műfajszerütlen, felesleges.

A cirkusz vezetősége előtt hamarosan uj nehézségek tornyosultak. A kialakuló ügynök-bojkott hatására külföldi artisták húzódoztak pesti fellépésektől.1951-ben ezért "Vidám tavaszi műsor!" címmel kizárólag magyar szereplőkből álló előadást hoznak létre.
- 10 Balázs, légtornászok
- 2 Argosz, akrobaták
- Muki, medveszám
- 2 Athosz, kézállás egy ujjon
- 4 Eleki, ugró akrobaták
- 3 Kardos, gladiátorok
- 2 Mikó, kutyaszám
- Irén, majom produkció,
- 3 Toldi, akrobaták
- 8 Hortobágyi, ugró akrobaták
- 2 Kiasszon, akrobaták
- 2 Beczák, akrobaták
- 3 Szilvássi, akrobatikus táncosok tánccsoport

Dundi és bohóccsoportja Halmay Imre, Marietta, parodisták Harsányi együttes 3 Seregély, zenehumoristák Hegedűs János, konferanszié Heinemann Sándor és zenekara.

E műsort - amely különösen gazdag és változatos artistaszám-zsánerokban - az ún. művész csoportok határozzák meg. Ugy tervezte a cirkusz vezetősége, hogy mivel nem tud külföldi artista attrakciókat bemutatni, megpróbálkozik a tömeges látványosság fokozásával vonzóerőt teremteni. Erre látszottak alkalmasnak a különböző műfajú artista és más csoportok. A műsor közelit a varieté és a revü műfaja felé, ezt bizonyitja a táncosok jelenléte, a zenekar szóló munkája, sőt kabaré parodisták bevonása. A vezetőség (ebben az esetben kényszerűségből) lényegében feladta azt a kezdeti elvét, hogy az FNC-ben a klasszikus, hagyományos cirkuszi műfajt folytatja, fejleszti tovább. Később, mikor a bojkott már a múlté volt, és nagyobb lehetőség adódott külföldi számok szerződtetésére, a művészeti vezetés nem vonta le azt a tanulságot, hogy a cirkuszban tiszta műfajú előadásokat szükséges létrehozni, olyan műsorokat, melyekben dominál a cirkuszi artisták munkája s megvan az előadást alkotó három pólus: állatszámok, akrobaták, bohócok. A varieté- és revüelemek arányainak fokozódása lassan háttérbe szoritotta az artistamunkát, s még nagyobb baj volt, hogy nem pótolták a kiöregedő, külföldi elhelyezkedést vállaló vagy egyszerűen avittá fakuló artista attrakciókat. Ezzel megkezdődött a Fővárosi Nagycirkusz magyar artistamüsórainak lassú elszürkülése.

Milyen tények mutatnak rá az elszürkülés folyamatára?

A cirkusz revüsitése (táncok, keretjátékok alkalmazása artista tartalom helyett és rovására) a Városi Cirkusz múltjában mindig zsánerszegényedéssel, műfaji zavarokkal, a közönség csappanásával járt. Így volt ez Wulff első elutazása után (1895). Így volt Beketow I. világháborús műsorainál, vagy a harmincas években Beketow Sándor és Árvái Rezső működése időszakában. A revüsités, a műfajtól idegen műsorok cirkuszi bemutatása után a tőkés vállalkozók vagy tönkrementek, vagy kénytelenek voltak visszatérni az eredeti cirkuszi előadásokhoz.

Az 1951-55-ös időszak az erősödő revüsités korszaka volt, amelyek mindjobban a keretjátékot erőltetik, színészeket léptetnek fel a porondon, mint attrakciókat. Ez időben állandó vendégként léptek fel a cirkuszban: Latabár Kálmán és Latabár Árpád, Rátonyi Róbert, Feleki Kamill, Pongrácz Imre, Halmay Imre, Keleti László,Bilicsi Tivadar, Kiss Manyi, Marietta, Harsányi együttes stb., stb. A közönség tódul az előadásokra ("esztrád korszak"). Azonban a nagy számban helyetfoglaló nézősereg nem azonos a cirkusz barátainak táborával, mely megcsappan, s az esztrád korszak végén a művészeti vezetőség szomorúan veszi tudomásul a cirkusz elnéptelenedését.

Többek között a keretjáték mindenhatóságának elvét ülteti gyakorlatba a "Mese a cirkuszban" című műsor. Ez az előadás valóban tetszetős rendezéssel, látványos revükerettel került bemutatásra. Mindezt azonban egyenesen az artistaszámok rovására valósitotta meg.

Ha a fenti artistamüsort összehasonlítjuk Fényes György sok attrakciós számot felléptető előadásaival, vagy megnézzük az államosított FNC első cirkuszi előadásait, látjuk, hogy mekkora esés, nivócsökkenés, tartalmi és zsáner szegényedés történt aránylag rövid idő alatt annak a téves elképzelésnek a jegyében, mely a cirkusz műsorát azonosítani kívánta egy-egy ügyes keretötlet porondra vitelével. Nincs fenti műsorban egyetlen cirkuszi meglepetés, a külföldi számok is hiányzanak belőle, de a magyar attrakciók közül sem sorakoztat fel senkit. Igy jönnek létre a Fővárosi Nagycirkuszban olyan, közönséget megtévesztő műsorok, melyekben csak a cim képviseli a műfajt, a tartalom pedig rendszerint elmarad ettől az ígérettől.

A Római cirkusz című műsorban nincs egyetlen, a római cirkuszból ismert szám (igaz a keret római revükeret). Ez időben az egyik előadás plakátja azt hirdeti: "Vadállatok a cirkuszban!". Az előadáson összesen egy oroszlánszám szerepel, a többi közepes artisták fellépését adja.

Műfaj és nivó tekintetében éles tükröt tart a cirkusz vezetősége elé az egyre gyakrabban megjelenő külföldi, baráti együttesek sora. 1953-ban csehszlovák műsort láthat a közönség. 1954-ben a lengyel cirkusz művészeit fogadják. 1955-ben Budapestre látogat a német Busch Cirkusz együttese; 1956 áprilisában és májusában a Moszkvai Állami Cirkusz mutatja be műsorát. A moszkvai artisták a főváros cirkuszt kedvelő közönségét alaposan megmozgatták. A Budapesten fellépő világhírű számok (a Lenin-rendes Koch nővérek, Iván Rubán, a kendővel oroszlánokat és szibériai medvéket irányitó modem domptőr, a Fedoszov csoport akrobatái, s a világon valóban egyedül álló lovas zsonglőr: Olhovikov eddig Pesten soha nem látott cirkuszi művészetet reprezentáltak. A moszkvai artisták fellépése a hagyományos cirkuszi elemek egy műsorba szerkesztésének lehetőségét mutatta be, azt, hogy a klasszikus cirkusz újjászületésének utja nem a hagyományok megtagadása, a cirkusz revüsitése, hanem a cirkusz műfaját tiszteletben tartó előadások. A többi vendég cirkuszok is (a Trolle Rodin svéd óriáscirkusz kivételével) mind a hagyományos cirkuszmüsort mutatták be az FNC-ben és a megjelenő nagyszámú közönség azt bizonyította, hogy ilyen előadásokra manapság is szükség volna.

Az FNC vezetősége ezekből a sikeres előadásokból sem vonta le a szükséges tanulságokat. Ujabb revümegoldásokkal kísérleteztek. Énekes, táncos együtteseket szerződtetnek.

1958 májusában mutatták be a magyar vizirevüt (vizi és szárazföldi táncosok (14 fő) Deddy, Fernandó, Kelly, bohócok a vizben).
 
A műsorban három, attraktívnak nem nagyon nevezhető artistaszám szerepelt külföldről, a magyar számok között találhatunk egészen kezdő produkciót is (2 Veranny). Lényegében egyet kell érteni azzal, amit egyik sajtótudósitó fogalmazott meg ironikusan, ti., hogy a műsorban egyetlen attrakció található: a viz.

Mialatt a cirkusz porondja gyakran a cirkusz feladatától eltérő műsorok kísérletének szinterévé válik, nincs megfelelő hely, energia, korszerű, attraktiv cirkuszi artistaszámok létrehozására. A sokszor saját erőből létrejövő artistaszámok külföldön keresnek és találnak megfelelő fellépési lehetőséget, a külföldön nem nagyon keresett zsánerok (pl. az egyébként jó képességű bohócok) munkája elszürkül, jelentéktelenné válik. A tervszerű számfejlesztés és müsorfejlesztés helyett ötletszerű munka folyik a cirkuszban. Az ötvenes évek vége felé például csökkenteni kell a bohócok fellépését, mert tréfáik közönségben és sajtóban általános csalódást keltenek. Ettől az időtől kezdve a clownok gyakran csak az általános műsor összekötő szerepét (passage auguszt) vállalják.A cirkuszból kivesznek a hajdani hires lovas idomitások, nincsenek magyar vadállat és szelidállat számok (kivételt képeznek a nagyon alacsony színvonalú un. "kutyarevük"), nem fejlődnek ki kellő számban és nivóban a külföldön nagyon keresett kombinált akrobata, zsonglőr, egyensúlyozó produkciók.

A pesti porond magyar artistamüsórainak fejlődését az állami vezetés első tíz esztendejében sok minden akadályozza. Az állami cirkusz a tőkés korszakból sok rossz hagyományt vett át. Hamarosan folytatni kezdte a cirkuszvarieté gyakorlatát; szembe találta magát a cirkuszi artistaszámok elmaradottságával a kiállítást, a rekvizitumokat, a dramaturgiai építést illetően; a bohócok elöregedésével és roppant alacsony kulturális színvonalával. A cirkusz művészeti vezetőségének meg kellett küzdenie a személyi kultusz időszakának helytelen kultúrpolitikájával, mely a cirkusz műsorait "átpolitizálni" akarván "kulákverő" és "Tito ellenes" bohóc tréfákat sugalmazott; túlzottan szövegesitette a cirkuszt, rákényszerítve a műfajtól való mind nagyobb távolodásra.

Az első tiz év műsorpolitikai gyengéit növelte, hogy a művészeti szakemberek munkája nem volt eléggé tervszerű, összehangolt, elvileg megalapozott. Kevés volt a tapasztalat, nem álltak rendelkezésre átfogó műsorpolitikai elképzelések a cirkusz gyakorlati vezetéséhez. A cirkuszi előadás tervezésénél is leginkább az anyagi meggondolások kerültek előtérbe. A magyar számok ós cirkuszmüsorok fejlesztésénél jobbnak tartották a külföldi (nem is mindig cirkuszi) számok és együttesek felléptetését. E következetlen müsorpolitikára mutat rá a tiz év előadásainak tanulmányozása, különösen azok műfajszerűségét illető rendezői és dramaturgiai kérdésekben.

1949 és 1959 között a Fővárosi Nagycirkuszban összesen 55 műsort mutattak be. 32 előadásban a cirkuszi artisták munkája dominált. (Ebből 9 teljesen, vagy nagyrészt külföldi artistákból álló együttesek bemutatkozása volt.) A tiz év alatt összesen 22 esetben szerepeltek vegyesmüsorban magyar és idegen nemzetisegü artisták. Keretes revümüsort adtak 14 esetben olyan tartalommal, melyben a táncos keret, a fellépő, nem cirkuszi művészek domináltak. Nyolc esetben kabarészerü műsort láthatott a közönség (ezek között volt szinészmüsor, énekes, táncos együttes fellépése, de volt pl. pankráció is!), egy esetben operett előadás részére használták fel a cirkusz porondját.

Az arányok a felsorolt számokban önmagukért beszélnek. Ha a 32 cirkuszi müfaju előadásból levonjuk a külföldi együttesek által teljesitett kilencet, akkor a százalékos arány 60:40 a nem cirkuszi jellegű előadások javára. A 60 % olyan műsor,mely eltér a klasszikus cirkuszi hagyományoktól. Ehhez hozzátehetjük, hogy az FNC-ben ebben az időben gyakori volt szinészek szerepeltetése olyan előadásokban is, ahol lényegében cirkuszi számok domináltak; hogy a bohócok sokszor félórás szöveges tréfákat adtak elő s ebben a testi játékokat szinészi munkával helyettesitették. Megállapíthatjuk, hogy a budapesti cirkusz 1950-1960 között lényegesen eltért attól a műfaji követelménytől, melyet keleten és nyugaton mint időtállót minden cirkuszi müsorpolitika tiszteletben tart,leginkább a közönség igényétől vezettetve.

A Fővárosi Nagycirkusz előadásainak műfajtól való eltérését, nivócsökkenését, még az alábbi tényezők segítették elő: Az ötvenes évek elején a magyar műsorok külföldi számok beiktatása nélkül egyhangúakká lettek (ügynök bojkott). Ezen más elemek beiktatásával kívántak segíteni.

Rontotta az előadások színvonalát a cirkuszi munkában megmutatkozó igénytelenség, dramaturgiai bizonytalanság.

A cirkuszi aktualitás műfajszerűtlen hajszolása nemcsak a személyi kultusz műsorpolitikai nyomásának következtében lépett fel, hanem azt a varietémüsorra való törekvés is erősítette. Ebben az időben a cirkusz élvonalbeli bohócai többször felléptek a pesti varietékben is, tréfáikat ott is eljátszották. Az ilyen fellépések a bohóctréfák szövegigényét növelték. Lassan-lassan a cirkuszi tréfák is felvették a kabarétréfák formáját, többször szinész szereplők is belekerültek azokba (Marietta, Vay Ilus, Keleti László, Bilicsi Tivadar stb.).

A felsorolt jelenségek, a műfajtól való eltérés ellenére az állami Fővárosi Nagycirkusz munkájában találhatunk ez időben számos igen pozitiv törekvést. Az államosított cirkusz szakitott a tőkés korszak üzleti felfogásával, amely szerint Pesten nem szerepelhetnek egész külföldi cirkusz együttesek. A csehszlovák, a lengyel, a szovjet, a német, a kinai és más cirkuszok fellépései bemutatták közönségünknek a mai keleti és nyugati artisták műsorainak fajtáit, hozzászoktatták korunk nézőit más népek cirkuszi játékaihoz.

Fontos törekvése volt az FNC-nek, hogy fokozni kivánta a cirkusz látványosságát. Ez - igaz - nem egyszer a revüsitésben mutatkozott meg, de más szempontból hasznos volt, pl. a magyar artistaszámok rekvizitum és kosztüm kiállitásában, mert növelte a szám nivóját, művészi hatását.

A cirkusz vezetősége szocialista módon kivánt gondoskodni az artistákról; öltözők, melegfürdő, tartózkodó, kulturált környezet létesítésével. Megszüntették az ügynöki uzsorát, nem engedték meg, hogy az artisták műszaki munkával, technikai feladatokkal foglalkozzanak, igy számuk fellépési szinvonalát csökkentsék; a cirkuszoan művészek és műszaki dolgozók, dolgozók és cirkuszvezetők között baráti légkört teremtettek.

A cirkusz 1957-ben

Az államositás utáni első évtized mélyreható változásokat eredményezett a pesti cirkuszi terület életében, művészi munkájában. 1954. január 1-én, az állami státus létesitésekor megszűnt a művészek létbizonytalansága, az állami impresszálás megteremtette a számok és a cirkuszi műsorok külföldi cseréjét. Ettől az időtől kezdve sok szám és együttes jutott el a szocialista és a tőkés országokba, megfelelő nivót képviselve. Kialakult az a kettősség, hogy mig a magyar cirkuszműsorok külföldön többször megérdemelt sikert arattak, addig a pesti közönség alig élvezhette a szinvonalasabb magyar artistaszámokat.

Az 1950-ben létesülő Állami Artistaképző Iskola néhány év után egyre jobban éreztette jelenlétét, jó és kiváló magyar számokat adva a területnek (5 Villám, Vidos Eva, Székely Szilárd, 5 Hunor stb., stb.). Az iskola működését ebben az időben akadályozta, hogy a cirkuszvállalat és az iskola között nem volt meg a szükséges szoros kapcsolat, igy a lehetősegek és a szükséglet kettévált.

A Fővárosi Nagycirkusz múltját elemezve legalább vázlatosan fel kell villantani a jövő lehetőségeit, fejlődését is. Felnövőben egy uj, kulturált és szakmailag ütőképes artista generáció. Mindjobban összeforr az artistanevelés ügye és a cirkuszi előadás szükségleteinek felmérése. A jobb együttműködés következtében az utóbbi években számos nivós artistaszám kezdte meg munkáját. A cirkuszi szám és előadás elvi kérdéseinek, műfaji követeimenyeinek tisztázása hozzásegíti az FNC szakmai, művészeti vezetőségét olyan előadások létrehozásához, melyek megfelelnek a korszerűségnek, zömükben hazai artistáink fellépésén alapulnak és találkoznak a pesti nézők igényeivel. A tanulságok levonásával, átgondoltabb, nemzetközi és nemzeti müsorpolitikával, az adott lehetőségek jobb felhasználásával a közeljövőben felépülő uj FNC-ben életképes szocialista artistamüvészet bontakozhat ki.

Fenti munkánkban a pesti Fővárosi Nagycirkusz keletkezését, történetét vázoltuk. Az elmúlt évtizedekben játszott műsorok, a cirkusz életének elemzése során számbavettük a fejlődést; kötelességszerűen szóvá tettük a nemzeti artistamüvészetünket gátló, negativ jelenségeket. Bemutattuk, hogyan lett a tőkés világ korában üzletté, szórakoztató iparrá a cirkuszi előadás, profitot teremtve a mindenkori vállalkozóknak. A magánbérlők letűnése után az államosított FNC munkájában vázolni igyekeztünk a tornyosuló nehézségeket, akadályokat; elemeztük azokat az előadásokat, melyek szerintünk rámutatnak a kibontakozás irányára.

A cirkuszmüvészet világszerte megujulóban van. Ez a fordulat az egyes artistaszámokban és a műsorokban egyaránt bontakozik: modern produkciók, müfajszerü összeforrott együttesek kerülnek a porondra. A cirkusz műfaji követelménye azonban változatlan: az arénában akrobaták, állatszámok és cirkuszi bohócok (testi művészek, humoristák) lépjenek fel! Az ettől való lényegbeli eltérés szükségképpen szegényebbé, érdektelenné teszi a cirkuszt. A pesti Fővárosi Nagycirkusz szines múltja, változatos jelene elég tanulságot ad cirkuszvezetőnek, művésznek, szakembernek, nagyközönségnek ahhoz, hogy a következő években műfajilag tiszta, igényesebb, nivósabb magyar együttesek reprezentálják honi artistamüvészetünket.

Az eredmények számbavétele, a hibák tanulságainak levonása mellett érdemes volt a 75. évébe lépő Fővárosi Nagycirkusz múltját azért is felidézni, mert ez a tisztesen koros (reméljük hamarosan megujuló) épület bölcsője volt világszerte fémjelzett magyar artistamüvészeinknek, akik innen indultak külföldi sikereket aratni, hirnevet szerezni maguknak, hazájuknak, a nemzetközi artistamüvészetnek.

A régi cirkusz bontása 1966-ban

1966. március 15-én megkezdődött a régi cirkuszépület bontása, és néhány nap múlva az ország egyetlen kő cirkuszépülete, régi korok tanúja eltűnik a Városligetből. Egészen 1971-ig kellett várni, amikor is január 14-én este fél nyolc órakor ünnepi díszelőadás keretében nyitotta meg kapuit az új (mára már azonban régi) Fővárosi Nagycirkusz.

Az új Fővárosi Nagycirkusz 1981-ben

A 35 éve még modernnek számító Fővárosi Nagycirkusz épülete szolgálta ki a 125 bemutatott magyar és nemzetközi műsort, melyeket 15.500 előadáson 25 millió néző látott. Az utóbbi években felerősödött az igény a felújításra, egy új épületre, amely lépést tud tartani a XXI. század követelményeivel.

A Nagycirkusz látványa a magasból (kép: Google)

AJÁNLÓ